Új Szó, 1975. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1975-05-22 / 118. szám, csütörtök

A leimeggvözibb érv a példamutatás

Pedagógus, tisztségviselő, édesanya

Amikor száz . és százezrek hagyták abba a harcot, mert végre kimondták a megálljt, új százezrek új harcot kezdtek. Más ízű, más nevű harcot, az építés harcát. Valahol itt, eb ben a lelkes, forrongó, újrate- remtési korban kezdődött a mai középkorúak életútja. A& új, a másakarás eleinte talán csak életösztön volt bennünk, később önkifejezés, s ma mái’ életprogram. Madártávlatból nézve legalábbis erre a három állomásra egyszerűsödnek le a dolgok. Emberközelből vizsgálva azonban az állomások közötti útszakaszok is látszanak. A mindennapi munka véget nem érő áradata, apró cseprő vesző dések.

— Vajon megéri-e?

— Annak, aki mérlegeli, bizonyára nem — nevetne vissza Juhász Kálmánná, a Safárikovói (Tornaijai) Alapiskola igazgató helyettesse, ba feltenném élőt te a kérdést. Egyike azoknak a mai középkorúaknak, akik nek „életprogramjuk“ van. Huszonhárom éve pedagógus. Azóta ól és tanít itt, s így alig akad ember Tornaiján és kör nyékén, aki ne Ismerné. Vagy úgy, mint volt tanítvány, vagy mint szülő, vagy csak egyszerűen, mint járókelő. A város maradéktalanul befogadta. S olykor olykor talán már jómaga is megfeledkezik arról, hogy szülővárosa egy másik város, Luőenec (Losonc). Megfeled kezne, ha hagynák az emlékek. Ám az emlékek könnyen fellob bánnák. Elég egy szó — háború —, s máris élnek. Ez a szó bűvös erejű azok számára, akik átélték.

— A háborút gyerekfejjel, tizenhárom évesen éltem át. Szülővárosomat, Losoncot lebombázták. Borzasztó nap volt. Sokan pusztultak el. Anyám néhány óra alatt teljesen meg őszült. Én idegösszeroppanást kaptam, utána évekig nem bírtam elviselni a repülő zúgását. Meggyűlöltem a háborút. S amikor eljött az ideje, én is beálltain a romeltakarltók közé. Ezután mindig azt figyeltem, hol, mikor tehetek valamit azért, hogy egyre messzebre kerüljünk attól a szörnyűségtől, amit háborúnak hívnak. 1949-ben Lo soncon a tanítóképzőben jelentkeztem a CSISZ be. A CSISZ, ahogy visszasmlékszem, nagyon pezsgő életíí szervezet volt. Komolyan vettük a munkánkat. Még a mezőkre is kimentünk táncolni, dalolni, szavalni.

De nemcsak kulturális megmozdulásaink voltak, részt vettünk az építésben is. Amikor tudomásunkra jutott, hogy jelentkezni lehet az Ifjúsági Vasútvonal építéséhez, sokan jelentkeztünk. Emlékszem, eleinte még szomorkodtam is, mert engem az utolsó építő-szakaszba soroltak be. Csak amikor elkészült s átadtuk a vasútvonalat, jöttem rá, hogy mekkora szerencsém volt. Az átadáson ott volt Gottwald elvtárs is, jobban mondva neki adtuk át a vasútvonalat, s így láthattam őt. Egy évvel később, 1950-ben a Svermovói Vasgyárban dolgoztam egy hónapot. Ezek a brigádok teljesen önkéntesek voltak.

Az igazi közösségi szellemmel Bratislavában ismerkedtem k 3g, amikor megnyílt a Mag,ar Pedagógiai Gimnázium s ón itt folytattam a tanulást. S ' mint CSISZ-titkárnak alkalmam nyílt nemcsak gyakorolni, de Irányítani is a közösségi szellemet. Munkánk zöme körülbelül így foglalható össze: tagok toborzása, kulturális munka. Ez utóbbi szinte kimeríthetet- lennek tűnt. Rendelkeztünk tánc-, ének- és színjátszókörrel, s állandóan felléptünk. Vagy helyben vagy vidéken. Közben nem feledkeztünk meg más jellegű vállalásainkról sem. A Slovnaftba jártunk brigádozni,

» 1951 nyarán részt vettem egy aratási brigádon is.

— Amikor végeztem a pedagógiai gimnáziumban, jelentkeztem a főiskolára. A felvételim sikerült, mégsem folytattam mindjárt a tanulmányaimat. Feladatul kaptuk ugyanis, hogy minél több végzőst győzzünk meg, menjenek azonnal taníta- hl. Mint a kenyérre, olyan «szükség volt akkor a szakképzett magyar pedagógusra. Én ezért a meggyőzés legnyomatékosabb, s azt hiszem legtisztességesebb módját választottam: példát mutattam.

— így kerültem ki egy gö móri kis faluba, ahol két hetet tanítottam, majd áthelyeztek ide Sáfár ikovóra.

Innét már a kép ismerős, majdnem sematikus. Tanítás, család, gyerek, tanulás a levelező tagozaton. Sokan csinálják most is ugyanezt. De nem biztos, hogy ugyanúgy, mint juhász Kálmánné. A tanítás mellett bekapcsolódott az iskola életébe is. Tánccsoportot szervezett és vezetett, kulturális műsorokat tanított be, s felkészítette a tanulókat egy spartakádra is, amely olyan jól sikerült, hogy Prágába is eljutottak. De nemcsak az iskola, hanem a város életébe is bekapcsolódott. Elvállalta a járási pártbizottság orosz tanfolyamának vezetését. Tagja lett a Nőszövetségnek, s tagja még az oktatásügyi és szó ciális ügyek bizottságának is. Húsz év óta a járási tantárgy bizottság vezetője és kisegítő tanfelügyelői munkát végez. Ezt a tevékenységet nagyon szereti.

1969 óta párttag. — Sokáig vártam ezzel a lépéssel, féltem, szsrteágozó tevékenységem mellett nem tudnék eleget tenni azoknak a követelményeknek, amelyek elé párttagságom állítana. Nem akartam, hogy esetleg csalódást okozzak, így lettem minden elhivatottságom ellenére is csak 1969-ben a párt tagja.

Hogy beváltotta a hozzáfűzött reményeket ezen a téren is, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1973 óta a járási pártbizottság póttagja, s a járási pártbizottság ideológiai bizottságának tagja, jelenleg a marxizmus—lenin izmus esti egyetemének hallgatója.

Közben levelező hallgatóként elvégezte a főiskolát, felnevelte fiát, s ahányszor csak kellett, segített a társadalomnak. Ott volt a szövetkezetek alapításakor az agitátorok között. Ez sem volt könnyű munka.

— Nem mondom, hogy köny- nyű mindig helytállni. De valahogy úgy vagyok ezzel, mint annak idején ott a pedagógiai gimnáziumban, s vallom, hogy a legmeggyőzőbb érv a példamutatás.

Munkatársai tudják, hogy nemcsak nagy szavak ezek. Hisz az elfoglaltsága ellenére is a legpontosabb tanítók közé tartozik.

— Nagyon szeretek tanítani. Szeretem a gyerekeket.

Ebben az évben a tanítók napja alkalmából példamutató pedagógiai munkásságáért Példás tanító kitüntetést kapott.

— örültem a kitüntetésnek, de éreztem, hogy újabb teher nehezedik rám, hisz mint pél dás tanítónak sokkal többet kell majd tennem, mint eddig. Örömöm azonban móg teljesebb lett volna, ha a kitüntetéssel egy új iskola kulcsait is átvehettem volna. Már évek óta helyiség-gondokkal küzdünk, meglehetősen áldatlan körülmények között kell tanítóinknak megbirkózniuk munkájukkal. Három különböző épületben folyik a tanítás, így tanítóink zöme az órák közötti szünetekben arra kényszerül, hogy pihenés helyett rohanjon egyik épületből a másikba. Akárhogy igyekszünk is, elkerülhetetlen az a néhány perces késés az óráról, s mindez az oktatás rovására megy. Kilenc éve, amióta igazgatóhelyettes vagyok, kaptunk már ígéretet egynéhányszor az új iskolti építésére, de valahogy húzódik. Talán 1976-ban már megkezdik a vár- va-várt iskola építését.

A hatodik és a hetedik óra közötti ebédszünetben beszélgetek vele, s mire végzünk, már hívja is a csengő órára. S ő megy, fáradhatatlanul, fiatalosan, mint huszonhárom évvel ezelőtt. Sokáig előttem van még sudár alakja, szőke haja, s elszégyellem magam, amiért az előbb fáradtságról panaszkodtam előtte.

— Nekem ma még egy gyűlésem is van. Megint este kerülök haza. A hangjában nem volt jfanasz, inkább megállapítás, íényközlés.

Azt hiszem, ezen a hangon mondhatta évekkel ezelőtt azt is, hogy nem megy főiskolára, hanem tanítani fog, amikor először vallotta, hogy a legmeggyőzőbb érv a példamutatás.

KOVÁCS MAGDA

VILÉM

ZÁVADA:

LÁTOMÁS

Falun születtem,

ahol az emberek még elrejtőztek kapu mögé, hogyha idegen ment az úton.

Kiskoruk óta szétverték a mezőt kapával, hátukon vitték szegény termésük, tarlón széthullt kalászt szedegetlek, aratáskor kévét kévéhez vertek, míg csépelni meg nem tanullak kettős cséphadaróvul a szérűn.

S a tisztaszoba falán valónak martirinmok. keresztre feszítések, s a Húsvét előtti héten gyertyák kisirt szemébe néztek.

Vállukon átvetett, odakötött csizma, kezükben tojás- és bukta bátyú.

indult évenként egyszer, asszonyokkal, gyerekekkel, a búcsú, körmenetben zászlók alatt énekeltek, s a templomban, ahol megjeleni a Szent Szűz, köre térdellek, homlokukkal verték a földet.

Forrás mellett, lomb árnyban megpihentek, s reggel megint otthon munkába mentek.

Felhőből villáin nyilallik,

csörgedező vízben felfénulik a Nap,

vadlúd száll-az ég felé,

csak e szótlan kövek

nem adnak semmi jelet.

lilvakul az*emberfej,

többet kívánna tudni, mint amennyit a Nap mutat, mikor az égen a látomást megpillantja, s köve fagyasztja iszonyat.

Arcát eddig még sose látta.

Feje fölött arany fény sugárzása, isteni hatalom, bosszút mér az emberekre, mint Sodomára és Gomorrhára.

Ahova fehér és sárga sugarú lobban, a föld porig ég és elsorvad a nemzedék tizediziglen megátkozotton.

A hűl is, ha mélyből kibukkan, csukott szájjal s rémülten lebeg, ezüstös hasán pikkelyek, megpörkölte pokol katlan.

Az atom istenség vakító palástban, mini nugy szellem, ki dühtől remeg, földön, víz alatt, égen fenyeget, vadabból, mint a kegyetlen ókori istenek.

WEÖRES SÁNDOR fordítása

Vilém Závada. a kortárs cseh költészet egyik legkiemelkedőbb alakja, hetven évvel ezelőtt, 1905-ben született. 1927 óta jelennek meg kötetei. Háború előtt írott verseiben gyakran megtalálható motívum Ostrava jellegzetes vidéke, a bányászok keserű sorsa, a szegénység. A képek komorak, füstbe, koromba burkultak. Ugyanakkor azonban átsüt rajtuk a költő szülőföldje iránt érzett szeretete. a háború után is az ember maradt költészetének középpontjában, a megváltozott viszonyok közötl új társadalmat építő, dolgozó ember. Ö ma ga is egyszerű embernek tartja magát, egynek a tömegből, aki a tömeg érdekében beszél.

Vilém Závada műfordítással is foglalkozik, többek között Petőfi és Ady lírájának tolmácsolója.

Iván Schurmann grafikáinak tárlata a Gorkij utcai bemutatóteremben a béke és a fasizmus felett aratott győzelem .30. év fordulójának ünneplése jegyében nyílt meg. A valamennyiünk számára nagy jelentőségű és emlékezetes korszakalkotó esemény hozta magával „az emberi méltóság, az emberi lét felülkerekedését az embertelen ségen“. Megváltozott azóta az életünk. S az élet immár szerves része: a művészet is.

I. Schrumann a középnemzedék tagja, grafikai és festőművészeti minősítéssel, végezte a bratislavai Képzőművészeti Főiskolát. A Hadsereg Képzőművészeti Stúdiójának tagja. Kiállított linómetszeteinek négy so rozatában hittel és elkötelezetten vall a örténelmi sodrással telített korról. A NOSZF-ról készült lapjait Moszkvában és Le- ningrádban is bemutatták. Fegyelmezett rajzú, világos egységekből felépített kompozíciói a múltat és mát tükrözik. A Szlovák Nemzeti Felkelés jól stilizált betűiből formált dekoratív keret határolja a természet elemi formáival éreztetett tájban a Szlovák Nemzeti Felkelés jeleneteit. A Búcsúzkodáson a fekete felületek uralkodnak. Az elszánt, komor férfiaktól nehezen szakadnak el a gyötrött, sápadt arcú anyák és feleségek. A köpenyes, csuklyás, hősiesen küzdő partizánok, a sebesültek kínba merevedett teste, az elesettek döbbenetes mozdulatlansága drámai feszültséget áraszt. A Rémuralmat kegyetlen, ellenséges

Vallomások a dicső napokról

IVÁN SCHURMANN GRAFIKÁI

szuronyok, a Fasizmus pusztítását az apró hegyifalvak megfélemlített, nyájhoz hasonlóan összebújó házai jelképezik. A részletező naturalizmussal ellentétben sűrítetten, tömör jelzéssel, csupán egy-egy megkínozott, kísérteties alakú és helyzetű végtaggal idézi az Áldozatokat. Szívszorító az asszonyok kétségbeesése, akik családtagjaik kihűlt teteme fölé borulnak. A kort dokumentá- 1 ) lai>ok élővé teszik a múftat, intenek és figyelmeztetnek.

A Chilére szakadó barbárságról sem feledkezik meg. A gyilkos fegyverekkel szembeszegülő hatalmas öklök harcos szenvedéllyel hirdetik a jelszól: Venceremos! Győzni fogunk!

Ivari Schurmann több szálból

szövődő munkásságához tartoznak a hazája és népe iránti bensőséges szeretetét kifejező linóleum metszetek. A Betyárnóták, a Furulyázó fiú, a Liptói arcmás, a Felső-Garam asz szonya egytől egyik komoly, szép arcok, tiszta, jellegzetes típusok. A lapok esztétikai és térkitöltő szerepük ornamensei- nek elemeit a népi motívumkincsből meríti és átfogalmazza, alkalmazza.

Régebbi és újabb irodalmi műveket, prózát és verseket, iskolakönyveket, öszesen mintegy negyven kötetet díszítenek illusztrációi. Ezekben együtt gondolkodik az íróval, a költővel. Látvánnyá váltja a szavakat, a beléjük öltöztetett tartalmakat. A gyermekkönyvek üdítő képei megmozgatják a kis olvasók fantáziáját.

Ex libriseit, könyvjegyeit, vonalainak egyéni ritmusú futá. sa jellemzi.

A kisgrafika területén a bélyegtervezésben is tevékenykedik. A kommunista alkotó for- radulmiságáról szólnak az acél- metszetű és mélynyomású, tömör formanyelvű első napi borítékok és posta bélyegek, melyek Lidice és Leíáky gálád megsemmisítésére, valamint a Szlovák Nemzeti Felkelés harmincadik évfordulójára emlékeztetnek.

Iván Schrumann fasizmus-ellenes munkái közérthetően hirdetik, hogy óvakodnunk és védekeznünk kell továbbra is a barna pestis ellen.

BÁKKÁNY JENÖNÉ

Iván Schurmann: A Szlovák Nemzeti Felkelés ciklusból