Új Szó, 1975. június (28. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-05 / 130. szám, csütörtök
A JÖVŐ IGÉNYÉVEL A KÖZÉPISKOLAI ANYANYELVI OKTATAS KORSZERŰSÍTÉSÉIRŐL öt évvel ezelőtt, 1970-ben lépett életbe a magyar nyelv új gimnáziumi tanterve. A régebbi, ún. általános középiskolai tantervhez viszonyítva ez is sok újat hozott. A legfontosabb szerepe az volt, hogy az irodalmi órákra korlátozódott és a tananyag pontosabb kijelölése nélkül végzett (de inkább nem végzett) nyelvművelésnek meghatározott óraszámot és tananyagot biztosított. Szükséges volt akkor ez a tantervi változás, hiszen az anyanyelvoktatás helyes útjának keresésében elkövetett hibás lépést igyekeztünk vele kiigazítani. Az azóta végzett alaposabb vizsgálatok, kutatások azt bizonyítják, hogy az anyanyelvoktatásban jelentkező problémát nem lehet kisebb tantervi korrekciókkal megoldani, hanem szükség van a tonterv teljes megújítására Miért? Napjainkban olyan iramban fejlődik a tudomány és a technika, hogy e fejlődés nyomon követése még a szakmák tudósainak is gondot okoz. Ennek következtében az iskolai tantárgyak anyaga is jelentősen megnövekedett. A probléma abban jelentkezik, hogy ez a növekedés csupán mennyiségi, nem pedig minőségi. Természetesen a tananyagot nem lehet korlátlanul duzzasztani, mert a tanulók befogadóképessége is véges. Valamilyen megoldást kell tehát találni a tananyag csökkentésére. Ebbe a munkába sok szakember kapcsolódott be. Az eddigi kutatások, vizsgálatok nyilvánvalóvá tették, hogy a tananyag mennyiségi csökkentésével nem oldható meg a probléma, hanem minőségi növelésre van szükség, ez aztán magával hozza a mennyiség csökkenését is. A mennyiség mechanikus csökkentése azért nem lenne célravezető, mert a jelenlegi tananyag nem korszerű, nem felel meg azoknak a társadalmi igényeknek, amelyeket az anyanyelv oktatásával szemben támasztunk. Ahhoz ugyanis, hogy meghatározzuk valamelyik tantárgy oktatásának céljait, feladatait és tananyagát, fel kell mérnünk az adott tantárgy társadalmi szerepét is. Az anyanyelv társadalmi szerepe és fontossága pedig nagyon is megváltozott az utóbbi időben, ezért az anyanyelvoktatás tananyagát úgy kell összeválogatni, hogy összhangban legyen a társadalmi követelményekkel. Miben változott az anyanyelv szerepe ,az elmúlt két-három évtizedben? Az információcsere társadalmi méretűvé növekedett. A társadalmi mondanivaló növekedése folytán gyorsul a közlések áramlásának sebessége is. A kommunikáció kibővítette az eszköztárát: az eddigi szokásos szóbeli és írásbeli közlés a képi hírtovábbítással, a televízióval bővült. A gyors ütemű tudományos és műszaki fejlődés az egyénnel szemben nagyobb követelményeket támaszt az eddiginél az anyanyelvi műveltség tekintetében Is. Az anyanyelvi műveltség teszi ugyanis lehetővé az egyén társadalma- sodását: azt, hogy egyrészt megfeleljen a társadalom által támasztott követelményeknek, másrészt maga is bekapcsolódjék a közéleti ügyek intézésébe, vagyis építője legyen a társadalomnak. Ez nemcsak nemzeti, hanem nemzetiségi körülmények között is érvényes, hiszen a nemzetiségi társadalmon belül a nemzetiségi nyelv az általános közlésrendszer. De az anyanyelvi műveltség teszi közvetve képessé az egyént arra is, hogy beilleszkedjék a közős, a cseh és a szlovák nemzettel együtt épített társadalomba, mert alapul szolgál más nyelvek, így a szlovák és a cseh nyelv megbízható elsajátításához. A megfelelő szintű anyanyelvi műveltség ezenkívül feltétele az egyén képességei kibontakozásának is. Elsősorban a gondolkodóképesség kibontakozásáé, mivel az anyanyelv nemcsak az információk közvetítő- je, hanem az értelmi műveletek anyaga is; de szerepe van az érzelmi és akarati élet gazdagításában, az önellenőrzés, sőt az önképzés képességének fejlesztésében is. Ezek a körülmények eleve meghatározzák az anyanyelvi műveltség tartalmát, így az anyanyelvi oktatás tananyagát is. S mivel a fejlődés folyamatos, nem elég a tananyagot csupán a jelenlegi követelményekhez igazítani, hanem bizonyos mértékig elébe is kell mennünk a fejlődésnek a tervezéssel. Megfelelő szintű anyanyelvi műveltsége — a fentiekből következően — annak az egyénnek van, akinek fejlettek a nyelvhasználati készségei, megvannak a nyelvhasználati készség, valamint a helyes nyelv- szemlélet kialakításához szükséges nyelvi ismeretei, s bizonyos önállóságra, jártasságra is szert tett a szótárak és nyelvművelő kézikönyvek használatában. Ezeknek a biztosítása az iskolák feladata. Szem előtt kell tartanunk oz anyanyelvi oktatás és képzés egységét, amikor a középiskolai anyanyelvtanítás feladatait jelöljük ki: vagyis figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy az anyanyelvoktatás már az alapiskolában elkezdődik, s támaszkodnunk kell az ott szerzett ismeretekre és készségekre. Az alapiskola fö feladata e tekintetben az volt a múltban is — és a jövőben is az lesz —, hogy lerakja a nyelv nyelvtani alapjait, s ezek segítségével már bizonyos, az iskolai foknak megfelelő szintű nyelvhasználati készségeket alakítson ki a tanulókban. A középiskolai anyanyelvoktatás feladatát a nyelvtani alapokra épülő nyelvművelésben jelöltük meg az 1970- ben kiadott gimnáziumi tantervben: az alapiskolában elsajátított nyelvtani anyag felidéz- letése és kibővítése után a nyelvhasználati készségek fejlesztésére kel! a figyelmet fordítani — hangsúlyoztuk a mód szertani utasításokban. Hogy ezt az elképzelést nem sikerült valóra váltani, annak több oka van. A tanterv a nyelvi ismeretek fő tananyagának, a leíró nyelvtannak a részletes kijelölésével akaratlanul is , szinte elvonta a pedagógusok figyelmét az egyébként elsődleges fontosságúnak minősített és szintén bő mennyiségben kijelölt nyelvművelési (nyelvhelyességi, statisztikai, helyesírási) anyag tanításától, emellett a kevés szerkesztéstani (fogalmazási) anyag nem biztosított megfelelő lehetőségeket a nyelvhasználati készségek intenzív fejlesztésére. A gyakorlatból — az oktatási «módszerek megfigyelése és az eredmények felmérése révén — tudjuk, hogy a pedagógusok sem igazodtak a módszertani utasításokhoz, hanem megmaradtak az elavult, ún. grammatizálási módszernél. A nyelvtanban valő megrekedést tehát a tanterv tette lehetővé, a pedagógusoknak a grammatizáláshoz — s ez által a grammatikához — való ragaszkodása pedig elősegítette. Az eddigi kutatásokból és tapasztalatokból azt a következtetést vontuk le: a középiskolai tanterv anyagát úgy kell összeválogatni, hogy az mindenekelőtt a nyelvhasználat céljait szolgálja, de a tanulók nyelvről szóló ismereteit is rendszerezze és kibővítse. Ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha minden osztályban szerepel a fogalmazás tanítása és a szókincsfejlesztés. A fogalmazás tanítása keretében megtanítjuk a tanulókat a különféle közéleti beszéd- és írásművek megszerkesztésére, és foglalkozunk a leíró nyelvtan nyelvhelyességi, helyesírási, beszédművelési és stilisztikai vonatkozásaival (vagyis nyelvművelő gyakorlatot is végezhetünk). A szókincsfejlesztés keretében pedig a tanulók szókincsének gyarapítását végezzük intenzíven és tervszerűen minden osztályban. A tanulók nyelvi ismereteinek bővítését az eddigi gyakorlattól eltérő módon kívánjuk már ezen a fokon elérni. Nem célravezető a teljes alapiskola leíró nyelvtani tananyag mechanikus megismétlése, mert így a bővítésre nincs idő és lehetőség. (Ezért nem jutott eddig idő pl. a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban a nyelvművelési anyag tanítására sem). A mechanikus ismétlés mellett unalmassá teszi a nyelvtanórát. Ogy kell tehát megoldanunk ezt a kérdést, hogy a már meglévő alapiskolai leíró nyelvtani alapokon új rendszerezést adjunk, amelynek során a valóságnak megfelelően, tehát a közlés szempontjából nézve — a mondattan-szótan- hangtan sorrendben, sőt a mondattani és szótan! jelenségek összefüggéseinek feltárásával — ismertetjük meg a nyelvet a tanulókkal. Az alapiskola ugyanis kénytelen még a tudományos ismeretnyújtás követelményeit is szem előtt tartani, s a nyelvtant a hangtan-szó- tan-mondattan sorrendben tanítani, hiszen a szótani anyag a hangtanira, a mondattani meg a szótanira épül. Nem képzelhető el az alapfokon pl. a mondatrészek eredményes tanítása anélkül, hogy a tanulók nem ismernék már a szófajtant és az alaktant, ugyanis a mondatrészek szófajának és alakjának vizsgálatához ezek az ismeretek is szükségesek. De az alapiskola elvégzése után már van bizonyos nyelvtani alapjuk — ha szerény is — s elképzelhető, hogy most már a közlés felől nézve ismerjék meg a nyelvet. A gondolat mondat formájában jut kifejezésre, a szavakhoz a mondatokhoz, a hangokhoz a szavaknak a bontása útján jutunk el. Ez az új sorrend lehetővé teszi azt is, hogy bizonyos szófajtani és alaktani tudnivalókkal mindjárt a mondatrészek vizsgálatakor foglalkozzunk, megláttatva így a két anyagrész szoros összefüggését is. így alaposan csökkenthető a terjedelmes leíró nyelvtani anyag — több lehetőség marad az új jelenségek megismertetésére is, új oldaláról ismerkednek meg a tanulók a nyelvvel, tehát még érdekes is lesz számukra a nyelvtan. A leíró nyelvtan mellett az eddiginél valamivel több általános ismeretet adhatunk a nyelvről (a nyelv szerepéről, társadalmi jellegéről stb.), sőt rendszerezhetjük röviden a tanulók stilisztikai ismereteit is a stilisztika keretében. Kiegészítjük a nyelvi ismeretek nyújtását néhány nyelvtörténeti témával is, de alig többel, mint amennyi eddig is szerepelt a IV. osztályban Mindezek mellett meg kell tanítanunk tanulóinkat arra is, hogyan használják önállóan a kézikönyveket, szótárakat stb. Látjuk tehát, hogy mind a készségkialakítást, mind az ismeretnyújtást, mind pedig a jártasságszerzést igyekszünk a tananyag összeállításával biztosítani. Az arányok jelentős mértékben módosulnak az eddigiekhez képest: nem az ismeretnyújtás, hanem a készségalakítás, vagyis a nyelvhasználat elsajátítása lesz a fő cél, ezen belül a tanulók szóbeli és írásbeli kifejezőképességének fejlesztése. Mindezt — mint tudjuk — eddig is célul tűztük ki, de a túlnyomóan ismereti anyagot tartalmazó tanterv, meg a pedagógusok ragaszkodása a grammatikai anyaghoz —, nem hozta meg a kívánt eredményt. Reméljük, az új tantervi anyag nagyobb lehetőséget nyújt majd e célok és feladatok megvalósítására. J. LELKES ILONA TAVASZI CSENDELET (M. Vódéra felvétele) hi új élet kovácsa 100 éve született S. K. Neumann Stanislav Kostka Neumann, a cseh szocialista költészet első és mindmáig egyik legnagyobb alakja, csaknem ötven esztendeig volt jelen teljes súlyával a cseh irodalmi, művészeti és társadalmi életben. A lázadó, az örökké elégedetlen, ugyanakkor a harmóniát kereső, nyugtalan költők rokona; és testvére azoknak, akik egy igazságosabb társadalmi rendért, emberhez méltó proletáréletért harcoltak. Stanislav Kostka Neumann, bár nemesti családból származik, hamar szembefordul a hatalommal, kiválik osztályából, és a maga útját járja, a szíve szerintit. Részt vesz a haladó Omladina-mozgalomban és Habsburg-ellenes összeesküvés vádjával börtönbe kerül, tizennyolc évesen. Ekkor születnek első «»rsei, amelyek a szimbolizmus jegyeit viselik magukon. Szertelenek, csapongók, tele erővel, határtalan szabadságvággyal. 1896- ban jelenik meg első két kötete, Az új élet apostola vagyok és a Büszke és szenve délyes aposztrófok, majd egy évvel később A sátán dicsősége köztünk című kötete. Mily jellemzőek már a címek is! Verseiben kíméletlenül bírál, ostoroz mindent, ami a haladást gátolja. Ugyanezt teszi újságíróként is. 1897-ben No- vjr Kult címmel lapot alapít és az anarchista-mozgalom vezető egyénisége. Közben fokozatosan tágul világképe, mélységeiben ismeri meg n kizsákmányolt, elnyomott rétegek sorsát. Anarchista korszaka után hangja letisztul, kikristályosodik, ereje azonban nem csökken. Akárcsak Walt Whit- man, ő is a teljes életért énekel. „Dicsértessék az élet, földi szépség, s öröm.“ — írja Kezdő imádság című versében, amely az Erdők, vizek, hegyoldalak könyve című kö tetben jelent meg. A kiábrándító társadalmi valóságból, Prágából, szülővárosából Brno környékére, a természetbe menekül, ahol végre megtalál ja az annyira áhított harmóniát: „Remegek, lásd, mint egy zsenge, szűzi lány / csók és ölelés között a férfi mellén; / csodál, tapint, szagol minden kis porcikám / a tér mő, hűs talajba tenyerelvén.“ — olvashatjuk A föld dicsé rete című versben. Az I. világháború előtt írta, de csak 1918-ban adta ki má sodik jelentős kötetét, az Oj dalokat. A Neumannról írott monográfiák, tanulmányok e kötettel kapcsolatban gyakran emlegetik a futuristák költé szetét és annak vezéralakját Marinettit. A „dalokban“ va lóban sok a közös vonás az említett irányzat eszményei vei, a századforduló táján egymásután megjelenő tech nikai vívmányokat dicsőítő hanggal. Amiben különbözik ami egyben többlet Neumann verseiben, az az, hogy a gé pék versbe emelésével a hala dásnak örvendezik, bennük a magasabb és nemesebb embe ri-társadalmi célok eléréséhez szükséges eszközöket látja, az emberi értelem nagyságát, munkájának eredményeit. Az Oj dalokban először jelenik meg a cseh költészet történetében a modern kor valósága, persze, gyakran feltűnik a benne folyó, többé kevésbé örömteli élet: „Mi sürgönydrótok, telefon- és villanyhuzalok (a modern összefüggések fémkarjai vagyunk') megbízható, hűséges, gyors, erős karok, (jót, rosszat, bűnt, erényt közömbösen összeadunk,/ palotát bérházzal, kolostort bordélyházzal kötünk össze ..." A huzalok éneke Az I. világháború személyes tapasztalatai és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után költői és újságírói pályája újabb szakaszához érkezik. 1918-ban Cerven címmel lapot alapít. A lap köré, amelynek jelentős szerepe volt a cseh szocialista irodalom megteremtésében, fiatal írók csoportosulnak. Neumann, mint szerkesztő, később is nagy részt vállalt az irodalmi élet szervezéséből. Egész sor tehetségnek adott lehetőséget az indulásra, és kiállt Wolker mellett, amikor „a kispolgári szemlélet »Elég volt már Wolkerből!« jelszóval támadta a szocialista humanizmust.“ 1923-ban jelenik meg a költő Vörös dalok című versesgyűjteménye. Ebben a kötetben csúcsosodik ki forradal- misága, harcos szelleme. Személyes és közösségi, agitatív és politikai költészet ez a javából — tele fájdalommal,- szenvedéllyel és reménnyel: „Fáj a fejed, pusztít a város, gyötör, (úgy érzed, hülyülsz lassan, s a halálos (fáradtság egy nap lerohan. / Ki hát a napra, szabad levegőre, / a vízre hajóddal, kapj evezőre, / az élet szabad, nagy folyam. / Mert szépséges, szent irányban zúdul az ár, / az egy igaz Köztársaság a cél, I ki a sötét kis hitek odvaiból már, / aki harcos, odaér!“ (A forradalom előestéjén). A sokoldalú, mindenre figyelő, rendkívüli energiával, vitalitással alkotó Neumann költői pályájának következő szakaszaiban visszatér a természetbe, „az élet intim területeire“, késői szerelmes versei pedig a cseh irodalom gyöngyszemei. Riportokat ír Kárpátaljáról, és 1935-ben megjelenik a Csehszlovák út című riportkötete. A terjeszkedő fasizmus, majd a II. világháború kimozdítja látszólagos nyugalmából, ismét fölizzítja tollát és változatlan erkölcsi, költői magatartásához híven ezeket írja: „Az éj csak játéka az időnek, múló / epizód — ne légy, én népem, / áruló, / nem enyész el a víz, a levegő, s a fény sem, / lesz termés, megfogan a mag, / a szívek is mind kivirágzónak, / ne légy áruló!" Stanislav Kostka Neumann 1047. június 27 én halt meg. BODNÁR GYULA
