Új Szó, 1975. június (28. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-14 / 138. szám, szombat

Űj épület —jobb lehetőségek Fővárosunk — Prága — ál­landóan épül és fejlődik. Fej­lesztőinek és építőinek a leg­nagyobb gondot — mint min­den nagy városban — a lakás­probléma sürgős megoldása je­lenti, viszont a különböző poli­tikai, gazdasági, kulturális és tudományos intézmények is új, korszerű épületeket követel­nek. A régi, korszerűtlen U.'i- zak már nem felelnek meg az igényes kutató- és kísérleti munkák elvégzésére. Elsősor­ban azért, mert a tudomány és a technika területén állan­dóan több fiatal mérnök és technikus dolgozik, így a meg­levő épületek már kevésnek és szűknek bizonyulnak. Másod­sorban pedig azért, mert a modern számítógépek és labo­ratóriumi berendezések az öreg épületekben nehézen he­lyezhetők el. Számos példa van arra is, hogy egyes intézetek a főváros különböző pontjain levő épületekben kaptak helyet, ami szintén nehezíti a műkö­désüket. Az új „otthont“ ka­pott kutatóintézetek egyike a Csehszlovák Tudományos Aka­démia Tájékoztatás- és Auto­matizáláselméleti Kutatóintéze­te, amely részben már beköl­tözhetett a Prága északi részén felépített új és a munkájuknak megfelelő környezetű épület- komplexumba. Azért csak rész­ben, mert a több épületből ál­ló komplexum néhány részle­gén még most végzik az utolsó simításokat. A kívül-belül im­pozáns épületcsoport egyik szárnyában már mérnökök és technikusok dolgoznak, a to­vábbi részlegeken pedig asz­talosok, szobafestők, villany­szerelők végzik az épület vég­leges átadásához szükséges te­endőket. .Az egyik tágas és világos Irodahelyiségben Thoma Milos mérnökkel, az intézet egyik fiatal vezető dolgozójával a feladataikról és tevékenységük­ről beszélgettünk. — A Tájékoztatás- és Autó matizáláselméleti Kutatóintézet tevékenységét lényegében há­rom feladatkörre csoportosít­hatjuk — mondotta Thoma Miloš mérnök. — Mint az in­tézet nevéből is kitűnik, tevé­kenységük először is új tájé­koztatási és automatizálási el­méletek kidolgozására, vala­mint a kidolgozott elméletek­nek a gyakorlatba való átül­tetésére összpontosul. A tudo­mány bármelyik ágazatában dolgozóknak rengeteg informá­cióra és adatra van szükségük ahhoz, hogy új, megbízható módszereket dolgozhassanak ki. Eddigi tevékenységükben jó tapasztalatokra tettünk szert például az orvostudomány te­rületén — a helyes diagnózis meghatározására kidolgozott tájékoztatáselmélettel. A gya­korlati kutatás az intézetnek legkisebb részét képezi. Az ex­perimentális osztályunkon pe­dig a speciális rendeléseknek és kívánságoknak igyekszünk eleget tenni Az új épületben számítóközpont is helyet ka­pott, ahol az amerikai gyárt­mányú számítógépen elsősor­ban a Csehszlovák Tudománvos Akadémiának dolgozunk. Együttműködünk a szocialista országok hasonló jellegű ku­tatóintézeteivel is. Kifejlesztet­tünk például egy automatikus termelőberendezéshez szüksé­ges adattárolásra szolgáló mág­neses szalagot, amelyet a bra­tislavai Tesla vásárolt meg. Továbbá a cementgyártásban, a papírgyártásban és más terme­lési ágazatban használható au­tomatikus berendezéseket fej­lesztettünk ki, amelyek a ter­melési folyamatok megkönnyí­tését szolgálják. Az intézet egyik problémája az, hogy nem győződhetünk meg azonnal munkánk sikeres­ségéről. Ennek az az oka, hogy nincsenek meg a lehetőségeink egyes berendezések legyártásá­ra és azok kipróbálására. Ezen a problémán az új épület sem segített, amit —, ha nem is tervezett időben —, de az év végén teljesen átvehettünk a kivitelező vállalattól. Ennek az épületnek intézetünk minden dolgozója nagyon örült, mert a korszerű környezetben sok­kal jobb minőségű munkát nyújthatnak majd az egy helyre A FEJLŐDÉS ÚTJÁN A CSKP KB novemberi iilé sének határozatai ma már min­den üzemben élő valóságot jelentenek. Megadják az irány­vonalat a jobb eredmények elérésére, a hiányosságok ki kiiszöbölésére. A Kameníni (Kéméndi) Garamvölgye Efsz- ben szintén nagy figyelmet szentelünk ezeknek a kérdé­seknek, s már eddig is több olyan intézkedést tettünk, amelyek a fogyatékosságok ki­küszöböléséhez és az eredmé­nyek javításához vezetnek. Példaként megemlíthetjük, hogy míg a múltban egy ko­cától évente csak 13 malacot választottunk el, addig ma már a jó szervezés és gondo­zás eredményeként 18 malacot választunk el. Ezt az Is elő­segítette, hogy Magyarország­ról 250 Ka-Hyb sertést vásá­roltunk, amelyek már nálunk leellettek és a szaporulatból 120 anyának való sertést vá­lasztottunk ki. Ez a vásárlás lehetővé tette, hogy 150 elöre­gedett, tenyésztésre nem al­kalmas kocát kiselejtezzünk. Tavaly 38 vagon sertéshúst adtunk el, az idei tervünk azonban már 54 vagon, s a tel­jesítés előfeltételei adva van­nak. Hasonló a helyzet a tehén- állománynál. A múlt évben nagyon sok tehenet kellett ki­selejteznünk az alacsony tejho­zam miatt, s helyettük fiatal haszonállatokat állítottunk be. Az eredmény itt is szembetű­nő. Jelenleg a tejeladás sza­kaszán járási viszonylatban a hatodik helyen vagyunk, ami annyit jelent, hogy az időszaki tervet 107 százalékra teljesítet­tük, s a tavalyi év azonos idő­szakához viszonyítva 35 ezer liter tejjel többet adtunk el. A bővülő állomány számára természetesen elegendő férő­helyről is kellett gondoskodni. Űj istállók építése éveket vett volna igénybe, nekünk viszont azonnal kellett a férőhely. Egy meglevő, de nem használt ba­romfiólat sertésóllá építettünk át, ezzel 800 sertés számára biztosítottunk férőhelyet. Egy szintén nem használt juhakol- ból kifutókkal körülvett istál­lót készítettünk, ahová 120 hí­zóbikát helyeztünk el. Átalakí­tás alatt van továbbá egy sza- badtartásos istálló, ahol 300 növendékmarha kap helyet. Ám közel sem elég csupán bővíteni az állományt, ha nem gondoskodunk részükre ele­gendő és jó minőségű takar­mányról. Ennek érdekében már május 10-én megkezdtük a pil­langósok szenázsolásál. s a szenázskészités és a kazalozás jelenleg is teljes ütemben fo­lyik. Tervünk szerint a szálas takarmányok 45 százaléka sze- názsba kerül, melyből eddig 170 vagont készítettünk. A kertészet bővítése és kor­szerűsítése érdekében több fóliasátrat építettünk, ezek fűthetők, így már május ötö­dikén paprikát tudtunk adni a piacra. Az üvegház építése is Jó ütemben halad. Jó baráti kapcsolataink vannak a buda­pesti Sasad Termelőszövetke­zettel, ahol tanulmányi útjaink alkalmából mindig hasznos út­baigazítást és segítséget kap­tunk az ottani szakemberektől. Június elején a Sasad Tsz ve­zetősége meghívott bennünket a megalakulásuk 25. évfordu­lója alkalmából rendezett ün­nepségre, amelyen részt is vettünk. Az építkezésekkel kapcsolat­ban azt is meg kell említeni, hogy még ebben az évben be­fejezünk három négylakásos épületet, ami a fiatal házasok lakásigényét fogja kielégíteni. A munkák folyamatossága jó szervezési irányítást követel. Ezzel összefüggésben igyek­szünk a szakosítás lehetőségeit teljes mértékben kihasználni, például úgy, hogy a három község gépeinek összevonásával először az egyik faluban vé­gezzük el a szenázsolást és a kazalozást, majd a brigád fo­kozatosan megy át a másik részlegre. A vezetőségi gyűlé­sek alkalmával részleglátoga­tásokat szervezünk, így a ve­zetőségi tagok a tapasztalt hiá­nyosságokat közvetlenül az adott részlegen megtárgyal­hatják. BOGDÁN FERENC összpontosított alkalmazottam!!. Az Armabeton vállalat 01-es számú üzemének dolgozói jő munkát végeztek és végeznek, csak ami mindkét fél számára kedvezőtlen helyzetet teremt — késéssel, örülnénk, ha az év végén valóban átvehetnénk a korszerűen felszerelt étter­met, ahol naponta 800—1200 dolgozó számára főzhetnek majd, az ugyanebben az épü­letben helyet kapott telefon- központot, valamint a részben már átadott épületcsoport még befejezetlen részét, ahol főleg laboratóriumi helyiségek lesz nek. Körülsétáltunk az építkezé sen, ahol Dolejs Josef, az üzem főmérnöke kalauzolt bennün­ket. — Az építkezés itt elejétől kezdve a vezetésem alatt fo­lyik, így ismerem az összes ezzel összefüggő problémákat. Az építkezési munkákkal már végeztünk, a legnagyobb baj viszont az — mutat a még be vakolatlan falakra —, hogy nem tudjuk befejezni. Valami mindig hiányzik, ami miatt le­maradunk. Vagy anyaghiány­ban szenvedünk, vagy nincse­nek megfelelő szakembereink. Egyszer a villanyszerelők, más­szor az asztalosok vagy a szó bafestők hiányoznak, így érthe tő, hogy sokat csúszunk az át adási határidővel. Ezzel a problémával a mi vállalatunkon kívül még számos prágai épít kezési vállalat küzd. Dolejs mérnök hozzáértően magyaráz a 42 millió korona anyagi ráfordítást követelő épít­kezésről. Elmondja, hogy rej­tett fűtést alkalmaznak, a me­legítőcsövek a mennyezetek­ben vannak elhelyezve és a további építkezési megoldások is megfelelnek a kor követel­ményeinek. A főmérnök állítását az épít­kezési határidő eltolódásával kapcsolatban Spilka Miloslav, az Armabeton 01-es számú tize mének igazgatója is alátámasz totta, aki röviden így foglalt.) össze az ezzel kapcsolatos mondanivalóját: — Üzemünk a főváros terű létén jelenleg négy fontos épít­kezésen dolgozik, amelyek kö­zé tartozik a szóban forgó ku­tatóintézet is. A legnagyobb problémát a prágai közszolgál­tatási vállalatokkal való hiá­nyos együttműködés okozza. Az említett vállalatoknál kevés a munkaerő, amit az építkezési vállalatok nagyon megéreznek. Üzemünkben 1200 alkalmazott dolgozik, legtöbbjük bekapcso lódik a szocialista munkaver seny különböző formáiba. A/, emberek jók, csak kevesen vannak, ez a legnagyobb prob léma. A kivitelezők és a beruházók egyaránt gondokkal küzdenek, de azt is tudjuk, hogy körülte­kintéssel, jó szervezéssel sok minden megoldható, s a fel merülő hiányosságok is kikii szöbölhetők. PAKOZDI GERTRÜI) A Sandrik vállalat Stósi (kosi ce-vidéki járás) üzemének dol­gozói zsebkéseket, húsvágó bárdokat, burgonya- és gyü- inülcshámoző késeket gyárta­nak. Felvételünkön: Ján Zá- vadsky, az üzem egyik szocia­lista munkabrigádjának tagja, konyhakést köszörUI. (A. Hasöák — CSTK felv.) Az ideológiai tevékenység A PARTSZERVEZETEK LEHETŐSÉGEI • A KOMMU­NISTÁK KEZDEMÉNYEZÉSE • FONTOS FELADAT AZ IFJÚSÁG NEVELÉSE A széles körű és sikeresen folyó politikai tömeg­munka és a pártoktatás nem menti fel az alapszervezeteket az önálló ideológiai nevelő tevékenység, az eszmei színvo­nal emelésének kötelezettsége alól. A pártszervezetek elméleti felkészültségének és a környe­zetre gyakorolt ideológiai ha­tásának jelentősége napjaink­ban növekszik. A szocializmus építésének magasabb szintje, a szubjektív tényezők szerepének növekedése azt kívánja, hogy az alapszervezetek egésze és tagjai külön külön is járulja­nak hozzá — lehetőségeiket ki­használva - a marxizmus—le ninizmus hegemóniájának erő­södéséhez, eszméink terjesztő séhez. Alkotóan és nagyobb ak­tivitással alkalmazzák elveit, mélyítsék el propagandáját az alapszervezet szerepének betöl­tése közben, védelmezzék egy­ségét, tisztaságát, és neveljék a kommunistákat, az alapszer­vezel környezetében élő pár­tonkívülieket, hiteles példát mutatva az elvszerfi' cselekvés re. A pártélet gyakorlata fél i n­ért hetei lenül bizonyítja, hogy a gazdasági feladatok végre­hajtásának, a politikai munká­nak és az eszmei nevelőlíalás- nak egységben kell érvényesül­nie az alapszervezet életében. A CSKP KB. 1972 októberi és az SZÍ,KP KB 1972 novemberi határozata, amikor az alap- szervezeti munka színvonalá­nak fejlesztését elemzi,^ e kö­telezettségek egyidejű érvé­nyesítéséi, az elvi ideológiai hatás növelését, eszmei kezde ménvezését tartja a legfonto­sabbnak Ma az alapszervezet világné­zeti nevelő tevékenysége nem hatékony, tervszerűtlen, vagy jelentőségét a vezetőség és a tagok nem érzik, az alapszer; vezel vezető szerepe, a közgon­dolkodásra gyakorolt pozití$ befolyásoló hatása gyengül, el értéktelenedik. Sodródni kezd, az eseményektől és lehetősé geitől elmarad Az alapszervezet akkor ké­pes kellő mértékben és szerve­zel lséggel magával ragadni és irányítani környezetét, mozgó­sítani a határozatok végrehaj­tására, ha a kollektíva egésze és a párttagok egyenként is tudják a dokumentumokat el­vileg képviselni, Ideológiai igazságait védelmezni, konkrét helyzetükre értelmezni, azokért eszmei értékeket felmutatva kiállni Tettekben, elméleti megnyilvánulásaikban egysége­sen úgy viselkedni, hogy ál­láspont juk és tevékenységük elismerten követhető és vonzó legyen mindenki számára. Az élet azt bizonyítja, hogy ideológiai, elméleti kérdések­kel is kell foglalkozni az ope­ratív funkció érvényesítése köz­ben, hogy az álapszerveZétben élénk vitaszellem uralkodjon, hatásosan cáfolni tudja a kör­nyezetében feltűnt nem marxis­ta nézeteket, hitelesen kritizál­hassa a kispolgári emberi be­idegződéseket és segítsen a hi­bák és a szocializmus normái­tól Idegen jelenségek megelő­zésében. helyreigazításban. N incs olyan alapszervezet, amely ne járulhatna hoz­zá tagjai és környezete mar­xista műveltségének gyarapítá­sához, elmélyítéséhez és ne lennének lehetőségei ideológiai és elméleti feladatok elvégzé­séhez. Hiszen már az is alap­vető ideológiai tevékenység, amikor az alapszervezet mérle­geli, hogy kiket javasol tovább­képzésre, eldönti, kiket von be a pártoktátás valamilyen fokú formájának munkájába, és a magasabb politikai végzettsé­gűeket milyen pártfeladatok elvégzésére jelöli ki, és a meg­bízatásokat számon kéri. Az oktatási év közben az alapszervezet ideológiai mun­káját jelenti az is, hogy körül­tekintően támogatja a propa­gandistákat, biztosítja tevé­kenységükhöz a nélkülözhetet­len tájékozottságót, szervezeti fegyelmet azzal, hogy követke­zetesen ellenőrzi a különféle oktatási tei’veket és a progra­mok végrehajtását, vizsgálja a képzés egész menetéi és ha­tásfokát. Az alapszervezet sokat tehet azért, hogy a propagandisták ne csak „ismereteket“ nyújt­sanak és ,.tananyagot'* dolgoz­zanak fel, hanem tervszerűbb hatást gyakoroljanak a hallga­tók egyéniségének, kommunis­ta tulajdonságainak fejlődésére. Az alapszervezet ideológiai tevékenységének középpontjá­ban elsősorban annak a fela­datnak a megoldása áll, hogy erősítve a belső fegyelmet, a párttagságot felkészültebbé, ön­tevékenyebbé tegye a CSKP XIV. kongresszusa határozatainak megvalósításában, az esetleges akadályozó tényezők elleni fel­lépésben. A párttagságnak a konkrét tények birtokában, az esetek, a folyamatok gondos elemzése alapján, egyetértően és azonos szenvedéllyel kell fellépnie mindenfajta szocializ­must gyengítő jelenség ellen. A pártszervezet tagjai őszintén, pártszerűen, igényesen, folya­matosan, elvi biztonsággal és bátran — ha szükséges szemé­lyi következtetések levonását is vállalva — önkritikusan lép­jenek fel elsősorban a kommu­nisták között fellelhető elvte- lenséggel, kispolgári magatar­tással szemben. Az alapszerve­zeti kollektíva elvi-ideológiai felkészítése és bátorítása a szo­cialista építés napirenden le­vő feladataink megoldására egyik legfontosabb ideológiai munkaalkalom és kötelezettség. S ok kihasználatlan ideoló­giai nevelő lehetőség rej­lik az alapszervezeti napiren­dek megszervezésében és ará­nyainak kialakításában is. Á jól összeállított elméleti kérdé­seket önállóan Is tárgyaló na­pirendek erősítik a párttagság egyéni felkészültségét, igényes­ségét és segítik felelősségének felismerését. A hétköznapi cse­lekvések elvi megalapozása, a határozatok világnézeti vonat­kozásainak, ideológiai törvény­szerűségeinek feltárása a napi­rendek tárgyalása közben az alapszervezet tagjainak szemé­lyiségére is hatással van. Egyé­ni, elméleti és politikai mun­kájuk, eszmei' szilárdságuk pe­dig feltétele az alapszervezet egységének, operativitásának, a közgondolkodás szocialista ala­kításának, az Ideológiai és á politikai vezető szerep betölté­sének. A taggyűlések beszámolóinak összeállításakor sokat tehet a vezetőség az ideológiai munka erősítéséért azzal, hogy a be­számolóban ilyen feladatok elemzésére kitér, következteté­seivel vitára ösztönöz és az alapszervezet az egyes pártta­gok munkáját, konkrét megbí­zatását a CSKP XIV. kongresz- szusa és a novemberi határozat követelményeivel egybevetve gondosan értékeli. Az alapszervezet ideológiai munkájában kiemelt helyei fog­lal el az ifjúság nevelése, a fel­növekvő nemzedék önmagára találásának, társadalmi leliető- ségeii’e és a történelmi jövőjé­re való felkészítésének támo­gatása is. Igen fontos, hogy az ifjúsági szervezetek kommunis­ta jellegét erősítő érzelmi és értelmi nevelését kiváltó kez­deményezéseket, a fiatalok kul­turális életét, általános és szak­mai műveltségének gyarapítá­sát, művelődési programjainak kialakítását segítse, elvileg irá­nyítsa. A pártélet gyakorlata vilá­gosan mutatja, hogy min­den alapszervezet számára adó­dik alkalom és biztosítottak az eszközök, feltételek ahhoz, hogy elméleti-ideológiai munkát végezzen. Annál is inkább, mert az eszmei tevékenység a mindennapi munka hatékony­ságának fokozója, és kifejezője annak a funkcióképességnek, amely az alapszervezet politi­kai tőkéjében rejlik ILLÉS BERTALAN

Next

/
Thumbnails
Contents