Új Szó, 1975. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-31 / 35. szám, Vasarnapi Új Szó

Az SZNF Múzeum gazdag tevékenysége

Csaknem kétezer látogató tekinti meg ezekben a nyári napokban a Banská Bysta’ica-i Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeumot. Az első fél évben a látogatók száma már a 180 ezret is elérte, és arra számíthatunk, hogy az idén a látogatók száma a tavalyi 470 000-es rekordot is. túlszárnyalja. A nyári szünet végéig a csoportos látogatók harmonogramja már megtelt, ezért néhány hónapja kénytelenek visszautasítani az odalátogatni készülő csoportok kérelmét. A csehszlovákiai látogatókon kívül a múzeumot sokan felkeresik a Szovjetunióból, Magyarországból, Lengyelországból, majd az NDK-ból, de a tőkés és a fejlődő országokból is szép számmal érkeznek látogatók.

Az állandó kiállítás anyagán kívül a múzeumban különféle alkalmi kiállításokat is tartanak. Júliusban például megnyílt a „Nagy győzelem“ című kiállítás, amelyet az SZNF Múzeum számára a Moszkvai Központi Forradalmi Múzeum készített elő. Ezen a kiállításon több száz értékes, szovjet múzeumból származó, és nálunk ismeretlen dokumentumot mutatnak be. A fényképeken csehszlovák katonák és partizánok láthatók, akiket szovjet területen képeztek ki, vagy akik hazánk felszabadításában és a Szlovák Nemzeti Felkelésben vettek részt. A kiállításon bemutatták például Gustáv Husák egyik eddig ismeretien fényképét, amely a Tri duby-i repülőtéren készült. A kiállított anyag közt szerepelnek még harci zászlók a második világháború idejéből. Kiállították Aszmo- lov tábornok több személyi tárgyát, azt az emlékkönyvet, amelyet az októberi forradalom 20. évfordulója alkalmából 1937-ben a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség ajándékozott a Szovjetunióban működő Szovjet—Csehszlovák Baráti Társaságnak. A kiállítás, amelyet Banská Bystrica előtt már a Brnói Munkásmozgalmi Múzeumban is bemutattak, az SZNF Múzeumban szeptember végéig tart nyitva.

A kiállítások megrendezésén kívül az SZNF Múzeum dolgozói intenzív gyűjtőmunkát is végeznek. Csak az idei év eleje óta majdnem 800 értékes okmányt gyűjtöttek össze. Ezek között szerepel több mint 250 eredeti fényképfelvétel, az első csehszlovák vadászrepülő ezred tevékenységéről, jozef Lieta- vec, aki tagja volt az illegalitás idején az SZLKP Központi Bizottságának, több személyi tárgyát a múzeumnak ajándékozta. Alexander Mucha tábornok özvegye férje kitüntetéseit is a múzeumnak ajándékozta. A múzeum őrzi Ľudovít Kukorelli kitüntetéseit és Imra tábornok emlékiratait. Az összegyűjtött anyagokat a múzeumban dokumentálják, feldolgozzák, és a legfontosabbakat tematikai kiállításokon bemutatják Néhány kiállítási anyagot más múzeumoknak is kölcsönadnak. Az SZNF Múzeum több tárgya látható Ostrý Grúňban, Kl'akban vagy Kalištében.

1971 óta a múzeum dolgozói vezetik az ellenállás résztvevőinek, az illegális dolgozóknak, a partizánoknak és a katonáknak a névsorát. Eddig mintegy Z0 ezer ellenállóról gyűjtöttek össze adatokat. Ebben a munkában segítségükre vannak az Antifasiszta Harcosok Szövetsége Központi Bizottságáról származó okmányok. Ezen a téren együttműködnek a katonai történelmi intézettel, az SZI.KP KB mellett működő

Marxizmus—Leninizmus Intézettel vagy a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetével. A dokumentációs központ munkájának eredményeképpen 1985-ig megjelenik a partizánmozgalom atlasza.

Az ulóbbi időben a külföldi múzeumokkal folytatott együttműködésük is sikeresen tejlődik. Elsősorban azokkal a külföldi múzeumokkal tartanak fenn kapcsolatokat, amelyek a második világháború történetével foglalkoznak. A Központi Forradalmi Múzeummal való együttműködés eredménye a fent említett kiállítás. A Banská Bystrica-i SZNF Múzeum dolgozói a Szófiai Forradalmi Mozgalmi Múzeummal is gyümölcsöző tapasztalat- és dokumentumcserét folytatnak. Azt tervezik, hogy a következő hónapokban kapcsolatot teremtenek jugoszláviai, magyarországi, lengyelországi és NDK-beli múzeumokkal is.

Az elmúlt néhány napban az SZNF Múzeum dolgozói a következő öt év munkatervével foglalkoztak. A tudományos tanács elfogadta az állandó kiállítás és a múzeum épületének bővítésére vonatkozó javaslatokat, azonkívül az előadások és filmelőadások, valamint a kiállítások tervét. A múzeum dolgozói minden évben egy saját kiállítást rendeznek. Kiállítást készítenek a CSKP megalapításának 55., a Februári Győzelem 30. és az SZNF 35. évfordulója tiszteletére. A jövő évtől kezdve az SZNF Múzeum minden évben saját gyűjteményt jelentet még, s különféle tanulmányokon kívül a közép-szlovákiai kerület SZNF-emlékhelyeinek útikalauza is megjelenik.

J. BL&2EJ

kodtak az utánpótlásról. Soraik rendezése után a német transzportokat, utánpótlási oszlopokat támadtak meg. A Duklánál kapott sebe kiújult. Hogy szenvedése még elviselhetetlenebb legyen, a sors úgy hozta, hogy az egyik összecsapás után újabb lábsebet kapott.

— Kórházunk nem volt. Ha lett volna is, nem feküdtem volna be — mondja. — A napok múlásával ugyanis egyre jobban hallottuk az ágyúk dörgé9ét, amely jelezte a front közeledését. A mi kis nemzetközi osztagunk is elhatározta, hogy átcsúszik a frontvonalon. Február 18-án találkoztunk a román csapatokkal. Kežmarokra irányítottak bennünket, ahol a második ejtőernyős dandár feltöltésére és újraszervezésére került sor.

Ismét pihenés, majd kiképzés, aztán újra elindultunk Zilina irányába, a front felé. Valašské Mezifíőiig jutottak el, itt érte őket a háború befejezésének híre. A békés, nyugodt életre azonban még nem gondolhattak. Egységével Ke- let-Szlovákiába vezényelték, a bujkáló és garázdálkodó fasiszták összeszedé- sére. Ez volt a dolguk 1946 ig. Ekkor mint tartalékos törzsőrmester leszerelt. Két hónapig volt könyvelő a smoleni- cei erdőgazdaságban, amikor a bende- risták garázdálkodni kezdtek.

— Felkerestek az egykori harcostársaim, és hívtak, menjek velük a bende- risták ellen harcolni — emlékezik visz- sza. A szívem azt súgta, köztük a helyem. Ám fiatal házas voltam, és tető sem volt a fejünk felett. Ezért volt nehéz a döntés. Azt kértem, hogy legalább lakást adjanak. Adtak. A feleségem beleköltözött, én pedig mint alhadnagy ú|ra fegyvert vettem a kezembe.

Amikor újra elcsendesültek a fegyverek, katonai akadémiára küldték, amelyet 1950-ben fejezett be. Karlovy Varyba helyezték, itt lett határőr, majd később visszakerült Szlovákiába, jobban mondva Bratislavába, ahol a mai napig szolgálatot teljesít. Idestova 35 éve visel egyenruhát. 13 kitüntetés tulajdonosa. A Bátorságért Érdemrendet még a Duklánál kapta. A kitüntetések között ott van a Vörös Csillag Érdemrend, a Szlovák Nemzeti Felkelés Érdemrend II. fokozata és a „Fasizmus felett aratott győzelem“ emlékérem is. Ma is éppen olyan szorgalommal dolgozik, mint évtizedekkel ezelőtt, jóllehet, az év végén nyugállományba vonul: Több éve a pártszervezet elnöke. Gyakran megfordul a katonák között, nemcsak mint parancsnok, hanem mint egykori frontharcos, hogy a fiatalokkal elbeszélgessen a dandár harci útjairól, tapasztalatairól. Az iskolákban is gyakori vendég.

— Két unokám van és egy kertem

— mondja. — így tehát van mivel eltölteni szabad időmet, no meg persze megmaradt a szenvedélyem a vadászat. Gyakran elgondolkozom azon, hogy a harcunk nem volt hiábavaló. S ha nyugdíjba vonulok is, még tovább szeretnék dolgozni, mert a mindennapi élet frontján ma ez a legszükségesebb.

NÉMETH JÁNOS

Stefan Toma§oviő határőr alezredes gyermekkorában nem gondolta, hogy egykor hivatásos katona lesz. Még csak eszébe sem juthatott, hiszen hatgyermekes munkáscsaládban született, ahol igen szűkösen éltek, sokat nélkülöztek. Nem is csoda. Édesapja gyakran volt munka nélkül, s meg kellett szorítania a nadrágszíjat, hogy fia, Stefan elvégezhesse a polgári iskolát.

— Amikor 1935-ben elvégeztem a polgári iskolát, erdei munkás, majd később segéderdész lettem — mondja.

— szerettem a természetet, a barangolást az erdőben. Este, amikor összegyűltünk, baráti körben azon vitatkoztunk, hogy mi is lesz velünk. Fiatalok voltunk, bizony nem nagyon jártasak a politikai munkában, de egyet tudtunk: rossz világ jön ránk. Ez be is Igazolódott. A köztársaságot feldarabolták, létrejött az ún. szlovák állam, és nem sokkal később a fasiszták megtámadták a Szovjetuniót.

Stefan Tomasoviö éppen 1941 őszén vonult be tényleges katonai szolgálat ra. A trnavai helyőrségben nemsokáig maradt. Az Oremov Laz-i gyakorlótéren összpontosították őket, ami biztos jele volt annak, hogy a frontra, de legjobb esetben a megszállt területre viszik ki őket. így is történt.

— Volt a menetszázadunkban egy Ba- coni nevű tanító. Később tudtuk meg róla, hogy kommunista — mondja. — Ö igen sokat beszélt arról, mit is csináljunk, ha kiérünk a Szovjetunióba. Persze, mindezt burkolva mondta el, de így is megértettük. Az összpontosítási körzetünkben kapcsolatba «kerültünk olyanokkal is, akik a frontról tértek vissza. Ezek elmondták, hogyan ba- sáskodnak a németek, milyen állati módon irtják a védtelen lakosságot. Ha tehettem volna, inkább itthon maradok, de a parancs az parancs, menni kellett.

A fiatal, 21 éves fiú már néhány nap múlva meggyőződött arról, hogy a frontkatonák igazat beszéltek. Az egyik állomáson hosszabb ideig vesztegelt a vonatjuk, mivel a partizánok felrobbantották előttük a vasutat. Itt szemtanúja volt annak, amint a fasiszták 100 túszt agyonlőttek. A másik élmény a herszo- ni hídhoz fűződik. Az ott dolgozó hadifoglyok célpontul szolgáltak az egyik fasiszta tiszt számára . ..

— Hogy mit éreztünk, azt ma nehé£ leírni. A legszívesebben a torkának estem volna — mondja. — A lakosok, akik mint egykori rabszolgák éltek, minket is idegenkedve fogadtak, de később összebarátkoztak velünk. Tőlük és a híradósainktól — noha agyonlövetés- sel fenyegették őket — ismertük a hadihelyzetet, a moszkvai rádióban hozzánk intézett felhívásokat. Az állásaink fölött keringő szovjet repülőgépek is bomba helyett röpcédulákat szórtak. Ette is a penész a németeket.

A legtöbb szlövák katonában ekkor már megérett az elhatározás: át kell szökni a túloldalra, ahol csehszlovák katonai egység harcol a fasiszták ellen. Igen ám, csakhogy nem voltak harci kapcsolatban a Vörös Hadsereggel. A fasiszták sztálingrádi veresége

után azonban erre is sor került. A tengerpartról Melitopol térségébe dobták át hadosztályukat.

— Ogy emlékszem, mintha tegnap történt volna. Este elfoglaltuk kijelölt állásainkat, de éjfélkor már a túloldalon voltunk — mondja. — Ott baráti fogadtatásban volt részünk. Az egyik kolhozban összpontosítottak bennünket. Napról napra többen lettünk. Aztán egy szovjet százados vezetésével kurszki területre vettük utunkat.

Néhány napot pihenéssel töltöttek, s közben felkereste őket Gottwald, Fierlinger, Sverma és Culen elvtárs. Arról beszéltek, milyen is lesz az új köztár saság, amelynek létrehozásához ők, a katonák harccal járulhatnak hozzá.

— Az önkéntesekben nem volt hiány

— mondja. — Pedig az oroszok ugyan csak megválogattak -bennünket, mond ván, hogy ejtőernyős csakis az lehet, akinek egészségi állapota kifogástalan. A felkészülés, a kiképzés nehéz volt, sok fáradságba került. A szovjet fron tót járt és tapasztalatokban gazdag instruktorok mindent elkövettek azért, hogy a 3. ejtőernyős dandár mielőbb harcképes legyen.

A jefremovi „szép napok“ is hamar véget értek, mégpedig nagyszabású zá

rógyakorlattal, rtletve díszszemlével. Kitűnőre vizsgáztak. S amikor a dandár Rozkulov felé tartott, Stefan Tuma- šovič őrmesteri rangban az egyik szakasznak volt a parancsnoka. Proszku- rovban érte őket a hír, hogy kitört a Szlovák Nemzeti Felkelés. Az ejtőernyős dandár katonáinak öröme nem ismert határt. Kérték, küldjék őket Szlovákiába. Egyesek már azt is tudni vélték. melyik területen vetik be majd őket. A helyzet azonban másként alakult.

— Dandárunkat a Duklánál vetették harcba — mondja. — Közel volt az államhatár, ezért mindnyájan úgy verekedtünk, mint az oroszlán. Az egyik ütközetben szilánkot kaptam a lábamba. A kórházban voltam, amikor a fiúk üzentek, hogy Szlovákiába mennek. Seb ide, seb oda, nem volt maradásom. A saját felelősségemre a századhoz mentem, s ha jól emlékszem, október 13-án érkeztünk meg a Tri duby repülőtérre.

Az érkező egységeket azon nyomban harcba vetették. Tomašovič elvtárs harcai az SZNF-ben Žiar nad Hronom térségében kezdte meg. Tisovec, Kozelník, Pliešovce, Podbrezová volt további harci cselekményeinek útja. Banská Byst- ricáról a hátvédosztaggal vonult visz- sza.

— Mindenütt nehéz volt a dolgunk, hiszen túlerővel álltunk szemben — mondja. — Számomra a legnehezebb azonban a Prašiván keresztüli visszavonulás volt. Nemcsak az élelemnek voltunk szűkében, hanem a lőszernek is. Megadásra, fegyverletételre azonban egyszer sem gondoltunk. Eltökélt szándékunk volt: a harcot tovább folytatni.

Az ejtőernyős dandár katonái a pár tizánokhoz csatlakoztak. Tomašovič őrmester a Jánošík partizánosztaghoz ke rült. Mint egykori erdész, kiismerte magát az erdőben, s így gyakran járt felderítésre. A szovjet repülők gondosEjtocrnyosük bevetés előtt

Stefan Tomašovič