Új Szó, 1975. március (28. évfolyam, 51-75. szám)

1975-03-20 / 67. szám, csütörtök

A matematika korszerű oktatásáért TÖBB KEZDEMÉNYEZÉST Frédi, az ősember, ügyes vadász lévén, egyszer elejtett egy mamutot. — Ha hazame­gyek, Irmának és Vilmának, élettársaimnak egy-egy agya­rat adok — gondolta magá­ban’ — Érdekes, mindegyik kap egyet és egy sem marad fel. Hát ez óriásil A mamut agyarai és élettársaim között összefüggés van. Hm, mi lehet ez? Frédi elmondta problémá­ját a horda másik tagjának, Béninek, aki ezt felelte: Hót no« tudod, hogy azt a bizo­nyos ugyanannyit kettőnek hívjuk? ... Szerintem az emberiség egyik legnagyobb felfedezése az volt, hogy az ember rájött a dolgok közti összefüggések­re, a látszólag különböző dol­goknak egy szempontból való vizsgálatára, összevetésére, így született meg, indult útjá­ra a matematika. Egyszerűen a természetből, az „utcán“ he­verő dolgokból fejlődött ki, az egyszerűsítés és áttekinthető­ség szüksége hozta létre. Ezt a „modern“ (?) matematikát azonban csak a XIX—XX. szá­zadban sikerült tudományos alapokra helyezni — a hal­mazelmélet megalapozásával. Az ősember egyszerű, de ért­hető és zseniálisnak mondható következtetését, gondolatmene­tét a történelem folyamán az ember „színvonalra“ (?) való törekvése azonban lassan el­torzította. Ha Pityuka „színvo­nalasan“, azaz jól tud húszig számolni, ez még nem jelenti azt, hogy tudja, mik is azok a számok, hogyan kell azokat alkalmazni, mi az a kettes szám. Emlékszem rá, hogy ne­kem a számtan soha nem volt erősségem. Mindig csodáltam azokat, akik milliókkal tudtak dobálózni. Miért? Mert ezt ne­velték belém (és másokba is) és ez volt a megkövetelt szín­vonal. Adjunk Pityukénak já­tékos példákat. Például: Van egy rakás puskám és egy do­boz ólomkatonáin. Miből van több? (Négyéves korban, sőt már korábban is kifejleszthető a gyermekben a több, keve­sebb, ugyanannyi fogalma és értelmezése. Kinek van több cukorkája?) Az óvodás gyer­mek számolás nélkül is rájön, miből van több. Mégpedig úgy, hogy egy katonához egy pus­kát állít. Kipróbáltam ezt a já­tékos példát három- és négy­éves gyermekekkel. Mindegyik nem tudta megoldani, de több­ségük igen. A tanítókhoz A gyermekek rendszerint ttincsenek előkészítve mate­matikából, amikor iskolába kerülnek. Nagy kár, hogy az óvodában nemigen játszanak matematikára, vagyis nem fog­lalkoznak játékos példákkal. (Próbáljunk megoldani velük ilyen katona-puska példákat.) Ám térjünk a lényegre, vagyis a cikksorozatban fel­vetett korszerűsítés problémá­jára. Ezzel kapcsolatban szük­ségesnek tartom megjegyezni: a korszerűsítést — vélemé­nyem szerint — egy kissé el- hamarkodtuk. Mert vitathatat­lan, hogy a korszerűsítés szük­séges; ezt a fejlődés megkö­vetelte, az amúgy is bonyolult számtant már nem lehetett ^még tovább bonyolítani. Vissza kellett térni az egyszerűhöz, a természeteshez — a matema­tikához; csakhogy itt követtünk el hibát: a korszerűsítést egy csapásra akartuk megvalósíta­ni. Kevés időt adtunk azonban az oktatóknak, hogy tárgyi és módszertani tudásukat fejleszt­ve felkészüljenek az új mate­matika tanítására. Bár az Ok­tatásügyi Minisztérium vala­mint a Csehszlovák Matemati­kusok és Fizikusok Egyesülete — mely a korszerűsítést szor­galmazza és a folyamatot el­indította — jót akart, elkép­zeléseik és elgondolásaik he­lyesek voltak, ám a megvaló­sítás, a módszer, ahogy a kor­szerűsítést a gyakorlatban be­vezették, elhamarkodottnak bi­zonyult; ennek ellenére — bár­mennyire is paradoxként hang­zik — a korszerűsítés mégis egészségesen gyökeret eresz­tett. Szerintem azonban mégis csak az oktatókat kell elma­rasztalnunk. Biztosan van a legtöbbnek egy egész sor ki­tűnő ötlete. Miért nem adják át? Van ugyanis egy folyóirat, a „Matematické obzory“, amelynek fő feladata lenne felszínre hozni és megvitatni ezeket az ötleteket. Másrészt pedagógusaink nem eléggé aktívak, ahelyett, hogy nyíltan megmondták volna a hibákat, azt, hogy nincsenek megfele­lően felkészítve a korszerűsí­tésre és nem kaptak kellő se­gítséget — nem adtak hangot követeléseiknek. Ez pedig nagy baj! Azt hiszem, a legtöbb peda­gógus már átjutott a kezdeti nehézségeken (elismerés és köszönet érte), de baj van a kezdeményezésükkel. Tudom, milyen nehézségekbe ütközik egy ilyen jellegű szeminárium megszervezése, esetleg látoga­tása (a pedagógusok nagy el­foglaltsága miatt), ennek el­lenére úgy érzem és ismétel­ten hangsúlyozom, az oktatók Lengyel művészek a Filharmóniában A Krakkói Filharmónia élén Jerzy Katlewicz karmesterrel értékes esttel ajándékozta meg a bratislavai hangversenyközön­séget. A krakkói együttes ki­egyensúlyozott, összeforrott ze­nei testület. A művészek rugal­masan, kollektív muzikalitással követik dirigensük elgondolá­sait. Zeneiségük erejét precíz munkával művelték kiváló együttes teljesítménnyé. Vendégeink Krysztof Pende­recki „De natura sonoris“ (A hang sajátosságai) című művé­vel nyitották meg műsorukat. Penderecki, a mai lengyel zene kimagasló képviselője erős, narkáns egyéniség. Kompozí­ciója, amint már a cím is el­árulja, a hang sajátosságait ér­zékelteti. A zeneszerző a mai zene nyelvén, de amellett egyé­ni módon valósítja meg és öt­vözi frappáns egészbe eredeti gondolatát. Piotr Páleczny, az est hang­s' eres szólistája, Chopin e-moll zongoraversenyét adta elő. Az úgynevezett lengyel „objektív“ előadói iskola az utóbbi évek­ben örvendetes átalakuláson megy át. Mindinkább leveti a hűvös tartózkodást és a nyílt érzelmi kifejezést visszahelyezi ősi jogaiba. A fiatal lengyel művész a Chopin játék érdekes aspektusát vetítette elénk. Elő­adása chopini és amellett iz­galmasan mai volt. Az erő és gyöngédség, formai zártság és rapszodikus csapongás, álom és valóság pompás vegyülete, amit beragyogott a chopini köl­tészet utánozhatatlan varázsa. A műsor hatalmas zárótömb- jét Mozart Requiemje alkotta. Mozart élete utolsó alkotásában az élet és halál végső kérdései­ről szól a tragikum és az áhítat megrendítő váltakozásában. Az élettől búcsúzó zeneköltő a szenvedést szépségbe oldja fel. Jerzy Katlewicz kitűnő dra­maturgiai érzékkel • építette fel a mély értelmű zenei drámát és koncepcióját erős irányító aka­rattal vitte át az előadóművé­szekre. Nagyszerű fokozásokat produkált anélkül, hogy a ha­talmas apparátust a kellőnél nagyobb hangerővel játszatta, énekeltette volna. Ugyanez vo­natkozik a Chopin-verseny kí­séretére is. Mindkettő követen­dő példa lehetne. A vokális kvartettet is len­gyel énekesek adták elő kultu­rált énekművészettel. Név sze­rint: Delfina Ambrozialc, Krys- iyna Sosztek Radkova, Henrik Grychnik és Edmund Kossow- sky. Az előadás egészében ne­héz volna rangsorolni a művé­szek között, bár az est hazai közreműködője, a Szlovák Fii­harmonikus Énekkar külön mél­tatást érdemelne. Lengyel vendégeinktől a kö­zönség felzúgó tapsviharral bú­csúzott. HAVAS MARTA nem eléggé aktívak és hiány­zik kezdeményezésük. Vélemé­nyem szerint magyar nyelvtu­dásunkat sem használjuk ki eléggé. Magyarországon sokkal több ilyen témájú irodalom van, mint nálunk. A Matema­tické obzory is szívesen meg­jelentetne ilyen fordításokat. Csak élni kellene a lehetősé­gekkel! Az igazgatókhoz és a tanfelügyelőkhöz Arra szeretném őket kérni, hogy ne csak azt ellenőrizzék, kinek milyenek az előkészü­letei, használ-e a pedagógus színes ceruzát. Ehelyett in­kább azt kellene ellenőrizniük, mit ér el a tanító, hogyan vi­lágítja meg a tananyagot, elég dialektikus-e a tanítási óra. Tehát a pedagógus úgy vezeti-e be a kettes számot, mintha az öröktől fogva létezne, vagy történelmi fejlődésében. Nem tartozik rám, hogy eldöntsem, mi a tanfelügyelő vagy az igazgató kötelessége, feladata. Megjegyzéseim — csak kéré­sek. Mégis az az érzésem, hogy a „selejtmentes termelés“ sok­kal jobb felkészülést követel nieg az igazgatóktól és a tan- felügyelőktől, mint a „művé- zetőtői“. A tantervről Szerintem az új, módosított tanterv kevésbé sikeres. Egész rakás „ócskavas“ és modern elem gyűjteménye. Ez nem csupán az én véleményem. Minden évben elhangzik a szlovákiai matematikusok kongresszusán. A sok nehézség, amit az írásban felvetettem, szinte természetes jelenség, minden újnak a velejárója. Az új, a korszerű bevezetése mindig egész sor nehézséget idéz elő, új problémákat hoz felszínre. Ha azonban kitartunk és kö­vetkezetesek leszünk, az ered­mények néhány év múlva való­ban szépek és nagyok lesznek. De ehhez még sokat kell ta­nulnunk, fejlődnünk és vitáz­nunk, s persze sok jót és rosz- szat kell egymás fejéhez vág­nunk. Ehhez a fejlődéshez és szókimondó vitához kívánok sok kitartást mindnyájunknak. SÍPOS JÁNOS, a Szlovák Műszaki Főiskola Építészeti Kara AZ X-C AKCIÓ HONVÉDELMI NEVELÉS AZ ISKOLÁBAN Furcsa fogadtatásban része­sültem a múltkoriban, amikor a Zeliezovcei (Zselízi) Magyar Tannyelvű Alapiskolába láto­gattam. Alighogy beléptem a kapun, elém toppant két fiú. Az egyik hűvös tárgyilagosság­gal tudomásomra adta: „Kérem szépen, mi most gyakorlato­zunk.“ A másik pedig rám­szólt: „Tessék kérem odaállni, a fal mellé!“ Csak később, amikor megálltam, magyaráz­ta meg kisssé barátságosabb hangon: „Az előcsarnokban ez a legbiztonságosabb hely. A vastag tartófalak mellett. Oda még huzat sem ér ... “ A szokatlan fogadtatás után még kérdezősködni is elfelej­tettem, mert oly csendes és mozdulatlan volt minden a máskor zsibongó hangú isko­laépületben. Az egyik fiú ka­bátján karszalag díszelgett, oldalán gázmaszk lógott. A má­sik egy ládikón ült. Ahogy fi­gyeltem őket, átvillant az agyamon: Biztos honvédelmi gyakorlatot tartanak. De nem volt időm körülnézni, mert felberregett a csengő, s elém állt az egyik fiú: „Tessék ké­rem bemenni az irodába,. ha­marosan itt lesz az igazgató elvtárs.“ AZ IRODÁBAN nem sokáig várakoztam Nyustyin Ferenc igazgatóra, aki derűsen foga­dott: — Kicsit későn érkezett, de bizonyára így is képet kapott arról, milyen egy polgárvédel­mi gyakorlat az iskolában. — Mi volt ez? Mosolygott. — Az X—-C akció, vagyis: az iskola polgári védelmére irányuló honvédelmi gyakor­lat. Hamarosan részleteiben is megismertem a gyakorlat ese­ményeit, mert a megbeszélést Dnlai Ferenc tanító jelenlété­ben folytattuk. — Minden a legnagyobb rendben történt. A kicsinyek nagyon fegyelmezetten visel­kedtek. A nagyobbak, főleg a hetedikesek, nyolcadikosok, a maguk módján, kicsit roman­tikusan értelmezve még élvez­ték is a történteket, de a fel­adatokat példásan teljesítették. Az ellenőrző pontokat, az őr­helyeket személyesen végigjár­tam. Az akció sikerült. Ilyen katonásan értékelte a történteket, hiszen tartalékos tiszt, a honvédelmi nevelés tantárgyának oktatója. SORRA VÉVE a honvédelmi nevelés gyakorlati célkitűzé­seinek megvalósítását, megál­lapítottuk, hogy a különféle honvédelmi szakkörök komoly segítséget jelentenek. Az ifjú lövészek körének vezetője Tóth Attila tanító. Ez a kör a legnépesebb, több mint 120 tagja van. Három csoportban szoktak gyakorlatozni. Az ifjú lövészek száma napról napra nő, hiszen jelszó az iskolában: Ahány légpuskásunk van, mind képzett lövész. Népszerű a tanulók körében a honvédelmi-turisták szakkö­re is, melynek vezetője Göfoő Lajos tanító. Úgy szokták megszervezni a tájékozódási versenyeket, a honvédelmi já­tékokat, hogy azok nagyon él­vezetes természetjárást, kirán­dulást is jelentenek. A kör tagjainak több mint a fele, 25—30 tanuló, leány. Az ifjú tűzoltók körének ve­zetője Grénzi Géza pionírveze­tő. A kör tagjainak képzettsé­ge, felkészültsége példás. Csak az a probléma, hogy az egyet­len raj kevés az iskola tanu­lóinak létszámához viszonyít­va. Ezen a téren többet tehet- ne a pionírcsapat tanácsa, hi­szen úgynevezett rejtett tarta­lék bőven áll rendelkezésünk­re, a pionírok szakköri foglal­koztatása még nem valósult meg százszázalékosan. A HONVÉDELMI SZERTÁR készlete gazdag. Erről példá­san gondoskodott az iskola igazgatósága, s Dulai Ferenc elvtárs szívügyének tekinti a készlet gondozását, a szükség­letnek megfelelő bővítését. Még arról is gondoskodott, hogy a tanulók megismerjék a készlet felhasználásának mód­jait. Ennek egyik formája, hogy állandó bemutató kiállítást rendeztek az iskola folyosóján. A készlet mutatvány-példányai üvegezett szekrényekben elhe­lyezve, magyarázó szöveggel, fényképekkel kiegészítve ál­landóan megtekinthetők. — A gyakorlatok alkalmával pedig bebizonyíthatják, hogy szükség esetén használni is tudják a készletet — mondta Dulai elvtárs, s hozzátette: Ezért örvendek, hogy sikerült az X—C akció. Amikor befejeztük a megbe­szélést, még szerettem volna az őrséggel, azzal a két fiúval is találkozni, akik érkezésem­kor fogadtak, de lebeszéltek erről, mondván, hogy már ja­vában „matekoznak“, s úgyis csak azt mondanák, amit bár­melyik tanuló. — Mit? Csak a kötelességünket tel­jesítettük. HAJDÜ ANDRÁS MÁSODIK OTTHONUK A közelmúltban új épülettel gazdagodott Calovo (Nagyme- gyer); a cigányszármazású gye­rekek számára új óvodát adtak át. Az intézménnyel a cigány­származású lakosság egyik égetően fontos problémáját ol­dották meg. Az épület 1 956 000 koronába került, de a ráfordí­tás megtérül, ha a szülők a nevelőkkel együtt azon fára­doznak majd, hogy a nehéz kö­rülményekből induló gyerekek társadalmunknak hasznos pol­gáraivá váljanak. A szülőkkel elsősorban azt kell megértetni, hogy az állam a cigányszármazású gyerekek számára is kedvező feltételeket teremtett, ezért elvárják tőlük, hogy ne csak az óvodát, ha­nem később az iskolát is rend­szeresen látogassák, majd azt elvégezve szocialista társadal­munk hasznos tagjaivá válja­nak. Az üres termeket Varga Mik- lósnénak, az óvoda igazgatójá­nak munkatársaival együtt ügyes, mutatós kézimunkákkal sikerült barátságossá varázsol­ni. TELEKY IZABELLA Jó az új óvodában... (Néveri Sándor felv,)

Next

/
Thumbnails
Contents