Új Szó, 1975. április (28. évfolyam, 76-101. szám)

1975-04-28 / 99. szám, hétfő

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek! 1975. április 28. HÉTFŐ BRATISLAVA XXVIII. ÉVFOLYAM 99. szám % Ara 50 fillér Az osztrák külügyminiszter látogatása Bratislavában Közleményt adtaik ki a tárgyalásokról DEMOKRATIKUS VAIASZTASI GYŐZELEM Portugáliában A szocialista párt kapta a legtöbb szavazatot Q A PKP a harmadik legerősebb portugál párt i£ A kom­munisták változatlanul betöltik a forradalmi élcsapat szerepét Lisszabon — Portugáliában pénteken este 19 órakor bezár­ták a szavazóhelyiségeket és ezzel befejeződtek az alkotmá­nyozó gyűlési választások. A COPCON, a biztonsági katonai alakulatok parancsnoksága je­lentette, hogy 18 óráig nem tör­téntek incidensek. Előzetes jelentések szerint a választásokon a nyilvántartás­ba vett választók 92 százaléka vett részt. A Portugál Szocia­lista Párt a szavazatok 38,01, a Demokratikus Néppárt 26,04, a kommunista párt pedig 12,74 százalékát szerezte meg. A vá­lasztások végleges eredményeit hétfőn hozzák nyilvánosságra. A választásokon a harmadik legnagyobb pártnak bizonyult. Portugál Kommunista Párt Po­litikai Bizottsága vasárnapra virradó éjjel közleményt adott ki a választásokkal kapcsolat­ban. Hangoztatta, hogy a választások fontos határkövet jelentettek az új, demokratikus Portugália építésében, miután félévszázad elteltével az állam területének nagy részén először választott szabadon a portugál nép. A közlemény kiemeli a nép­tömegek fegyelmezettségét, amely szöges ellentétben volt a reakció és a baloscsoportok erőszakosságával, provokációi­val és fenyegetéseivel. A közlemény megállapítja, hogy a nagyfokú választási észrevétel ellentmondásos jelen­tőségű, mert egyrészt kifejezi a széles tömegek akaratát, hogy részt kívánnak venni a politikai életben, másrészt ki­fejezi azt a nyomást, amely azok számára is kötelezővé tet­te a választási részvételt, akik­nek nem volt határozott néze­tük. A választások eredménye azt bizonyítja, hogy a portugál nép a demokratikus politika folyta­tása és a szocialista távlat mellett döntött, összhangban a politikai pártok és a Fegyve- rés Erők Mozgalmának a kö• zelmúltban kötött megállapodá­sával. A közlemény a továbbiakban megállapítja, hogy a Portugál KP elvet mindenfajta demagó­giát, sohasem habozott híven megvilágítani a helyzetet és ke­vésbé népszerű álláspontot is képviselni, ha ez a demokrácia védelme és a forradalmi folya­mat érdekében szükséges volt. Téves az az elképzelés, hogy a szavazás a párt erejének és befolyásának egyetlen mér­tékfoka. A szavazás eredményei korántsem fejezik ki a PKP erejét, befolyását, képességét a tömegek mozgósítására és a portugál forradalomban szük­ségszerűen megillető szerepét. A választások új fontos ta­pasztalatot jelentenek. A poli­tikai helyzetben nem hoznak érzékeny változásokat. A for­radalmi folyamat eredeti dina­mikájával folytatódik, minden vívmányt megőriznek s a mély­reható gazdasági és társadalmi változások utat nyitnak a szo­cializmus felé. A PKP a jövő­ben is teljesíti a munkásosz­tály és a dolgozó nép forradal­mi élcsapatának szerepét, han­goztatja a közlemény. A választások eddigi hivata­los eredményei szerint a szo­cialista pártnak 95, a Demok­ratikus Néppártnak 58, a kom­munista pártnak 25, a szociál­demokrata CDS-nek 12, a Por­tugál Demokratikus Mozgalom­nak 3 képviselője lesz a 247 ta­gú alkotmányozó gyűlésben. Vasco Goncalves miniszterel­nök elégedetten nyilatkozott a választások lefolyásáról, de nem zárta ki annak lehetőségét, hogy megismétlődhetnek a március 11-i puccskísérlethez hasonló reakciós támadások. Kijelentet­te azonban, hogy derülátó és hisz a nép képességeiben ős az MFA-val való szövetségében. ELHUNYT JACQUES DUCLOS Párizs •— Jacques Duclos, a Francia KP Politikai Bizottsá­gának tagja pénteken 78 éves korában Párizsban elhunyt. Ha­lálát hirtelen fellépő szívgyen­geség okozta. Az FKP Központi Bizottsága gyászjelentésében megállapítja, hogy a francia népet súlyos veszteség érte Duclos halálával. Duclos minden erejét a Fran­cia Kommunista Pártnak szen­telte. A megszállás alatt a párt harcának élén állott, részt vett a párt háború utáni fejlesztésé­ben, a párt jelöltje volt a köz­társasági elnökválasztáson. Éle­te a hősiesség példája, kommu­nistához méltó élet volt, amely példát mutat egész népünknek. Az SZKP Központi Bizottsága táviratban fejezte ki részvétét Jacques Duclos elhunyta alkal­mából az FKP Központi Bizott­ságának, és gyászjelentésében megállapítja, hogy „Duclos ha­lála súlyos veszteség a francia nép, a testvéri Francia Kom­munista Párt és a világ kom­munistái számára. A szovjet em­berek országunk hű barátját vesztették el Duclos-ban.“ IGAZSÁGOS RENDEZÉST A KÖZEL-KELETEN (ČSTK) — A Szlovák Nem­zeti Tanács és a szlovák kor­mány képviselői szombaton fo­gadták Erich Bielka osztrák külügyminisztert. Az osztrák vendéget Bohuslav Chŕíoupek szövetségi külügymi­niszter és Václav Vačok, a szlo­vák kormány alelnöke kísérte el látogatásaira. A fogadásokon a két ország nagykövete, Ka­rel Komárek és Hans Pasch, valamint Róbert Richtár, az Osztrák Köztársaság bratislavai konzulja is részt vett. Ján Stencl, a Szlovák Nem­zeti Tanács alelnöke a Szlovák Nemzeti Tanács Székházában megtartott fogadáson örömét fe­jezte ki a prágai tárgyalások sikere felett, amely a két or­szág államhatárairól szóló szer­ződés ratifikációs okmányainak kicserélésével érte el tetőpont­ját. „örülünk annak — mond­ta —, hogy a két felet érdeklő további kérdésekben folytatott tárgyalások is sikeres megol­dással kecsegtetnek.“ Az osztrák külügyminiszter méltányolóan nyilatkozott ar­ról a tényről, hogy hazánkban tett első hivatalos látogatása alkalmából Szlovákiába is el­látogathatott. Annak a meggyő­ződésének adott kifejezést, hogy látogatása elősegíti majd a két ország kapcsolatainak további pozitív fejlődését. Erich Bielka osztrák külügy­minisztert ezután Peter Colot­ka, a szlovák kormány elnöke fogadta. Colotka elvtárs nagyra érté­kelte az osztrák külügyminisz­ter hazánkban tett látogatását, amely az európai államok bé­kés együttműködésének kereté­ben a két ország kapcsolatai­nak elmélyülését célozza. Meg­állapította, hogy a két külügy­miniszter tárgyalásainak ered­ményei sikeresek voltak, ami­nek — amint hozzátette — őszintén örülünk. „Látogatásom valóban sike­res eredménnyel járt“ — mond­ta válaszában az osztrák kül­ügyminiszter. Megjegyezte, hogy a két szárazföldi állam nép- gazdaságfejlesztése szempontjá­ból közös víziutunknak, a Du­nának jelentősége lényeges mértékben megnövekszik, külö­nösen az elkövetkező években a Rajna—Majna—Duna-csator- na megépítése után. „Hiszek abban, hogy Ausztria és Cseh­szlovákia kapcsolatai a jövő­ben népeink hasznára tovább fejlődnek és elmélyülnek“ — mondta beszéde végén Erich Bielka osztrák külügyminiszter. Az osztrák vendég ezután megtekintette Bratislava törté­nelmi nevezetességeit. Erich Bielka osztrák külügy­miniszter feleségével és kísé­retével befejezte hivatalos cseh­szlovákiai látogatását és visz- szautazott Bécsbe. A távozó vendégeket Bohu­slav Chfíoupek szövetségi kül­ügyminiszter, valamint több más politikai és közéleti személyi­ség búcsúztatta. A barátságvonat vendégei (CSTK) — Szombaton a ba­rátságvonaton Prágába érke­zett a Szovjet—Csehszlovák Baráti Társaság több mint 300 tagja és aktivistája, akik ha­zánkban részt vesznek a fel­szabadítás 30. évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepsé­geken. A küldöttséget Rosztyiszlav Viktorovics üolgopolov, az SZKP területi bizottságának osz­tályvezetője, a Szovjet—Cseh­szlovák Baráti Társaság szarato- vi vezetőségének tagja vezeti. A smíchovi pályaudvaron Ji- ri Brejcha, a CSSZBSZ prágai városi bizottsága elnökségének tagja, valamint a városi párt­ós állami szervek több más kép­viselője üdvözölte az érkező szovjet vendégeket. A barátságvonat utasai prá­gai tartózkodásuk során leró­ják kegyeletüket az oláanyi te­metőben a szovjet hősök sírjai előtt, meglátogatnak több prá­gai üzemet és iparvállalatot, látogatást tesznek a CSSZBSZ Központi Bizottságának székhe­lyén Prága főpolgármesterénél, majd részt vesznek a prágai május elsejei ünnepségeken. Moszkva — Abdel Halim Khaddam szíriai miniszterelnök­helyettes és külügyminiszter, aki április 23-a óta a szovjet kormány vendége volt, pénte­ken a seremetyevoi repülőtér­ről hazautazott. A látogatásáról kiadott közös közlemény szerint a Szovjetunió és Szíria úgy véli, hogy a Kö­zel-Keleten csak akkor lehet Igazságos és tartós béke, ha kivonják az izraeli csapatokat a megszállt arab területekről és érvényesítik a palesztínai arab nép nemzeti jogait, bele­értve a saját nemzeti otthon­hoz való jogot is. A Szovjet­unió és Szíria a Közel-Keletről tárgyaló genfi konferencia fel­újítása mellett foglal állást. A két állam képviselői kijelen­tették, hogy a különmegálla- podások nem oldhatják meg a közel-keleti rendezés problé­máját. Minden részleges intéz­kedés az általános rendezés el­választhatatlan szerves része legyen. A döntéseket a genfi értekezlet keretében kell kidol­gozni és jóváhagyni. A közlemény kiemeli hogy a két fél nagy jelentőséget tu­lajdonít a vietnami és kambod­zsai nép győzelmeinek. E két ország problémáit külső be­avatkozás nélkül az itt élő népeknek kell megoldaniuk. A Munkaérdemrenddel kitüntetett Dubnica nad Váhom-i Gépgyár és Fémipart Művek dolgozói az idei első negyedévben több mint 10 millió korona értékben teljesítették túl árutermelési tervüket. Ezt a kiváló eredményt elsősorban a nagyarányú szocialista munkaverseny- és újítási mozgalom­mal érték el. Felvételünkön Stefan MiSánt (bálrólJ, és Anton Suchala, a Szovjetunióba szállítandó gépek motorkapcsolófának szerelése közben. KITÜNTETÉS (CSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, szombaton Josef Kempnýnek, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a KB tit­kárának és František Ondrich- nak, a CSKP KB titkársága tag­jának, a KB titkárának jelen­létében Karel Neubertnek, a CSKP KB tagjának, a dél-morva­országi pártbizottság vezető tit­kárának átnyújtotta a Munka­érdemrendet. A magas állami kitüntetést Neubert elvtárs 60. születésnapja alkalmából a CSKP KB Elnökségének javas­latára a köztársaság elflöke adományozta. Husák elvtárs ebből az al­kalomból gratulált Neubert elv- társnak, valamint kifejezte jó­kívánságait. Köszönetét mon­dott a munkásmozgalomban, Csehszlovákia Kommunista Pártjában, a különféle felelős­ségteljes tisztségekben, vala­mint most a dél-morvaországi kerületi pártbizottság vezető titkárának tisztségében kifej­tett áldozatkész munkásságáért. Husák elvtárs megjegyezte, hogy a Munkaérdemrend má­sodszori adományozásával a legfelsőbb párt- és állami szer­vek Neubert elvtárs munkás­ságát méltányolják, aki életét teljes egészében a munkásmoz­galom, pártunk és a nép szol­gálatába állította. • ti Alois indra, a CSKP KB El­nökségének tagja, a Szövetsé­gi Gyűlés elnöke, a Szövetségi Gyűlés több más vezető tiszt­ségviselőjének — Ján Markó­nak, Václav Davidnak és Da­libor Hanesnek — kíséretében fogadta 60. születésnapja al­kalmából Karel Neubertet, a Szövetségi Gyűlés Népi Kama­rájának képviselőjét.

Next

/
Thumbnails
Contents