Új Szó, 1975. július (28. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-05 / 156. szám, szombat
TÖRTÉNELEM CSÉSZÉBEN Azt mondják, hogy a tea ,u, angol állampolgár számára lóg alább annyira fontos él élsz ük séiglet, mint a levegő. Ez ugyan kétségtelenül túlzás, viszont elfogadható a Brit Tea Tanácsnak (British tea Council) az a megállapítása, hogy a tea nem egyszerű ital, hanem brit intézmény és története egybemosódik a brit világbirodalom történetével. Sőt: a brit világbirodalom már a múlté, de a tea még ma is a szigetország lakóinak legkedveltebb itala. Az angoloknak ez a szenvedélye 1652-ben kezdődött, amikor Londonban megnyílt az első kávéház, ahol mellékesen, az ún. csokoládék óv én és a sörbe- ten (Perzsiából származó üdítő gyümölcsszörp) kívül teát is felszolgáltak. Akkor még egzotikus italnak számított és tulajdonságait hevesen vitatták. Egy bizonyos Thomas Garway például azért javasolta a fogyasztását, mert „tisztítja a látást, könnyíti a lélegzést, erősíti a gyomrot, elűzi a rossz álmokat és serkenti a szellemet“. Doktor Bontekoe, a tudós holland orvos, a brandenburgi választó- fejedelem háziorvosa 1679-ben megjelent könyvében azzal dicsekedett, hogy naponta 100 — 200 csésze teát ivott és napi 50 csészében álllapította meg az emberi egészséghez nélkülözhetetlen mennyiséget. Ezzel szemben Jonas Hanway, angol világjáró egy esszében azt hirdette, hogy a tea „árt az egészségnek, az iparnak és tönkreteszi a nemzetet“. Ez az elméleti csatározás inkább csak az irodalmárokat érdekelte, és 1750-ben a tea már a britek nemzeti itala volt. Persze, ez viszonylagos, mert a nincstelenek aligha hódolhattak a szokásnak, ugyanis a tea — a behozatali vámok következtében — méregdrága volt, azért minden hajóskapitány, sőt a kereskedelmi minisztérium vezető tisztviselői is előszeretettel és nagyban csempészték a kínai teacserje levelét. Kétségtelen, hogy a tea fontos szerepet játszott az angol történelemben. A teakereskedelem elválaszthatatlan a Kelet- Indiai Társaság felemelkedésétől és hanyatlásától. Egyes vélemények szerint a teaültetvény ek létesítésével kezdődött a brit uralom Indiában. A tea miatt robbantak ki a forradalmak az észak-amerikai gyarmatokon, ahol a fiatal polgárság ezer tonna. A kínai tea csak az import 1 százaléka, a legfőbb szállítók India, Kenya és Sri Lanka. A statisztikai számítások szerint Nagy-Britanniáiban az 1 főre számított évi teafogyasztás 3,81 kg. Az a te a menny iség, amit a szigetország polgárai egy év alatt elfogyasztanak, 300 — egyenként 80 ezer tonnás — hajót ringathatna. A szakértők 200 fajtát különböztetnek meg. A teakóstolók és teakeverők munkáját szigorú előírások szabályozzák. A szertartás, a tudományos elemek mellett, nem nélkülözi a látványos miszticizálást sem. A kóstolótérem ablakai csak északra nézhetnek, pontosan meghatározzák a terem fényerejét, hőmérsékletét. A kóstolóminta pontosan 5,65 gramm teából készül, a teafüvet meghatározott időben kell a vízbe helyezni, meghatározott ideig főzni és szintén meghatározott időben kell tejjel keverni —, ugyanis az angolok tejes teát isznak (a teát öntik a tejbe). Szigorú hagyományai vannak a tea-árverések nek is. Hetenként háromszor árverezik a teafüvet, Sir John Lyon új tea- kereskedelmi központjában, ami a Themze partján épült. Kedden kerülnek kalapács alá a Dél-Indiából és Sri Lankából, hétfőn és szerdán az Észak-In- diából, Afrikából, Argentínából és Indonéziából importált teafajták. A Lyon Üzletház szintén hozzátartozik a tea történetéhez. Az angol nyelvkönyvek, idegen- forgalmi prospektusok még nem is olyan régen az angol utcakép egyik hagyományos tartozékaként tüntették fel Lyon „teaszalonjait“. De a Lyon Üzletház megszűnt és megalakult helyette a J. Lyons and Co. multinacionális konszern. Nem tartozik az óriások közé, még csak nem is olyan nagy mint az Unilever, vagy a Nestlé, és talán éppen azért érdekes, mert még áttekinthető és bizonyos szempontból tipikusan brit létesítmény, ami láttatja a sziget- ország jelenlegi problémáit és e problémák okait is. Angliában azt mondják, hogy a Lyon-cég lovat váltott, mert az előző lesántult. Nos, ez a „lesántulás“ nyilván az 1960-as években következett be, amikor is e tea világpiaci ára csökkenő tendenciát mutatott és bár 200 teajajtából válogatják ki azt a 30 fajtát, amiből a cég ősz- szeállitja a „különleges keveréket“. voltaképpen a mértéktelen angol vámok ellen kezdett harcolni, de ez a harc kiszélesedett és a brit gyarmati uralom megsemmisítéséhez vezetett. De a történelmi összefüggéseken kívül, a teának vannak érdekes ipari összefüggései is. Ugyanis nemcsak csempészték, hanem hamisították is. Egész „teahamisító-iparágak“ alakultak, amelyek a kőrisfa levelét vasszulfáttal kezelték és teaként értékesítették. A tea ma már csak mellék- szereplő a brit gazdasági életben, de a világpiacra kerülő tea 45 százalékát ma is Anglia vásárolja meg és a szigetország évi teaimportja több mint 200 az árcsökkenés elsősorban a monokul túrái is agr ár s zer ke zet íí Sri Lanka bevételét érintette kedvezőtlenül, „Lyon — a teakirály“ megijedt. Ezt követően gyorsan szaporodtak a tőkés világban az aggasztó jelenségek: megingott a do lár, lebegett a font, kirobbant az energiaválság, ami rendkívül meggyorsította a kapitalizmus gazdasági válságának térhódítását. Veszélyben volt a haszon, az osztalék — új lovat kellett meg- nyergelni. Három évvel ezelőtt megszüntették a teaszalonokat, mert „ma a telek az igazi érték“, azzal lehet spekulálni. A Lyon- konszern megalakította a saját telekügynökségét, az Auriol Property Company-t. Ma 16 részvénytársaságból áll a konszern belföld! csoportja. Gyártanak alkoholmentes italokat, kekszet, péksüteményt, húsárut, árulnak kávét és — jelentéktelen mennyiségű — teát is. A konszern számos élelmiszerár uh áiz, szálloda és szolgáltató vállalat tulajdonosa és mint a felügyelő-bizottság évi jelentésében olvasható, az elmúlt gazdasági évben az 1 részvényre számított nyeresége 40 százalékkal emelkedett. Ez a harminchat nyomtatott oldal terjedelmű jelentés közli azt is, hogy a konszern ingat- lan-vagyona egy londoni, egy glasgowi és egy havantl szállodával gyarapodott. Oj gyárakat építettek Carltonban és Nort- hamptonban. Megvásároltak egy angol élelmiszeripari vállalatot, egy amerikai kávé- és teakereskedelmi részvénytársaságot, egy angliai és egy ausztráliai tea- kereskedel m i részvén y t ársasá- got. A jelentés 7. oldalán olvasható, hogy az anyaországban foglalkoztatott 31 389 dolgozónak összesen 42 191 000 fontot fizettek, jótékonysági célokra pedig — beleszámítva a dolgozók szakmai tovább képesére fordított költségeket is — 20 000 fontot fordítottak. A konszern haszna ugyanakkor 14,6 millió font volt. D. M. Glucksteinnak, a felügyelő-bizottság egyik vezető tagjának — például 2 614 725 font osztalékot fizettek ki. Az öt igazgató egyenként több mint 20 000 font jutalmat kapott. Az elmúlt gazdasági év — a hivatalos megállapítások szerint — Nagy-Britannia egyik legsúlyosabb időszaka volt. A konszern jelentése ezzel szemben leszögezi: „Jelentős esztendő volt ez vállalatunk történetében. Lehetővé tette, hogy na- gyiatib méretekben és gyorsabban terjeszkedjünk a tengerentúlon és Európában. Míg egy évvel előbb a külföldi vállalataink csak nyolc százalékkal járultak hozzá a nyereséghez, a múlt évben ez az arány már 23 százalék volt és ebben az esztendőben 41 százalékra emelkedik.. A Lyon-konszern 1970 óta minden évben mintegy 50 millió fontot exportál, elsősorban az Európai Gazdasági Közösség országaiba, Dél-Afrikába, Rhodesiába és természetesen az USA-ba. Mert a tea nem egyszerű ital, hanem brit intézmény — és hogy egy intézmény milyen célokat szolgál, az az adott ország társadalmi rendszerétől függ. Szabadság, szocializmus, béke Ez lesz a központi jelszava 3 libereci árumintavásár idei, immár 20. évfolyamának. Az 1975. június 18-tól augusztus 3-ig tartó jubileumi árumintavásár expozíciói képet adnak közszükségleti iparágunk harminc szabad év alatti fejlődéséről és eredményeiről. Az ismert és közkedvelt rendezvénynyel egyidőben Jablonec nad Nisouban pedig „A gyermek és világa“ című kiállításra kerül sor, amelynek fő motívuma szintén hazánk felszabadulásának jelentős évfordulója lesz. Az árumintavásáron részt vevő textil-, ruha- és cipőipari vállalatok a legújabb termékeiket szerepeltetik, olyanokat, amelyek megfelelnek a modern ember követelményeinek. A Slo- vakotex vállalatai önálló expozícióval szerepelnek majd a rendezvényen. Minden termék, amelyet a több mint két hétig tartó akción láthatnak majd az érdeklődők, a tervezők és a kivitelezők magas színvonalú műszaki felkészültségét és jó ízlését dicséri. Az árumintavásárral egyidőben a legújabb divat- irányzatnak megfelelő gyermek-, női és férfiruha-model- lekkel nemzetközi divatbemutató keretében ismerkedhetnek meg a látogatók. A libereci áruminta vásáron az eddigi évfolyamokhoz hasonlóan a látogatóknak vásárlásra is lesz alkalmuk.-PgA Kelet-szlovákiai Pékgyár preSuvi üzemében sósrudakat gyártó új automatikus gépsort helyeztek üzembe. Az új gépsor teljesítménye óránként 90 kg. Felvételünkön: Mária Kocureková a gép kezelése közben. (Felvétel: A. HaáCák — CSTK) Bodrogközben is megkeztiddoít az aratás Szerdára virradó éjjel kiadós eső áztatta a bodrogközi ha- táct, ahol a Kráf. Chlmec-i (Ki- rályhelmeici) Állami Gazdaság nagytárkányi részlegén és a Stáínéi (Örösi) Efsz búzaföldjein már az elmúlt hét szombatján elkezdték a búza aratását. Csontős Gábor szövetkezeti elnök szerdán közölte, hogy délután folytatják az aratást a Szanyiréti dűlőben, ahol már 21 hektáron levágták a búzát a rendrakók. Lefkovics József »lvtárs, a Királyheilmeci Állami Gazdaság igazgatója elmondta, jól felkészültek az idei kenyércsatá- ra, s most már minden csak az időjárástól függ. A repcét már begyűjtötték és a termést a perbe>nyiki raktárba szállították. A Bácskái Efsz határában is learatták a repcét és szerdán a Streda nad Bodrogom-i (Bodrog- szerdaheilyi) Állami Gazdaság zempléni részlegének 20 hektáros repceföldjén Tóth Ferenc rendrakóval és Bukus András kombájnnal aratta a termést. Jnraj Simöák gazdaságvezető szerint repcéből elérik a 20— 25 mázsás hektárhozamot. A Slovenské Nővé Mestó-i Állami Gazdaság igazgatóságán szerdán reggel a szokottnál több emberrel találkoztunk. Juhász Lajos mérnök, a gazdaság igazgatója tájékoztatott, hogy az éjjeli kiadós eső miatt, a mezőn nem lehet dolgozni, s ezért jónak látták összehívni az aratásban érdekeit dolgozókat, vezetőket abból a célból, hogy a közeli napokban meginduló aratás előtt mó(g egyszer megbeszéljék a tennivalókat Juhász mérnök ismertette a lég fontosabb feladatokat. 1535 hektáron hét saját és a Preáovi Gép- és traktor állomás 12 gabona- kombájnjával aratják a kalászosokat. 12—14 napra tervezik az aratást. Tavaly 36,5 mázsás átlaghozamot értek el, az idén is legalább ennyivel számolnak. /kulikf KIÁLLÍTÁS nem csupán gyermekek számára Jablonecben két hét múlva, július 18-án megnyitja kapuit a tizenhét napig tartó: „A tárgyak világa“ elnevezésű nemzetközi kiállítás, amelynek középpontjában hz idén a gyermekeket körülvevő világ tárgyai állnak. A kiállítás csehszlovák expozíciójában több mint 120 nemzeti vállalat, kisipari termelőszövetkezet és helyi gazdálkodási üzem állítja ki termékeit. A látogatók betekintést nyerhetnek például a Iából készült gyermekjátékok tervezésébe. A Pfíbrami Hamiro n. v. pl. gazdag textil-játékkollekciót, a prágai Vývoj hračiek játékter- vező vállalat textilbabákat, fából készült állatokat, öltöztethető figurákat állít ki Jablonecben. Érdeklődésre tarthatnak számot a gyermekbútorok, közöttük a dunaszerdahelyi Ister bútorgyár „jojo“ típusú gyermekszobája, vagy a Prie- vidzai Faipari Termelővállalat tanulószoba-berendezése. Az óvoda- és bölcsődebútorok, új típusú gyermekkocsik és tanszerek mellett a kiállítás betekintést nyújt a gyermekruházat fejlődésébe is. Külön szakaszban lesznek azok a tárgyak, sportfelszerelések, amelyek a gyermek szabad idejének cselekvő kihasználását szolgálják. Szabad ég alatt két gyermekjátszótér-berendezést is bemutatnak: az egyik a Prágai Játéktervező Vállalat körhintája, a másik pedig az A. Bilko- viő bratislavai mérnök tervei alapján készült műanyag-csúsz- káló. A külföldi kiállítók közül a Szovjetunió többek közt gyermekbútort, fényképezőgépeket, gyermekruházatot, Lengyelország óvodai felszerelést, valamint egy gyermekkórházi környezettervezetet mutat be. Magyarország öt témakörben mutatja be azokat a gyártmányokat, amelyek a gyermek környezete kialakításának szempontjából világviszonylatban is elismerést vívtak ki. Az NDK különféle didaktikai játékokat, óvodafelszerelést stb. állít ki. (sin) A ni eeeszséeétí üíéíiüh Az utóbbi években sikerült pótolnunk a népesedés terén megmutatkozott lemaradást. Az újszülöttek és a gyermekágyas nők elhalálozása sem probléma többé. Mindez színvonalas orvostudományunk érdeme, mely a legnagyobb gondot a betegségek megelőzésére és a kóros elváltozások idejében történő felderítésére fordítja. Ennek köszönhető, hogy ma már az örökölhető betegségekben szenvedő családokból származó nő'k néhány hetes magzatának a figyelemmel kísérésével biztonságosan megállapítható, egészséges gyermeknek ad-e majd életet va.gy sem. Egészségügyi dolgozóink legfőbb feladata tehát a népesedésnek nemcsak a mennyiség, hanem a minőség szempontjából történő szabályozása is. Céljuk, hogy fizikailag és szellemileg egészséges gyermekek szülessenek. További feladatuk a rákbetegség elleni védekezés. Köztudomású, hogy a kizárólag női rákbetegségek — feltéve, hogy idejekorán felfigyelnek rájuk — eredményesen gyógyíthatók. Ezt a célt szolgálják például a rendszeresített rákszűrő vizsgálatok is, amelyeknek jóvoltából az elhalálozások száma máris lényegesen csökkent. Az eredmények azonban még jobbak lehetnének, ha a nők nagy része nem vonná ki magát — szégyenérzetből, kényei emsze- retetből, hanyagságból stb. — e vizsgálatok alól. Egészségügyünk körültekintő gondoskodását dicséri az a tény is, hogy az egészségügyi központokat és a kórházakat is a legkorszerűbb gépekkel és készülékekkel szerelték fel és szakorvosokkal látták el, akik a betegeket az egész, országban azonos módszerekkel színvonalas gyógykezelésben részesítik. A fiatal dolgozó anyáknak nyújtott segítség keretében gyermekeikről bölcsődék építésével gondoskodnak. Az egyre fokozódó népesedés következtében azonban a nemzeti bizottságok képtelenek kielégíteni a megnövekedett igényeket. A probléma a szakemberek szerint a lakásépítkezésekkel párhuzamosan építendő bölcsődékkel, valamint az ipari és a mezőgazdasági üzemeknek az eddiginél lényegesen hathatósabb segítségével lesz csak megoldható. —km— 1975. VII. 5.