Új Szó, 1975. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1975-05-22 / 118. szám, csütörtök

KETTŐS LENGYEL SIKER XI. útszakasz: Mýtnik, XII. útszakasz: Bonieczki A XXVIII. Békeverseny utolsó előtti napján két útszakaszt bonyolítottak le. Délelőtt 39 ki­lométeren rendezték az egyenkénti indításos versenyt, délután pedig 112 kilométeren a XII. útszakasz következett. Ez a nap teljes lengyel sikerrel zárult, mivel délelőtt Mytnik, délután pedig Boniecki végzett az első helyen. Az egyenkénti indításos ver­senyen, melyet az „igazság út­szakaszának“ hívnak, Stawi- szynból Konlnba vezetett, még­pedig sík területen, és a ver­senyzőknek nemcsak a kilorné- . terekkel, hanem az erős szél­lel is meg kellett küzdeniük. Mindenki csak a saját erejében bízhatott, egymást nem segít­hették a kerékpározók, így ért­hetően fáradtan érkeznek a cél­ba. Elsőnek az összetett ver­seny utolsó helyezettje, a ku­bai Guinez rajtolt, s utolsóként az összetettben vezető Szur- kowski vágott a 33 kilométeres távnak. A kubai versenyző 51:51 perc alatt tette meg a távot. Ennél jobb időt, 50:11 perccel a magyar Kis ért el, majd Henke 50 másodperc alatt ért a célba. Egymás után javí­tották meg a versenyzők az időeredményeket, ami érthető, hiszen a végén rajtoltak a leg­jobbak A győzelmet azonban olyan versenyző szerezte meg, aki az összetettben nem szere­pel az első húsz közölt, még­pedig a lengyel Mytnik. A kö­zönség feszült várakozással te­kintett Szurkowski szereplése elé. Az összetett versenyben vezető lengyel kerékpározó nem okozott csalódást, az ötö­dik legjobb idővel ért a célba. Az egyenkénti indításos ver­seny végeredménye: 1. Mytnik (lengyel) 47:13, 2. Pikkuus f szovjet) 47:33, 3. Hartnick í NDK-beli) 47:58, 4. Uszokin (szovjet) 48:28, 5. Szurkowski 48:50, 6. Szozda 48:45, 7. Csap- ligin (szovjet) 48:50, 8. Koneč­ný (csehszlovák) 48:56 perc. Délben, 13.30 órakor Konin- ban rajtolt a Békeverseny me­zőnye, hogy megtegye a Lodzba vezető 112 kilométert. Bár a délelőtti egyenkénti indításos verseny jócskán igénybe vette a kerékpározókat, a délutáni útszakasz sem volt izgalmaktól mentes. Az útszakasz sík terü­leten vezetett, Az első részhaj­rát Szurkowski, a másodikat Uszokin nyerte. A lengyel ver­senyzők éberen őrködtek a többiek fölött, .egyetlen egy szö­kési kísérlet sem kerülte el fi­gyelmüket, s valószínűleg en­nek tulajdonítható, hogy a dél­utáni útszakaszon is hazai ver­senyző vitte el a pálmát. Mintegy 12 kilométerrel a cél előtt a mezőnyből kivált egy 11 tagú csoport, mely fo­kozatosan néhány száz méteres előnyre tett szert, a főmezőny azonban ezt a hátrányát a sta­dionig ledolgozta, így széthú­zódva bár, de egy bolyban ke­rekeztek a stadionba a Béke- verseny résztvevői. A végső győzelmet a ragyogóan hajrá­zó lengyel Boniecki szerezte meg Suarez és Bartnnfftek előtt. A csehszlovák versenyző végig FELSZABADULÁSI KUPÁÉRT A bratislavai és a trnavai sportcsarnokban tegnap meg­kezdődtek a Felszabadulási Ku­páért sorra kerülő nemzetközi női kosárlabda-torna küzdelmet. Ezen az Újvidéki Vojvodina, az IEFS Bukarest, a Slovan Bra­tislava, az UK Bratislava, a berlini Humboldt Egyetem, a budapesti MTK, a VS Praha, valamint Csehszlovákia junior együttese vesz részt. Az első nap a hazai együttesek közül a Slovan Bratislava és a VS Praha szerezte meg a győzel­met. Az UK kikapott az MTK- lól, a junior válogatott pedig a bukarestiektől. Eredmények: Csehszlovákia junior—IEFS Bukarest 63:68 (33:37), UK Bratislava —MTK 59:73 (27:31), VŠ Praha—Hum­boldt Egyetem 84:60 (37:30), Slovan Bratislava—Újvidéki Vojvodina 99:63 (54:27). Első hely az ifjúsági tornán A svájci Monthey városában nemzetközi ifjúsági labdarúgó­tornára került sor, amely a csehszlovák fiatalok elsőségét hozta. Csapatunk előbb cso­portgyőztes lett, mivel az FC Siont 2:0-ra, az FC örebrót 4:1- re győzte le, a Lecco csapatá­val gól nélkül mérkőzött. A második csoportban a Ta­tabányai Bányász végzett az el­ső helyen. Ebben a csoportban szerepelt még a Bayern Mün­chen, az FC Monthey és a Neu- chatel. A döntőt a csehszlovák csa­pat 2:1 arányban nyerte a Ta­tabánya ellen. A bronzos hely­osztón a Lecco l:l-re végzett a Bayern csapatával, de a tizen­egyesek sikeresebb végrehajtá­sával az olasz csapaté lett a harmadik hely. A vetélkedést villámtorna formájában rendez­ték meg, két 25 percig tartó félidővel, a döntő két 30 per­ces félidőből állt. _ CSAK JÖVŐRE Nagy port vert föl Európában az eddigi „papírelőkészület“ a tervezett Dél-Amerika—Európa kontinensek közötti válogatott mérkőzésre. A megbízott szak­vezetők, Helmut Schön és Ko­vács István ki is jelölték a har­minc tagú keretet. Ennek a ke­retnek május végéig 22 főre kellett volna zsugorodnia. Lab­darúgásunk szakvezetői abban bíztak, hogy földrészünk együt­tesében helyet kap a jelölt Pi- varník is. A terv egyelőre csak terv marad. A FIFA vezetősé­gének hivatalosan is bejelen­tették, hogy anyagi nehézségek miatt Dél-Amerika, konkréteb­ben Rio de Janeiro idén nem tudja megrendezni a nagy ta­lálkozót. A FIFA szóvivője ki­jelentette, hogy a Dél-Amerika —Európa mérkőzés jövőre fel­tétlenül sorra kerül. Lehet, hogy a háttérben nem­csak pénzügyi kérdés van, ha­nem a dél-amerikai labdarúgás mai erejének valós felmérése, ami prognózisba foglalva any- nyit jelenthet, hogy a nagy előnyben levő európai labdarú­gás még dél-amerikai színtér­rel ís e kontinens összecsapás esélyese lett volna. (Zaj A kalapácsvető világcsúcs alakulása 70,33 Harold Connolly (amerikai) — 1980 70.67 Harold Connolly (amerikai) — 1962 71,06 Harold Connolly (amerikai) — 1965 71,26 Harold Connolly (amerikai) — 1965 73,74 Zsivótzky (magyar) — 1965 73,76 Zsivótzky (magyar) — 1968 74,52 Romuald Klim (szovjet) — 1969 74.68 Anatolij Bondarcsuk (szovjet) — 1970 74,90 Uwe Beyer (nyugatnémet) — 1971 76,40 Walter Schmidt (nyugatnémet) — 1971 76,60 Reinhard Thiemer (nyugatnémet) — 1974 76,66 Alekszej Szpiridonov (szovjet) — 1974 76,50 Kari Hans Riehm (nyugatnémet) — 1975 kitűnően tartotta magát, és így sikerült felállnia a dobogóra. A XII. útszakasz nemhivata­los végeredménye: 1. Boniecki (lengvel), 2. Suarez (spanyol), 3. Bartonícek (csehszlovák), 4. Kiihn (NDK-beli), mind 2:18:52 óra. A Békeverseny állása tíz út­szakasz után — egyéniben: 1. Szurkowski 37:29:14. 2. Hartnick 37:30:27, 3. Guszjatnvikov 37:31:03. 4. Pikkuus 37:31:11, 5. Diers 37:31:19, 6. Csanligin 37:31:20, 7. Moravec 37:33:01, 8. Bartonícek 37:33:46. Csapatban: 1. Szovjetunió 112:32:05, 2. NDK 112:38:52. 3. Csehszlovákia 112:38:14, 4. Len­gyelország 112:44:12, 5. Norvé­gia 112:45:35, 6. Spanyolország 112:45:09 óra. SPDRTHlRARO • A szovjet női röplabda-vá­logatott másodszor is legyőzte Japán csapatát, ezúttal 3:1 (12, —4, 12, 4) arányban. • A finn olimpiai érmesek társasága azzal a kéréssel for­dult a rég? olimpiai érmesek nemzetközi szövetségéhez, hogv a tavaly elhunyt Paavo Nurmi- nak „post humus“ adják vissza 1932-ben nyert aranyérmét, amelytől profi-vád miatt fosz­tották meg. • Az NSZK-beli Hageuben a férfi kosárlabda Európa-bajnok­ság B-csoportjának küzdelmei során a románok 91:83 (54:43) arányú győzelmet arattak a franciák ellen. • Joliann Cruvffot, akinek szerződése 1976 júniusában jár le az FC Barcelonánál, egyre több klubhoz hívják a világ minden részéből. Volt csapatán, az Ajaxon kívül ajánlatot ka­pott a Bayern Münchentől, az Olvmpique Marseille-től, a Niz­zától, valamint görög, belga és arab klubcsapatoktól. Évi négy mérkőzésre szóló szerződési ajánlat is érkezett Cruyff ré­szére az Egyesült Államokból, a mérkőzésenkénti honorárium 40 000 dollár volna. • Maurice Herzogot, a fran­cia ifjúsági és sportiigyek volt titkárát választották a NOB protokollfőnökévé. Herzog így Joan Antonio Samaranc (spa­nyol) örökébe lépett, aki vi­szont legutóbb a NOB alelnöki tisztségét foglalta el. Takács (középen) az AC Nitra egyetlen, de nagyon fontos gólját érte el a Bohemians elleni 1. labdarúgó-liga mérkőzésen. (Matis fölvétele) ÉRTÉKES TAPASZTALATOK jirí Vícha a csehszlovák férfi kézilabda válogatott edzője értékes tapasztalatokkal tért haza kéthetes romániai tartóz­kodásáról: Prágába érkezte után a többi között ezt jelentette ki: — A világ élvonalába tartozó román kézilabda-sport legna­gyobb előnyét abban látom, hogy szervezetten és alaposan tö­rődik az ifjúsággal. A válogatott utánpótlásáról több mint 100 kézilabda sportiskola gondoskodik. Ezekben a diákok és az ifjúság fejlődését 230 edző működése szolgálja. Az ilyen ada­tok láttán a?, embernek szinte szédül a feje. Az említett román sportiskolákat a helyi nemzeti bizottságok pénzelik és meg­szervezik sporttevékenységüket a tanításon kívüli időben is. Elsősorban magas testalkatú fiatalokat keresnek, s ez nagy előnyük, mert nálunk az ilyesmi csak a felnőttek csapaitáJjan követelmény. A románok nagy előnyre tettek szert az ifjúsági kézilabdázásban velünk összehasonlítva. Romániában a sport­tevékenységet a válogatott érdekeinek vetik alá. Ebből az el­gondolásból kiindulva a vdágbajnokság esztendejében nem in­dítanak csapatot a Bajnokcsapatok Európa Kupájában sem. így van ez a női kézilabdasportban is. A román válogatott ugyancsak szorgalmasan készül a Szovjetunióban sorra kerülő VB re és a bajnokcsapat távol marad a BEK-től. — Romániában járva tíz mérkőzést láttam, köztük öt baj­noki küzdelmet. A színvonal nem volt különösebb, talán azért • is, mert a bajnokság befejezése előtt a Steaua Bukarest már 10 pontos előnnyel vezet. Nem is lepett meg, hogy 20:16 arányban kikapott a Baia Maré együttesétől. Jelenleg Romá­niában ugyanolyan kézilabda-problémák vannak, mint nálunk. A bajnoki küzdelmeket szabadtéren fejezik be és ezek a pá lyák aszfalttal, vagy salakkal fedettek, tehát nem segíthetik elő a jó játékot. — Nagyon érdekelt a román testnevelés szervezése. Láttam a legjobb klubcsapatok, mint a Steaua és a Dynamo Bukarest edzéseit és meglátogattam a testnevelési. főiskolát, ahol tan­székvezetőként Kunst professzor, minden idők egyik legjobb volt román kézilabdázója működik. Kézilabdasportunknak sok tanulnivalója van a románoktól. ÜLÉSEZIK A NOB Lausatniüban kedden ünnepé­lyesen megnyitották a Nemzet­közi Olimpiai Bizottság 78. ülés­szakát. Nyitóbeszédében Lord Killanin, a NOB elnöke hang­súlyozta, hogy a jövőben még szorosabbá kell tenni a NOB, valamint a nemzetközi sport­szövetségok és nemzeti olim­piai bizottság kapcsolatát. A továbbiakban kijelentette, hogy a NOB-nak minden problémát meg kell oldania, és ki kell tárnia ajtaját a világ vala­mennyi sportolója előtt. Ez cél­zás volt arra, hogy a Kínai Atlétikai Világ Kupa 1980-ban? Moszkvából jelenti a TASZSZ. — Meggyőződésem, hogy az atlétikai Világ Kupát meg le­het valósítani, de a versenyek lebonyolítására 1980 előtt nem igen kerülhet sor — jelentette ki Adrián Paulen, az Európai Atlétikai Szövetség holland el­nöke a Szovjetszkij Szportnak adott nyilatkozatában, miután Leningrádban befejeződött az EAA tanácsának ülése. A Szovjetunióban — írja a lap — ezúttal először került sor a kontinens 32 tagországot felölelő szövetsége vezetőinek megbeszélésére, amelyen Bulgá­ria, Magyarország, az NDK, Anglia, Hollandia, Dánia, Spa­nyolország, az NSZK, Francia- ország, Jugoszlávia és a Szov­jetunió képviselői vettek részt. — Az atlétikai világbajnok­ságnak lenne sajátos alternatí­vája a Világ Kupa — folytatta nyilatkozatában Paulen —, még­pedig az Európa Kupa kiszéle­sítésével. A Világ Kupa lebo­nyolítását esetleg a következő­képpen lehetne végrehajtani: a döntőben három ország csapata venne részt Európából, kettő az amerikai kontinensről, egy- egy pedig Ázsiából, Afrikából és a Csendes-óceáni térségből, megelőzően pedig selejtezőkre kerülne sor. A. Paulen szerint a VK javas­lata egyöntetű támogatásra ta­lált, valamennyi részvevő ked­vezően fogadta, de megvalósí­tása még a jövő kérdése. A tanácsülésen az említette­ken kívül még megtárgyalták az atlétika további fejlesztésé­nek kérdéseit az európai kon­tinensen, szó volt a közeljövő­ben sorra kerülő nagy vetélke­dések időpont-egyeztetéséről is. Ezek közül kiemelkedik az Eu­rópa Kupa augusztus 16—17 i döntője, amelyre Nizzában ke­rül sor ebben az évben, vala­mint az 1975. évi augusztusi athéni ifjúsági Európa-bajnok­ság. Paulen a továbbiakban annak a véleményének adott kifeje­zést, hogy az atlétika Európá­ban lendületesen fejlődik, a sportolók egyre jobb eredmé­nyeket érnek el, növekszenek a teljesítmények. Egyáltalában nem véletlen, hogy az amerikai atléták az elmúlt évben néhány versenyágban elvesztették jó pozícióikat. Az EAA holland el­nöke elégedettségét fejezte ki a Szovjetszkij Szportban a le­ningrádi tanácsülés sikeres le­bonyolításáról, amelynek végig meglehetősen baráti volt a hangulata. Örömét fejezte ki afelett is, hogy 1980-ban a Szovjetunió rendezi meg Moszk­vában a nyári olimpiai játéko­kat, és sok sikert kívánt a há­zigazdáknak a sikeres lebonyo­lításhoz. — Meggyőződésem — fejezte be nyilatkozatát Paulen —, hogy a Szovjetunió nagyszerűen megrendezi majd az olimpiát, s ezen belül az atlétikai ver­senyeket. ' Népköztársaság egy hónappal ezelőtt újrafelvételét kérte és az ülésszak ebbjr. a kérdésbe« valószínűleg döntést is hoz. Killanin megemlékezett a kö- zelmúltb. \ elhunyt elődjéről, Avery Brundage-ról, akinek ér­tékelte munkáját, amely véle­ménye szerint ugyanolyan ér­tékes volt mint az újkori olim­piák felújítójának, báró Cou- bertinnek. A NOB elnöke foglalkozott a montreali olim^ J előkészületei­ről, hangsúlyozta, bár a kana­daiaknak sok problémát kell mogoldaniok, a jövő évi nyári játékokat pontosan kell meg­kezdeni. Sz6^.u sem jöhet a ha­lasztás. Az ülésszak munka program­ját szerda reggel kezdi és pén­teken fejezi be. Killanin beszéde után Pierre Órabér svájci államelnök ünne­pélyesen megnyitotta az ülés­szakot. A snortfogadás hírei I. díj: nincs nyertes, II. díj: 36 nyertes, á 41 350 korona, III. díj: 3142 nyertes, á 635 ko­rona, IV. díj: 71 538 nyertes, á 55 korona. A II. húzás nyereményelosz­tása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 64 nyertes, á 21065 korona, III. díj: 4554 nyertes, á 405 ko­rona, IV. dfj: 87193 nyertes, á 40 korona. A Sazka 20. játékhetének nye­reményei: I. díj: 9 nyertes, á 7350 koro­na, II. díj: 299 nyertes, a 365 korona, III. díj: 4360 nyertes, á 35 korona. O Június 7-én 17.00 órai kez­dettel az Üllői úti pályán Fe­rencváros—Vojvodina nemzet­közi labdarúgó-mérkőzésre ko­rül sor. Ez a találkozó lesz az aktív pályafutástól visszavonult aranylabdás és 75-szörös ma­gyar válogatott Albert Flórián, a kétszeres olimpiai bajnok Novák Dezső és a 41 -szeres vá­logatott játékos Novák Gyula jutalomjátéka.

Next

/
Thumbnails
Contents