Új Szó, 1975. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1975-09-14 / 37. szám, Vasarnapi Új Szó
wr-orzika szigetén ég a maquis — ez a sűrű, jellegzetes bozót, erdő, amely megközelíthetetlen- M\ né teszt a hegyes-dombos tájat. Korzikában gyakori jelenség az erdő- és bozóttűz, bár hasznos faanyagukért mind nagyobb méretekben irtják az erdőket, de most képletes tüzek gyulladnak a sűrűségben, amely ősidők óta a sorsüldözöttek, számkivetettek, szabadságharcosok menhelye lett. Korzikán is kibontakozóban van a nép függetlenségi mozgalma, csak hiányzik világos eszmei tartalma és ennek megfelelő célirányú rugalmas vezetése. A sziget mai életére bombamerényietek és terrorcselekmények jellemzők. Ezekkei figyeltetnek fel magukra a korzikai függetlenségi mozgalom harcos hívei, és Párizs nem is meri tagadni, hogy követeléseik nem indokoltak. A kormány reagálásával azonban, mint általában, most is az események után kullog. védelmére kirendelt rendőralakulat egyik tagjq könnygázbombát dobott a kormányfő autójára. A merényletek értelmi szerzője már tavaly hallatott magáról: illegális szervezet, a hangzatos Korzikai Felszabadítási Front, illetve Paraszt Felszabadítási Front nevet viseli. Oj szervezet, mert a korzikaiak függetlenségi törekvéseit addig a legális Ojjászüle- tési Mozgalom képviselte. E szervezet azonban a már emlegetett konzervatív nehézkességet is örökölte a múltból, képtelen volt megjelölni a mozgalom konkrét céljait. Általánosságban a sziget autonómiájára törekedett, az anyaország keretében. Nyilván e szervezet tétlensége késztette a tettekre vágyó tagokat arra, hogy különszervezetet alakítsa* nak, s ez bombamerényletekkel mutatkozott be, kifejezve, hogy érvényt kíván szerezni követeléseinek. Márpedig fő követelése a teljes függetlenség elnyerése. Az autonomista mozgalommal szemben a szeparatista FPCL a következő pontokban jelölte meg céljait: 1. teljes elszakadás Franciaországtól, a korz (korzikaij nyelv oktatási nyelvként való bevezetése az iskolákban és korzikai egyetem alapítása, a köz- tisztviselők kicserélése korzikaiakkal, az ún. „fekete* lábúak“ birtokainak kisajátítása és elosztása « nincstelen parasztoknak. Korzikának, a 8722 négyzetkilométer területű és mintegy 200 ezer lakosú szigettartománynak nincs számottevő munkásosztálya, érthető, hogy a forradalmi mozgalmak a parasztság és a kézművesipart űző rétegek érdekeit fejezik ki. Az is érthető, hogy a szigetlakok mozgalma a területi arányok és a társadalmi fejlettség foka miatt a nemzeti felszabadító mozgalmaknak valahol a peremén helyezkedik el. Ám van a korzikai eseményekben egy fontos mozzanat, •amely ráirányítja a figyelmet a francia imperializmus politikájának szélesebb összefüggéseire. öszíálviiarc a neokolontel***1' ellen A korzikai szeparatisták követelései, mint említettük, a „feketelábasok“ kisajátítását szorgalmazza. Kik ezek? Nem mások, mint azok az algériai—francia telepesek, akiket a nemzeti demokratikus forrada* lom győzelme az egykori gyarmat elhagyására késztetett. Egy részük Dél-Franciaországban, más részük Korzikán telepedett le. ahol rövidesen kezébe vette a szőlőtermesztés irányítását. Azt csinálják, amit Algériában műveltek, megőrizve fölényes agresszív természetüket. Ezt pedig az őslakos korzikaiak nem tudják elviselni. A korzikaiakat egyrészt a földéhség hajtja, másrészt igen kiéleződött a viszonyuk a telepesekkel egy borhamisítási botrány folytán. A korzikai bor cukortartalma nem érte el a kívánt száza* lékot s ezért a borkereskedelmet monopolizáló francia telepesek hamisításhoz folyamodtak, hogy versenyképesek legyenek a piacon, ami botrányosan végződött. A korzikai szeparatisták a hetekben újra hallattak magukról, amikor Algériában Depeille bortermelő tanyáján rajtaütöttek és hat túszt ejtettek. Valószínűen látványos akciónak szánták, hogy a közvélemény, illetve Párizs felfigyeljen rájuk és komolyan foglalkozzék követeléseikkel. Párizs azonban későn, illetve rosszul reagált. Poniatowski belügyminiszter csendőralakulatokat küldött a „lázadók“ megfékezésére. Az összetűzés során több csendőr életét vesztette vagy megsebesült. Az események visszhangja az volt, hogy a köztársasági elnök együttérzéséről biztosította a korzikai nemzeti mozgalmat és kilátásba helyezte Korzika és az anyaország viszonyának rendezését. Ez persze aligha lépi túl az autonóm önkormányzat kereteit, nem jelenti a mozgalom élén álló Simeoni fivérek felelősségre vonásának elkerülését. Az algériai francia telepesek azért kapták a „feketelábasok“ jelzőt, mert magas szárú fekete csizmát hordanak. Párizsra nézve is potenciális veszélyt jelentenek, mert az algériai háború idején a fasiszta OAS fő bázisát alkották. Természetük pedig nem változott. A kis korzikai nép mozgalma szerves része a nemzetközi osztályharcnak, és a világon minden, haladó erő támogatja a korzikai kérdés Igazságos ren* dezését — a helsinki záróokmány alapelvei szellemében. A nemzeti felszabadító mozgalmak peremén Évezredes szabadságharc A világpolitikai történés valahogy elkerüli Korzikát. Az események elsuhannak mellette és az újságokban sem tűnne fel a sziget neve, ha a belső ellentétek kitörése nem irányította volna rá a figyelmet. Az idősebb nemzedék képzeletében romantikusan kiszínezve él Korzika képe: a Földközi-tenger gyöngyszeme, banditák paradicsoma, a vérbosszú földje, Napoleon császár és Kolumbusz Kristóf szülőföldje. Századunk történelméből még az ragadt meg emlékezetében, hogy 1943-ban általános népfelkelés tört ki a fasiszta megszállók ellen és kiűzték a szigetről Hitler és Mussolini hódító csapatait. Korzika története azonban ennél sokkal mozgalmasabb. Már az időszámításunk előtt 484-ben született Hérodotosz említést tesz Korzika földjéről, leírja természeti szépségeit és ír őslakosairól Is, akik valószínűen Kürosz perzsa uralkodó szökött alattvalói voltak. A sziget birtoklói fokozatosan a föníciaiak, karthagógiak, etruszkok, ligúrok voltak, őket követték a görögök és rómaiak. Ezek az egymással harcoló, gazdasági érdekekből ellenségeskedő ősi népek azonban csak a sziget partvidékének voltak az urai. A jellegzetes korzikai őserdőbe, a bozótos, erdős vidékre. a „maquis“-ba sohasem jutottak el. Itt húzódott meg szabadságát féltve a korz nép. A sziget kereskedelmi központ volt évszázadokon át: méz, viasz, hajóépítéshez használt faanyag és rabszolgák cseréltek itt gazdát. Seneca a sziget kellemes klímájáról is ír, ami különösen kedvezett a gyümölcstermesztésnek. Időszámításunk után 713-ban a szaracénok özön- lötték el a szigetet, kiszorítva előző gazdáit, majd később Genova lett Korzika ura. A korzikaiak többször is fellázadtak Genova uralma ellen, a legnagyobb és legismertebb felkelést Pasquale Paoli vezette. Genova 1769-ben eladta Korzikát Franciaországnak, de a korzikaiak a franciáknak is ellenálltak. Vereségük után Paoli az angolokkal szövetkezett. A korzikaiak zöme azonban ráébredt, hogy az angolok is a sziget uralására törekszenek, ezért 1789-ben elismerték a francia fennhatóságot, majd 1796-ban ünnepélyesen kinyilatkoztatták, hogy önként együvé kívánnak tartozni a francia nemzettel. Ahol a férfiak mindig nyeregben vannak Élő hagyományok A korzikai nép fejlődésének újabb korszakában is féltve őrizte hagyományait, elsősorban szabadságsze- retetét. Ez mindenekelőtt minden idegennel szemben megnyilvánuló bizalmatlanságban, ugyanakkor az üldözötteknek, száműzötteknek nyújtott segítségben nyilvánult meg. így népesültek be Korzika hegyei, a „maquis“ kimenekült szabadságharcosokkal, politikai menekültekkel, de elvetődtek a hegyekbe olyanok is, akik a törvényeket nem tartották magukra nézve kötelezőknek. Ám pontatlan egyszerűsítés volna kiterjeszteni rájuk a közbűntényesek fogalmát; nagyon sokan a „szegénylegények“ kategóriájába tartoztak és a társadalmi rend igazságtalansága kényszerítette őket a törvény elleni vétségre. A hányatott sors összetartásra kényszerítette, a korzikaiakat. Ebből következik, hogy a hatóságoknak sohasem nyújtottak segítséget az üldözöttek elfogásában. Ha valaki mégis megszegte az íratlan törvényt, a saját halálos ítéletét mondta ki. Ilyen formában vívott és fordul elő még napjainkban is a vérbosszú. A szigetlakok szabadságszeretetét, nemzeti önérzetét sokszor romantikus színekben ecsetelték. Az igazsághoz tartozik az is, hogy a korzikaiak életére erősen kihat a konzervált múlt is. A konzervativizmus és ugyanakkor az új keresésének furcsa ötvözete jellemzi jelenkori függetlenségi törekvéseiket Is. A konzervativizmus, amelynek egyik jellegzetes vonása az öregek tekintély tiszteletére épülő szemlélet, azonban előbb-utóbb kénytelen teret nyitni egy másfajta, modernebb szemléletnek. Korzika kirekedt a mai világra jellemző nagyarányú gazdasági fejlődésből. Sorsát Párizs intézi, mindenről a központban döntenek, így aztán a francia kormány még a dél-franciaországi mezőgazdasági vidéknél is jobban elhanyagolta Korzikát. Ennek a felismerése késztette megmozdulásra a korzikai nép társadalmi erőit. Kép a múltból: francia idegenlégiós Az utóbbi években Korzikában feszült helyzet alakult ki. Ennek egyik jele az volt, hogy míg 1973 előtt a legutóbbi hat évben „mindössze“ 20 bombamerényletet követtek el, 1973 második felében már 40 esetben robbant plasztikbomba. Tavaly januárban Messmer akkori miniszterelnök ajacciói látogatásakor szintén gyakoribbak lettek a bombamerényietek, sőt a LÁZADOZIK A „MAQUIS”-K NÉPE « FÜGGETLENSÉGET VAGY ÖNKORMÁNYZATOT ? • PÁRIZS KÉSEI REAGÁLÁSA • SZEMBEN A SZÉLSŐJOBBOLDAL BÁZISÁVAL 1975. IX. 14. §■ 'Sí a 8 Korzikai szépség
