Új Szó, 1975. április (28. évfolyam, 76-101. szám)
1975-04-03 / 78. szám, csütörtök
Minőségi változások irodalmi kapcsolatainkban PRÁGAI BESZÉLGETÉS SZIKLAY LÁSZLÓVAL Az Irodalmi Múzeum, a Csehszlovák Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Társasága és a prágai Magyar Kultúra meghívására dr. Sziklay László, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének tudományos tanácsadója Prágában tartott előadást, melynek során a cseh—magyar és a szlovák—magyar irodalmi kapcsolatok neves ismerője elsősorban arra mutatott rá, hogy milyen minőségi változás állott be irodalmaink kölcsönös megismerése terén a felszabadulás óta eltelt 30 év alatt. Sziklay László tudományos munkásságának középpontjában a szlavisztika és az összehasonlító irodalomtörténetírás áll. A többi közt tanul# A fasizmus fölött aratott győzelem és országainknak a szovjet hadsereg általi felszabadítása új fejezetet nyitott népeink szellemi kapcsolataiban is. Erre utalt, amikor megállapította: .ma már egy cseh i így szlovák átlagolvasónak a manyar irodalom éppen úgy nem Jerra incogníta“, mint ahogy nem vagyunk híjával a cseh vagy szlovák irodalom magyar fordításainak, ismertetéseinek sem.“ De az előző időszak irodalmi kapcsolataink feltárása terén is születtek eredmények. Mit tart az 1945-öt megelőző, pontosabban a két világháború közti időszak irodalmi kapcsolataiban a legfontosabbnak, a legelőremutatóbb- nák? — Véleményem szerint elsősorban két mozgalmat, irányzatot kell megemlítenünk. Az egyik mozgalom azokból a fiatalokból tevődött össze, akik Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia területéről származtak, s a 30-as évek elején Budapesten megállapították az Apollo című folyóiratot, ök azt tűzték ki célul, hogy Magyar- országot és a szomszéd népeket közelebb hozzák egymáshoz. Hogy ez a mozgalom akkor nem találkozott a hivatalos politika, az uralkodó osztályok rokonszenvével, azt mondanom sem kell. Az Apollo körül csoportosuló fiatalok az irodalom-, a művészet-, s általában a társadalomtudományok terén akartak rámutatni a Kelet-Közép- Európa népeit — a nemzeti torzsalkodás ellenére is — ösz- szekölő szellemi légkörre,' amely ma már a marxista kom- parasztika eredményeinek tükrében tagadhatatlan. Csehszlovákia területén ugyanekkor a kisebbségi magyarság haladó magyar ifjúsági mozgalmának, a Sarló nak a tagjai az internacionalizmus szellemében sürgették a csehek, a szlovákok és magyarok közeledését, egymás kölcsönös megismerését, politikai és kulturális együttműködését. Politikailag a Sarló fiataljai előbbre jutottak, mint az Apollo köre. Az Apollo tagjai minden jószándékuk és helyes felismerésük mellett is többé-kevésbé hungarocentri- kusak maradtak, a Sarlót viszont internacionalizmusáért Július Fučík, továbbá más haladó szellemű cseh ós szlovák személyiség is üdvözölte. Véleményem szerint ez a két mozgalom volt a két világháború közti időszak egyik legelőremu- tatóbb eredménye. Itt említem meg Anton Straka nevét is, aki mint az akkori Csehszlovák Köztársaság budapesti kultúrat- taséja, sok haladó szellemű magyar íróval tartotta a kapcsolatot és ismertette meg velük a cseh és a szlovák irodalmat. # Túlzott az a tévhit tehát, hogy a felszabadulás előtt irodalmi kapcsolatainkban nem történt semmi. Mit jelentett ezek után az előzmények után a felszabadulás, jobban mondva 1948: a fordulat éve? — Mindenekelőtt azt, hogy „megtört a jég“, s a múlt előítéleteinek felszámolását nemcsak egyes úttörő haladó egyéniségek és társulatok kezdeményezték. Egymás értékeinek a jobb megismerése, kapcsolataink elmélyítése a szocialista kultúrpolitika egyik fontos és permanens célja lett. Az irodalmi kapcsolatok ápolásában mennyiségi és minőségi változás állott be. Ma már nemigen fordul elő, hogy a cseh vagy a szlovák olvasó nem ismerné Petőfi, Arany, Jókai, Madách, Mikszáth, Ady, Móricz vagy éppen József Attila, Illyés Gyula nevét és műveit. Ugyanakkor a magyar olvasó Némcová, Neru~ da, Vrchlicky, Jirásek, Vanöura, Wolker, Nezval, vagy éppen Sládkoviő, Hviezdoslav, Jesen- sky, Jilemnicky, Novomesky műveit is számon tartja. Ha- Sekről és Capekről nem is szólva. Az, hogy világirodalmi rangú cseh és szlovák művek kerültek a magyar olvasó asztalára, egyaránt köszönhető éppúgy a budapesti Európa Kiadó erőfeszítéseinek, mint a csehszlovákiai magyar könyvkiadásnak, nevezetesen a Madách Kiadónak. Költői művek fordításával kapcsolatban meg kell állapítanunk, hogy, sajnos, Magyarországon nagyon kevés olyan költő van, aki tudna csehül vagy szlovákul, a műfordítások az esetek túlnyomó többségében „nyers“-ből {prózai fordításból] készülnek. S amit magyar vonatkozásban általában mondhatunk el panaszképpen, az hovatovább a legfiatalabb cseh és szlovák nemzedékre is vonatkozik. Véleményem szerint a szlovákiai magyar költők gyümölcsöző munkát végeznek, s a jövőben még többet tehetnek, hiszen tudnak szlovákul, s így megvan a lehetőségük, hogy cseh és szlovák irodalmat tényleg megfelelő színvonalon fordítsanak. Az elmúlt harminc év eredményeit vizsgálva őszintén meg kell mondanunk azt is, hogy egyes kiadók — tisztelet a kivételnek — nagyon sokszor a mennyiséget tartották szem előtt, s így nem ritkán gyengébb alkotásokat is lefordítottak. A legfontosabbnak azonban azt tartom, hogy túl vagyunk alapvető irodalmi kincseink kölcsönös megismerésén. S ez örvendetes tény. Ezen az úton kell tovább haladnunk. Ismételten nagyon hangsúlyozom a tennivalót: tudományos szinten k^ll nevelnünk fiatal műfordítókat. • Az ön tanulmányaiból kitűnik az a meggyőződése, miszerint irodalmainkban — társadalmi-politikai hátterük rokonsága következtében — még a legélesebb nemzetiségi ellentétek korában is számos hasonló vonás fordult elő s ezért irodalomtörténészeink egyik legfontosabb internacionalista feladata a rokonvonások kiemelése, hangsúlyozása és keresése. — A MTA Irodalomtudományi Intézetében már két évtizede foglalkozunk azzal a problémával, hogy sokáig élt egymás mellett két koncepció: a szláv koncepció és a hungarocent- rizmus. Az első a szláv irodalmakat egy irodalomnak vette, a másik, a hungarocentrikus koncepció nem tudta másképpen elképzelni a szomszéd népek és a magyar irodalom viszonyát, minthogy a magyar irodalom hatott, kisugárzott a szomszéd területekre. Szerintem mindkét koncepció hibás. Ezt talán nyilvánvaló példával jellemezhetném: a szláv cseh irodalom fejlődése a szláv bolgár irodalom fejlődésétől nyilván sokkal távolabb áll, mint mánykötete jelent meg a szlovák irodalom klasszikusáról, HviezdoslavróL, s az 1962-ben kiadott szlovák irodalomtörténetében a magyar olvasónak marxista szintézist nyújtott a szlovák irodalomról. Legutóbbi, Szomszédainkról című kötetében alapvető kapcsolattörténeti tanulmányai jelentek meg. Joggal álllapította meg róla Karéi Krejöí professzor, az európai irodalmak kölcsönhatásainak elismert személyisége, hogy „Sziklay Lászlót a magyar—csehszlovák irodalmi kapcsolatok kutatásában neves szaktekintélyként tartjuk számon“. Prágai tartózkodása során beszélgettem én is a neves irodalomtörténésszel. a nem szláv magyar irodalom fejlődésétől. Sok kutatás, vita, megbeszélés alapján jöttünk rá arra, amit ma már a külföldi összehasonlító irodalomtörténeti kutatás is elfogad, hogy itt jellegzetes irodalmi típusokról van szó. Típus alatt azt értem, hogy a tárgyalt irodalmak fejlődési korszakaiban is hasonlóak. Tehát pá’.dául abban különböznek az angol, a francia vagy az olasz irodalom fejlődésétől, hogy mai modern irodalmi nyelvünk nem a 15.—16. században alakult ki a közismert történelmi tények következtében, hanem egy bizonyos nyelvújítási vagy irodalmi nyelvteremtő mozgalomban a 18.—19. század idején. Ez valamennyi kelet-közép-európai irodalomra jellemző, de itt is vannak különböző típusok. A cseh és a magyar irodalomban például az irodalmi nyelvet nem kellett megteremteni, mert már megvolt, csak korszerűsíteni kellett. Voltak azonban olyan irodalmak is,, amelyekben különböző idegen (egyházi) nyelveken volt már hivatalos kifejezésmód — ott a népi nyelvből kellett új Irodalmi nyelvet alkotni. A rokon jelenségek feltárásában kétségtelen az előrehaladás. Ez nemcsak a kutatók személyes kapcsolataiban, de abban is megnyilvánul, hogy a két ország irodalomtörténészei ma már államközi megállapodások keretében végezhetik a közös munkát. Az intézményes együttműködésnek köszönhető, hogy nemcsak magyar tudós volt opponens csehszlovákiai kollégájának docensi vagy doktori vitáján, de szlovák professzor is opponált magyar irodalomtörténész doktorátusán. Ez azelőtt elképzelhetetlen volt. Rudolf Chmel szlovák irodalom- történésznek magyar konzultánsa volt. De ugyanilyen fontos példa Mózsi Ferencé, aki a két irodalom oktatásának problematikáját nagyon érdekesen dolgozta ki kandidátusi disszertációjában az én aspiránsvezetésem mellett. Ezeket a lehetőségeket jobban ki kellene használni. 0 Melyik az a legalkalmasabb módszer, amellyel irodalmaink kapcsolatai a legeredményesebben megközelíthetők? Miben látja a magyar—cseh, illetve, magyar—szlovák irodalmi kapcsolatok elmélyítésének további útját a következő évtizedben? — Már utaltam arra, hogy Közép-Európában több egymáshoz hasonló fejlődésű irodalom van. Ebből következne a feladat, hogy egy-egy kutató több irodalmat tanulmányozna, s ezek fejlődési törvényszerűségeit (például a nyelvújítás, vagy a romantika beköszöntése] közösen kutassa. Ez azonban óriási feladat, mert a kutatónak egyszerre 5—6 nyelvet kellene ismernie. Tehát elsőrendű igény a kellő nyelvismeretekkel rendelkező káderek nevelése. Az eddigi eredményeket három nagy korszakban kellene szintézisbe hozni. Az egyik a romantika korszaka, mivel a szlovák, a cseh és a magyar irodalom is a romantika korában lett európai színvonalú. A másik nagy korszak a századvége és a századforduló, a realizmus időszaka. A harmadik nagy korszak a szocialista irodalom korszaka. Itt meg kellene vizsgálnunk, mennyiben egészítik ki egymást nemzeteink szocialista irodalmai. Végezetül szeretném hangsúlyozni, hogy a kelet-közép-európai népek kutatóinak összefogására van szükség, hogy mai tudásunkhoz képest közös problémáinkat sokkal tisztábban láthassuk. S. M. JEAN EFFEL BRATISLAVÁBAN A hamisítatlan gall humor képviselője, Daumier és Gavar- ni utóda, Jean Effel kiáillításán vagyunk, amelyet a Szlovák Szocialista Köztársaság Művelő-* désügyi Minisztériuma, a Nemzetközi Kapcsolatok Társasága és a Bratislavai Művelődési Intézet rendezett. A Dosztojev- szkij-sori pavilonban kétszáznál több rajz vesz körül. Az első pillanatban úgy érzem, a Mosoly Országába jutottam. Ám ezzel keveset mondok, mert Effel szellemes meglátása, eredeti ötlete, egyszerű és bravúros rajza, szövegeinek szikrázó humora és csípős szatírája nemcsak mosolyt kelt, hanem jóízű nevetést vált ki és elgondolkoztat. J. Effelt tulajdonképp François Lejeimnek hívják. Neve kezdőbetűi, az F és L képezik művésznevét. Párizsban, 1908- ban született. Hírlap- és közíróként a France Soir munkatársaként kezdődött pályája, író, költő és tehetséges rajzoló. Karikatúráit a baloldali lapok közölték. 1934-óta közkedvelt humoristaként ismerik. Ezenkívül a Francia—Csehszlovák Társaság elnöke, s mint ilyen, kapcsolataink elmé!yítője. Országunk őszinte jóbarátja, aki a súlyos napokban, a müncheni tragikus döntés idején is melletlünk állt ki. Most pedig velünk ünnepli felszabadulásunk 30. évfordulóját. Erre az alkalomra küldte el hozzánk ezt a ragyogó, gazdag anyagot, melyben eddig Prágában 25 ezren gyönyörködtek, s vándorkiállításként most Bratislava jelentős kulturális eseménye. Útját az ország nagyobb városaiba is folytatni fogja. A müncheni napok hatására készült vitriolos politikai karikatúrák közül hatot a Klement Gott-- wald múzeumnak ajándékozott. Kivételes tehetsége a politikai rajzokban erőteljesen nyilvánul meg. Effel meg nem alkuvó mű-> vészember. Merész, ha szembekerül az ellenséggel. Helyesen céloz és mindig telibe talál. Kezdettől fogva mindmáig hűséges egy eszményhez: a nemes és tiszta emberséghez. Ceruzával harcol az emberi jogokért, boldogságunkért, szabadságunkért, a világ békéjéért. A költészet adománya a kritikus intelligenciájával egyesül művészetében. Rajzai tartalmi és formai összhangja tökéletes. Min-" dig ráérez a dolgok lényegére. Ezek a kiváló tulajdonságok jellemzik politikai falragaszait is, melyek derűsek, de komoly társadalmi problémákért emelnek szót. Választási plakátjai rámutatnak a helyes irányra, az egyedüli járható útra, a szocializmus útjára. Majd belelapoz a történelembe. Leleplezi a V. Köztársaság üzemeit, ostorozza politikáját, elítéli a gyarmati háborúkat. Szellemin lég társul Moliére-rel: a Tar- tuffe, a Fösvény; a Képzelt beteg s még néhány örök komédia egy-egy kis részletét ragyogó színű képekkel és szellemes idézetekkel vetíti elénk. A Mesék az állatokról, s a Politikát állatkert remek ötletes rajzai és szavai nem nagyképű erkölcsi prédikációk. Da a kedélyesen jellemzett állatok nevelőtevékenységének, szokásainak bírálata végül is meg-i szívlelendő társadalmi kritika, mellyel nevettet, támad és lelkesít. Legismertebb műve a Világ teremtése. Film és balett is készült belőle. Az Ádám és Éva naiv életében Effel materialista felfogással kezeli a bájos legendát, vagy ha jobban tetszik: a bibliai komédiát az édenkert- ről, a hatalmas parkról, amelyet egy mai kertészemérnök sem tervezhetne meg szebben. Itt él a első emberpár, és a sokféle állat. A mintegy száz éden- kerti rajz Effel emberszereteté- ről, minden élőlényhez fűződő gyöngédségéről szél. Meleg érzéssel, olykor pikáns humorral jellemzi a gyerekes és már mégsem gyermek „első embereket“. S a jellegzetes és szórakoztató állatrajzok mellett áU landó kísérő motívumok: a tá- tott csőrű röpködő madárkák, a libbenő pillék, a fűben virító százszorszépek. S ez a kedvesség, báj és szeretet árad szövegeiből is. öt színes kőrajza megragadó költői alkotás. A Futó találkozások nagyszerű lapjairól sem szabad megfeled-» kezni. Pompás eszmetársításokl Nagy képzőművészek: Michelangelo, Tiziano, Maillol, Matisge, Calder, Picasso, egy-egy alkotásához fűz klasszikus és modern írók munkáiból kiszakított idézeteket. Könyvei üveg alatt sorjáznak, eredetiben és soknyelvű fordít tásban. Itt vannak La Fontaine illusztrált meséi, s a Jókedvű fiataloknak, meg a Vidám utódoknak szánt, fönt jelzett bibliai históriákon kívül a Világ újrateremtése és egyebek. A ritka műélvezetet nyújtó, felfrissítő, szellemes és tanulság gos kiállítás olyan csábító, hogy egész természetes amár az első napokban megnyilvánul lő tömeges érdeklődés, mely nyilván és méltán még fokozódni fog. BÁRKÁNY JENŰNfi A ZENEHALLGATÁS ÖRÖME A Szlovák Kamarazenekart a bratislavai hangversenyközönség minden alkalommal a régi, kedves barátnak kijáró örömmel és szeretettel fogadja. De ezúttal különösen meleg volt a hangulat. A terem zsúfolásig megtelt, a falak mentén az állóhelyeken fiatalok szorongtak. Érdeklődésük részben az est spanyol vendégének, Narciso Yepes gitárművésznek szólt, akit a rádióból már ismerünk. A szokatlanul nagy érdeklődés nem volt alaptalan. Narciso Yepes megjelenése meglepően hatott. Nincs benne semmi „spanyolos“, sőt külsőleg nem is művósztípus. Inkább középkorú, jólelkű családapának látszik. Mintha a gitár nem is illene a lényéhez. Pedig egyszerűsége mögött jelentős művészegyéniség rejtőzik. Narciso Yepes hangszerének hivatott mestere. Bevezetésül Gáspár Sanz gitárszólóra írt Spanyol szvitjét adta elő. Sanz, spanyol gitáros és orgonista az aragóniai Ca^ landában született 1640-ben és Madridban hunyt el ötvenéves korában. Yepes produkciója kezdetben azt a benyomást keltette, hogy a gitár szólóhangszerként mégiscsak inkább van helyén egy intim hangulatú ki-< sebb teremben, mint a Filharmónia nagytermében. De ez a benyomás hamár háttérbe szorult és Vivaldi gitárversenyének előadásánál teljesen elmo-> sódott. A színre és hangzásra beállított Vivaldi muzsika forró, szenvedélyes zengése Yepes keze alatt a gitár aránylag szűk hangzásvilágában is érvényesült. A spanyol gitárművész pompás produkciója War-> chalék érzékeny kísérőművészetének keretében zavartalan örömet szerzett. A műsor utolsó száma ugyancsak nagy siker volt. Kalmár Magda, a budapesti Állami Opera művésznője Vivaldi „Lauda* te Pueri“ című szopránszőlóra és vonóskarra írt kantátáját adta elő. Kalmár Magda vonzó és sokoldalú egyéniség. Valójában operaénekesnő, de kiválót nyújt a könnyű múzsa szolgálatában is. A Magyar Televízió képernyőjén gyakran láthatjufcr és hallhatjuk a jó mozgású, szép hangú fiatal énekesnő kedves, gyakran humoros alakítá-i sait. Finom, közvetlen művészettel tolmácsolta a meleg fényű, lenge szövésű Vivaldi dallamokat, és ami ennél is több: megéreztette' a velencei mester elbűvölő költészetét. A hallgatóság mindkét ven-« dégművészt vastapssal ünnepelte. HAVAS MÁRTA • A spanyolországi Országos Könyvintézet közzétett adatai szerint 1974-ben Spanyolországban a legnagyobb sikerű és legolvasottabb könyv a harcos szellemű, nagy chilei költő, Pablo Neruda emlékiratkötete volt. A kötet címe: Beismerem, hogy éltem. • Ismét megnyílt Taskent- ben az Üzbég Szépművészeti Múzeum. A földrengés sújtotta egykori épület helyén márványból, gránitból, fémből és olyan üvegből emeltek új épületet, mely a Nap melegét visz- szaverí, de a fényt átbocsátja. A múzeumban 50 terem van.
