Új Szó, 1975. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1975-09-20 / 222. szám, szombat

| Hétvégi hírmagyarázatunk | SZABADULÁS A „BOSZORKÁNYMESTER" BŰVKÖRÉBŐL A nyugtalanság hullámai újból magasba csaptak Argentí- na politikai életében. Isabel Perón elnök-asszony beje­lentette, hogy idegállapota miatt hosszabb szabadságra megy és addig az államfői jogkört — az alkotmány értelmében — a szenátus elnökére, Italo Luderra ruházta át. Az államfő be­tegségét senki sem vonta kétségbe, az idegkimer illés jelei már korábban is jelentkeztek Isabel Perónnál, de ugyanúgy tisztában van vele a közvélemény, hogy az államfő betegsé ge a politikai betegség miatt még inkább elhatalmasodott, „Morbus politicus“-ról van itt szó, mely nemcsak Perón asz szonyt, hanem az egész országot is sújtja. A jelek szerint az ország fejlődésének kóros tünetei, most kulminálnak, elérke zett a kritikus időpont, amikor el kell dőlnie: vagy vagy. Parlamenti küldöttségünk befejezte mexikói látogatását # NYÁRI VIHAROK Argentínában különösen viha­ros volt az idei nyár. Egymást követték a tömegtüntetések, sztrájkok és más tiltakozó megmozdulások, amelyekkel — a szakszervezetek irányításával — a dolgozók megmutatták, liogy nagyon elégedetlenek a kormány gazdasági politikájá­val és szociális jellegű intéz­kedéseivel. A lakosság elége­detlensége olyan méreteket öl­tött, hogy heves és idült kor­mányválság fenyegetett. A leg­élesebb támadások a kormány két tagját érték: Lopez Rega jóléti minsztert és hívét, Ce- lestino Rodrigo gazdaságügyi minisztert. Mindkettőjükre rábi­zonyult, hogy a népellenes in­tézkedéseknek nemcsak végre­hajtói. hanem értelmi szerzői is voltak. Egyéni politikai arc­élük ismeretében ez nem is meglepő: a néhai Perón elnök bizalmába beférkőzött kalan­dor, ,,boszorkánymester“ és csillagjós Lopez Rega, aki Pe­rón özvegyének is magántitká­ra és legbizalmasabb tanácsa­dója lett, titkos kapcsolatot tartott fenn a félelmetes AAA- val. A hírhedt három „A“ — Argentínai Antikommunista Szövetség nevű szélsőjobboldali terrorista szervezet Lopez Rega megbízatásából számos politi­kai ellenfelét tette el láb alól és más haladó politikusokat, szakszervezeti vezetőket, mun­kásvezéreket gyilkolt meg. Ce- lestino Rodrigót pedig az ame­rikai Mor<7űn-társaság argentí­nai megbízottjának tekintették. júniusban és júliusban a po­litikai helyzet annyira kiélező­dött hogy pattanásig feszült helyzet alakult ki Argentíná­ban. Erre természetesen befo­lyással volt a nyugati világot sújtó infláció és válság, mely­nek terheit Lopez Rega és tár­sai a dolgozó rétegekre akar­ták hárítani. Míg az egyik ol­dalon a tömegek harcát a szak- szervezetek vezették, a másik oldalon Lopez Rega a hadsereg­re akart támaszkodni, de el­számította magát. A hadsereg hűségnyilatkozatot tett Isabel Perón mellett, de nem volt hajlandó beavatkozni a politi­kai életbe, s egyáltalán nem Lopez Rega érdekében. A vál­ság akkor nyert megoldást, il­letve a feszültség akkor eny­hült, amikor Lopez Regát és közvetlen híveit eltávolították a hatalmi polcról és kiutasítot­ták az országból. A bukott po­litikai bajkeverő Madridban ta­lált menedéket, ami szintén jel­lemző. $ A HARMADIK KORMÁNY Lopez Rega bukása és a po­litikai körülmények megvisel­ték az elnök-asszony idegeit. Rövid szabadságra ment, de nem élt e felkínált hosszabb betegszabadság lehetőségével, így került sor augusztus 11-én új kormányalakításra, egy hó­napon belül már harmadszor alakult át a kabinet. A fontos tárcák az „igazi perónisták“ kezébe kerültek, mert Lopez Rega befolyása alatt az argen­tin politika eléggé jobbra to­lódott. így például a gazdaság­ügyi tárcát Perón régi barátja, Antonio Cafiero, a veterán pe­rónista kapta. Ez az őrségvál­tás azonban nem volt „tökéle­tes“. Tisztségeikben maradtak ugyanis Rega kisebb befolyású barátai és követői és szabotál­ták a kormánynak a legfőbb bajok orvoslására irányuló in­tézkedéseit. Valójában két fontos dolog­ról van szó: a dolgozó rétegek létbiztonságának erősítéséről és a közrend védelméről, mert a szélsőjobboldali terrorszerveze­tek, mint a már említett AAA, továbbá a MANÓ (argentínai szervezett nemzeti mozgalom), a „Kommunistákra Vadászó Osztag“, a „Nemzeti Stratégiai Csapat“, a „Demokrata Brigá­dok“, a „Restaurációs Nemzeti Gárdaa Juan Manuel de Ro- sas Csapat, a FED A (antikom­munista demokratikus szerve­zetek argentínai szövetsége) a rettegés légkörét idézték elő az országban. Meggyilkolták például Ruben Cartie La Plata-i polgármestert és merényletet kíséreltek meg Italo l.uder sze­nátusi elnök ellen is. A bal­oldali perónista Montonero szervezet bizonyos maoista be­folyás alatt terrorcselekmé­nyeivel, bank- és emberrablá­sokkal ugyancsak a reakció malmára hajtotta a vizet és a rendőrség így ürügyet talált a baloldali mozgalmak üldözé­sére. Perón asszony nemrégen feloszlatottá nyilvánította a Montonero szervezetet, viszont az AAA-val szemben tehetetlen­nek bizonyult vagy nem volt hajlandó radikális lépést tenni ellene. 9 BALRA NYITÁS? Miután Perón elnök asszony rábeszélésnek engedve vagy saját elhatározásából hosszabb betegszabadságra ment, amely valószínűleg a feltételezett ok­tóber 17-nél tovább fog tartani, Italo Luder szenátusi elnök gyakorolja a hatalmat. Első lé pése a kabinet átszervezése volt. Rega további hívei estek ki a kormányból. Mindenek­előtt a bel- és hadügyminisz- teri tárca kapott új gazdát. A belügyminiszteri tárcát Robledo eddigi külügyminiszter vette át, utódának személye mégis meretlen. A változásokból és Luder el­ső nyilatkozataiból a megfigye­lők arra következtetnek, hogy Argentínában balra nyitás vár­ható. Luder biztosította magá­nak a hadsereg hűségét és a belügyminisztérium élére is erélyes politikust állított. Lu­der ugyanis hadat üzent az AAA-nak és meg akarja tisztí­tani a közéletet első számú el­lenségétől. Ez azonban egyelő­re még hallat magáról és a kormányalakítási tárgyalások folyamán történtek újabb me­rényletek. Az utóbbi két hétben hatvanan estek áldozatul a szélsőjobboldal * terrorjának, amely eddig összesen 441 sze­mély életét oltotta ki. Nehéz lesz a kormány továb­bi szándékának, az egészséges, nemzeti érdekeknek megfelelő gazdaságpolitikának a megva­lósítása is. Az ún. Rodrigo- tervnek, amely a pénz 20 szá­zalékos leértékelését, a dolgo­zók drágasági pótlékainak el­törlését és egyéb, a dolgozó­kat sújtó intézkedéseket tartal­mazott, az új kormányalakítá- sig hívei voltak, s ez köztudot­tan Washingtonból sugallt terv volt. Argentína balra nyitása kö vetkezetes, a haladó szakszer­vezetek és a tömegek támoga­tását élvező politikával azon­ban lehetséges, a gazdasági ne­hézségek megoldódását pedig elősegítheti a Latin-Ameriká- ban kialakuló új, Washington­tól maximálisan függetlenedő irányzat. Friss értesülések sze­rint Kolumbiával együtt Argen­tína is követni kívánja Mexikó példáját, hogy felvegye az együttműködést a KGST vei. Örömmel látott tény, mely nem­csak segíthetne az ország gaz­dasági bajainak megoldásában, hanem a többi latin-amerikai országnak is távlatot mutató példa lenne. Mexikóváros — Hazánk par­lamenti küldöttsége, amely Alois Indrának, a CSKP KB El­nöksége tagjának, a Szövetségi Gyűlés elnökének vezetésével latin-amerikai látogatókörúton tartózkodott, tegnapelőtt, mexi kói látogatásának utolsó nap ján részt vett a mexikói Nem zeti Kongresszus képviselőházá nak ülésén. A csehszlovák parlamenti kül­döttséget a mexikói képviselők meleg, baráti fogadtatásban ré­szesítették. Carlos Sansorez, a képviselőház elnöke valamennyi képviselő nevében köszöntötte küldöttségünk tagjait. Ezt köve­tően Alois Indra, küldöttsé­günk vezetője beszédet mondott az ülésen. A mexikói képviselők nagy figyelemmel hallgatták Indra elvtárs szavait és gyakran sza kították meg éljenző tapssal. A délutáni órákban a cseh szlovák parlamenti küldöttség a mexikói főváros San Jeroni rno — Lidire elnevezésű kerü­letébe látogatott, ahol ünnepi nagygyűlésen vett részt A vá rosnegyed lakói — a város eredetileg önálló község volt, — 1942 augusztusában úgy ha tároztak, hogy Lidice népének a fasiszták által történt barbár megkínzása emlékére a lakóne­gyedet Lidicének nevezik el. A csehszlovák képviselőket Ro doljo Canales Cabrera főpolgár New York — Az ENSZ-köz­gyűlés 30. ülésszakának tegna­pi tanácskozásán még az álta­lános vita hétfői megkezdése előtt tárgyalta a Vietnami De mokratikus Köztársaság tagfel­vételi kérelmét. A küzgyűlés ügyrendi bizottsága határozott úgy, hogy a két Vietnam ké­relmét a tegnapi tanácskozás napirendjére kell tűzni és szük­ség esetén a vitát ma is foly­tatják. Mint ismeretes, az Egyesült Államok képviselője augusztus­ban a Biztonsági Tanácsban meg­vétózta a két Vietnam tagfelvé­teli kérelmét, amelyet az ame­rikaiak össze akartak kapcsol­ni Dél-Korea felvételével. Ami­kora BT elutasította Dél-Korea ENSZ-felvételét, az Egyesült Államok képviselője élt vétójo­gával. A világszervezet 27 tagállama tegnapra virradó éjjel felhívta a Biztonsági Tanácsot, hogy is­Washington, Bejrut — Simon Peresz izraeli hadügyminiszter napok óta tárgyal az Egyesült Államokban, s legutóbb James Schlesinger amerikai hadügy­miniszterrel vitatta meg Izrael új fegyvervásárlási szándékait, beleértve olyan rakéták beszer­zését is, amelyek nukleáris robbanófejjel is el láthatók. Izrael az Egyesült Államok­tól Lance és Pershing típusú rakétákat, valamint F-16-os harci repülőgépeket akar a sí­nai katonai egyezményt köve­tően. Peresz nem nyilatkozott Schlesingerrel folytatott tár­gyalásairól, megjegyezte azon­ban, hogy nem várja a fegyver­szállítási egyezmény gyors meg­kötését. Azt állította, hogy Iz­rael kész szavatolni: nem látja el nukleáris robbanófejjel az Egyesült Államokban vásárlan- dó rakétáka\ Újságíróknak azonban meg legyezte, hogy Iz­raelnek „elrettentő eszközre“ van szüksége az arab államok­kal szemben. Kissinger ameri­kai külügyminiszter kijelentet­te. hogy az Egyesült Államok most ..tanulmányozza" az iz­raeli fegyvervásárlási kérelme­ket. Péntekre virradó éjszaka ki­újultak, sőt fokozódtak a har­cok a szembenálló csapatok kö­zött Libanon fővárosában. A csütörtökön elért tűzszünet rö­vid ideig volt érvényben, s pén­teken hajnalban újból megin­dultak a harcok, sőt átterjed­tek Bejrút központi negyedei­mester fogadta, akinek kezde­ményezésére jött létre a város­negyedben a „Béke rózsaliget- jeu, melynek rózsatöveit Lidi- céből hozták Mexikóba. Alois Indra Mexikóból való elutazása előtt nyilatkozott a mexikói sajtónak. Nyilatkozatá­ban többek között a következő­ket mondotta: „Az önök orszá tja áll hozzánk legközelebb e kontinens valamennyi országa közül — ez a megállapítás tör­ténelmi szempontból és a Me­xikó által jelenleg követett bél­és külpolitikai irányvonalról egyaránt érvényes.“ — mondói ta. fosef Rutta, hazánk mexikói nagykövete a nagykövetség épületében parlamenti küldött­ségünk tiszteletére ünnepi fo­gadási adott, melyen részt vet lek a mexikói Kongresszus mindkét kamarájának képvise­lői is. Alois Indra mexikói tartózko­dása sói án találkozott Arnold Martlnez Verduggal, a Mexikói Kommunista Párt KB első tit­kárával és tanácskozást folyta­tott vele a két párt kapcsola tainak továbbfejlesztéséről. A csehszlovák parlamenti kül döttség mexikóvárosi Iá tóga Iá sának befejeztével tegnap el utazott Mexikóból. Útját rövid nem hivatalos látogatásra meg szakította Kubában. mét vitassa meg a VDK és Dél- Vietnam tagfelvételi kérelmét. A 27 ország — köztük Cseh­szlovákia és a többi szocialista ország, továbbá Algéria, India, Líbia, Peru és Szíria javaslat tervezetet dolgozott ki. amely­ben megszövegezi a két Viet­nam ENSZ-tagságának törvé­nyes jogát. A javaslattervezet többek között hangsúlyozza, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság s a Dél-vietnami Köztársaság kész és hajlandó teljesíteni az ENSZ alapokmá­nyaiból származó kötelezettsé­geket. Az ENSZ-közgyűlés pénteki tanácskozásán egyébként elő­ször az ügyrendi bizottságnak a napirenddel kapcsolatos aján­lásait vitatták meg. A bizottság 125 pontból álló napirendet ter­jesztett a közgyűlés elé. Az ügyrendi bizottság javasolta Ciprus kérdésének megvitatását is a közgyűlésen. re is. A főváros nyugati és ke­leti részei teljesen el vannak zárva a külvilágtól. Az utcákat barikádokkal torlaszolták el. Sok utcasarkon homokzsákok­kal fedezett géppuska-fészkek láthatók, az utcákon sem jár­művek, sem gyalogosok nem közlekednek. • A fővárosban elrendelték a kijárási tilalmat is. Karami miniszterelnök Frangié köztár­sasági elnök jelenlétében a li­banoni hadsereg vezetőivel tár­gyal a bejrúti összecsapások megszüntetésének lehetőségei­ről. Az idei libanoni összecsapá­sok mostani negyedik forduló­jának már közel 200 halottja van. Damaszkusz — Khaddam szí­riai külügyminiszter a legutób­bi egyiptomi—izraeli egyez­ménnyel kapcsolatban kijelentet­te: „Az egyiptomi vezetés nem­csak az arab országok csúcsér­tekezletének khartumi, algíri és rabati magállapodásait szegte meg, amelyekben az egyiptomi és szíriai kormány az Izraellel való tárgyalás teljes koordiná­ciójában egyezett meg, hanem a két ország között kötött egyéb szerződéseket is“. A szíriai kül­ügyminiszter hangoztatta, hogy a második sínai megállanndás pol ti kai, katonai és gazdasáoi előnyöket jeleni Izrael számá­ra és fokozza az arabok elleni izraeli megtorlásokat, s nem utolsósorban növeli az ameri­kaiak pozícióit a Közel-Kele­ten. (CSTK, MTI) Inehany »Ä ■ÉÉKSSOr GENFBEN a szovjet és az amerikai küldöttség újabb ta­nácskozásával folytatódtak teg­nap a stratégiai fegyverrend­szerek korlátozásáról folyó Salt tárgyalások VALÉRY GISCARD d’ESTAING francia köztársasági elnök teg­nap befejezte háromnapos hiva­talos görögországi látogatását. A francia elnök hivatalos láto­gatásra hívta meg Konsztantm Cacosz görög köztársasági el­nököt. A FRANCIA KOMMUNISTA l'AKT KB úgy döntött, hogy 1976. február 4—8 közöli St. Quen-ban tartja meg a párt 22. kongresszusát. BRÜSSZELBEN tegnap meg­kezdődött az európai biztonsá­gi és együttműködési nemzet­közi bizottság ülésszaka, me­lyen részt vesznek az európai közvélemény kiemelkedő kép­viselői. Stefan Sutka, hazánk szö­vetségi közlekedési minisztere tegnap befejezte hivatalos ma-, gyarországi látogatását, melyet Rödönyi Károly magyar közle­kedés- és postaügyi miniszter meghívására tett Magyarorszá­gon. A MORN1NG STAR országos tiltakozásra mozgósította a ha­ladó szellemű angolokat a baszk hazafiakra kimondott úiabb halálos ítéletek ellen, mind a 10 bitóra szánt nacio­nalista harcos védelmében. FERDINAND MARCOS fülöp­szigeti államfő bejelentette, hogv átalakítja kormányát. F,z( nkíviil elrendelte, hogy a had ügy min iszt ér iu m i nd í tson vizsgálatot fegvvervásárlások- kal kapcsolatos katonai vissza­élések miatt. A SPANYOLORSZÁGI terror­ítéletük mély felháborodást ós széles körű tiltakozást keltettek Franciaországban. Az FKP Köz­ponti Bizottsága nyilatkozatban ítélte el a gyilkos terrort. •A SPANYOL katolikus egyház 19 bíborosa és püspöke levél­ben fordult Franco államfőhöz, hogy kegyelmezzen meg annak a 10 gerillának, akiket terror­cselekmények vádjával ítéltek halálra. ÉSZAK ÍRORSZÁGBAN a pro­testáns pártok vezetői végér­vényesen elvetették azt a ja­vaslatot, hogy a kisebbségben levő katolikusokkal közösen alakítsanak Ulsterban kor­mányt. Amerikai űrhajósok a Szovjetunióban Moszkva — Ma a szovjet fő­városba érkeznek az Apollo amerikai űrhajó személyzeté­nek tagjai, családjuk kíséreté­ben, hogy ott két héten át a Szojuz űrhajó legénységének vendégeként megismerkedjenek a Szovjetunió életével, űrhajós társaik tudományos felkészülé­sével. Ebből az alkalomból Alekszej Leonov, a Szojuz űr* hajó parancsnoka a TASZSZ tudósítójával folytatott beszél­getése során többek között han­goztatta: a Szovjuz—Apollo program még nem ért véget. \ kísérlet résztvevőinek értékel­niük kell az űrrepülés eredmé- nyeit. Az Apollo személyzeté* nek szovjetunióbeli látogatásá­ról szólva hangsúlyozta, hogy a tisztán szakmai elégedettségen kívül az űrrepülés óta összeköt bennünket a nagv alkotói lendü­let is. Utoljára július 18-án a világűrben találkoztunk ameri­kai kollégáinkkal, most a föU dön töltünk majd el két hetet. Országjárásunkat a Csillagvá­rosban kezdjük, majd bejárjuk az ország különböző városait, találkozni fogunk vállalatok és tudományos intézetek kollektí­váival. A Szojuz űrható személyzete október közepén utazik viszont- látogatásra az Egyesült Álla­mokba. Moszkvában közölték, hogy a Szaljut-4 tudományos űrállo­más. amelyet 1974. december 26 án Indítottak Föld-körüli pá­lyájára, sikerrel folytatja útját a világűrben. AZ ENSZ-KÖZGYŰLÉS A KÉT VIETNAM TAGFELVÉTELÉRŐL TÁRGYAL 27 ország felhívása a Biztonsági Tanácshoz Izrael nukleáris rakétákat vásárol Amerikában Súlyos harcok Libanon fővárosában

Next

/
Thumbnails
Contents