Új Szó, 1975. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-16 / 192. szám, szombat

A szabadság útvonalán... A 19. SZLOVÁK KERÉKPÁROS KÖRVERSENY ELŐTT Csütörtökön megkezdődik a tizenkilencedik szlovák kerék­páros körverseny, amelyen 10 ország (Anglia, Ausztria, Finn=5 ország, Skócia, Magyarország, az NDK, Lengyelország, Svájc, a Szovjetunió és Csehszlovákia) kilencvenöt kerékpározója vesz részt. A tizenkét szakaszból álló verseny útvonala szim­bolikusan a szabadság útvonala is: a Duklai szorosnál lesz a prológus és Banská Bystricán érnek véget a küzdelmek. A Duklánál kezdett felvirradni szabadságunk hajnala, és Banská Bystrica volt a Szlovák Nemzeti Felkelés központja. A sporto­lók immár tizenkilenc esztendeje így róják le kegyeletüket az SZNF hőseinek és a dicső szovjet hadseregnek. A szlovák kerékpáros kör­versenynek évről évre nagyobb a sportpolitikai jelentősége, ko­moly kerékpáros eseménynek számít a külföld szemében is. Erről tanúskodik az a tény is, hogy 1974-től a Világ Kupa pontversenyébe is beszámítják az itt elért eredményeket. Te­hát a világ tizenhárom legna­gyobb kerékpárosversenye kö­zött tartják számos a Szlovákia legszebb vidékein # megrende­zett nemzetközi kerékpáros „randevút.“ A tizenkét szakaszból álló táv hossza 1439 kilométer, melynek során 35 gyorsasági és 43 hegyihajrára keriil sor. Ez a momentum a maga módján egyedülálló. A sok-sok hajrá a verseny sportjellegét, a ver­seny gyorsaságát van hivatva [okozni. A rendezők eme igye­kezete tavaly sikerrel is járt: az átlagsebesség csaknem 39 kilométer volt. Ha figyelembe vesszük, hogy a szlovák kerék­páros körverseny kizárólag he­gyes vidéken zajlik le, akkor ez nem is rossz átlag. Két újdonsága lesz az idei küzdelmeknek: két alkalommal egyéni időversenyre kerül sor. A 12 útszakasz áttekintése: au­gusztus 21: Svidník—Dukla (19 km egyenkénti indításos verseny), augusztus 22: Koši­ce—Košice (126 km), augusztus 23: Košice—Košice (80 km), au­gusztus 24: Košice—Tatranská Lomnica (148 km), augusztus 25: Tatranská Lomnica—Tatran­ská Lomnica (169 km), augusz­tus 26: Poprad—Smokovec (170 km), augusztus 27: Smo­kovec—Hrebienok (124 km), augusztus 28: Svit—Banská Bystrica (167 km), augusztus 29: Ľubochňa—Banská Bystrica (170 km), augusztus 30: Banská Bystrica—Baláže (14 km — egyenkénti indításos verseny), augusztus 30: Banská Bystrica —Banská Bystrili« (102 km), augusztus 31: Banská Bystrica —Banská Bystrica (150 km). Sokan felvetik a kérdést; mi­ért rendezik a versenyt a VB időpontjában, hiszen így nem lehet a legerősebb mezőnyt biz­tosítani. A szlovák kerékpáros körversenyt immár 19 eszten­deje az SZNF tiszteletére bo­nyolítják le, s mivel az egyes évfordulókat augusztus 29-én ünnepeljük, a versenyt is ebben az időszakban rendezik. Ugyan­is a versenynek nem csak sportjellege van, hanem politi­kai jelentősége is. Erről tanús­kodik, hogy az idén is dr. Pe­ter Colotka, a SZSZK miniszter­elnöke védnöksége alatt kerül megrendezésre a világ egyik legigényesebb nemzetközi ke­rékpáros versenyé. Ami a külföldi konkurrenciát illeti: a világbajnokságra min­dig több kerékpáros készUI, mint ahányan eljutnak oda. A rendezők azon fáradoztak, hogy akik nem lesznek ott a VB-n, de készültek rá, azok jöjjenek hozzánk. Ügy tűnik, sikerrel járt a szervezők fáradságot nem ismerő munkája, mert Lengyel- országból, a Szovjetunióból és A lengyeleké az SZNF torna harmadik helye Martinban a döntő mérkőzésekkel folytatták a férfi kézi­labda válogatottak nemzetközi tornáját az SZNF Kupájáért. Előbb a Csehszlovákia junior—Bulgária mérkőzésre került sor, amelyet a csehszlovák együttes 19:14 (10:5) arányban nyert meg. Ezzel junior válogatottunk a torna hetedik helyén vég­zett. A harmadik helyért: Lengyel- ország—Magyarország 23:19 (14:11). Közel a 80 méterhez A nyugatnémet W. Sehmidt új világcsúcsot állított fel a kalapácsvetésben. A frankfurti dobónapon, csütörtökön este a Riederwald Stadionban 79,30 méterre javította a régi világ­csúcsot, amelyet honfitársa Kari Hans Riehm tartott 78,50 méterrel. A szenzációs ered­mény a második dobáskor szü­letett. Sehmidt sorozata: 75,48 tn, 79,30 m, 74,94 m, 73,22 m. és 73,86 méter volt. A lengyel csapat a találkozó nagyobb részében lendülete­sebb, erőteljesebb, s főleg ered­ményesebb volt. A legeredmé­nyesebb góldobók: Klempel és Kaluzinski (5—5) illetve Var­ga 7 voltak. Ezzel a győzelem­mel a lengyel csapat szerezte meg a harmadik helyet, a ma­gyar együttes negyedik lett. A torna sorsát eldöntő Cseh­szlovákia—Románia találkozót lapzárta után bonyoJították le. d Dr. Monír Gad 28 éve« egyip­tomi orvos két perccel megdöntöt­te a La Manche csatorna őtúszó rekordot, Angliából Franciaország­ba 9:42.07 óra alatt teljesítette a távot. Az I. ligából... DUKLA PRAHA—INTER BRATISLAVA. Nagyon érdekes mérkő­zés, amelynek esélyesét nem láthatjuk kizárólag a vendéglátó csapatában. SLAVIA PRAHA—LOKOMOTÍVA. Az újonc ismét idegen pályán lesz kénytelen megkísérelni a pontszerzést, amelyet nem tar­tunk kizártnak. Beküldési határidő: augusztus 22. 1975. TV 16. az NDK-ból is ismert nevekkel találkozhatunk majd az év leg­nagyobb hazai sporteseményén. (T. V.) a mm imp A budapesti nemzetközi tor­nára készülő CSZKA Moszkva együttese bajnoki mérkőzésen 3:2 arányú vereséget szenvedett a Törpéd o Moszkva együttesé­től. Libanon visszalépett az olim­piai selejtező mérkőzésektől. Kovács István, aki jelenleg a francia labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya, december 1-én visszatér Romániába. így nem lehet arról szó, hogy hol­land vagy spanyol klubnál dol­gozzon. Kovács hivatalosan be­jelentette, hogy a Román Lab­darúgó Szövetség december 1-től igényt t&rt munkájára. Sztrájkba léptek a legjobb argentin labdarúgók, magasabb fizetést és nagyobb egyéb já­rulékokat követelnek. A csü­törtökre kiirt 9 bajnoki mér­kőzésből három elmaradt. A sztrájk miatt bizonytalan, hogy ma megtartják-e Rosarióban az Argentína—Brazília válogatott mérkőzést. Brazíliának, amely szerdán 6:0-ra győzött Venezue­la ellen, már döntetlen is elég ahhoz, hogy első legyen a dél­amerikai bajnokság első cso­portjában. A férfiaknál csehszlovák, a nőknél magyar gvwelem Ostrava volt a Csehszlovákia —Magyarország férfi és női ju­nior válogatott atlétikai talál­kozó színhelye. A férfiaknál a csehszlovák atléták bizonyultak jobbnak 120:91 arányban, a nőknél a magyarok 68:67 arány­ban. A találkozó folyamán a női súlylökésben Hanuláková 15.17 m-es teljesítménnyel ifjúsági csúcsot állított fel. Ugyancsak ifjúsági csúcs Slovák teljesít­ménye a két km-es gátfutásban 5:42,8 perces teljesítménnyel. Serdülő csúcs BabeCová 2:11,0 perces ideje a 800 m-es síkfu­tásban. Közeleg a szovjet JégkORpr-liga rajtja Szeptember 6-án veszi kezdetét Szovjetunió jégkorong-bajnoksága és a csapatok e nagy eseményre már erőteljesen készülődnek. A CSZKA Moszkva, a Dinamó Riga, a Torpedo Gorkij és a Traktor Cseljabinszk együttese a Valerij Cskalov emlékversenyen Gorkij­ban szerepel. Az első mérkőzésen a CSSZKA 4:2-re győzött a Dyna- mo Riga ellen, a másodikon a Torpoda Gorkij a Traktort 6:l-re győzte le. A CSZKA Mtoszkva és a Szpar- tak Mlnszkva már nemzetközi mér­kőzéseket játszik. A Spartak tor­nát nyert az NSZK-ban, a CSZKA néhány győztes mérkőzést bo­nyolított le a legjobb román csa­patokkal. A CSZKA Moszkva, a szovjet jégkorong bajnok, a BEK 1974 — 75-ös kiírásának döntőjét augusz­tus 22-én Pardublcén, szeptember 2-án pedig Moszkvában játssza a csehszlovák bajnok Tesla Pardu- blce együttesével. Kijev a Slovan Bratislava jégko- rongozóit látta vendégül, akik a helyi Sokol együttesével többször találkoztak. Augusztus 24-től 30-ig Lenin- grádban, Kijevben, Rigában és Cserepovecben a Szovjetszklj Szport dijáért kerül sorra a ha­gyományos torna. A legjobb szov­jet klubokon kívül Lengyelország és Románia válogatottja, a Tesla Pardubice, a Dynamo Weisswas- ser, egy finn és egy további kül­földi klub vesz részt. j Wúj szú siirj j © 31 J 1. DUKLA PRAHA—INTER BRATISLAVA * » 2. SLÄVIA—LOKOMOTÍVA : ( : ) i I I A BEKÜLDŐ NEVES | 1 PONTOS CÍME: I '-mm . _ mm «m «MM --Hmm mmm mfm - ■ I TTI M _ —__I ^ A Torontóban sorra kerülő kanadai nemzetközi teniszbajnok­ság során a férfi egyesben a kö­vetkező találkozókat játszották: Alexander (auszrál)—Higueras (spanyol) 6:0 (6:1) Panatta (olasz) Solomon (amerikai) 6:2, 6:4, Oran. tes (spanyol)—Holmes (amerikai) 6:2, 6:0, Nastase (román)—Koch (brazil) 6:2, 6:2, Gistert (spa­nyol)—Molina (kolumbiai) 2:6, 7:6, 7:6. Csütörtökön Antonín HimI, a CSSZTSZ KB elnöke ünnepélyes keretek között nyitotta meg az Intersport ’75 elnevezésű nem­zetközi kiállítást, amely ezúttal már harmadszor kerül megren­dezésre. Érdeklődéssel várjuk a folytatást Ma és holnap a második fordulóval folytatódnak az I. Iab- darúgó-liga kUzdelmei, s ezúttal is csupa érdekesnek ígérke­ző mérkőzés lesz soron. A legtöbb szurkolót az érdokli, vajon továbbra is olyan si­keresek lesznek-e a vendégcsapatok, mint a nyitány forduló­jában voltak, futja-e újabb pontszerzésre az újoncok lendüle­téből ... Ma 16.30 órai kezdettel a Dukla Praha—Jednota TrenCín mérkőzés jelenti a forduló nyi­tányát. A katonák újjá vará­zsolt pályáján a vendégcsapat nem ütközik nehezebb akadály­ba, mint előzőleg a Bohemians volt, de kérdés, mennyire érzi majd meg a kiállítás miatt le­tiltott Berec hiányát. Az esetle­ges újabb TrenCín pontszerzés kellemes meglepetést jelentene. Esti mérkőzés lesz a 20,00 órai kezdettel a tv képernyőjén is megelevenedő Inter—Bohe­mians találkozó, vagyis az elő­ző bajnoki év második és har­madik legjobbjának erőpróbája. Petráš fegyelmi ügye után még nem tettek pontot, de játékjo­gát sem adták vissza. Bizonyá­ra telt ház lesz kíváncsi a prá­gai zöld-fehérekre is, s azok- nagy nagyon gólerős középpá­lyására, Panenkára, akire Je- žek főedző figyelt föl már ide­jekorán ... Vasárnap a legkorábban, 16,00 órakor Košicén kezdenek, ahol a VSS vendége a Trinec együt­tese lesz. A vendéglátók abban bíznak, hogy egyébként kétség­telenül eredményes csatáraik újra megtalálják góllövő cipő­jüket, s a védelem várhatóan kevesebb dolgát magabiztosab­ban végzi, mint a Slovan pá­lyáján. Fél órával később a Trnava— Lokomotíva Košice mérkőzés következik. Az egyre jobban magára találó hazaiak igyekez­nek mindkét pontot megszerez­ni, de a gólerős vendégek sem esélytelenek az egyik nagyon értékes pontra ... Jablonec ugyancsak 16,30 órai kezdettel lesz a LIAZ—Slovan Bratislava erőpróba színhelye. A vendéglátók az előző idény­ben csak otthon gyűjtötték pontjaikat. Most a Slovan hatá­rozottan esélyesebb mindkét pontra. Sokmozgásos, lielyvál- toztatásos, a kínálkozó helyze­teket higgadtabban kihasználó játékkal neki járna a győze­lem. Ostraván 18.00 órai kezdettel a Teplice a vendég. Az első fordulóban egyik csapat sem tüntette ki magát, de a jobb benyomást a Baník együttese keltette. A tepliceiek még meg­érzik a legjobbjaik távozása nyomán keletkezett űrt, s el­tart egy ideig, míg Jurkanin beleilleszkedik ebbe az együt­tesbe, s a fiatalabbak tudás­szintje eléri elődjeikét. A győ­zelemhez a hazai csapat áll közelebb. 18,30 a Zbrojovka Brno—Sko­da Plzeň találkozó kezdete, s a hazaiak nem ok nélkül bíz­nak a teljes sikerben. A vendé­gek a közelmúltban idegenben nem tudták megközelítően sem azt a teljesítményt nyújtani, mint odahaza. A brnóiak Zill- nán nagyon értékes pontot sze­reztek, s ez pszichikai előnyt jelent számukra. A forduló zárómérkőzése 19,30 órai kezdettel a Slávia Praha—ZVL 2ilina találkozó lesz. A tfineci pályán elért si­ker bizonyára jó „ajzószernek* bizonyul, s a Slezákot nélkülö­ző vendégek aligha számíthat­nak másra, mint tisztes, szoros eredményre. Ahogy a párosítást elnézzük, el tudjuk képzelni, hogy a csa­tárok még eredményesebbek lesznek, mint a nyitány fordu­lójában voltak. Ismételt és ál­talános kívánságunk, a sport- szerűség és a játékvezetők tárgyilagossága. (zala) A kosárlabdázók az Interkontinentális Kupáért Közép-európai idő szerint péntekre virradóra folytatód­tak a férfi kosárlabda Inter­kontinentális Kupa mérkőzései. Mexikó-városban a Szovjetunió 99:70 arányban győzött Mexi­kó ellen, Windsorban Kanada 82:64-re győzte le Olaszorszá­got. Az Interkontinentális Kupa táblázatának jelenlegi állása: 1. Jugoszlávia 8 5 3 650:645 13 2. Brazília 7 4 3 538:555 11 Nyolc szovjet aranyérem A bolgár Haskovóban befeje­ződött az ez évi ifjúsági kötött­fogású birkózó EB. A legjob­ban a szovjet sportolók szere­peltek, nyolc aranyérmet sze­reztek. Az egyes csoportok vég­eredménye: 48 kg 1. Faktulin (szovjet), 52 kg, 1. Aszlanyan (szovjet), 57 kg, 1. Korcsagin (szovjet ), 62 kg, 1. Sztojkov (bolgár), 68 kg, 1. Nalbaldjan (szovjet), 74 kg, 1. Abhazava (szovjet), 82 kg, 1. F. Anders- son (svéd), 90 kg, 1. Ljusz (szovjet), 100 kg, 1. Bizgejtih (szovjet). Nehézsúly: 1. Maj- sujsuradze (szovjet). 3. Szovjetunió 5 5 0 440:368 10 4. Mexikó 7 3 4 540:574 10 5. Olaszország 7 3 4 568:554 10 6. USA 6 4 2 511:428 10 7. Kanada 7 3 4 573:601 10 8. Görögor. 7 0 7 500:595 7 Nincs megegyezés A montreali olimpiai szervezi) bizottság nevében hivatalosan kö­zölték, hogy nem fogadják el az európai, ázsiai, latin-amerikai és arab televíziós társaságok 9,3 mii lió dolláros ajánlatát. A szervezők az eredetileg 20, majd 18 milliós jogdíjat állítólag már 14 millióra csökkentették, de a 9,3 milliót mindenképpen kevésnek találják. Európai vélemények szerint, ha szeptember végéig nem jön létre megegyezés, már nehezen képzel­hető el a televíziós közvetítések megszervezése és elkészítése. A nyári olimpia rendezőjének gondjai a Montreal ‘75 verseny: nek lebonyolí. iával tovább sza porodtak. Ezeknek bevételei elma­radtak ugyanis a tervezettől, nem fedezték a kiadásokat, 12 sportág versenyét csak 137 000 néző látta. A labdarúgás irái-t nyilvánult meg a legnagyob érdeklődés, de a 100 000 nézőnek csak a fele fize­tett, a diákokat ingyen engedték be.

Next

/
Thumbnails
Contents