Új Szó, 1975. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1975-09-11 / 214. szám, csütörtök

IÁNY so R BÁN A PORTUGÁL KOMMUNISTA PÁRT KÖZLEMÉNYE A PPD politikájának éles bírálata AZ ENYHÜLÉS LEHETŐVÉ TESZI A FEJLESZTÉSI PROBLÉMÁK MEGOLDÁSÁT A Béke-világtanács nyilatkozata Lisszabon — Vajon honnan akarja beszerezni a Portugál Demokratikus Néppárt (PPD) azt az ötvenezer fegyvert, amellyel felfegyverezni szándé­kozik a „demokrácia védőit“, vagy netán beszerezte már? Miért megy Sá Carneiro, a PPD vezetője Spanyolországba? Mi­lyen alapon követelheti egy ilyen párt, hogy részt vegyen egy forradalmi kormányban? Mivel magyarázható, hogy a szocialista párt továbbra is sík- raszáll a PPD-nek a kormányba való bevonásáért? — ezeket a kérdéseket a Portugál Kommu­nista Párt Központi Bizottságá­nak sajtóirodája fogalmazta meg kedden este abban az anyagában, amelyben bírálja en­nek a jobboldali polgári párt­nak politikáját. A közleményben hangoztat­ják: a PPD ellenzi a szabadság­jogok kibővítését, a gyarmati rendszer Jel számolását, az ál­lamosításokat, az agrárrefor­mot. Sá Carneiro gyalázza az MFA t, Goncalvestől Antunesig és Gomes elnökig bezárólag. A politikus szerint Antunesék do­kumentumára „marxista szel­lem“ nyomja rá bélyegét. Olyanokat vádol azzal, hogy „mérsékeltek“, akiknek mérsé- keltsége“ nem elégíti ki a Spi- nola-féléket. A PPD vezetője múlt év jú­lius 4-én már bebizonyította, hogy szívesen látná Spinolát az ország élén, teljhatalom bir­tokában. Még azt a Mario Soa- rest sem kíméli, akinek egyéb­ként elismeréssel adózik az an­tikommunista kampány kirob- banlása miatt. Szemére veti kommunista múltját és azt, hogy még min­Bogota — Hazánk Szövetségi Gyűlésének küldöttsége, amely Alois Jndrának, a CSKP KB El­nöksége tagjának, a Szövetségi Gyűlés elnökének vezetésével kolumbiai hivatalos látogatáson tartózkodik, látogatásának má­sodik napján megtekintette Bo­gotá főváros műemlékeit. A délelőtti órákban a cseh­szlovák küldöttséget a kong­resszus épületében fogadta Bal- cazar Monzán, a szenátus elnö­ke, valamint a kolumbiai kong­resszus más vezető képviselői. Alois Indra köszönetét mondott a szenátus tagjainak a szívé­lyes fogadtatásért, valamint azért a 7 üdvözlő táviratért, melyet a kolumbiai kongresz- ,szus küldött a Szövetségi Gyű­lésnek hazánknak a szovjet hadsereg által történt felszaba­Kommentérunlf A napi hírek arról tanús- kodnak, hogy a politikai fejlődés a latin-amerikai föld­részt sem kerüli el. A napok­ban erre két esemény figyel­meztetett: a perui államveze­tés élén bekövetkezett változás, továbbá a meghiúsult ecuadori puccskísérlet. A latin-amerikai államcsínyek különös színezetűek. A fősze­repet általában a hadsereg játssza és a főtisztek szárma­zása, illetve beállítottsága, ne- veltetési körülményei és egyéb összetett tényezők határozzák meg az államfordulat előjelét. Latin-Amerikában már hosz- szabb ideje nem volt államfor dulat vagy puccs. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogv megdermedt a társadalmi fej lődés, nincsenek törekvések a viszonyok megváltoztatására. Az utóbbi időben azonban a latin-amerikai törekvések kife jezője az Amerikai Államok Szervezetén belül kialakult USA-ellenes többség lett és a szervezet ülésszakai jelentették a hadszínteret, amelyen a ha­ladó irányzatú latin-amerikai országok harcukat vívták az észak-amerikai monopóliumok és a multinacionális társaságok elviselhetetlen gazdaságpoliti­kai nyomása és kizsákmányoló politikája ellen. A chilei és a bolíviai haladó rendszer megdöntése után a hetvenes évek elején Peru ma­radt az utolsó, határozottan im­perialistaellenes politikát foly­tató latin-amerikai ország. Vár­ható volt, hogy Juan Velasco dig elképzelhetőnek tartja a kommunistákkal való szövetsé­get, azt, amit a PPD már elve­tett — állapítja meg a PKP dokumentuma. Párizs — Sousa e Castro szá­zados, a Fegyveres Erők Moz­galmán belüli „kilencek“ egyi­ke, a Legfelső Forradalmi Ta­nács tagja a francia Le Quotidi- en de Paris számára adott nyi­latkozatában kijelentette, hogy a Meló Antunes vezette tiszti csoport azzal a feltétellel tá­mogatja az új kormányt, ha az megőrzi a Nyugathoz fűződő gazdasági kapcsolatokat, és benntartja az országot a NATO- ban. A százados sürgette a fegyveres erők fegyelmének és alárendeltségének megszilárdí­tását is. Ami az ellenzéki csoport politikai árnyalatát il­leti, Sousa e Castro „mérsékelt­nek“ nevezte magukat, de hoz­zátette, hogy balra állnak a szocialista párttól, amely sze­rinte egyáltalán nem forradal­mi párt. A katonatiszt ugyan­akkor a PKP-t és a szélsőbalo­sokat tette felelőssé a portu­gál politikai helyzet jobbratoló- dásáért. Sao Paulo — Lisszabon — Mario Soares, a Portugál Szo­cialista Párt főtitkára a brazil Gazeta Mercantilnak adott nyi­latkozatában aggodalommal szólt Portugália gazdasági hely­zetéről. Soares szerint a gaz­dasági élet romokban hever-, teljesen át kell alakítani, s eh­hez nélkülözhetetlennek tartja a külföldi beruházások növelé­sét. Soares ezzel kapcsolatban cáfolta azt a neki tulajdonított kijelentést, hogy sajnálkozott volna a multinacionális vállala­tok bizalmának elvesztésén. dítása 30. évfordulója alkalmá­ból. Nagyra értékeltük, hogy fel- szabadulásunk évfordulójára Kolumbiából is érkezett vissz­hang — mondotta Indra elv­társ. A továbbiakban rámutatott arra, hogy a jövőben lehetsé­ges és szükséges a két ország kapcsolatainak kibővítése, mely­nek alapját a közös műszaki­tudományos együttműködési megállapodás képezi. Indra elv­társ végezetül hivatalos cseh­szlovákiai látogatásra hívta meg a kolumbiai kongresszus képviselőit. A szenátus elnöke a meghívást köszönettel elfo­gadta. A kolumbiai szenátus elnöke a csehszlovák parlamenti kül­döttség tiszteletére ünnepi ebé­det adott. Alvarado tábornok haladó rend­szere lesz az észak-amerikai monopóliumok és a szolgála­tukban álló felforgató szerveze­tek következő kiszemelt áldo­zata. Ezért Velasco Alvarado £GY FÖLDRÉSZ MOZGÁSBAN tábornok távozása és a perui hadsereg megmozdulása elha­markodott feltevésekre készte­tett bizonyos amerikai köröket, hogy Washington beavatkozása nélkül is jobbrairányítás törté­nik Limában. Napjaink valósága azonban rácáfolt a vérmes reményekre. Velasco Alvarado tábornok, akinek neve fémjelezte a pe­rui „csendes forradalmat“ és az azt követő változásokat, a kétségtelenül nem probléma- mentes „perui utat“, betegsége miatt ( Bürger-kórban szenved, egyik lábát amputálták) képte­lennek bizonyult feladatai ellá­tására a forradalom mostani, második szakaszában. Ezért nyugalomba vonult és az alkot­mány értelmében a miniszter- elnöke, Francisco Morales Ber- mudez vette át az államfői tisz­tet. Ami a vezetés élén történt változást szükségessé tette, na­gyon összetett probléma. A cél a megígért reformok követke­zetes megvalósítása — nagy­New York — Az ENSZ New Yorkban folyó 7. rendkívüli közgyűlésével összefüggésben a Béke-világtanács nyilatkoza­tot tett közzé a nemzetközi gazdasági együttműködés kér­déseiről. A Béke viiágtanács hangsú­lyozza, a rendkívüli ülésszak olyan időben ült össze, amikor a nemzetközi feszültség enyhü­lése lehetővé teszi, hogy szá­mos nemzetközi problémát tár­gyalások útján oldjanak meg. Mint az eddigi tapasztalatok mutatják, a fejlesztés kérdései csak akkor oldhatók meg, ha az enyhiilési folyamat tovább folytatódik, ha tovább erősödik a béke és a nemzetek bizton­sága. A Béke-világtanács meg­győződését fejezi ki, hogy az ENSZ-közgyűlés 7. rendkívüli ülésszaka hosszájárul az egyen­jogúságon és a kölcsönös elő­nyökön alapuló nemzetközi együttműködés megteremtésé­hez. A nyilatkozat befejezésül hangsúlyozta, hogy a békés egymás mellett élés, a béke megszilárdítása és a nemzetkö­zi együttműködés kibővítése el­engedhetetlen alapfeltétele a fejlődő országok gazdasági füg­Moszkva — A Szovjetunióban folytatódik az a kampány, mely­nek célja a helsinki európai biztonsági és együttműködési értekezlet dokumentumainak és jelentőségének ismertetése és népszerűsítése. A szovjet tö­megtájékoztatási eszközök rész­letesen tájékoztatták a közvé­leményt nemcsak az európai, hanem a többi földrész államai­ból érkező visszhangokról. A záróközlemény szövegét annak idején külön melléklet­ként közölték a legnagyobb szovjet napilapok több milliós példányszámban. Valamennyi munkahelyen tájékoztató- és vitaesteket rendeztek a bizton­sági konferencia jelentőségéről. Hasonló összejöveteleken a munkáskollektívák a szovjet ember aktív hozzáállásával rea­gáltak a konferenciára — szo­cialista kötelezettségvállaláso­kat tettek, hogy ily módon fe­jezzék ki támogatásukat az SZKP és a szovjet kormány békepolitikája iránt. Az európai biztonsági érte­kezlet záródokumentuma még napjainkban sem került le a szovjet sajtó első oldalairól, a televízió és n rád!ó adásaiból. birtokosok gazdasági hatalmá­nak felszámolása, a vezetési hibák következtében is megsok­szorozódott gazdasági nehézsé­gek megoldása, az ország ter­mészeti kincsei hasznosításának teljesen állami kezelésbe véte­le stb. E feladatok határozott, az eddiginél következetesebb megoldásához azonban ideoló giai tisztulásra van szükség. A perui tisztikar egy jelentős cso­portja ugyanis a „saját út“ fo­galmán a hadsereg amolyan apolitizmusát értette és helyte­len felfogással az egyik véglet­nek nevezett „kommunizmus“ és a szélsőjobboldal közötti he­lyet értette. A kommunisták mindenkor támogatták Velasco és társai nemzeti politikáját, noha olykor gyengeségeire is rámutattak. Ám kétségtelenül szembehelyezkedtek azokkal a szélsőbaloldali, újabban maois­ta csoportokkal, amelyek egy­értelműen ellenezték a hadse­reg vezető szerepét. Ezt a po­litikát képviselik ma is, amikor nyilván változni fognak a po­litikai módszerek. Az új kabi­netben tisztogatás folyik, el­mozdítják a jobboldali beállí­tottságú tiszteket, akik bizo­nyos közigazgatási posztokon túlkapásokat követtek el, fele­lősek a szervezési hibákért stb. A társadalmi és politikai élet­ben is szükség van eszmei ki­kristályosodásra, mert \a kor­mányzatnak az utóbbi időben felelevenedett jobboldali pár­tokkal, elsősorban a reakció ér­dekeit kiszolgáló APRA párttal is fel kell vennie a harcot. getlensége és egyenlősége ki­vívásának. New York — A rendkívüli ülésszak vitájában felszólalt Pelegrin Torras, Kuba külügy­miniszter-helyettese. Felszólalá­sában a kubai küldött bírálta a fejlett kapitalista országok po­litikáját, amellyel továbbra is igyekeznek tartósítani a jelen­legi nemzetközi gazdasági rend­szert és csupán annak részle­ges megváltoztatását javasol­ják. Hangsúlyozta, a szocialista országok viszont támogatják a 77 el nem kötelezett ország né­hány nappal ezelőtt Limában befejeződött tanácskozásának határozatait, melyek új igazsá­gos nemzetközi gazdasági kap­csolatok megteremtését szor­galmazzák. A kubai küldött hangsúlyozta, hogy a fejlődő országok több­ségének a gazdasági helyzete azonnali mélyreható változáso­kat igényel. Véget kell vetni gazdasági függőségüknek az egykori gyarmaturaiktól és szét kell osztani a földet azok között, akik azt megművelik, hogy ily módon minden ország népe maga rendelkezzék ter­mészeti kincsei felett. A történelmi jelentőségű ese­ményt a szovjet tömegtájékoz­tatási eszközök úgy jellemzik, mint rendkívül fontos határkö­vet a világ békeszerető és de­mokratikus erői béketörekvései­nek útján. Másrészt leleplezik a nemzetközi feszültség enyhü­lésének ellenzőit és kiszolgá­lóikat — a burzsoá tömegtájé­koztatási eszközöket. A szovjet lapok kommentáto­rai különböző álláspontokat ál­lítanak egymással szembe. Tá­jékoztatták a szovjet olvasókat és hallgatókat az imperialista szovjetellenes propaganda mes­terkélt érveléseivel, tekintet nélkül arra, hogy ezek nyugati vagy maoista körökből szár­maznak, mert ezek közös vo­nása, hogy lebecsülik a bizton­sági konferencia jelentőségét, vagy úgy magyarázzák, hogy csupán a szocialista országok számára jelent előnyöket. A szovjet közvélemény aktí­van és egyértelműen támogatja az SZKP XXIV. kongresszusán elfogadott békeprogramot, amely hadat üzen a fegyverke­zésnek és célul tűzi ki — új megállapodások útján — az ál­talános leszerelést. A perui változással szinte egyidőben történt kísérlet Ecua­dorban Rodriguez Lara tábor­nok, államelnök megbuktatásá­ra. A haladó erők megbélye­gezték Raul Gonzalez Alvear tábornok, vezérkari főnök hata­lomátvételi kísérletét, amelyet a kommunista párt is hivatalo­san „bűnös akciónak“ minősí­tett. A puccsisták hátterében a Texaco és a Gulf Oil amerikai olajtársaság húzódik meg, amely nem tud beletörődni ecuadori profitjának alapos csökkentésébe. Az 1972 óta ha­talmon levő tábornok-elnök kormányzása alatt Ecuador csatlakozott az OPEC-országok- hoz s ezzel magára vonta Wa­shington haragját. A puccs má­sik cé'ja a következetesen megvalósuló földreform és a szövetkezeti mozgalom meghiú­sítása volt. Az ecuadori hazafias erők megvédtek haladó, antiimperia- lista rendszerüket s most nagy­szabású tisztogatások folynak a hadseregben és a közéletben. Mint látjuk, a Latin-Ameriká- ra oly jellemző puccsok és ha­talomátvételi kísérletek nem szűntek meg, de míg a múlt­ban általában negatív következ­ményekkel jártak, az imperia­listáknak és reakciós szövetsé­geseiknek ma már nem sikerül oly simán keresztülvinni akara­tukat. A latin-amerikai orszá­gok népei, más utat akarnak követni, olyan utat, amely például Mexikót a KGST-hez vezette. BISSAÜ— GUINEA Köztársa- *ág fővárosában megkezdődött a Béke-világtanács elnökségé­nek ülése, melynek résztvevői gazdasági és szociális problé­mákkal, a neokolonializmus el­leni harccal és az afrikai kon­tinenst érintő kérdésekkel fog­lalkoznak. HANOI iparvállalatai 102,48 százalékra teljesítették az au­gusztusi tervet. A legjobb ered­ményeket az élelmiszeripari, energetikai és papíripari üze­mek érték el. „A KOZMIKUS KUTATÁSOK eredményeinek hasznosítása a népek javára“ címmel szerdán Belgrádban nemzetközi szimpó­zium kezdődött. A tanácskozás munkájában részt vesz Sze- vasztyjanov űrhajós, a Szovjet­unió kétszeres hőse, valamint Conrad amerikai űrhajós is. GENFBEN tegnap folytatód­tak a megbeszélések az egyip­tomi és izraeli katonai kül­döttség között a sínai-megálla- potiás részleteiről. A tárgyalá­sokon Ensio Siilasvuo a közel- keleti ENSZ-erők finn főpa­rancsnoka elnököl. A csapat- mozgások menetrendiéről és ia megfigyelői állások üzemelteté­séről kedden kezdődött tárgya­lások előreláthatólag két hétig tartanak. LOUIS ECHEVERRIA mexikói köztársasági elnök fogadta a hivatalos látogatáson Mexikó­ban tartózkodó Oskar Fischer NDK külügyminisztert. A talál­kozón részt vett Emilio Rabasa mexikói külügyminiszter is. VARSÓBAN befejeződött a Lengyel—Amerikai Gazdasági Tanács első ülésszaka. A két­napos tárgyaláson 30 lengyel külkereskedelmi vállalat, illet­ve intézmény és 50 amerikai cég vezetője vett részt. Edward Gierek, a LEMP KB első titká­ra fogadta a tanács képviselőit, köztük a két tárgyalófél veze­tőjét. NÉGY RENDŐRT és négy diákot állítanak bíróság elé Aténben amiatt az incidens mi­att, amely áprilisban zajlott le az amerikai nagykövetség épülete előtt. A tüntetés során 52 személy megsebesült. A rendőröket tettlegességgel, a diákokat az incidens kirobban­tásával vádolják. BOSTONBAN tovább tart a feszült helyzet az iskolák fajt elkülönítésének megszüntetését célzó iskolabuszozási döntés nyomán. A város fehérek lakta déli részébe kedden 150 roham­rendőrt vezényeltek ki, de ké­ső éjszakáig sem tudták megfé­kezni a kövekkel támadó su- hancokat. Egy hét alatt több mint száz személyt vettek őri­zetbe. HARRISQjM SCHMITT, az Apollo—17 amerikai űrhajó egykori űrhajósa, aki részt vett a Holdra szállási akcióban is, bejelentette, hogy a jövő évi választásokon megpályázza az Üj Mexikó Szövetségi Állam egyik szenátori tisztségét. BULGÁRIA felszabadulásának 31. évfordulója alkalmából ked­den este a szófiai Bojana kor­mányrezidencián közös foga­dást adott a Bolgár Kommunis­ta Párt Központi Bizottsága, az Államtanács és a Miniszterta­nács. A fogadáson jelen voltak Todor Zsivkovval az élen a bol­gár párt és állami vezetők, a tudományos és kulturális élet kiemelkedő személyiségei, dip­lomaták, hazai és külföldi új­ságírók. rord vétója Washington — Ford ameri­kai elnök kedden vétót emelt az ellen a kongresszus által ko­rábban már elfogadott törvény- javaslat ellen, amely hat hó­nappal meghosszabbította az Egyesült Államokban kitermelt kőolaj árának ellenőrzését. A demokrata vezetők a kong­resszusban kampányt indítottak az elnöki vétó ellen. Akciójuk sikeréhez az szükséges, hogy a törvényjavaslat a kongresszus mindkét házától megkapja a kétharmados többséget* A CSEfWlOVÁK—KOLUMBIAI KAPCSOLATOK BŐVÍTÉSÉÉRT A HELSINKI DOKUMENTUMOK NÉPSZERŰSÍTÉSE A SZOVJETUNIÓBAN

Next

/
Thumbnails
Contents