Új Szó, 1975. június (28. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-08 / 23. szám, Vasarnapi Új Szó
Megtört a washingtoni merevség: Pell és Javíts szenátorok Fidel Castrónál. 1975. VI. 8. A _ utóbbi években Latin-Amerikábán jelentősen fokozódott és erősödött a földrész államainak az a törekvése, hogy megvédjék gazdasági érdekeiket. Ez mindenekelőtt a nemzetgazdaság szilárdításában, agrárreformokban, társadalmi átalakulásokban nyer kifejezést. Annak eredményeként, hogy a feszültség enyhülésének, a nemzetközi kapcsolatok egyenjogú és kölcsönösségi alapon való normalizálásának és fejlesztésének kedvezően általában megváltozott a nemzetközi kapcsolatok légköre, sokkal hatásosabb lett a latin-amerikai népek igazságos harca. A földrész számos országának állam- férfiai megértik, hogy a béke megőrzése Latin-Amerikában és a békés egymás mellett élés alapelveinek megerősítése a megérett társadalmigazdasági problémák megoldásának fontos feltételévé válik. Ezért nagyon természetes, hogy a latin-amerikai országok gazdasági egységének irányzatai az Amerika-közi kapcsolatokra is befolyással vannak. Gazdasági fronton Sok latin-amerikai állam egyrészt szeretné kivívni a gazdasági integrációt, hogy egyeztetett kereskedelmigazdasági politikát folytasson, amely minden egyes ország és az egész államcsoport érdekeinek megfelelne. Mint az idő is igazolja, ez a politika lehetőségeket nyújt nekik arra, hogy tekintélyes jövedelemre tegyenek szert, amelyet aztán a gazdasági fejlesztés szükségleteire és a szociális problémák megoldására fordíthatnak. Másrészt az egyeztetett kereskedelmi-gazdasági politika egyik vagy másik államcsoport keretében elősegíti ezekben az országokban a földrész országainak kulcsfontosságú, s rendszerint legjövedelmezőbb gazdasági ágazatait ellenőrző nagy monopóliumok tevékenységének korlátozását. Ezzel kapcsolatban megemlíthetjük a banán-, kávé-, bauxitszállító országok szövetségét, az Andok-csoportot, vagy olyan politikai-gazdasági szervezeteket, mint a SECLA (különleges latin-amerikai koordináló bizottság), a Latin-amerikai Parlament, a La Pla- ta-i Szubregionális Csoportosulás stb. A latin-amerikai országok akcióinak konszolidációja, arra irányuló kitartó törekvésük, hogy véget vesse nek a külföldi monopóliumoktól való függőségnek, lényegesen aláássa a „pánamerikanizmus“ doktrínáját, melyet az Egyesült Államok azért eszelt ki, hogy igazolja vele latin-amerikai terjeszkedését. Sok latin-amerikai közgazdász véleménye szerint ez a doktrína már teljesen elévült és az újjáélesztésére irányuló összes törekvésekben a latin-amerikai szolidaritás alásására, a nemzeti felszabadulás folyamatának fékezésére, annak a helyzetnek a fenntartására irányuló törekvést látnak, amelyben La- tin-Amerika az Egyesült Államok nyersanyagfüggvényének a szerepét játszaná. Természetesen, a latin-amerika*i országok egységének megteremtésére irányuló tendenciák ellentétben vannak Washington érdekeivel. Washington továbbra is a maga örökös uradalmának tartja a földrészt, termékeinek rendkívül kedvező értékesítő helyei a latin-amerikai piacok. Az Egyesült Államokba irányuló latin-amerikai nyersanyagkivitel volumene két évtizeden át állandóan nőtt. A legutóbbi öt évben az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelemben a latin-amerikai országok ráfizetése elérte a 4 és fél milliárd dollárt. Éppen ezért az Egyesült Államok ma fokozottan arra törekszik, hogy megtalálja a módját annak, hogyan őrizze meg befolyását Latin-AmerikáBolíviai ültetvényesek — az amerikai monopóliumok szövetségesei teíheti valamelyik ország áruinak behozatalát, ha valamiben is ellenkezni merészel Washingtonnal. Így az Egyesült Államok az új kereskedelmi reformtörvénnyel nemcsak azt kísérelte meg, hogy helyreállítsa monopóliumainak megingott pozícióit, hanem „törvénybe iktatták“ azt a jogot is, hogy gazdasági és következésképpen politikai nyomást is gyakoroljanak azokra a kormányokra, amelyek azért küzdenek, hogy nemzeti kincseiket kiszabadítsák az idegen monopóliumok uralma alól. így tehát teljesen világos az Egyesült Államok újabb zsarolásának az a célja, hogy megőrizze politikai és gazdasági befolyását a latin-amerikai országokban, rögzítse nyersanyagfüggvény szerepüket, korlátozza részarányukat a természeti kincsforrások kiaknázásából származó jövedelemben. Másként ezt nem is tudják elképzelni, mert a monopóliumok annyira megszokták partnereik kifosztását, hogy nem is gondolnak arra, hogy kölcsönösen előnyös feltételek mellett folytassanak velük egyenjogú kereskedelmet. Az új kereskedelmi reformtörvény nemcsak az észak-amerikai kormánykörök képmutatására mutatott rá, hanem még egyszer mélyen feltárta az Egyesült Államok és a .latin-amerikai országok közötti ellentéteket. Ezért az Egyesült Államok szempontjából ez a törvény a mind mélyebb latin-amerikai szolidaritás folyamatának katalizátora lett. Amerikai bumeráng A törvény elfogadását követő események Washington számára nem kívánatos következményekkel jártak. Venezuela, Ecuador, Kolumbia és Peru követelésére Washingtonban összeült az Amerikai Államok Szervezete állandó bizottságának rendkívüli ülése, amely a latin-amerikai egység hatalmas tüntető megnyilvánulása lett az Egyesült Államok újabb gazdasági agressziójával szemben. A Correo című perui lap megírta, hogy az amerikai külkereskedelmi törvény a Fehér Ház képmutatását bizonyítja, mert egyrészt „új párbeszédet“ kínál a latin-amerikai országoknak, másrészt azonban folytatja agresszív cselekedeteit a latin-amerikai országok ellen, beavatkozik ügyeikbe, megszegi az érvényben levő megállapodásokat. A találkozó részvevői túlnyomó részének véleménye szerint az új törvény még egy komoly csapást mért az amerika-közi kapcsolatokra. A washingtoni rendkívüli ülésszak összegező dokumentuma megállapítja, hogy a kereskedelmi reformtörvény „megkülönböztetés Latin-Amerikával szemben és ellentétben van az AÁSZ alap- elveivel". Ezért nem meglepő, hogy a földrész számos állama, elsősorban Ecuador és Venezuela mint az olajszállító államok szervezetének (OPEC) tagja, kinyilvánította azt a szándékát, hogy bojkottálja az eredetileg márciusra tervezett külügyminiszteri találkozót. A találkozó ötlete Washingtontól származott, hogy innen indítsa el az Egyesült Államok „új párbeszédét“ a latin-amerikai országokkal. Az egész kontinensen elterjedt a bojkott támogatására indult mozgalom. Az argentin kormány ennek következtében, tekintettel a többség véleményére, elhatározta, hogy későbbi időre halasztja a Kissinger amerikai külügyminiszter részvételével tervezett tanácskozást. Az AÁSZ közelmúltban lezajlott washingtoni közgyűlésén új győzelmet arattak a latin-amerikai országok: úgy döntöttek, hogy a jövőben olyan kérdések eldöntésénél, mint a Kuba- ellenes szankciók megszüntetése, elég lesz a tagállamod szavazatának egyszerű többsége, az eddig megkívánt kérharmados többség helyett. A latin-amerikai országok ma sokkal inkább megértik, mint a múltban, hogy az egység kivívása, a természeti kincsek és szuverenitásuk védelmében való közös fellépés, a gazdasági fejlesztést célző diplomáciai akciók egybehangolása elengedhető feltétele annak, hogy valóban gazdasági és társadalmi felemelkedést érjenek el, teljesen felszámolják az Egyesült Államok politikai uralmát a latin-amerikai földrészen. V. SUHANOV (APN) bán. Ennek alternatívája az Egyesült Államok részéről agyonreklámozott „uj párbeszéd“ eszméje. A latin-amerikai társadalom úgy fogadta az „üj párbeszéd“ kezdésének ígéretét, mint lehetőséget az Egyesült Államok terjeszkedésének sok-sok éve alatt felhalmozódott ellentétek komplexumának tárgyalóasztal melletti megvitatására és megoldására. A tavalyi mexikói, washingtoni és atlantai találkozók után az „új párbeszéddel“ kapcsolatban sokan abban reménykedtek, hogy Washington végre megérti, hogy felül kell vizsgálni az Amerika-közi kapcsolatokat, köztük a kereskedelmi kapcsolatokat is. Az illúziók azonban gyorsan szertefoszlottak. Már a quitói találkozón*' az amerikaiak kulisszák mögötti támogatása folytán nem fogadták el a Kuba elleni szankciók hatálytalanítására vonatkozó javaslatot. Ily módon blokkolták a latin-amerikai országok többségének azt a törekvését, hogy szüntessék meg a több mint egy évtizeddel ezelőtt elrendelt szégyenteljes Kuba-ellenes „kollektív“ szankciókat. Tehát fékezték a többségnek azt a törekvését, hogy orvosolják a földrész helyzetét és még egy lépést tegyenek a kölcsönös megértés, bizalom, az államok közötti együttműködés irányában. Az ünnepélyesen megígért „párbeszédet“ végül is megsemmisítő csapás érte az amerikai kereskedelmi reformtörvény elfogadása után. E törvény lényege a következő: Az Egyesült Államok csak azokkal az államokkal fogja ápolni és támogatni kapcsolatait, amelyek továbbra is megengedik az amerikai monopóliumoknak, hogy akadálytalanul elrabolhassák természeti kincseiket. Ha egyik vagy másik ország érdekei védelmére kel a külföldi monopóliumok behatolásával szemben, akkor megfosztják attól a jogtól, hogy vámmentesen importálhassanak árut. Más szóval, az Egyesült Államok kinyilatkoztatta az egész világnak, elsősorban pedig Latin-Amerikának, hogy bármilyen kísérlet természeti erőforrásaik ellenőrzésének bevezetésére, az amerikai társaságok hatáskörének korlátozására, független gazdaságfejlesztési politika folytatására bármelyik pillanatban gazdasági megtorlásokat vonhat maga után az Egyesült Államok részéről. Vihar a kereskedelmi törvény körül Hogyan fordul ez a törvény a gyakorlatban a földrész országai ellen? Eddig például a latin amerikai országokból származó észak-amerikai import 60 százaléka mentes volt a vámilletékektől, akár csak az Egyesült Peruban mahagóni-tutajokon" szállítják a külföldi monopóliumoktól megszabadult banánültetvények termékeit. Államokból a latin-amerikai országokba behozott áruk. Ezt az ún. kedvezményes rendszert most a felére korlátozzák. Vagyis az árucsere keretében lényegesen csökkentik a latinamerikai országok észak-amerikai exportlehetőségeit. Megemlítjük, hogy egyes országok áruszállítmányai az észak-amerikai piacon értékben kifejezve elérik általános exportjuk 80 százalékát. Az Egyesült Államok most, az új törvényre hivatkozva, beszün-
