Új Szó, 1975. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1975-05-21 / 117. szám, szerda
A hulladék értékes nyersanyag Az üzemekben, az intézményekben és a háztartásokban igen sok az olyan hulladék, amely népgazdasági szempontból értékes nyersanyag. Hogy ezek az értékek ne vesszenek kárba, arról a Zberné suroviny három kerületi vállalata gondoskodik kisebb-nagyobb eredménnyel. Az említett létesítmények Szlovákiában tavaly 155 millió korona értékű hulladékot adtak át ipari feldolgozásra, és 4444 tonna papír- és 1219 tonna textilhulladékot exportáltak. A hulladék feldolgozásával nyersanyagot, energiát és munkaerőt takarítunk meg. Ha például alumíniumhulladékot olvasztanak fel, ez tonnánként 750 kiilowatt áramot vesz igénybe, ha pedig ezt a meny- nyiséget bauxitból állítják elő, akkor 15—17 000 kilowattot. A réz hulladékból való nyerése is ötszörié kevesebb energiát vesz igénybe, mint az ércből történő kiolvasztás esetén. Minden tonna vashulladékkal 4 tonna vasércet és 2 tonna jó minőségű barnaszenet takarítunk meg. A papírhulladék — amelyet oly gyakran dobunk a szemét közé — tonnánként 2,31 köbméter fa és 1400 kilowatt villamos energia megtakarítását teszi lehetővé. Ha az említettek mellett figyelembe vesszük, hogy a nem ipari vashulladék évi felvásárlásával 13 500, a hulladékpapírral pedig 10 000 munkaerőt takarítunk meg, láthatjuk, hogy a hulladékfelvásárlás fokozásával nagymértékben pótolhatjuk nyersanyagszükségletünket, igen sok energiát és munkaerőt takaríthatunk meg. Ezért szükséges, hogy minden hulladékot, még az üvegcserepet is értékesítsük. Az utóbbi időben igen nagy gondot fordítunk <i film előhívásához, illetve a fényképészetben használt rögzítő felvásárlására is. Hogy miért? Az elhasznált vegyszerből értékes fémet, ezüstöt vonunk ki. A folyadékból, amelyet sok helyen még ma is a szennycsatornába öntenek, ezüstöt nyernek. Szlovákiában a különböző intézményekben évente mintegy 460 000 liter vegyszert,' illetve rögzítőt használnak fel. 1973-ban ugyanakkor csak 223 000 litert értéZdenék Stembera vezetésével a SZISZ I. kongresszusa nevet viselő ifjúsági szocialista munkabrigád a Kladnói Kőszénbánya Nősek bányaüzemében elsőként alkalmazta a szovjet gépesített dúcolási módszert a pászta]ejtésben. Felvételünkön a munkabrigád egy része. (Felvétel: CSTK — J. Saroch) kesítettek hulladékként, amelyből összesen 806 kg ezüstöt nyertek. Ha az illetékes intézmények a felvásárlást alaposabban és lelkiismeretesebben vennék, akkor évente további 100—300 kg értékes fémet, ezüstöt nyerhetnénk. Ez pedig népgazdasági szempontból igen nagy eredménynek számítana. A Zberné suroviny vállalat gyűjtőhelyei foglalkoznak a különféle állatbőrök és szőrmék felvásárlásával is. Tavaly több mint 107 000 báránybőrt, 1481 nyúlbőrt és ezen kívül több ezer másfajta házi- és vadállatbőrt és szőrmét vásároltak fel. Ha azonban a falusi házak környékén szétnézünk, láthatjuk, hogy igen sok nyúl- és más állatbőr kárba vész. Ennek egyik oka a nem megfelelő árpolitika, a másik pedig az, hogy nem tudatosítják kellően annak népgazdasági értékét. Az ipari termelésnek pedig igen nagy szüksége van rá. Ha ugyanis a hazai szükségletet nem tudjuk kielégíteni, és behozatalra szorulunk, ez azt eredményezi, hogy a belőle gyártott áru drágább lesz, ezt pedig mindnyájan megérezzük A hulladék felvásárlásának növelését Szlovákiában nagymértékben gátolja a nem megfelelő hűl ladékbegyűj tő-hálózat. Jelenleg Szlovákiában a 2000 lakosú falvakban 5 (Csehországban 4074), a 2 — 5000 lakosú településeken pe- dig 55 van. Ez azt jelenti, hogy egy-egy begyűjtőhelyre 16 800 lakos jut, míg a Cseh Szocialista Köztársaságban csak 3870. A nagyobb városokban sem sokkal jobb a helyzet, különösen az új lakótelepeken. A közelmúltban végzett felmérés megállapította, hogy 54 olyan új lakótelepen, amelyen több mint 3000 lakos él, csupán 23 hulladékbegyüjtőhely van. Ez pedig elég kevés,. A nemzeti bizottságok feladata — amelyekhez a hulladékbegyűjtő vállalatok is tartoznak —, hogy e téren mielőbb lényeges javulás álljon be. Csakis így tudják maradéktalanul teljesíteni a CSKP novemberi plénumának határozatát. Az acélgyártásban a hulladékvas, a cigarettapapír esetében a textil, a kartonpapír gyártásakor a hulladékpapír nélkülözhetetlen nyersanyag, fippen ezért ne dobjuk ezeket a szemét közé. A felmérések szerint évente a szemétbe kerül 315 000 tonna papír- 168 000 tonna vashulladék és kb. ugyanennyi üvegcserép. Pénzben kifejezve (felvásárlási áron) ez mintegy 380 millió korona értéket jelent. Ne legyünk tehát gondatlanok, kellő mértékben tudatosítsuk, hogy a hulladék is értékes nyersanyag. NÉMETH JÁNOS Sikkasztó postavezetőket ítéltek el Anna Remišová 25 éves és Mária Lipová 28 éves Považská Bystricai lakosokat a közel- múltban a szocialista társadalmi tulajdon ellen, elkövetett súlyos bűncselekményért állították bíróság elé. Remišová két éven át az udičai, Lipová pedig a Považské Podhradie-i postahivatal vezetője volt. A vádlottak, akiket jó barátnőkként ismertek a környéken, új munkahelyük elfoglalásakor megegyeztek abban, hogy segítenek egymáson olyan esetekben, «mikor pénztárhiány keletkezik valamelyiküknél. Így akarták elkerülni azt, hogy az ellenőrzések fényt derítsenek törvényellenes tevékenységükre. Ezután mindketten rendszeresen kisebb-nagyobb összegeket tulajdonítottak el a posta pénzéből. Remišová kezdetben beérte napi ötven koronával, később azonban a kezdeti sikereken felbuzdulva már 500 koronát is kevésnek tartott. Né hány hőnap múltán, amikor már nagyobb tétel hiányzott a pénztárból, elhatározta, hogy Sportkával és Matesszal próbál szerencsét. Hetenként 360 korona értékű Športka- és 300 korona értékű Mates-szelvényt töltött ki. Az erre szükséges pénzt ugyancsak a posta pénztárából tulajdonította el. Az elmúlt év márciusáig több mint 85 000 koronát költölt el ilyenformán. Ügy tervezte, hogy majd egy nagyobb nyereményből egyszerre visszafizeti az addig elsikkasztott összegeket. Számait azonban egyszer sem húzták ki. Amikor később szabadságra készült és más dolgozónak kel lett átadnia a postahivatal ve zetését, már 50 000 korona pénztárhiánya volt. Az olyan kor szokásos' ellenőrzéstől való félelmében és a leleplezés elkerülése végett barátnőjétől kért segítséget, aki a Považské Podhradie-i postahivatal pénz tárából kölcsönözte számára a hiányzó összeget. így az ellenőrzést végző szervek az udičai posta átadásakor mindent a legnagyobb rendben találtak. Két hét múlva Remišová újra munkába lépett és visszafizette bűntársának az 50 000 koronát. Később hasonlóképpen ő segi tette ki a bajból Mária Lipovát. Előbb 9800. aztán 45 000 koronát adott át számára a pénztárhiány kiegyenlítésére. Tér mészetesen, akkor sem a saját pénzéből fizetett. Lipovát né hány hónap múltán váratlanul más munkakörbe helyezték át. így már nem tudta visszaadni a kölcsönkért pénzt. Remišo- vát azonban ez sem riasztotta vissza az újabb bűncselekmé nyék elkövetésétől. 1973 decemberében, amikor ismét szabadságot kért, rémülten állapította meg, hogy már több mint 220 000 korona hiányzik a gondjaira bízott pénzből. A hiány gyors pótlása érdekében, mert újabb ellenőrzés volt várható, visszatartott néhány nagyobb összegű pénzküldeményt és bűntársa segítségével meghamisította több nyereménybetétkönyv takarékpénztári számláját. Hamis aláírásokkal ezertől 28 ezer koronáig terjedő össze- gekke1 rövidítették meg a tu lajdonosok betétjét. Természe lesen azok tudta és beleegyezése nélkül. Ezenkívül több esetben nem továbbította a takarékpénztárba a betétkönyv- tulajdonosok pénzét. A pénztár hiányt akkor sikerült elkendőzni. Csak egy későbbi ellenőr zés derített fényt a két fiatal posta vezető bűncsel ekmény-so- sorozatára. A Banská Bystrica-i Kerületi Bíróság büntető tanácsa Anna Remišovát a szocialista társadalmi tulajdon nyereségvágyból elkövetett fosztogatásáért 13 évi szigorított börtönbüntetésre ítélte. Mária Lipovát 6 évi szabadságvesztéssel súilytották. Egyben mindkettőjüket az általuk okozott kár teljes megtérítésére kötelezte. Remišovát ezenkívül öt évre, Lipovát pedig három évre eltiltották anyagi felelősséggel járó munkakör betöltésétől. Az elítéltek fellebbezését a Legfelsőbb Bíróság elutasította. Az ítélet jogerős. —ly— ■ A Bratislavai Kerületi Népegészségügyi Intéizet mosodája, Mickiewicz utca 13 (postai irányítószám 884 21)' azonnali belé péssel felvesz: — nol munkaerőket a mángorlókhoz, TT-5 + prémium, — női munkaerőket a vasalógépek- liez és a vasalóprésekhez, TT- 4 + prémium, — női munkaerőket a szennyes fehérnemű gyűjtőhelyére, TT- 4 + prémium, — női munkaerőket a tiszta fehérnemű kiadóhelyére, TT-4 -f prémium, — vizsgázott fűtőt középnyomású föklgázkazá nhoz, TT-5 + prémium. Valamennyien két műszakban fognak dolgozni. Az első műszak ti órától 14 óráig, a második műszak pedig 14 órától 22 óráig tart. Az egyes műszakokbin dolgozók hetente váltakoznak. A munka gépesített, a munkahely légkondicionáló-berendezéssel Is fel van szerelve. Ebédet biztosítunk. Néhány dolgozó" számára még van szabad hely a munkásszállóban. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen. A személyes jelentkezés útiköltségeit nem térítjük meg. ÜF 78 ■ A Prefa n. v. brutlslava-Zlulé piesky l üzeme felvesz: — betonozókat, — két hegesztőt. — két fallszekrény-bekötőt — nő két Is, — egy portást nappali szolgálatra, — egy bérelszámolónőt, — egy anyagkönyvelőnőt. Belépéskor az R kategóriában toborzási díjat fizetünk. Szállást nőtleneknek és hajado- nok számára az üzem munkásszállójában biztosítunk. Toborzási terület: Bratislava. ŰF-83 ■ A Stovoindustrla n. v. bratislavai üzeme, Benedlktl utca 5 felvesz: — öt baggerkezelőt, — nyolc kocsikísérőt teherautóm, — ácsokat, — női munkaerőket épületek tisztításához, — kitanult szakácsot. Az érdeklődők a fenti címen, az üzem személyzeti osztályán jelentkezhetnek. Toborzási terület: Bratislava. ÜF-84 ■ Előnyös kereseti lehetőséget bizosítunk olyan családnak, melynek két tagja az állattenyésztésben helyezkedne el. Belépéskor háromszobás kertes ház azonnal rendelkezésre áll. Az érdeklődők személyesen vagy telefonon jelentkezzenek a Kráfo- vlííové Kraöany-1 Egységes Föld mövesszövetkezetben, illetve telefonon (Dunajská Streda 74-21). ÜF-80 . adásvétel ■ Eladó sárgadinnye-, gürögdiny- nye- és uborkapalánta. A palánta szállítását nem vállallom. Horváth Jozef, Slovenská 38, Nővé Zámkv, tel.: 41-42. Ú-535 ■ Eladó ház Stíirovn-Nána 210. szám alatt. 0-539 ■ Kiadó a Dunajská Streda melletti Kútnikyban 8 áros telek alappal együtt. Tel.: Dun. Streda: 23-05 — 17.1)0 óra után. Ú-540 ■ Eladó — új motorral — Upel Rekord 1700 — 35 000 koronáért. Urmlnsky Milán, Cerveiiáková 2, Záluhy, Bratislava. Ú 541 VEGYES ■ Házvezetőnőt keresek öfl éves korig. Jelige: Csak falusit. Ü 550 köszönetnyilvánítás ■ Fájdalommal megtört szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősüknek, a padányi szülői munkaközösségnek és a tanulóknak, akik 1975. február 8-án elkísérték utolsó útjára drága jé édesanyámat, özv. Alinási Józsefnél az amadékarcsai temetőbe, és virágadományaikkal, részvétükkel Igyekeztek enyhíteni mély fájdulni un kát. A gyászoló család Ú 534 ■ Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett feleségemet és testvérünket, Húsvétit Bélán« Molnár Jolánt 1975. május 13-án elkísérték utolsó útjára, és vlrágadomáryalkkal, részvétükkel igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkat. Husvéth Béla és a rokonság Ü-546 ■ Egy esztendővel ezelőtt. 19 éves korában a kegyetlen halál váratlanul kiragadta közülünk egyetlen drága, jó és felejthetetlen fiúnkat. Domonkos Zoltánt. Akik ismerték és szerették, emlékezzenek reá szeretettel és kegyelettel ezen a szomorú, szívet- tépü évfordulón. A gyászoló család Ű 552 ■ Mély szomorúsággal tudatom jó barátainkkal és Ismerőseinkkel, akik ismerték és szerették, hogy özv. László Tiborné nyug. tanítónő életének 96. évében 1975. május 19-én elhunyt. A gyászszertartás 1975. május 23-án 11.45 órakor lesz a Bratislavai Krematóriumban. Különautóbusz a Bezruc utcai Kék templomtól 10.45 órakor Indul. A gyászoló rokonság nevében László Jelva, menye. 0-554 HIRDESSEN ÖN IS AZ ÚJ SZÓBAN Boizi László felvétele i APRÓHIRDETÉS