Új Szó, 1975. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1975-05-19 / 115. szám, hétfő

Sikeres tevékenység Hatalmas fejlődést ért ©1 az utóbbi évek folyamán a pioní­rok sportolása Szlovákiában. Bár az idei számszerű adatok még nem ismeretesek, egyet azonban biztosan állíthatunk. A tavalyi évhez képest minő­ségi javulás következett be. A pionírszervezet sporttevé­kenysége a szervezet nevelési rendszerének szerves része. Természetesen a küldetése is megvan. Az illetékes szervek elfogadták a bizottság javasla­téit, melynek értelmében a spár­ták iád évében a pionírszervezet minden egészséges tagja leg­alább három sportágba« meg­szerzi a rátermettségi jelvényt. Tehát a pionírszervezet főképp ezzel kapcsolódik be a spárta­iaddal kapcsolatos tevékeny­ségbe. Az egyes járásokban végzett felmérések alapján el­mondhatjuk, hogy* a szlovákiai pioníroknak átlagosan máir a 40 százaléka a fenti követel­ményt teljesítette. Olyan pionír- csapatok is léteznek, amelvek ezt a kötelezettségvállalást tel­jes egészében teljesítették. A felajánlás értelmében a pioní­rok június végéig teljesítik fo­gadalmukat. \ ' Pionírok az iskoláikban gya­korolnak, a sportversenyeknek eddig a felét rendezték meg és ezen a részvétel legalább akkora volt, mint tavaly. Ez az összes versenyre kivetítve annyit je­lent, hogy 14 sportágban kb. 250 000 résztvevőre számít ha­tunk. Már most is örömmel megállapíthatjuk, a versenyek színvonala a tavalyihoz kénest növekedett, különösen a fiúk versenyében. Általában nagy a fegyelem, a kötelességeket a pionírok pedig úgy teljesítik, ahogy azt a nevelési rendszer megszabja. Mindezt az is bizo­nyítja, hogy eddig egyetlen til­takozást vagy ellenvetést sem kaptunk. A versenyzők körében azonkívül, hogy egészséges ver seny láz van, olyan barátság is létezik, amely a gyermekek mindennapi életében is meg­mutatkozik. Örömmel tölt ni bennünket, hogy szaporodik az egymással baráti kapcsolatokat fenntartó közösségek száma, így például az elmúlt napok­ban a jirkovi négy tusázó pio­nírok Bratislavában tettek láto­gatást. Már tavaly ősszel meg­látogatták őket a Vazovova ut­cai (Bratislava) pionírok. A gyermekek és .vezetőik közti bará'ság nem formális alapon nyugszik. Éppen ellenkezőleg. Pár nappal ezelőtt vazovovai utcai gyermekekkel] beszélget­tem. Állandóan 'jirkovi baráíat­ka! emlegetik és előre örülnek az újabb találkozásnak. A pre- sovi pionír oliinpíászon ismer­kedtek össze. A pionírok óriási mértékű se­gítségei kapnak a Csehszlovák Testnevelési Szövetség tagjai­tól minden téren. A Csehszlo­vák Testnevelési Szövetség Szlovákiai Központi Bizottsága ott segít a pioníroknak, ahol csak tud és az alacsonyabb fo­kú szervezetekre is ugyanez vonatkozik. Nemcsak versenyek megrendezésében nyújtanak se­gítséget. Valamennyi pionírcso­port könyvtárában meglaláiliható már az a négy kézikönyv, ame­lyet a Csehszlovák Testnevelé­si Szövetség Központi Bizottsá­ga Módszertani Osztálya szak­embereinek csoportjai dolgoz­tak ki és ingyen a gyermekek és vezetőik rendelkezésére bo­csátották. A könyvekben köz­érthetően leírják mindazokat az ismereteket, amelyekre a kezdő sportolóknak szükségük van. A közeljövőben további tíz ilyen könvv istenik meg. A Nelinda (fehér mezben) egyre gólerüsebbnek mutatkozik, s ennek a válogatott csapat is hasznát láthatja. MELYIK KÖVETKEZIK A FEYENOORD UTÁN? Tavaly a holland szupercsa­patok egyike, a Feyenoord Rot­terdam nyerte a labdarúgó UEFA Kupát, idén megint a döntő holland résztvevője, a Twente Enschede áll közelebb a végső sikerhez, hiszen a Bo­russia Mönchengladbach ellen Düsseldorfban 45 000 néző előtt elért gólnélküli döntetlen után kimondottan esélyes. Düsseldorfban a küzdő felek a következő felállításban ját­szottak: TWENTE ENSCHEDE: Gross, — Drost, Van Ierssel, Overweg, Oranen, Thijsen, Pahlplatz, Van dér Vall, Bős, Jeuring (a 87. perctől Achter- berg), Zuidema. BORUSSIA MÖNCHENGLADBACH: Kleff — Wittkapm, Stielike, Vogts, Su rau, — Bonhof, Wimmer, Dan- ner fa 75. perctől fogva Del Haye) Kulik (a 78. perctől Schaffer/, Simonsen, fensen. A nyugatnémet Bundesliga jelenlegi rangelsője s valószí­nű bajnoka mindent meg akart tenni annak érdekében, hogy a csapat fennállásának 75. év­fordulója mindig emlékezetes maradjon, — s ilyenné éppen az UEFA Kupa elnyerésével vál­hatna, — de a holland ellen­fél a döntő első találkozóján olyan rugalmas védekezéssel rukkolt ki, hogy kapuja beve­hetetlennek bizonyult. Mind­ezen fölül a Borussia ered­ménytelenségét az is okozta, hogy legjobb csatára, Heynckes nem állhatott rendelkezésére. A híres csatár a Szófiában sor­ra kerüli Bulgária—NSZK EB csoportmérkőzésen súlyos fel- söcombsérülést szenvedett, s az UEFA Kupa döntő visszavágó­jára sem állhat klubja rendel­kezésére. A düsseldorfi találkozón egyébként a holland játékosok bizonyultak a szívósabbaknak, és a párviadalok zöméből győz­tesen kerültek ki. Helmut Schön, az NSZK lab­darúgó válogatottjának szövet­ségi kapitánya a döntő első mérkőzése után így nyilatko­zott: ,,A 0:0 ás eredmény elle­nére nézetem szerint a Borus­sia elnyerheti az UEFA Kupát. A mönchengladbachi csapat ugyanis idegenben is nagysze­rűen meg tudja állni a helyét. A Twente jó, kiegyensúlyozoli csapat, amelynek csodálatos a taktikai fegyelmezettsége ..." A mönchengladbachi véde­lem kiváló, de ugyanilyennek mondható, a Juventusé is, amely három gólt kapott Enschede- ben, nem is beszélve a Dukla Praháról, amely ugyancsak nagyszerűen képzett játékosok­ból áll, s a hollandiai vissza­vágón öt góllal terhelték meg a hálóját Zuidema és társai. (za) szakemberek nemcsak iily mó­don segítenek. Jelenleg sok kollektíva élén szakaszvezetők­ként híres sportolók állnak. Megemlíthetjük LukaöoviC kézi­labdázó, Polakoviő asztaliteni- szező, Cilik síző, vagy Stibráni futballista nevét. Legújabban a testnevelési. szervekkel karölt­ve különleges nyári üdülést ké­szítünk elő a pionírok számára, amely 12 napig tart, és ame­lyen a gyermekeknek nem­csak üdülésre nyílik majd al­kalmuk, hanem vezetőik — ta­pasztalt edzők és pionírvezetők — az. egyes sportágak titkaiba is beavatják majd őket. PreSov- ban lesz 40 atléta, 20 sakkozó és 20 úszó, Ru2oml>erokban 20 asztaliteniszező, 30 kosárlabdá­zó és 30 röplabdázó. Ezek olyan tanulók lesznek, akik még a jövő tanévben is alapis­kolába fognak járni. A pionír­szervezetben kifejtett sportte­vékenység így a szakemberek­nek köszönhetően elért a kívánt színvonala'. G. Z. A PÉLDAMUTATÓ INDIA A Davis Kupa küzdelmeiben a fajüldöző Dél-Afrikai Köztár­saságot képviselő csapat jelen­léte újabb bonyodalmakat okoz. A Nemzetközi Tenisz Szövetség sajnos sorra elutasítja a kizá­rási javaslatokat, figyelmen kí­vül hagyja az ENSZ bojkottra felszólító határozatát, pedig a NOB évek óta felfüggesztve tartja a dél-afrikaiak olimpiai részvételének lehetőségét. Az ellenpólus: a mexikói kor­mány kiutasította a fővárosban megrendezett versenyre ér­kező dél-afrikai teniszezőket. Az Indiai Tenisz Szövetség be­jelentette, hogy csapatát mind­addig nem indítja a Davis Kupa küzdelmeiben, amíg a dél-afri­kaiak szerepelhetnek e legna gyobb teniszvetélkedőben. In­dia tavaly a döntőig jutott, de nem volt hajlandó kiállni a dél-afrikai csapat ellen. India példamutató állásfogla­lásáról akkor az ENSZ ülésén is elismeréssel szóltak. Az in­diaiak újabb határozottságuk­kal példát mutattak, tetteket követelnek a Nemzetközi Te­nisz Szövetségtől. Szovjet bíróval Budapesten A Magyar Labdarúgó Szö­vetség vezetőségének közlése szerint a Felszabadulási Kupa döntő mérkőzésére: az Újpesti Dózsa—Budapesti Vasas talál­kozóra május 28-án 16.30 órai kezdettel a Ferencváros Üllői úti pályáján kerül sor. Újdon ság, hogy a kupadöntőnek szovjet játékvezetője lesz, Ju­rij Szerzsenko személyében. Ilyen és ebhez hasonló mozgalmas kép tárul a körzeti, járási és helyi spartakiád-bemutatók közönsége elé. VojtíSek fölv. MOSZKVA AZ OLIMPIÁRA KÉSZÜL Alekszandr Greszko, az 1980- as moszkvai olimpiai játékok szervező bizottságának orszá­gos titkára nyilatkozatot adotl az APM híriigynök.ség tudósí­tójának: — Moszkva ina számos nagy­szabású sportlétesítménnyel rendelkezik. Többet közülük az 1980 as olimpiai játékokra korszerűsítünk, néhányat pedig újjáépítünk. Noha a végleges építési és rekonstrukciós terv még nincs jóváhagyva, és eddig csak az előzetes tervezéssel végeztünk, a munka már meg­kezdődött. Moszkván kívül az olimpiai játékok színhelye lesz a szovjet főváros környéke is. A sportlövő versenyeket példá­ul a Moszkva melletti Mitiscsi városában rendezzük. Itt né­hány ezres befogadóképességű nézőteret állítunk fel, ezenkí­vül éttermet és sajtóközpont t tervezünk. Láthatók lesznek itt a kerékpárosok is, mivel a csa­patversenyt a hagyományos he­BRAZILJÁRÁS EURÓPÁBAN A Brazil Sportszövetség ha­tározata szerint a brazil labda­rúgó válogatott jövőre nagysza­bású európai portyán vesz részt. A tervezett műsor sze rint a jules Rímet kupa örö­kös védője a következő orszá­gokban szerepel: június 19 én Walesben, 23-án Lengyelország­ban, 27 én Spanyolországban, július lén ‘Svédországban és 4-én Magyarországon. A brazilok ezt a portyát ar­ra akarják felhasználni, hogy üswaldo Brandao, az újonnan kinevezett főezdő végérvénye­sen kialakíthassa a világbajno­ki selejtezőkön szereplő együt­test lyen, — a minszki országúton rendezzük. Emellett a rajthely­től a célig szétszerelhető tri­bünöket állítunk fel, s itt nyer­nek elhelyezést a legmoder­nebb versenybírói és informá­ciós berendezések. A Balti ten­ger melletti Tallinnban kerül megrendezésre a vitorlás regat­ta. Az olimpiai játékok iránt hatalmas az érdeklődés, más szovjet városok is kérték, hogy néhány spnrtágban ott is ver­senyeket rendezhessenek. Le­hetséges, hogy több selejtező­re, például a labdarúgásban Leningrádban, Kijevhe» és Minszkben kerül sor. — A szervező bizottság ezek­ben a napokban hatalmas mennyiségű levélköteget ka­pott külföldről. Ezek arról ta­núskodnak, hogy az olimnial játékok nemcsak a sportkedve­lők, hanem számos ország üz­leti köreinek érdeklődését is felkeltették. Már sok neves külföldi cég fordult hozzánk azzal a javaslattal, hogy együttműködnének a különbö­ző sportlétesítmények építésé­ben és ezek műszaki ellátá­sában. így például erre vonat­kozó Javaslat érkezett a ma­gyar Elektroimpextől. amely» nek hatalmas eredményjelző táblája van a Luzsnyiki sta dinnban, valamint a svájci Swiss Timiiig cégtől, amely idő­mérőket gyárt. Az amerikai Ránk Xerox cég rendkívül gyors, sokszorosító berendezé­seket szállítana. — Hogy mennyire nehéz és bonyolult az olimpiai játékok szervezése, azt a közelmúltban Montrealban, az 1976-os olim- piai játékok színhelyén is ta­pasztaltam. Az olimpiai sta« diont ugyancsak maketten lát* tam, de a szervezők optimista számításai szerint 1976 nyará­nak végéig minden építkezés befejeződik. Érdekességek a sport világából Borzov 13 elsősége Kétségtelen, hogy az atlétika történetében a szovjet Valerij Borzov a legállandósultabb vág tázó. A katowicei fedett pályás EB n immár 13. nagy győzelmét aratta, s mindet úgy, hogy az előfutamok során nem szenvedett vereséget! Borzov két olimpiai bajnoksággal (1972 — 100, és 200 m), négy Európa bajnoki elsőséggel (1969, 1971, 1974 — 100 m, 1971 — 200 m), öt fedettpályás EB győzelemmel 11970 — 1975; 1973-ban nem indult) és kétszeres junior Eu­rópa-bajnoki címmel (1968 — 100 és 200 m) dicsekedhet. Valerij nagy álma: a jövő évi nyári olimpián újra megnyerni mindkét vágta­számot, ami eddig egyetlen atlétának sem si­került. Száz év múlva? „Ferenc császár", azaz Franz Beckenbauer, az NSZK válogatottjának csapatkapitánya nem éppen rózsaszínben látja a nyugatnémet lab­darúgás jövőjét. Egyik legutóbbi nyilatkozatá­ban a következőket mondta: „Ami csapatomat, a Bayernt illeti, meggyőződésem, hogy miha mar kilábal a hullámvölgyből. Arról viszont, nem vagyok meggyőződve, hogy két három éven belül ugyanez sikerül a válogatottnak is. Labdarúgásunknak jelenleg nincsenek játékos- egyéniségei, nem látok olyan futballistákat, akik helyettesíteni tudnák MüUert, Netzert, Overathoi, Grabowskit és a többieket. Talán 100 esztendő is eltelik, amíg ismét kitűnő lesz a nyugatnémet válogatott... Clarké, de nem Ron . .. Az ausztrál Ron Clarké 1963 és 1967 között 16 világcsúcsot állított fel 5000 métertől 20 kilométerig. A gyors idők futója, de nem a vagy győzelmek embere volt, pályafutása alatt mindössze egy olimpiai bronzérmet nyert. Az apjáért akar most „bosszút állni“ a 13 éves Marcus Clarké, aki állítólag sokkal jobb idő­ket ér el, mint a papa ilyen korában és töb­bet is edz; naponta 18 kilométert fut. „Minden tapasztalatomat igyekszem átadni fiamnak“ — mondta Ron Clarké. — „Azt akarom, hogy ne kövesse el azokat a hibákat, amelyekre én rá­fizettem. A legnagyobb közülük: pályafutásom alatt szinte elfelejtettem pihenni, sokszor a ke- \ vesebb lefutott kilométer több lett volna. Ag­gaszt, hogy Marcus ilyen fiatalon rója a hosz- szú kilométereket. Ö azonban hajthatatlan; el­határozta ugyanis hogy a Clarké névnek visz- sza kell kerülnie a világcsúcslistára“. A fekete Robin Hood Muhammad Ali, alias Cassius Clay hosszabb idő után ismét szenzációval lepte meg az új­ságírókat. Legutóbbi sajtóértekezletén fekete Robin Hoodnak nevezte, magát, aki a szegé­nyeknek adományozza, amit a gazdagoktól el­vett. „Egyre több pénzt akarok“ — mondta Clay. — „A szorítőban szerzett jövedelem 90 százalékát a fekete muzulmánok elnevezésű szektának adományozom. Azt akarom, hogy ezt megtudják az emberek ..." Clay tagja lett az említett szekta végrehajtó bizottságának és vett a fekete muzulmánoknak három nagy ön- kiszolgáló üzletet, s két autóbuszt, amely a néger gyerekeket szállítja az iskolába. ,,A fe­kete Robin Hood név teljesen illik rám. Két- három éven belül abbahagyom az ökölvívást, de addig még megmérkőzöm Foremannal és Frazierrel, a két fekete bohóccal, akik cser­benhagyták a négereket“. (T.V.)

Next

/
Thumbnails
Contents