Új Szó, 1975. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-31 / 35. szám, Vasarnapi Új Szó

'Csőhegesztés a Közép-Ázsia—Centrum gázvezeték építkezési szakaszán Alekszandrov Gaj, vagy ahogy a helybeliek rövidítve nevezik: Algaj, egyike az építkezés csomópontjainak. 13 370 kilométer hosszú csővezeték lerakása a feladat! Az összehasonlí­tás önmagáért beszél: amikor 1946 egyik nyári napján az első szovjet- unióbeli fővezetéken elérkezett Moszk­vába a szaratovi gáz, kiemelkedő sikernek tűnt — a gázvezeték épí­tői mintegy 80ü kilométeres távolsá­got tettek meg! Ma megszokottá vál­tak az ezerkilométeres vonalak, noha olykor a nehezen megközelíthető taj- gában és a mocsaras tundrában kell lerakni a csővezetéket A Közép-Ázsia — Centrum gázve­zeték építése is nehéz körülmények között folyik. A csővezetékrendszer a Karakum-sivatag bársonyos homok- tengere alatt, a néptelen és végtelen kazahsztáni sztyeppéken. a középső területe*, folyóin. limánjain víztáro­lóin keresztül vezet A gázvezeték három ága már üze­mel. Moszkva és a közeli városok, számos nagy iparközpont a közép­ázsiai lelőhelyekről kapja a gázt. Most kinn a negyedik ág építkezési szakaszán a dolgozók az utolsó pár száz méternyi szakaszon rakják le a csöveket ágyukba a szivattyú-állomá­sokon pedig a turboaggregátok pró­baüzemeltetése folyik. Az építkezés 1976-ben befejeződik. A Szovjetunió európai részének fűtő­anyagmérlegét már most lényegesen javító energiarendszer eléri tervezett kapacitását — az évi 68 milliárd 800 millió köbméter gázt. A gázfolyamot élet. Algajban nincs ipar, a lakos­ság egyedüli foglalkozása a juhte­nyésztés, és ezért a település is ki* mondottan falusi jellegű volt. Ám 1967 óta, amikor megjelentek a gáz­vezeték ^pítői, Algajban is szembetű­nő változások történtek. Most már van itt modern üzleti központ, szol­gáltatások, kéttucatnyi összkomfor­tos emeletes ház, rövidesen átadják rendeltetésének az első négyemeletes házat, már lerakták egy 420 férőhe­lyes művelődési ház alapjait. Ragyo­gó fejlődési távlatai vannak Algája nak. sorsa is jellegzetes — a gazda­sági és tudományos-műszaki haladás eredményeként több száz hasonló te­lepülés arculata változik meg. ... . Özönlik a gázfolyam a csövek­ben. Ám hány nehéz kilométert kell megtenniük ezért a vezeték építőfnek — az exkavátorok kezelőinek, a cső- lerakóknak, hegesztőknek? Mi vezé­relte őket ide? Hogyan élnek itt? Misiden kilométeren Amikor először pillantottam meg őket .vacsora közben (az e célra ki­jelölt lakókocsiban), úgy tűnt, hogy egy ifjúsági sporttelepre kerültem. Az építők többsége 20—28 év közötti fia­tal. Vidám arcok, hangulat, tréfálko­zás, mintha nem is egy nehéz mun­kanap lett volna mögöttük. Aztán sokakat láttam a vörös sarokban, 1975. VIII. 31. Anatolij Trunyev (jobbra) és taoítványa-védence, Viktor Gorgycjev (V. Konovalov felvételei APN) Az élet ütőere Moszkvától kétórás repülőút, aztán hét óra utazás vonattal, majd kisebb autóbuszűt, és helyben vagyunk. Alek­szandrov Gaj sztyeppei falu a sza­ratovi terület délkeleti részén. A fa­lu peremén lakókocsik állnak. Itt lak­nak a terep munkásai — azpk, akik lefektetik a Közép-Ázsia — Centrum gázvezeték csöveit. Az utcán lehet 27 fokos hideg Is, itt benn, a lakóko­csikban kellemes meleg, kényelem Várja a dolgozókat, villanyvilágítás, tádió . .. és ellátási területet tekintve, páratlan ez a négyágú hálózat. A csővezetékeket gyakran az élet ütőereinek nevezik. A véredényekhez hasonlóan, keresztül-kasul átszelik a szovjetország területét, üzem- és nyersanyagot adnak a vállalatoknak, meleget az otthonoknak. Valóban nem mellékes emlékeztetnünk rá, hogy az ország iparvidékeinek vala* mennyi hőerőművét átállították a földgáz használatára. Gáz segítségé­vel termelik a villamos energiának körülbelül a negyedrészét, az acél és az öntvények 86 százalékát. Mintegy 130 millió ember otthonába talál utat a gáz . .. A gázvezeték mentén átalakul az éppen a friss újságokat olvasták, sakkoztak vagy éppen a televíziós készülék képernyőjét figyelték. A részleg vezetőjének dolgozószobájá­ban éppen röpgyűlést tartottak. Ki* derült, hogy az egyik részlegre nem a kívánt méretű csövet szállították, s most azt vitatták meg, hogyan ke­rüljenek ki a kellemetlen helyzetből, hogyan szervezzék meg a másnapi munkát. .. Azon a „másnapon“ alkalmam volt munka közben látni őket. Láttam, hogyan rakják le a 30 méteres csö­veket ágyaikba, hogyan hegesztik össze az érintkezési felületeket, hogyan vonják be a csöveket szige­telő anyaggal. ... „Rohammunka mindennap, minden órában, minden kilométeren“ — ez az ifjúsági brigádok jelszava. Műszakonként 4—5 érintkezési felület összehegesz* tése, exkavátoronként 400—500 mé­teres árok kivájása, brigádonként két-három kilométer hosszúságú szi­getelés elvégzése — ez a legjobbak teljesítménye. Az élenjárók között sok a kom* szomolista. Megismerkedem velük, hogy majd esténként jól elbeszélges­sünk mindegyikükkel. Aztán egysze­riben az a tény kezdett érdekelni, hogy a körülmények bonyolultsága ellenére, a fiúk többsége mégis már három-négy éve dolgozik itt, az épít­kezésen. Anatolij Trunyev 28 éves automatahegesztő ezt így magya­rázta: — Romantikára és jó keresetre vágyva jönnek a gázvezeték építke­zésére. Az építkezés azonban komoly dolog. Nem tűr „turistákat“ sem irigyenélőket. Ezek egy hónapnál ton vább nem bírják ki nálunk. A baj- társiasság, egymás kölcsönös megse­gítése, a dolgozni tudás és akarás szelleme jellemzi a fiúkat, ez a tu­lajdonságuk marasztalja itt őket. Akik pedig maradnak, hozzánőnek az építkezéshez, lokálpatriótákká váU nak a szó jobbik értelmében. Szak­májuk kiváló mesterei, igazi jó bará­tok. Nehéz itt hagyni egy ilyen kö­zösséget ... Anatolij a szmolenszki területről származik. Ott él felesége, Zoja és kétéves kislányuk a szüleinél. Ana* tolij védőszárnyai alatt dolgozik a 18 éves Viktor Gorgyejev. Alacsony ter­metű, vékonydongájú, tegnap még diák volt. Moszkva-vidéki ... Komoly, szűkszavú fiatalember. Korához ké­pest sokat keres, mint itt általában mindenki. — Mire költöd a pénzt? — kérdez­tem. Elcsodálkozott rajta. — A szüleimnek küldöm, — aztán gyermekes álmodozással hozzátet­te: — Megígérték, hogy nyárra mag­nót vesznek. Aztán beszélt apjáról, anyjáról, jó­módban élő, tekintélyes emberek. — S mi vonzott ide, az építke­zésre? — Igazi munkát akartam. Meg egy kis önállóságot... „Mi építkezést folytatunk, az épít­kezés meg minket formál“ — hallót* tam ezt a szinte szállóigévé vált mondást Vjacseszlav Szaveljevtől. Nagy tapasztalatai vannak gázveze­tékek építésében. — Nehéz kenyér a miénk, — mondja. — Családunktól és a várostól is elszakítva élünk. Télen harminc- fokos fagyban, nyáron negyvenfo• kos hőségben dolgozunk. Emellett még az építkezés is építkezés ma­rad, vagyis sok a váratlanul felme* rülő termelési probléma, előfordul­nak „rendkívüli események“ is, ak­kor pedig nem számít, nappal van-e vagy éjszaka. Ami pedig különösen jellemző: itt nincs sopánkodás, nincs kishitűség. Mindenki egy emberként kiáll a gátra. Egymás mellett állnak. Mindenütt érezhető a bajtársi kéz, ezért mindenki igyekszik nélkülözhet tétlen, hasznos lenni másoknak min­den pillanatban, minden dologban. Az új életet teremtők egyike: Anatolij rrunyev hegesztő Korántsem mindenki jött ide ilyen jellemvonásokkal. Az építkezés se* gített nevelésükben. Az építkezés jor* múlja az építők, a bajtársak jellemét a szó legfénnköltebb értelmében . . Egy — másfél évvel ezelőtt, ami­kor a gázvezeték harmadik ágán dolgoztak, országos komszomolista rohamépítkezéssé nyilvánították az egész építkezést. Az ország minden részéből fiatal utánpótlás érkezett* Komszomolista szellem honol itt ma mindenütt. Anatolij Bujankin, a rész* lég vezetője úgy véli. hogy lénye­gében az egész építkezés fiatalok ke=- ze műve. Nem beszélhetünk mindenkiről kü- lön-külön. Mindegyikük a maga tér* mészeténél fogva különböző egyéni­ség, de az építkezésen végzett munka évei igazi kollektivistákká tették őket. Ogy tapasztaltam, még egy közös vonásuk van azoknak akik­kel alkalmam volt találkozni. Szi­lárd, akaraterős, nyílt jellemű, őszin* te és jóakaró emberek, mindahányan itt vannak. (Folytatás a Vasárnapi Oj Szó követ* kező számában j VALERIf SZANKOV (APN)

Next

/
Thumbnails
Contents