Új Szó, 1975. július (28. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-11 / 161. szám, péntek
HA AKARAT VAN ÚT AZ EZOST KOSZORÚIG Az idei Kodály napokon szerepellek előszűr. Népviseletben, őseik viseletében, őseik öröméről és bánatáról daloltak. A közönség egyszeriben a szívébe zárta őket, s tudtuk, éreztük, milyen volt egykor a kolonyiak, tehát a zoboraljaiak sorsa. A próbák, Jellépések és más elfoglaltságok sokaságában akkor nem jutott idő, hogy közelebbről megismerjem őket, ezért néhány nappal később igyekeztem sort keríteni a beszélgetésre. — Ilyenkor ugyan senkii sem talál otthon, mindenki dolgozik — válaszolja egy idős néni, amikor a vegyeskórus vezetőjének a lakását keresem. Néha szerencse is kell egy-egy riporthoz, s ezúttal ez sem hiányzott. A megjelöli lakás előtt Sándor Jánossal, a ve- gyeskórus vezetőjével találkozom. — Éppen most jöttem haza Nyitráről, szabadságot vettem ki, mert az esőzések után lisztharmat támadta meg a szőlőt, megpróbálom menteni, amit le.- het. Elmondtam mi járatban va gyök, s már folytatnám is, hogy akkor esetleg délután jövök, de közbevág: — Tessék bejönni. Az ének kar a szívügyem, arra mindig van időm. Fényképek, újság cikkek, elismerő oklevelek kerülnek elő. Nézegeti az egyik fényképet: — Vegyeskórusunk csaknem négy évvel ezelőtt, 1971 decemberében alakult. Mintegy negyvenen kezdtük, ma is annyian vagyunk. A falunkban jól működik a CSEMADOK helyi szer vezete, van meuyecskekőru- sunk, irodalmi színpadunk, színjátszó együttesünk. A környező falvakban már volt énekkar, gondoltuk mi is megpróbáljuk. Láttunk a tévében is több falusi vegyeskórust, s azt mond tűk egymásnak: — ezt mi is megpróbálhatjuk, így mi is tud hatnánk énekelni. Akadt vezetőnk is, Dunajszky D. Géza személyében, aki nagy lelkesedéssel lálott munkához. Arra a bizonyos miértre kértem választ. — Szeretünk énekelni, aztán tudvalevő, hogy Zoboraljának gazdag a folklórkincse. Úgy éreztük, elsősorban nekünk kell ápolni, megmenteni a jelennek, s az utókornak. Ezért gyűjtőmunkát is végzünk a faluban és a környéken. Ezután a vegyeskar tagjairól érdeklődöm. — Jelenleg negyvenkét tagú a kórusunk. Munkások, állami gazdasági dolgozók, pedagógu sok, gimnazisták, egyetemi hallgatók. A legfiatalabb tagunk 16 éves, s a legidősebb én vagyok 47 évemmel. — Mikor próbálnak? — Általában pénteken este, a fellépések előtti hetekben szinte naponta. Az Időponttal sok probléma van. Vannak, akik Komáromból jönnek haza, mások Bratislaváből, az egyik tajobban szerepelni. Legutóbb a romániai Szatmárnémetibe kaptunk meghívást, reméljük ősszel eljuthatunk oda. Aztán a legszorgalmasabb tagokról beszélgetünk, s akkor mondja: — Közéjük tartozik Buday Rószi óvónő. Beszélgessen vele is. A korszerű lakás szobájában kisgyermek gügyög, a pedagógusférj éppen a Kodály-napok fényképeit hívja elő. A fiatal óvónő örömmel beszél a kórusról. — Szerelem a zenét, s különösen a közös éneklést. Tagja vagyok a Csehszlovákiai MaA kolóny i Zubor Hangja vegyeskórus a Kodály-napokon. ( Buday András felvétele) szerepeltek, legutóbb pedig Gu lántán. — Kitűnően éreztük magunkat a Kodály napokon. Nagy élményt jelenteit a közös éneklés, szép sikert arattunk Sók- szelőcén is, ahol a kórusműveken kívül bemutattuk a Kolo- nyi lagzi folklórműsorunkat is A legnagyobb örömöt persze az szerezte, hogy megkaptuk az Ezüst Koszorú minősítést. — Az ellelt hónapokban, gondolom nemcsak eredményeket értei el, hanem problémákkal is szembekerültek. — Valóban. A CSEMADOK helyi szervezetén kívül más intézménytől idáig nem kaptunk anyagi támogatást. Kivétel az az ezer korona, amit a CSEMADOK KB tói kaptunk, Nagyon kellene már egy zongorára, mert jelenleg egy öreg harmónium kíséretében próbálunk. Nem túlzók, a próbák előtt vagy fél órát is kell fújtatni, amíg megszólal. Gondokat okoz a megfelelő helyiség hiánya is. — Amikor a terveikről kérdem, röviden válaszol: — Még többet próbálni, még gyár Tanítók Központi Ének karának, s idehaza is énekelek. Tíz hónapja szültem, ezért egy ideig nem járhattam próbákra és fellépésekre, de sokáig nem bírtam ki. Galántán már ott voltam. — Mit nyújt a tagok számára a közös éneklés? — Leírhatatlan élményt. Aztán a dal formálja is az embert. Több tagunktól hallottam például, hogy már rendszeresen hallgatja a Ki nyer ma? című rádióműsort, sőt egyre több kérdésre is tudnak felelni. — Milyen dalokat énekelnek a legszívesebben? — Természetesen a zoboral- jaiakat. A Kodály feldolgozásokat, Szíjjártó Jenő kompozícióit, s persze a helyi dalokat. A zöld búzában, valamint az A kolo- nyi bíró vaskapujában címűt. Amikor elbúcsúztunk, s elhagytuk a falut, a földeken emberek dolgoztak. Soha nem beszéltem velük, s mégis úgy éreztem, ismerem őket: dolgos hétköznapjaikat, életüket, amely ott lüktet népdalaikban. SZILVASSY JÓZSEF Problémák és lehetőségek Látogatás egy városi népkönyvtárban N>emnég örömmel írtunk a királyhelmeci könyvesboltról. Az örömet a kultúra fénye váltotta ki bennünk, az a fény, amely a tágas, korszerű könyvesbolt nagy, világos kirakatából áradt. Á kultúrának ezt a jóleső, melengető fényét viszont, sajnos, hiába kerestük a Királyhelmeci Városi Népkönyvtárban. Ott a tágas helyiségek, korszerű raktár, kölcsönző, olvasóterem, és a sok fényt — a kultúra fényét — beengedő nagy ablaktáblák helyett zsúfoltságot, szorongást és nem éppen a legjobb hangulatot találtuk. Nem is lehet igazán jó hangulatuk a könyvtár dolgozóinak, ha a több mint 22 ezer kötetnyi állománynyal bíró könyvtárnak három kicsi helyiségbe kellett „visz- szavonulnia“. Talán ez az idézőjeles szó (esetleg az „elvonulás“, a „félreszorulás“) fejezi ki a legérzékletesebben azt az állapotot, amelyben a könyvtár leledzik. Végigjártuk a három helyiséget, a három kö- züi csak egyet találtunk, amely valódi könyvtárszoba, olyan könyvtárhoz méltó helyiség, ahol le is lehet ülni és háborítatlanul dolgozni. Ez a helyiség a politikai és társadalom- tudományi irodalom kabinetje. Elmondható, hogy a szűkös körülmények ellenére is szépen, ízlésesen berendezett könyvtárszoba. A kölcsönző viszont egyben raktárhelyiség is és „olvasóterem“ is. Az idézőjelet azért használtuk, mert az egyetlen asztal és a négy szék csupán szimbolizálja az igazi olvasótermet, mintegy jelzi, hogy az szeretne lenni, hogy a könyvtár — az olvasókkal egyetemben — igen is igényli az olvasótermet. Hogy- is ne igényelné, amikor a könyvtár 157 különféle újságot és folyóiratot járat, jelen pillanatban azonban csaknem fölöslegesen, mert hiszen nincs hol olvasni őket. A szűkösség valahogy nyomottá teszi itt a légkört. Itt aztán nemigen szárnyalhat a szellem — suhan át rajtam —, mert egyszerűen nincs hol neki. És megfogalmazódik bennem egy gondolat: A könyvtár legyen a szellem oszlopcsarnokai Nem tudom, a könyvekkel egvütt kikölcsönzi-e a könyvtár a lapokat és folyóiratokat is. Ha nem, talán érdemes elgondolkozni rajTa, mennyiben valósítható meg — hely hiányában — a lapkölcsöuziés is. A harmadik helyiség, a voltaképpeni raktár a legzsúfoltabb. A polcok szinte rogyadoznak a nagy teher alatt. Mert bizony teher az, egyenes és átvitt értelemben is: azon túl, hogy a könyvállomány bármikor összerogyhat, a zsúfoltság egészségtelen mind a könyvek, mind a velük dolgozók szempontjából, nem beszélve arról, milyen rossz egy ilyen raktár áttekinthetősége. Nos, ilyen körülmények között dolgozik a Királyhelmeci Városi Népkönyvtár három alkalmazottja, Klára Dzurillová vezetőnő, Sloboda Olga és Szentpélery Margit (aki jelenleg brigádosként segédkezik a könyvtárban). Az adott keretek között, a nehéz körülmények ellenére nagy igyekezettel végzik munkájukat, amit az is bizonyít, hogy 1974-ben a „Példás könyvtárat építünk“ országos versenyben az SZSZK Művelődésügyi Miniszlériuma Elismerő Oklevelei adományozott a könyviárnak. Megérdemelnék, hogy emberibb körülmények között dolgozzanak. Ami a kölcsönzést illeti, 1974-ben összesen 25 900 könyvet kölcsönzött ki a könyvtár. Ez műfajilag így oszlott meg: A könyviár legégetőbb problémájával, elhelyezésének kérdésével a városi nemzeti bizottság mellett működő népi ellenőrzési bizottság is foglalkozott. A bizottság ez év január 30-ai jegyzőkönyvében többek között megállapítja: „Arra való tekintettel, hogy a helyi könyvtár Manapság sokszor hat falut is meg kell látogatnia egy műkedvelő rendezőnek, hogy szereplőket találjon a kiválasz tott darabhoz. Nincs sok eszköze: „csak“ lelkesedését, aka rátát, esetleg rendíthetetlen hitét veheti elő nemes, gyakran nem méltányolt céljai eléréséhez. Elég-e „csak“ ennyi a győzelemhez? Elég! Mindé nütt, ahol a „lelkes ember“ hajlandóságot tud ébreszteni másokban is. Az idei Jókai napokon, a színjátszó együttesek versenyében, a legjobb rendezés díját Szlo sziar Pál, a füleki műkedvelő színjátszó együttes rendezője nyerte el. Ha lett volna és ha módomban állott volna, én inkább egy másik díjat, a lég bátrabb rendező díját adomá nyozoni Szlosziar Pálnak. Ugyanis, hogy színre vihesse Iluszka Jenő: Szabadság, szerelem című daljátékát, mintegy 70 szereplőre, zenekarra és nagyszámú technikai személyzetre volt szüksége. És még valamire. Ügyszeretetre és sok-sok tapasztalatra. — A közösségi szellem már gyermekkoromban kialakult bennem — mondja Szlosziar Pál. — Mindig vágytam barátokra, társakra; közösen tenni valamit. Talán ezért is szerettem meg annyira a műkedvelő színjátszást, amelynek Füleken A ÜIKESEDÉS GYÜMÖICSE Hetven szereplő egy öntevékeny színjátszócsoportban igen nagy hagyománya van. Az idősebb emberek bevontak bennünket, gyerekeket, a kulturális munkába, amit mi hamar megkedveltünk. — Mikor játszott először színdarabban? — 1929-ben a Cseregyerekben játszottam el egy kis epizódszerepet. Később a rendezéssel is megpróbálkoztam. Az első szerepléstől eltelt negyvenhat esztendő alatt sak darabban játszott, sok darabot rendezett Szlosziar Pál. Együtt Tóth Sándorral, aki jelenleg a bratislavai Népművelési Intézet Nemzetiségi Osztályának a vezetője. — Közösen rendeztük például a Fuőíkot. Bennünket több kötött össze, mini csak a barátság: a magyar kultúra szerete te és fejlesztése. Amikor azt kérdezem, melyik színműhöz fűzik a legkelleme sebb emlékek, a Gül Baba jut eszébe, amelynek főszereplője és társrendezője volt; és amely- lyel egy Banská Bystrica i fesztiválon az első helyen végez lek. — És hát a Szabadság, szerelem is kedves nekem. A mostani sikerek után meg különösen. Néhány évvel ezelőtt már játszottuk. — Milyen elképzelések, célok ösztönözték arra, hogy föl újítsák? — Láttam, hogy a fiatalokat nem foglalkoztatja semmi, és szerettem volna összefogni őket, megkedvel telni velük a színházat —■ ahogy annak ideién velünk tették. Ha eljött hozzánk a MATESZ vagy valamelyik szlovák színház, az előadáson alig volt 10—20 ember. Olyan darabot kellett hát választani, amely sok szereplőt igényel. Ez nemcsak a közönségsikert biztosíthatja, de a közönséget is, ha másokból nem, hát a hozzátartozókból. Sok objektív nehézség gátolta munkánkat, de közös erővel sikerült valamennyit elhárítani. Közös erővel. Sok ember áldozatkészségével, segítő kezével. Szükség is volt rájuk, hiszen csak a díszletek és a kosztümök elkészítése, illetve beszerzése nagy munkát, utánajárást kívánt. — A próbákon, gondolom, nem volt mindig teljes a létszám. — Nem is lehetett, mert a sok, különféle foglalkozású ember különböző műszakban dolgozik. Mégis 99 százalékosnak mondható a részvétel. Igazán mondom, fegyelmezetten jártak, a tánccsoport Is, a színjátszók is, a zenekar tagjai is Csaba Miklós vezetésével, aki egyébként a művészeti alapiskola igazgatója. Készséggel vállalta a munkát, pedig nagyon elfoglalt ember. Két énekkart is vezet, Ragyolcon és Füleken. — Es Ön hol dolgozik? — A Mier bútorgyárban vagyok anyagbeszerző, 1965-től. Két fiam nős, és van három unokám... BODNÁR GYULA általánus tevékenységét elismerően értékelte az SZSZK Mii- velődésügyi Minisztériuma . . egészében véve nagyobb figyelmet kellene szentelni a könyvtárnak, mind az elhelyezésének, mind a berendezésének.“ Az ellenőrző bizottság a lényegre tapintott. Megállapításával mi is teljes mértékben egyetértünk. A probléma megoldását pedig a Királyhelmeci Városi Nemzeti Bizottság és a TrebiSovi Járási Nemzeti Bizottság figyelmébe ajánljuk. Ezt annak az 1400 állandó olvasónak érdekében tesszük, akik talán szeretnék úgy érezni, ha a könyvtárba mennek — szellemi táplálékért —, hogy a kultúra szentélyébe léptek be. Ezt ma sajnos nem érezhetik. Egy város könyvtárának állapota: elhelyezése, ellátottsága, berendezettsége egyben azt is szemléletesen mutatja, milyen szerepet tölt be a város életében a kultúra, mennyi teret biztosít a város és a járás vezetősége a kultúrának, a művelődésnek. És végül még egy gondolat: a Királyhelmeci Városi Népkönyvtárat már csak azért is sokkal jobban ki kellene építeni és biztosítani zavartalanabb, tökéletesebb működésiét, mert tapasztalatunk és a királyhelmeci könyvesbolt dolgozóinak tanúsága szerint a környék községi és szövetkezeti könyvtárai kevés könyvet vásárolnak és hogy eléggé szegényesek. Legalább a városban legyen egy korszerűen felszerelt, körültekintően összeválogatott könyvállománnyal bíró könyvtár, amelyet nemcsak a város, hanem a környék kulturálódni vágyó lakossága is igénybe vehetne. KÖVESDI JÁNOS 1975. VII. 11. gunk pedig egészen Losoncról. Elismerő szavaimra mosolyog va felel: — Ilyen jellegű kulturális tevékenységhez elsősorban akarat kell. Ha ez megvan, akkor ha olykor nehézségek árán is, sikerül időt keríteni a próbákra, fellépésekre. Tovább lapozok a krónikában. Az elmúlt hónapokban Léván, Losoncon, Dióspatonyban társadalom- ifjúsági mezőgazd. politikai szépirodalom irodalom irodalom 3270 12 000 10 500 130 Az olvasók szociális megoszlása: munkás paraszt iparitanuló alkalmazóit diák nyugdíjas 49 10 45 215 390 99 Kor és nemzetiség szerint: felnőtt 15 éven aluli magyar szlovák ukrán cseh 922 474 952 441 2 1 A könyvállomány nyelvi megoszlása: magyar * szlovák orosz más 12 894 8 958 140 18
