Új Szó, 1975. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1975-09-04 / 208. szám, csütörtök
Bobur János Ennek pedig legjobb eszköze a nyelv. A tapasztalatok kölcsönös kicserélésének egyik feltétele, hogy korunk tudósa, műszaki, politikai dolgozója ismerjen legalább egy-két világnyelvet. Egyszer tehát az idegen nyelvek oktatását is el kell kezdenünk. S minél előbb kezdjük, annál eredményesebb lehet a munkánk. — Mik a céljaid a jövőre vonatkozólag? — Szeretném becsületesen végezni munkámat, szeretnék jó pedagógus lenni, tudásonifit a társadalom szolgálatába állítani, s még több ismeretet, tapasztalatot szerezni. csAky karoly Van-e iskolás gyermeke? Napjaink egyik leggyakoribb kérdése: hát Jancsi (Pista, Marika, Éva — a nevot ki-ki a saját szükségletének megfelelően helyettesítse be), örülsz, hogy megkezdődött az iskola? A tanköteles gyermek válasza többé-kevésöé tétova, aszerint, milyen volt a tapasztalata eddig, egyrészt az iskolával vagy a kérdezővel. Ha a gyermek első ízben lépi át az iskola küszöbét, akkor az ilyen és ehhez hasonló megjegyzések, beszélgetések számára rendkívül fontosak. Ugyanis befolyásolják, milyen képet alkot magának az iskoláról. Az elképzelések nem minden esetben fedik a valóságot. Különösképpen olyankor nem, ha a gyermeket gyakran — bár jó szándékkal — arra figyelmeztetjük, hogy mit szabad az iskolában, mit nem, tisztelje a tanítót és fogadjon szót. Nem csoda aztán, ha a kis elsős mindjárt a tanítás első napjaiban megkérdezi a tanító nénitől: s ezután már játszanom sem lesz szabad ...? Nem helyes, ha a gyermeket iskolába lépéskor lehurrogják, vagy tele van szíve aggállyal, félelemmel. Ezek után aztán oly szófogadó .lesz, s nem is dühösíti a pedagógust! Ám beilleszkedése az osztály közösségébe túlságosan hosszadalmas, körülményes. Néha hosszú évekbe telik, míg a gyermek teljes egészében kibontakozik. Mennyivol célszerűbb a .gyermekben egészséges kíváncsiságot ébreszteni, felkelteni érdeklődését az iskolai munka iránt; elolvashatsz fiam, amit akarsz, számolhatsz, megismered a jelenségeket, megérted a dolgok összefüggéseit... Véleményünk szerint, ha a gyermek örül az iskolának, a tanulóért folytatott „harcot“ félig- meddig meg is nyertük. Az eredmény másik fele természetesen, elsősorban az iskolátói függ. A gyermekhez való első közeledést megköny- nyíti az iskolába lépés első napján a padjára tett szál virág, a tanító meleg hangú szava, az idősebb tanulók pártfogása. Igaz, hogy a gyermek iskolához való kapcsolata éveken át alakul, formálódik, de az is igaz, hogy az első napi benyomások nagyon sokat segíthetnek s ronthatnak is. Természetes, hogy a tanulónak fokozatosan bizonyos előírásokhoz kell igazodnia. Éneikül az iskola oktató-nevelő munkája elképzelhetetlen. A gyermeknek azonban örülnie kell ennek a munkának. Ha támogatjuk ezt a természetes és egészséges szükségletét, a „játékszabályokat“ egészen természetesnek fogja tartani, s az iskolát tulajdonképpen az óvoda, a játszótér, vagy a homokozó folytatásának fogja tekinteni. Fokozatosan az ösztönösség átalakul benne kötelesság- tudattá, a gyermek megszokja a rendszerességet, a cc^idatosságot a munkában ós kialakul fele- lősségerzele. Egyidejűleg azonban örülnie kelle- nn az első sikereknek s a jól végzett munkából fakadó öröm érzésének kellene őt eltöltenie. A gyermek életében az iskola jóvoltából mély- relntó változások történnek. Ha azt akarjuk, hogy ezek zökkenőmentesek legyenek, az iskolának a szülők és valamennyi felnőtt részéről megértésre és segítségre van szüksége. S még valamire. Az iskola — gyakran tájékozatlanságból — a legkülönfélébb bírálatok célpontja, anélkül, hogy egyesek tudatosítanák, iskoláink mennyire növelik az oktatás ős a nevelés hatékonyságát a tanulók számának szüntelen emelkedése, valamint a vele szemben támasztott növekvő igények és követelmények mellett. Még a laikus számára is világos, hogy az ilyen követelményeknek a régi „megkövesedett“ módszerekkel nem lehet eleget tenni. Ebben a tanévben utolsó fejezetéhez ér a cseh Oktatásügyi Minisztérium és a prágai Pedagógiai Kutatóintézet néhány éves kísérlete, melynek során a gyakorlatban ellenőrzik az oktatás új koncepciójának helyességét. A koncepció valamennyi tantárgyat felöleli, kezdve a matematikától az anyanyelven át egészen a testnevelésig, a technikai nevelésig (az eddigi munkára nevelés) és a zenei nevelésig. Az új koncepció lényege, hogy a gyermekeket önálló gondolkodásra szoktatja. Stanislav Macek, az egyik Hradec Králové-i alapiskola igazgatója a közelmúltban a Rudé právo hasábjain az új koncepciót az elsősök matematika tankönyvéből merített példákkal illusztrálta. A gyermekek ilyen példákat oldanak meg- Minden ember, aki a színházban volt, ült. Mi'lan mellett egy hely szabad volt. A színházban több valt-e az ember, vagy szék? Vagy: Jancsi a feladatban három hibát követett el. Pista a feladatbein kevesebb hibát csinált, mint Jancsi. Hány hibája volt Pistának? És még egy példa: Molnáréknak három kislányuk van. Ilona, Márta és Éva. A kislányok testvérek. Minden testvérnek van egy fivére: Hány gyermekük van Molnáróknak? (A helyes válasz 4.) Hasonló példákat idézhetnénk az ábécós-könyv- ből, az anyanyelv tankönyvéből (mely a gyermekek irodalmi nevelésével és nyelvkultúrájával i£ fog majd foglalkozni). A változtatások célja, hogy a gyermeket rövi- debb idő alatt többre tanítsuk meg. Ezzel a célkitűzéssel azonban még a legjobb tankönyv sem „birkózhat meg“. Döntő jelentősége van a pedagógus rendszeres munkájának és felkészültségének. Ezen a téren is mélyreható változások történnek. A tanítóknak több szabad idejük lesz, hogy tanulmányozzák az új tankönyveket, a módszertani utasításokat és kézikönyveket. Az idő a tanítók hatalmas szellemi gazdagsága — mondotta V. A. Szuhomlinszkij. Megállapítását azonban feltételesen értelmezte, tekintettel arra az óriási erőre, melyet ez a hivatás az embertől megkövetel. Az elmúlt nyári szünidő sem volt a tanítók számára csupán a szükséges pihenés, hanem a munka ideje is. Az önművelés eredményeként bizonyára érdekes tanítási órákban, egyéni foglalkozásokban lesz részük a tanulóknak. A nevelés hosszan tartó munka — mondotta Gustáv Husák, a párt 1972. október 26-i ülésén —, türelmet, odaadást erőkifejtést feltételez. Eredményesen csakis a nevelők és a tanítványok összefogásával végezhető, olyan folyamat, melyben a vetést aratás követi. Tudatosítsuk ezt nemcsak a tanév első napjaiban, hanem óv közben Is, akkor, amikor gyermekünk megérkezik az első jeggyel, vagy a bizonyítvánnyal. Ugyanis nemcsak az érdemjegyekről van sző, hanem elsősorban arról, hogy minden gyermeket a lehető legjobban készítsünk fel az életre. M. H. Két év után Látogatóban két fiatal pedagógusnál Újra iskolába (Susil Weerarathna felvétele) Két évvel ezelőtt, 1973 júniusában mintegy hetvenen tettük le a hivatalos esküt a Nitrai Pedagógiai Fakultás dísztermében. Az avat óünnep ség, az oklevél átvétele a négy év kellemes zárószakasza volt. Am ezt az ünnepélyes pillanatot kemény és fáradságos munka előzte meg. Bár szomorúan, mégis megnyugodva és jóleső érzéssel búcsúztunk egymástól. Fiatalos lendülettel, teljes optimizmussal és életkedvvel indultunk el Szlovákia különböző falvaiba és városaiba. Elindultunk, hogy kamatoztassuk tudásunkat. Azóta több mint két év telt el. Ez még nem nagy idő, mégis jólesik újra találkozni egymással, elbeszélgetni örömeinkről, gondjainkról, felidézni a múltat, elemezni a jelent. Két kollégámat, Mészáros Györgyöt és Bokor Jánost kerestem fel a nyáron. Mészáros György Alsószeme- réden (Dőlné Semerovcén) lakik. innen jár be naponként a szomszédos Déméndi (Demandi- cei) Alapiskolába. Kémia—bioló gia szakos tanító. Annak idején úgy ismertük őt, mint a virágok szerelmesét. — Kedvelem a természetet, szeretem a szépet — mondja találkozásunkkor Gyuszi. Erről különben gondozott kertje, takaros lakása is meggyőzött. Vagy százegynéhány virágfajta ékeskedett körülötte. — Az a célom, hogy a gyerekekben is kialakítsam a virágok szerete- tét. — És sikerült? — Sajnos, nemigen. Ugyanis még nem tanítottam biológiát. — Emlékszem, a másik szakodról, a kémiáról is elragadtatva beszéltél. Mindig a szakkönyveket, a folyóiratokat böngészted. Azt mondtad, majd te megkedvelteted a gyerekekkel ezt a látszólag elvont tantárgyat, a jövő tudományát. Milyen eredményt értél el e téren? — kíváncsiskodom. — Megint azt kell mondanom, hogy semmilyent, mert kémiát sem tanítottam. Talán az új iskolaévben sikerül valóra váltani álmaimat. Aránylag jó közösségbe kerültem. Az idősebb kollégák között megértésre találtam, pedagógiai munkámban eddig is készségesen támogattak. A kölcsönös megértésnek és bizalomnak, az ügyes és tárgyilagos szervezésnek köszönhető, hogy az 1975—76-os tanévben már csak a szakomat fogom tanítani. — Mi tanítottál eddig? — kérdem. — Magyar nyelvet és számtant az ötödik osztályban, testMészáros György nevelést pedig a hatodik és kilencedik osztályokban. — Az eltelt két év vajon nem jelentett kiesést szakodból? — Módszertani téren talán igen. Mert minden tantárgynak van sajátos módszertana. Elméletileg azonban nem érzek lemaradást. Állandó önműveléssel rengeteget el lehet érni. — Mit csináltál eddig a tanításon kívül az iskolában? — Fényképészeti kört vezettem. A kör tagjaival felvételeket készítettem az iskolai rendezvényekről, megismertettem a tanulókat a fényképezés valamennyi fortélyával. — S az iskolán kívüli munkába is bekapcsolódsz? — Amennyire időm engedi. Felsőszemeréden tagja vagyok a CSEMADOK-nak, az ifjúsági szervezetben pedig a politikai felelős funkcióját töltöm be. Szeretnék minél többet foglalkozni az ifjúság ideológiai nevelésével. • • • Bobor Jancsi csendes, szerény fiatal volt a főiskolán. A kollektívában mindenki kedvelte őszinteségéért és egyszerűségéért. Magyar—angol szakos pedagógus, Ipolyságon lakik a szüleinél. — Sokaktól hallottam, hogy problémáid voltak az elhelyezkedéssel. Hol tanítasz jelenleg? — Az elhelyezkedés bizony nem ment simán. Vagy hat járás oktatásügyi osztályára benyújtottam a kérvényemet. Egyedül a lévai járásban adtak tdirtglenes helyet. Az új tanévben lehet, hogy Nagyölvedre (Veiké Ludincére) kerülök. Júliusban lejárt a szerződésem. Tudod, ötgyermekes családból származom. Szüleim mindent megtettek azért, hogy elvégezhessem a főiskolát, s én is igyekeztem. hogy minden nehézség nélkül befejezhessem tanulmányaimat. Szeretem a magyar meg az angol nyelvet is. Gimnáziumban is az angolt választottam érettségi tantárgyként. A főiskolán mi voltunk az első ilyen szakosok. Mindig azzal biztattak, hogy nem lesz gondunk az elhelyezkedéssel, hisz mindenütt szükség van ránk. Eddig viszont nemcsak hogy a szakomat nem taníthattam, de az iskolán kívüli munkába se tudtam bekapcsolódni. — Hol és mit tanítottál 1973 szeptemberétől? — Hirtelen bizony nehéz lenne megmondani, hiszen az elmúlt két év alatt sok helyen megfordultam. 1973 szeptember elsejétől Paláston (Plástovcén) tanítottam másodikosokat. Aztán katonai szolgálatba léptem. 1974 december elsejétől Ipolyságon helyettesítettem. A történelem és polgári nevelés tanítását bízták rám. Majd Nagy- sallón (Tekovské Luzanyban) tevékenykedtem nevelőként az iskolai klubban. Aztán Ipoly- szakállason voltam, ugyancsak iskolai klubban. Később újra Palástra kerültem, magyart és szlovákot tanítottam. Jó ez a mozgás és tapasztalatszerzés, de azért már jobban szeretnék valahol tartósan letelepedni. Olykor nyugtalanít ez a bizonytalan helyzet. Boldog lennék, ha legalább nékány órát taníthatnék a szakomból. Az is- kolün kívüli munkába is szeretnék bekapcsolódni. Amíg ez nem sikerül, aligha tudok valamit is elképzeléseimből valóra váltani. — Mi a véleményed az angol nyelv tanításáról? — Tudom, tanulóink sokszor nagyon túl vannak terhelve. Egyre halmozódik, bővül a rengeteg Ismeretanyag, amit át kell adnunk. Talán ezért idegenkednek annyira egy újabb tantárgy bevezetésétől. Viszont azt is tudjuk, hogy a XX. száradban, a népek és nemzetek békés közeledésének korszakában élünk. Szükséges azért, hogy ne csak saját, hanem egymás kultúráját is megismerjük.
