Új Szó, 1975. július (28. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-17 / 166. szám, csütörtök
Jegyzetek g XX. Országos Pol- és Táncünnepélyről Akik a népszokásokat elevenítik fel Aki kerek évfordulót ünnepel, nagyobb csokor virággal szokás köszönteni. Az asztalra is nagyobb torta kerül, mint más. kor; és nagyobb hangsúllyal kívánunk egészséget, hosszú életet, minden jót az ünnepeltnek. A köszöntés után általában következik a tüzetesebb szemrevételezés. Megforgatjuk az illetőt, megnézzük minden oldalról, lássuk, mennyit változott külseje. Faggatjuk mindenről, mennyit változott élete, hogyan alakult sorsa. Aztán hangosan is megfogalmazzuk a konklúziót —- és ünnepelünk. Mint ahogyan ünnepeltünk szombaton és vasárnap, Gombaszögön,»a XX. Országos Dal> és Táncünnepélyen, amelyet felszabadulásunk 30. évfordulójának jegyében rendezett a CSEMADOK KB-a közösen a társrendezőkkel. Hétfői rövid tudósításunkban már beszámoltunk arról, mit láttunk és hallottunk Gombaszögön. Talán csak a gömöri hegyek dicséretével maradtunk adósak. Most ts pompás köntösben siettek a gyalog, személykocsikon és autóbuszokon sűrűn ér. kező vendégek elé. A gombaszögi rét tarka színekben játszott; messziről jött barátok, régi ismerősök köszöntötték egymást. A völgyet elárasztó jó kedvet, jó hangulatot még a zá poreső és az áramszünet sem tudta megzavarni. (Tóthpál Gyula felvétele) OilEPLŰ BOMBASZÖG 1 De annál inkább ártottak * ' — legalábbis az első napon — a műsoroknak és egyáltalán a jubiláló rendezvénynek. Eső szakította meg az éneklő csoportok és népdalénekesek Dalolva szép az élet című nyi-- tóműsorát. Amikor elvonultak a felhők, jó két órán keresztül vártuk a folytatást — hiába. Megszűnt az áramszolgáltatás. A hiba kijavítása után, már reflektorfényben, Iván Galko zenekara ás amatőr táncdaléneke- sek léptek fel. Mint később kiderült. az ebben a műsorban elhangzott Karolina című sláger, illetve annak előadója, Kopper Sándor aratta a legnagyobb közönségsikert — a jubiláló népművészeti seregszemlén. Ehhez feltétlenül kívánkozik egy megjegyzés. A gombaszögi találkozó nemzetiségi életünkben elfoglalt helyét többé- kevésbé kijelölték, már a születése idején; nemzetiségi életünk egészében betöltött szerepének elvitathatatlan jelentőségéről már sokat beszéltek, írlak. Gombaszög jövője és fejlődése szempontjából azonban, véleményünk szerint, még tisztázásra vár tartalma és formája, sarkításra a koncepciója, felülvizsgálatra a szerkezete. Nép- művészeti mozgalmunknak — örömmel írhatjuk le — már nincs szüksége arra, hogy műdalok és táncdalok szerezzenek számára közönséget. A népművészet iránti érdeklődés nálunk is megnövekedett. Ne essék félreértés, nem vagyunk a köny- nyűzene ellenségei, sőtl Pusztán a legrangosabb népművészeti találkozó — amelyet gyakran folklór-fesztiválnak is nevezünk — tisztaságának, egyneműségének érdekében csatoljuk ide ezeket a sorokat. n Az Üdvözlet felszabüdi- tóinknak című műsorban szereplő legjobb műkedvelő táncegyütteseinket nedves, csúszós pódium várta. Emiatt, sajnos, nem mutathatták be, mire képesek. Szinte nem volt együttes, amelynek egy vagy több tagja ne csúszott volna el, olykor erősen megütve magát. Ennek ellenére láthattunk néhány fergeteges, szépen kivitet lezett, részleteiben is gonddal kidolgozott táncot — főleg a dunaszerdahe'lyi Csallóközi Dal- és Táncegyüttestől, az izsai Búzavirág táncegyüttestől, a rima- szombati Gömör Népi Együttestől, és a kóficéi Új Nemzedéktől. Szépen szerepelt a diószegi Hajtás, amelyben idősebbek is táncoltak, és nem vallott szégyent a nemrégen alakult ld- rályhelmecl Fürt Táncegyüttes sem. A csoportok aktív alkotóképességének számtalan tanú- jelével találkozhattunk a szemle során és örvendetes, hogy a koreográfusok, a művészeti vezetők egyre tudatosabban keresik az újszerű megoldásokat, gyakrabban merítenek a néptánchagyományból, eredeti motívumokkal gazdagítják a koreográfiát. A hosszúra nyúlt műsor után következett volna a Szőttes, majd a seregszemle nagy érdeklődéssel várt műsora, a csoportok közös fellépése. Sajnos azonban, erre nem kerülhetett sor, mert hirtelen kialudtak a fények. A nézőtér lócái között kis tüzek gyűltek, poharakból, papírokból. Ismét sokáig vártunk, hiába. És itt hadd mondjuk el, nem értjük, miért kellett az élvezetesnek ígérkező bemutatót a végére, késő éjszakára hagyni, amikor a közöség már jóval előbb fölbomlott, nagy része eltávozott — a hűvös idő és az egyhangúvá vált műsor miatt. Gonibaszö- gön — a jövőben is — valóban ott van a helye minden élvonalbeli népművészeti csoportnak, de egy más forgatókönyv szerint, amely nem mossa őket össze, és időt enged a közönségnek is, legalább a nevek m f.'g k ü 1 önhöz t elésére. O A táncegyüttesek előre- jelzett közös láncából, a Tavaszi táncokból, a Vasvári verbunkosból és a Huppantós és Páros című tánckompozícióiból csak az első helyen említettel láttuk — vasárnap délelőtt. Impozáns, szemet gyönyörködtető látvány volt a sok táncoló lány, különböző színű és díszítésű ruhákban. Nagy tapsot kapott folklór- csoportjaink régi népszokásokat megjelenítő össze állításai. Örömmel láttuk a jól szórakozó és a közönséget is kedvre derítő idősebb férfiakat és asszonyokat a színpadon. Szükségünk van rájuk és azokra a fiatalokra, akik velük együtt támasztják fel a ma emberének is kedves népi játékokat. Amatőr népművészeti mozgalmunk fejlődésének egyik fontos feltétele munkájuk megbecsülése és támogatása. /» Délután szemerkélő eső^ ■ ben kezdődött az Éljen a nemzetek és nemzetiségek örök barátsága című műsor, amelyben fellépett a Vrhovina ukrán népművészeti együttes, a Dargov népművészeti együttes, az Ifjú Szívek és a KISZ Központi Művészegyüttesének Űttö- rőegyiittese és Kis-Rajkó zenekara. A változatos, magas művészi szinten előadott táncok, népdalok, játékok gyakran ragadtatták tapsra a közönséget. A jubileumi rendezvény méltó befejezése volt a bájos úttörők és a Kis-Rajkó zenekar ötletesen összeállított, játékos műsora. 5 írásunk elején kerek év* fordulóról, ünnepről beszéltünk. És ünnepekről. Véleményünk szerint valamivel körültekintőbb szervezesse 1 és rendezéssel kellett volna köszönteni a 20. születésnapját ünneplő országos dal- és táinc- iinnepélyt. Még akkor is, ha tudjuk, hogy Gombaszög évről évre nagyobb, igényesebb feladatok elé állítja a rendező szerveket. Hiszen nemcsak a szereplők, hanem a több ezres tömeg elvárásainak is eleget kell tenni. Egyebek között az ideinél ízlésesebb, tartalmasabb és főleg pontosabb műsorfüzetet adni a kezébe. BODNÁR GYULA Történelmi Bezárultak az ,’skolák kapui, a tanulók a nyár. örömeit élvezik. Sokan pionírlá- borba mennek, egyesek rokonoknál, ismerősöknél nyaralnak, de vannak, akik a szülőföld, a környék szépségeivel ismerkednek. A Vinicai (Ipolynyéki) Alapiskola tanulói is türelmetlenül várták a tanév befejezését. Nem azért, mintha nem szeretnék az iskolát, de a tízhónapi tanulás irtán jól jön a „lazítás“. Az országjárás, a hazánk szépségeivel való ismerkedés nem ismeretlen az iskola tanulói számára. Ezt bizonyítják Vician Jánosnak, az iskola igazgatójának a szaval is. — Az oktató nevelő munka során, iskolánkban nagy súlyt helyezünk a tanulók környezetismeretének bővítésére. Az egyes osztályok tanulói egész évben kidolgozott terv szerint kirándulnak. Az alsóbb osztályok tanulói a környék és a járás nevezetességeivel ismerkednek, a nagyobbak kerületi, illetve szlovákiai körúton vesznek részt. Bejárják hazánk nevezetes helyeit, megismerkednek természeti szépségeivel, városaival. Az útitervben szerepel Banská Bystrica, a Szlovák Nemzeti Felkelés városa, Bojnice, Domica, Krásna Hôrka, Betlér. Košicén, Levo- čán át eljutnak a Magas Tátrába. Mások az árvái vízduzzasztóhoz mennek, megtekintik az árvái várat, a Vág völgyének szépségeit. Minden osztály számára maradandó élményt nyújt a martini Néprajzi Múzeum. A kilencedikes tanulók pedig Bratislava felé veszik útjukat. — Úgy tudom, a kirándulásokon irodalmi életünk nagyjaival is kapcsolatba kerülnek. események — A kirándulások programját úgy állítjuk össze — folytatja az igazgató —, hogy minden csoport útba ejti a vidék jelentős személyiségével kapcsolatos helyeket. Felkeresik Hviezdoslav szülőhelyét, a martini temetőt, ahol a szlovák irodalmi élet nagyjai nyugszanak. Megállnak Kukuöin szülőházánál, Banská Stiav- nicán a Petőfi emléktáblánál, Komáromban a Jókat-háznál. így a kilenc év alatt megismerkednek Szlovákia majd minden jelentősebb városával. Természetesen az országjárás folyamán lehetőség van arra is, hogy az iskoláiban tanultakkal a gyakorlatban is megismerkedjenek. így például különféle üzemeket felkeresve betekintést nyernek egy-egy szakmába. A mezőgazdasági környezetben élő tanulóink számára igen hasznosak ezek az üzemlátogatások, nagymértékben elősegítik a pályaválasztást is. A kirándulásokról készített fényképeket nézegetve meggyőződhettem arról, hogy az egyes oszt ályok az Idei ország járást hazánk felszabadulása 30. évfordulójának jegyében rendezték. A tanulók felkeresték fi dicső harcok színhelyeit, tisztelettel adóztak az elesett hősök e mek. Jártak a zvoleni szovjet és román hősök temetőjében, megálltak a kmv» :.'«al emlékműnél, ahol a németek barbár módon kb. 700 ártatlan életet oltottak ki, vagy a Kor- pona melletti völgyben álló síremléknél, mely alatt a Lengyel-család tagjai nyugszanak, akiket a németek kivégeztek, ment gyógyszert szállítottak a partizánoknak. De járlak a gyerekek a nemeckái emlékműnél is, melynek közelében a németek a mészégető kemencében égették nyomában el a megölt hazafiakat. És így sorakoznak a nevek tovább: Báláié, Priekopa és az egész közép-szlovákiai kerület, melyben alig akad völgy, falu, ahol ne találkozhatnánk a Szlovák Nemzeti Felkelés dicső harcainak emlékével. Itt van azoknak a fényképe is, akik Bratislavában jártak, Ismerkedtek Szlovákia fővárosával, s ellátogattak a Slavínra is, ahol elhelyezték a hála virágait. A kirándulások során felkeresett emlékhelyek minden szónál többet mondanak azoknak a gyerekeknek, akik a háború borzalmait csak hírből ismerik. A hősök temetőit járva, vagy megállva az ismeretlen katonák tömegsírja előtt, értik meg annak az eszmének az igazát, amelyért milliók harcoltak és áldozták fel életüket. BÖJTÖS JÁNOS HA A ZONGORA BESZÉLNI KEZO Amikor Prágában, a Szlovák is a Cseh Oktatásügyi Minisztérium által meghirdetett zenei verseny győzteseinek gálaestjén Debussy egyik müvét zongorázta, a prágai Zeneművészeti Főiskola egyik tanára elragadtatva suttogta: — Ennél könnyedebben, szebben még a zeneszerző sem tudhatta eljátszani ezt n zongoraművet! Aztán más jellegű muzsika következett: Dohnányi Ernő Ruraria hungaricá ja — csaknem kivétel nélkül neves muzsikusok és zenepedagógusok — megtanulták Csémy Erika nevét. A hangverseny végén sem fukarkodtak az elismerő jelzőkkel. Kivételes tehetség, mondták mindannyian. Mindezt a somorjai zeneiskola igazgatónője, Hudek Ilona mesélte, miközben a tizenhat esztendős kislány kissé szégyenlősen mosolyog. — Vem vagyok jó interjúalany, nem szoktam meg az ilyesmit — mondja szabadkozva. Ismét az igazgaténő veszi át a szél és elmondja, hogy Erikát az alapiskola elvégzése után hívták a konzervatóriumba, de ő szülei tanácsára inkább a gimnázium és a zeneiskola elvégzés«; mellett döntött. Eddig valamennyi kerületi és országos zongoraversenyen első helyezést ért el. Újra Erikára nézek, kérem beszéljen önmagáról. — Szeretem a zenét, kiilö- niisen Bach műveit. Sokat gyakorolok, naponta három órát, a hét végén ötöt, hatot. Gimnáziumba járok. Osztály- elnök voltam, ezen kívül kosarazom, ennyit mondhatok magamról. Talán meg azt, hogy nagy élmény volt Prágában fellépni, s megcsodálni az aranyváros gyönyörű épületeit, múzeumait. Voltunk a Hradcanyn is, szintén nagyon tetszett. Ezt kővetően a zeneiskolát dicséri. Hudek Ilona igazgatónőt, aki az aránylag szűkös körülmények ellenére kitűnő iskolát hozott létre. Az elmúlt évadban például a Szlovák Nemzeti Színház opera- és ba- letteggyüttese nyolc alkalommal csak a somorjai zeneiskola diákjainak és azok szüleinek játszott. Minden jegyet megvettek. Járnak hangversenyekre is. — így igazán más és könnyebb is operáról és más zeneművekről tanulni, ha kiváló művészek előadásában ismerkedhetünk meg az alkotásukkal. Tanárnőjéről, Kalász Ildikóról sem feledkezik meg. — Ö a második édesanyám — mondja. — Az órákon kívül is tanárnőm, példaképem. Igazi pedagógus. Lapozgatok a jegyzetfüzetemben. — Önmagáról nagyon keveset beszélt. Széttárja a karját: — Igyekszem minél többet gyakorolni. Szeretnék eljutni a Zeneművészeti Főiskolára, s akkor talán majd felnőttként is felléphetek a hangverseny- termekben. Ez a leghőbb vágyam. Mást már igazán nem tudok mondani magamról. — Akkor arra kérem, hogy zongorázzon. — Nagyon szívesen. A feszültség, a lámpaláz egyszeriben feloldódik. Erika most válaszol minden kérdésemre. Játékával megszólaltatja a zongorát, s nemcsak a zeneszerző érzelmeit tolmácsolja, hanem saját gondolatait, érzéseit is. Sokat mondó, sokat sejtető válaszok ezek. Mindössze tizenhat éves. Elsősorban tőle függ, sokat haliunké róla, s mennyi valósul meg vágyaiból. SZILVÁSSY JÓZSEF
