Új Szó, 1975. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1975-05-05 / 104. szám, hétfő

NÉGYEN A KITÜNTETETTEK KÖZÜL Az idei május elseje alkalmából számos művészünk is magas állami kitüntetésben részesült. Pártunk és vezető állami szer­veink azoknak fejezték ki elismerésüket, akik eszmei és művé­szi szempontból egyaránt igényes alkotásokkal formálják szo­cialista társadalmunk emberének tudatát és érzelmi világát. Az alábbiakban bemutatunk négy kitüntetett művészt. A NYUGTALANSÁG KÖLTŐJE Az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején az úgy­nevezett máso­dik hullámban egész sor fiatal, tehetséges köl­tő érkezik a szlovák iroda­lomba. Köztük van, újszerű tó­nussal, sajátos világlátással Miroslav Válek, aki ma nemcsak a kortárs szlovák költészet egyik legki­emelkedőbb művelője, hanem mint az SZSZK művelődésügyi minisztere jelen­tős szerepet tölt be politikai és kultu­rális életünk irányításában, alakításá bán is. 1959-ben, költők pályakezdéséhez mérve: szokatlanul későn, harminckét éves korában jelenik meg első önálló kötete, az Érintések. De szinte semmi sincs ebben a gyűjteményben az első kötetekben általában föllelhető gyen­gékből. Az Érthetetlen dolgok című versben, mintegy útjelző táblaként, a következőképpen fogalmazódik meg Vá­lek költészetének a lényege, pontosab­ban kiindulópontja: „Érthetetlen dol­gok, / fogadjátok be magatok közé,/ járjátok át minden érzékemet, / érint­sük meg egymást, / mint ahogy a he­gedűt érinti a vonó.“ És mindezt azért, hogy a világot megismerni, átfogni, alakítani szenvedélyesen akaró költő, ilyen megejtően szépen, költőhöz mél­tó ajándékokkal közeledhessen a közös­ség felé: „És most kilépek önmagám­ból, / mint a folyó a medréből, / és viszem a még izzó szót, / pompás csa­tot formálok belőle hajatokba, / éles kést, ekét / és mindent, amit akartok, / mindent, ami nélkülözhetetlen a bol­dogsághoz.“ (Esztétika/. Kilép a szülő­földre, amely éltető eleme, örök for­rása. A két évvel később megjelent máso­dik kötetben, a Tömegvonzásban, to­vább tágítja a külső és a belső világ határait. Amelyek azonban nem rejtik el a súlyos gondolatokat. Válek költé­szetének másik lényeges vonása a gon­dolatiság, amely dermesztő képekben jelenik meg például nagy fasisztaelle­nes versében, A szülőföld kéz, amelyre ráborulhatsz sírva címűben: „Kulcsok alázatos és csöndes testvérisége, / fogj össze hát a zárat nyitogató kezek el­len. / Eszeveszett éjszaka ül a házte­tőn, / a lyukas kéménybe fütyürészve, / míg bodzák fuvoláznak a kertben. / Ö, átlépni a rettegésen / és kinyitni az ajtót, / hogy lássuk, mi történik kö­rülöttünk. / Anya! anya! / És csizmák sora föl-föl a lépcsőn.“ Miroslav Válek versei dinamikusak, akárcsak a valóság. Alig zabolázható belső erők feszítik a sorokat. Ellent­mondásokból, a valóság ellentmondá­saiból építkezik a költő, aki olyan ha­jóra vágyik, melyre hajótörés vár. És íme, eljutottunk a váleki líra harmadik meghatározó jegyéhez: a nyugtalanság­hoz, a kockáztató, a szikla szélére me­részkedő költőhöz. Nem véletlen, hogy Nyugtalanság címmel jelent meg a harmadik kötet. Sőt,. Válek verseinek 1971-ben kiadott gyűjteménye A nyug­talanság négy könyve címet viseli. Eb­ben természetesen szerepelnek az 1965- ben megjelent Lúdbőrös szerelem című kötet versei. Egyik költeményében A fű történel­mében írja, hogy „a fű mindent tud életről s halálról“, s néhány sorral lej­jebb: „Megértek én már mindent, / mintha fű volnék magam is.“ A rézig nált hang. a nyugalom azonban csak látszólagos, pillanatnyi. A Vasárnapi harangok című versében ismét föl lobog a nyugtalanság, és mily jellemző: „zú gó harangok“ közt keresi nyugalmát. Másik, csodálatosan szép szerelmes versében, a Naptár címűben, pedig már a kedvesnél: „Végy ki a szádból, / s véresen, mint a cseresznyemagot / ma­gadhoz ültess el engemet.“ Nyugtalan költő. De lehet-e nyugodt, ülhet-e szótlanul, csendben, amikor késsel hasít belé a történelem, amikor újabb és újabb háborúkat szül a civili­zált világ — Laoszban, Vietnamban és másutt. Az emberiség fájdalma a költő fájdalma is. Az emberiségért, a jövőért aggódó költőé. így lesz szocialista, el­kötelezett és közéleti lírikus Miroslav Válek, aki hisz az emberben és hisz a haladásban: „Elvtársak, figyeljetek, ez a végső zene, / figyeljétek, mint izzik húron a vonó. / Ez nem /ogak csikor- gatása: »/ Az imperialisták fűrészelik maguk alatt a fát. / Nincs oly erő, / mely útjába állhat a haladásnak ...« / Az ember örök!“ — mondja másik nagy versében, a Dobolás túloldalra címűben. Válek ismeretlen, izgalmas mélysé­gekbe merült le, hogy felkutassa a lét és a külső valóság mozgató erőit. Olyan szívvel merült alá, amelyet a „bennünk rekedt állati ösztönök“ faggatnak. Mi­roslav Válek igazi költő. Igazi költő azért is, mert hisz a költészet erejében, hisz saját költészetének erejében, (amelynek vázlatos bemutatásával sze­rény kísérletet tettünk arra, hogy kör­vonalazzuk emberi, erkölcsi magatartá­sát is): „Elhiszem, hogy a kimondott szó hatni tud a világegyetemre.“ BODNÁR GYULA MÁRÓL A MÁNAK M drámaíró népszerűségét többek között két tényen mérhetjük le. Az egyik az, hogy a színházi plakáton a drámája mellé hányszor teszi a Minden jegy elkelt cédulát. Nem jelentéktelen az sem, hogy alkotásait hány színház mutatja be. Jan Soloviő ezek alapján népszerű szerző. Ha jól összeszámol­juk, kevés olyan hazai hivatásos szín­házunk van, ahol az utóbbi időben ne tűzték volna műsorra valamelyik mű­vét. A Meridián és az Ezüst jaguár ezekben a hónapokban országszerte sl- kerdarabnak számít. Tavaly a Szovjet­unióban a Kolduskaland és az Ez aztán a meglepetés vívott ki megérdemelt el­ismerést. Soloviö népszerűségét nem ol­csó eszközökkel éri el. Jó szemű, jó tollú író, aki látja és láttatja mai éle­tünk problémáit. Néha vidáman, máskor meg komolyan ír a mai ember örömé­ről és bánatáról az úgynevezett szürke hétköznapok hordalékairól. Őszintén, kommunista íróhoz méltóan vall a mai emberről — a mai embernek.) „Sokan beszéltek már erről, de én is tudom, érzem, hogy életem egyik ér­telme a művészi alkotás. Ogy vélem, napjaink egyik legfontosabb feladata, hogy a művészetben, így drámairodal­munkban is újra felfedezzük korunk emberét. Dicshimnuszok, mindennemű torzítások nélkül. Ez elsősorban a szo­cialista művészet küldetése. Tudom, rendkívül nehéz feladat, jóval nehe­zebb, mint mondjuk negyven, ötven, avagy száz évvel ezelőtt volt. Ma a ro­hamos fejlődés, a tudományos-technikai forradalom korában élünk. Ami ma ér­vényes, holnap talán már Idejét múlta, s ami most lehetetlennek tűnik, rövid idő múlva természetes, megszokott le­het. Ez a felfokozott tempó az ember életét jelentősen befolyásolja, olykor ellentmondások, problémák közé sodor­ja. Többek között a művész feladata, hogy ezekről írjon, véleményt formái jón.“ (A kritikusok egy része gyakran haj lamos az úgynevezett skatulyázásra. Soloviő színműveit szinte kivétel nél kül csaknem kizárólagos erkölcs-drá­máknak tartják.) „Eleinte bosszantott, de aztán rájüt tem, hogy nem teljesen alaptalan ez a meghatározás. Az elmúlt években sokat ........ beszéltünk a Mm- \ szocialista er­, ra| | kölesről, de saj­fíSJBr :í J nos inkább cs;ik f", ***#1 éÉ ' beszéltünk. S El; fv 7"^ W. közben a pro- { ' A <^iÉÉp tekció, a társa­Á dalmi tulajdon : :f megkárosításá nak különböző Irnfml formája és más káros tünet nem szűnt meg. Ezzel együtt sok ember éemdorkodása, jelleme sem változott meg gyökeresen. Ezért a kétségtelen eredmények mellett ma is akadnak komoly társadalmi és egyéni problé­mák, melyeknek nem jelentéktelen er­kölcsi és etikai vonatkozásuk is van. Elsősorban ezekről írok alkotásaimban. Művészi célkitűzésem ezután sem vál­tozik. Napjainkban sok megírásra váró, rendkívül fontos téma kínálkozik. Igyekszem ezekből meríteni.“ (Ján SolovifS drámaírói tevékenysége mellett a színművészeti főiskolán is ta­nít, ezenkívül a Szlovákiai Írószövet­ség titkára, képviselő és még sok egyéb társadalmi funkciót is betölt. Az újság­írót különösen érdekli ez a kérdés, va­jon egy ember képes-e ennyi minden elvégzésére.) „Sokszor megkérdezem önmagámtól is, hogy közéleti teendőin* ww> befo­lyásolják e károsan művészi munkámat. Ezt a kritikusok döntik el. A Remek fickók Karlovy Varyban annak idején nagydíjat nyert, két legutóbbi színmű­vemet telt ház előtt játsszák Bratislavá­ban, Prágában» Ostraván és máshol. A Meridiánnak tudtommal nagy sikere van a magyarlakta vidékeken is. Ezt bi­zonyos fokig a néző válaszának is te­kintem. S ez egyúttal legfőbb hajtó­erőm is. Csodálatos érzés, amikor a színfalak mögül én nem a darabomat, hanem a néző reagálását figyelem és észreveszem, hogy együtt él a művel, figyel, tapsol. Ezért a pótolhatatlan ju­talomért érdemes dolgozni pihenés nél­kül, szüntelenül. Ami közéleti funkciói­mat illeti, fiatal korom óta, amikor az ifjúsági szervezetben dolgoztam, hozzá­szoktam. hogy más emberek gondján- baján segítsek, s kivegyem részem a társadalmi feladatok megoldásából. Köz­életi teendőim során nagyon sok em­berrel s ezzel együtt nagyon sok törté­nettel ismerkedtem meg, melyek köz­vetve vagy közvetlenül megjelennek műveimben is. sz^lvAssy júzsef VALLOMÁSOK A DICSŐ NAPOKRÓL Az idei Klement Gottwald állami dí­jasok között találjuk Ján Cikker nem­zeti művészt, a kiváló szlovák zeneszer­zőt is. A magas állami kitüntetéssel az EPITAF című . nagyzenekarra írt szim­fonikus művét jutalmazzák, de egyide­jűleg értékelik az utóbbi években alko­tott szerzeményeit is, különösen az ope­ráit, (Játék a szerelemről és a halál­ról, Corfolanus). A Juro Jánošík (1955) és a Feltámadás (1963) után az Epitaf olyan alkotás, amivel Ján Cikker pro­fesszor már harmadszor érdemli ki az állami díjat. 9 Az Epitaf ci mű szimfonikus alkotás (eredeti címe „A régi lö vészárok fe lett“) zenei visszaemléke­zés a Szlovák Nemzeti Felke lésre. Közis mert, hogy a/ SZNF mélyre­hatóan befolyá solta Cikker mű vészi fejlőffö- sét. A felkelés szereny tagjaként ír­ta a Banská Bystrica-i rádió számára a „felkelő hívójelét“, majd később a lelkesítő „Felkelők indulóját). A hábo­rú után a Reggel (1946) című szimfo­nikus költeményében tért vissza a hí­vójelhez és az indulóhoz, és ugyanez a motívuma az Epitaf című szerzemé­nyének is, amit 1973-ban, az SZNF kö­zeledő 30. évfordulója tiszteletére alko­tott. Paľo Bieliknek a felkelés temati­kájával foglalkozó és immár legendás hírű Farkasoduk (1948) című filmjéhez írt kísérőzene is lehetőséget adott a szerzőnek, hogy kifejezze az SZNF-hez kapcsolódó érzéseit, A felkelés élmé­nyei csendülnek ki Cikker több operá­jából és szimfonikus művéből, jóllehet ezeket nem motiválják olyan elsődle­gesen, mint a felkelés idején, vagy közvetlenül utána alkotott művei. „Az SZNF emlékére“ — így dedikál­ta a szerző az Epitaf partitúráját ab­ban a meggyőződésben, hogy ez fejezi ki legjobban műve mondanivalóját. Ma­ga a mű emlékezés a szerző szülőváro­sára — Banská Bystricára, a felkelés idejében, az emberekre, akik ott éltek és akikkel naponta találkozott és azok­ra is, akik ott az erdőkben hurcoltak, kockáztatták és feláldozták életüket a mi szabadságunkért. Amikor megáll és csendesen elgondolkodik a fűborította lövészárok, vagy az erdők szélén még bőségesen található partizánnyomok fe­lett, felidézi azok emlékét, akik az ár­kokban feküdtek és a hazájukat véd­ték. Vérbő emlékek ezek és feszítőere­jük kényszerítette Cikkért arra, hogy meggyőző zenei nyelven fejezze ki őket. Az emlékezet három részre osztja Az első rész a természet nyugalmát, a szellők suttogását, a nyári napfénytől csókolt virágok illatát fejezi ki. A fű­vel és virággal borított lövészárkok fe­lett az ember a múltat idézi. A máso­dik, gyors ütemű rész emlékezés a fel­kelés harcaira. Az izgalmas kantiléna (énekszerű dallam) feltárja a harcoló katonák lelkivilágát, vágyait és remé­nyeit. A mű a cseh és a szlovák him­nusz motívumával jelzi a Csehszlovák Köztársaság újjászületését. A befejező részben felcsendül a felkelő rádió hí­vójele, amivel a szerző idézi szerény hozzájárulását népe történelmének leg­dicsőbb fejezetéhez. Az Epitaf zenéje a Felkelők indulója motívumaira épül, de a szerző bele­szőtte a két himnusz elemeit is, mint­egy jelezve, hogy a felkelés nemcsak harci feladatokat jelentett. Bizonyítja, hogy az SZNF jelenünk szerves része, mindennapi életünkben vagy egészen nyíltan vagy alig észrevehetően jelent­kezik, de eszmei hagyatéka életünkben mindig jelenvaló és soha nem feled­kezhetünk meg róla. Cikker az Epitaf című szimfonikus szerzeményével nemcsak a felkelés te­matikájával foglalkozó saját műveinek számát gyarapította, hanem a szlovák zenét olyan alkotással gazdagította, ami az említett témakörben a legjob bak közé tartozik. ALFRÉD GABAUEK A TERMÉSZET ÉS AZ EMBER — MAI SZEMMEL Ján Kozák, a kortárs cseh irodalom jelen­tős képviselője 1921-ben szüle­tett Roudniee nad Labemben. Vidéki szárma­zása írói pro fiiját is megha­tározta: az ol­vasók tudatá­ban a falusi-vi­déki élet átren­deződésével foglalkozó múveK szerzo- jeként él (Keserű lélegzet, Mariana Ratlváková, Érős kéz, Szent Mihály; az utóbbiért 1972-ben Klement Gottwald díjat kapott). Nagy népszerűségnek ör­vendenek az író vadásztörténetei is, amelyeket Vadászúton a tajgában cí­mű könyvél>en ismerhetünk meg. Ko­zák hősei az intellektuális modern pró­za alakjai között alléié „fehér holló­nak“ számítanak: egyszerű emberek, földművelők, vadászok, pásztorok, a természet fiai és Ismerői. A fehér mén című kisregényére szin­tén az említett világlátása jellemző. Sikere és népszerűsége (gyors egymás­utánban lehozta a Literárni mésieník és a Slovenská pohl'ady és az Irodal­mi Szemle is), alighanem abból fakad, hogy már a szinte esszébe, tanulmány­ba hajló modern próza korában Kozák az epika ősibb, egyszerűbb — de mind­máig népszerű — formáját választotta. Mindenekelőtt: előtérbe helyezte a mű információs bázisát, amely - a mi is­mert (ismerni vélt) civilizációs vilá­gunkkal szemben — újat, ismeretlent kínál: a számunkra egzotikumot jelentő tundrát mutatja be a helyszín, a termé­szet, a madár- és állatvilág hiteles, plasztikus leírásával. Fontos szerepet játszik a mű cselekménye is, melyben Kozák még az olyan látványos epizó­doktól sem riad vissza, mint a mének viadala vagy a farkaskaland. S itt fölmerülhet a kérdés: nem megy e ez az „egzotikus“ Információs bázisból és markáns cselekményből fa­kadd olvasmányosság a mű alakjainak a rovására. A vad méneseket terelő, a farkasokkal viaskodó, a zord termé­szettel küzdő ember ábrázolása (az ala­kok aktivitása) mellett helyet kapott-e Kozák művében a megismerő funkció, az ember lélektani valósága? Az előb­bi kérdésre nemmel, az utóbbira igen­nel felelhetünk. A téma magja lélekta­ni-erkölcsi probléma: férfi és nő kap­csolata, egy házaspár életútja, mely­nek állomásai Mása és Szása emlékké­peiben rajzolódnak ki. A kisregény ide­je tehát kitágult: nemcsak a tundrái va­dászkalandok, hanem egyúttal az „em­beri sors“ hordozója is; azé a sorsé, melynek értelmi-erkölcsi megnyilatko­zásai a mű felszíni struktúrájában (a házaspár ideges párbeszédei, civakodá- sai, gesztusai, tettei) realizálódnak. És — a kisregény javára — nemcsak ott, hanem a mű mély struktúrájában is. A mű kompozíciója két témát és két sze­replőállományt foglal magába. Az egyik az emberek és tetteik, a másik az álla­tok és tetteik kategóriája. Az utóbbi középpontjában Ajhalnak, a fehér ménnek a „magatartása“ és „tettei“ állnak. Ez a két kategória párhuzam­vonásra, összevetésre késztet, impul­zust ad a magatartásformák értékeinek a meghatározásához. Ebben a kifino­mult, az embert önmagára döbbentő szimbolikában rejlik a Fehér mén egyik legnagyobb írói erénye. S olykor túl­civilizált világunkban, amikor — mint Ozsvald Árpád egyik verse mondja „Hiányzik belőlünk a dolgok / egysze­rű, áhitatos tisztelete. / Elfelejtettük a boldog, / természetes csodálkozást“, minden bizonnyal nem kevés az sem, hogy az ember fölfedezi és magáévá teszi a dolgokból, füvekből, fákból és oktalan állatokból feléje sugárzó ter­mészetes, elemi erejű tisztaságot. Ján Kozák legújabb műve remélhető­leg rövidesen könyvalakban Is megje­lenik magyar nyelven. Az író megér demll, hogy a magyar olvasó is mégis merje a nevét és műveit, hiszen alkotó­ként és közéleti emberként is egy­aránt figyelemre méltó munkát végez. ZALABA1 ZSIGMOND ól síó 1975. V. 5.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents