Új Szó, 1975. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-14 / 38. szám, péntek
Együtt, közös célokért POPRÁDON TELJESÍTIK AZ NF VÁLASZTÁSI PROGRAMJA, MÉG mű, RENDSZERESEBBEN Beszélgetés Jóin Capelo elvtárssal, a CSSZBSZ gaiáintai járási bizottságának titkárával A/, utóbbi időben a galántai járásban a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség figyelemre méltó eredményeket ér el. Ezt bizonyítja az is, bngy az 1968-as válságos események óta :» szövetség mintegy 10U00 új taggal gyarapodott. Ott-jártunk- kor a szövetség munkájával kapcsolatban J,ÁN CAPELA elvt 'rs nak, a járási bizottság titkárának tettíin?: f '1. néhány kérd is A Magas Tálra alatt elterülő, iparilag fejlett járás központja Poprád. Nevét a Mag’as-Tátrába látogató külföldi turisták is jól ismerik. Hiszeú repülőterén nemzetközi járatok gépei lan- dóinak, vasútállomásáról naponta ezrével utaztlak különböző irányba hegyóriásunk kedvelői. Maga a város, speciális adottságától eltekintve, éli a szocialista építés dolgos hétköznapjait. Lakossága fejlesz!i, szépíti, közös munkával valósítja meg az NF választási programjának feladatait. Ennek a munkának az eredményeiről tájékoztatott fán Minarőík, a vnb elnöke. — Általában pozitív eredmé nyékről szólhatok, sikeresen tel jesíljük városunkban a választási program feladatait. Jó ered ményt értünk el a lakásépítkezésben, az utak, a járdák, a parkok, a zöldövezetek létesíté seben, a szolgáltatások fejlesz tésében. Az új poliklinika és körzeti kórház átadása után ja vult az egészségügyi ellátás. A választási program keretében megoldódott a vízellátás. A kosieei Mélyépítő Vállalat 02-es üzeme 11 hónappal határidő előtt átadta a Lipl. Tepličká- ból vezető vízvezetékhálózatot. Tovább építik a gázvezetéket kétezerkilencszáz méteres szakaszon. Ezekre a munkála tokra az idén Poprádon köze) 500 000 koronát fordítunk. Nem zeti bizottságunk megértéssel támogatta a Vagongyár dolgo sóinak kezdeményezését, a gyárhoz vezető utak és egy alui járó építését. A kvetnicei erdő park építését is jó ütemben végzik. Ebben a körzetben védett területet létesítenek a baráti Űstí n/Orlicí-i járásból ide szállított muflonok részére. A vnb elnöke örömmel újsá golta, hogy jelentős segítséget nyújt a lakosság a városfejlesztés feladatainak teljesítésében. Az SZNF és a felszabadulás 30. évfordulója tiszteletére 27 kollektív és 1830 egyéni kötelezett séget vállaltak 8,9 millió korona értékben. A vállalás értékelése során megállapították, hogy a lakosság 11,4 millió korona értékű munkát végzett, 581 000 órát dolgozott társadalmi munkában. A hazánk területén harminc évvel ezelőtt elsőkéin felszabadított Kalinovo község felhívá sara újabb 52 kollektív és 1630 egyéni felajánlás született, ezek értéke meghaladja a 10 millió koronát. A poprádi lakosság az életkörnyezet javítása érdeké ben 3.8 millió korona értékű munkát vállalt. Poprád városában a szolgál tatások, az üzlethálózat bővíté se területén igen jelentős váltó zások történtek. Ezek színvona la — talán a nemzetközi turiz inasra való tekintettel is — bi zooyos szakaszokon meghaladja az országos átlagot. Az elnök azonban mégsem elégedett, s>ze rinte még igen sokat kell és akarnak tenni ezen a szakaszon. A szolgáltatásokat városunkban távlati terv alapján fej lesztjük. Még ez év első felében elkészül egy új autószerviz, valamint egy modern temetkezési vállalat műszaki dokumentáció ja. Terveket készítettünk a közszolgáltatási vállalat keretében Poprádon létesítendő, nagy kapacitású mosoda építésére. Előkészítik egy modern fényké pészüzem építését, amelyben majd színes képek előállításával is foglalkoznak. A Nyugat II. lakótelepen átadjuk a gyorsmoso dát és a gyorstisztítót. Még eb ben a negyedévben átadásra ke rül a szőnyegtisztító üzem. amit asszonyaink biztosan örömmel vesznek igénybe. Sajnos, a tervdokumentációk hiányos elő készítése miatt nem épülnek lel a tervezett üzletek. Intézked tünk annak érdekében, hogy liá rom városnegyedben: Strázén, Vel'kán és SpiSská Sobotán eb ben az évben átadják az épülő üzleteket. Poprádon épül az Otex áruház, átépítik a cipőáru házat, ahol az árusító terület az eddigi százhetvennégy négyzet méterről nyolcszázra bővül. A város területén — az utóbbi évek folyamán — több új lakónegyed épült. Minarőík elvtárs elmondotta, hogy tavaly 370 új lakást adtak át, s az idén to vábbi 380 lakás és 70 családi ház épül. Egyidejűleg előkészületek folynak két új lakónegyed építésére az 1976-os évben. A város központjában levő alkalmatlan lakóházak helyére csak nem ötven új lakást építenek. Természetesen, járulékos beru házások, üzletek építését is tervezik az új lakónegyedekben. Az elnök — a választási program feladatainak teljesítését il letően — derűlátó, mert az eddigi tapasztalatok alapján bízhat a város lakosságának segí tőkészségében. ■ Mekkora a jelenlegi taglétszámuk? — A járás 37 községében és négy városában 151 alapszervezetünk van. Taglétszámunk 14 ezer 115, ami azt jelenti, hogy a járás lakosainak 10 százaléka tagja a szövetségnek. Az átlagos éleikor 37 év körül mozog. Ez jónak mondható, de annál kevésbé az, hogy az összlét- számból csupán 4425 a nő. A jövőben a mezőgazdasági üzemekben szándékszunk alap- szervezeteket létrehozni. Remélem, hogy végre sikerül Hostie községben is megalakítani az alapszervezetet. Terveink szerint 1976 végéig taglétszámunkat úgy akarjuk növelni, hogy járásunkban elérjük a 15 százalékos szervezettséget. 91 A múlt év tavaszán tartották meg járási konferenciájukat. Milyen eredménnyel dicsekedhetnek? —- Tevékenységünk igen sokrétű. Aprólékos felsorolása órákat venne igénybe, ezért csak a jelentősebbeket említem meg. A barátság melódiája versenyben tavaly 260-an vettek részt. Szlovákiai viszonylatban több éve az 1.—4. helyet tartjuk. A fiatalok közt igen népszerű a Puskin-emlék verseny, amelyben tavaly 11 OOU-en vettek részt. A kerületi fordulóban az első, az országosban pedig a negyedik helyet sikerült versenyzőinknek megszerezniük. Az orosz nyelv olimpiáján 600-an vettek részt. Ezúttal másodszor sikerült elsőségre szert tenni. ,,A Szovjetunió a gyermekek szemében“ versenybe, amelyet a felszabadulás 30. évfordulójának tiszteletére hirdettek meg, 944 alkotást jelentettek he. Ebből 214 alkotás vesz rés?!t a járási, 49 a kerületi, 15 pedig a szlovákiai bemutatón. K Az alapszervezetek egész éven át dolgoznak, de legaktívabban a barátság hónapban. Mit mutat a mérleg e téren? — Szovjet filmeket egész éven át vetítenek járásaink filmszínházaiban. Ezért e filmek látogatottságát csak a barátsági hónap ideje alatt tart» juk számón, amikor is immár hagyományosan megrendezzük a szovjet filmek napjait és a szovjet filmek fesztiválját. Elmondhatom, hogy a figyelemmel kísért idő alatt a különböző filmeket közel 100 000-en tekintették meg. Tavaly megvalósítottunk 317 előadást, 167 beszélgetést, 104 kulturális rendezvényt, és 136 más akciót. Más szervezetekkel és sz ivekkel karöltve 105 kiállíu. ,1 rendeztünk, amelyet 27 000-en tekintettek meg. A barátsági hónapban több sportversenyt is lebonyolítottunk a CSSZBSZ pohárért. Ezek közé tartozik a hagyományos kerékpárverseny, amelyet immár tizedik alkalom ból Váhovcén rendeztünk meg. A futballvetélkedő győzte:” a Malá Mai: futballcsapat voll. A barátsági hóuapo.iu . Honvédelmi Szövetség ráci úsai 197 szovjet adóállomással teremtettek összeköttetést. Egyéb sport- rendezvényeken kívül járásunk lakosai 16 alkalommal találkoztak szov/jet emberekkel. Az említetteken kívül járásunkban megrendeztünk négy békeünnepélyt is. ■ Milyen kapcsolatok van a szovjet emberekkel? — Évente több turistacsoportot indítunk a Szovjetunióba. Tavaly hat csoport, vagyis közel 200 ember járt járásunkból az első munkásállamban. Az idén hét csoportot indítunk útnak. A múlt évben az egyik kollektívával ellátogattunk a harkovi magnemesítő állomásra. Jóleső érzéssel és nem kis büszkeséggel újságolhattuk, hogy a vlőanyi és a ziháreci szövetkezetben néhány parcellán szovjet búzából 100 mázsás hektárhozamot értek el. Egyébként a Szovjetunióba látogatók fényképeket, diafilmeket készítenek, ezekkel tarkítják idehaza beszélgetéseiket. Természetesen a Szovjetunióból is rendszeresen érkeznek hozzánk csoportok, vendégek. Ezeknek igyekszünk megmutatni, milyen fejlődést értünk el a felszabadulás óta. A kölcsönös látogatások lehetővé teszik a két nép barátságának további elmélyülését. Ebben nagy segítségünkre vannak a hazánkban állomásozó szovjet katonák is, akikkel jó, baráti kapcsolatot tartunk fenn. A különféle versenyeken részt vesznek mint ver senvbírók, s ez nagy segítséget jelent. ■ Milyen feladatok állnak az alapszervezetek előtt.? — A legjelentősebbek közé tartózik, hogy mindenütt felkészüljenek hazánk felszabadná sa 30. évfordulójának méltó megünneplésére. Ebből az alkalomból csillagstafétát szerve ziink. Az előadói szekciót is előkészítjük e jelentős eseményre. Találkozásokat rendezünk a szovjet emberekkel, a szovjet katonákkal, és kiállítást a dicső felszabadító harcokról. Már korábban több vetélkedőt rendeztünk „Mit tudsz a Szovjetunióról“ címmel. Ezt tovább szeretnénk folytatni. A további feladatok, amelyek az alapszervezetek előtt állanak: javítani a szeryezeti munkát, növelni a' taglétszámot, előfizetőket szerezni a szovjet és a szövetségi folyóiratokra, főleg a Szovjetbarátra. Fontos feladat a tagilletmények mielőbbi rendezése is. H Az elmondottakat mivel egészítené még ki? — Szeretném még elmondani, hogy járásunkban négy kollektíva viseli a CSSZBSZ szocialista munkabrigádja nevet, 22 pedig elnyeréséért versenyez.A felsőszeli szövetkezet mellett hamarosan egy másik mezőgazdasági üzem is elnyeri ezt az elnevezést. Szükségesnek tartom még megemlíteni, hogy tag jaink tavaly a különböző munkálatoknál 19 348 brigádórát dolgoztak le, amivel 477 575 korona értéket hoztak létre. NÉMETH JÁNOS . /kulik} Tulajdonképpen mi sem történt... Az újítási javaslatot elfogadták, az újító végül is megkapta a jutalmát. Mégis, mint ha kissé keserű szájízzel fogadta volna munkatársai gratulációit. Az előzményeket ugyanis csak kevesen ismerték. Hosszú éjszakákon át törte a fejét. Tér veket, vázlatokat készített, bonyolult szó mitásokat végzett, fői tudta, nem babra megy a játék, ha itt valami hiba csúszik be... Vegyiüzemről van szó! Bonyolult folyamatokról. Emberekről, akik robbanékony anyaggal megtöltött tartályokat, különböző desztillátorok és csővezetékek szövevényes rendszerében végzik napi teendőiket. Már már sutba akarta hajítani az egészet... Kollégái, barátai biztatták, {öleset t a biztatás. Űjult erővel látott munkához. Előszedte jegyzeteit, kezdte az egészet elölről. Felkereste régi professzorait, szak- véleményeket kért. Rávetette magát a szak- irodalomra, konzultált, levelezett és ... még mindig kételkedett. Nem hitt _ az anyagnak, nem hitt kísérletei eredményének, a képleteknek. Az emberek, a gyár, a méregdrága berendezések, gépsorok ... Megannyi kétely. Végül döntött. Benyújtotta javaslatát, mérlegeljék, bírálják el az illetékesek. Csigalassúsággal mászott az idő. Aztán megérkezett a válasz. Tömör, kimerítő válasz volt: érdemes a kérdéssel tovább foglalkozni! Ojabb rajzok, vázlatok, újabb számítások, kísérletek. Szinte a gyárban éjszakázott. Majd a tervezöasztalt a műhellyel váltotta fel, a ceruzát kala páccsal. Néha úgy gondolta, már nem bírja tovább. Elérkezett a várva várt nap. Minden n helyén állt. Az első próba sikerült. A második is. Végigsimította az arcát. Hm .. . mar napok óta nem borotválkozott. Sebaj, nem bánta. Fáradt tekinte ívben felcsillantak az öröm, az elégedett ség apró lángocskái. Félve, mintegy önma gának ejtette ki a szavakat: „Hát, mégis sikerült..." Számok cikáztak át a fején. Évente ötvenezer, tíz év alatt ötszázezer ... Játszott a számokkal. Nem sok, ilyen hatalmas gyárban nem sok, de mégis... évente ötvenezer. Ennyi megmarad. A gyárban, az emberek zsebében. És a munka is köny- nyebb. Tisztább és biztonságosabb! javul a minőség. Lám, ötvenezer... A hideg, pre cíz számítások talán nem is fedik teljesen a valóságot. Messze kalandoztak gondolatai. Mi lenne, ha tökéletesítené eljárását? Vajon mi lenne, ha...? Nem, konkrét elképzelése még nem volt. Majd később. Majd ha több tapasztalatot szerez. így morfondírozott magában. A jutalom? Az első napokban nem is gondolt rá. Nem az ő dolga. Természetesen kap jutái mát. Felesége, kislánya jutott az eszébe. Már-már elhanyagolta őket. De most! Most mindent kárpótol. „Az utolsó fillérig rájuk költöm!“ — döntött hirtelen a jutalom sorsáról. i A jutalom azonban egyre késett. Kiszivárgott, hogy bizonyos problémák merültek fel körülötte. Nem tudni még, mennyiben eredeti az ötlet? Nem nagyon értette a dolgot. Amikor a kockázatot, kellett vál lalni, még eredeti volt!... Most azonban, honnan, honnan nem, felbukkant néhány „okos fej“. Ilyen vélemény is elhangzott: Újítás? Hol itt az újítás, végeredményben a dolgát végezte. Nemde?" A dolgát. Szombatok, vasárnapok . . . Mehetett volna halászni is, kirándulha tott volna a bsaládjával. Éjszakák... Éjféltől hajnalig három négy fekete. Nem hagyta szó nélkül. Érvelt, vitatkozott. Majd egyre erőtlenebbül érvelt... majd nem vitatkozott. Vitatkoztak azonban mások. A munkatársai, a fejlesztési osztály dolgozói. Felvetették a kérdést a pártgyűlésen is. így lett „ügy“ belőle. S ő nem szerette az ilyen „ügyeket“. Azt sem szerette, ha vigasztalják. Az új eljárás bevált, teljesítette a fel adatát, punktum/ Amikor a dicsérő oklevelet és az újításért járó jutalmat végül is megkapta, nem mozdult benne semmi. Csak később, amikor kollégái, barátai, elvtársai ünnepélyes, titokzatoskodó arcára pillantott, akkor járta át melengető érzés, akkor suhant vé gig az agyán: „Folytatni fogom, érdemes ...“ Tulajdonképpen nem történt semmi... Valóban semmi? BALOGH P. IMRE Az új városnegyedek pgyike (A. Haščák CSTK felvétel)