Új Szó, 1975. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-23 / 198. szám, szombat

Hétköznapok pátosz nélkül Bitterfeld város nevét az NDK halárain túl ma még alig isme­rik, jóllehet Haliétól délre, Bil- terfeld — Wolfen — Wittenberg térségében alakult ki az ország legfontosabb vegyipari központ­ja. 28 000 lakosa van a város­nak. huszonnyolceaíer ember Kö­zül választottunk ki egyet, aki nem szerepel képeslapok cimol dalán, nem akar sem színésznő sem táncdáténekesnő lenni, aki „egy lány a sok közül“ akinek hétköznapjai látszólag egyfor­mán telnek: reggeli műszak, délutáni műszak, éjszakai mű­szak ... hétköznapok — pátosz nélkül. Piüssmackó és mancjánkorbanát Evu■ Wisotzki huszonhárom évvel ezelőtt «Kületett Bitter­„Igazságos“ —, mondják az ipari tanulók. „Azelőtt nagyon robbanékony volt, de in őst már nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, megfontol- tabb“ mondják az „öreg sza­kik.“ „Nem ikarta vállalni \d mii- szak vezetését, nem volt elég önbizalma, de most már minden rendben van“ —, mondja a mester. „Soha nem volt vele semmi baj, ma sincs* —, mondja az édesanyja. Virág a tejesüvegben Üvegezett ketrecnek nevezhe­tő a hosszúkás helyiség, ahol Éva egy kopott, rozoga íróasz­talnál ül. jobbra és balra cső­vezetékek húzódnak, az üveg­feldben. Itt tanulta meg a be­tűvetést az öreg iskolaépület­ben, mielőtt ipari tanulóként a bitterfeldi Vegyipari Kombinát­ba került. A város öreg, a falak szürkék, a háztetőkre korom rakódott, de Éva Wisotzki itt akar élni, dolgozni, gyermeke­ket nevelni, nevetni és sírni, egymás mellé rakva a pátosz néiklili hétköznapok sokaságát, hogy az évtizedek rendjébe so­rakozzanak és ő egykor majd a fényes toronyházakban élő uno­káinak mesélhessen a város ré­gi, szűk utcáiról, ahol éjjel-nap­pal érezni lehetett: a gyár csí- pős-szúrós lehelletét. De a fé­szekrakás majd csak egy év múlva kezdődik, amikor a vőle­génye leszerel, addig édesany­jával és 19 éves öccsével él a két és félszobás lakásban, ahol az a bizonyos félszoba az ő sze­mélyes birodalma, ahol plüss- mackó üldögél a heverőn. Innen indul naponta a gyár­ba, ahol 7453 nő dolgozik, kö­zöttük 1764 még nem töltötte be * 25. életévét. 4500 különféle terméket gyárt ez a kombinát. Éva a mangánkarbonát-íizemben műszakvezető. Csapok sziszeg­nek, gőzfelhők gomolyognak, karbidszaga van a levegőnek és mindent'belep a finom, fehér por, a mangánkarbonát. A lai­kus számára kellemetlen kör­nyezet, de a vegyiparban más a mérce, vannak üzemek ahol azbeszt ruhában dolgoznak, 30— 40 fokos hőségben. — Ez a gyár 81 esztendős —, mondja Éva —, még nem lehe­tett teljesen korszerűsíteni, de majd arra is sor kerül... meg­csináljuk! így mondja: mecsínáljuk! Megcsinálja a mai 20—30 éve­sek nemzedéke, amelynek nincs vértől szennyes múltja, csak egyre szépülő jelene és minden­nél ígéretesebb jövője. Éva egy 14 tagú brigád tag­ja, 9 szakmunkás, laboránsnők, egy műszakvezető mérnök és egy mester tömörülése ez a bri­gád. A mérnök és a mester ki­vételével még egyik sem ünne­pelte meg huszonötödik szüle­tésnapját. Egyidősek, egyforma az életük üteme, azonosak az elképzeléseik és a vágyaik ~~ fiatalok a Német üemokratikus Köztársaságban. Életük, ember­ré érésük már az első német szocialista államban kezdődött és az új rend formálja őket, alakítja egyéniségüket. Milyen ember Éva Wisotzki a bitterfeldi Vegyi Kombinát man­gánkarbonát üzemének műszak- vezetője? „Szorgalmas, rendszerető, szolg/Uatkész, vidám, megbíz­ható" — mondják a munkatár­sai, lapon túl minden mozdul, len­dül. és míg múlik a „köszörűn sikoltó idő“ szorgos emberkezek munkálják a jövőt. A hőség szinte elviselhetetlen, ventillá­tor dübörög, valahol egy vasajtó csapódik be hatalmas dörejjel. Az asztalon kimutatások, a fa­lon egy műszertáblán számok és betűk villognak: „A Pos 14 B oxidációs edény megtelt.“ Éva rovatolt papírlapakra vezeti be a laboratóriumi értékeket. Az asztal sarkán, egy tejesüvegben virág mosolyog. Nem szereti az „íróasztal- munkát“, a „firkálást“. Akkor van igazán elemében, amikor ellenőrző körútra indul és meg­áll egy hatalmas kazán előtt, amelyben ferromangán, kénsav és víz elegye bugyborékol. Két tanuló a szűrőprést tisztogatja, arcukról ömlik a verejték. Éva Wisotzki nagyon komo­lyan nézi a munkát, aztán né­hány tanácsot ad. Most nem lát­szik rajta, hogy otthon titokban még mindig megsimogatja a piüssmackót, úgy mint 10—15 évvel ezelőtt. Most nem bizony­talan, nincs zavarban, mint akkor, amikor Stoph elvtárs előtt kellett ismertetnie a bri­gád eredményeit és terveit, vagy az újságírók kérdéseire kellett válaszolnia. A poros, forró üzemcsarnokban magabiz­tosan mozog, látszik, hogy minden csavart ismer. Még> a hangja is megválto­zik, határozottabb, nyugodtabb, amikor a „munkáról“ beszél. — A termelés na^ mennyisé­ge 4—5 tonna, de ez kevés. Gyártmányainkra szüksége van az elektronika és a műanyag- gyártó iparnak. Amikor 1971-ben befejezte ta­nulmányait, két évre osztották be ebbe az üzembe —■ és még ma is itt fan. Nem, nem akar elmenni, mert Jé a brigád éa „ha jó a kollektíva, akkor él­vezet a munka, akkor minden feladatot teljesítünk/“ Bosszúság? Akad. Az iparita autókkal. Ezek a „mai fiata­lok“ szemtelenek —, mondja a 23 éves Éva Wisotzki, aki egyébként tagja az üzemi bi­zottságnak is és legutóbb be­választották a kerületi szak szervezeti tanácsba. Elvégezte a szakszervezeti funkcionáriu­sok egyéves esti tanfolyamát. ■Igen, az fontos és hasznos volt, de csak elmélet. Most az elmé­letet a gyakorlatban kell al­kalmazni és ez sokkal nehe­zebb. Gyakran hallgat, mert a többi funkcionárius idősebb, ta­pasztaltabb. — Akkor miért csinálja? — Mert mi következünk, mert át kell vennünk a tudást, amit ők rosszul csináltak, azt mi jó) akarjuk csinálni, amit az apák menet közben tanultak, azt mi sokkal nyugodtabb kö rülmények között, sokkal ala­posabban tanulhatjuk meg ... — Igaza van Évának — mond­ja az üzem vezetője. — Én 13 évvel ezelőtt kerültem erre a helyre, akkor huszonnégy éves voltam. Hát én megfizettem a tandíjat. Természetesen ezt Wi­sotzki korosztálya sem kerül heti el, de ők már jelentősen kevesebbet fizetnek. Problémák? Voltak, vannak, lesznek! De ma már nyugodtabban oldjuk meg őket. Talán túlságosan nyugodtan, talán azért, mert kevesebb az egyéni ötlet. Ami­kor itt dolgozni kezdtem, né­hány öreg munkás, öreg elv­társ szinte naponta felkeresett javaslattal, véleménnyel, bírá lattal. De ezek már nyugdíjban vannak. Most kevesebb az in­dítvány — igaz, jóval kevesebb a probléma és a hiba is. De azért nem kell félteni Wisotzkit és kortársait! Majd harcosab­bak, makacsabbak, bírálóbbak lesznek. Majd ők is megtanul­nak asztalt döngetve vitázni, a jó érdekében, a jövő — saját jövőjük érdekében! Este is hull a korom Bitterfeldben az emberek nyíltan beszélnek a problémá­ikról. Arról is, hogy szüntele­nül hull a korom és szennye­zett a levegő. Arról is, hogy ke­vés a szórakozóhely. De „min­dent nem lehet egyszerre, majd nézze meg ezt a várost öt év múlva...!“ Mit csinál Éva Wisotzki, amikor szabad a délutánja és az estéje? — Otthon is akad munka. Amikor még tanuló voltam, tagja voltam • az Ifjúsági klub vezetőségének, de kiöregedtem. Két filmszínház is van a város bán, de a legjobb filmeket min­dig olyankor mutatják be, ami kor éppen délutáni, vagy éj­szakai műszakban dolgozom. Vannak lemezeim, könyveim, szeretek a városban sétálni.. Meglepő mondat. Éva szere­tettel beszél a szülővárosáról, valami ironikus gyengédséggel a levegőből hulló koromról is, ami néhány perc alatt fekete pontokat varázsol a fehér ing re vagy ruhára. — Türelem — mondja hun cut nevetéssel — ezt meg kell szokni, de majd másképpen lesz. Mindenhez idő kell! Éva Wisotzki, a Német De­mokratikus Köz­társaság polgá­ra 23 éves. A bitterfeldi Ve­gyi Kombinát mangánkar­bonát üzemében műszakveze tő. A brigád, amelyben dol­gozik, kétszer nyerte el a munkaver­senyben az el­ső helyet és há­romszor a„Szo­cialista Munka Kollektívája“ címet. Reggeli mü- izak, délutáni műszak, éj- 9(i kai műszaki Hétköznapok >átosz nélkül? Nem! Hétköznapok, amelyeket a teltek pátosza, a munka hő­si-szép lírája telít ragyogó szépséggel! összeállította: P. GY Két évvel eze­lőtt kezdték el a Haniska pri Kn.siciach — Zvulen közti vasútvonal újjá­építését. A vas­útvonal krivá- ni bevágásainak építése a talaj genlógiai ösz- szetétele követ­keztében rend­kívül igényes. E szakasz épí­tését egy évvel a tervbe vett határidő előtt fejezik be, még 1976-ban. Felvé­telünkön: az építés igényes ségét az is bi­zonyítja, hogy eddig több mint 292 köbméter követ kellett kifejteni. (Felvétel: T; Babják — CSTK I HELYTÁLLT A SZAZAD A főiskolai hallgatóik harcászati kiképzésén A század ügyeletes asztala mellett a SZISZ szervezet fali­újsága mindenkivel tudatja, hogy az ifjúsági szervezet a század valamennyi katonáját meghívja a SZISZ- szervezet nyilvános gyűlésére. A gyűlés napirend jén csupán két pont szerepel: a harcászati kiképzés biztosítása, és ;i vitafelszólalá­sok. A Komensky Egyetem kato­nai tanszéke hallgatóinak szá­zadában vagyunk, a nyári záró- hadgyakorlaton, amelyre a ka­tonai tanszéken folytatott' két­éves tanulmány befejezése után kerül sói’. Az ifjúsági szervezel nyil­vános gyűlése u pontosan meg­határozott órában kezdődött. Senki sem hiányzott. Frantisek Polák főiskolai hallgató, az if­júsági .szervezet elnöke, beszá­molójában kiemelte a nyilvá­nos gyűlés küldetését, valamint azt a feladatot, amely ellőtt egysége áll. Ezután a század- parancsnok vette át a szót. Nem. kellett sokáig, beszélnie. Mind­nyájan tisztában voltak a har­cászati kiképzés jelentőségé­vel. Elvnek vitafelszólalásaLk- ban is egyöntetűen tanújelét adták. A példás főiskolai hall­gatók, mint pl. Ján Kukufcka, Vladimír Tallo, Kamii Povraz- ník, Jozef Sulga.n és mások, rajaik nevében szocialista fel­ajánlást tettek, hogy a harcá­szati kiképzés feladatait a le­hető legjobban teljesítik. A nyilvános gyűlés lefolyásából nyilvánvaló lett, hogy a főisko­lai hallgatók szilárdan elhatá­rozták- a harcászati kiképzés feladatainak píklandó teljesíté­sét. A kora reggeli órákban, ami­kor még alig virradt, a század hálószobáiban felhangzott a parancsszó: — „Harci riadó!“. Az egység pár per«" múlva már mintaszerűen felsorakozva hall­gatta az iskolai század parancs­nokának szavait: Elv társak! Fegyveres erőink ádáz harcokban ;i koprtovce—• bielovo -záklesnái vonalon fel­tartóztatták az előretörő ellen­séget. Az ellenséges katonák a harcokban ;i tömegpusztító fegyvereiket is felhasználták, mégpedig a mérgesgázokat, és az ellenség nagyszabású légi tevékenységei fejt ki. Száza­dunk azt a feladatot kapta, hogy tartóztassa fel az ellen­séges csapatokat az ezred meg­érkezéséig. A századparancsnok ezután az egyes szakaszoknak, rajok­nak kiosztotta a konkrét fela­datokat, majd figyelmeztette a katonákat, hogy mely szaka­szon lesz szükség fokozottabb óvatosságra az esetleges szabo­táló akciókkal és az ellenséges e j tőemyősök tevéken vságével szemben. Mindez csupán néhány percig tartott és a felderítő autó Vla­dimír Chudík példás hallgató vezetésével máris elindult útjá­ra. Pár pillanat múlva útra kelt maga a század is páncélos von- tiítókocsikon a harckocsik támo­gatásával, hogy teljesítsék a kitűzött feladatokat. A páncé­los vontatók és a harckocsik óvatosam és körültekintsen ha­ladnak előre. A kilométerek lassan fogynak, anélkül, hogy bármi történne. A harmincadik kilométernél a felderítő gép­kocsi parancsnoka jelenti: mér­gező anyagokkal beszennyezett terephez ért. Néhány parancs­szó, felveszik a védőruhát, a század máris folytatja előre­nyomulását. Néhány kilométer után újabb jelentés. „Véget ért a mérgezett anyagokkal be­szennyezett terep!“ A parancs­nok gyorsan dönt, kikeresd a megfelelő helyet, hogy a szá­zad katonái megtisztíthassák magukat a mérgező anyagok maradékától. A század ismét előrenyomul. Aliig fejlődött fel a menetosz­lop, máris ellenséges repülő­gépek támadnak. Most jutnak szóhoz a gépfegyverek. Néhány kilométerrel később a felderítő gépkocsi parancsnoka újabb je­lentést tesz: „Az ellenséges géppisztolyosok csoportját meg­semmisítettük. Szabad az út!* A kilométerek lassan fogy* nak, s a helyzet állandóan vál» tozik. Itt ellenséges repülőgé­pek támadása, ott terepfelderf- tés. A főiskolai halgatók arcán jelentkeznek a fáradság első je­lei. A fáradságot azonban 1® költi küzdeniük. A század alig hagyta maga mögött Brtkovce községet, ami­kor erős ellenséges alakulat támadta meg. Parancs paran­csot követett. A páncélos von­tatók és a tankok támadásba lendülnek. Támadásba indulnak maguk a katonák is. Az ellen­ség azonban nem akarja fel­adni az alkalmas terepet, s így az ádáz küzdelem már néhány órája tart. A század feladata világos. Mindenáron fel kell tartania az ellenséget az ezred főerejének megérkezéséig, majd ellentámadással meg kell sem­misítenie az ellenséges erőket-. E feladatról a század vala­mennyi katonája tudott. Mind­nyájan derekasan helytálltak. Senki se adta fel gyáván el­foglalt állását. Néhány órás küzdelem után végre megérke­zett az ezred, s az ellenség óriási ellenállása összeomlott. Esteledni kezdett. A főiskolai, hallgatók arcán fáradság, és megelégedés tükröződött. Ki­tűzött feladatukat becsületesen teljesítették. Már késő este van. A szá­zadban még senki sem alszik-. Először ki kell tisztítani a fegy­vereket, el kell rakni a hadi­anyagot. Az iskolai század pa­rancsnokának irodájában a pá­ran esi i ok i - p ed a góg i a i t est ül et tagjai elemzik a hadgyakorla­tot. Másnap ismét folyik tovább a harci kiképzés. A századpa- rancsnok a felsorakozott egy­ségnek kiadja a parancsot és a főiskolások büszkén válaszol­nak — „Szocialista hazámat szolgálom!“ Az arcokon már nem látható az előző nap fáradalma. A fő­iskolai hallgatók — katonák — tovább készülnek harci fel­adataik tel jesítésére. GOTTLIBER FERENC őrnagy 1975. VIII. 23. 4 Éva Wisotzki az üzemben Itt majd toronyházak épülnek

Next

/
Thumbnails
Contents