Új Szó, 1975. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1975-09-24 / 225. szám, szerda

3Ü! 1975 IX. 24. 5 A politikai tömegmiinka és az aktivitás AZ ÖTÖDIK ÖTÉVES TERV SIKERES TELJESÍTÉSE £ A LEGSÜRGŐSEBB TEENDŐ g) A FELHÍVÁS TÁMOGATÁSA A levicei (lévai) járási párt- szervezet a CSKP XIV. kong­resszusa óta eltelt időszakban jelentős eredményeket ért el gazdasági és politikai téren egyaránt Az eredmények eléré­séből kivették részüket a part- alapszervezetek is. A siker az iparban, a mezőgazdaságban és a népgazdaság más ágazataiban dolgozók aktív munkájának kö­szönhető Jó munkát végeztek a Nemzeti Frontban tömörült: tömegszervezetek és a nemzeti bizottságok. Az ifjúsági szerve­zed és a Nőszövetség !s tevé­kenyen működött. A szép eredmények elérésé­ben fontos szerepet látszott a pártszervezetekben, a tömeg- szervezetekben végzett szélé« körű és magas szintű politikai tömegmunka. A munkaszerve zésben, különösen a falvakban, a pártalap’szervezeteken kívül jó munkát végeztek a nemzeti bizottságok, azok bizottságai, és a képviselők, akik állandó kap­csolatot tartottak választóikkal. A járási pártszervezetnek si­került odahatnia, hogy a tiszt­ségviselők döntő többsége tu­datosította: a politikai tömeg­munka nem cél, hanem mindig egy konkrét cél elérésének esz­köze. A tisztségviselők azt is megértették, hogy a politikai tömegmunka nem öncélú tevé­kenység, tehát nem szakítható el a gyakorlattól, a gazdasági problémáktól, az emberek ügyes-bajos dolgaitól. A funk­cionáriusok tudatosították: a politikai lömegmunkát olyan politikai tevékenységként kell értelmezni, amely tartalmával és formájával konkrét helyen és időben az egyének és egyes csoportok szubjektív érdekeit össze tudja egyeztetni a társa­dalom általános és objektív szükségleteivel. Jelenleg az a fő cél, hogy politikai tömegmunkával megte­remtsük az ötödik ötéves terv utolsó éve sikeres befejezésé­nek a feltételeit. Az iparban a legtöbb figyelmet a CSKP KB novemberi plenáris ülésén, az SZLKP KB, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság ülésén, és a járási pártbizottság ez idei jianuári plenáris ülésén hozott határozatok teljesítése igényli. Ezeket a határozatokat egyes alapszervezetekben, a gazdasá­gi szervezetekben, a tömegszer­vezetek járási bizottságain és a nemzeti bizottságokban le­bontották. Ennek alapján tud­ják, mit kell tenni ahhoz, hogy sikeresen teljesítsék az ötödik ötéves terv utolsó évének fe­ladatait. Az alapszervezetek és a gazdasági vezetők a lebontás­kor figyelembe vették az ötö­dik ötéves terv éltéit négy évé­ben elért eredményeket és a tőkés piacokon kialakult viszo­nyokat, amelyek népgazdasá­gunkra is hatnak. Most a legsürgősebb teendő az őszi munkálatok befejezése és az őszi vetés előkészítése. Őszi búzát 30 000 hektáron kell vetni, silókukoricát 8440, sztfí- meskukoricát 7500, cukorrépát pedig 5222 hektárról kell be­gyűjteni. Körülbelül 600 vagon szőlőtermésre számítanak. A le­vicei járásban kb. 1750 vagon zöldség is begyűjtésre vár még. A járásban Kevés a szedőgép és a szállító eszköz. A válla­latoknak ezért segíteniük kell a szállításban, főleg szombati és vasárnapi napokon, és nem­csak gépekkel, hanem munka­erővel is. A szőlő és zöldség szedésében számítanak a fiata­lok segítségére. A politikai tömegmunka keretében a mező­gazdasági dolgozóknak és a népgazdaság más ágazataiban dolgozóknak egyaránt meg kell magyarázni, hogy a termést az esetleges kedvezőtlen időjárás esetén is be kell gyűjteni. Szep­tember 12-én összehívtuk a vál­lalatok, az üzemek és az In­tézmények igazgatóit és meg tárgyal.uk a szükséges intézke­déseket, hogy segítségről gon­doskodjanak a mezőgazdasági dolgozók számára. Jő lehetőség mutatkozik a po­litikai tömegmunka bővítésére a CSKP XV. kongresszusát meg­előző időszakban, amikor a ha­todik ötéves terv előkészületei is megkezdődtek. A párt szervek és- szervezetek, a pártaktívák éppen a politikai tömegmunká­val tehetnek sokat annak érde­kében, hogy mindenütt helye­sen megértsék a CSKP KB, a szövetségi kormány, az SZKT és a SZISZ közös felhívását. Nemcsak az a fontos, hogy a felhívás megértésre találjon, hanem az is, hogy a felhí­vást támogassák. Reméljük, ez a támogatás az eddigieknél na­gyobb munkaaktivitásban és a fejlődő felajánlási mozgalomban nyilvánul meg a társadalmi élet minden területén. Minél igényesebbek a fela­datok, annál jobban kell emel­kednie a pártmunka színvona­lának, s annál nagyobb mérték­ben kell érvényesülnie a párt vezető szerepének. A hatodik ötéves tervidőszakban a levicei járásban az ötödik ötéves terv­időszakban elért eredmények alapján tovább folytatódik majd a termelőerők dinamikus fejlő dése. Ez lehetővé teszi, hogy tovább emelkedjék a járás la­kosságának az életszínvonala. Stefan uhnak, az SZLKP Levicei Járási Bizott­ságának vezető titkára Sikeresen megkezdték a biirgonyaszedést Liptiihan is. A bob- roveci (Lipt. Miktilás-i járás) 0] ÉLET Efsz-ben úgy döntöttek, hogy az idén az egész 120 hektárnyi burgonyaföldről kizárólag kombájnokkal szedik fel a burgonyát. (Felvétel: G. Gabfio — CSTK) A szocialista verseny eredménye A novemberi plénum határozatának a szellemében Kötelezettségvállalás a CSKP közelgő XV. kongresszusa tiszteletére Már számtalanszor meggyőződhettünk róla, hogy a szocialista munkaverseny és egyes for­mái nagymértékben elősegítik a tervezett fel­adatok teljesítését. Az idei év elején, amikor a komárnói járás dolgozói és ifjúsága a CSKP KB 1974. évi novemberi plenáris ülése határozatai nak szellemében a jubileumi 30. évforduló tisz­teletére csaknem 195 millió korona értékű' szo­cialista felajánlást fogadtak el, azt sokan túl merész vállalásnak tekintették. Az SZLKP JB Elnöksége az első félév ered­ményeinek gondos felmérése alapján az elmúlt napokban tűzte tanácskozásának napirendjére a járás ifjúsága és dolgozói kötelezettségvállalá­sának első félévi értékelését. Bebizonyosodott, hogy a kételkedők ezúttal Is tévedtek. A járás dolgozói és ifjúsága nagyszerű hozzáállásának jóvoltából e vállalást 129 730 000 korona érték­ben teljesítették túl, vagyis .15 százalékkal túl­szárnyalták. A pénzben kifejezett értéken kívül szinte fel­becsülhetetlen az az érték, amelyet e kötelezett ségvállalási mozgalom kifejez. Itt elsősorban a dolgozók és a fiatalok öntudatosságára, szocia­lista társadalmunk iránti hűségére gondolok. A jó nevelő- éS politikai tömegmunkát dicséri az a tény, hogy a járás vállalataiban, üzemei­ben és a mezőgazdaságban 269 kollektívának 3343 dolgozója tulajdonosa a „Szocialista mun- kabrigád" címnek. További 457 kollektíva 5100 tagja pedig versenyben van elnyeréséért. Ez csupán egyik formája a szocialista munkaver­seny kibontakoztatásának, hiszen további külön­böző. formában a járás dolgozóinak nagy része, összesen 14 912 dolgozó kapcsolódott be a ver­senybe az idei év első felében. A szocialista munkaverseny kiszélesítésével egyre nagyobb teret hódít az újítómozgalom is. Az első félévben 243 újító 463 javaslatából 157- et realizáltak, ami egész évre átszámítva évi 2 105 831 korona megtakarítást jelent. Ezenkí­vül több mint félmillió korona értéket takarí­tottak meg javaslataikkal a komplex racipnali- zációg brigádok tagjai is. A „Megtakarított anyagból dolgozni és termel­ni egy napon át" akció néven nagyon érdekes kezdeményezés született, amely nagyon jó visszhangra talált a járás 16, központilag irá­nyított üzemében. Ezen üzemek dolgozói az ak­ció keretében csaknem 8 és fél millió korona értéket hoztak létre, amivel 148 százalékra tel­jesítették kötelezettségvállalásukat. A szocialista kötelezettségvállalások teljesíté­sében az év közben adódott számos nehézség ellenére is nagyszerűen helytálltak a mezőgaz­dasági dolgozók. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a tervezett mezőgazdasági termelést több mint hétmillió korona értékkel szárnyalták túl. A nemzeti bizottságok szakaszán a komáromi járás lakosai eredetileg 86 millió koronás vál íalásukat Gustáv Husák elvtárs köztársaságunk elnökévé való megválasztásának és a CSKP közelgő XV. kongresszusának tiszteletére 8 mii lió korona értékkel növelték. E szocialista vál­lalások a munkakörülmények javítására, s a választási program teljesítésére irányultak. A7 átgondolt politikai tömegmunka jóvoltából ezt a kötelezettségvállalást már az első félévben 81 százalékra teljesítették, vagyis több mint 76 és fél millió korona értéket hoztak létre. A. Z-akcló beruházásos részében létesített mű értéke csaknem 31 millió koronát tett ki. Ez 17 és fél millió koronát igényelt, a többit a la­kosság 474 930 óra ledolgozásával hozta létre. A Z-akció nem beruházásos részében létesí­tett mű értéke is jelentős, hiszen csaknem 46 millió korona. Ehhez a lakosság 2 565 973 ön­kéntes óra ledolgozásával járult hozzá. KOLOZSI ERN0 Erkölcsi kötelesség Bátran elmondhatjuk: A XV. pártkongresszust köszöntő vál lalást mozgalom olyan, melyben a részvétel, a részvállalás er kölcsi kötelességnek számít. Levelezőink híradásai, tudósító fai is arról számolnak be, hogy ennek tudatában igyekeznek a különféle munkahelyek dolgozói részt vállalni abból a mun kából, mely a népgazdaság fejlesztésével kívánja bizonyítani: A munkásosztály élcsapata, a kommunista párt bátran számít­hat a dolgozók kezdeményezézére, tetterejére. Hatékonyabb munkával A bratislavai Magasépítő Vállalat dolgozói a munkát nemcsak társadalmunk lét­alapjának, hanem a.munkás­becsület aranyfedezetének is tekintik. Ezért mindenek­előtt a munka hatékonysá­gának növelésével akarnak részt venni a vállalási moz­galomban. A vállalat mind az ötven szocialista munka­brigádja magáévá tette ezt, s ennek érdekében az év végéig mindegyik munkabri­gád bevezeti A. D. Basov szovjet építő módszerét, melynek alkalmazásával elő­reláthatólag jelentősen nö­vekedni fog a munka terme­lékenysége. Az újítók erede­ti terve szerint 4 millió ko­ronás megtakarítást ér el vállalatunk az újítási ötletek bevezetésével. Legutóbb be­jelentették, hogy tervüket megváltoztatják, s vállalják: 0,5 millió koronával túltel jesítik tervüket. Ugyanakkor vállalatunk dolgozói minden munkahelyen megkülönböz­tetett figyelemmel és gond­dal törődnek majd a hulla­dékanyagok gyűjtésével, 9 az év végéig 900 tonna hulladékanyagot gyűjtenek majd össze. F. Szabó Béla Többet odúnk Amikor a Bálványi Mag termesztő Állami Gazdaság dolgozóinak vállalása felől érdeklődtem, Gogh Ferenc elvtárs, a szakszervezeti ta­nács elnöke, Németh István, főagronómus, leplezetlen és jogos büszkeséggel kijelen­tették: Többet adunk a ter­vezettnél. Természetesen pontos adatokkal is szolgál­tak. A gabona-eladás ter­vét már túlteljesítették: 5000 q gabonával többet adtak el a tervezettnél. Elmondták, hogy gondosan számba vet­ték a lehetőségeket, a párt­gyűléseken, a munkahelyi értekezleteken igyekeztek feltárni a problémát úgy, bogy a rejtett tartalékok és a dolgozók kezdeményezése felhasználásával további túl­teljesítésre kerüljön a sor. Ez sikerült is: 3000 méter- mázsával több vetőmagot, 50 000 literre) több tejet «d- nak a tervezettnél. A fiata­lok pedig vállalták, hogy az év végéig összegyűjtenek 300 q hulladékvasat. Az­után összegezték a XV. párt- kongresszus tiszteletére tett vállalás értékét, s megálla­pították, hogy annak értéke: 1640 000 korona. Nem fe­ledkeztek el arról sem, hogy vállalásuk végére ezt írják: Becsülettel és maradék nél­kül teljesíteni fogjuk. Holczer László Szovaktól a tettekig A bányászok fájó problé­mája, hogy a BND—15 és a BND—30 típusú bányászmoz­donyokhoz nehezen lehet kapni pótalkatrészeket. Ezért a Banská Stiavnica-i (Sel­mecbányái) Vasbánya gépé­szeti központjának dolgo­zóihoz fordultunk: Készíte­nének e számunkra ilyen pótalkatrészeket? A rendkí vüli feladatot Cliovanec Ti bor vezetésével 9 tagú mun­kabrigád vállalta. Egy komp lex-ésszer.űsítő munkabri­gád, melynek néhány tech­nikus, néhány mester és néhány karbantartó szak munkás a tagja. Rendkívüli kongresszusi vállalásként el fogadták a megrendelést, pedig hét különféle pótal­katrészről volt szó. Eddig közel 600 darab alkatrészt, tengelyt, kétrészes csapá­gyat, orsót, csavarokat ké­szítettek. Már csak mintegy száz csaptengely hiányzik, s ha az is elkészül, bátran jelenthetik: Adott szavunkat teljesítettük. Annak ellenére, hogy komoly probléma, bel­ső, üzemi probléma volt közben a szerelő csarnok bővítése. Annak a részleg­nek a felépítése, ahol az acélszerkezetek, a kész gé­peket festik, illetve védőfes­tékkel befújják. A Meliher- őík Jozef vezette munkabri­gád azonban vállalta, hogy az év végére tervezett épí­tési határidőt előbbre hoz­za. Vállalásukat már teljesí­tették. Már csak egyetlen problémát kell megoldaniuk: gondoskodni a csarnok po­rosságának megszüntetésére. Hamarosan erre is sor ke­rül, mégpedig a munkabri­gád újítási ötleteként, az úgynevezett égető gépek felszerelésével. Természete­sen, kongresszusi vállalás ként: határidő előtt. Ugyan­ilyen elhatározással fogott hozzá a technikai gázok raktárának felépítéséhez a Jakub Miroslav vezette mun­kabrigád. SiSka Ján mérnök már elkészítette a tervrajzot, a 12 fős munkabrígád pe­dig bejelentette: Az év végé­re kész lesz a raktár. Mind a három munkabri­gád a tervezett határidők előbbre való hozásával, vagy­is a tervezettnél rövidebb idő alatt végzett és jó, mi­nőségi munkával köszönti a közelgő pártkongresszust. Tadian Juio Olcsón és gyorsan Harminchárom féle szol­gáltatást nyújt a lakosok­nak a vojnicei (bátorkeszi) szolgáltatóüzem, melynek dolgozói már májusban tel­jesítették az 5. ötéves terv fő feladatait, s nemrégiben megkapták a Komáromi Jnb vörös vándorzászlaját. A íeg utóbbi értékelés szerint a Balaskó János vezette laka­tosbrigád 122,6 százalékra teljesítette az évi tervet. A koszorúkészítők Gasparek Tiborné vezetésével 121,3 százalékra, a kőfaragók Sza- lai Géza vezetésével 108 százalékra, a fuvarozók Zsi- dek József vezetésével 101,8 százalékra teljesítették évi tervüket. A 90 dolgozót fog­lalkoztató üzem május vé gén már azzal dicsekedhe­tett, hogy az 5. ötéves teiv meghatározott 19,3 millió koronás teljesítmény helyett 22,2 millió koronás teljesít­ményt mutatott ki. Nagy szerű siker. Az élet, a fejlődés azon­ban nem áll meg, a kitünte­tés pedig kötelez. Megkér­deztem tehát Chovanecz Ste­fan igazgató elvtárstól: Ho­gyan tovább? Mire készül­nek? Mit várhatunk? El mondta, hogy másfél millió koronás beruházással felépí­tették az új szolgáltatóhá­zat, melybe már be Is köl­töztek. Ugyanakkor még az idén félmillió koronát for­dítanak további építésre, új gépek vásárlására, mert könnyíteni akarják a dolgo­zók munkáját, tökéletesíteni kívánják a szolgálU: .ások minőségét. A kongresszusi vállalások alapján már ki dolgozták a 6. ötéves terv első évének munkatervét. A teljesítmények értéke 6,1 millió korona lesz. annak ellenére, hogy az idén 5,7 millió koronás — amúgy is rendkívüli — évi teljesít­ménnyel számolnak. A vál lalások jellemzésére vonat­kozólag ezt mondta: Mit ki vánnak napjainkban a szol gáltatástól? Legyen olcsó és gyorsl Ennek a kívánságnak igyekszünk eleget tenni. Miriák Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents