Új Szó, 1975. július (28. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-25 / 173. szám, péntek
AZ EREDMÉNYEK még igénv^ebb muÉára köteleznek Jegyzetek az öntevékeny művészeti mozgalmunkról Ezekben a napokban úgy nevezeti uborkaszezon van nemcsak a hivatásos színházaknál, a népi együtteseknél és más csoportoknál, hanem az öntevékeny művészeti csoportok házatáján is látszólagos nyugalom honol. Á fizikailag is megerőltető járási, körzeti és országos fesztiválok után elérkezett a megérdemelt pihenés ideje, amely azonban — legalábbis a céltudatosan tevékenykedő együtteseknél — egyúttal az értékelés, s a tervezés időszaka is. Az érsekújvári Napsugár együttes élvonalbeli csoportjaink közé fejlődött. (Kontúr Gyula felvétele) egy Életmű ielenMe Eugen*Lehotský válogatott festményeinek kiállítása 1 Mindnyájan emlékszünk arra — hiszen csupán néhány év telt el azóta —, hogy országszerte vitáztak a népművelés, s ezen helül az öntevékeny (művészeti mozgalom létjogosultságáról. Sokan úgy vélték, hogy a színes televízió, a szélesvásznú és panora- inatikus filmek korszakában, amikor már szinte mindenki megtekinthet különböző kiemelkedő művészi produkciókat, az öntevékeny mozgalom elavult, nincs funkciója. A rosszakarók és a kételkedők megfeledkeztek arról, hogy a hivatásos művészet és az öntevékeny művészeti mozgalom — számos közös vonása ellenére — több fontos mozzanatban különbözik egymástól. A legfontosabb különbség az, hogy az öntevékeny művészeti mozgalom széles tömegeket von be az aktív kulturális munkára, lehetőséget nyújt számukra, hogy szabad idejük jelentős részében művelődjenek és szórakozzanak, tehát realizálják önmagukat. Az öntevékeny művészeti mozgalomnak ez a funkciója napjaink bán, amikor egyre több a szabad időnk, még nagyobb jelentőségű lesz. Tény az is, hogy a/, említett korszerű technikai vívmányok elterjedése a művészetben nagy mértékben növelte a lakosság kulturális látókörét és igényét, s ez befolyásolja — de nem gátolja — az öntevékeny művészeti mozgalmat. A már említett kételkedők abban tévedtek, hogy összetévesztették az öntevékeny művészeti mozgalom problémáit az alapvető funkciójával. Magyarán: nem a mozgatom veszítette el létjogosultságát, hanem sok öntevékeny művészeti együttes nem tartott lépést a közönség igényével, s előadásaik aránylag alacsony szinten maradtak. így történt meg, hogy a hatvanas évek derekán sok aktív szereplő már szűknek érezte az adott keretet, s a nézők nem érdeklődtek néhány csoportunk tevékenysége iránt. Az illetékesek — hazai magyar viszonylatban különösen a Népművelési Intézet nemzetiségi osztálya és a CSEMADOK — szerencsére idejekorán felismerték a hibákat, s igyekeztek orvosolni a bajokat. Helyesen állapították meg, hogy elsősorban a járási népművelési központok dolgozóinak, továbbá a művészeti csoportok vezetőinek a szakmai felkészültségét kell elmélyíteni, s ezért különböző tanfolyamokat, szemináriumokat szerveztek. Erőfeszítéseik gyümölcse nem sokáig váratott magára. Néhány nappal ezelőtt a Cseh Művelődésügyi Minisztérium egyik illetékes munkatársa jelentette ki, hogy napjainkban az öntevékeny mozgalom reneszánszát éli hazánkban. Nem túlzás, ha hazai magyar viszonylatban is ugyanezt állapítjuk meg. Ennek a felvirágzásnak az alapja az, hogy öntevékeny művészeti együttesünk zöme felnőtt az igényekhez, igyekszik a mai nézőhöz szólni, korszerű művészi eszközökkel napjaink öröméről és gondjairól vallani. Nem lennénk tárgyilagosak, ha azt állítanánk, hogy ez minden esetben sikerült, de ezt nem is várhatjuk el. A lényeg az, hogy együtteseink megtalálták a helyes utat, s az elmúlt hónapok rendezvényei igazolták, hogy a közönség ismét érdeklődik munkájuk iránt. A nagymértékű fejlődésben nem kis részük van a helyi és a járási párt- és állami szerveknek, amelyek a korábbi évekhez képest sokkal nagyobb figyelemmel kísérik a művészeti együttesek munkáját, s nemcsak erkölcsi, hanem a lehetőségekhez képest anyagi támogatásban is részesítik őket2 A már említett igényesség az idei országos rendezvényeken elsősorban az eszmei és művészi szempontból egyaránt megfelelő műsorválasztásban mutatkozott meg. Több együt tesünk a hazai magyar folklórkincsből merített, mások íróink, költőink alkotásait adták elő. A III. Kodály-napok egyik jelentős pozitívuma az volt, hogy több énekkarunk részben saját gyűjtésből Zoboralja, Gö- mör, Csallóköz, Bodrogköz és más tájegység népdalait, népi szokásait elevenítette föl. A zselízi népművészeti fesztiválon talán a legnagyobb sikert az a bemutató aratta, amelyen az elmúlt évtizedek, évszázadok falujának, paraszt- emberének életét mutatták be a munkaeszközökön, különböző népszokásokon és a népdalokon keresztül. A Jókai-napokon a szécsénkeiek Csontos Vilmos verseiből vittek színre olyan összeállítást, amely a (Saram mente dolgozóinak sorsáról, munkájáról fest hű képet. A figyelemre méltó pozitívumok közé sorolhatjuk a bábcsoportok míísorválasztását is E csoportok közül többen népdalokból, népi balladákból állították össze műsorukat. Ennek a műsorválasztásnak az esztétikai értékeken kívül fontos pedagógiai jelentősége is van, mert a tanulók kedvenc bábjátszásuknak hódolva megtanulják becsülni elődeik munkáját, s még inkább megszeretik szülőföldjüket. Ugyanezeket mondhatjuk el tánccsoportjaink munkájáról is. Koreográfusainknak, táncosainknak is egyik fontos célja, hogv fel elevenítsék a különböző népi táncokat és szokásokat. Együtteseink zömének elő adásain érződött, hogy nem akarnak a provincializmus hibájába esni, s ezért a korszerű művészi eszközök segítségével mai hangvételű produkciókat hoztak létre. A műsorválasztás másik fontos szempontja az országos kulturális rendezvények internacionalista jellege. Hazai magyar rendezvényeinken szlovák, cseh, ukrán, lengyel és magyarországi együttesek léptek föl, s műsorukkal nagy mértékben járultak hozzá egymás kultúrájának jobb, alaposabb megismeréséhez. Hazai magyar csoportjaink műsorá- l:an is gyakran szerepel szlovák, cseh, szovjet és más nemzetiségbeli szerző műve. 3 Korábban már több írásban hangsúlyoztuk a bíráló bizottságok felelősségét és fontos szerepét. Értékelésükkel nemcsak egy-egv előadást értékelnek, hanem hosszabb távon befolyásolják az együttesek, végső soron tehát egész öntevékeny művészeti mozgalmunk további útját. Az elmúlt években az együttesek több alkalommal joggal elégedetlenkedtek a bíráló bizottságok munkájával. Néhány közhelyből, általános mondatból bizony nem tudták meg, hogy mi volt a jó és a rossz a munkájukban, s ezért gyakran nem is tartották mérvadónak a zsűri értékelését. Ebben az esztendőben már csak a járási és a körzeti fesztiválokon találkozhatunk elvétve ilyen káros jelenséggel. Az országos rendezvényeken döntő többségben már színvonalas értékeléseket hallhattunk. Ismét bebizonyosodott, hogy a korábbi évek hiedelmével ellentétben ezek az úgynevezett amatőrök nem is olyan érzékenyek és sértődékenyek, becsülik az őszinte kritikát. 4 Ebben az esztendőben két országos rendezvényünkre huszadszor került sor, s a jó kai-napok és a Kodály-naipok is már évek óta kulturális éle tünk jelentős eseménye. Kialakult az arculatuk, megfelelő a koncepciójuk. Problematikusnak érezzük viszont a gombaszögi országos dal- és táncünnepély jelenlegi koncepcióját. Zselízen évről évre a legjobb népi táncosaink találkoznak, s az utóbbi években az az érzésünk, hogy a műsor egy része Gombaszögön megismétlődik. A zselízi és a gombaszögi rendezvénynek is már komoly hagyománya van, országos méretben is ismertek, s ezért szükséges, hogy részben már jellegük legyen. Véle rnénvünk szerint Gombaszögön csak a legjobb hazai magyar tánccsoportjainknak, énekeseinknek kellene. fellépniük, s így elkerülhetővé válna az a szinte non stop szerű és bizonyos idő után unalmas műsor, amelyben az együttesek a nézők szemében szinte összeolvadnak, sokan nem is tudják, éppen melyik együttes szerepe' a színpadon. Legjobb hazai magyar tánccsoportjaink műsorát így jobban összevethetnénk az évről évre Gombaszögre látogató és nagy sikert arató szlovák, cseh és lengyel együttesek műsorával. A rendező szerveknek el kel-, lene gondolkodni a Gombaszögre látogató fiatalok meg felelő színvonalú szórakoztatásáról is. Véleményünk szerint nem ,,szentségtörés“, ha Gombaszögön — megfelelő idő pontban — színvonalas köny nyűzenei blokkot is beiktatnak a műsorba. Ugyancsak a rendezőkre vár az a feladat, hogy megpróbálják a Magyar Területi Színház művészeit is szerepeltetni Gombaszögön. A színésznek is jót tenne a mű- fa jváltozás, s minden bizonynyal a közönség is nagy sze retettel fogadná őket. 5 Az idei rendezvényeknek természetesen nemcsak pozitívumai voltak. Említettük inár, hogy öntevékeny csoportjaink igyekeznek korszerű előadásokat létrehozni. Ennek az igyekezetnek a tükrében még inkább kitűnt, hogy színjátszóink — néhány kivételtől eltekintve — műsorválasztásban, korszerűségben bizony lemaradtak a többi csoportok mögött. A Jókai-napokon is egy előadást kivéve klasszikus darabokat láttunk, többnyire hosszadalmas előadásban. Nem az a baj, hogy klasszikus darabot vittek színre, hanem az előadások eléggé elavult hangvételét kifogásoljuk. Régi igazság, hogy klasszikus darabot csak akkor érdemes színre vinni, ha ,,föléled“ a színpadon, tehát közvetve mai problémákról, mai emberekhez szól. Sajnálatos, hogy még mindig kevés rendező nyúlt a korszerű hangvételű kamarajellegű darabokhoz, amelyek szerintünk jobban beillenének együtteseink profiljába. A negatívumok másik csoportjába a bosszantó szervezési hibák tartoznak. A rendező szervek valóban sok munkát végeznek, ezért elismerés illeti őket. Arra azonban ügyelniük kell, hogy a köny- nyen kiküszöbölhető szervezési és műszaki hibák ne csökkentsék munkájuk eredményét és ne rontsák a szereplők és a nézők hangulatát. Az ő bizalmuk, lelkesedésük megér ennyi fáradságot. • • • Uborkaszezon van, írtuk az elején. A pihenés és az értékelés időszaka. Jut idő az erények és a hibák elemzésére, s «2 elkövetkező évad tervének elkészítésére. Az együtteseink vezetői remélhetőleg jól használják ki ezt az időt, s az elkövetkező hónapokban még színvonalasabb előadások tanúi lehetünk. SZILVÁSSY JÓZSEF A modern szlovák festészet egyik értékes, kiemelkedő tagja az 1909-es nemzedékbeli Eugen Lehotský. Szervesen bontakozó életművének tárlatával állunk szemben. Lelki meleg- séggel, festői ízekkel teli pik*tlírájának valóban csak párlata a Városi Galéria kiállítási termében bemutatott mintegy 60 vászon. A zvolení Kráfová- ban született Lehotský a prágai Iparművészeti Iskolában töltött három év után Obrovský professzornál a Képzőművészeti Akadémián kitüntetéssel végezte tanulmányait. A harmincas évek elejétől tevékeny résztvevője és szervezője a szlovák képzőművészeti életnek. Ezenkívül megértő, modern pedagógus, aki kezdetben mint gimnáziumi rajztanár, majd mint a bratislavai Technikai Főiskola segédtanára, később a bratislavai Pedagógiai Főiskola, a Ko- menský Egyetem, a presovi és trnavai egyetemek bölcsészeti karának magántanára. Ila 1932-es ünportréját tekintjük festői korszaka nyitányának, azon egy valóságot figyelő, szépségre érzékeny, a poszt impresszión ista művészetben tájékozott, de az arc formálásában, a kabát színeiben már a saját szemével látó ifjúval ismerkedünk meg. Az alkotó terület, melyen legteljesebben fejti ki művészi képességeit: a tájkép. Közép szlovákiai eredete is indokolja, hogy ennek az ezerarcú tájnak bá- mulója és méltatója véges vé gig. A kanyargó Garam partján fekvő faluban nem csupán a táj formáját, de légkörét is érezteti. S mivel a „realizmus állandóan fejlődő alkotómódszer“, a valóság változásaival, látóköre bővülésével Lehotský felfogása is alakul. Párizsban töltött tanulmányútja idején, 1936-ban, az impresszionisták csodás új világa ragadja meg. De Lehotský nem éri be az illanó színekkel, a röpke hangulatokkal. Tovább lép a kor legerősebb, legszenvedélyesebb festő egyénisége, az aixi mester: Cézanne felé. Példáján okulva ő maga is „maradandóbbat" akar alkotni. A rajzot, a vonalat, a mindent ösz- szefogó kompozíciót nélkülözhetetlennek érzi. Harminchatban festi a Színek táncát, ezt az izig-vérig szlovák témájú, életteljes ritmusú, izgalmas színhatású, részleteiben meglepően modern formaadású kompozíciót. Ekkor kezdődik el képi világa átalakulása, szemléleti változása. A tevékeny munka alkotó ével folyamán a forma egyszerűsítése és stilizáló szándékát hangsúlyozd szinkezelése jelentkezik. S akkor, mikor a háború döhbenete rezegteti meg a levegőt és társadalmi feszítő erők dolgoznak az emberek testében lelkében, akkor szüleinek meg humánus szocialista szándékú és politikailag elkötelezett művei, melyeket csak a katalógus lapjain fedez fel a tárlat látogatója. Az ötvenes éveken túl alkotja kisméretű, nagy igényű csendéleteit (Görög őszibarackok. Körték). Az érett férfikor kiegyensúlyozott és modern szemlélete a hatvanas években jut kifejezésre. A tájhoz tapad továbbra is, s nem szakad el a külvilágtól. De a vidék struktúrájának különös tagozódása, a formát hangsúlyozó, és a kompozíciót hordozó erős, sötét vonalak mellett a táj szellemét ragadja meg. A konkrét motívum festői metafórává alakul. Nem csupán tükröződései a természetnek, hanem valódi míivészi alkotómunka jelentős eredményei. A Harcok tája és Baláze tragikus barnái, izzó- izgatótt vörösei, a letarolt fatörzs kínba feszülő ágai festői értékükön kívül felérnek egy vádbeszéddel is. A hatvanas évek vége kezdete az életmű végső, rangos kibontakozása. A tájba épült Blatnicky vár drámája, a Hajnal kék-zöld sugaras ébredező pirossal kevert nagyszerű színjátéka, a Hidak konstruktív formagazdag ereje, s a kompozíció jelképességo, lényegre sűrítettsége a tetőpontot jelentik. Teremtő játékossággal, szeretettel formált utolsó ajándék a kis unokájának, Andriskának szánt, boldog jövő felé igyekvő, vidám-, piros, pöfögő moz- donyú vonat. A számos díjjal és elismeréssel értékelt életmű túl korán, 1970-ben tragikumba torkollt. A Kórház ablakából lírával ecsetre vett táj már Búcsúzás az élettől, a mester számára mindent jelentő művészettől és övéitől. ŠARKANY JENONfi fi. Lehotsky: Az éhező favágók lázadása (olaj) ÚJ sz 1975. VII. 25. 6
