Új Szó, 1975. július (28. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-04 / 155. szám, péntek

Befelezte tanácskozását a CSKP Központi Bizottsága Bsre^snyev—-Brcsndf megbeszélés (Folytatás az 1. oldalról) i A Központi Bizottság Elnök­ségének jelentése figyelmeztet arra, hogy a 6. ötéves terv kon­cepciója figyelembe veszi, mi­szerint a múlt időszakhoz vi­szonyítva lényegesen bonyolul tabb ts igényesebb feltételek alakultak ki. Ezek a tőkés vi­lág gazdaságában bekövetkezett lényeges átalakulások követ kezményei, s egyben a KGST országai fejlődésének minőségi szempontból új feltételei, ame­lyek elsősorban a termelőerők magas színvonalával és gyors ütemű fejlődésével függnek össze. A párt Központi Bizottságá­nak Elnöksége a 6. ötéves terv előkészítési munkálatainak irá nyitásakor abból a szükségsze­rűségből indul ki, hogy a fej lett szocializmus építésének időszakában folyamatosan erő síteniink kell társadalmunk fej lődésének alapvető, döntő té­nyezőit. Itt az anyagi műszaki alap és a szocialista termelési viszonyok további fejlődéséről, a munkásosztálynak társadal inunkban elfoglalt fokozódó sze repéről, a munkásosztály, a szövetkezeti parasztság és a szocialista értelmiség szövetsé­gének megszilárdulásáról, mező­gazdaságunk nagyüzemi terme lésí jellegének szilárdításáról, a műveltség, a tudomány és a kultúra fejlesztéséről van szó. Fártunk politikájának alapvető értelme továbbra is az egész népünk gazdag és nyugodt éle téröl, a termelőerők és a nép képességei és aktivitása fej lesztéséről való gondoskodás. A párt politikájának általá nos stratégiájával összhangban a 6. ötéves terv irányelveinek munkálatai és e munkák eddi­gi előrehaladottsága azt mutat ja, hogy folytatnunk kell a nép­gazdaságnak a CSKP XIV. kong­resszusán megalapozott, pozitív irányzatának szilárdítását és fejlesztését. Főleg a népgazda ság stabilitásáról, általános, di­namikus és kiegyensúlyozott fejlődéséről, valamint arról van szó, hogy az élelmiszergyártás bán az önellátottság magasabb fokára jussunk el, hogy ez sa ját forrásainkból történjék, hogy megtartsuk a társadalmi munkatermelékenység magas fokú növekedését, hogy a Cseh és a Szlovák Szocialista Köz­társaság gazdasági fejlődése arányos legyen. A következő ötéves terv időszakban el kell érnünk a nemzeti jövedelem 5 százaié kos évi átlagos növekedését, amit legalább 94 százalékban <i társadalmi munkatermelé­kenység növelésével kell bizto­sítanunk. Arra törekszünk, hogy a külkereskedelmi forgalom növekedése nagyobb legyen a nemzeti jövedelem növekedésé nél Népgazdaságunknak a 6. öt­éves tervidőszak folyamán törté­nő fejlődése teljes mértékben a nemzetközi munkamegosztásban a szocialista gazdasági in­tegrációban való részvételünk re támaszkodik. Ez olyan té- mjező, amely lehetővé teszi számunkra, hogy célkitűzésein­ket hosszabb iávon széles ala pokra fektessük. 1976—1980-ban az ipari ter­melés növekedését hozzávető­leg 34 százalékkal kell fokoz nunk, az építőipari munkálatok terjedelmét mintegy 35 száza­lékkal. Az ipari termelés ter­vezett növekedése mellett a gépipari termelésnek kb. 50 százalékkal, az építőanyag tér melésének 41 százalékkal és a vegyipari termelésnek 37 szá­zalékkal kell emelkednie. Lé nyeges részt vállal ebből saját tüzelőanyagipari és energetikai alapunk. A 6. ötéves terv koncepciója feltételezi, hogy a mezőgazda- sági termelés mintegy 15 szá­zalékkal növekedik, és a lehe­tő legnagyobb mértékben meg­közelíti az általános önellátott- ságot az élelmiszerek gyártása terén. A következő ötéves tervben a fejlesztés egyik kulcsjelentő- ségű problémája a beruházás­fejlesztés. A beruházások elő­irányzott terjedelme hivatott megteremteni m feltételeket a termelés további dinamikus és hatékony fejlődése számára, a szerkezeti átalakulások számá­ra, a munkatermelékenység'nö­velése, a termelési-műszaki alap korszerűsít fa’ é$ átszer­vezése számár a^tz életszínvo­nal emelkedése és az" életkör­nyezet javítása számára. Strougal elvtárs figyelmezte­tett arra, hogy a múlthoz vi szonyítva ma sokkal inkább biz tositanunk kell a termelésnek a nem beruházási jellegű ténye­zők maximális kihasználásával történő fejlesztését, lényegesen jobban ki kell használni az ál­lóeszközöket, főleg azokut, amelyeket a legutóbbi években helyeztünk üzembe. Csak az összes, itt említeti lehetőségek kimerítése után foghatunk hoz­zá az újabb építéshez. Nagy figyelmet kell szentelni exporttermelési képességünk fo­kozásának, amelyről elsősorban feldolgozóiparunk dönt. További haladást akarunk el­érni az életszínvonal fejleszté­sében, a szociális biztonságér­zet megszilárdításában. Döntő szerepe lesz a személyi fo­gyasztásnak, amely feltehetően egynegyeddel növekedik. Az át­lagbérnek évente 2,5—3 száza­lékkal kellene növekednie. A ti. ötéves terv koncepciója le­szögezte az oktatásügy, az egészségügy és a kultúra anya­gi színvonalának további fejlő­dését. A lakásépítés terén min­den törekvésünk arra irányul, hogy megtartsuk a XIV. párt- kongresszus után elért jó ered­ményeket, és hogy mintegy 640 ezer lakást építsünk. Strougal elvtárs felszólalása nak befejező részében hangsú­lyozta, hogy két fő feladat áll előttünk: következetesen telje­síteni és a szükséges irányban túlteljesíteni az 5. ötéves tervet, befejezni a 6. ötéves terv irány elveire vonatkozó javaslatot és kidolgozni az 1976. évi tervet. E feladatokat kizárólag a dol­gozók aktív és kezdeményező részvételével teljesíthetjük. Ezért igénybe kell vennünk a szocialista munkaversenyben és a hazánk felszabadítása 30. év­fordulójának alkalmából tett kötelezettségvállalások teljesí­tésében szerzett tapasztalato­kat. A CSKP Központi Bizottsá­ga ülésének a XV. pártkongresz- szus egybehívásáról szóló hatá­rozatával kapcsolatban teljesen helyénvaló lesz, hogy ha ezzel a jelentőségteljes eseménnyel egybekapcsoljuk az 1976. évi terv előkészítését, ha a kong­resszus tiszteletére kezdemé­nyező versenymozgalom, szocia­lista vállalások mozgalma bon­takozik ki. A 6. ötéves terv irányelveivel kapcsolatos javaslat előkészü­leteit a továbbiakban olyan mó­don kell megszervezni, hogy a teljes javaslat november végéig kész legyen, hogy azután meg­vitathassák az alsóbb pár (szer­vek a járási és a kerületi párt­kon ferenciákon. A 6. ötéves terv célkitűzései­nek gondos és részletes meg­magyarázása azt igényli, hogy ebbe a munkába hatékonyan be­kapcsolják a termelési gazda­sági egységeket, a döntő fon- tossságú vállalatokat, a kerületi és más nemzeti bizottságokat, hogy részvételükkel megtalál­juk az utat a kitűzött célok el­éréséhez. Lubomtr Strougal elvtárs hangsúlyozta, hogy az irányel­vekre vonatkozó javaslat helyes és színvonalas kidolgozása, to­vábbá a 6. ötéves terv kidolgo­zása egységes eljárást, a tár­sadalmi érdekek tiszteletben tartását követeli. Az elkövetke­ző munkában fontos lesz, hogy a CSKP KB múlt évi novemberi plenáris ülése, határozatainak elsajátítása megnyilvánuljon az elkövetkező időszak gazdasági fejlesztési koncepciójának mély­reható megértésében, a vállalt feladatok iránti aktív és alkotó hozzáállásban és a gyakorlati munkában. A Központi Bizottság ülésé­nek csütörtöki tanácskozását josef Koröák és Vasil Bil'ak elvtársak, a CSKP KB Elnöksé­gének tagjai vezették. A vitában felszólaltak: fosef Mevald, Milos Jakes, Gejza Slapka, faroslav Hejna, Rudolf Rohlíőek, Václav Klail, fán Ma- tis, Miroslav Bauer, Václav Ta- tarka, Antonín Chramosta, Ru­dolf Peska és Emil Mertl elv­társak. A tanácskozás mindkét napján a vitában összesen 25 elvtárs szólalt fel. Egyértel­műen támogatták a CSKP KB Elnökségének a XI/. kongresz- szus egybehívására vonatkozó javaslatát. Hangsúlyozták, hogy továbbra is céltudatosan bizto­sítani kell a CSKP KB novem­beri ülésének határozatait, ame­lyeknek megvalósításától függ a XIV. kongresszus határozatai­nak teljesítése. Kifejezték elha­tározásukat, hogy hozzájárul­nak a pártszervek és a kommu­nisták aktivizálásához a XV. kongresszus előkészítése során. A Központi Bizottság egyér­telműen jóváhagyta: — a CSKP KB határozatát Csehszlovákia Kommunista Párt­ja XV. kongresszusának össze­hívásáról; — a CSKP KB 1975. július 2 —3-i ülésének határozatát. A Központi Bizottság a ta­nácskozás további részében a CSKP KB elnökségi tagjának tisztségébe egyértelműen meg­választotta Václav Hüla elvtár­sat, a CSKP KB Elnökségének póttagjául pedig fan Baryl elv­társat. Befejezőül felszólalt Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB fő­titkára. A CSKP KB ülése az Interna- cionálé hangjaival ért véget. Moszkva — Leonyid Brezs- nyev, az SZKP KB főtitkára teg­nap találkozott Willy Brandttal, a Német Szociáldemokrata Part elnökével. A két államférfi hangsúlyoz­ta, hogy az európai helyzet ja­vulására nagy jelentőséggel volt az a változás, amely a szovjet —nyugatnémet kapcsolatokban a Szovjetunió és a Német Szö­vetségi Köztársaság között 1970- ben aláírt szerződés után be­következett. A szerződés meg­kötése óta eltelt idő igazolta, hogy a Szovjetunió és az NSZK a két ország javára bővíthetik politikai, gazdasági, tudomá­nyos-műszaki, kulturális és egyéb kapcsolataikat. A szov­jet—nyugatnémet kapcsolatok­nak ez az Irányvonala megfe­lel mindkét ország népei és va­lamennyi európai nép érdekei­nek. kü.önös figyelmet fordított a két pártvezető az európai fejlő­dés távlataira. Kifejezték meg­győződésüket. hogy a bizton­sági és együttműködési értekez­let sikeres befejezése a legma­gasabb szinten szilárdítja a köl­csönösen előnyös kétoldalú és sokoldalú kapcsolatokat a kü­lönböző társadalmi rendszerű európai államok között. Leonyid Brezsnyev és Willy Brandt rámutattak arra, mi­lyen nagy szerepe van a pár­toknak és a különböző társa­dalmi szervezeteknek a népek közötti bizalom légkörének ki­alakításában. Ezzel kapcsolat­ban kijelentették, hogy az SZKP és az SPD továbbra is arra fog törekedni, hogy a szovjet—nyu­gatnémet kapcsolatok javulása állandó jellegűvé váljon. Közös erővel a minőség fokozásáért Bratislavában ülésezik a KGST Állandó Szabványügyi Bizottsága Tegnap délelőtt a Bratislava szálló kongresszusi termében megkezdte munkáját a KGST Állandó Szabványügyi Bizottsá­gának 37. ülésszaka. A tanács­kozást Helmut Lilié, az NDK Szabvány-, Mérés- és Minősítés­ügyi Hivatalának elnöke, a KGST Állandó Szabványügyi Bi­zottsága elnöke nyitotta meg, majd Csehszlovákia KGST-kép- viselői s a csehszlovák küldött­ség nevében Timotej Ilill mér­nök, a CSSZSZK Szabvány- és Mérésügyi Hivatalának elnöke köszöntötte a külföldi vendé­geket. A KGST Állandó Szabvány­ügyi Bizottsága 13 éve fejt ki tevékenységet a standardizáció, a minőségirányítás, valamint a KGST-szabványok kidolgozása terén. Helmut Lilié megnyitóbe­szédében kifejtette, hogy a gazdasági fejlődés jelenlegi szakaszát a növekvő nemzetközi együttműködés, a szakosítás, a nemzetközi munkamegosztás keretében megnyilvánuló terme­lési és tudományos-műszaki kooperáció, valamint a nemzet­közi kereskedelem állandó bő­vülése Jellemzi. Ezzel össze­függésben előtérbe kerül a nem­zetközi kereskedelem tárgyát képező termékek minőségének fokozása. A minőségirányítás legfontosabb feladatai a szocia­lista gazdasági integráció Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága július 2—3-i ülésének határozata (Folytatás az 1. oldalról) — biztosítsák az idei terv si­keres teljesítését és kívá­natos túlteljesítését, s te­remtsék meg a hatodik öt­éves tervidőszakba való zökkenőmentes átmenet fel­tételeit a tartalékok moz­gósításával, gazdasági erő­forrásaink hatékonyabb ki­használásával és a szocia­lista gazdasági rendszer el­sőbbségével, az irányítás tökéletesítésével minden szinten és a numkakezde- ményezés fejlesztésével; — a hatodik ötéves terv és az 1976. évi végrehajtási terv irányelveinek javasla­tain folyó további munká­ban figyelmüket a terme­lés és a nemzeti jövede­lem nagyobb növekedésé­re, a nyers- és az alap­anyagok, valamint az ener­gia nagyobb megtakarítá­sára és hasznosítására, az exportliatáridők lerövidí­tésére és a beruházások hatékonyságának lényeges növelésére, a munkaerők megtakarítására és a mun­ka társadalmi termelékeny­ségének növelésére fordít­sák. A Központi Bizottság­nak a tudományos-műszaki haladásról megtartott ülé­se szellemében következe­tesen szorgalmazni kell a tudományos-műszaki hala­dás eredményeinek gyors ütemű bevezetését a gya­korlatba, és gazdaságunk bekapcsolására a szocia­lista gazdasági integráció­ba; az állami és a gazdasági szervek és a társadalmi szervezetek valamennyi szintjén biztosítsák az egy­séges és egybehangolt ma­gatartást, a hatodik ötéves terv és az 1976. évi vég­rehajtási terv irányelvei javaslatának kidolgozásá­val kapcsolatban támasz­kodjanak teljes mértékben a dolgozók alkotóerőire, tapasztalataira és ismere­teire, és széles mértékben bontakoztassák ki a mun­kaverseny valamennyi for­máját a további gazdasági fejlődés igényes feladatai­nak sikeres megoldása ér­dekében. A CSKP Központi Bizottsága 1. jóváhagyja a CSKP KB szer­veinek tevékenységéről be­terjesztett jelentést; 2. tudomásul veszi: a) a CSKP Központi Ellen­őrző és Revíziós Bizott­ságának az 197U. év jú­niusától 1975 májusáig kifejtett tevékenységéről nyújtott áttekintést. b) a pártszerveknek és -szervezeteknek az 1976. évi állami terv és álla­mi költségvetés javasla­ta kidolgozásával kap­csolatos eljárása politi­kai-szervezési biztosítá­sát, és a hatodik ötéves terv irányelvei javasla­tának előkészítéséhez szükséges, a CSKP KB Titkársága által jóváha­gyott alapadatok politi­kai-szervezési biztosítá­sát. Komplex Programjával össz­hangban a KGST Állandó Szab­ványügyi Bizottságára hárul­nak. A Bizottság ezúttal első alka­lommal ülésezik Csehszlovák iá-' bán. A bratislavai 37. ülésszak résztvevői többek közölt meg­tárgyalják a szabványosítás távlati és komplex feladatainak javaslatát az 1976—1980-as évekre, a KGST Állandó Szab­ványügyi Bizottságának munka­tervét, valamint a KGST-szab­ványok kidolgozásának tervét az 1976-os évre, a metrológiai konvenció javaslatát, valamint a Bizottság Ideiglenes és állandó munkacsoportjainak jelentését az eltelt időszakban végzett munka eredményeiről. A Bizott­ság a nyolc napig tartó tár­gyalás végén közleményt ad ki. í-ai) Elsők a repce felvásárlásában (CSTK] — A Dunajská Stre- da-i (dunaszerdahelyi) járás mezőgazdasági dolgozói orszá­gos viszonylatban elsőként tel­jesítették tegnap az állami rep­cefelvásárlási tervet. Feladatai­kat annak ellenére is teljesí­tették, hogy a repce-termés a tavalyihoz viszonyítva gyen. gébb. Tegnapig az 1159 hektár­nyi repcéből több mint 900 hek­tárnyit arattak le. Feltehetően túlteljesítik a tervezett felvá­sárlási feladatukat, bár a nö­vényt kártevők pusztították. A Duna vízállása (CSTKI — A Duna vízállása Bratislavában tegnap délben 798 cm volt. Ma reggel hat órára feltehetően 830 cm-re emelkedik. A Központi Árvíz- bizottság a Duna csehszlovákiai szakaszán és a Kis Duna men­tén másod l'okd árvízkészültsé­get rendelt Pl. Bratislavában ma a délutáni órákban éri el tetőpontját a Duna áradása, amikor 850 sőt 860 cm-nyire emelkedik a folyó szintje. Az Ausztriában bekövetkezett jobb időjárás következtében ma az esti órákban a Duna szintjé­nek csökkenése várható. A Duna Folyami Igazgatósá­ga ellenőrizte a szivattyútele­pek működését és felkészült a gátak esetleges megerősítésére. Szlovákia más folyóin kedve­ző a vízállás. A legutóbbi nap folyamán sehol sem rendeltek el árvízkészültséget és az ész­lelhetően javuló időjárás kö­vetkeztében csökken majd a folyók szintje. m 1975. VII. 4. 2

Next

/
Thumbnails
Contents