Új Szó, 1975. június (28. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-23 / 145. szám, hétfő

EGY HÉT A BELPOLITIKÁBAN NEMZETKÖZI VEGYIPARI ..SEREGSZEMLE' Kétségtelenül a hét legje­lentősebb eseménye az volt, hogy Szlovákia fővárosában Peter Colotka, az SZSZK mi­niszterelnöke ünnepélyesen megnyitotta az Incheba ’75 elnevezésű nemzetközi vegy­ipari vásárt. Ennek az akció­nak, amelyre ezúttal már he-> tedízben került sor, Európa —, sőt világszerte rangja, hí­re van. A csehszlovák vegy­ipari vállalatok mellett ebben az esztendőben 19 európai és tengerentúli ország kereske­delmi és termelési szervezetei, összesen több mint 450 kiállí­tó vesz rajta részt. Nyers­anyagokat, továbbá vegyi, gyógyszeripari és egészség- ügyi termékeket, gyógytechni- kát, a gumi- és a műanyag­ipar gyártmányait, gépeit és műszereit mutatják be. Ennek természetesen egyik célja megteremteni a kereskedelmi tárgyalások és az üzletköté­sek minél kedvezőbb feltéte­leit. Hiszen például tavaly csak a csehszlovák vállalatok az Incheba keretében több mint 550 üzleti tárgyalást folytattak ós 3,2 milliárd ko­rona értékben kötöttek keres­kedelmi szerződéseket. Az Incheba különben az említettektől eltekintve átte­kintést nyújt a csehszlovák vegyipar fejlődéséről Is. le­ien tős előrelépés tanúbizony­sága, hiszen ez az iparág hazánkban egyike azoknak, amélyek a leggyorsabb ütem­ben fejlődnek és modernizál lódnak. Colotka elvtárs meg­nyitó beszédében joggal mu­tatott rá. hogy vegyiparunk fejlődését elsősorban a Szov­jetunióval való együttműkö­désünk teszi lehetővé. Kétség* telen, hogy főleg a szovjet kőolaj, földgáz óriási nagy­ságrendű szállítmányai nélkül vegyiparunk fejlődése elkép­zelhetetlen lenne. Ezen túl­menően a szovjet fél szüntele­nül segítségünkre van a ku-! tatás, a fejlesztés és a tech­nológia területén. Főleg az utóbbi esztendőkben a nemzet­közi szocialista gazdasági in­tegráció Komplex Programja alapján jutnak érvényre az együttműködés új, minőségi­leg magasabb rendű formál, amelyek fellendítik a cseh-: szlovák vegyipart is. Gondo­lunk elsősorban arra, hogy vállvetve részt veszünk a vegyipari nyersanyagok fejté­sében, közös felhasználásában ós egyeztetve fejlesztjük ezt az ágazatot. Említsük meg ez­zel kapcsolatban az olyan kulcsfontosságú akciókat, mint amilyen az orenburgi gázvezeték építése lesz több szocialista ország részvételé­vel. Colotka elvtárs a továb­biakban rámutatott arra is, hogy a KGST tagországai el­mélyítik együttműködésüket a szakosítás, a tudományos ku­tatás, valamint a fejlesztés te­rületén Is. Ez nem korlátoz­za, hanem éppen ellenkező­leg lehetővé teszi ez irányú együttműködésünk bővítését más államokkal. Nyugat-euró­pai, amerikai, japán és más kereskedelmi partnereink reá­lisan értékelik kereskedelmi kapcsolatainkat tervszerűen fejlődő gazdaságunkkal és tudják, hogy ezek stabilak, kilátásokkal kecsegtetőek és előnyösek. Nyilvánvaló, hogy az idei Incheba is hozzájárul ily jelle­gű kapcsolataink elmélyítésé­hez nemcsak a baráti szocia­lista országokkal, hanem min­den más állammal is. amely a kölcsönös előnynyújtás alap­ján, egyenjogú feltételek mellett kész velünk keresked­ni. A FILMMŰVÉSZET ÜNNEPNAPJAI A múlt hét csütörtökén 34 csehországi és 14 szlovákiai városban megkezdődött a Dol­gozók Filmfesztiválja, amely nemcsak hazánkban, hanem világviszonylatban Is a legna­gyobb tömegeket vonzó film- művészeti akció. Talán csak a Német Demokratikus Köztár-> saság nyári filmnapjai mér­hetőek hasonló mércével. Az arányokról képet nyújt az, hogy a Dolgozók Filmfeszti­váljának eddigi 25 évfolya­mát összesen majdnem 26 millió néző tekintette meg, évente tehát több mint 1 mil­lió. Ez idén a 13 állam filmművészetét képviselő 18 játékfilm 820 fesztivál! elő* adásán minden bizonnyal Is­mét sok százezernyi néző vesz részt. Nem véletlen, hogy az Idei fesztivált Kelet-Szlovákia met­ropolisában nyitották meg. A 2b. évfolyamot ugyanis felsza­badulásunk 30. évfordulója je­gyében rendezzük meg. ós végeredményben Košice az a város, ahol 30 esztendővel ez­előtt kihirdették felszabadult országunk első kormányprog­ramját. A filmfesztivál kapcsán em­lítsük meg még azt is, hogy Prágában véget ért a XII. nemzetközi tv-filmfesztivál. Ez is nagy jelentőségű akció volt, hiszen 31 ország képvi­seltette magát a világ min­den részéből, összesen 47 al­kotással. Ez a fesztivál Is le­hetővé tette nemcsak annak felmérését, hogy az igazi művészet mindenütt a népek közti barátság és megértés szolgálata jegyében fejlődik, hanem egyben a művészek, a szakértők találkozását, véle­ménycseréjüket ós számos művészi kérdés megvilágítását is. A díjkiosztásról olvasóink­nak már beszámoltunk, de hadd emeljük ki, hogy ez a fasztivál megérdemelten hoz­ta meg a szovjet televízió nagy sikerét, hiszen a két fő­kategória egyikében, a drá­mai művek kategóriájában szovjet tv-film vitte el a pál­mát, jobban mondva, az Arany Prága díjat. Sikere volt a bra­tislavai tv-stúdióban forgatott Solovics műnek, a Meridián­nak is, amely ugyanebben a kategóriában megkapta a leg­jobb forgatókönyv, továbbá a csehszlovák tv nézők díját. A magyar tv-művészek sem mentek haza üres kézzel, hi­szen Szemes Mari a Gyilko­sok című filmben nyújtott tel­jesítményéért elnyerte a leg­jobb női alakítás díját. Érde­kességként említjük meg, hogy a sajt» díját a Követség című svéd film nyerte el, amely vádolja a chilei junta bűntetteit. Ezzel kapcsolatban a tv-fesztivál nemzetközi új­ságíró zsűrije nyilatkozatot adott ki, amelyben követelte chilei kartársaik és más tör­vénytelenül bebörtönzött chi­lei hazafiak, továbbá L. Cor­valán, Chile Kommunista Párt­ja főtitkára azonnali szabad­lábra helyezését. Teljes üzem az Inchebán JELENTŐS DIPLOMÁCIAI AKTIVITÁS Az eltelt hetet valóban pezs­gő diplomáciai aktivitás jel­lemezte. Elég távirati stílus­ban megemlítenünk, hogy ha­zánkban járt Renaat van Els- lande. a Belga Királyság kül­ügyminisztere, akivel tárgya­lások folytak az időszerű nemzetközi kérdésekről, to­vábbá a csehszlovák—belga kapcsolatok további fejleszté­sének lehetőségeiről. Az UNESCO képviselője, Ahmado Mahtar M'Bow főigazgató is hivatalosan ellátogatott hoz­zánk Bohuslav Chfíoupek szö­vetségi külügyminiszter meg­hívására. Több napig vendé­günk volt Margot Honecker asszony, a Német Demokrati­kus Köztársaság népművelő- désügyi minisztere is. Mind­három vendégünket fogadta Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, köz- társasági elnök is. A látoga­tásokról kiadott hivatalos köz­lemények ós beszámolók mel­lett maga ez a tény Is kifeje­zően tanúskodik róla, hogy milyen jelentősége van az ilyen ós ehhez hasonló kap­csolatoknak. (9ály) A pénteki megnyitó ünnep- ség, valamint a külkereskedel- 'mi minisztérium és a nemzeti iparügyi minisztériumok szom­bati sajtótájékoztatója után tel­jes ütemben megkezdődött a munka az Incheba 75 nemzet­közi vegyipari vásárra érkezett vegyipari és kereskedelmi szak­emberek, s a tudósítók számá­ra. A hazai és a külföldi kiál­lítók a legkülönbözőbb nyelve­ken igyekeznek felvilágosítást nyújtani az érdeklődőknek, a világnyelvek ismerete ilyenkor bizony nagyon hasznos dolog, s szinte nélkülözhetetlen a ko­molyabb kereskedelmi tárgyalá­sokhoz, a termékek tulajdonsá­gairól s a gyártási technoló­giákról folytat ott szakmai esz­mecserékhez. A vásár hazai látogatói a vegyipar eredményeivel való is­merkedésen kívül azt is tapasz­talhatják, hogy érdemes nyelve­ket tanulni, mert a mai integ­rálódó világban egyre közelebb kerülnek egymáshoz a népek és a nemzetek, egymás eredmé­nyeiből és tapasztalataiból ta­nulnak, s a kölcsönös előnyös­ség alapján a termelés és a gazdaság területén egyre szoro­sabban együttműködnek. Nem véletlen, hogy az In­cheba vegyipari vásár megte­kintése alkalmából ilyen gon­dolatok foglalkoztatják az em­bert, hiszen ennek az általános vegyipari vásárnak elsősorban az a küldetése, hogy alkalmat adjon e dinamikusan fejlődő ágazat legújabb eredményeinek bemutatására, a tapasztalatcse­rére, a személyi és a gazdasági kapcsolatok elmélyítésére. El­sősorban ez adja meg az Inche­ba nemzetközt tekintélyét, s ezért jönnek el szívesen a vi­lág különböző részeiből a vegy­ipar szakemberei, mert ez a bratislavai vegyipari szalon ki­válóan alkalmas az ismeretek rendszeres összegezésére, a fej­lődés felmérésére, az eredmé­nyek kölcsönös összehasonlítá­sára, s nem utolsósorban hasz­nos üzletek kötésére. Közismert, hogy a mai fejlett és szerteágazó vegyipari terme­léshez, a szintetikus anyagok, a növényvédő szerek, a háztar­tási és kozmetikai vegyi cik­kek, és egyéb, ma már nélkü­lözhetetlen termékek gyártásá­hoz számtalan alap- és segéd­anyagra van szükség, s ha ezek közül csupán az egyik is hiány­zik, megakad a termelés, eset­leg a termék nem éri el a kí­vánt és megszokott színvonalat. A vegyipari alap- és segéd­anyagok gyártásához elkerülhe­tetlenül szükséges a nemzetkö­zi munkamegosztás, a termelési szakosítás és a kooperáció, ami­nek következtében állandóan növekszik a vegyipari termékek aránya az egyes országok kö­zötti kereskedelmi kapcsolatok­ban. Az Incheba nemzetközi vegyipari vásár másik nagy je­lentősége tehát abban rejlik, hogy módot ad a kereskedelmi kapcsolatok és a termelési ko­operáció fejlesztéséhez. Azt, hogy a bratislavai vegy­ipari vásár ezt a feladatát is eredményesen teljesíti, meggyő­A Považský Chlmec-i Gép- és Traktorállomás dolguzói a žilinai járásban eredményes munkát végeznek a növények tápanyagellá- tásálian és vegyszeres védelmében. Emil Pelc traktoros a szocia­lista munkaverseny keretében például 1300 hektár kifogástalan bepermetezését vállalta. (Felvétel: V. Gabčo — ČSTK) zően bizonyítja az egyes évek-, ben kötött kereskedelmi szer­ződések növekvő értéke. Ötödik ötéves tervünk eddigi négy évé­ben ez a következőképpen ala­kult: 1971-ben az Incheba nem­zetközi vegyipari vásáron 527 millió 803 000 korona értékű ke­reskedelmi szerződést kötöttek, 1972-ben ez 1 682 788 000 koro­nára, 1973-ban 2 687 000 000 ko­ronára, 1974-ben pedig 3 mil­liárd 237 400 000 koronára nö­vekedett. Ugyanakkor az emlí­tett években a kiállítási terület csupán kétszeresére nőtt. Ezek az adatok egyaránt bizonyítják a vegyipar gyors ütemű fejlődé­sét, a nemzetközi kapcsolatok jelentékeny bővülését, valamint azt, hogy az Incheba nemzetkö­zi vegyipari vásár egyre jelen­tősebb szerepet játszik e kap­csolatok közvetítésében. Az Incheba említett jellegé­nek megfelelően immár hagyo­mányosan rendeznek különböző szakkonferenciákat, tudomá­nyos-műszaki értekezleteket. Ta­valy a vegyi szálak fejleszté­sében érdekelt szakemberek a Fibrichem szakkonferencián cse­rélhették ki tapasztalataikat, és szerezhettek újabb ismereteket. Az idén — négy év után — is­mét a mezőgazdaság kemizálá- sa kerül napirendre az Agri- chem 75 nemzetközi kongresz- szus keretében, amely sorrend­ben már a harmadik rendez­vény. E kongresszus szakmai programját négy szekcióba so­rolták, ezek a következők: A — Folyékony műtrágyák gyártása és felhasználása, fosz­forsav gyártás és foszfor tartal­mú műtrágyák gyártása, a mű­trágyák fizikai-mechanikai tu­lajdonságai. B — A szilárd és folyékony összetett műtrágyák gazdaságos felhasználásának rendszerei. C — A mezőgazdasági növé­nyek vegyszeres védelme, az integrált növényvédelem ta­pasztalatai, az életkörnyezet védelme. D — Vitaminok, aminosavak, nitrogéntartalmú, ásványt és ki­egészítő anyagok az állatok ta­karmányozásában. Az Agrichem 75 nemzetközt kongresszuson mintegy 600 ha­zai és külföldi szakember vesz részt a mezőgazdasági kutatás és gyakorlat csaknem vala­mennyi területéről. A mezőgaz­dasági és vegyipari szakembe­rek e jelentős találkozója bizo­nyára hozzájárul majd áhhoz. hogy a mezőgazdaság hazánk­ban és világszerte még eredmé­nyesebben teljesítse feladatát, az emberiség élelmiszer-ellátá­sának biztosítását. ■—ai) A Dunajská Streda-1 (duna- ** szerdahelyi) járás mező­gazdászai már évek óta Szlová­kia legjobb gabonatermesztői közé tartoznak. Eredményeik­kel jelentősen hozzájárulnak a XIV. pártkongresszus határoza­tának teljesítéséhez, miszerint élelmiszerfogyasztásunk növe­kedési többletét saját termés­ből kell fedezni. Amint azt a jmi önálló agronómusával Szut- ter Pállal, folytatott beszélge­tés igazolja, a járásban ezúttal Is gazdag és eredményes ara­tásnak néznek elébe. — Sok függ a következő két héttől — kezdte az agronómus. — A nehéz őszt követő időjá­rás a gabonáknak mindvégig kedvezett, s ha még tíz-tizen- négy napig borús-enyhe lesz az idő és nem jön forróság, akkor járási átlagban Ismét nagyon jó eredményre van kilátás. A nagy hozam előfeltételeként a gon­dos agrotechnika mellett a kö­vetkezetes fajtamegválasztást szeretném megemlíteni. Szövet­kezeteink ós állami gazdasá­gaink 16 600 hektáron termesz­tenek búzát. Aurórát már nem vetettünk, viszont növeltük a Kaukaz, a jubilejnaja ós a Szá­va vetésterületét. Árpával csak­nem tízezer hektárt vetettünk be, elsősorban Ametyszt, Dia­mant és Elglna fajtákkal, Az Ametyszt például még a hektá­ronként adagolt 100 kilogramm nitrogént is hasznosítani tudja, anélkül hogy megdőlne. E faj­tákkal talán már az idén ki­egyenlítjük a búza és az árpa átlaghozama közötti nyolc-tíz mázsás különbséget. Ugyanezt a a Dvoran és a Dénár biológiai potenciálja nem tette lehetővé. A gabona megtermesztese a feladatnak pxersze csak az egyik része. Legalább ilyen lényeges a gyors és a lehető legkisebb veszteség mellett történő beta­karítás. A járásban a feladat teljesítésére 195 saját és 96 kisegítő kombájn áll majd ren­delkezésre. Egy kombájnra át­lagosan 81 hektár learatása jut. INDULÁS ELŐTT — Az idén már tizenkét NYIVA, tíz KOLOSZ és a tava­lyinál sokkal több E—512-es is részt vesz az aratásban járá­sunkban. A tizeinkét évnél ré­gebbi SZK—4 eseket már nem vesszük számításba. További új­donság az öt darab FAHR kom­bájn, melyek a kukorica után első ízben az idei aratásba is bekapcsolódnak. A kombáj­nok egy-két kivétellel indulás­ra készen állnak, ós a betaka­rításban részt vevő többi gép is üzemképes. Az alkatrészhiány okozta nehézségek persze já­rásunkat sem kerülték el. Elle­ne vagyunk a megengedhetet­len pótalkatrész-halmozásnak, másrészt viszont arra törek­szünk, hogy a szükséges pótal­katrészt megkapja a szövetke­zet. Ezért az elmúlt napokban helyszíni ellenőrzést tartottunk, és a valóban hiányzó alkatré­szeket most még sürgősen köz­pontilag igyekszünk biztosítani. Az ellenőrzés során egyben a raktározási lehetőségeket is felmérték, mivel a dunaszerda­helyi járásban a gabona elrak­tározása továbbra is nagy prob­léma. A járás várható gabona­termése 147 095 tonna lesz, amiből a felvásárló üzem és a mezőgazdasági üzemek raktá­raiban 144 941 tonna helyezhe­tő el. Az arány jobb a tavalyi­nál, probléma viszont, hogy to­vábbra is igénybe kell venni a gépszíneket, és így a drága gé­peket átmenetileg a szabad ég alatt kell tartani. A szövetkeze­tekben ós állami gazdaságok­ban jelenleg a raktározásra al­kalmas helyeket tisztítják és fertőtlenítik. A növénytermesztésben tör­vényszerű, hogy az egyik mun­ka végzésekor már a követ­kezőre is gondolni kell. Az aratáskor tehát a gyors ós jó minőségű talajművelósra Az aratás terve erre vonatkozó uta­sítása kimondja, hogy a tarlót 12—14 centiméter mélyen az aratást követő 24 órán belül fel kell szántani.-> A feladat telje­sítéséhez viszont a szalma gyors elhordása a fontos. — A szalma gyors és folya­matos összegyűjtésére kellően felkészültünk. Az előző évhez viszonyítva több rendfelszedő kocsink van, ós a kazlazást is nagyobb gonddal végezzük. A szükséges szalmamennyiséget és a tartalékot gondosan fel­mérjük, ós biztosítjuk. Mivel azonban a korszerű állattartás kevesebb szalmát Igényel, a fe­lesleget szecskázóval szétszór­juk a földön, és nitrogén hoz­záadásával leszántjuk. Ezzel nemcsak a tarlószántást gyorsít­juk, hanem a talaj humusztar­talmát is gazdagítjuk, í

Next

/
Thumbnails
Contents