Új Szó, 1975. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1975-09-21 / 38. szám, Vasarnapi Új Szó
Legutóbbi moszkvai látogatásom óta néhány év telt el. Érthető, hogy némi csalódással vettem tudomásul a szovjet fővárosban a „hűvös“ fogadtatást. A prágai augusztusi hőség után kiszállva a repülőgépből, nem « legkellemesebben é^nteííe turistáinkat az ilyenkor szokatlan, csípős északi szél. A-12 fokos hideg ellen csak Moszkva egyik legkorszerűbb belvárosi szállodájában, a 22 emeletes Belgrádban találtunk védelmet. Mint átutazó I wiviégek azonban nem sokáig élvezhettük a legnagyobb kényelemmel berendezett szobákat, a kellemes környezetet, a szálló Hatalmas csarnokában lüktető életet. Az éttermek és a gyors- felvonók forgalmát, a bábeli zűrzavart látva, úgy tűnik, hogy a világ minden nyelvén beszélő külföldiek itt adtak egymásnak találkozót. Amint azonban arról később meggyőződhettünk, semmivel sem kisebb a forgalom a Vörös téren, a Kremlben, vagy akár a Lomonoszov Egyetem környékén. Hasonló kép fogadott megérkezésünkkor a sere- metyevói nemzetközi repülőtéren, és ugyanez volt a helyzet elutazásunkkor, a belföldi légi közlekedés lebonyolítására hivatott domogyedovi repülőtéren. Másnap innen indultunk el a 17Ü utast befogadó, IL-62 típusú, 4 motoros, sugárhajtású óriásgép fedélzetén a Szovjetunió qgyik legdélibb közép-ázsiai köztársaságába, az Irániaal határos Türkmenisztánba. — Tízezer méter magasban repülünk, óránkénti sebességünk 800 km. Útirány: Tambov, Volgográd, Mahacskala, a Kaspi-tenger déli része, Kara-Kum, Ashabad — a Tiirkmén Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosa — halljuk a hangszórón keresztül a légikisasszony jelentését. Azt is megtudjuk tőle, Sogy Moszkvától az.út Ashabadig — ahol a középeurópai időszámításhoz viszonyítva négy órával lesnünk idősebbek — teljes öt órát fog tartani. A tájékoztatás alapján az utasok egy része máris előbbre tolja az óramutatót, mások a magukkal hozott térképeket és prospektusokat tanulmányozzák. A felejthetetlen vidéket, de főleg a Kaspi tengert és a Kaukázust természetesen azok is látni akarják, akiknek nem jutott hely az ablaknál. Időnként felugrálnak helyükről, hogy el ne mulasszák az alattunk gyorsan váltakozó, a szemnek szokatlan látnivalókat. Csak a Türkmenisztán területének négyötödét borító beláthatatlan Kara-Kum sivatag szegődik szürkéssárga homokjával hosszabb időre kísérőnkké. Amint később megtudtuk, a kara-kum szó fekete homokot jelent. A sivatag tehát szimbolikusan viseli ezt p nevet, amellyel az egykor tehetetlen, babonás nép a kínzó reménytelenséget, a kietlen sivatagtól való rettegését, de főleg a vízhiány miatti szenvedését igyekezett kifejezésre juttatni. Noha a XII. században kedvező változásokra került sor, az emberi kezek a sivatag déli részét kezdetleges, de ötletes öntözőberendezések segítségével termékeny oázisokká varázsolták, sől a szőlőskertek sem mentek errefelé ritkaságszámba, erről ma már csak az ásatások eredményeiből következtethetünk. Dzsingisz kán pusztító hordáinak gyakori betörései Ugyanis 800 esztendőre véget vetettek az akkori Viszonylagos jólétnek. Közép Ázsia népei újjászületésüket a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak, a szovjet rendszer megalakulásának köszönhetik. A korszerű öntözőberendezések csodát műveltek. A még négy évtized előtti sivár puszta és terméketlen Sivatag helyén, ott, ahol a törzsek valamikor minden csepp vízért életre-halálra szóló harcot vívtak, ott, ahol a fiúgyermek világraiőttekor az anyát néhány korty vízzel jutalmazták meg (a leánygyermekért nem járt ajándék), azon a vidéken ma a bővizű Kara-kunü csatorna csörgedezik. Átlátszóan tiszta, hűs habjaiban jólesik a lubickolás. Az rAmu-Darja vize 1962 óta 900 km hosszúságban és 80 m szélességben szeli át a sivatagot. A mindössze néhány éve folyó építkezési munkák azonban még nem értek véget. Befejeztiikkel a csatorna hossza meghaladja majd az 1400 km-t, hogy az áldásos víz az itt tervezett banán- és narancsligeteket táplálva, még nagyobb területen éreztesse hatását. Azt hinné az ember, hogy az iménti moszkvai hideg után a turisták megbecsülik Ashabad forrón perzselő napsugarait. De bármennyire is indokolt lenne ez a feltevés, nem felel meg a valóságnak. A szaunához hasonló, eleinte tűrhetetlennek tűnő 45—48 fokos hőséget ugyanis meg kell szokni. Védekezni ellene szinte lehetetlen. Nem segít a legyező, a vetkőzés, s a felesleges ruhadarabok levetése sem ér sokat. Zsebkendőink a homlokunkon, a nyakunkon gyöngyöző izzadságcseppektől csakhamar csuromvizesek lesznek. Az éjszakákat a szállodai szobáinkban felszerelt légkondicionáló berendezés ellenére — az ágy helyett — az erkélyen rögtönzött fekhelyeken töltjük. De így is csak a hajnali szellő hoz álmot a szemünkre. Érthető, hogy a másnapra tervezett városnézés elé is bizonyos aggodalommal tekintünk. Am Alja Timcova, az Inturiszt idegenvezetője nevetve „nyugtat meg’1: — A sivatagban még ennél is nagyobb a hőség — mondja. — Ott a 65— 70 fokos homokban a tojás öt perc alatt „megfő“. Ott-tartózkodásunk alatt többször is meggyőződhettünk róla, hogy Alja állítása nem volt túlzás. Türkmenisztán fővárosa Ashabad — fordításban a Szerelem városa — nevét a monda szerint egy fiatal pár beteljesült szerelmének köszönheti. A sivatagban vonuló karaván egyik tagjának, egy fiatal költőnek és Ajmának, az uralkodó szépséges lányának a szerelmét a gyermekének gazdagabb férjet kereső apa nem nézte jó szemmel. A fiatalok a sivatagba menekültek, ahol a kimerült lány — a Kopet-Dag hegység közelében — elkeseredett zokogásban tört ki. Könnyei nyomán a talajt termékennyé tevő források keletkeztek. A csoda láttán a vándorló karaván Kopet-Dag környékét állandó hazájául választva, várost alapított, melyet a szerelmes párról Asha- badnak nevezett el. A valóságban azonban nem volt ilyen egyszerű vizet fakasztani a sivatagban, ahol 1885-ig mindösz- sze néhány település volt. A türkmén nép elmaradott feudális viszonyok közt vándorolt egyik oázistól a másikig. Ashabad csuk a vasútvonalnak a Kaspi- tengertől Taskentig történt kiépítésével fejlődött várossá, amelynek első munkásosztályát a vasúti dolgozók képezték, ők kezdték terjeszteni elsőkként a szocialista eszméket a cári Oroszországnak ebben az isten háta mögötti részében, amely azóta a szovjethatalom jóvoltából soha nem látott fejlődésnek indult. A „Szerelem városában- — 1925 óta a Türkmén Szovjet Szocialista Köztársaság metropolisában — az évek folyamán letelepedett moszkvai, leningrádi, kijevi munkások és mérnökök a lakosság nevelésével, a bánya-, a textil- és az élelmiszeripar megteremtésével és fejlesztésével elévülhetetlen érdemeket szereztek. Jővoltukból gomba módra szaporodtak az iskolák, a kórházak is. A kolhozok és a szovhozok öntözőberendezéseinek korszerűsítése, hálózatuk kiterjesztése ugyancsak az ő nevükhöz fűződik. A rohamos fejlődést csak a második világháború eseményei, majd az 1948-ban bekövetkezett földrengés okozta óriási károk hátráltatták. A lakosság kétharmada hajlék nélkül maradt, mégsem Ashabadot több ezer méter magas navasoK övezik esett kétségbe. Valamennyi szovjet köztársaság segítségével ismét felépítette, még szebbé varázsolta ma árnyékos fákkal övezett parkokban, virágzó kertekben bővelkedő szeretett fővárosát, mely felejthetetlen benyomást gyakorol látogatóira. A Honismereti Múzeum a számos megpróbáltatáson keresztülment nép nehéz életét idézi. Az iszlám törvényei által korlátozott babonás, írástudatlan népét, amely a törzsek közötti örökös háborúk és szűnni nem akaró harcok miatt is kimondhatatlanul sokat szenvedett. De a múzeumban látottak a fejlődési folyamatra is rávilágítanak, arra, hogyan változott meg előnyére a szovjet uralom jóvoltából ez a vidék, hogyan indult virágzásnak mezőgazdasága, gép- és vegyipara, kőolajfeldolgozó ipara. Türkmenisztánban ma egyetlen hét alatt annyi kőolajat termelnek, mint amennyit egy év leforgása alatt az egész cári Oroszországban. A türkmén gyapotot és gyapjút, csakúgy mint a legfinomabb szőrmét, a perzsát, az egész világon nagyra becsülik. A külföldi kiállításokon is gyakran bemutatott „buhara“ néven ismert türkmén szőnyegek is rendkívül keresettek a külföldi piacokon. Az Ashabadi Képzőművészeti Múzeumban kiállított 193 négyzetméternyi, 860 kg-os perzsaszőnyegen, mely ragyogó színeit és nagyságát tekintve is egyedülálló a világon, 35 nő teljes hét hónapon át az utcán dolgozott. A turisták természetesen oda is ellátogattak, ahol ezek az utolérhetetlen színekben pompázó szőnyegek készülnek: a Kommunista Munka Üzemébe. A szőnyegcsomózás művészete a türkmének nemzeti büszkesége, s ezért azt a lakosság háziiparként is űzi. Nem véletlen, hogy a szőnyegminták a nép életéből vett eseményeket örökítik meg. Állandóan ismétlődő jellegzetességük — a napraforgó tányérja — a köztársaság állami címerében is feltűnő helyen szerepel. A gyár egyik munkásnöje, Enedzsan Orazov, négy gyermek anyja. Ujjai beszélgetésünk közben sem pihennek. Szívesen elmondja, hogy napi teljesítménye 8—9 ezer csomó bekötése, ami egy közepes szőnyegen alig 2—3 cm kézimunkának felel meg. Elképzelhető, milyen sokáig tart egy ogy szőnyeg elkészítése, amelyen egyszerre 2—3 nő is dolgozik, ha a szőnyegek csomózása négyzetméterenként meghaladja a 250 ezret? A szőnyegkészítő ipariskolában szerzett ismereteken és a gyakorlaton kívül végtelen türelem és kézügyesség a feltétele az itt dolgozó nők jó minőségű, pontos munkájának. Bele sem tekintenek az előttük levő mintába, oly kitűnő az emlékezőtehetségük. Latsí n hazafelé készülődnek. Vár rájuk az otthoni, második műszak, amelyből a leányoknak is ki kell venniük a részüket. Enedzsan asszonynak nyugdíjas férje és két középiskolás kislánya segít a háztartásban. Nekik köszönhető, hogy a pihenésre, sőt a szórakozásra is futja az idejéből. — Ashabadoan erre számos alkalom kínálkozik — mondja —, mert a színházak, az operaház, a mozik és a televízió jóvoltából élénk kulturális életet élünk. Ilyenkor nyáron azonban a legkedvesebb szórakozásom a botanikus kert vagy a Lenin-park ózondús fái és illatos növényzete közti üdítő séta, amelyre rendszerint a családom is elkísér. Valóban pompás ez a park, legfőbb díszével, a Lenin-emlékművel, melynek alapzatát majolikával kirakott népi motívumok díszítik. Ezek az ornamen- tumok egyébként Ashabad korszerű, de -a földrengés veszélye miatt legfeljebb kétemeletes épületeiről sem hiányoznak. KARDOS MÁRTA Nagy az érdeklődés az üdítő kvasz iránt A nők még mindig nemzeti viseletben járnak (A szerző felvételei) t" ' «wmmíinVSraH*’. »y i i#: i í i# goj ľ51 fii!■ Pj HrTiH
