Új Szó, 1975. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-05 / 182. szám, kedd

VASIL MIM FOGADTA ROONEY ÁRMINT Vasil Bil’ak, a CSKP KB el­nökségének tagja, a KB titkára tegnap fogadta Rodney Aris- mendit, az Uruguayi Kommu­nista Párt Központi Bizottságá­nak első titkárát. A két testvérpárt képviselője kölcsönösen tájékoztatta egy­mást az országukban uralkodó jelenlegi helyzetről, pártjuk feladatairól és az együttműkö­dés továbbfejlesztéséről. A fogadáson Antonín Vavru's, a CSKP KB nemzetközi osztá­lyának vezetője is jelen volt. Az elvtársi és szívélyes lég­körben megtartott találkozó lé­nyegesen hozzájárult a kél test­vérpárt kapcsolatainak elmélyí léséhez. Ebből az alkalomból Rodney Arismendinek átnyújtották a hazánk felszabadítása harmin­cadik évfordulójára kiadott em­lékérmet. Rodney Arismendy, az Uru­guay KP Központi Bizottságá­nak első titkára tegnap Kosicé- re érkezett. A vendéget Ián Pirc, a kelet-szlovákiai kerüle­ti pártbizottság vezető titkára és a kerület, valamint a város vezető párt- és állami tisztség- viselői fogadták. Rodney Arismendi és felesé­ge augusztus közepéig gyógy­kezelésen a kelet-szlovákiai kerületben tartózkodik. Vasil Bifak elvtárs szívélyesen üdvözli Rodney Arismendit. (Felvétel: ČSTK) Kihasználják a jó időt (Folytatás az 1. oldalról) és a Žiar nad Hronom-i járás pedig feladatainak több, mint 60 százalékával birkózott meg. Az állami gabonatárolókba megérkeztek az első szállítmá­nyok a kerület két legészakibb járásából — a martini és a Žilina! járásból is. A prešovi (eperjesi) járás mezőgazdasági dolgozói szin­tén kihasználják az alkalmas napokat és órákat, hogy a ter­mésük a lehető leggyorsabban a magtárakba kerüljön. A járás összes mezőgazdasági üzemében teljes ütemben aratnak, s há­romban már teljesítették a ga­bonafelvásárlási tervet. Az ara­tási munkák meggyorsítására a járásba naponta újabb kombáj­nok érkeznek a kerület déli részéből. A hét közepén 316 kombájn dolgozik majd a já­rás gabonaföldjein. Naponta átlagosan 1600 hektárral növe­kedik a learatott gabona meny- nyisége. A sikeres gabonabe­takarítás az egész járás lakos­ságának az érdeke, ezért a me­zőgazdasági dolgozók augusztus 9-re és 10-re járási műszakot szerveznek, amelyben a brigá- dosok százai elsősorban a szal- inabegyűjtésben segítenek majd. Tegnap célba értek Bratisla­va és a Bratislava-vidéki járás aratói is, akik az említett idő­pontig 26 329 hektárról vágták le a gabonát. A rossz termé­szeti feltételek ellenére sike­rült elérniük a tervezett hoza­mokat. A szóban forgó mező- gazdasági területről a napokban 50 kombájn indul útnak az és za k - c s eh o r sz á g i kérü 1 etbe. A nyugat-szlovákiai kerület­ben lassan befejeződik az ara­tás, csupán az északi fekvésű járásokban van még nagyobb mennyiségű aratnivaló. Ha az időjárás kedvez, fokozatosan rátérhetnek az őszi mezőgazda- sági munkák alapos előkészíté­sére és a további legsürgősebb mezőgazdasági munkák elvég­zésére. ★ ján Fejednek, a CSSZSZK főállamügyészének vezetésével tegnap a Szovjetunióba utazott a Csehszlovák Államügyészség küldöttsége. A küldöttség to­vábbi tagjai: Jaroslav Krupauer, a CSSZK főállamügyésze és Martin Kovác, az SZSZK főál- lamügyésza. . A Győzelmes Február Érdemrenddel tüntették ki Josef Poulík akadémikust I CSTK) — jan Fojtík, a CSKP KB titkára tegnap fogadta Jo­sef Poulík akadémikust, és 65. születésnapja alkalmából átad- ta neki a Győzelmes Február Érdemrendet. A magas állami kitüntetést Poulík akadémikusnak a köz- társasági elnök adományozta elért tudományos eredményei­ért, politikai és közéleti tevé­kenységéért és a csehszlovák tudomány fejlesztéséért. Az átadásnál jelen volt Ma­tej Lúftan szövetségi minisz­terelnök-helyettes. Josef Havlín cseh oktatásügyi miniszter, Ja­roslav Kozesník. a Csehszlovák Tudományos Akadémia elnöke, Kadnvan Richla, a Csehszlovák Tudományos Akadémia elnök­ségének tagja és több más párt- és kormány tisztségviselő. P. V. Gyementyev Prágában (CSTK) — Pjotr Vasziljevics Gyementyev szovjet repülőipari miniszter tegnap Prágába érke­zett. Csehszlovákiai tartózkodá­sa során tárgyalásokat folytat a Csehszlovákia és a Szovjet­unió közti repülőipari együtt­működés továbbfejlesztéséről és technikai berendezések kölcsö­nös szállításáról. Ezenkívül látogatást tesz a Prágai Repü­lőipari Kutató- és Kísérleti In­tézetben és több csehszlovákiai repülőipari üzemben. A szovjet vendéget a Ruzy- néi repülőtéren Pavol Bahyl, a CSSZSZK általános gépipari mi­nisztere, valamint a Külkeres­kedelmi és a Közlekedésügyi Minisztérium több képviselője fogadta. A fogadáson Vlagyimir Vla- gyimirovios Mackevics, a Szov­jetunió csehszlovákiai nagykö­vete is megjelent. RÖVIDEN ★ Martin Dzűr hadseregtá­bornok, a CSSZSZK nemzetvé­delmi minisztere tegnap fogad­ta Jan Mitregát, Lengyelország csehszlovákiai nagykövetét. A szívélyes, elvtársi légkörben lefolyt tárgyaláson a két felet érdeklő néliánv időszerű kér­dést vitattak meg. ★ Jósé Luis Beltrán, Kuba energetikaügyi minisztere teg­nap hazánkba érkezett. Itt-tar- tózkodása során megtekint több energetika ipari vállalatot, majd látogatása végén jegyzőkönyvet ír alá a két ország tudomá­nyos-műszaki együttműködésé­ről. ★ Milan Bobula, a presovi Jonáš Záborský Színház eddigi igazgatója tegnap elfoglalta a kosicei Állami Színház igazga­tói tisztségét. Az új színigaz­gatót Osvald Záhradník, a Szlo­vák Művelődésügyi Miniszté­rium színházügyi osztályának vezetője iktatta be tisztségébe. A KÖVETKEZŐ LÉPESRE KÉSZÜLNEK A nitrai járásban az idei ara­tást már befejezték, hétfőn minden kombájn leállt, vasfo­gaik az utolsó szál kalászt is kicsépelték. A gépek nyergé­ben, a gabonaszárítóknál — a kemyércsatáibam ott volt az ifjú­ság Is. Róluk és munkájukról érdeklődöm a SZISZ Járási Bi­zottságán, Hrum Mariannái. — Milyen munka várt az idén az aratókra? — Minden eddiginél nehe­zebb! 42 700 hektár területről kellett a szinte mindenütt meg­dőlt gabonát betakarítani. Ez nemcsak az aratás lefolyásá­nak minőségén hagyott nyomot, de a termés is kevesebb volt. — Hány fiatal kapcsolódott be a SZISZ SZKB által meg­hirdetett aratási versenybe? — Négyszáznyolcvan kom- bánj aratott. Ebből 57 vett részt az ifjúsági versenyben. A leg­ügyesebb kombájnosnak a nagy- cétényi Vrtán István bizonyult, aki KOI.OSZ kombájnjával 22ti hektárról 10 602 mázsa gabo­nát csépelt ki. A legjobbak kö­zött megemlíteném még a ca- bajl Mányi Lászlót és Sízs Vil­most. Az alapszervezetek közül harminchat kapcsolódott be az aratásba. Ebből kilenc szerve­zet szövetkezetek mellett mű­ködik. — Hogyan tevékenykedett az ifjúsági fényszóró? — ötvennyolc járőrrel tizen­nyolc ifjúsági fényszóró cso­port segített, hogy a gabona betakarításában a lehető legke­vesebb legyen a szemveszteség. A legjobban a Nővé Sady-i gép­javítók járőrei szorgoskodtak. — Hatvannégy pionírcsapat pajtása-i járták fürkésző szem­mel a gabonaföldeket. Készen­létben álltak és állnak még a napokban is. Jó, pontos mun- kájukaí bizonyítja a tűzmenles aratás is. — Tehát a megtermett gabo­na már fedél alatt van. Ölbe tett kézzel azonban ezután sem ülnek a mezőgazdasági dolgo­zók. Mi a jelenlegi legfonto­sabb teendő? — Gabonából az idei hektár­hozam kevesebbnek bizonyult a tervezettnél, de a kukorica rekorddal kecsegtet. Olyan ter­més ígérkezik, amilyen még nem volt a járásban. A kuko­rica betakarításánál újra ott lesz a SZISZ, a fiatalság. Eze­ket a munkákat si szervezet­ten, a járási bizottság irányítá­sával tervezzük. ZOLCZER JÁNOS AMERIKAI KCMGRESSZUSI KÜLDÖTTSÉG UTAZOTT A SZOVJETUNIÓBA Washington — Hétfőn Carl Alberttel, a képviselőház elnö­kével az élen az Egyesült Álla-* mok kongresszusának tagjaiból álló küldöttség utazott a Szov­jetunióba. Ez az amerikai képviselők vi- szontlátogatása a Szovjetunió­ban. Múlt év nyarán Borisz Po- nomarjov, az SZKP KB PB pőt-> tagja, a központi bizottság tit­kára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Nemzetiségi Tanácsa külügyi bizottságának elnöke vezetésével szovjet parlamenti küldöttség járt az Egyesült Ál. kunokban. Elutazása előtt Carl Albert a TASZSZ tudósítójának kijelen­tette, hogy az amerikai kong-* resszusi küldöttség szovjetunió- beli látogatása hozzájárult a szovjet—amerikai együttműkö­dés továbbfejlesztéséhez és a feszültség csökkentésének el­mélyítéséhez. (TASZSZj TÁRGYALÁSOK A SZOVJET—CS! EGYÜTTMŰKÖDÉS FEJLESZTÉSÉRŐL Moszkva — A Szovjetunió és Csehszlovákia közötti kereske­delmi és gazdasági együttmű­ködés továbbfejlesztéséről tár­gyalt vasárnap Moszkvában Nyikolaj Patolicsev szovjet és Andrej Barcúk csehszlovák kül­kereskedelmi miniszter. A miniszterek tájékoztatták egymást az 1975-ös évre szóló szovjet—csehszlovák kereske­delmi jegyzőkönyv teljesítésé­ről. Várható, hogy a kereske­delem meghaladja a tavalyi színvonalat, vagyis a 3 milliárd rubel értéket. Patolicsev és Barőák minisz terek tárgyaltak az 1976-tól 1080-ig terjedő új csehszlovák —szovjet kereskedelmi megálla­podás előkészítéséről is. Az eddigi ötéves kereskedelmi egyezmény ugyanis ebben az évben lejár. Csehszlovákia jelenleg a szovjet külkereskedelemben a harmadik helyen áll, az NDK és Lengyelország mögött. A termelés szakosítása és a kooperáció következtében mind­két fél növeli a gépek és be­rendezések kölcsönös szállítá­sát. A szovjet kereskedelmi kö­rök megállapítják, hogy ez a KGST-országok szocialista gaz­dasági integrációja komplex programjának sikeres teljesíté­séről tanúskodik. A szovjet—csehszlovák keres­kedelem növekedése összefügg annak az egyezménynek a si­keresmegvalósításával is, amely együttműködést irányoz elő- számos ipari objektum építésé­ben a Szovjetunió területén. Az együttműködés Csehszlovákia számára lehetővé teszi a cellu­lóz, a vegyipari termékek és más termékek Szovjetunióban való megvásárlásának növelé­sét. (CSTK) JUBILEUMI ÜNNEPSÉGEK KUBÁBAN Havanna — Kubában megkez-« dődöt-t az ország első marxista —leninista pártja megalakulá­sának félévszázados évforduló­ja alkalmából megrendezésre kerülő ünnepségsorozat. Az ün­nepségek legaktívabb résztve­vői a fiatalok. Kuba útjain jelenleg fáklyás staféta halad. A Demajaguában július 26-án, a nemzeti felkelés évfordulóján meggyújtott fák-- lyát Oriente tartomány fiataljai indították el útjára, majd Ca- magey tartomány ifjú képvise­lői vették át. A staféta űuj gusztus 16-án ér a célba, az elé a havannai ház elé, ahol fosé Marti, a nagy kubai forradal­már és gondolkodó született. (CSTK) KLERIDESZ ÉS DENKTAS POZITÍVAN ÍTÉLI MEG A BÉCSI TÁRGYALÁSOK EREDMÉNYEIT Athén. Ankara, Nicosia — A ciprusi közösségek képviselői-» nek múlt héten Becsben lezaj­lott megbeszélésein eljárási kér­désekben haladás történt — erősítette meg Glavkosz Kleri- desz, a ciprusi parlament el­nöke, a sziget görög lakosságá­nak képviselője. A ciprusi po­litikus, aki vasárnap délután ér­kezett az osztrák fővárosból At­hénba, kijelentette, hogy a múlt heti véleménycserén elért hala* dás előkészíti az utat a valódi tárgyalásokhoz. Denktas, a ciprusi törökök ve­zetője eközben Ankarában tar­tózkodik, ahol a bécsi tárgya­lások tapasztalatait vitatja meg a török vezetőkkel. A tár­gyalásokról Denktas úgy nyi- kozott, hogy az áttelepítések kérdésében már csak adminiszt- ratív problémák várnak megol­dásra. Az ENSZ békefenntartó erői­nek nicosiai megbízottai elége­detten nyilatkoztak arról, hogy u két ciprusi közösség közötti tárgyalások eredményeképpen a világszervezet békefenntartó erői ismét engedélyt kaptak a nicosiai nemzetközi repülőtér használatára. A légikikötőt a ta­valyi török invázió után lezár­ták. ÁLLAMCSÍNY A CGMORE SZIGETEKEN Párizs — A Comore-szigctek fővárosában, Moroniban vasár­nap vértelen puccs zajlott le, mely megfosztotta hatalmától Ahmed Abdallah államfőt. Az államcsínyt a Comore-szigeti Ellenzéki Párt Egyesült Front­ja hajtotta végre azzal a cél­lal, hogy helyreállítsa a szige­tek és Franciaország kapcsola­tait. A sikeres államcsíny után Ali Soilih, a front szóvivője rá­dióbeszédben hívta fel a sziget- csoport politikai szervezeteit, hogy az összes politikai pártok részvételével hozzanak létre új alkotmányozó nemzetgyűlést. A Madagaszkártól 500 kilo­méterre északnyugatra lévő szigetcsoport négy nagyobb szi­getből áll: Grande, Como An- jouan és Mayotte. A szigetcso­port mintegy 400 000 főnyi la­kossága főként vanília, rizs és szegfűszeg termelésből él. A la­kosság többsége az 1974. de­cember 22 én megtartott nép­szavazáson a Franciaországtól való elszakadás és független' ség mellett döntött, mindössze a 45 000 lakosú Mayotte szige­ten volt fordított eredményű a referendum. Erre a tényre hi­vatkozva a francia parlament június 30-án módosította a nép­szavazással kapcsolatos koráb­bi álláspontját és úgy ítélte, hogy újabb, szigetenkénti sza­vazással kell függetlenségről dönteni. A módosított törvényt Ahmed Abdallah akkori minisz­terelnök alkotmányellenesnek minősítette, s július 6-án egy­oldalúan kikiáltotta a Comore- szigetek függetlenségét. Negy­vennyolc órával később Abdái* lahot államelnöknek választot­ták. A Moyotte-szigeti képvise­lők ezzel egyidőben hűségnyi­latkozatot küldtek a francia államfőnek. A puccs közvetlen előzménye az volt, hogy az elmúlt héten Abdallah államfő felszólította Franciaországot, haladéktalanul vonja ki képviseletét a szige­tekről, s egyúttal leszögezte azt is, hogy a jövőben nem tart igényt a Franciaországgal való együttműködésre. A Comore-szigeti Ellenzéki Pártok Egyesült Frontjának égi­sze alatt végrehajtott állam­csíny vezetőjének és értelmi szerzőjének Said Mohamed Jnf- far herceget, a Comore-szigetek volt miniszterelnökét tartják. A szigetországiján a legfrissebb jelentések szerint nyugalom uralkodik. 1975. Vili. 5.

Next

/
Thumbnails
Contents