Új Szó, 1975. július (28. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-24 / 172. szám, csütörtök

Zdenék Pűcek kohó- és nehézgépipari miniszter nyilatkozata Népgazdaságunkban a kohó és nehézgépi pmr is a ió ered­ményeket- elért ágazatok közé tartozik. Zdenék Púöek szövet ségi kohó- és nehézgépipari miniszter a terv feladat ok teljesíté­séről, valamint, arról nyilatkozott a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójának, hogy az ágazat milyen feltételeket alakított ki a hatodik Ötéves tervidőszak sikeres nyitányára. • Hogyan teljesítette az ága zat az idei első fél év tervfel­adatait, s milyenek a kilátá sok az egész évi terv teljesíté­sére? — A kohó- és gépipari válla­latok a tervfeladatokat a fő mutatók többségében túl tel jesí tették. A tervezettnél gyorsabb volt a termelés üteme és a ter- mékkihasználás is. A termelési tervet az első fél évben 100,8 százalékkal, vagyis 529 millió korona értékben tel jesítették túl. Do túlteljesítik a döntő fontosságú termékek gyártását is, amilyen pl. a nyersvas, a nyersacél, a vasöntvények, az acélcsövek és acéldrótok, a ko­hászatban és a gépiparban pe­dig a motoros vontatók, a te­herszállító és kohászati vasúti vagonok, hűtőtestek, öntött nyo­mócsövek és idomok gyártása. 1974-hez viszonyítva a termelé­si feladatokat lényegesen egyenletesebben (el jesrtettük, mivel a tárca keretében csők kent azoknak a vállalatoknak a száma, amelyek a tervteljesí- tésiben elmaradtak. 1974-l>en május végéig 25 vállalat nem teljesítette a tervet, 1975-l»e9i az ilyen vállalatok száma csu­pán 8 volt. Az árutermelési tervet az első fél évben a tár­na termelő -gazdasági egységei maradéktalanul teljesítették. A jó eredmények következ­tében lehetőség nyílt arra is, hogy a termékértékesítési fel­adatokat 103,6 százalékra tel­jesítsék. A tárca fő feladata belföldi viszonylatijai) az, hogy kellő mennyiségű gépet és be­rendezést szállítson az állami terv kötelező föladatai közé tartozó fontos építkezésekre. Az ilyen igényeket jobban si­kerül kielégíteni, mint 1974-ben. A gépipari termelő-gazdaság» egységek az első fél évten az egész évre tervezett szállítmá­nyok 50,3 százalékát irányítot­ták a kiemelt építkezésekre. A szállítmányok tervezett terje­dőiméi: különösen túl teljesítet­ték a Tusimice II. hőerőmű, a SttTrovói Dél-szlovákiai Cellu lóz- és Papírgyár II., a tranzit gázvezeték, a záhorlei II. kom­binát és néhány más építkezés viszonylatában. A tárca a bel­kereskedelem igényeit is kielé­gítette. Az év első hat hónapjá­ban az egész évre tervezett ter­mékek 53,9 százalékát juttat­ták el a szocialista kereskedel­mi hálózatba, (is különösen ko­hóipari anyagokból, elektro- anyagokből és vezetékekből tel­jesítették túl a tervezett fela­datokat. A KGST-tagállamokkal való együttműködés elmélyíté­sé révén állandóan emelkedik a szocialista országokba irá­nyuló kivitel terjedelme. A múlt évhez viszonyítva a növekedés 15,2 százalék, s az évi, felada­tok 57,8 százalékát teljesítet­tük. A szállítmányokra foko zott gondot fordítunk. Vala­mennyi termelő-gazdasági egy­ség erőfeszítésének eredménye­ként sikerült a tervet 123 szá­zalékra teljesíteni. Ezzel szem ben a kapitalista államokba irányuló kohó ipari kivitel ter­vét nem sikerült teljesíteni, mivel a tőkés piacok válsága befolyásolja a vásárlási kedvet. A tervezett feladatokat a tár­ca az elmúlt időszakban teljesí­tette, jóllehet a vállalatokban több mint 3200 dolgozó hiány­zik. Ezért a termelés növekedé­sét a munkatermelékenységi tervmutató túlteljesítésével biz­tosítói iák. Ez fedezte a terme­lésnövekedés 90,3 százalékát, amit elsősorban a komplex szo­cialista racionalizációval, a dől gőzök kezdemény ezésén ek kibontakoztatásával, a széles körű kötelezettségvállalási moz­galommal értek el. A gazdasági eredmények te­rületén a nyereségképzés dina­mikája a múlt évhe-z viszonyít va lelassult, mivel a tőkésálla- mok piacain az árak csökken­tek, azonban ennek ellenére a nyereségi tervet a vizsgált idő­szakban 32 millió koronával túlteljesítették. A kedvező ered­mény 56 százaléka a költségek csökkentéséből ered. Az ezzel kapcsolatos tervfeladatokat is teljesítették. # Vázolhatná a tárcának az utóbbi években elért fejlődését, és megjelölhetné azokat a te­rületeket, amelyekre még fo­kozott gondot kell fordítani? — Az ötödik ötéves tervidő­szak első négy évének sikeres teljesítése után a dolgozók fi­gyelme az 1975. évi és ezzel az egész .tervidőszak feladatai eredményes teljesítésére Össz­pontosul. A minisztérium az idei év igényes feladatainak teljesítését biztosítandó számos nagy horderejű intézkedést fo­gadott el, különösen a munka- módszerek és a munkastílus ja. vitására az irányítás minden fokán, a CSKP KB novemberi pl én unni határozatainak gya­korlati alkalmazása alapján. Kedvező befolyást gyakorol a tervteljesítés szigorított ellen-, őrzése az irányítás minden te­rén. Az egész tárca területén nagy gondot kell fordítani a saját beruházási tevékenységre, a kiviteli feladatok teljesítésére, a készletgazdálkodásra, az anyagi és egyéb költségek csökkentésére a takarékos fém és energiafelhasználás által, a minőségi mutatók megtartásá­ra, a kohóipar számára szüksé­ges fémhulladék gyűjtésére, valamint arra, hogy teljesítsük kötelességünket népgazdasá­gunk legfontosabb építkezésein. MEGTARTJÁK SZAVUKAT Sikeresen teljesítették az első félévi feladatokat • A dolgozók kezdeményezése, a munkatermelékenység fokozása a további jó eredmények záloga A Gemerská Horka-i (gömör- horkai) Cellulóz- és Papírgyár azok közé az üzemek közé tartozik, amelyek évek óta rendszeresen teljesítik tervfel- adatadkat. A szakágazati igaz­gatósághoz tartozó 13 vállalat közül tavaly a szocialista munka versenyben a második helyen végeztek. így hát ami­kor a CSKP Központi Bizott­sága novemberi plenáris ülésé­nek határozatát megvitatták, illetve a bratislavai Slovnaft felhívására a választ készítet­ték, ez nem okozott különösebb gondot. Ebben azt ígérték, hogy 1 százalékkal növelik a termelést, és 0,36 százalékkal csökkentik a tervezet) önkölt­séget. Hogy elhatározásukban senki se kételkedjen, vállalá­sukat átvethették a termelési tervbe. Ezt bátran megtehet­ték, hiszen a dolgozók a ha­zánk felszabadulása 30. évfor­dulója tiszteletére tett kötele­zettségvállalásoknak az értéke 2 millió 400 ezer koronát tesz ki. Ho egyszer ígérték Amikor az első félév ered­ményeit összegezték, a válla­lat vezetői már tudták, hogy ígéretüket megtartották, csupán a túlteljesítés arányára voltak kíváncsiak. Hamarosan kide­rült, hogy az egy száza­lékkal szilárdított féléves tervet 101,5 százalékra teljesí­tették, s így elmondhajták, hogy évi tervüknek már 55 százalék ra tettek eleget. Az ígért 0,36 százalék helyett 0,71 százalék­kal csökkentették az önköltsé­get, s ugyanakkor a munkater­melékenység terén 103,4 szá­zalékos teljesítményt értek el. Az említett Idő aloítt a nyere- ..tmwéí 1 millió aoo .eaw koronával túlszárnyalták, ez maga helyett is beszél. Nem titkolják, hogy az ered­mények elérésében nagy része van az újítómozgalomnak, a gyártási technológia állandó tökéletesítésének, a 13 munka­kollektívának, amely a „szo­cialista munkabrigád“ megtisz­telő címért versenyez és ter­mészetesen a gyár minden egyes dolgozójának. Hogy ered­ményeik a jövőben meghatvá­nyozódjanak, három komplex racionalizációs brigádot hoztak létre. Mindent figyelembe véve úgy határoztak, hogy a máso­dik félév termelési tervét 800 ezer koronával túlteljesítik. Nincs évvégi hajrá Az év elején megkezdték az egyik kiöregedett kazán kiese rélését és épületének korsze­rűsítését. Ez 20 százalékkal csökkenti a termelési kapaci­tást, de ez az évi tervben csak 7,8 százalékos termeléscsökke­nést eredményez. A kazáncse­rére már korábban számítottak, ezért a késés nem okoz külö­nösebb gondot. Ugyanis az öt­éves tervidőszak első évétől Igyekeztek megelőzni önmagu­kat, illetve évente túlteljesíte­ni a tervet. Az előzetes fel­mérés azt mutatja, hogy a nem fehérített cellulóz terén 35, a fehérített cellulóz termelésé­ben 111, a hullámpapír, terme­lésében pedig 113 nappal az év vége előtt teljesítik az öt­éves tervben meghatározott feladatokat. Ez azt jelenti, hogy a termelés tervét 60 nap­pal Szilveszter előtt teljesítik, vagyis az év végéig még 21 millió 331 ezer korona értékű árut termelnek. Az év végén üzembe helyezik' az emiltertt kazánt is, így a hatodik ötéves _ terv első - évé­ben már ismét termelni fog. Hogy ezt mennyire fogják ki­használni, az elsősorban is a szakembereken múlik, milyen mértékben tudják csökkenteni a Sajó vizének szennyeződését, illetve hogyan tudják a gyár­tási technológia további töké­letesítését biztosítani. Méltó köszöntő A Gömörhorkai Cellulóz- és Papírgyárban tehát bizakodva néznek az év vége elé, amely egyben az ötödik ötéves terv­időszak végét is jelenti. El­mondhatják, hogy eleget tettek a párt XIV. kongresszusa hatá­rozatából reájuk háruló felada­toknak, és jól felkészültek a XV. pártkongresszus határoza­tának teljesítésére is. Ezekben a napokban az üzemrészlegek­ben már készülnek a kong­resszust köszöntő kötelezett­ségvállalások. n. r HOLNAP JOBBAN, MINT MA A kommunisták irányításával • Fiatalok kerülnek q pártba II A tervet törvénynek tekintik Néhány hónappal ezelőtt szerveződött komoly mezőgaz­dasági üzemegységgé a levi- cei (lévai) járásban három falu. Kukučínovo (Nemesoror szí), Zbrojníky (Fegyvernek) és Hont. Vrbica f Hont füzes- gyarmat) földművesszövetke­zete. A Május 9 Efsz, az egye­sitett efsz vezetősége merész tervek megvalósítását tűzte ki célul. Elegendő, ha közülük csak azt említjük meg, hogy vállalták a termelési terv 2,5 millió koronával való túltel­jesítését. Azonnal megfogal­mazódik a vélemény: merész vállalás. És önkéntelenül arra gondol mindenki, hogy a föld­művesszövetkezetben dolgozó kommunisták bizonyára jól és alaposan megfontolták a ten­nivalókat. Duba János elvtárs­tól, a pártszervezet elnökétől is ezért kérdeztük: — Nem túl merész ez a vállalás? így válaszolt: — Merész vállalás, de a teljesítésű nem lehetetlen. Később, amikor felsorolta a vállalás teljesítésére vonat­kozó elképzeléseket, terveket, ezt mondta: — Természetesen, elsősor­ban a kommunisták jő mun­kájára, példaadó munkájára számítunk, akik magukénak vallják a jelszót: Holnap job­ban, mint ma. Valójában a párttagoknál kezdtük a szer vezést, a tervezést.. . Tájékoztatásából betekintést kaptunk a pártélet belső ügyeibe. A termelési körül­ményeknek megfelelően már véglegesen elhatározták, hogy az eddigi három pártszerveze­tet egy központi, fegyverneki székhelyű vezetőség irányítja majd. A fegyverneki szerve­zetnek 40 tagja van, a leg­népesebb, politikailag a leg­erősebb szervezet a három kö­zül. A vezetőségben azonban mások is kaptak tisztséget, beosztást és megbízatást: így mondja a pártelnök: — A termelési és a politi­kai feladatoknak megfelelően, hiszen az egyesítésből szár­mazó problémákat csak íj^y tudtuk és tudjuk megoldani. — Mi volt a következő lé­pés? — A holnapra gondolva a tag jelöl tek k i v á I asz tásá va 1, felvételével fogIaI koztunk. Az új párt vezetőség 9 tag­jelölt felvételét hagyta jóvá. A tagjelöltek általában fiata­lok. Közülük a legidősebb 35 éves. — Fontosnak tartjuk a fia­talítást, annak ellenére, hogy a pártszervezet tagjainak át­lagos életkora 45 év körüli — magyarázza a pártelnök. — És ezt nemcsak divatból tesszük, hanem azért, mert hatni akarunk. Arról van szó, hogy a belső pártélet a ta­gokban olyan jellemvonáso­kat, magatartási formákat ala­kít ki, melyek később feltét­lenül hatnak. Idővel a pár­tos eszmék, életelvek ilyen módon amolyan közkinccsé lesznek. Ez az elképzelésünk a holnapra vonatkozólag. Egyébként a tagjelöltek névsorában két mérnök neve is szerepel. Vanek Lajos mér­nök, a közgazdász és Paľko Ján mérnök, az egyik köny­velő neve. — Olyan új tagokra van szükségünk — mondja a párt elnök —, akik konkrétan la nulmányozzák a gazdaságot, a technikát, a gazdasági tör vényeket. Akik gyakorlati em berek, akik tudnak vezetni. Közben persze nem feled keztek el a párttagok eszmei, ideológiai neveléséről sem. Veress Vilmos tanító, az ed digi elnökhelyettes vezetésé­vel szervezték meg a pártis­kolázást. Nagyon sokat tettek ezen a téren a kommunista tanítók. Mind az öt tevékeny­ségét lelkes szavakkal dicsér* az elnök: — Jól tevékenykedtek, mert nem az idézetek halmozására törekedtek, hanem arra, hogy a párt iskolázás résztvevői elé konkrét feladatot tűzzenek ki: a marxizmus—leninizmus el veinek gyakorlati alkalmazá­sát. Régi ismerős a pártelnök, értjük egymást, ezért kérdez­zük tőle: — Probléma nincs is? Érti a kérdést. — Néha több a soknál. A belső pártélet egyik problé mája, hogy kevés a tagok so­rában a nő. Eddig csak hár­man vannak. Ogy próbáljuk megoldani ezt a problémát, hogy a tömegszervezetekben dolgozó kommunistáktól, a tö- m egszerv özet ek vezetőitől ké rünk javaslatot a nők tag je­lölésére. Később így folytatja a prob­lémák felsorolását: — Nagy jelentőségű ebben az időszakban a szervező munka. Meghatároztuk a téri nivalókat, kiválasztottuk a ve­zetőket, most a konkrét in­tézkedések következnek. Alap­vető feltétel a rendelkezésre álló munkaerő elosztása és újraelosztása, do oly módon, hogy ezzel a hatékonyság ja vuljon, növekedjék a terme­lékenység. — Ez persze nem csupán elhatározás kérdése — mond­juk. Helyesel és magyaráz: — Bizony, gyakran vezetői bátorság kérdése is, hiszen a kommunistáknak a saját munkaszakaszukon a körülmé­nyektől, a gazdasági környe­zettől, a feltételektől és egész sor problémától függő­en módosítani kell a szerve zésen, a munkán ... — Hogyan? — Úgy, hogy a vállalást fel l ét 1 enü 1 tel jesíthessü k. Tud juk, nem kevés, amit vállal tünk, 2,5 millió koronával töb­bet termelni, de kidolgozlak minden munkaszakaszra vo natkozólag a módozatokat: így kell tenni, ez i terv, s a kommunisták értik, hogy a terv törvény. A Május 9 Efsz-ben dolgozó kommunisták kezdeményezték a 2,5 millió korona értékű túlteljesítés vállalását. Ők a „kezesei“ a vállalás teljesíté sónek. Nagyon helyesen, pár­tosan cselekedtek, amikor a dolgozók alkotó tevékenysé­gének vezetését, irányítását úgy vállalták, hogy először a belső pártélet megerősítésére, fejlesztésére törekedtek. A kommunisták tevékenysége így teszi majd általánossá, mindenki számára érvényessé a jelszót: Holnap jobban, mini ma. HAJDÚ ANDRÁS A mexőgazda&agi nagyüzemi termeié» gyors ütemű fejlődését bizonyítják a Falestyi farm korsxerfi épületei a Molduvaí SZSZK-ban^ , legfőbb ágazatunk félévi mérlege

Next

/
Thumbnails
Contents