Új Szó, 1975. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1975-09-08 / 211. szám, hétfő
Az 5. oldal vendége Ismét hallatnak magukról A nemrég lebonyolított junior öttusa-világbajnokságon a csehszlovák válogatott a 6. helyen végzett. Sokan fanyalogva jogadták a hírt és a tavalyi bronzéremhez viszonyítva érthetően kudarcnak minősítették. Pedig nem az! Tavaly Moszkvában ugyanis minden tekintetben kijött a lépés, most Montrealban jó rajt után a lövészet fordulópontot hozott. Tény, hogy a nemzetközi erőviszonyok fokozatosan kiegyenlítődtek, hihetetlenül sokat fejlődtek egy-két év alatt az amerikaiak, de nagyot léptek előre a nyugatnémetek és az olaszok is. A fiatal csehszlovák öttusázók azonban ott vannak a világ legjobbjai között, a hatodik helyén nem kell szégyenkezniük. Természetesen, elsősorban rajtuk múlik, hogy a jövőben még jobb eredményeket vonultassanak föl. A csehszlovák öttusa utánpótlás tehetségekben gazdag, s a fiatalok neveléséből a szlovákiai szakemberek is jócskán és eredményesen kiveszik ismét részüket. Bratislava néhány esztendővel ezelőtt még az öttusasport melegágya volt. Gyakran vándorolt ide' az országos csapatbajnoki cím, s egyéniben Cerny, Polák, Kurha- jec, Pospech, Borguta nyert bajnokságot. Vajon miért maradt el a folytatás? — kérdeztük Vlado Millertől, a Slávia SVST edzőjétől. — Valóban, kitűnő öttusázókkal rendelkeztünk és a fent említetteken kívül Pisút, Matula, MikuS, fursík, Lukáő és Hroma- da is válogatott kerettagok voltak. Az 1968. évi országos bajnokságon az első 14 helyezett között 12 bratislavai öttusázó végzett. S bármennyire is fúr csán hangzik, ez volt a baj, illetve a későbbi visszaesés oka. — Az akkori vezetőség ugyanis megfeledkezett a fiatalokról, az edzők (akkor sem volt belőlük elég) q legtöbb figyelmet, érthetően azoknak a versenyzőknek felkészülésére fordított ták, akiktől jó eredményeket várhattak. A 70-es években azután jött a visszaesés. Bár Kur- hajec és BorguTa révén egyéniben még nyertünk bajnokságot, csapatunk már nem volt. A töb+ biek nagy része 1969-ben visz- szavonult és összesen hét versenyzőnk maradt. Hogyan jutottak ki a hullámvölgyből? — Éreztük, tennünk kell valamit, mégpedig azonnal, jómagam is fölhagytam az aktív versenyzéssel, de mivel örökre eljegyeztem magam ezzel a szép sporttal, edzőként folytattam. Mindmáig a fiatalokkal foglalkozom. — A kezdet nem volt köny- nyű, ezt fölösleges külön hangsúlyoznom. Üjabb és újabb fiatalokat toboroztunk, s ezek közül nevelődtek Bakos, Kovaőiő, Cechvala, Andor, Poláőek, valamint az egészen fiatal Paulik és Beüus. Az eredmények fokozatosan javultak és 1972 óta minden évben mi nyertük az országos ifjúsági csapatbajnokságot. Bakos, Kovaöic és Vrba már a felnőtt csapatban is megállta a helyét (Bakos különben a moszkvai és montreali világ- bajnokságon is szerepelt és a csehszlovák junior válogatott egyik erőssége volt). Ügy érzem, két év múlva már a felnőttek mezőnyében is visszahó= díthatjuk egykori pozíciónkat. A jövő tehát biztató, és miért? — Ennek több oka van. A testnevelési főiskolán nyolcán főtantárgyként az öttusát választották, így rövidesen megszűnik az edzőhiány. Ök már most is foglalkoznak a fiatalokkal. Nem ismétlődhetnek tehát meg a tíz évvel ezelőtti problémák, amikor városunk 15—20 oyan öttusázóval dicsekedhetett, akik rajtolhattak az országos bajnokságon, s így az edzők érthetően és elsősorban velük voltak elfoglalva, a fiatalok háttérbe szorultak. — Ennek most már vége. Bratislamban öttusasport központ működik, s rövidesen hasonlót létesítenek Banská Bystricán is. A Slávia SVST-ben jó munkát végeznek az ifjúsági öttusakörben és hasonlót tervezünk Piest’anyban. Testnevelésünk felelősei messzemenően támogatják az öttusázókat, s mivel az elmúlt évek sikerei köteleznek bennünket, minden igyekezetünkkel arra fogunk törekedni, hogy a bratislavai öttusázók az egykori hagyományokhoz híven, elődeik nyomdokaiban tárva — ifjúságiak és felnőttek egyaránt — az ország legjobbjai közé tartozzanak. Ehhez mi is sok sikert kívánunk! KOLLÁR JÓZSEF Radomír BorguTa a csehszlovák válogatott tagja. Felette is elmúltak már azonban az évek, de a fiatal bratislavai öttusázók eredményeiből arra lehet következtetni, hogy lesz majd olyan, talán nem is egy, aki örökébe lépjen. 1975. IX 8. Ma már ritkaság az olyan község, ahol a fiatalok szervezett formában ne fejtenének ki valamilyen sporttevékenységet. Ezen kevesek közé tartozott a Veik? KrtíS-i járás 1000 lakosú községe, HruSov (Magasmaj- tény) is, ahol Pavel Fa§ang kezdeményezésére csak az előző év augusztusában alakult meg a testnevelési egyesület. Egy esztendő a sportban nagyon rövid idő, ám igen jelentős akkor, ha az első, az indulás éve az. Utána lemérhető, hogy a kezdeti nehézségek nem törték-e le a lelkesedést, a természetszerűleg bekövetkezett sikertelenségek után van e jövője a sportnak a községben. — Bár az eredmények nem úgy alakultak, mint azt sokan szereltük volna —, mondja az egyesület titkára, „mindenese“, Vincent Humenaj — a lelkesedés lángja nem hunyt ki. Tudtuk előre, minden kezdet nehéz, de különösen akkor, ba a feltételek sem a legkedvezőbbek. Igaz, az első év sok sikert nem hozott, de annál több tapasztalatot szereztünk. Ezek felhasználásával folytatjuk azt, amit elkezdtünk. Tervet dolgoztunk ki, aszerint hajtjuk végre a kitűzött feladatokat. Sok munka vár ránk, bár az egy év alatt igen sokat elvégeztünk. Mivel a sport nálunk is a labdarúgással kezdődött, először a futballpálya kialakítását kezdtük meg. Nem volt egyszerű, hiszen a község közelében annyi sík terület sincs, ahová egy röplabdapálya elférne. A falu feletti hegyek „nyergében“ nyolc napig dolgozott a földgyalu, hogy játékra alkalmas területet hozzon létre. A gép után kézi erővel végeztük a simításokat, a kapuk beállítását, kerítést. Nagy lelkesedéssel dolgoztunk, aki csak tehette, ott volt. Munka után, szombaton, vasárnap. Persze a pálya most sem az igazi, lejtős, hullámos a talaja, de játszani lehet rajta. S ez a fő. Majd a ■jövőben tovább alakítjuk, formáljuk. — Anyagi támogatást kaptak? — A járási sportszervek 2000 koronát utaltak át, a hnb pedig valóban sokoldalú támogatásban részesített. Mindent elkövetett annak érdekében, hogy a községben megindulhasson a sportélet. De a fiatalok példás hozzáállása nélkül aligha valóElindultak sulhatott volna meg tervünk. Amellett, hogy rengeteg brigádórát dolgoztak le a pálya építésénél, a sportfelszerelés megvásárlására is maguk adták össze a szükséges összeget. — A járási bajnokságban nehéz volt az első 6v? — Bizony, nem volt könnyű, de túl vagyunk rajta. A csapat 17 tagja Belov Parvel állatorvos irányítása mellett játszotta a mérkőzéseket. Hetente egy edzést tartottak, de azt is igen nehéz körülmények közepette. Az edző maga is a szomszédos Csali községből járt ide, a játékosok nagyrésze pedig a községhez tartozó tanyákról, 4—5 kilométerről. A játékosoknál az edzést a legelemibb dolgokkal kellett kezdeni, hiszen labdát legtöbben csak iskolás korukban láttak. Tanyán élő embernek (a községben a kedvezőtlen természeti adottságok miatt még nem alakult meg a földművesszövetkezet), nem igen van ^alkalma, módja labdajátékra. A járási negyedik osztályban ősszel még a 6. helyen végeztünk, a bajnokság befejezése után viszont a táblázat aljára kerültünk. A lejátszott 14 mérkőzésből mindössze kettőt nyertünk meg és egy döntetlent harcoltunk ki. Biztató viszont az, hogy játékosaink a mérkőzéseken 25 gólt rúgtak az ellenfél hálójába. A másik pozitív tényező az, hogy csapatunk a sportszerűségi versenyben a 2. helyen végzett. — Labdarúgáson kívül más szakosztály is működik az egyesületben? — Asztaliteniszezőink szintén részt vettek a járási bajnokságban. Legtöbbször Belov Pavel, Varga jozef, Matuska Ján, Bendík Ján, Fiáer Milán, STúka Peter lépett osztaHioz. A csapat a várakozásnak megfelelően szerepelt és az ötödik helyen végzett. — Tervezik más szakosztályok megalakítását is? — A közeljövőben a turisztikai és a sakkszakosztályt szándékozunk megalakítani. Az első tevékenységéhez ideális feltételeink vannak, érdeklő dés is van iránta. A sakkot egyénileg eddig is sokan játszották, úgy gondolom, nem lesz nehéz összehozni a csapatot. — Mi okozza a legnagyobb gondot az egyesületben? — A csapat elszállítása a kinti mérkőzésekre. Mivel semmiféle üzem nincs a községben, anyagi támogatást csupán az egyénileg gazdálkodó földművesek szövetsége nyújt nekünk. És természetesen a nem nagyszámú, de igen lelkes szurkológárda, mely elkíséri csapatunkat kinti mérkőzéseire is. Bízunk abban, hogy a kezdeti problémák lassan megoldódnak és községünk sportja eredményesen fejlődik tovább. A Partizán nevet viselő test- nevelési egyesület tagjainak száma egy év után 163. Ez elég jelentős ahhoz, hogy eredményes munkát végezzen az egyesület. A tagok bebizonyították segíteni akarásukat a pálya elkészítésénél, annak körültekintésénél, de a pálya körüli 300 facsemete kiültetésénél is. A „tűzkeresztségen“ már átesett az egyesület, egy évet már maga mögött hagyott. Következhetnek a továbbiak és az egyre jobb eredmények. XXI. János jOjtös jänos i A cím kölcsönvett. De talán nem haragszik meg érte „Johan“ és plágiumpert nem indítanak ellenem. Strausz Jánosról, a VSS volt futballistájáról, minden idők legeredményesebb kassai labdarúgójáról van szó, aki az 1973. évi VSS—Inter mérkőzésen belőtte századik I. ligás gólját és tagja lett — sorrendben a huszonegyedik — a „Gól“ című szaklap által alapított „100-asok klubjának“. Eddig csak 21 csehszlovák labdarúgó ért el 100 vagy annál több gólt I. ligás mérkőzésen ... Szóval ezért a „királyi“ titulus. Habár király sosem volt: 115 gólt lőtt, azonban egyszer sem tudta megszerezni a gólkirályi címet. És már nem is fogja: az őszi idénytől a II. ligás Tatran Prešov játékosa. — Fáj egy kicsit, hogy nem lehettem gólkirály. De ilyen már a labdarúgás: kiszámíthatatlan. Igen, kiszámíthatatlan és néha bizony érthetetlen. Jani esetében is. Tizenöt évig játszott az élvonalban, ontotta a gólokat. 1965-ben meghívták a válof?atott keretbe és a Jablonec elleni edzőmérkőzésen a 13 gól közül Strausz egymaga hetet (1) rúgott. Az újságok felsőfokon írtak róla: „Strausz bebizonyította, hogy a leggólerősebb csehszlovák labdarúgók közé tartozik. Hét gól lőtt — különböző módon: bombalövéssel és helyezett labdával, távolról és közelről, lapos lövéssel és fejjel. Egyszer még a kapust is kicselezte. Góljaiban érezni lehetett az őstehetséget és a labdarúgó-művészetet.. És mégis... Mégiscsak egyetlenegyszer volt válogatott. — 1965-ben Bukarestben játszottam először és utoljára a válogatottban. Győzni akartunk a románok elleni VB-selejtezőn, mert előzőleg Portugália mindkét pontot megszerezte ellenünk Bratislavában. Nem ment a csapatnak a játék és nekem sem. Egyszóval „leégtünk“. 0 Vissza tudnál emlékezni, hogy kikkel szerepeltél akkor a válogatottban? — Vissza, jjersze, hogy vissza. Ezt nem lehet elfelejteni: Schrojf — Lala, Popluhár, Bomba — Horváth, Geleta — Pospí- chal, Strausz, Masopust, Mašek, Valošek. 9 Többször meg sem hívtak a válogatott keretbe? — Nem. Ez a gyenge teljesítményem döntő kritériumnak szállított a szövetségi kapitány szemében. Hát igen, a futball nem is olyan egyszerű játék, mint ahogy az az első pillanatra tűnik a lelátóról. Nem egy gólerős labdarúgó jutott hasonló sorsra. Gondoljunk csak Wieoekre (egyszer volt válogatott), Laco Pavloviéra, vagy akár a magyar Dunai Antalra, aki csak „öregségére“ került a válogatottba. Pedig mindnyájan rettegett góllövők voltak. Strausz János is az maradt az utolsó I. ligás mérkőzésig, a VSS—Zbrojovka találkozóig. Aztán elbúcsúzott a kassai közönségtől. Tizenhárom évig játszott a VSS-ben. Azon kevés „100-asok“ közé tartozol, akik egy klubban rúgták a gólokat. Te is mind a 115 gólodat a VSS „nevében“ érted el. Nem hívtak máshová? — Dehogy nemi Kassát azonban nem volt szívem elhagyni, ennek a városnak különleges légköre van. És a VSS-t is nagyon szeretem. Meg különben is: „őskeleti“ vagyok, Nagykaposról származom. Ogy „illett“, hogy ne hagyjam cserben földieimet. # Visszatérve a válogatottsághoz, a gólokhoz és a játékhoz. Sokan azt mondják, hogy néha baj volt életmódoddal... — Nézd, a szurkolók mindent felnagyítanak. Rólam is legendákat mesélnek, hogy így meg úgy a pohár fenekére néztem. Nem vagyunk angyalok, nem járunk rózsafüzérrel a kezünkben, de azért tudtam, hol a határ. Ha nem így lett volna, akkor 3° évesen nem játszhattam volna az I. ligában... # De azért van valami alapja a legendának? — Hát mit mondjak erre? Talán. Ha újra kezdhetném bizonyos dolgokat másként csinálnék. # önként mentél el a VSS-ből? — Igen is. meg nem is. Harminc- három esztendős vagyok. Ilyen korban már nagyon oda kell „figyelni“ az I. ligában, a szervezet azonban nem bír el mindent. Tudtam, hogy fel akarják frissíteni a csapatot, s az „öregnek“ már csak a kispad jutott volna. Én pedig futballozni szeretek. Hívtak a Pre- šovba és mentem. A futball kiszámíthatatlan: talán még lehetek újra I. ligás játékos ... 9 Mi az igaz abban, hogy idegen pályán könnyen beadod a derekadat, nem vállalod a kemény párharcokat? — Nem tartom magamat ijedős embernek. De ha szisztematikusan rugdosnak — a bíró szeme láttára — akkor elmegy a kedvem a játéktól. És mennyit rugdostak. Rögtön, a mérkőzések elején adták le névjegyüket a védők. A sportszerű, kemény harcot mindig vállaltam és vállalom is. Ettől nem félek. Az alattomosságtól viszont igen. $ Kit tartasz a világ legjobb labdarúgójának? — Sok van belőlük. Nekem elsősorban Pelé és Eusébio játéka tetszett. Csatár vagyok és tudom, hogy mit jelent manapság csatárnak lenni. ® Valószínűleg csatár a példaképed is? — Igen, első példaképem apám volt. Elég jól focizott. Aztán Alléért következett. # Te vagy annak a VSS-nek az „utolsó mohikánja“, amely 1963-ban kiharcolta az I. ligába jutást. Sok játékostársad volt. Állítsd össze belőlük a VSS legjobb csapatát. — Ez sem könnyű dolog. Megpróbálom, de nem biztos, hogy mindenki egyetért vele: Svajlen — Felszeghy, Bomba, Desiatnik, Pivarník — Pintér, Somosi — Tóth, Scherer, Mravec, Švarc. ® Szerinted milyen tulajdonsággal kell rendelkeznie elsősorban egy labdarúgónak? — Tehetséggel és akarattal. Minden szakmát jól kel] tanulni és szívvel-lélekkel csinálni. A futballt is. $ És ha már nem csinálhatod majd a futballt, akkor mi következik? — A futball! Edző szeretnék lenni Lassan befejezem az edzői tanfolyamot, szeretnék első osztályú minősítést szerezni. Ha nem terem számomra babér az edzői pályán, akkor elkezdem l normális civil életet. Strausz felesége, Anna nagyon megértő, sportszerető asszony, minden hazai mérkőzésen ott ül a lelátón. Akárcsak a két fiú, a 12 éves Jani és a hat esztendős Róbert. A kis „Johan“ már elég jól focizik, bombalövéseivel hívja fel magára a figyelmet. A nagy „Johan“ még vezet a fiai előtt. Most Prešovon biz°* nyitja, hogy még a II. ligában is „elhúzza a kapusok nótáját“. Igen, Strausz Jánosnak bizonyítania kell, mert bárhová is megy egy csatár, elvárják tőle a gólokat. Főleg akkor, ha az illető a „100-asok klubjának“ a tagja. TOMI VINCE (Róbert Berenhaut felvétele)
