Új Szó, 1975. március (28. évfolyam, 51-75. szám)

1975-03-07 / 56. szám, péntek

ÜLÉST TARTOTT A CSKP ELLENŐRZŐ ÉS REVÍZIÓS BIZOTTSÁGA t Erélyesen a fogyatékosságokkal szemben Véget érf az OPEC-államok csúcskonferenciája Irán és Irak kibékült egymással Prágában szerdán ülést tar­tott a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága. A ta­nácskozást Miloš Jakeš, a bi­zottság elnöke vezette. A bizottság megvitatta annak n helyzetkutatásnak az eredmé­nyeit, amely az alapszerveze­teknek és a párttagoknak a CSKP KB 1974 novemberi ülése határozatával kapcsolatos ál­lásfoglalást mérte fel. A hely­zetkutatás megerősítette, hogy a munkahelyeken, a városok­ban és a községekben teljes támogatásra talált a CSKP Köz­ponti Bizottságának határozata, hogy valóra váltásában nagy igyekezetei fejtenek ki, s az 5. ötéves terv utolsó éve fő fel­adatainak megoldására töreked­nek. A járási pártbizottságok részéről javul az alapszerveze­teknek nyújtott megkülönbözte­tett segítség, az irányítás, és fokozatosan érvényesül a bíráló igényesség követelménye. Gon­doskodni kell az intézkedések teljesítésének rendszeres el­lenőrzéséről. A továbbiakban a CSKP Köz­ponti Bizottságának a tagsági alap színvonala rendszeres emelésére vonatkozó irányelvei teljesítésének eredményeivel foglalkoztak. Az ellenőrzés ar­ra mutat, hogy a párttagok so­rai főleg fiatalokkal — a mun­kásosztály, a szövetkezeti pa­rasztság és a szocialista értel­miség tagjaival — gyarapodnak, is egyre jobbak a feltételek a fiatalok eszmei nevelése és a konkrét munkára való bekap­csolódás terén. Rámutatott arra. hogy fokozni kell a tagjelöltek kiválasztásával szemben tá­masztott követelményeket, fő­leg a politikai és erkölcsi fel­tételek, az elkötelezettség és az osztálytudat szempontjából. A bizottság megvitatta a CSSZK Építőipari Minisztériumában és a prágai építőipari üzemek ve­zérigazgatóságán dolgozó kom­munista vezetőknek a párt po­litikájának megvalósításával kapcsolatos eljárása és a párt- szervezeteknek a politika végre­hajtásában való részvétele el­lenőrzésének az eredményeit. Az ellenőrzés megmutatta, hogy (CSTK) — Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára teg­nap Bratislavában Tán Janik­nak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának je­lenlétében fogadta a Szovjet— Csehszlovák Baráti Társaság küldöttségét, amelyet Alek- szandr Alekszandrovics Bulga­kov, a társaság központi veze­tőségének elnöke vezet. A fo­gadáson jelen volt Dániel Fii- tej, az SZLKP KB osztályveze­tője, Jaroslav Hondlík, a CSSZBSZ KB titkára és Karol Savéi, a CSSZBSZ Szlovákiai KB vezető titkára is. Részt vett Pjotr Jefimovics Goroskin, a Szovjetunió bratis­lavai főkonzulátusának konzul­ja, a Szovjet—Csehszlovák Ba­ráti Társaság állandó csehszlo­vákiai képviselőjének helyette­se is. A Szovjet—Csehszlovák Ba­(ČSTK) — A nemzetközi nő­nap alkalmából Prágában, a Szakszervezetek Központi Taná­csának Székházában tegnap megtartották a szakszervezeti nőfunkcionáriusok találkozóját. A találkozón részt vett Karéi Hoffmann, a CSKP KB Elnöksé­gének tagja, az SZKT elnöke, Ladislav Abrahám, az SZKT el­ső alelnöke, a Szlovák Szak- szervezeti Tanács elnöke, Jo­sef Hlavička, az SZKT alelnö­ke, a Cseh Szakszervezeti Ta­nács elnöke, Drahomíra Han- zalová, Bedŕich Kačírek, Viliam Kožík, Ladislav Jašík, Franti­šek Podola, az SZKT titkárai és a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom más képviselői. František Podola, az SZKT titkára beszédében méltányolta a nőknek a Forradalmi Szak- szervezeti Mozgalom munkájá­ban és a szociális társadalom a CSKP Központi Bizottságának a gazdasági feladatokkal fog­lalkozó ülései kedvezően befo­lyásolták a kommunista vezető dolgozók és a pártszervezetek tevékenységét a XIV. kongresz- szus határozatainak teljesítése során. A feltárt fogyatékossá­gok kiküszöbölése és a felada­tok következetes teljesítése megköveteli az irányító, a szer­vező és az ellenőrző munka további javítását, a felettes szervek részéről az alsóbb fokú szervezeteknek nyújtandó segít­ség elmélyítését, továbbá a ká- dermunka rendszeres ellenőr­zését, a távlati szempontok, a céltudatosság elmélyítését, a nagyfokú igényesség és haté­konyság követelményét az öt­éves terv utolsó évi feladatai­nak teljesítése és a 6. ötéves terv előkészítése során. Az iilés részvevői foglalkoz­tak a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságára 1974- l>en beérkezett javaslatok, pa­naszok és indítványok intézé­sében szerzett tapasztalatokkal. Megvizsgálták, hogyan teljesítik a CSKP KB irányelveit a dol­gozók leveleinek kezelésével összefüggésben. A levelek tar­talma arról tanúskodik, hogy a dolgozók egyre nagyobb érdek­lődést tanúsítanak az állami fegyelem megszilárdítása, a fe­lelősségérzet tokozása, a fogya­tékosságokkal és hibákkal szembeni közömbösség leküzdé­se iránt. A levelek kezelésénél és a panaszok intézésénél ta­pasztalható kedvező eredmé­nyek ellenére lovább kell javí­tani ezt a tevékenységet, eré­lyesen ki kell küszöbölni a fo­gyatékosságokat a párt politiká­ja következetes megvalósítása és a pártnak a dolgozókkal va­ló kapcsolata szüntelen erősí­tése érdekében. A bizottság elemezte az 1974- ben benyújtott fellebbezések el­intézését, foglalkozott az előző ellenőrzések és revízió alapján hozott intézkedések tejesítésé­vel. Végül tudomásul vette a CSKP KERB vezetőségének a tagsági kérdések megoldásával kapcsolatos tevékenységéről szóló Jelentést. ráti Társaság küldöttségét ez­után Karol Savéi, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottságá­nak vezető titkára fogadta. A szívélyes baráti találkozón Stefan Cliochol szlovák okta­tásügyi miniszter, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottsága Elnökségének tagjai, valamint Jaroslav Hondlík, a CSSZBSZ KB titkára is részt vett. A találkozón a résztvevők ki­cserélték tapasztalataikat a két szervezet munkásságáról. Őavel elvtárs a ma már 750 000 tagot tömörítő szlovákiai szer­vezet tevékenységéről tájékoz­tatta a szovjet vendégeket. Bulgakov elvtárs, a szovjet társaság munkásságáról, vala­mint a két szervezet testvéri együttműködése továbbfejlesz­tésének távlatairól beszélt. A szovjet küldöttség tegnap délután Bratislavából Prágába utazott. építésében való tevékeny rész­vételét. Megemlítette, hogy a szakszervezeti szervek és szer­vezetek rendszeresen foglalkoz­nak a nők körében kifejtett politikai nevelőmunka elmélyí­tésével és kedvező feltételeket teremtenek a nők élete és mun­kája számára. A szakszervezeti nőfimkcio- náriusok a vitában munkájuk­ról, a dolgozó nők kezdemé­nyezésének fejlesztéséről szól­tak az iparban, a kereskede­lemben, a szolgáltatásokban és a mezőgazdaságban egy­aránt, továbbá az 5. ötéves terv igényes feladatainak tel­jesítésében való részvételükről. Foglalkoztak egyebek között a dolgozókról való gondoskodás terén az utóbbi években főleg az anyák helyzete terén elért sikerekkel. Tanácskozott az SZLKP KB bizottsága fCSTK) — Az SZLKP Köz­ponti Bizottságának székházá­ban tegnap ülést tartott az SZLKP KB ifjúsági bizottsága. Az ülést Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára vezette. Megvitatták a Szocialista Ifjúsági Szövetség­ben kifejtett politikai oktatás kérdéseit. Ugyanakkor a bi­zottság megvitatta a CSKP KB és az SZLKP KB 1973. évi jú­liusi plenáris ülése határoza­tainak megvalósításáról szóló jelentést. Ezt követően hatá­rozatokat hoztak a megvitatott problémákról. Jól felkészültek (CSTK) — Rudolf Vanfco, az SZLKP KB osztályvezetője az SZLKP Központi Bizottságának Székházában a sajtó mezőgaz­dasági rovatvezetőivel tegnap tartott értekezleten kijelentet­te, hogy az idei tavaszi mező- gazdasági munkálatok a tava­lyi kedvezőtlen őszre való te­kintettel nagyon igényesek. Nagyon elhasználódtak a me­zőgazdasági gépek, nem fejez­ték be az őszi szántást és a tavalyi árvizek tönkretették a talajt. Mindennek helyrehozása a mezőgazdasági dolgozók le­leményességét és nagyfokú igyekezetét követeli meg. Ezzel kapcsolatban tájékoztatta az újságírókat azokról az intéz­kedésekről, amelyeket a tava­szi munkálatok gyors és jó mi­nőségű elvégzése érdekében foganatosítottak. A terv szerint ez évben 35 000 hektárral kell fokozni a gabonaneműek vetésterületét. Az ősziek felmérése megmutat­ja, hogy a vetés sűrűsége jó, nem mondható azonban ez a növény gyökéreresztéséről stb. A mezőgazdasági szakemberek ezért egy közbevetett felülvizs­gálást javasolnak, amelynek befejezése után a növényzet állapota szerint sürgős, konk­rét intézkedéseket foganatosí­tanak majd. Vanío elvtárs ezt követően tájékoztatta az újságírókat a mezőgazdasági dolgozók magas fokú társadalmi elkötelezettsé­géről az ötéves tervfeladatok teljesítésében, főleg a hazánk felszabadítása 30. évfordulójá­nak évében tanúsított rendkí­vüli kezdeményező munkában. Hangsúlyozta továbbá, hogy a tavalyi év az 5. ötéves terv utolsó éve számára a mezőgaz­daságban is nagy iskolát je­lent. Az irányítás minden fo­kán aktív intézkedéseket dol­goznak ki a mezőgazdasági termelés számára. Ezekben számolnak az esetleges kedve­zőtlen, szélsőséges feltételek­kel, amelyek akadályozzák a mezőgazdasági munkálatokat. Az elfogadott intézkedések­ből — amelyekben lebontot­ták a CSKP KB novemberi ülé­sének és az SZLKP KB januári ülésének határozatait — nyil­vánvaló, hogy — bizonyos problémák ellenére — a szlová­kiai mezőgazdasági dolgozók felkészültek az idei feladatok teljesítésére. A munkaidő rendezése (CSTK) — A Törvénytár 1975. február 17-án kiadott harmadik résziben megjelent a Szövetségi Munka- és Szociálisügyi Minisz­térium 9. számú hirdetménye, amely módosítja és kiegészíti a Törvénytár 77/1974. számú, a mun­kaidőnek és a szabadnapoknak az 1975. évben történő rendezéséről szóló hirdetményét. A munkaidő és a szabadnapok rendezését az 1975. évi igényes tervfeladatok követelik meg a népgazdaság va­lamennyi ágazatában a nép élet- színvonala további fejlesztésének és a dolgozók szociális biztonsága megszilárdításának érdekében. Ez a hirdetmény a munkaidőalapot olyan módon rendezi, hogy mun­kanap lesz március 22., április 5., szeptember 27 és december 27. Ugyanakkor 1975-ben módosul a szabadnapok és a munkaidő át­helyezése, mégpedig olyan módom, hogy munkanap a május 4-e és december 28-a (vasárnap), mun­kaszüneti nap május 1 (csütörtök) és május 2 (péntek), május 3 (szombat), és december 24 szer­da. A szabadnapok áthelyezése következtében a május 4-i mnn- kaműszak a pénteki műszak idejé­nek ' felel meg, a december 28-i munkaműszak pedig a szerdai munkaműszak hosszának. Május 2-án (pénteken), és december 24 (szerdán) végzett munkáért a dolgozóknak előnyös bér jár, mintha szombaton 6« vasárnap dolgoztak volna. Algír — Tegnap délben nyil­vános plenáris üléssel ért véget a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) első csúcskonferenciája. A tagálla­mok nyolc államfője és öt ma­gas szintű küldöttsége vett részt a tanácskozáson. Megnyitó beszédet Rumedien algériai államfő, a csúcskonfe­rencia házigazdája mondott. A konferencia jelentőségét mél­tatva leszögezte, hogy az OPEC-államok népeik elidege­níthetetlen jogának tekintik sa­ját természeti erőforrásaik bir­toklását és nyersanyagaik árá­nak meghatározását. Ugyanak­kor hozzáfűzte, hogy nem zár­kóznak el az egyenrangú felek dialógusa elől. Közölte, hogy az OPEC-államok elvben hozzájá­rultak egy olyan típusú nem­zetközi konferencia összehívá­sához, amelyet Franciaország javasolt, a nyugati világ gazda­ságát sújtó problémák megol­dási lehetőségeinek felkutatá­sára. Ennek a találkozónak azonban — hangoztatta az al­gériai államfő — nem szabad leszűkülnie csak az olajjal kap­csolatos problémákra, hanem meg kell vizsgálni a nyers­anyaggal és a fejlődéssel ösz- szefüggő egész problémakomp- lexust, azt a témakört, amely a harmadik világ országait első­sorban érinti. A konferencia elnökének be­széde után a venezuelai állam­fő, majd Nigéria képviselője Párizs — Tegnap délelőtt Pá­rizsban megkezdődött a Nem­zetközi Er.*ergia-U gynökséq Igazgató Tanácsának kétnapos ülésszaka. Franciaország ugyan nem vesz részt ennek a Wa­shington védnöksége alatt lét­rehozott szervnek á munkájá­ban, de a mostani tanácskozást nagy figyelemmel kísérik Pá­rizsban, mert jelentős kihalás­sal lesz a francia kormány ál­tal javasolt nemzetközi ener­giaértekezlet tervének megvaló­sulására. A megnyitó ülésen Enders amerikai külügyi államtitkár kijelentette: a tanácskozás si­kere az előfeltétele annak, hogy az Egyesült Államok részt vegyen a nemzetközi energia- értekezlet előkészítésében. A most kezdődő tanácskozás egyik főtémája, hogy kialakít­/Folytatás az 1. oldalról.) a vetőmag. Most azonban kemé­nyebbek az éjszakai fagyok. — Sok munkát ad számunkra a korai tavasz — mondta Agócs Gyula, a szövetkezet ag- ronómusa. — Az ősszel nagyon elhúzódott a kukorica betaka­rítása, így a szántást is csak késve fejezhettük be. Persze ez nem jelenti azt, hogy lemara­dásunk volna. Traktorosaink jól haladnak a simítózással. Minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy a kevés téli csa­padékból a lehető legtöbb ned­vesség maradjon a talajban. Amennyiben a következő napok folyamán nem romlik el az idő, hozzáfogunk az árpa vetéséhez. Kétszáz hektárt terveztünk az idei évre. Vetőmag és műtrágya elegendő mennyiségben áll ren­delkezésünkre. A fontosabb gé­pek rendben vannak, így re­mélhetőleg nem okoz majd kü­lönösebb gondot a tavaszi mun­kák folyamatosságának bizto­sítása. A növénytermesztő munka- csoport tagjai a magágykészí­téssel, a rétek és a legelők növényápolásával egyidejűleg végzik a korai burgonya elő- csíráztatását. A kertészeti dol­gozók pedig a melegágyak ké­szítésével vannak elfoglalva. Amint földbe kerül a dohány­mag, ötven hektáros területre nevelik elő a palántákat. A Rapovcei (Rapp) Egységes Földművesszövetkezet dolgozói körében már szintén tavaszias a hangulat. A csúcsmunkák sike­res elvégzésére megteremtették a feltételeket. Idejében kijaví­tották a gépeket, így előbbre szólalt fel. Líbia képviselője többek között hangoztatta, hogy míg a nemzetközi politikában figyelmen kívül hagyják a har­madik világ létezésének té­nyét, nem lehet megoldást ta­lálni a fejlődő országok súlyos gondjaira. Reza Pahlavi iráni sah elis­merte, hogy az olajár vesztett értékéből, de úgy vélekedett, hogy egy esetleges újabb olaj­áremelésből a harmadik világ országai kerülnének ki veszte­sen, mert a fejlett ipari orszá­gok minden valószínűség sze­rint a késztermékek árának nö­velésével válaszolnának erre a lépésre. A konferencia záróaktusa­ként ismét Bumedien elnök emelkedett szólásra s a részt­vevők lelkes tapsviharától kí­sérve jelentette be, hogy a kon­ferencia alkalmat teremtett Irán és Irak több éve tartó vi­szályának rendezésére is. Az iráni sah és Szaddam Husszein iraki alelnök — Bumedien el­nök közvetítésével — a csúcs- értekezlet első és második nap­ján is több órán át tanácsko­zott négyszemközt és megálla­podott egymással a vitás prob­lémák rendezésében. Az Illés berekesztése utáw nyilvánosságra hozták az ál­lamfők értekezletén elfogadott ünnepélyes deklarációt, amely a szervezet alapelveit foglaljál össze. sák a párbeszédet az olajter­melő és fogyasztó országok kö­zött. Giscard D’Estaing francia elnök ugyanis már elküldte a meghívó leveleket a francia kormány által szorgalmazott nemzetközi energiaértekezlet­re, amely április 7-én kezdődne Párizsban. Francia források szerint ke­mény viták várhatók a tegnap megnyílt értekezleten, hiszen rendkívül élesen ütköznek az Egyesült Államok és a nyugat- európai országok érdekei. A francia lapok hangsúlyozzák: az olajexportáló országok algí­ri csúcskonferenciája kedvező választ adott a francia javas­latra, most már csak Washing­ton makacskodása veszélyezteti a nemzetközi konferencia meg­tartását. vannak a márciusban szokásos­nál. — A határban most kezdjük a munkát — újságolta Tóth Já­nos, az efsz elnöke. — A si- mítókkal ugyan már néhány nappal ezelőtt kivonultunk a földekre, a fagy miatt azonban nem indulhattunk el azonnal. Persze így sem késünk, hiszen már teljes ütemben dolgozunk. Kihasználjuk a kedvező idő minden percét. Ezúttal nincse­nek különösebb problémáink. Csupán az okoz némi gondot, hogy a felvásárló üzemben tör­tént géphibásodás miatt késik a kombinált műtrágya szállítása. Ha nem változik a helyzet, ma­gunk végezzük el a keverést. Aztán már remélhetőleg zavar­mentes lesz a vetés. A Simonovcei (Simonyi) Egy­séges Földművesszövetkezeiben már elvégezték a tavaszi mun­kák első szakaszát. A több mint 2000 hektáros határban arány­lag jól átteleltek az őszi ga­bonák. Azokon a parcellákon, ahol a hosszantartó esőzések előtt földbe került’ a mag, már szépen fejlődik a búza. — Összesen 800 hektáron ter­mesztettünk gabonát az idén — tájékoztatott Bőd László főag- ronómus. — Az ősszel a Rima áradása miatt, ami 720 000 ko­ronás kárt okozott a szövetke­zetnek, kilencven hektáron nem sikerült elvetni a búzát. Abba a földbe most árna kerül. Csak­úgy, mint a korábbi években, ezúttal is különös gonddal ke­zeltük a vetőmagot, így bízunk abban, hogy az Idén ismét to­vább növelhetjük a gabonafélék átlagos hektárhozamát. LALO KÁROLY SZOVJET VENDÉGEK FOGADÁSA Szakszervezeti nőfunkcionáriusok találkozója MEGNYÍLT a nemzetközi energia ügynökség ÜLÉSSZAKA BENÉPESÜLT A HATÁR

Next

/
Thumbnails
Contents