Új Szó, 1975. április (28. évfolyam, 76-101. szám)
1975-04-26 / 98. szám, szombat
K ülföldre utazva mindig kíváncsian várjuk, vajon mennyire egyezik meg a táj, a helység azzal a képpel, melyet elképzeltünk. Az én esetemben általában eltér egymástól az elképzelés és a valóság. Legalábbis az eddig látott városok nagy részével így voltam. Ez pedig némi kétséget ébreszt bennem a világról alkotott elképzeléseimről, illetve megerősíti azt a vágyamat, hogy minél többet meglássak a világból. A valósággal való találkozás arról is meggyőz, hogy minden táj szép, s minden városnak megvan a maga varázsa. Ám, ami lenyűgöz engem, azt más talán észre sem veszi, vagy fordítva. Az is döntő lehet az élményszerzésben, hogy milyen az egyén, sőt a táj, a helység hangulata. Mert az is lehet jókedvet sugárzó csakúgy, mint szomorúságot árasztó. Moszkva, Leningrád, Budapest, Bukarest, Hamburg, Krakkó, a skandináv fővárosok és más városok megismerése után nemrég végre megismertem Szófiát és néhány bolgár várost. A találkozást most is nagyon vártam. Először a magasból pillantottam meg a több mint 1 millió lakosú fővárost. A tőszomszédságában levő Vitosa hegyen még kései hó fehérlett. Az égbolt ’-issé borús volt, de a város jzepén álló hatalmas székesegyház aranykupolája így is megcsillant, s már messziről magára vonta a figyelmet. Az épülő és a már meglevő új lakótelepek még színesebbé teszik a madártávlatból látható panorámát. A röptérről menet előbb az épülő, az új Szófiával találkozik a látogató. Innen szálláshelyünkre, a hatalmas Bulgária Szállóba hajtattunk, majd vendéglátóinkhoz, a Bolgár Űjságírószövetség székházába — egy kéttagú hivatalos csehszlovákiai újságíróküldöttség egyik tagjaként érkeztem 10 napra Bulgáriába. Űtitársam, a Svobodné slovo brnói szerkesztőségének a tagja. A szö85 négyzetméter. (Bulgáriában a legtöbb a kétgyermekes család.) Gondot okoz a városfejlesztésben, hogy igen sok régi lakás sürgős tatarozásra szorul. Ilyen esetben a régi házak lakóit a tatarozás idejére ideiglenesen új, állami lakásokba költöztetik. Az ÜJ LAKÓTELEPEK közül néhányat megtekintettünk. A legnagyobb és legszebb a Vitosa alatt épülő Ifjúság-lakótelep lesz, mely (ha teljesen felépül) 80 000 embernek nyújt majd otthont. Nemcsak házai korszerűek, hanem középületei is. Ebből az egyik — több mint 200 férőhelyes — óvodába látogatva külön is meggyőződhettünk. A bölcsődék ros lakosságát. Az egy személyre eső napi fogyasztás jelenleg 300 liter, de a tervek szerint a jövőben eléri az 500 litert. Négy éve működik a város világszínvonalú vízszűrő állomása, de még ez idén megkezdik egy másik szűrőállomás építését, mely 100 millió levába fog kerülni. Ennek üzembehelyezésével távlatilag is megoldódik a főváros vízellátása. Ráadásul a szűrőállomás a helyi folyó vizét is megtisztítja majd, s ismét alkalmassá teszi fürdésre. A LEVEGŐ NEM SZENNYEZETT Szólni kell a város levegőjéről is, mely jóval tisztább, mint általában a nagyvárosok levegője. Szófiában a levegőszenyA SZÉPÜLI SZÓFIA A főváros és az ötéves terv • 1980-ra a város lakosainak száma eléri a másfél milliót • Legnagyobb az Ifjúsági-lakótelep • Készül a régészeti térkép és óvodák férőhelyét Szófiában a jelenlegi ötéves tervben 12 000-re kellene növelni. Ezen kívül fel kellene építeni 900 új tantermet és 2000-rel emelni a kórházi ágyak számát. A terv teljesítése azonban nem teljes mértékben valósul meg. A lakosság számának növekedése megköveteli a közlekedés fejlesztését. Ezt megnehezíti, hogy a belvárosban sok a szűk utca. Nagy lépést jelent majd a város közlekedésének megoldásában a metró felépítése. Most végzik a szükséges geológiai vizsgálatokat, s az építést 1978- ban, vagy 1979-ben kezdik meg. Természetesen korszerű utak, autópályák is létesülnek. Már Az Ifjúság-lakótelep 80 000 embernek nyújt majd otthont. vetségben vendéglátóink ismertették velünk ott-tartózkodá- sunk programját. Örömmel vettük tudomásul, hogy találkozunk a Bolgár—Csehszlovák Gazdasági és Tudományos-műszaki Együttműködés Bizottságának titkárával, és Szófia főépítészével. Továbbá azt, hogy ellátogatunk többek között Plovgyivba, az ország második legnagyobb városába és Várnába, illetve a Fekete-tenger partjára. MERÉSZ TERVEK Anton Chadzsigyinev főépítésztől és Krisztyev építésztől részletes tájékoztatót kapunk Szófia városfejlesztési tervéről, gondjairól. Megtudjuk, hogy a jelenlegi, hatodik ötéves terv 61 000 lakás felépítését irányozta elő. Ebből 49 000-re vonatkozik a nemzeti bizottság költségvetése. A lakások egy része — 28 000 — szövetkezeti. A főépítész azt sem rejti véka alá, hogy az ötéves terv feladatait nem sikerül teljes mértékben teljesíteniük. A főváros lakosainak a száma előreláthatólag 1980-ra eléri a másfél milliót. A város a Vitosa hegy, illetve az ipari üzemek elhelyezkedése miatt csak északnyugati és délkeleti irányban terjeszkedhet. Az épülő lakások 50 százaléka háromszobás, 40 százaléka kétszobás, 10 százaléka pedig egy-, illetve négynél több szobás. A lakások átlagterülete építik a Szófia—Burgasz, és a Szófia—Várna közti autópályát. A Szófia—Athén vonal építését 1977-ben kezdik meg. Belgrád- dal és Béccsel is korszerű autópálya köti majd össze a bolgár fővárost. Ivóvízproblémák egyelőre nem aggasztják a váA belváros szűk utcáiban gondot ukuz a forgalom. (A szerző felv.) nyezettség háromszor kisebb, mint amelyet a nemzetközi norma megenged. Minden épülő üzemet egyben megfelelő szűrőberendezéssel látnak el, s általában is igen nagy gondot fordítanak a levegő tisztántartására és zöldövezetek létesítésére. A szovjet földgáz bevezetése pedig lehetővé teszi a ma- zutfűtés megszüntetését. A városi hulladékok megsemmisítésében, illetve értékesítésében nagy szerepe lesz annak a szemétégetőnek, melynek építését még ebben az évben megkezdik. A fontos létesítmény mintegy 50 millió levába fog kerülni. Csak a helyi jelentőségű épít kezéseket fedezi a főváros, az országos jelentőségűeket nem. Nem a főváros költségvetéséből épülnek például az operaház, a tévé, a rádió objektumai, a több ezer diáknak otthont adó diákváros, amely lényegében Szófia egyik lakótelepe. GONDOS MŰEMLÉKVÉDELEM Külön kell szólni a város műemlékvédelméről. Az ezzel a feladattal megbízott szerv — mely saját tervezőhivatallal és építővállalattal rendelkezik — teljes jogkörű. Például a döntéseit semmilyen más szerv nem változtathatja meg. Ha bármelyik építő üzem építés közben valamilyen régiségre bukkan, köteles azt kivizsgáltatni. A műemlék és régiségvédelemmel megbízott szerv — belátása szerint — leállíthatja az építkezést. Mivel a város három-négy alkalommal leégett (utoljára 1856-ban), az antik Szófia maradványai néhány méterrel a föld alatt találhatók. Az ásatások alapján most készül a bolgár főváros régészeti térképe. A műemlékvédelem egyik szép példája a főváros zsinagógájának megmentése. A tatarozás után a zsinagógának hangverseny- terem gyanánt veszik majd hasznát. A főépítész részletes és nyílt tájékoztatója alapján világos képet nyerhettünk a turistáink által is szívesen látogatott Szófia városfejlesztési terveiről és gondjairól. A hallottak és a látottak egyaránt arról győztek meg bennünket: bolgár barátaink mindent megtesznek azért, hogy fővárosuk egyre korszerűbb és szebb legyen'. FÜIOP IMRE elíSremütato kagyomany A kommunisták és a pionírmozgalom Ma már szinte szükségtelen annak bizonygatása, hogy a pionírmozgalomban a kommu. nistákkal való közvetlen és folyamatos kapcsolatok nélkül nem lehetséges kellő mértékben realizálni a nevelőmunka több fontos követelményét. Ennek ellenére — és ez ma még érthető jelenség — igen nagy minőségi különbségek tapasztalhatók egyes pionírházakban a kommunisták tevékenységének tartalmát, módszereit, a tevékenység folyamatosságát és szervezettségét illetően. Ezt a problémakört legutóbb a roáfiavai (rozsnyói) járási pionírházban vizsgáltuk meg Nagy Ottó elvtárs, a SZISZ járási bizottságának titkára, és Szabó Oszkár elvtárs, a járási pionírház igazgatója segítségével. Mindketten állítják: — Sokat tettünk ezen a téren. fölei? szervezési vonalon, de még mindig mutatkoznak problémák. Véleményük szerint — és mi is osztozunk véleményükben — legfőbb probléma, hogy közvetlen a pionírmozgalomban kevés kommunista segíti valóban közvetlen módon a szocialista nevelés, emberformálás igényes munkáját. A járásban 22 csapatvezető működik, közülük csak egy férfi, s ez az egyetlen a párttag. Ennek okát így indokolják: — Az utóbbi időben a pedagógusképzésben túlsúlyba kerültek a nők. tehát a képzett pionírvezetők zöme is nő. Másik ok az, hogy pillanatnyilag az értelmiségi foglalkozásúak, tehát a pjonírvezotők számára is nehéz a pártba való felvétel az érvényben levő felvételi intézkedések miatt. A jelenlegi, és eléggé furcsa, majdnem negatív előjelű helyzet csak azért van egyensúlyban, mert a probléma meg. áldása érdekében egyre tevékenyebbek a veterán pártharcosok. Ök érzik, tudják, hogy most különösen nagy szükség van segítségükre, tapasztalatukra. Traiba Pavel, Kovács János, Toda László elvtársak, és általában az Antifasiszta Harcosok Szövetségének tagjai mind helyben, a városban, mind Szirk községben és máshol a járás falvaiban mindig készek közvetlen módon segíteni a csapatvezetők munkáját. Sokkal megnyugtatóbb a helyzet a pionírház viszonylatában. A hivatásos vezetők zöme kommunista, ez természetes. — Az a szokás, az a hagyomány alakult ki nálunk — magyarázza a pionírház igazgatója —, hogy a körökben a gyermekekkel való közvetlen foglalkozást, ha csak lehetséges, kommunistákra, munkásokra, technikai képzettségű dolgozókra bízzuk. — Jelenleg 19 szakkör működik a járási pionírházban. A körvezetők közül 15 férfi, 4 nő. Foglalkozásuk szerint a 19 körvezető közül csak 6 tanító, 5 technikai képzettségű dolgozó, mérnök vagy művezető, 2 munkás, s a többi értelmiségi dolgozó. A körvezetők közül öten kommunisták. Sokkal többet mond azonban a statisztikai adatoknál egyegy példa. Az a tény, hogy Rispán Béla géplakatos a kerékpározók szakkörének vezetője. Völgyág József, az építőipari vállalat mestere is körvezető. A rakétamodellezők szakkörének vezetője Racskó István szerelő. Felfigyeltető jelenség, hogy az egyéb foglalkozású körvezetők zöme nyugdíjas. Nagyon eredményesen tevékenykedik például HarviSőák Stefan nyugdíjas, a fi latelisták szakkörének vezetője. — Nem lehet azonban csak a műhelyekben, csak a már nálunk hagyományosan kialakult keretek között, csak a hagyományos módokon biztosítani a kommunisták és a pionírok jó kapcsolatát — figyelmeztet a pionírház igazgatója. — Különféle akciókat szervezünk, gyermekeknek valót, amikor versenghetnek, összemérhetik tudásukat, erejüket, felkészültségüket, és gondosan ügyelnek arra, hogy ilyenkor a kommunisták jelenléte, részvétele, közreműködése motiválja a közvetett pedagógiai hatást. Ezekről az akciókról gondosan kimutatást is készítenek. Sokatmondóak a számok, de azok csak számok és nem tudják hűen kifejezni a hatást. Osztjuk a pionírház igazgatójának véleményét, amikor ezt hangsúlyozza: — Minden adatnál többet mond, hogy a kommunisták részvétele ezekben az akciókban a mi világunknak megfelelő erkölcsiség, helyes értékrend, életmód és életgyakorlat kialakítása terén hatnak a gyermekekre. A városi pártbizottság elnöke, Rogos Ján elvtárs, Polák János elvtárs, az alelnök, a különféle tömegszervezetek képviseletében a többiek, akik otthonosak a pionírházban, mindig megtalálják a módját annak, hogy a követelményeknek megfelelő módon, tevékeny részvétellel biztosítsák a kívánatos pedagógiai hatást. Az utóbbi években értékes, előremutató hagyományai fejlődtek ki a kommunisták pionírok között végzett tevékenységének. A tapasztalatok szerint hasznos, hogy a pionírház vezetőségének közreműködésével különböző csoportokba osztják a kommunistákat abból a szempontból, hogy ki, mivel tud hozzájárulni a gyermekek sikeresebb neveléséhez. így ugyanis nem „általános kérelmeket“ intéznek a pionírvezetők a kommunistákhoz. — Ez a feladat, ki tudná vállalni? — hanem kibontakoztathatják a párttagok „személyre méretezett“ tevékenységét. Aki tud kerékpározni, barkácsolni, modellezni, Jó szakköri vezető. Aki jó előadó, élménybeszámolókat, megbeszéléseket tart a pionírok számára. Mások szervezők, rendezők, versenybírák, az ünnepségek vezetői. A problémakört vizsgálva megállapítottuk, hogy a rozsnyói járási pionírházban már kialakultak az ilyen előremutató jellegű hagyományok a kommunisták és a pionírok kapcsolatában. HAJDÜ ANDRÁS Megjelent a Pártélet 8. száma A lap új száma Örökérvényű internacionalista tanítás címmel közül vezércikket a marxizmust továbbfejlesztő leninizmus igazárúi, időszerűségéről és nemzetközi érvényességéről. A cikk a pártmunkában a lenini tudományos hozzáállás lényegével foglalkozik, illetve arra igyekszik választ adni, hogyan növeljük a pártmunka tudományos színvonalát. A cseh néü 1945 ős májusi felkelésének eszmei politikai hagyatéka c. írás nemcsak a cseh nép türténelmi jelentőségű megmozdulását állítja elénk, hanem levonja belőle a ináhuz szóló tanulságokat is. A lap fontosabb pártpolitikai és -gazdasági cikkei közül a figyelmet Az alapszervezetek irányításának megjavítása — a járási pártbizottságok fő feladata c. blokkban levő írásokra. A jogok és kötelességek egysége, A vezeték és irányítás művészete. A ga- bonaprablé:n<t mnguldása a dél- imirvaí»" •»-. kerületben, a Jobban használ iuk ki a másodlagos nyersanyagokat, valamint A filozófusok cvak magyarázzák a világot (a 0S?*7TA Filozófiai és Szocio'ó- giai Intézte pártalapszervszeté- nek munkáját méltató írás) s. cikkekre hívjak fel. A lap igen tanulságos írása a* Igazság a Nagy Honvédő Háború-* ról c. tanulmány, mely a második világháború története burzsoá ineghamisítóinak állításait) leplezi le. A lap új száma Az SZKP — a kommunista társadalom építésének ihlető je és szervezője (5. rész) címmel közli a pártoktatás középfokán a marxizmus—leninizmus alapjait tanulmányozó körök újabb tananyagát. Az építjük a fejlett szocialista társadalmat c. sorozatban A demokrácia további fejlődése c. tanulmány olvasható. A Növeljük a marxizmus—leninizmus propagandájának hatásfokát c. írás a Moszkvában 1975. február 11—13 án a kommunista propaganda tudományos alapjaival és hatékonysága növelése módozataival foglalkozó nemzetközi szimpozionról számol be. Tapasztalatokat a testvérpártok életéből — Tisztségviselők és ve- zejő dolgozók i.ko'ázása a munkások soraiból c;inmal — egy magyarországi vonatkozású any.«g nyú't. N3in Ír'’ívzl'; a lapból A pártépítés elméletének és gyakorlatának kisszótára c. anyag újabb folytatása sem. (kezes)