Új Szó, 1975. április (28. évfolyam, 76-101. szám)

1975-04-23 / 95. szám, szerda

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI 8IZOTTSAGAŇAK NAPILAPJA 1975. április 23. SZERDA BRATISLAVA XXVIII. ÉVFOLYAM 95. szám (ta 50 fillér FELELŐSSÉGGEL A KERESKEDELEMBEN írta: DEZIDER GOGA, az SZSZK kereskedelmi minisztere A CSKP KB novemberi plénumának határozatai széles körben érvényesülnek a belkereskedelemben is. A termelőágazatok dol­gozói óriási igyekezetének eredményei végeredményben a kis­kereskedelmi hálózatban és a szocialista kereskedelem más szolgáltatásaiban mutatkoznak meg. A kitűzött célok megvalósítása értékelésiének fő mércéje a külkereskedelmi forgalom terve. Ez az alapvető mutató szem­lélteti a lakosság bevételeit és kiadásait, a személyes fogyasz­tást és az életszínvonal alakulását. Ha a CSKP XIV. kongresszusa határozatainak és az 5. ötéves terv első négy éve feladatainak teljesítését ezen mutatók szerint értékeljük, megállapíthatjuk, hogy a szocialista keresik ed elem dolgozói sikeresen teljesítik feladataikat. Négy év alatt a kis­kereskedelmi forgalmat 100,3 százalékra teljesítették, 1970-hez viszonyítva a forgalom 31,6 százalékkal emelkedett, ami a ter­vezett n él 3,1 százalékkal több. A számok között a terven felül eladott hús tonnáit, több millió liter tejet, több millió darab tojást, több tonna gyümölcsöt és zöldséget, ruházati cikkeket, cipőket, bútorokat, - különböző háztartási cikkeket, hűtőszekré­nyeket, mosógépeket, porszívókat és más berendezéseket kell látnunk. Ezek a számok tükrözik az idegenforgalom gyors fej­lődését is. A pozitívumok túlsúlyban vannak, de nagy hiba lenne, ha megelégednénk az elért eredményekkel és nem vennénk figye­lembe a fogyatékosságokat és a megoldandó problémákat. Ezért a CSKP KB november; és az SZLKP KB januári plénumának határozatait lebontottuk a minisztérium, az egyes vezérigazgató­ságok, üzemek, vállalatok és üzletek viszonyaira. A plénumok határozatai figyelmünket egyértelműen azokra az igényes fel­adatokra irányítják, amelyeket nem teljesíthetünk a miniszté­riumok, a különböző vállalatok és az egyes üzletek szervező- és irányító munkájának megjavítása nélkül. Ez azt jelenti, hogy a CSKP KB tavalyi májusi plénumának értelmében nagyobb gon­dot kell fordítanunk a tudományos és technikai haladásra, meg kell javítanunk a kereskedelem szervezését, ki kell bővítenünk az árukínálat új formáit és módszereit, támogatnunk kelil az aktivitást és a szocialista verseny további fejlődését. A lenini munkamódszer jobb érvényesítése érdekében bírálób­ban kell viszonyulnunk a munkánkat gyengítő fogyatékosságok­hoz, meg kell keresnünk a kiküszöbölésükhöz vezető utat. Első­sorban a gazdasági vezetőktől megköveteljük, hogy támogassa­nak minden újat és haladót, keressék saját munkájuk hatékony­sága nőve ésének lehetőségeit. Tőlük függ, hogy milyen mérték­ben tudják befolyásolni az irányító munka színvonalát, milyen határozottan tudnak harcolni a fogyatékosságok, és az egyes munkahelyeken megnyilvánuló közömbösség ellen. Le kell szö­geznünk, hogy ezek a feladatok olyan vezetőket követelnek meg, akik a szakmai tudás mellett megfelelő erkölcsi tulajdon­ságokkal rendelkeznek, elvhűek, és támogatnak minden újat. A hazai piacon az áru csaknem 90 százaléka csehszlovák gyárt­mány. Ezért megállapíthatjuk, hogy a termelő egyúttal fogyasz­tó is. A kereskedelemnek tehát teljes mértékben jogában áll, hogy fokozott igényeket támasszon a termékek minőségével szemben, csakis kifogástalan minőségű árut vegyen át, mivel egszerre szolgálja a termelőket és a fogyasztókat is. Szervezési és technikai szempontból is meg kell oldanunk az áru minősége további emelésének kérdését, iparunk — közszükségleti, gép-, vegy- és élelmiszeriparunk — színvonalának megfelelően. A kereskedelem feladata, hogy megfelelő választékban és mi­nőségben folyamatosan ellássa a piacot a szükséges áruval. A terv szerint 1975-ben a kiskereskedelmi forgalom 1974-hez vi­szonyítva 5,2 százalékkal emelkedik. Ezt a növekedést a hazai termelés fokozása, valamint a behozatalra előirányzóit eszközök biztosítják. Ezért rendkívül fontos feladat a kereslsedelmi dol­gozók munkájában észlelhető fogyatékosságok kiküszöbölése. Semmiképpen sem igazolhatjuk saját fogyatékosságainkat. Nem tűrhetjük meg a kényelemszeretetet, vagy azt, hogy mindenki általában a szállítókra hivatkozik. Ehelyett konkrétan és bíráló igényességgel kell hozzájárulni a fogyasztók maximális kielégí­téséhez. Olyan légkört kell teremteni, amely tükrözi polgáraink bizalmát. Ez természetesen megköveteli, hogy új módon viszonyuljunk a fogyasztókhoz.. A kereskedelmi dolgozóknak tudatosítaniuk kell, hogy a fogyasztók neon az ő kedvükért keresik fel az üz­leteket és más kereskedelmi létesítményeket. A kereskedelmi dolgozók munkájukkal a fogyasztókat, polgártársaikat szolgál­ják. Ebből a szemszögből kell megítélni a becsületes árusítás kér­déseit. Az ipari cikkeket árusító üzeletekben, élelmiszerüzle­tekben, a hentesüzletekben, a szállókban és a vendéglőkben egyaránt. A különböző spekulációk csak ott nyilvánulhatnak meg. ahol az irányító munkában lebecsülik az ellenőrzés jelen­tőségét. ült, ahol nem alapos a nyilvántartás, ahol nem veszik át tüzetesen az árut és ahol nem törődnek a rájuk bízott gaz­dasági eszközökkel. A hiányokat nemcsak azok okozzák, akik lopnak, hanem hozzájárul a helytelen árukezelés, az üzletveze­tők hiányos szakképzettsége, a munkafegyelem tudatos meg­sértése, valamint a politikai nevelőmunka és a kádermunka jelentőségének lebecsülése. Hiányok mutatkoznak ott, ahol nem ellenőrzik a beosztottak munkáját, ahol az árusítók és a pénz­tárosok felületesen dolgoznak és ahol a munkát rosszul szer­vezik meg. Tehát a fogyatékosságok közös nevezője: az irányí­tó és ellenőrző munka alacsony színvonala, a fogyatékosságok­kal szembeni közömbösség és az, hogy nem vonják le a követ­kezményeket azokkal a dolgozókkal szemben, akik megsértik a szabályokat. (Folytatás a 2. oldalon) ünnepi ülés Moszkvában Lenin születésének 105. évfordulója alkalmából • Mihail Szuszlov beszéde Moszkva — Hétfőn a moszk­vai Kremlben ünnepi ülésen em­lékezlek meg Lenin születésé­nek 105. évfordulójáról. Az ülé­sen Mihail Szuszlov, az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a központi bizottság titkára mondott be­szédet. Szuszlov kijelentette: A Szovjetunió fennállásának egész történelme során folytat­ta, megszilárdította és tovább­fejlesztette azt az ügyet, ame­lyet még Lenin kezdett el és amelyet örökül hagyott — a kommunizmus építését. A leni­nizmus zászlaja alatt épül a kommunista társadalom a Szov­jetunióban, fejlődik a szocialis­ta világrendszer, erősödik a nemzetközi kommunista mozga­lom sorainak egysége, aratnak újabb győzelmeket az imperia­listák felett a társadalmi és a nemzeti felszabadulásért küzdő haladó erők. A Szovjetunió és a többi szocialista ország kö­vetkezetes lenini külpolitikája révén hatalmas sikereket ér­tünk el a békéért és a népek biztonságáért folytatott harc­ban, a nemzetközi feszültség enyhítéséért vívott küzdelem­ben. A szónok ezután a Szovjet­unió belpolitikájáról szólva ki­jelentette, hogy az SZKP XXIV. kongresszusának programja a sikeres megvalósulás útján ha­lad. A fejlett szocialista gaz­daság biztosítja a társadalmi termelés dinamikus és állandó Barátaink kitüntetése (CSTK) — A CSKP KB El­nöksége jóváhagyta azt a ja­vaslatot, amely szerint a Győ­zelmes Február Érdemrendet adományozzák a Szovjet—Cseh­szlovák Baráti Társaságnak Csehszlovákia felszabadulása 30. évfordulójának alkalmából. Az érdemrendet csehszlovák párt- és kormányküldöttség ad­ja át a győzelem napjának ün­nepségein M"S7kvőban. növekedését. Az elmúlt évtized­ben megkétszereződött az or­szág nemzeti jövedelme, az ipari termelés pedig 2,2 szere­sére növekedett. Az említett időszak alatt mintegy 4000 ha­talmas állami ipari vállalat lé­tesült. Mihail Szuszlov beszédének jelentős részét nemzetközi prob­lémáknak szentelte. A szocialista világrendszer gyakorlatában alapvetően és teljes mértékben testet öltöttek a lenini eszmék — mondta. A szocialista gazdasági integráció komplex programján alapuló kölcsönös segítségnyújtás és ipari kooperáció lehetővé tette minden egyes KGST-ország szá­mára, hogy optimálisan kiak­názhassa saját tartalékait és ezzel egyidejűleg meggyorsítsa a közös előrehaladást a kom­munizmus útján. Erősödik és szélesedik a testvérpártok és a testvérállamok politikai, ideo­lógiai és katonai együttműkö­dése. Májusban lesz 20 éves a Varsói Szerződés Szervezete. Jogos megelégedéssel jelenthet­jük ki — hangsúlyozta Szusz­lov —, hogy ez a szervezet va­lóban történelmi szerepet tölt be a szocialista közösség euró­pai országai védelmi képessé­gének megszilárdításában, az európai és a világbéke és biz­tonság szavatolásában. A Var­sói Szerződés államai politikai tanácskozó testületének érte­kezletei a testvérállamok kül­politikai tevékenysége összehan­golásának fontos formáivá vál­tak. A szocialista közösség nem­zetközi pozíciói sohasem voltak olyan szilárdak, mint amilye­nek ma, tekintélye rendkívül nagy a világ népei előtt. A testvéri szocialista országok, szilárdan haladva a lenini úton, a béke legyőzhetetlen bástyá­ját, a világ forradalmi fejlődé­sének hatalmas erejét alkotják — hangoztatta Szuszlov. (Folytatás a 2. oldalon/ Epittmiíködés szilárd alapokon Megbízóleveleik átadása a prágai várban (ČSTK] — Lubomtr Strougal szövetségi miniszterelnök a köztársasági elnök képviseleté­ben tegnap a prágai várban fo­gadta Lamech Akongot, az Ugandai Köztársaság rendkívü­li és meghatalmazott nagykö­vetét, aki átadta megbízóleve­lét. Jelen volt František Krajčír, a külügyminiszter első helyet, tese és Ján Pudlák, a köztár­sasági elnöki iroda vezetője. Az ugandai nagykövet beszé­dében kiemelte azt a baráti és kölcsönösen előnyös együttmű­ködést, amely Uganda függet­lenségének kezdete óta a két ország között fennáll. A szövetségi kormány elnöke válaszbeszédében értékelte, hogy az ugandai kormány a társadal­mi haladásra, a politikai és a gazdasági függetlenség megszi­lárdítására törekszik, s támo­gatja az eddig még fel nem szabadult afrikai területek nem­zeti felszabadító mozgalmát. Megállapította, hogy a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­ság és az Ugandai Köztársa­ság kapcsolatainak alapja az a közös harc, amit a két ország népe az imperializmus és a gyarmatosítás ellen, a szabad, ságért és a függetlenségért folytat, s kifejezte azt a meg­győződését, hogy reális lehe­tőségek vannak az együttmű­ködés további elmélyítésére és kiszélesítésére. • • • A szövetségi miniszterelnök a köztársasági elnök képviselem (Folytatás a 2. oldalonf A Kelet-szlovákiai Gépgyár kosicet Szovjet Hadsereg üzemének több mint 4000-tagú munkaközös­sége a felszabadulás 30. évfordulójának tiszteletére szocialista felajánlást tett, amelynek értelmé­ben egy hónappal a határidő előtt, 1975 november végéig teljesíti a Szovjetunióba Irányuló kivite­lének idei feladatait. Az idén vegyipari berendezéseket, sajtológépeket és különböző célokra szol­gáló járműveket szállítanak a Szovjetunióba. Felvételünkön: Stefan Radzík, a Szovjetunióba irá­nyuló sajtológépek egyik legjobb szerelője. (CSTK-felvétel) híven a ienini hagyományokhoz

Next

/
Thumbnails
Contents