Új Szó, 1975. július (28. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-18 / 167. szám, péntek

1975.

VII. 18.

ARCOK GOMBASZÖGRŐL

JAKUT GRAFIKUSOK TÁRLATA

A Fekiács házasapár Feledről érkezett. Mindketten az állami gazdaságban dolgoznak, a Jeleség az irodában, a férj traktoros.

— Látták a tegnapi műsort

is?

— Nem — mondja a Jeleség. —- Nekem zárásom volt, a Jérjem meg kombájnon Jog járni, és'azt készítették elő.

— Jártak már azelőtt is Gombaszögön?

— Én már harmadszor vagyok itt — szólal meg ismét a fiatalasszony. — A Jérjem csak először. Elhoztam őt, mert nekem nagyon tetszettek az előzök. Meg aztán meg akartam neki mutatni, mert ő szlovák

Forrón sugárzik a júliusi nap. Tikkasztó hőségben lépek be a bratislavai Gorkij utca 15. szám alatti kiállítási terembe. Mintha pillanatok alatt sok ezer kilométert tettem volna meg. Hiszen itt a fagyos Észak, a hóval borított hegyláncok, a fe. nyőerdök és tundrák világa nyí lik meg előttem. A szovjetunió- beli szibériai autonóm köztársaságban, Jakutiában vagyok. Varázslat ez? Igen, a művészet varázslata. A fehér falakon grafikák sorakoznak, 1926 és 1938 között született kilenc jakul művész utolsó évtizedbeli munkái.

A fornidalmi erők teljes győzelme 1920-bún szabadította fel hazájukat. Ekkor indult meg a hatalmas gazdasági és kulturális fejlődés. A halászok, vadászok, állattenyésztő népek hűséges őrzői az őseiktől rájuk maradt népdaloknak, meséknek, hőskölteményeknek és népművészetnek. Legjellegzetesebb műfajuk a grafika, amellyel a a szovjet képzőművészekkel együtt több nemzetközi kiállításon szerepeltek. Prága után most a szlovák fővárosban mutatják be fekete-fehér művészetük legjavát. Munkájuk vezérmotívumát, mint hajdan, úgy továbbra ps népük élete, szokásai, tegnapjuk és a ma valósága képezik. A több mint félszázados szocialista rend páratnalakkal modern arcmásokat, gyöngéden, majdnem japánosan stilizált tavaszi és téli jeleneteket, a természet közelében élő ember világát idézi. A. P. Mun* halov államdíjas érdemes művész a kompozíció kiváló mestere. Gazdag témakörű linómetszetei formai és érzelmi hitelességgel, egyéni hangvétellel szólnak. Izzó hazaszeretettel, regényes elragadtatással jeleníti meg. „Északi hazáját, a havas tájon ünnepélyes sorban sikló szánokat és utasaikat, a hosszú tél után végre felragyogó Napot, melyet ember és állat boldogan köszönt. A Nagy háború eseményei, a szinte a levegőben repülő lovakon száguldó, támadásba lendülő fegyveres forradalmi hősöket dinamikus hév

V. L. Vasziljev: A FÉNY (litográfia)

líin változások előidézője lett náluk is. A cári elnyomás alatt élő nép fiai ma szabad emberek.

Színvonalas, gondolatban és érzésben gazdag grafikáik a nagyvonalú átalakulásoknak tol- mácsolói /. M. Saposnyikov ii-> nometszet-sorozatában freskószerű gazdagsággal jeleníti meg a Győzelem ünnepét. Lovasok, birkózók, táncosok, ősi hangszereket pengető, ékes népviseletbe öltözött, büszke tartású lányok szórakoztatják a dús lakoma körökben elhelyezkedő résztvevőit, akik régi formájú, díszes edényekből fogyasztják a földi jókat. A középnemzedékbeli E. S. Szivcev egyike az elsőknek, akik a jakutszki mű-- vésziskolában tanultak, majd Moszkvában fejlesztette tovább képességeit. Ő a grafikai sorozatok kezdeményezője. Drámai erővel beszél a múltról, a Búcsú súlyos pillanatairól, a Harcról, népmesei hangulatú dekoratív megfogalmazással a Boldogságról. Döbbenetes fájdalom sötétíti el a fiatal férfi arcát, aki halott elvtársát tartja karjai között. O. M. Kovalevszkij visz-- szanéz a múltba. A Rénszarvas tenyésztőkben ember és állat meleg közelségben együttélését, szülők és gyermekek gyengéd kapcsolatát a havas tájat szép tiszta formákkal jellemzi. Metszetei a máról, egy 1950-ben feltárt gyémántlelőhely modern technikai felszereléssel folyó munkájáról s az erdő alján épült új takaros falvakról szól* nak. V. S. Karamzin a vallomás erejével idézi az ősi kultúra kristálytiszta forrásból fakadt népművészetét, a csont- és fafaragásokat, a tarka hímzéseket, melyekben népe lelke s alkotóképzelete nyilvánul meg. Aranyosbarna karcain szertartásos ünnepélyességei fogyasztják a pompás, erjesztett kancatejet, a kumiszt. A Jakut hősköltemény szereplői drámai moni- mentalitású, klasszikusan fór;» máit alakok, akik éles kardjukkal paripáikon vágtatva győzik le a mitológiai szörnyeket, az óriásmedvéket. 1. A. Macsa- szinov festői hatású litográfiáján fellobban a villany fény«, s ezzel együtt a emberi értelem számára kitárul a könyv, megszólal a nyomtatott és írott betű. V. D. Ivanov érzékeny vohatja át. S ma az újjászületett hazában, ahol magas feszültségű áram hajtja a gyárak gépeit, a linómetszet fehér-fekete foltjai szuggesztívan jelenítik meg a dolgos fiatalokat, akik figyelmesen hallgatják a Világ hangját rádiókészülékükön. Az államdíjas V. R. Va.i sziljev is tősgyökeres jakut művész, aki elemző tekintettel nézi az emberi és természeti mozzanatok szoros összefonódását. Grafikus és költő egy személyben. A jakut hősi eposz középkori világát kelti életre. Szembeállítja a Régit és az újat. Litográfiáján megkapó a komoly, okos arckifejezésű nő, aki két keze között, mint régvárt drága ajándékot tartja a végre számukra is új, magasabbrendű életet jelentő fényt, a fehéren izzó villanykörtét.

Figyelemre méltó a míves gonddal alkotott grafikai anyag, amely nemcsak néhány művész jellegzetes felfogásával és kézírásával ismertet meg, de tájékoztat a Szovjetunió egy számunkra eddig aránylag kevéssé ismert országáról is.

BÁRKÁNY JENÖNÉ

Szovjet régészek a magyar őshazáról

A magyarok őshazájára vonatkozó. rendkívül érdekes leletekről készít elő tudományos közleményt a küszöbönálló budapesti nemzetközi finn—ugor kongresszusra Jelena Halikova, a kazanyai egyetem archeológiái tanszékvezetője. A tatár« földi Bolsije Tigani környékén levő középkori temetkező- helyen ugyanis a kazanyi egyetem és a Szovjet Tudományos Akadémia régészei harminc sírt tártak fel, amelyekben nagy mennyiségű használati tárgyat, lószerszámot, fegyvert és ékszert találtak. A leletek, úgy látszik, megerősítik azt az elméletet, hogy Julianus barát, az első magyar „őshazakutató“, aki 1235-ben Indult el a magyarok eredetének felderítésére, s bizonyos „Itil“ folyó mentén bukkant rá a magyarokkal rokon törzsekre, feljegyzéseiben Itil néven Volgát említette, nem pedig a Dont, amely a középkorban ugyanezt a nevet viselte.

1975^ július 13., vasárnap. A gombaszögi rét akár egy nagy asztal. Zöld térítőjén tarka könyvlap a nézőtér. Olvassunk bele egy kicsit.

nemzetiségű. Lássa meg, hogy milyen.

— Lát valamilyen különbséget a három találkozó között?

— Amikor utoljára voltam itt, többen voltuk.

— Melyik műsorszám tetszett?

— A péterfulai szóló.

— Eljönnek jövőre is?

Ila kijön az idő, akkor eljövünk — mondja a férj.

Pista bácsi

A 79 éves Illés Pista bácsi, Péterfaláról, néhány perccel ezelőtt még a színpadon volt. Népdalokat énekelt. Most velünk szemben ül, hatalmas napszemüvegben.

— Muszáj volt feltenni. Tegnapelőtt operálták a szememet. Beleesett egy gaz, rosszul vol- tam vele. A kórházban a prímár azt mondta, Pista bácsi, tudjuk, hogy magának fel kell lépni Gombaszögön. Elengedjük oda, ha énekel valamit. Elénekeltem neki azt a dalt, amely úgy kezdődik. hogy „Endre báró udvarában van egy fa“.

— Mikor kezdett Pista bácsi közönség előtt énekelni?

— Vagy másfél éve. Ág Tibor fedezett fel. Örülök én a dalolásnak, mert borzasztó kedvem van hozzá. Voltam a Tavaszi szélen... is.

— Hát ez a szép viselet, a bő gatya?

— Mondta Ág elvtárs, a fe hér ruhát nem szabad elhagyni. Meg azt is mondta, hogy taHáljak új dalokat.

— És tetszett találni?

— Talán, kellőt is. Az egyik úgy kezdődik, hogy: „Fekete jöld termi a jó búzát", a másik meg, „Lyukas a hodályom teteje“.

— Hogy érzi magát Pista bácsi. Gcmbaszögön?

— Jól. Még itt soha nem voltam. Jó kis alapos feleségem van. mondta, hogy ne jöjjek el, de én mondtam, hogy megyek. Jövőre is eljövök, ha élek. Nekem jó, mert én nyugodt vagyok, nem izgat semmi se, nem kapok lámpalázt.

— Hol tanulta Pista bácsi ezeket a szép dalokat?

— A juhászoknál laktam, és ott tanultam. Hamar eltanultam tőlük. A juhászok azt mondták, te gyerek, már megcsúfolsz minket.

Ivancsó Erzsiké a királyhelmeci táncosokat kísérte el.

— Most vagyok negyedszer Gombaszögön. Nagyon jól érzem magam és az együttes is. Csak a padlóra panaszkodtak, hogy csúszott.

— Te nem szeretnél az együttesben táncolni?

— De igen.

— MI a véleményed az idei jubileumi rendezvényről?

— Kevesebben vannak és szerintem kicsit egyoldalú a műsor. De még ilyen se volt, hogy kiesett a fény.

Czingel László, a jéli Kis-Du- na Táncegyüttes vezetője, a bratislavai Népművelési Intézet, szakelőadója. Tizenöt esztendeje jár Gombaszögre.

— Milyen a csoportban a hangulat?

— Zselíz óla, ahol harmadik helyezést értünk el, nagyon jól érzik magukat a fiatalok, jó a kedvük. Itt Gombaszögön is, bár azt mondták, többet ilyen csúszós színpadon nem lépnek fel. Az egyik srác sántítva jött le.

Czingel László

művelési Intézet által rendezett tanfolyamok nem voltak hiábavalók. Az ott végzett vezetők és a csoportok munkáján lemérhető az eredmény.

Késő délután. Véget ért a mű sor. Akik messziről jöttek, sietnek. Kiürül a nézőtér. Básti családnak van ideje bőven. Sza- lócon laknak, egy kőhajításnyi- ra innen. Az édesapa, aki eddig minden gombaszögi ünnepélyen részt vett, a szövetkezetben dolgozik. Saját kocsin hozta a családot.

— Hogy tetszett az idei műsor?

— Elég színvonalas volt, csak az a kár, hogy az idő megrontotta az egészet.

— Jöttek mások is a szövetkezetből?

— Hogyne! Kétszázötven jegyet vett a szövetkezet.

Közelebb húzódik a nagymama is, akinek minden műsor tetszett. Hatodikos unokája. Ágnes, a pelsőci Magyar Tannyelvű Alapiskolába jár. „Tiszta egyes“ tanuló, sokat olvas, szeret kézimunkázni. Neki is tetszett minden. Aztán a nagymama szólal meg ismét.

— Itt van a férjem is. piros szalag van a karján — mondja. Nagyon szeretné, ha megismernénk a férjét is. A család kérésére az unoka fut a nagyapa után. felkutatni, valahol a színpad környékén. A kislegény pár perc múlva büszkén vezeti elénk.

Básti bácsi 75 éves, a CSEMADOK helyi szervezetének elnöke. Hogy mire jogosította fői a karjára tűzött piros szalag?

— Megbíztak bennünket a mozgópénztár kezelésével. Jártunk az emberek között és kértük, mutassák fel a jegyeket.

Erzsiké

A Fekiács házaspár

— Mi a véleménye az idei seregszemléről?

— Ha általában vesszük, akkor pozitív irányú fejlődés tapasztalható, főleg ami a repertoárt illeti. Ürömmel mondhatom, hogy a tánccsoportok vezetői visszatértek az eredeti folklórhoz. A seregszemle másik pozitív vonása, hogy a NépHa nem tudták felmutatni, meg kellett venniük.

— Sokan voltak jegy nélkül?

— Hát akinek sikerült be- szükni valahogy, de inkább azoknak nem volt. akik itt töltötték az éjszakát. Hétszáz koronát szedtem össze másnap.

— Mióta tetszik ezt csinálni?

— Több éve csinálom már.

Üres a színpad, a nézőtér. Eltűntek a kék, piros, sárga szinű sátruk. Dús lombok rejtikel az utolsó teherkocsikat, amelyekre a megmaradt árut rakták föl. Csend költözött a zöld arénába, amely két napon át daloló, táncoló fiataloktól, jókedvű emberektől volt hangos. Véget ért a XX. Országos Dal - és Táncán népéi y. Viszontlátásra jövőre és at. elkövetkező esztendőkben. BODNÁR GYULA

Tóthpál Gyula felvételei

A Básti család