Új Szó, 1975. március (28. évfolyam, 51-75. szám)

1975-03-04 / 53. szám, kedd

Két kiállítás Josef Brož nemzeti művész jubileumi tárlata a prágai Mánesben A festő nemrégiben töltötte be hetvenedik életévét és bi­zony az az ötvenhét olaj és tempera, valamint a kéttucat­nyi pasztell, aligha mutatja be a nagyközönségnek teljességé­ben a mestert. Még akkor sem, hogyha ezek az alkotások ko­runk legégetőbb problémáiról, legizgalmasabb napjairól, a há­ború utolsó óráiról, a prágai barikádokról és negyvennyolc győzedelmes februárjáról val­lanak és adnak hírt, s zömük éppen az utolsó tizenöt eszten­dő szorgalmas munkájának az ecedménye. Az az érzésem, hogy ebben az esetben a több— egy retroszpektív kiállítás ke­retében — valóban több lett vol­kel, őszintén. Mondanivalója ezért aktuális, s ennek követ­keztében nyomatékosan sürgető és drámai. Kézírása pedig tö­mör, sőt lapidáris, talán néha- néha görcsös is. A festékkel meg úgy bánik mintha az vala­mi sokkal maradandóbb, masz- szívab és súlyosabb matéria lenne, például fa vagy kői Ez viszont érthető. Fiatal korában Josef Brož ugyanis a Valaš­ské Meziŕíčí-i fafaragó iparis­kolát végezte el és a háború előtti New York-i világkiállítás csehszlovák pavilonjának Prá­gai barokk elnevezésű részlege számára fadíszítéseket és fa­szobrokat készített. Igaz, közben a prágai Ipar­Josj Brož: HÁHORÜ UTÄN (1967) temperu. na. És sajnálni kell azt is, hogy ezt a tárlatot rendezői nem szánták „vándorkiállításnak“. Mert Josef Bro2 mindig jó fes­tő volt s képei megérdemel­nék, hogy lássák őket, mégpe­dig minél többen. Nemcsak azért, mert a mes­ter azok közé a művészek közé tartozik, akik a szocializmus építésének bonyolult útvesztői­ben sem tévedtek el. Másért is! Elkötelezett palettájáról ugyanis egy, a lényeget kereső és ki­mondó realizmus szól a néző­höz. Ez a realizmus sokkal több mint általában a megszo­kott, amely minden látszólagos ipari tökéletessége ellenére is csupán a felületen mozog. Josef BroZ festészete ennek az el­lenkezője. Mint már említet­tem, a mester mindig a lénye­get keresi s most azt is jele­níti meg, keresetlen eszközök­művészeti Iskolán, Hofbauer professzor keze alatt festővé érett. Mégpedig realista festő­vé, akit franciaországi tanulmá­nyai (František Kupkánál, az absztrakt festészet cseh pápájá­nál inaskodott Párizsban} sem térítettek le útjáról. A felsza­badulás után pedig lüktető ko­runknak lett hű krónikása és igrice, aki képein adekvát mó­don ábrázolja hazánk metamor­fózisait, népeink heroikus har­cát a függetlenségért, a bé­kéért, és a szocializmus felépí­téséért. A kiállításon számos képén a felszabadulást, a májusi prágai felkelés drámai mozzanatait, valamint a győzedelmes feb­ruár szikrázó napjait örökítette meg. Közülük nekem kettő tet­szett különösen; mégpedig a „Torlaszon“ (1974) és a „Parti­zánok“ (1969). Béla Kolčáková művei B. Vavrdová-KolCáková cseh festőművész mintegy tíz év eredményeit felvillantó munká­jával találkozunk a bratislavai Majerník Galériában. Az ala­kos-, és tájfestésből a prágai Képzőművészeti Akadémián V. L. Rada tanár neveltjeként szerzett oklevelet. A sugalmazó légkörű cseh főváros, a kulturá­lis és művészeti élet központ­ja, mindig is érzékenyen rea­gált a különböző képzőművé­szeti irányzatokra. Tehetséges fiatal piktorunk, I. KolCák fes­tőművész, a Doln^ Kubín-i Kép­tár igazgatójának feleségeként vált meg szülővárosától. Több mint egy évtizede állandó la­kója Alsókubínnak. Minden élőlény sorsára, fej­lődésére döntő hatással van életkörnyezetének gyökeres megváltoztatása. Az intellektuá­lis nagyváros, Prága után a még szűz természeti szépségek nyomát hordó árvái táj hegyei­nek, vizeinek, erdeinek sajátos harmóniája veszi körül most Kolőákovát. Előzőleg is vonzot­ta már országunk szépsége, s annak jó ismerője volt. De így is meglepő a változott alkotó légkörrel kialakult bensőséges kapcsolata. Az értelem, az ér­zelem és az emberség hangján szólaltatja meg élményeit szer­kezetes, színes, tiszta festésze­tében. Olajképein egyéni látás­móddal vetíti elénk a Föld ar­cát, s a jelenségtől eljut a lé­nyegig. Tájszemléletére jellem­ző a Bűvös tavasz témát átfor­máló, intellektuális stílusa. Színharmóniába ötvözve, kom­pozícióba forrva jelenik meg a Nő a tájban, a gyöngéden és mégis monumentálisán fogalma­zott asszonyfigura, mögötte n földtanilag sajátosan egymásra támaszkodó dombok, felettük a folyton változó égbolt feszül. A Tűzben égő táj témáját az SZNF- ből meríti. A szlovák anya, az örök Piéta utoljára hajol halott fia fölé. A kép túlsó oldalán, a felépítés egyensúlyát biztosítva, két mozdulatlanul álló partizán figyeli az erdő sűrűjét. A Gyűj­tőtáborban a konkrét téma má­sodlagossá válik. A fasizmus borzalmainak naturális ábrázo­lása helyett a látványt a kom­pozíció törvényszerűsége sze­rint elvonatkoztatva formálja. A színek drámai-szembeállításá­val kelt feszültséget. KolCáková tudatos alkotó, hi­szen szellemi tevékenység nél­kül nincs művészet, de képzelet nélkül sem. S hogy mindkét szférában otthonos, azt figye­lemreméltó ragasztásai, kolá- zsai tanúsítják. Könyvillusztrációval a kicsi­nyek és a serdültek nagy kö­zösségéhez szól. Tapasztalatból ismeri a gyermekiélek rejtel­meit, vágyait, elképzeléseit. Tudja, mitől derül mosolyra kis arcuk, s mikor fénylik fel sze­mükben az öröm. Színes kivágá­sok, álomszerű képek, vidám sárgák, életteljes pirosak és zöldek, kacagtató fintorú, mó­kás mozdulatú figurák gyönyör­ködtetik a gyermekvilágot. S még jobban megszerettetik ve­lük a Grimm-testvérek, S. Heym, J. Srámková, Rényi Mygda, és Rázusová-Martáková könyveit. Számos belföldi tárlaton és BIB-ben, továbbá a Strahovi Iro­dalmi Múzeum legszebb köny­veinek bemutatóján, a szocialista országokban, valamint Bologná­ban, Nyugat-Berlinben és Tokió­ban is méltó sikert arattak il­lusztrációi. BÁRKÁNY JENÖNÉ Ám festőnk palettáján a harc, a küzdelem és az építő munka dicsőítése mellett ma­radt még szín az ember intí- mebb dolgainak a közlésére is, maradt még szín a virágzó ta­vasz eljövetelének lírai híradá­sára is. Az olyan vásznai mint a „Virágzó almafák“, az „öreg fák virágdíszben“, a „Májusi éj­szaka“ és az „Őszi erdő“, hogy csupán néhányról szóljak, azt bizonyítják, hogy az elkötele­zett festészet nem szükségsze­rűen száraz és unalmas megis­métlése a múltban szebben és jobban elmondottaknak. Hogy egy hai’cos művész, ha igazi művész, érzékenyen reagálhat az élet és a természet legfino­mabb, leheletszerű jelenségeire is, s ezeket egyénien, sőt új- szérűén tudja hírüladni. Mint ahogyan azt a hetvenéves Josef BroZ teszi, aki érett korában is mert tanulni a mexikóiaktól és Renato Guttussotól! BARSI IMRE PAVEL BUNČÁK HATVANÉVES Hatvanéves a kortárs szlo­vák költészet egyik legjelen­tősebb alkotója, Pavel Bun- őák. A tájékozatlanabb ma­gyar olvasó esetleg megüt­közik e minősítésen, mert BunCák nem tartozik a diva­tos, gyakran emlegetett, so­kat publikáló, agyondicsórt költők közé. Ám épp a ma­gyar olvasóknak lesz alkal­ma rövidesen meggyőződni arról, hogy eme tények elle­nére milyen jelentős alkotót köszönthetünk a jubiláló Pa­vel Bundákban, a Komensky Egyetem szlovák tanszéké­nek professzorában, a Szlo­vák Irodalmi Alap volt elnö­kében, a modern francia költészet, különösképpen a szürrealizmus legavatottabb szlovák ismerőjében és tol- mácsolójában. Az 1915-ben született Bun­Cák maga is szürrealista­ként indult még a két világ­háború közötti szlovák köl­tészetben, annak egyik leg­izmosabb tehetségeként. E korszakának verseit a Ne- usínaj, zažni slnko (Ne szunnyadozz, gyújtsd meg a napot), a S tebou a sám (Veled és egyedül), a Zomie rať zakázané (Haldokolni tilos), valamint az Ütek. a návrat (Menekülés és vissza­térés) című kötetek tartal­mazzák. A felszabadulás után, egy­kori szlovák szürrealista tár­saihoz, Rudolf Fabryhoz, Vla­dimír Reiselhez, Július Len- kohoz, Ján Rákhoz hason­lóan, BunCák is felülvizsgál­ta előbbi korszakának mun­kásságát, s 1954-ben megje­lent Pierkom holubice (Ga­lamb tollával) című kötete már a szocialista társadal­mat építő közösség poétája­ként deklarálja őt. Ám Bun- öák kiteljesedése csak ez­után következő köteteiben Észlelhető teljes egészében. Az 1962-ben megjelent Pros­tá reč (Egyszerű beszéd) a Szlovák írószövetség kiadó­jának a díját nyeri el, az 1966-ban megjelent Je to pravda, je to sen (Igazság ez, álom ez) valamint az 1969-es Hrdá samota (Büsz­ke magány) című kötetekkel pedig immár végérvényesen felzárkózik a jelenkori szlo­vák költészet élvonalához. Ha ehhez hozzáadjuk az alig egy éve publikált, ön­életrajzi elemekben bővelke­dő prózakötetet (címe Hrieš­na mladosť — Bűnős ifjú­ság), melynek alighanem folytatását is remélhetjük a közeljövőben, valamint Bun- čák jelentős műfordítói te­vékenységét, pedagógiai munkásságát és közéleti funkcióit, akkor bízvást ál­líthatjuk, hogy eredmények­ben gazdag életmű szerzőjét köszönthetjük hatvanadik születésnapján. os. 1. A FESZTIVÁLRÓL — FESZTIVÁL UTÁN Az első díjat A nagy éjszaka és nagy nap című szlovák film kapta Felszabadulásunk jubileumi ünnepségeinek és a csehszlo­vák filmgyártás államosításának 30. évfordulója keretében az idén első ízben Prágában rendezték meg a cseh és a szluvák filmek fesztiválját. Február 20—27 között a Svétozor moziban összesen 27 játékfilmet mutattak be, bár a verse­nyen 38 alkotás szerepelt. A rendezvényről Ján Jíra dra­maturggal, a fesztiválbizottság titkárával beszélgettünk. Murié nruhukoupilová a Nagy éjszuka és nagy nap című szlovák film egyik főszereplője. 9 Mi volt a fesztivál kül­detése? — A jó gazdához hasonlóan a filmgyártás alkotó dolgozói is szükségét érzik annak, hogy ér­tékeljék előző évi tevékenysé­güket. Az értékelés tulajdonkép­pen a művészi eredményeknek korunk követelményeivel való összehasonlítása és feltétlenül hozzájárul az alkotások színvo­nalának emeléséhez. Ezt a célt szolgálja a verseny, mely ösz­tönzőé« hat az alkotókra. — Csak a művészileg érté­kes filmek nyerhetik meg a kö­zönséget a szocializmus gondo­latának és válthatják ki benne a film mondanivalója iránti ér­deklődést. A fesztivál az alko­tó művészeknek további tevé­kenységük szempontjából út­mutatóul is szolgált. § Mi a véleménye a be­mutatott filmekről és a zsű­ri döntéséről? — Meggyőződésem, hogy a bíráló bizottság tárgyilagosan döntött. Értékelésénél a legfőbb szempont a filmek eszmei-poli­tikai elkötelezettsége, a téma művészi feldolgozása és az új formai eszközök keresése volt. Ennek az elvnek a figyelembe vételével, de tanulságos és rend­kívül érdekes mondanivalója miatt is, ha tőlem függött vol­na, én is Stefan Uher és Alfonz Rednár Nagy éjszaka és nagy — Egyébként a bíráló bizott­ság tárgyilagos döntését és a közönség egyetértését tanúsít­ja, hogy az említett filmek be­mutatóján egyetlen hely sem maradt üresen és a pénztártól sokan jegy nélkül távoztak. 0 Ügy tudom, hogy a filmbemutatókon kívül más gazdag program is várta * Vendégeket. — Élénk érdeklődés mutat­kozott a szemináriumok és ak­tívaértekezletek iránt is. Külö­nösen a csehszlovák államosí­tott fimgyártásnak a szocializ­musért és a békéért vívott harcban betöltött szerepéről vi- táztak sokat. Tanulságos volt a cseh és a szlovák filmvállala~ tok szocialista munkabrigádjai­nak aktívaértekezlete és a filmművészeti főiskolák oktatá­si kérdéseivel foglalkozó szemi­nárium is. A legtöbben azon­ban a publicisztikai film prob­lémái iránt érdeklődtek. — A filmalkotók azonban más alkalmakat is felhasznál­tak a prágai üzemek dolgozói­val való találkozásra. A küldöt­tek egy része a CKD-üzem ipa­ri tanulóit kereste fel. A ven­dégek, miután megtekintették a fiatalok munkahelyét, és bemu: tatták nekik a Joachim, dobd a gépbe című komédiát, érdekes vitának lehettek tanúi. Az egyik jelenet A huszonkilencedik című cseh filmből; jobbra Miroslav Zounar — KI. Goítivald szerepében. nap című filmjének ítéltem volna oda az első díjat. Az SZNF eseményeit és Szlovákiá­nak a szovjet csapatok általi felszabadítását megörökítő film legnagyobb értékéi abban lá­tom, hogy plasztikusan kidom­borítja a szlovák nép szebb jövőjéért, az elvetemültség és gerinctelen egyének ellen har­coló haladó emberek jellemét. — Véleményem szerint M. Fáimra és O. Vávra alkotása, a Szokolov« — mely a Szovjet­unióban megalakult első cseh­szlovák hadtestnek és a szov­jet csapatoknak a fasiszták el­leni közös harcáról szól —, va­lamint A. Kachlík műve, a CSKP bolsevizálását megjelení­tő A huszonkilencedik is meg­érdemelten rangos elismerésben részesült. A zsűri nem lehetett irigylésre méltó helyzetben, ha ennyi kiváló film közül kellett kiválasztania a legjobbakat fiú kijelentette, hogy többet várt a filmtől, mely ugyan szó­rakoztató, de nem elégíti ki igé^ nyelt. A modranyi csokoládé* gyárban dolgozó asszonyok kö­rében a Minden szobában egy nő című filmnek volt nagy si­kere. 0 Hogyan foglalná ősszé a fesztivál tanulságait? — A seregszemlén meggyő­ződhettünk arról, hogy a fel- szabadulás óta eltelt 30 eszten­dő ellenére alkotó művészeink többségét még mindig élénken foglalkoztatják a háborús évek eseményei. Dicséretükre legyen mondva, hogy új művészi for­mák keresésére törekedve ábrá­zolják a múltat, s megtalálták az igazsághoz vezető egyetlen járható utat. Céljuk az új típu­sú szocialista ember formálása és ez sikerük legnagyobb titka. KARDOS MÁRTA 1975. III. 4. 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents