Új Szó, 1975. április (28. évfolyam, 76-101. szám)

1975-04-04 / 79. szám, péntek

Fél óra Kiára Jarunkováva! arunková, a kitűnő szlovák ifjú- 3 aránylag későn, 1960-ban lépett ómba. Már első műve (Hrdinský osztatlan sikert aratott, amit bizonyít jobban, mint az, hogy ven belül tizenkét nyelvre lefor- Azóta az írónő tizenegy könyvet jk'Siözül négy magyarul is meg- lára Jarunková ma külföldön a ebb szlovák szépíró, több hazai di irodalmi díj és kitüntetés bir­nnyire ismerjük őt itthon, Szlo- városában, ahol él, alkot? És ismeri ő saját városát? sínkre, melyeket Bratislava fel isának 30. évfordulója alkalmából el, készséggel válaszolt az írónő. 5-ban, a háború kellős közepén ratislavába — diáknak, inét? 'első Garam mentéről, a Kráľova rl. Egy tanyán születtem, mely községhez tartozott. Alighanem i egyik legmagasabban fekvő te- Az ott a hegyek és fenyvesek bi- Ott mindent a fenyőillat ural... yan tud egy magas hegyi tündér edni sík vidéken? ezen. Borzasztó nehezen szoktam árost. Egyrészt a kérdésben fog­lalt, másrészt azért, mert Bratis- or még nem volt szlovák város, ;ak a német és magyar szó, ha- ímény nyugal-szlovákiai tájszólás, tt találkoztam, igen szokatlanul ;ámomra. Minthogy érzékeny va- lyelv iránt — amit későbbi híva- igazolt —, nemcsak a kiejtés hangsúly és a hanglejtés is igen )lt nekem. És természetesen meg zoknom a nagyvárost, a maga ival, zajával. Nyolc éves voltam, neghalt édesanyám, apámra ma­miiul az öten, s minthogy apám itiheíyek gondnoka volt, mindo- tettük őt, s legkisebb hegyi tele­3 is. Elképzelheti, mit jelenteti a a távoli nagyváros mozgalmas ínéi, szokásai, életformája . . . érte a felszabadulás? a fővárosban. anyára élénken emlékszik néhány »eményre. lékszem. Az érdekesség kedvéérl lem, hogy az Apolló bombázását 'sarnok előtti térről néztem vé­1945 áprilisában? ;yon korán nyílt a tavasz. Amikor csapatok megérkeztek, már tel- pájában díszelgett a természet. It a lelkesedés. Szinte leírhatat- színes hullámzás, amely az első napokban körbe-körbe futott a Emlékszem, azon a helyen, ahol irék szoborcsoportja áll, hatalmas t ácsoltak (akkor ott volt az át- a folyón.) A móló magas mell- agy piros felirat: Irány — Berlin! g együtt énekelt és týncolt a fel­szabad íló katonákkal. A vidám ének- és harmonikaszó sokáig ott Lebegett a Duna vize fölött. — Az akkori gondtalan diáklányból hír­neves írónő lett, a felszabadult romos vá ros modern nagyvárossá épült. — Igen. 1946-ban, miután befejeztem tanulmányaimat, férjhez mentem, és vég­leg letelepedtem Bratislavában. Gyereke­ket szültem és dolgoztam. Szerkesztősé­gekben. A rádióban és másutt. 1964 óla a Roháč című élclap irodalmi szerkesztője vagyok — civilben. — írt kifejezetten a városának szentelt műveket? — Kettői is. — Az egyik a Hrdinský zápisník, a má­sik Az egyetlen. — Hogyan kötődik e két könyve a vá­roshoz? — ügy, hogy bratislavai fiatalok a hő­sei, itt élnek. Itt vívják első nagy csatá­jukat, főleg lelki viadalaikat az élettel, az életért, a közeg, amely körülveszi őket, maga a város, a város mai valósága, lég­köré. — Az egyetlen több százezer példány­számban megjelent németül, magyarul, lengyelül, oroszul, észtül és más nyelve­ken. Vagyis Polomec Olga, a hősnő, kike­rült a nagyvilágba. Jól érezheti kint ma­gát, ha egyik országból a másikba megy. — Azért ő mégis bratislavai lány, itt ’született, itt él. Külföldön csak a dublőréi járnak ... Klára Jarunková ha nem is itt született, ma szintén itt él, hősei között, közöttük, a városban, amelyet ma már magáénak érez. Több mint 300 ezer bratislavaival együtt ő is szemtanúja a város hatalmas iramú fejlődésének. — Ön szerint szép ez a város? — Egyike a legszebbeknek. Van törté­nelmi múltja, tehát műemlékei, van fo­lyója, tavai, fontos magaslatai, szőlőtermő lankái, kellemes kirándulóhelyei és vég- i e egy szép hídja is. — Tehált büszke városára? — Természetesen. KÖVKSDl JÁNOS Megszokott, szinte mindennapinak mondható látvány: sok ember iparkodik a Kultúra ós atPihPnÓs Parkjába. fg Végh felvétele) A/, impozáns épület termeibe emberek sietnek. A nagyterem­ben nemsokára könnyűzenei hangverseny kezdődik. Néhány méterrel arrébb, a kisteremben i »méret tér j esz t ő rö v i d f Minek e t játszanak. „Nagyüzem“ van a klubhelyiségekben Is. Az egyik bem az i rodalom bar átok vitat­koznak a fiatal szlovák költők verseiről, a másikban a fiatalok egy csoportja társasjátékokkal szórakozik. A tornateremben íi röplabdázók edzenek. A sétá­nyon sokan gyönyörködnek a természet szépségében, élvezik az első tavaszi napsugarakat. Ez a pezsgő élet Itt már meg szokott, mindennapi látvány. Méghozzá már két évtizede, hi szén a bratislavai Kultúra és Pihenés Parkja már húsz esz­tendős . .. Lapozzunk vissza egy kicsit ebben a két évtizedes múltban: Szlovákia fővárosa tulajdon képpen csak a felszabadulás után, s még inkább a Győzel­mes Februárt követően vált va­lóban ennek az országrésznek politikai és kulturális központ­jává. Rohamosan növekedett Bratislava lakosságának a s/á ma, s ez a tény többek között korszerű kulturális létesítmé­nyek építését is időszerűvé tet­te. Legfelsőbb párt- és állami vezetésünk ekkor határozta el a kultúra és a pihenés központ­jának a felépítését. A bratisla­vai üzemek vezetői, munkásai, de különösen a fiatalok nagy örömmel fogadták ezt a hatá­rozatot, s brigádmunkákkal, valamint más felajánlásokkal járultak hozzá ahhoz, hogy a tervből mielőbb valóság legyen. Az építkezést 1954 márciusában kezdték el, s a Szakszerveze­tek Központi Tanácsa anyagi és erkölcsi támogatásának, va­lamint az építövállalalok rugal­mas munkájának eredménye­képpen a munkálatok jól halad­lak. Pedig nem könnyű és nem kis munkáról volt szó. A nagy­terem felépítéséhez például 1174 tonna anyagra volt szük­ség, ami két jól megrakott le- hervonat-szerelvőnyt tesz ki. Rendkívül értékesek voltak a brigádmunkák is. Az építkezés első évében a bratislavai lako­sok Összesen 135 ezer órát dol­goztak le, a következő év ele­jén még mintegy 40 ezret. Meg­feszített munkájuk erkölcsi ér­tékét azonban még számokkal, s más adatokkal sem lehet ki fejezni. Bra t is I ava felszabadul ásá na k 10. évfordulóján, tehát húsz év­vel ezelőtt elkészült a Kultúra és a Pihenés Parkja. Először azok léptek be a korszerű épü­letbe, akik a leginkább hozzá* járultak e létesítmény mielőb­bi felépítéséhez. Néhány nap­pal később, pontosabban a mun­ka ünnepének előestéjén hiva­talosain is megnyílt ez az űj kulturális létesítmény, s be­kapcsolódott a szlovák főváros társadalmi és kulturális vérke­ringésébe. Húsz esztendő telt el azóta, s ma a Kultúra és a Pihenés Parkja a bratislavaiak és má­sok kedvelt szórakozóhelye. Valóban a kultúra és az aktív pihenés központja. Kissé szim bólikusnak érezzük azt is, hogy valamikor' ez a létesítmény tu­lajdonképpen a város szélén épült, de ma már — Bratislava rohamos fejlődésének, az új la­kói el apek felépülésének követ­keztében — tulajdonképpen földrajzilag is a központba ke­rült. Lehetetlen felsorolni azt a sok rendezvényi, amelyekre itt került sor. Világhírű, együtte­sek és énekesek, különböző művészeti csoportok lépteik fel itt, s az altéit két évtized so­rán milliók tapsoltak nekik. De talán még ennél is fontosabb az a tény, hogy a szlovák fő­város polgárai közül egyre töb­ben töltik itt szabad idejüket. Valóban korszerű körülmények között művelődnek és szóra­koznak. A Kultúra es a Pihenés Park­jaira a közeljövőben még igé­nyesebb és sokrétűbb feladatok várnak. A létesítmény vezető­sége igyekszik maradéktalanul megvalósítani a CSKP XIV. kongresszusának, valami', it a CSKP KB plenáris üléseinek határozatait szocialista kultú­ránk fejlődéséről, s az emba- rek megfelelő művelődésének es szórakozásának biztosításá­ról. Az elmúlt hónapokban kor­szerűsítették és szebbé tették a különböző helyiségeket. A nagyteremben 5 millió korona értékben új elektroakusztikai berendezést szereltek föl, ezen­kívül korszerűsítették a világí­tást, csinosították a helyisége­ket. így a látogatók szebb és korszerűbb környezetben tölt­hetik szabad idejüket, s több lehetőség nyílik az eddigiinéi sokrétűbb klubélet megszerve­zésére is. Fejlett szocialista társí.dal- munikban a szabad idő fokoza­tos növekedésével egyre növek­szik az igény kulturális léte­sítményeink valóban korszerű es tartalmas munkája iránt. A bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjának dolgozói igyekeznek maradéktalanul kielégíteni eze­ket az igényeket. PAVEI, SCHWARTZ » hite véget nem érő hosszúságban, |“r közben közben két teherautót is “ vontató katonai gépkocsi, elnyűtt, ígvert visszavonuló hitleri hadak vegyii- :e (köziben magyarok is) vonultak át atislaván nyugati irányban. Valaki csí- sen, és hangosan, megjegyezte: — itt innék a Göbbels állal beharangozott cső- gyerekek. — Ez a látvány mindennél libám bizonyította, hogy a szovjet hadse- g feltartóztathatatlanul közeledik Szlo- kia fővárosa felé. A még itt maradt Hit- i'barát német lakosság a hllnkások, ari- torok tömegesen elhagyták a várost, kommunisták, az eluyomott nép már­ír nem is leplezték örömüket. — Két- ■rom nap múlva itt lesz a Vörös Hadse- g — mondották többen is. Kitűnő pro- gandaafoyag volt ez nekünk, akik oly gyom óhajtottuk e percek bekövetkezé- t. Elvtársnőink, asszonyaink, Solc Ma- j, Mackóvá Júlia, Belicová Klára és ki dja még kik, gyorsabban terjesztették a tot+ak hírét, min/t ma a televízió, pedig „rémhírterjesztésért“ szigorú büntetéssel nyegetődzött Tiso plébános kormánya. A szlovák hadsereg tüzéreit is, akiknek várost körülvevő magasítókon, dombé­in voltaik állásai, pontosan tájékoztattuk látottakról. Egyik tisztjük Ditrich bari­nknak kijelentette: — Az én ütegemből egyetlen gránátot m fognak kilőni a szovjet katonákra, ígéretét betartotta. Pártszervezetünk fegyvereinek egy lé­ét felvittük Puskás László elvtárshoz a Vashámorra (a Koliba* alatti városrész), hogy szükség esetén az azon a környéken lakó elvtársaknak, hazafiaknak is „kéz nél“ legyen. Este tíz óra ulán az utcán járni tilos volt. A fény nélküli városban (az ablakok is el voltak sötétítve) az idő múlására nem lehetett következtetni. , Emlékeim... Álnéven bejelentett lakásomra, a Ryba halgyárba mentem. Útközben a sötétség leplét kihasználva „Vesszenek a fasiszták! Éljen a Vörös Hadsereg!. .jelszavakat írtam krétával a falakra, kerítésekre. A Duna utcára érve a toronyórák elütötték a tizet. A kisál lom ás felől német katonai járőr közeledett. Elbújni, eltűnni nem volt hová. Igazoltattak. Hamis okmányaimat visszaadva a rendőrigazgatóságra akartak bekísérni. Mint a Kis-Kárpátokban alakult Janko Kráľ partizáncsoport egyik szerve­zője, volt spanyolországi interbrigadistá, németországi kényszermunkáról és ma­gyarországi internáló táborból megszökött egyén, nemzetközi rendőrségi körözött voltam. Pártfeladaiom ä halgyárban el­rejtett fegyverek felügyelete, gondozása volt. A rendőrség politikai osztályán töb­ben — Seckár, Bernadic és más rendőr­tiszt — még a Masaryk-féle köztársaság idejéből személyesen is ismert. Gondola­taim villámgyorsan cikázlak — a felsza­badulás hajnalán, most, amikor már hal­lom a szovjet ágyúk moraját, néhány per­ces késés miatt jutok statáriáiis bíróság elé... — A menyasszonyomnál voltam. Nem vettem észre az idő múlását. Van kétszáz koronám, maguknak adom... Kérem, en gedjenek tovább. Éjjeliőr vagyok a hal­gyárban. Tíz órakor kezdődik a szolgála­tom. Mái így is elkéstem. Elvesztem állá­somat. A járőr tagjai (osztrákok voltok) egy­másra néztek, elmosolyodtak. Elfogadták a pénzt, elengedtek. — Vigyázzon, nehogy más járőrrel is ta­lálkozzon szóltak még utánam. Hajnalban, 1945. április 3-án a léli ki­kötőben már aknák és gyalogsági fegyve­rek ropogása is hallható volt. Nővérem Szőlős! úti lakásába siettem, a III. Nová Dóba ablakai, ahol lakott — szélső ház révén Trnávka és a Dimitrov gyár irányá­ba — jó megfigyelőhelynek bizonyultak. Igen, a szovjet hadsereg előőrsei, elsők­ként abból az irányból közelítették meg fővárosunkat. Amikor az örömhírt tovább adni siettem, a Nagypiacnál,, a Malinovsz- kij utcán már fegyvergolyók süvöltöttek. A szovjet csapatok napközben és az éj folyamán Csallóköz felől a Dunán és a Duna jobb oldalán meg a Zergehegy felől, is körülzárták a várost. Ezt a fegyverek zaja igazolta. A hős szovjet hadsereg április 4-én reg­gel keleti, déli és északi irányból roha­mozott. Szlovákia . fővárosában zseniális stratégiával megakadályozta az ellenség további rombolását. Vlég dél sem volt, s a város szívében folytak az utcai harcok. Erős náci egységek végül a várban sám- colták el magukat. Mi, itt élő kommunisták, köztük Miöko Madár és jómagam, mutattuk felszaba­dítóinknak az utat, merre közelíthetik meg legvQszélytelenebbül az ellenséges fészkeket. A délelőtt folyamán valahonnan a Zer- ge-hegy irányából már Károlyfalut is ágyúzta a szovjet tüzérség, majd egy lo­vas felderítő futott be a faluba. Solc Ist­vánná és még néhányan eléje futva, síró örömmel üdvözölték, de ő csak azt kér­dezte: — Germán jeszty? — Amikor ne­met intettek, ellovagolt. Percek múlva megérkeztek a géppisztolyom lövészek. Egy- egy pohár frissítőt elfogadtak a hálás néptől, de aztán pihenés nélkül tovább üldözték nyugat felé a fasisztákat. Idősebb magyar katonák ott Károlyfalun a bozótban meglapulva várták be a fel­szabadító szovjet hadsereget. — Nem szeretünk mi Németországba menni — mondották, amikor tanácsunkat kérték, hol rejtőzhetnének el a németek elöl, hol várhatnák be a szovjet hadsereget. A szovjet egységek estig a várban kö­rülzárt hltleristákat is felszámolták. Bra­tislava szabad lett! SZARAZ JÍÍZSEF

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents