Új Szó, 1975. április (28. évfolyam, 76-101. szám)
1975-04-25 / 97. szám, péntek
NAGY HORDEREJŰ SZOCIÁLPOLITIKAI INTÉZKEDÉSEK [Folytatás az 1. oldalról.) a népgazdaságban az átlagbérek mintegy 300 koronával emelkedtek, és 1974-ben az átlagbér már 2230 korona volt. Ez gyorsabb növekedés, mint ahogy azt a kongresszus meghatározta, de fedezi a munkatermelékenység arányos növekedése. Kifejezően csökkent az alacsony bérű dolgozók arányszáma, és nő — különösen a munkáskategóriában — a magasabb bércsoportba tartozók száma. Míg 1970-ben az ipari munkások több mint 50 százaléka kapott havonta 2000 koronáig terjedő bért, arra számíthatunk, hogy ebben az évben már a munkások teljes kétharmada túllépi a havi 2000 koronás határt. Emellett a munkásoknak több mint egyötöde több mint havi 3000 korona bért fog kapni. A munkakollektívákról való gondoskodás elmélyítéséhez jelentősen hozzájárulnak a XIV. kongresszuson elfogadott intézkedések, amelyek a munkafeltételek és az üzemi étkeztetés javítását szorgalmazzák. 1973-tól Gustáv Husák elvtárs beszéde — annak következtében, hogy a társadalmi eszközökből nagyobb mértékben támogatjuk az üzemi étkeztetést — az étkezők száma egy félmillióval emelkedett, és már elérte a két milliót. A vállalatok sok társadalmi eszközt fordítanak az üzemi egészségügyi rendelőintézetek, az üzemi konyhák, az üzemi gyógyintézetek, az üdülők és egyéb, a dolgozókat szolgáló szociális berendezések építésére és üzemeltetésére is. A munkások és az alkalmazottak lakásépítésének támogatásét az üdülés, a testedzés, a kulturális és egyéb tevékenység fejlesztését szolgálják a kulturális és a szociális szükségletek alapjának eszközei is, amiket a vállalatok a gazdasági eredményektől függően alakítanak ki, s amelyeknek felhasználásáról a szakszervezeti szervezetek együtt határoznak. Az ötéves terv négy éve alatt ebből az alapból országos méretben a fenti célokra kb. 12 milliárd koronát fordítottak. SZÜNTELENÜL EMELKEDIK AZ ÉLETSZÍNVONAL A szociális berendezésekre és a dolgozók életfeltételeinek a megjavítására fordított gondoskodás látható abban is, hogy tömegméretben fejlődtek az üdülési és a pihenési lehetőségek. Ma évente több mint két millió dolgozó üdül nagyon előnyös feltételekkel a vállalati és a szakszervezeti üdülőkben. A költségek nagyobb részét társadalmi eszközökből fedezzük. Ezenkívül ugyancsak tömegméretben fejlődik a hazai és a külföldi turisztika Is. 1974-ben több mint 5 millió állampolgárunk utazott rövidebb időre és üdülésre külföldre. A XIV. kongresszus óta az életszínvonal emelkedése a munkásokkal és az alkalmazottakkal azonosan érinti a szövetkezeti parasztságot is. A mezőgazdasági termelés és a munkatermelékenység gyorsabb ütemű növekedése alapján a XIV. kongresszust követő években határozott lépéseket tettünk annak érdekében, hogy megteremtsük az egyensúlyt a szövetkezeti parasztság munka- jövedelme és a népgazdaságban dolgozók nettó bérének színvonala között. Hasonlóképpen törekedtünk arra, hogy teljes egészében eltüntessük a különbséget a város és a falu élet- és munkafeltételei között, az ipari és a mezőgazdasági munka között. Ez meggyőzően bizonyítja a szocialista szövetkezeti nagyüzemi mezőgazdasági termelés erejét és életképességét, s a XIV. kongresszuson kitűzött mezőgazdasági politika helyes voltát. A munkajövedelmek növekedésével és a szociális jövedelmek alapvető emelkedésével a lakosság pénzjövedelme 1974- ben — 1970-hez viszonyítva — 55 milliárd koronával emelkedett és elérte a 200 milliárd koronát. Társadalmunk kiegyensúlyozott fejlődése szempontjából fontos, hogy lényegében azonos ütemben emelkedik a munkás-, az alkalmazott- és a szövetkezeti parasztcsaládok egy főre számított jövedelmének színvonala. Azoknak a háztartásoknak az aránya, amelyekben az egy főre számított tiszta jövedelem 600 koronáig terjed, 8 százalék alá süllyedt, s a javasolt nyugdíjbiztosítási intézkedések megvalósítása után még tovább csökken. Ezzel szemben ebben az évben az összes háztartásoknak több mint 70 százalékában az egy személyre számított havi tiszta jövedelem több mint 1000 korona lesz. összehasonlítva azzal a heves inflációval, amely a tőkésországokban súlyosan érinti a néptömegeket, különösen szemléltetően látható, milyen alapvető jelentőségű népünk élet- színvonala és szociális biztonságérzete megszilárdításának szempontjából annak a kongresszusi direktívának a következetes teljesítése, hogy stabilizálni kell a kiskereskedelmi árak árszintjét. 1974-ben — 1970-hez viszonyítva — a színvonal változatlan maradt. A lakosság munkajövedelme és szociális jövedelme, valamint a korona vásárlóereje és a lakosság megtakarított összegei teljes mértékben megőrzik reális értéküket. Ezért a nyugdíj- biztosítás javasolt rendezés^ valóban a nyugdíjasok életszínvonalának emelését eredményezi, eltérően a kapitalista államoktól, ahol a nyugdíjakat valorizálják, vagyis késedelmesen és csak részben egyenlítik ki a nyugdíjaknak az infláció következtében gyorsan csökkenő reális értékét. GYORSAN NÖVEKVÖ SZEMÉLYFOGYASZTÁS A reáljövedelmek emelkedése megteremtette lakosságunk számára a személyi fogyasztás gyors növekedésének feltételeit. Ez a növekedés az elmúlt évben 1970-hez viszonyítva 23 százalékos volt. Tovább nőtt a fogyasztás különösen a jó minőségű élelmiszerekből és javult a nép táplálkozásának ösz- szetétele is. A nagyüzemi mezőgazdasági termelés sikeres fejlesztése következtében magas színvonalon biztosítottuk a folyamatos élelmiszerellátást. Köztársaságunk lényegében már önellátó az állati eredetű élelmiszerek termelésében, s a fogyasztás jelentős növekedését saját termelésünkből fedezzük. A húseladás nagyobb az ötödik ötéves terv mutatóinál. 1974- ben az egy személyre számított húsfogyasztás — 1970-hez képest — 7 kg-mal nőtt, és elérte a 79 kg-ot. Az alkohol- mentes italok eladása majdnem 50 százalékkal nagyobb, mint 1970-ben. A déligyümölcs fogyasztása ugyancsak több mint 50 százalékkal emelkedett. Még az élelmiszereknél i> gyorsabb ütemben nőtt a közszükségleti iparcikkek eladása. A városi és a falusi háztartások jóval több tartós közszükségleti cikket szereznek be. Az élelmiszerfogyasztáshoz hasonlóan ezen a téren is a műszakilag tökéletesebb, jobb minőségű gyártmányokat keresik. Az utóbbi négy év alatt mintegy 0,5 millió személyautót, 1,2 millió hűtőszekrényt, 1,5 millió mosógépet és 1,1 millió televíziókészüléket adtak el. A bútoreladás a múlt évben — 1970-hez viszonyítva — majdnem a felével emelkedett. Ezeket az eredményeket a közszükségleti cikkek gyártásának gyors fejlesztése és a kereskedelmi hálózat bővítése tette lehetővé. Elsőrendű politikai feladat marad gondot fordítani a belföldi piac egyre jobb ellátására, mégpedig jó minőségű árucikkekkel. Ezt a feladatot nagyon fontosnak tartjuk. A kereslet gyors növekedése fokozott igényeket támaszt a közszükségleti ipar termelése és termékfelújítása, valamint a kereskedelem és a szolgáltatás fejlesztése iránt. A párt XIV. kongresszusa rendkívüli hangsúlyt helyezett a lakásprobléma megoldására, ami az életszínvonal további emelkedésének egyik kulcsfontosságú kérdése. A nagy szervező munka és a hatalmas társadalmi eszközök érdeméből 1970-től kifejezően gyorsult a lakásépítés üteme. A kongresz- szusnak azt a feladatát, hogy az ötödik ötéves tervidőszakban legalább 500 000 lakás épüljön, jelentősen túlteljesítik. Ebben a tervidőszakban a becslések szerint nagyjából 160 ezer lakással többet adnak át, mint a negyedik ötéves tervidőszakban. Ez majdnem annyi lakás, mint a felszabadulást követő 15 év alatt épített lakások száma. 4945 után épült lakásokban fog lakni az egész lakosságnak mintegy a fele. Az újonnan épített lakásoknak több mint a 90 százaléka, beleszámítva a családi házakat is, felszerelés szempontjából az első kategóriába tartozik. Ezzel egyidejűleg a városokban és a falvakban is a létező lakásalapot jelentős mértékben korszerűsítik, ami mélyrehatóan javítja a lakáskultúra minőségét és ennek színvonalát. A szocialista rendszer ezt a magas színvonalú lakáskultúrát lehetővétette a munkásosztály, a dolgozó nép — beleszámítva a több- gyermekes családokat is — legszélesebb rétegeinek. Ehhez még hozzájárul az alacsony lakbér, amit szocialista társadalmunk a társadalmi eszközökből folyósított jelentős dotációkkal tesz lehetővé, ugyanis ebből fedezi a lakásgazdálkodás tényleges költségeinek egy részét. 1974-ben nagyjából 15 milliárd korona állami dotációban részesültek az élelmiszerek és más árucikkek árai, valamint a lakosság fizetett szolgáltatásai. Ebből az összegből több mint 5 milliárd koronát folyósított az állam lakbérek, valamint a hőenergia és a tüzelő dotálására. Hazánkban a munkásháztartások összes kiadásaiknak kb. 7 százalékát fordítják lakbérre, fűtésre és világításra, míg az európai tőkésállamokban a munkáscsaládok jövedelmének egyötödét vagy még többet kell erre a célra fordítani. Állami támogatás A LAKÁSÉPÍTÉSRE Az ötödik ötéves tervidőszakban a társadalmi forrásokból a komplex lakásépítésre, ami magába foglalja az olyan járulékos létesítményeket is, különösen az új lakótelepeken, mint az iskolák, az egészség- ügyi, kulturális és egyéb berendezések, beleszámítva a szövetkezeti és az egyéni lakásépítést, valamint a mezőgazda- sági lakásépítést támogató állami hozzájárulásokat is, a becslések szerint több mint 90 milliárd koronát fordítunk. Emellett a tervidőszakban a lakásépítő szövetkezetek tagjainak és a családi házépítőknek kb. 15 milliárd korona hosszú lejáratú hitelt és kölcsönt folyósítunk. A városok és a falvak építése jelentősen megváltoztatta hazánk minden részének arculatát. A köztársaság legnagyobb építkezésének színhelye Prága, a CSSZSZK fővárosa, amelynek problémáit az ötödik ötéves tervidőszakban kezdtük nagyvonalúan megoldani. A „Z“-akció keretében a tervidőszakban az állampolgárok önkéntes munkája segítségével országos méretben több mint 25 milliárd korona értékű művet alkotnak, ami gyarapítja a járulékos létesítmények számát és szépíti városaink és községeink külsejét. Az egész életkörnyezet javulását szolgáló feltételek kialakításához az is hozzájárul, hogy fokozatosan megvalósítják a terjedelmes és költséges vízgazdálkodási programokat, bővül a közlekedési hálózat, valamint a kereskedelmi és a szolgáltatási hálózat építése és átépítése, amit ugyancsak társadalmi forrásokból fedezünk. Így pl. nem elhanyagolható, hogy a televízió — beleszámítva a színes televíziót is — és a rádió fejlesztésére az ötödik ötéves tervidőszakban több mint 4 milliárd koronát fordítunk. A XIV. kongresszus határozatával összhangban az egyes feladatok és szükségletek megoldásáról fokozatosan áttérünk lakosságunk alapvető szociális csoportjai egész létfeltételének átfogó javítására. Sokat tettünk a fiatalok helyzetének megjavításáért. A lakásépítés gyorsabb ütemén kívül megemlíthetjük, hogy kedvezőbbek a feltételek a fiatal nemzedék felkészülése számára csakúgy, mint arra, hogy érvényesüljön a munkában és az' életben. A XIV. kongresszus óta számos intézkedést foganatosítottunk annak érdekében, hogy tökéletesedjék iskolarendszerünkben az oktatás és emelkedjék a munkásfiatalok szakmai képzésének a színvonala. A népgazdaság döntő fontosságú ágazataiban javult az Ipari tanulók anyagi biztosítása. Ugyancsak emelkedtek a főiskolai ösztöndíjak. Az igényes ágazatokban a szakképzett fiatalok számára az új bérrendszer a bedolgozás időszakára előnyöket biztosít. A közép- és a főiskolai végzettségűek díjazási feltételei munkába lépésük alkalmával ugyancsak javultak. A fiatal embereknek lehetővé tettük, hogy saját otthont alapítsanak. Az újházasok számára folyósított előnyös kölcsönt, amit 1973. április 1-én vezettünk be, két év alatt kb. 350 000 fiatal házaspár vette igénybe. Ezek így kb. 6 és fél milliárd koronával kezdhették meg otthonuk felszerelését. E kölcsönök visszafizetésével kapcsolatban az állam a született gyermekek számának arányában előnyt nyújt a fiatal házasoknak. (2000 korona leírása az első gyermek egyéves korának betöltése után és 4000 korona leírása a második és a további gyermekek esetében). Eddig kb. 100 millió koronát írtak le a kölcsönökből, s a további időszakban ez az arány gyors ütemben emelkedni fog. GONDOSKODÁS A GYERMEKES CSALÁDOKRÓL A párt XIV. kongresszusa szociális programjával összhangban az elmúlt években a legnagyobb gondot arra fordítottuk, hogy fokozott segítséget nyújtsunk a gyermekes családoknak. Az elfogadott intézkedések jelentősen emelték élet- színvonalukat, s e kedvező társadalmi fejlődéssel együtt pozitív módon és jelentős mértékben befolyásolták hazánkban a népességszaporulat javítását. A CSSZSZK az elmúlt évben a szülések számának viszonylatában Európa fejlett országai között az első helyre került. Elsősorban kibővítettük a nevelési segély folyósításának határidejét, éspedig a második és minden további gyermek második életévének betöltéséig. A segélyt minden anya megkapja. Ezt a lehetőséget kb. a jogosult anyáknak mintegy 85 százaléka, vagyis több mint 200 ezer nő használja ki. Havi 100 —250 koronával emelkedett a családi pótlék az olyan családokban, ahol két vagy több gyermek van. Ez mintegy hárommillió gyermeket érint. A szülési segély minden gyermek esetében 1000 koronával nőtt. Nagy gondot fordítunk a gyermekgondozási létesítmények fejlesztésére is. A három-ötéves gyermekek 65 százaléka jár óvodába. A múlt évben az Iskolai étkezdékben több mint 1635 000 személy étkezett, vagyis 350 000-rel több, mint 1970-ben. A pionírtáborokban és az ún. szabadtéri iskolákban 1974-ben több mint 700 000 gyermek üdült. A gyermekes családoknak nyújtott anyagi támogatás ebben az évben kb. 5 milliárd koronával lesz több, mint 1970- ben. A gyermekes családoknak nyújtott társadalmi segítség ebben az esztendőben kb. 26 milliárd koronát tesz ki. A NYUGDÍJBIZTOSÍTÁS TÖKÉLETESÍTÉSÉNEK TÉNYEI Közvetlenül a XIV. kongresszus után haladéktalanul hozzáláttunk szociálpolitikánk másik alapvető területének a megoldásához, nevezetesen a megérdemelt nyugdíjat élvező állampolgárainkról való gondoskodásról. A kongresszus utasítása érdekében ott kezdtünk hozzá, ahol a legsürgietőbb volt. A legalacsonyabb nyugdíjakat, amennyiben a nyugdíj a jövedelem egyedüli forrása volt, és 1957 előtt állapították meg, már 1971-ben emeltük. Erre a módosításra évente egymilllárd koronát fordítunk. Ez az Intézkedés kb. egymillió nyugdíjast érintett. Az elmúlt években az újonnan megállapított nyugdíjak átlagos összege az 1970. évi 970 koronáról 1974-ben több mint havi 1100 koronára emelkedett. A fenti időszakban a nyugdíjasok száma mintegy 240 000 fővel nőtt, s a nyugdíjbiztosítás keretében kifizetett összeg köziéi hatmilliárd koronával emelkedett, s 1974-ben meghaladta a 30 milliárd koronát. A nemzeti bizottságok tevékenységében, valamint szociális és egészségügyi létesítményeikben fokozatosan tovább fejlődnek az ápológyámságl szolgáltatások különféle formái, valamint a beteg és az Idős nyugdíjasokról való kiegészítő gondoskodás. Jelentősen kedvezőbb feltételeket teremtettünk annak érdekében Is, hogy önkéntesen meghosszabbítható legyen a nyugdíjasok munkaaktivitásának ideje. Ezt a lehetőséget ma több mint 600 000 nyugdíjas használja ki. A XIV. kongresszus óta társadalmi forrásokból jelentősen nagyobb összeget fordítunk az oktatásügy, a kultúra, az egészségügy, a szociális biztosítás, a komplex lakásépítés fejlesztésére, továbbá a kiskereskedelmi áraknak, a lakosság szolgáltatásának és egyéb szakaszoknak dotálására; 1974-ben csupán az állami köiltségvetés- ből és a nemzeti bizottságok költségvetéséből — ami azonban nem foglalja magába az összes ilyen célú társadalmi kiadásokat — erre a területre több mint 125 milliárd koronáit fordítottunk, vagyis e költségvetési kiadásoknak több mint a felét. A felsorolt költségek dinamikáját bizonyítja, hogy az elmúlt évben e költségek nagyobbak voltak, mint az 1965. évi állami költségvetés és a nemzeti bizottsági költségvetés összege. Ezekkel a hatalmas társadalmi eszközökkel jól, és nem egy esetben az eddiginél jobban kell gazdálkodni, minden szakaszon célszerűbben kell őket felhasználni úgy, hogy valóban a fő szükségleteket old* jáik meg, s a lehető legnagyobb hasznot jelentsék népünknek. A felsorolt tények és adatok, amelyek azonban távolról sem merítik ki a szocialista társadalomnak a nép nyugodtabb életéről való sokoldalú gondoskodása tartalmát és formáit, meggyőzően bizonyítják a XIV. kongresszus irányvonalának helyességét, valamint azt, hogy a szocialista rendszerben a nép élvezi becsületes munkájának gyümölcsét. A XIV. kongresszus óta eltelt időben, a növekvő igényességgel és a tartalékok mozgósításával együtt, a párt. politikájának kifejező vonása lett az életszínvonal kérdéseire helyezett hangsúly is. Nemcsak a hatvanas éveikben felhalmozódott számos probléma következetes megoldását kezdtük meg, hanem az olyan új szükségletek megoldását is, amelyek társadalmunk gyors fejlődése következtében merültek fel. Biztosítottuk a munkásak, a szövetkezeti földművesek és az értelmiség életszínvonalának kiegyensúlyozott emelkedését. A kongresszus széles körű szo[Folytatás a 3. oldalon)