Új Szó, 1975. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-27 / 201. szám, szerda

Hasznosítják a pártoktatás tapasztalatait beszélgetés Simo Milán elvtárssal, az SZLKP Kosice-vidéki Járási Bizottságának ideológiai titkárával . ^szervezeteink szerteága zó, igényes feladataik teljesíté­sével párhuzamosan az idei pártoktatási évet is fokozódó gondossággal készítik elő. Ez a törekvés hatja át az SZLKP Kosiee-vidéki Járási Bizottságának tevékenységét is, ahol a tavalyi tapasztalatokat általánosítva készültek fel az október­ben kezdődő munkára. A szervezett pártoktatás előkészüle­teiről, jelentőségéről SIMO MILÁN elvtárssal, a járási pártbi­zottság ideológiai titkárával beszélgettünk. Nagyobb a marxista—leninista világnézet iránti érdelklődés — Mindannyiunknak szem előtt kell tartanunk — hangsú­lyozta bevezetőjében Simo elv­társ —, hogy azok a feladatok, amelyeket a XIV. kongresszus irányvonala, ezt követően a CSKP KB novemberi plénum* ülésének határozata megvalósí­tása során tűztünk magunk elé, nagy igényeket támasztanak társadalmunk valamennyi tag­jával, tehát a kommunistákkal szemben is. Járásunk alapszer­vezeteiben ebből az elvből ki­indulva szereztük meg az idei pártoktatást. • A múlt év tapasztalatai­ból kiindulva, milyen az érdek­lődés a pártoktatás iránt? — A tapasztalatok között az egyik legfontosabb: a kommu­nisták csaknem kilencven szá­zaléka vett részt tavaly a szer­vezett pártoktatásban, létszá­muk közel járt az 5500 fő höz, a SZISZ és a szakszervezet ál­tal szervezett politikai oktatás­ban pedig a hallgatók létszá­ma meghaladta a húszezret. Mint az előkészületekből kitű­nik, az idén sem lesz kevesebb hallgató. Sőt, több a jelentke­ző, mint tavaly, ami a pártpTO- paganda jó irányú fejlődését, növekvő hatékonyságát bizo­nyítja. Az ilyen tömeges rész­vételt csak a pártpolitika, a tudományos marxista—leninis­ta világnézet iránti érdeklődés volt képes kiváltani és évről évre fenntartani, fejleszteni. • Közismert tény, hogy az idei pártoktatási év egybeesik a XV. kongresszus és hatodik ötéves tervünk előkészítésének időszakával, a jelenlegi terv­időszak befejezésével. Hoznak-e változást ezek a fontos meg­nyilvánulások a pártoktatás tartalmában? — Az idei oktatási év jelen­tőségében felülmúlja a koráb­biakat, de tartalmában lényegé­ben nem változik. Hiszen a pártoktatásnak ezelőtt is az volt a küldetése, hogy az esz­mei, elvi kérdések mellett az aktuális pártdokumentumokkal, belpolitikai problémákkal is megismertesse, teljesítésükre felvértezze hallgatóit. Ezt a gyakorlatot most sem iktatjuk ki a pártoktatásból, amelynek a maga eszközeivel messzeme­nően segítenie kell, hogy az alapszervezetek tagsága még egyszer és tüzetesen elemezze a XIV. kongresszus és a kong­resszus óta született jelentős központi bizottsági határozato­kat. A pártoktatás vitafórumot teremthet ahhoz, hogy a hall­gatók összegezhessék: mi tör­tént eddig és mit kell még ten­niük a továbbiakban a maguk feladatkörében a határozatok egységes értelmezésének elő­segítésére és főként a ben­nük foglaltak maradéktalan tel­jesítésére. A pártoktatás ezzel adhat hatékony segítséget az alapszervezeteknek ahhoz, hogy tárgyilagosan, őszintén értékel­hessék a XIV. kongresszus óta végzett munkát, az alapszerve­zet eredményeit, tevékenységé­nek gyengeségeit, új céljait és feladatait. Tovább a megkezdett úton — Egyébként azt is őszintén elmondhatom, hogy minden pártoktatási év megkezdése előtt járási szintű felmérést végzünk a pártban és a társa­dalomban végzett eszmei és ne­velő tevékenységünk hatékony­ságáról, fontolóra vesszük ezzel kapcsolatos munkánk tökélete­sítésének módját, hogy még jobb eredményeket érjünk el a fejlett szocialista társadalom aktív építői nevelésében. Ezért a pártoktatás színvonala és szervezettsége minden évben osztályozza is pártszervezeteink munkáját. Az előkészületek alapján biztosra vehető, hogy a legtöbb helyen az 1975/76-os ok­tatási év bizonyítványa is jó lesz. Következtetni lehet erre abból, hogy a pártalapszerveze- tek nagy figyelmet szentelnek a propagandisták kiválasztásá­nak, akiket járási bizottságunk eszmeileg kellőképpen felké­szített a napokban végződő szemináriumokon. Szeptember derekán pedig — közvetlenül az oktatási év megkezdése előtt — járási ideológiai konfe­renciát tartunk, ahol még pó­tolni szeretnénk a hézagokat. • Hány propagandistával szá­molnak a pártoktatásban? — Propagandistáink létszá­ma 188, de lektoraink létszá­ma a 200-at is meghaladja. A már említett szemináriumokon céltudatos képzést kaptak, hogy minél jobban megismerjék a politikai oktatás sajátos pe­dagógiai, lélektani és módszer­tani követelményeit. A legfon­tosabb mégis az, hogy az őket irányító alapszervezetek tisztán lássák és helyesen értelmezzék a pártművelődés legfőbb cél­jait. Ez abban összegezhető, hogy a tömegpropagandának, benne a pártoktatásnak, ebben a tanévben is fontos feladato­kat kell teljesítenie. Segítenie kell a párttagság és az oktatás­ban résztvevő pártonkívüli dol­gozók elméleti színvonalának emelését; a másik feladat, hogy az oktatás törekedjék az újsze­rű, ellenvéleményt kiváltó té­mák és problémák megvitatá­sára, megértetésére, a párttag­ság aktivizálására. A pártoktatás hatékonyságának eredményei • Tavaly a középfokú párt­oktatás tanfolyamainak 400 ki­szemelt hallgatója névtelen kér­dőívben válaszolt az oktatás hatékonyságát, felhasználásá­nak módját és jelentőségét cél­zó kérdésekre. Milyen ered­ménnyel zárult ez a felmérés? — Hallgatóink 55,4 százalé­ka a pártoktatás színvonalát kitűnőnek, 42,0 százaléka pe­dig közepesnek minősítette. Kü­lön kiemeljük azt a tényt, hogy a hallgatók 82,2 százaléka mun­kájában nagy jelentőséget tu­lajdonított az oktatás felhasz­nálásának. Arra a kérdésre vi­szont, hogy a pártoktatásban szerzett tapasztalatokat milyen fórumokon kamatoztatják a legtöbben, a tagsági gyűlések­re 19, a munkahelyekre vonat­kozólag 25, a politikai és gaz­dasági funkció^ gyakorlásánál 17, a szakmai felkészülés terü­letén pedig 2,7 százaléka ked­vezően, igennel válaszolt. A párton belüli művelődés szín- vonalbeli és tartalmi fogyaté^ kosságaira ugyanakkor a meg­kérdezettek 24 százaléka mu­tatott rá. • Milyen tapasztalat vonha­tó le a felmérés eredményei­ből? — Talán az, hogy az alap­szervezetekben folyó pártokta- ' tásnak gyenge oldala az esz­mei nevelés, az ideológiai te­vékenység. Az ok: az alapszer­vezetek egy részének eszmei­ideológiai tapasztalatlansága. Ez pedig leginkább az eszmei-ideo­lógiai feladatok téves értelme­zésével függ össze. Következik ez abból, hogy néhány alap­szervezetünkben a pártoktatás látóköre leszűkül, a munkahely falai között megrekedő „politi- zálgatás“ lesz belőle. Az ideo­lógiai-eszmei munkának ezt a részét nem lehet „ráolvasással“ leküzdeni. De újra és újra is­mételni és az alapszervezetek­nek nyújtott segítséggel szem­léltetően is bizonyítani kell, hogy a párttagok eszmei-politi­kai, ideológiai nevelésének alapvető módszere maga a ha­tékony, aktív politikai tevé­kenység, a rendszeres pártélet, a tartalmas pártmunka és ben­ne a színvonalas tömegpropa­ganda és pártoktatás. Persze, a fogyatékosságok nem általáno­síthatók járásunk alapszerveze­teire, mert nagy többségük kö­vetkezetesen teljesíti vezető szerepéből reá ja háruló felada­tait, ami a járás politikai, tár­sadalmi és gazdasági eredmé­nyeink előmozdításában, a he­lyes közgondolkodás formálá­sában egyrészt kedvezően érez­teti - hatását. A pártoktatás te­hát egyrészt nevelés, amely a kommunista pártállású ember személyi tulajdonságainak ala­kítására irányul, másrészt — az előbbivel egyenrangúan — moz­gósítás is a párt politikájának érvényesítésére a politika ki­alakításában való részvétellel. És mindezen túl, miközben ok­tatás, annál sokkal több is; a szocialista demokráciának olyan fóruma, ahol társadalmunk és napjaink minden kérdésére ki­terjedő tömeges és rendszeres eszmecsere folyik. Igényesek a tudásszomjas hallgatók • A pártoktatáson kívül a politikai kiadványok, tömegtá­jékoztató eszközök, a TV, a rádió és a szakirodalom is se­gíti a hallgatók világnézeti, politikai művelődését. Hogyan használhatják ki ezt a párt alapszervezetei? — Mint mindig, ezúttal is hangsúlyoztuk a pártoktatás előkészítésének folyamatában, hogy a szervezett pártművelő­dés a tananyag átadásán kí­vül arra is irányuljon, hogy az ismeretek mélyebb, átfogóbb ta­nulmányozására, szerves ösz- szefüggéseinek megértésére, rendszeres művelődésre és becsvágyra serkentse a hallga­tókat. A propagandista eszmé­nyi típusát nyugodtan, egy úgy­mond szellemi munka vezetőjé­hez is lehetne hasonlítani. Nem a szájbarágó, a könyvek, bro­súrák szövegének sablonos át­adójának típusára, hanem az aktivitás, az önállóság és a tu­dásszomj kifejlesztésének típu­sára gondolok. Minduntalan ta­pasztalom, hogy a hallgatók is ilyen propagandistákat kíván­nak. örvendetes, hogy járásunk­ban sok a hasonló jó propa­gandista. A legtöbbje élenjá­ró és sokéves pártmunkás, de a fiatalabb nemzedékből is sok­nak a nevét kellene megemlí­tenem, akik elvhűséggel, meg­győződésből hirdetik és teszik le pártunk politikája mellett az emberek nevelése terén a vok- sot. Az idei pártoktatási évet körültekintően készítettük elő, de az alapszervezeteken múlik, hogyan tudják mozgósítani hallgatóikat igazi célkitűzéseik elérésére. SZOMBATH AMBRUS A (jiíuryi l Bratislava-vidéki járás) efsz traktorosa, Lacltslau Studený tarlóhántás közben. (Felvétel: "J .KolenCík, £STK) PÉLDÁT MUTATNI... A BRIGÁDVEZETÖ A Kosieei Kohóipari Építővállalat 04 számú üzemének dolgozói Kosicében új autóbusz-pályaudvart építenek, amely hazánk egyik legkorszerűbb ilyen típusú építménye lesz: Felvételünkön: A szo­cialista munkabrigád cím elnyeréséért versenyző ácsok munka- közössége. (Felvétel: A. Hasfiák — CSTKJ A sal'ai (vágsellyei) Duslo if­júsági szervezetének irodájában tudtam meg, hogy a vállalat egyik legaktívabb SZISZ-tagja a 23 éves Milán Kádek, akit nemrég vettek fel a párttagok sorába. Beszélgetésünk elején szűkszavú embernek véltem, de amikor munkájára, munka­helyére terelődött a szó, el­eredt a nyelve. Kivált akkor, amikor szűkebb munkaközössé­géről, a raktárosok 60-tagú szo­cialista munkabrigádjáról be­szélt, melynek ő a vezetője. — Május végén megkaptuk az ezüst fokozatot — újságolja jogos büszkeséggel. — Igen jó kollektíva vagyunk, általában megértjük egymást — mondja. — Nemcsak a munkában tar­tunk össze, hanem munkaidő után is. Például megtekinthet­tük Nitrán a „Háztartásunk“ cí­mű kiállítást. Vágsellyén közö­sen részt vettünk egy szovjet táncegyüttes fellépésén. Elő­adást hallgattunk meg a felsza­badulás 30. évfordulója alkal­mából. Rövidesen megemléke­zünk a Szlovák Nemzeti Felke­lés 31. évfordulójáról. A meg­emlékezést filmvetítéssel kötjük egybe. Brigádunk egynapos bu­dapesti társasutazásra is ké­szül. Mindezt szocialista kötele­zettségvállalásainkba is bele-• foglaltuk. Továbbá azt, hogy vagonokat rakunk ki és a vál­lalat postájáról széthordjuk a csomagokat. — Milyen a brigád tagjai­nak korösszetétele? — érdeklő­döm. — Igen eltérő — válaszolja. — Legidősebb tagunk 72 éves, a legfiatalabb pedig én vagyok, Hét SZISZ-tag is van a brigád­ban, A párttagok száma (ve­lem együtt] öt. Egyébként kol­lektívánk főleg nőkből áll. A brigádvezető munkájában mindenekelőtt a helyes emberi kapcsolatok kialakítását tartja érdekesnek és fontosnak. El­mondja, hogy amikor a brigád vezetőjévé megválasztották, el­sősorban munkakezdeménye­zésből indultak ki. Kádek elv­társ munkabeosztását tekintve önálló raktáros az építőanya­gok raktározásában. A raktáro- si tudnivalókat egy háromhó­napos tanfolyam sajátította el. A Duslóban öt éve dolgozik. Nitráról származik, de már négy hónapja Vágsellyén lakik. Nemrég nősült, s rövidesen új lakást kap a vállalattól. Gyer­mekük egyelőre nincs. A Dus- lóból a jövőben sem akar el­menni. A vállalat fiataljainak érvé­nyesülésével kapcsolatban meg­jegyzi: Vállalatunkban minden év­ben megrendezik a SZISZ-ta- gok tisztségviselőinek iskolázá­sát, melyre a politikai és szak­mai téren legaktívabb fiatalo­kat választják ki. Mindenkinek megvan a lehetősége a kezde­ményezésre, tehetsége kibonta­koztatására. A fiatalok, ha fel­karolják őket, szívesen aktivi­zálódnak. Ezt bizonyítja a vál­lalat ifjúsági szocialista és ra­cionalizációs brigádjainak pél­dája is. — A fiatalok kezdeményezését fel kell karolni — vélekedik Milán Kádek, az ifjúsági klub vezetője. Kádek elvtárs szeret fiatalok­kal dolgozni. Méghozzá nem­csak a vállalatban, hiszen a városban ő az ifjúsági klub ve­zetője. Ezenkívül az egyik lakó­telepen pionírraj vezetőként te­vékenykedik. Édeklődésével és rátermett­ségével összefüggnek konkrét pártfeladatai. Azzal bízta meg a pártszervezet, hogy vezesse a szocialista munkabrigádot és támogassa a SZISZ-, illetve a Pionírszervezet munkáját. Fel­adatait a tagjelöltségi idő alatt példásan teljesítette. Ast vallja, hogy a párttag nemcsak a kö­telező, "mindennapi munkáját végzi el maradéktalanul, ha­nem általában aktív. — Kit tekint példaképének kommunista ismerősei közül? — kérdem. Elgondolkodik, majd így vá­laszol: — Több példaképem is van. Megemlíthetem a SZlSZ-szerve- zet üzemi bizottságának elnö­két és a városi pionírház igaz­gatóját. Én is úgy szeretnék dolgozni, hogy példaképül szol­gáljak — mondja őszintén. Ügy vélem, ezek a szavak fejezik ki a legjellemzőbben Milán Kádek kommunista meg­győződését és magatartását. FÜLÖP IMRE

Next

/
Thumbnails
Contents