Új Szó, 1975. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-17 / 33. szám, Vasarnapi Új Szó

M

ostanában sokat beszélünk a pártosságról. Nemkevésbé a vallás szerepéről és káros hatásáról. Az előbbivel kapcsolatban szeretnénk aláhúzni: a mi pártosságunk azt jelenti, hogy nyíltan és határozottan a munkásosztály oldalán állunk, a dolgozók érdekeit képviselő kommunista párt törekvését támogatjuk.

Tulajdonképpen minden ember és a társadalmat tükröző valamennyi eszmei termék pártos. Társadalomban élni, de a társadalomiéi függetlennek lenni nem lehetséges. A pártosságot, az elkötelezettséget a mindennapi élet követeli meg. A kérdés csupán az, hogy kit vagy mit támogatunk.

A tartózkodás is állásfoglalás. Az egyik csoportot gyengíti, a másikat erősíti. Ugyanez a helyzet a szellemi termékekkel. Mivel ezek sem öncélúan születnek, az eszmei alkotások is valamilyen meghatározott célt fejeznek ki, kívánnak elérni. Ennélfogva mindegyik szellemi terméknek megvan a társadalmi hatása. E hatás — közvetve vagy közvetlenül — szintén gyengíti vagy támogatja valamely csoport vagy ősz tály érdekét.

hogy az ember fejlődésének első évezredeiben csupán a vallásképződés lehetőségei alakultak még ki.

Az ember — a természet átalakítójává — az esközkészítéssel vált. Az esz- közkészités megindulásakor indult meg az a fejlődés, amelynek egész ipari civilizációnk, technikánk u létét köszönheti. Bármilyen hosszú út vezet az első primitív pattintott kőeszközöktől a modern iparban használatos szerszámokig és szerszámgépekig — a kezdeti lépések nélkül az út éppúgy járhatatlan lett volna, ahogy már a kezdet is feltételezi az alkalomszerű, majd a rendszeres eszközhasználat kialakulását és állandósulását.

AZ ELSŐ LÉPÉSEK

A kezdetleges emberi közösségek a mui\ka révén nemcsak képesek voltak fenntartani magukat igen mostoha körülmények között, hanem kialakították továbbfejlődésük objektív és szül) jektív feltételeit — a munkaeszközöket

nem befolyásolható jelenség felett. Ilyen vonatkozásban valóban csökkentette is a kiszolgáltatottság érzését, a természeti erőktől való félelmet, más vonatkozásban viszont kétségtelenül növelte azt, hiszen a vallásképződés során félelmes tartalommal telítődtek olyan jelenségek is, amelyek önmagukban nem félelmesek. Másrészt bizonyos jelenségek iránti félelmet mintegy rögzített, fenntartott akkor is, amikor a félelem feloldásának reális lehetősége többé kevésbé már létrejött. Ezen túlmenőkig: a vallás azáltal, hogy az em bér félelmeit és reményeit illúziókra irányítja, gátolja a reális orientációt, korlátozza az ember cselekvő képessé gét. A vallásnak ez a mozzanata már igHii primitív szinten, a tabukban rögzülő vallási tilalmak rendszerében megmutatkozik.

A világnézeti felvilágosításkor gvok ran tapasztalhatjuk, hogy a hivők érvelését mennyire befolyásolják az érzelmi momentumok. Ezek olykor a tények meghökkentően irreális értelmezésére ösztönzik őket. Más, magasabb műveltségű vagy fejlettebb gondolkodású, de a vallás befolyása alatt álló

VILÁGKÉP

seu elmosódottan jelennek inog korunk átlagos keresztényének tudatában. A keresztény halálfelfogás olyan történél - mi-társadalmi viszonyok terméke, melyek közt az emberek többségének szá mára a valóság csakugyan a siralom völ gyét jelentette, s a „siralomvölgy“ bői reális eszközökkel nem látszott elérhetőnek semmiféle kiút. Mennél negatívabbak a társadalmi viszonyok, s te gyük hozzá, liogy mennél kiszolgálta tottabbnak, erőtlenebbnek érzi magát e viszonyok között élő ember, annál ha tékpnyabb a vallás tanítása a túlviág ról, s az ott remélhető örök életről. Vagyis mennél értéktelenebbnek ítéli az ember a földi életet, annál köny nyebben vigasztalható meg azzal, !r>gy elvesztése árán egy másik, jobb életet nyerhet.

A keresztény vallás azzal szerzett je lentös tömegbázist, hogy a katasztióía hangulatot összekapcsolta egy olyan világítélet képzetével, mely igazságot szolgáltat a szenvedőknek, az elnyo mottaknak, más szóval: életet ad azok nak, akik létüket már maguk is puszta tengődésjiek érezték. Az „ítélet“ kilá tásba helyezése mintegy biztatásként hangzott, ugyanakkor felfokozta a va 'lóságos élet iránti megvetést és kö zönyt. Ebben rejlik a magyarázata ai, nak. hogy a kereszténység korai sz. kaszában tömegjelenséggé válhatott világtól való teljes elfordulás, a tes lét lebecsülése, az ön sanyargat ás. A ilyen jellegit beállítódást szolgálta a is, hogy a keresztény „ideológia“ a fö di bajok okát nem a társadalom meg határozott viszonyaiban, hanem az en; bér bűnös természetében kereste, en nélfogva u végítéletre való felkészülés összekapcsolta a „bűnös“ testi ló megtagadásával, a test sanyargatásával az aszkézis könyörtelen uralmával. / rohamosan fejlődő természettudomány azonban olyan világképet bontakoztatott ki, amelyben egyre kevésbé lelv helyet találni a „mennyország“-nak ét a „pokol*-nak

VALLÁS! KÖNTÖS NÉLKÜL

A vallás társadalmi tudatforma. De teljesen hamis „tudatforma". Vagyis a valóságot nem hitelesen, hanem torzítva. a tényleges helyzetet a feje tetejére állítva tükröző tudat. Míg azonban a többi tudatforma — mint például a filozófia — a haladó osztályok megjelenésének és harcának, valamint saját belső fejlődésének az eredményeképpen egyre inkább megszabadul a hamis tudati elemektől, a vallás esetében — a reakciós társadalmi osztályoknak a valláshoz fűződő érdekei miatt, valamim e tudatformának a természetéből fakadóan — nem következik be lényeg bevágó fejlődés, átalakulás. A világról (a valóságot tükröző tartalom helyességét tekintve) a mai vallás sem ad a régebbi vallásoknál hitelesebb képet. Társadalmi szerepét tekintve sem vált a régebbi vallásoknál haladóbbá. Annak ellenére, hogy a mai vallás az ősi és az elavult formákban jelentkező hamis tudatot gyakran „korszerű“ formában ábrázolja: a megváltozott élet és világ némelyik elemét belefoglalja torzító tükrébe.

A HOSSZÚ ÜT

A Vattás kialakulásáról és szerepéről beszélgetve, gyakran elhangzik az a kérdés hogy a vallás vajon egyidős e az emberiséggel, és hogyan lehetséges, hogy a tudatban létrejöhetnek olyan képzetek, fogalmak, amelyeknek a valóságban nincsen megfelelőjük? Hogyan kapcsolódhatnak ezekhez érzelmek, miiven összefüggés van a hit és az ember szükségletei, törekvései között, hogyan befolyásolja magatartását, a valósághoz való viszonyulásának egészét? ... Sorolhatnánk a kérdéseket, de már az eddig elmondottakból is látszik, hogy olyan problémáról van szó, amelynek megválaszolása nemcsak elméleti, hanem gyakorlati szempontból, a világnézeti felvilágosítás szempontjából is fontos. Annál is inkább, mert sokak számára épp ezek tisztázása jelenti a világnézeti továbbfejlődés feltételét.

Ismeretes, hogy az embert a munka és a társadalmiság emelte ki az állatvilágból. E sokszor elismételt, kissé sommásan összegező megállapítás csak akkor válik elevenné, ha mögéje képzeljük azt a csaknem egymillió éves fejlődést, amelynek során az ember mai arculatát elnyerte. Ami a vallás kialakulását illeti: az archeológia tanúsága szerint a legősibb, már kialakult vallási kultuszokra utaló leletek nem több mint 80—50 000 évnyi múltra utalnak vissza. Mindebből arra következtethetünk, — és a szakemberek következtetnek is —, hogy a vallás mint társadalmi jelenség, viszonylag későn, az ember fejlődésének meglehetősen magas szintjén jött létre, akkor, amikor az ember, legalábbis biológiailag és pszichológiailag túljutott a fejlődés kezdetein. A puszta igazság tehát az,

és azok tudatos felhasználási módját. A kezdeti vallásos kultuszok lényege nem más, mint hogy bizonyos tárgyaknak irreális, illuzórikus hatásmechuniz musokat tulajdonítanak. A primitív vallási hiedelmekben szereplő természet- felettinek tartott objektumok még korántsem szellemi természetűek. Csak igen lassan, a munkamegosztás differenciálódásával, majd a szellemi és fizikai munkának az osztály társadalmakban történő elkülönülésével, az el vonatkoztató képességnek e tényezők hatására beálló fejlődésével párhuzamosan alakul ki az „anyagi“ és a „szellemi“ olyan jellegű megkülönböztetése, amely az idealista filozófiákra (és bizonyos mértékig a keresztény vallásra) jellemző.

A „lélekhit“ a mágikus aktusokkal összefonódva alakuU ki, és a temetkezésiszertartásokban, a primitív közösségek halottkultuszaiban jelenik meg, amelyek nyomait az 50—70 000 évvel ezelőttről fennmaradt temetkezési helyeken talált maradványok őrzik. A vallástörténészek körében sok vita folyt és folyik még ma is arról, hogy a legősibb temetkezési szokások már vallási jellegűek voltak-e vagy sem. Annyi bizonyos, hogy a halottak eltemetésének szokása ismeretlen az állatvilágban, és olyan fokozatosan kialakuló társadalmi szükségletet jelent, amelynek végső alapja az emberi közösségben kialakuló kollektivitás érzelmi-ösztönös megnyilvánulásaiban rejlik.

A kezdetleges emberi közösségekre jellemző nagymérvű egymásrautalság leheteM az oka annak, hogy a közös ség számára bizonyára igen nagy csapást jelentő halálesetek (különösen, ha felnőtt, még munkaképes férfi haláláról van szó) nagymértékben befolyásolták a primitívek tudatát, s olyan jellegű hiedelmek kialakulását segítették elő, amelyek szerint a halott valamilyen módon tovább él. Az ember halál után is fennmaradó részéről alkotott elképzelések a „lelket“ a test egy részével, például a vérrel, vagy olyan materiális jelenségekkel azonosították, mint az árnyék, a lehelet stb. A kezdeti „lélekel képzelések“ sokféle alakban képzelték el egyszerre a „lelket“, így alakult ki az a (még a történelmi vallásokban is megtalálható] hiedelem, hogy egy embernek több „lelke“ van.

AZ URALKODÁS ILLÚZIÓJA

Gyakran és joggal hangzik el az a kérdés is, hogy vajon mit adott a vallás kialakulása az embernek? Csökkentette-e a természeti erőkkel szembeni kiszolgáltatottságát, oldotta e félelmét?

Ezzel kapcsolatban csak annyit: a vallásos kultusz az ember számára a természetre való ráhatás illuzórikus lehetőségét biztosította, s ezek felhasz- ilásával az uralkodás illúzióját keltette benne sok, reális eszközeivel még

embereknél viszont gyakran találkozunk a valláshoz való egyoldalú érzel mi kötöttség tudatos hangsúlyozásával, olyasféle érvelés formájában, mely elismeri az értelmi jellegű ellenérveket, de azokat mint érzelmileg elfogadbu- tallanokat mégis mereven visszautasítja. Ismét másoknál bizonyos „egyeztetést“ kísérletekkel találkozunk a val lásos érzelmek s a vallással szakítani kész értelmi belátás között — részben a teológia hagyományos felfogásából merítve érveiket, részben maguk keresnek ilyeneket. E gyakran tapasztalható tények meggyőzően bizonyítják, hogy a hivők között folytatott világnézeti felvilágosítás hatékonyságának nélkülözhetni len feltétele az ember érzelmi élete, az érzelmi folyamatok behatóbb ismerete tanulmányozása — elsősorban két szempontból. Egyrészt az érzelmi kötődések, érzelmi igények jellegének és kialakulásának szempontjából, másrészt a vallásos érzelmeknek a gondolkodásra. az emberi magatartásra és tevékenységre gyakorolt hatása szempontjából. Elsősorban így tárhatjuk fel annak a sajátos érzelmi „szűrőnek“, „szemüvegnek“ a mibenlétét, melyen át a vallásos ember az objektív valóság hatásait befogadja, a valóságot szem léli. E két szempont alapján vizsgálódva tárható fel maga az egyéni vallásos hit, a vágyaknak, félelemnek, spontánul kialakuló és a nevelés során átvett téves gondolati tartalmaknak, emlékeknek és megszokásoknak ez a rendkívül bonyolult ötvözete, melynek helyes értelmezése s alapos elemzése nélkül nehezen képzelhető el az ered menyes világnézeti felvilágosítás. Az érzelmeknek és a vallásosság viszonyának az elemzése azért is fontos, mert a vallás hívei maguk is igyekeznek „megideol tgizálni" a hit érzelmi mozzanatait.

A VIGASZ

A vallásban — a vallás „elméleté ben", a teológiában éppúgy, mint a hivő pszichikumában — nem egyszerűen egyes érzelmek „megszenteléséről“, mások kárhoztatásáról van szó, mint azt sokan gondolják, hanem arról, hogy a vallás az érzelmi élet egészét, az érzelmi irányulások, az érzelmek szerepének és értékelésének egész rendszerét lényegében az irrealitáshoz, íí vallási illúziók világához kapcsolja. A vallásban a hamis tudat tartalmai — primitív szinten a démonok, a szellemek, a kereszténységben az isten és a sátán — válnak az emberi érzelemvilág pólusaivá.

Számos hivő a vallások történetének ismerete híján úgy vélekedik, hogy vallásának legfőbb tartalma a vigasznyújtás, mely a túlvilág és a „fenti talál kozás“ kilátásba helyezésével enyhíti az elmúlás keserűségét. A halál utáni külön ítélet, a mennyország fénye s a pokol borzalmai már csak meglehetőÁiu jó néhány nemzedékre s a felvi lágosodás századára volt szükség ah hoz, hogy az emberiség az első tömege: példákat szolgáltassa arra, hogy pap vigasz nélkül is szembe tud nézni « valósággal és a halállal. Materialista filozófusok, valamint a haladó gondol kozásúak közül többen korábban is megtették ezt; a francia forradalom háborúiban viszont tömegjelenséggé váll egy olyan laikus hősiesség és halál megvetés kibontakozása, amely nem tá muszkodott és nem Is számított egyhá zi segédletre és vallási vigasztalásra. A termelőerők fejlődése ekkor már olyan szintet ért el, mely lehetővé lel te, hogy a termelési viszonyokat átala kító forradalmi mozgalom vallási kön tös nélkül jelenhessen meg, s ez együtt járt a tömegek világi értelemben vett tudatosságának, társadalmi aktivitása nak jelentős fokozódásával.

Korunknak a gépi nagyipari termelés re épülő civilizációjában a vallási fo galmak, képzetek, a hagyományos val lásos szemlélet szubjektív értékének devalvációja, hatékonyságának csőkké nése és elhalványulása tapasztalható. Különösen vonatkozik ez az olyan kép zetekre és fogalmakra, mint a „túlvi lág“, a halál utáni „ítélet“, a „menny ország", és a „pokol“, az *üdvözülés“ és az „elkárhozás“. Néhány évtizeddel ezelőtt még széles körben terjeszthettek olyan egyházi szerzők tollából származó könyveket, brosúrákat, ame iyekben egyes tudós „atyák“ pontos számadatokat közöltek a „pokol" mére teiről, az ott kínlódó lelkek számáról, sőt egyes elkárhozottukra jutó négyzet- méterek mennyiségéről is. Ma viszont már egyetlen egyház sem gondolhat az „ismeretterjesztés" efféle eszközei nek az alkalmazására. A termelés és a tudomány általános fejlődése rákény szentelte a vallás képviselőit, hogy a korábban konkrétan értelmezett tanításaik közül számosat ma már csak szimbolikusan értelmezzenek. Mindez azonban távolról sem jelenti azt, hogy elégedettek lehetünk. A materialista vi lágnézet széles körű elterjesztése érdé kében még igen sok a teendő.

A sokéves tapasztalat egyértelműen őzt bizonyítja, hogy a vallás — ha meg is próbál az új körülményekhez külsőleg alkalmazkodni — nem szűnik meg automatikuson még a gazdasági társadalmi alapjának a felszámolás-i után sem. A vallási képzetek, érzelmek és szertartások igen szívósak, a hamis „tudatforma“ mélyen gyökerezik. A mi pártosságunk és elkötelezettségünk azt igényli, hogy a „gyökértelenítés“-kor (a vallás gazdasági-társadalmi alapja - nak a felszámolásakor), és a „gyökér telenítés“ után (a vallásnak már nem kedvező új gazdasági-társadalmi viszo nyok között) egyaránt végezzünk aktív felvilágosítást, ateista propagandát, se gítsük elő az új világkép kialakulását: a tudománytalan nézeteket helyettesít síik tudományos világnézettel.

BALÁZS BÉLA