Új Szó, 1975. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-07 / 32. szám, péntek

Megkezdődött az asztalitenisz-világbajnokság Calcuttában megkezdődött a 33. asztalitenisz-világbajnokság. Az ünnepélyes megnyitó előtt még akadtak akadályok és iz­galmak is. Mégpedig az előkészületekkel, illetve a résztvevő országokkal kapcsolatban. Ne ni voltak készek a fürdők és a mellékhelyiségek, s a több mint 300 önkéntes munkást, akik a létesítmények takarítását vállalták, nem engedték be. 1975. II. 7. Á nagy hőségben és a magas páratartalmú levegő hatása­ként sokan rosszullétre pa­naszkodtak, Jupp Schlaf, az Európai Asztalitenisz Unió el­nöke pedig könnyebb lefolyá­sú szívrohamot kapott, de volt Is okuk az izgalomra a sport­ág vezetőinek, mert több or­szág részvételének ügye csak az utolsó pillanatban tisztázó­dott. fgy Izrael és Dél-Afrika politikia okok miatt nem kapta meg az indulási jogot, Palesz­tina viszont igen. A brazilok 11 tagú küldöttségéből tíz pén­tek estig karanténban tartóz­kodott, mert oltás nélkül ér­keztek Indiába és ezt a hely­színen kapták meg. Csütörtök reggel — a műsor szerint — valamennyi kategó­riában megkezdődtek a mérkő­zések. Az első győzelmet a világbajnoki címet védő Svéd­ország férfi együttese aratta: 5:0-ra győzött Dánia ellen. A nyitómérkőzésnek már néhány érdekes momentuma akadt, s bár a csapattalálkozók végered­ményei általában a várakozás­nak megfelelően alakultak, elő­fordultak izgalmas összecsapá­sok is. így a Netaji sportcsarnokban a délelőttre összegyűlt 8000 né­ző (katonai kordonon és lovas­rendezők láncán kereszt ül le­het csak bejutni a színhelyre 1 nagy izgalommal figyelle a ja­pán—indiai férfi mérkőzést. A hazaiaknak megvolt az örömük annak ellenére, hogy a japá­nok 5:l-re nyertek. Az indiai bajnok Niraj Bajaj óriási csa­tában 21:18, 23:21 arányban győzött Itoh, a távol-keletiek egyik legjobbja ellen. A kínai — román találkozón Dobosi annak örülhetett, hogy a Li Peng el­leni mérkőzésen sikerült egy játszmát nyernie. A délelőtt leghosszabb összecsapását a csehszlovák és francia férfi csapat vívta, amelyben igen színvonalas játszmákat láthat­tak a nézők. Balszerencsére pa­naszkodnak az angolok, akik 3:2 arányú vereséget szenved­tek a nyugatnémet nőktől, s Hammersley élete egyik legna­gyobb csalódásának mondta, hogy vesztett Hendriksen el­len. A magyar—angol férfi talál­kozón is többet vártak a szi­getországiak, nem gondolták, hogy a két mérkőzést megnye­rő Neale mellett Jarvis és Tay- lor nyeretlen marad. Jónyerék azonban jól küzdöttek és „be­melegítésnek“ értékes a győ­A sportfogadás hírei A SAZKA 5. játékhetének nyereményei: I. díj: 336 nyertes, á 235 ko­rona, II. díj: 4231 nyertes, á 45 korona, III. díj: 22 742 nyer­tes, á 5 korona. A MATES 4—5. játékhetének nyereményei: I. díj. nincs nyertes, II. díj: 371 nyertes, á 2820 korona« III. díj: 15 292 nyertes, á 160 korona. A SAZKA 7. játékhetének pá­rosítása: I. JÉGKORONG LIGA 1. ZKL Brno—TJ V2KG, 2. SONP Kladno—Škoda Plzeň, 3. Sparta Praha—České Budejovi- ce, 4. ChZ Litvínov—Tesla Par­dubice, 5. TJ Gottwaldov—VSŽ Kosice, 6. Slovan Bratislava— Dukla Jihlava. CSEH NEMZETI JÉGKORONG LIGA 7. Tatra KopFivnica—Slávia Praha, 8. Štadión Liberec— Slezan Opava, 9. VT'Z Chomú­tov—Ingstav Brno. Szlovák nemzeti JÉGKORONG-LIGA 10. ZVL Skalica—Lipt. Miku­láš, 11. BEZ Rratislava—Bučina Zvolen, 12. LSV Poprad—Pre­šov. zelmük. Az első forduló ered­ményei: Férfiak: Csehszlovákia—Fran­ciaország 5:3, Turai—Biro- cheau 1:2, Kunz—Secretin 0:2, Orlowski—Constant 2:1, Orlow- ski—Birocheau 2:1, Turai—Sec­retin 2:1, Kunz—Constant 1:2, Turai—Constant 2:0, Orlowski —Secretin 2:0. Magyarország —Anglia 5:2, Kínai Népköztár­saság—Románia 5:0, Svédország —Dánia 5:0, Egyesült Államok —Wales 5:1, Jugoszlávia—Indo­nézia 5:2, NSZK -Dél-Korea 5:1, Hollandia—Olaszország 5:0, Törökország — Mauritius 5:0, Egyesült Arab Köztársaság —Libanon 5:0, Japán—India 5:1, Luxemburg—Thaiföld 5:0, Csehszlovákia—NSZK 5:0. Nők: Csehszlovákia—Svédor­szág 4:2, Grófová—Stromvall 2:0, Riedlová—Hellman 1:2, Riedlová, Grófová—Hellman, Olsson 2:1, Grófová—Hellman 0:2, Riedlová—Stromvall 2:0. Magyarország—Indonézia 3:0, NSZK -Anglia 3:2, Kínai Nép- köztársaság—Bulgária 3:0, Dél- Korea—India 3:0, Egyesült Ál­lamok— Nigéria 3:0, Hollandia —Ausztrália 3:0, Szovjetunió— Franciaország 3:1, Japán—Len­gyelország 3:0, Jugoszlávia — Románia 3:1. Kari Schnabl, a fiatal osztrák síválogatott legsikeresebb verseny­zője az idei évadban. Legutóbb biztosan nyerte a seefeldi olim­piai normálsáncon megrendezett nemzetközi versenyt. Meginta bajnoki pontokért A finnországi válogatott-por­tya után ismét folytatódnak az I. jégkorong-liga küzdelmei és ma már a XXXIII. fordulóra kerül sor. A nagy előnnyel vezető SONP Kladno együttese megint házigazda lesz és a nálánál jó val szerényebb képességű VŽKG Ostrava csapatában nem találhat nagy ellenfélre. Mind­két pontnak Kladnón kell ma­radnia. A bajnoki cím védőjének, a Dukla Jihlava csapatának sok kellemetlensége volt már a VSŽ Košice együttesével. A ka­tonacsapat még formája teljé­ben is húzta már a rövidebbet a kelet-szlovákiai együttes el­A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA Valenciában 55 000 néző előtt játszották a Spanyolország— Skócia EB csoportmérkőzést, amely 1:1 (0:1) arányú dön­tetlent hozott. Jordán az elsó percben juttatta vezetéshez a vendégeket, s továbbra is ő je­lentette a legtöbb veszélyt Iri- bar kapujára. A 63. percben lecserélték, helyét Parlane fog­lalta el. Nélküle már nem volt veszélyes a skót csapat és Me­sporthíradó • A kosárlabda KEK leg­utóbbi eredményei: férfiak — CSZKA Szófia—Racing Antwer­pen 64:57, Crvena Zvezda Beo- grad—Juventud Badalona 97:79, Racing Malines—Slávia Praha 108:80, CS7KA Szófia —Racing Thorens 64:57. Nők: Levszki Szófia—Szpartak Lenlngrád 55:85, Minor Pernik—Crvena Zvezda Beograd 87:67. • Edzés közben összeütkö­zött partnerével, bukott és kar­törést szenvedett Rosi Mitter- maier, az amatőr alpesi sízők Világ Kupájának női mezőnyé­ben a pillanatnyilag második helyen álló nyugatnémet ver­senyzőnő. Orvosi vélemények szerint kevés esélye lehet a versenyek folytatására. • Szigorú előkészületekről szól a Reuter hírügynökség innsbrucki jelentése. Az 1976- os téli olimpiai játékok ideién az olimpiai falut „zárlat“ alá helyezik, a versenyzők szállás­helyét a NOB-illelékeseken és a csapatvezetőkön kívül más nem közelítheti meg. Szöges­drót és fegyveres erő vigyáz majd az előreláthatóan 40 or­szágból érkező 1700 verseny­zőre. • A Klagenfurtban megren­dezett óriásműlesikló versenyt a nyugatnémet Junginger nyer­te. Plzenben folytatták A nemzetközi női kézilabda- torna résztvevői Plzenbe köl­töztek s a mérkőzések ott foly­tatódtak. MAGYARORSZÁG— LENGYELORSZÁG 12:9 (9:4) A mérkőzésen a lengyelek csupán egyetlen alkalommal tudtak vezetéshez jutni. A ma­gyar csapat szinte végigtá­madta a mérkőzést, már az el­ső félidőben ötgólos előnyre tett szert s ez elegendő volt a végső győzelemhez. gido a 66. percben egyenlített. A IV. csoport táblázata: 1. Spanyolország 3 2 1 0 5:3 5 2. Románia 1 0 1 0 0:0 1 3. Skócia 2 0 11 2:3 1 4. Dánia 2 0 11 1:2 1 UEFA-torna selejtező-mérkő­zésen Wales ifjúsági csapata 4:0 (1:0) arányban győzött Mál­ta ellen. Az UEFA Kupa találkozóra készülő Hamburger SV 2:1 (1:1) arányban győzte le az Ajax Amszterdam csapatát. Az Angol Liga 4. fordulójá­ban a Fulliam és a Notting- ham Forest már 330 percet ját­szott egymással, de továbbra sincs döntés. Szerdán harmad­szor találkoztak, s az újabb hosszabbítás után is 1:1 ma­radt az eredmény. Szovjet labdarúgócsapatok portváznak Bulgáriában. A CSZKA Moszkva a Liszkov lamboltól 1:0 arányban kapott ki, a Csernomore Ogyesszát pe­dig a Cserno more Várna győz­te le 5:2-re. Országok közötti junior mér­kőzésen Jugoszlávia 4:0 arány­ban győzte le Olaszországot. Kari Marx-Stadtban vendég- szerepeit a Sklo Union Teplice és 1:0 (1:0) arányú győzelmet aratott. A gólt a 22. percben Wcigend szabadrúgásból lőtte. Holnap a teplicei labdarúgók a Dvnaino Dresden vendégei lesznek. A Légia Varsó együttese Ausztrália válogatottját Brisban városában 2:1 (0:1) arányban győzte le. Előkészületi mérkőzések Slovan Bratislava—ČH Brati­slava 4:1 (1:0). Góllövők: No­votný (2), Ondritš, Ján Čapko­vié (tizenegyesből), ill. Tara- ba. Strojárne Martin—Spartak Trnava 3:2 (0:2). Góllövők: Junas, Hruška, Diabelko (tizen­egyesből), ill. Zvarík és Barfu- ra. Adamec 0:0-áS állásnál ti­zenegyest hibázott. Kys. Nové Mesto—TŽ Tŕinec 1:3 (1:0). Góllövők: Sufiák, ill. Kuchár (2) és Gogh. A ZVL Žilina csapata jugo­szláviai portyát bonyolít le, amelynek első mérkőzését Mosztárban játszotta és a helyi Lokomotívát 2:1 (1:1) arányban győzte le. A győztesek góljait Slezák és St. Törnének lőtték. Ma a Velezs Mosztar lesz a zilinaiak ellenfele. Inter Bratislava—Elektrosvit Nové Zámky 1:0 (1:0). Góllö­vő: Levický. leni mérkőzésen. Most is leg­feljebb az egyik pontra számít­hatnak Holíkék. A TESLA PARDUBICE jelen­tős formában szerepelt a válo­gatott mérkőzések előtti for­dulóban, s talán most sem lesz számára nehéz feladat a me­zőny egyik legszeszélyesebben szereplő csapatának, a Slovan Bratislavának a legyőzése. Igaz, a Slovan általában ide­genben talál magára, s ezzel esetleg számolni lehet. Ősi ellenfelek találkoznak a hajdan nagy rangadónak szá­mító ZKL Brno —Sparta Praha erőpróbán, s az esélyest ez­úttal a házigazda együttesében látjuk. Plzenben nagyon nehéz lesz az élcsapat szerepre igényt tartó ChZ Litvínov dolga. A ha­zai környezet teszi eléggé ki­egyenlítené a csapatok esé­lyeit. A legutóbb az idény kellemes meglepetése, a Motor Ceské Budéjovice a Slovan vendége­ként adott ízelítőt nem akár­milyen képességeiből, s a se­reghajtó Gottwaldov legfeljebb tisztes vereségre számíthat. Egyébként a XXXIV. forduló mérkőzéseit kedden, február 11-én játsszák, majd február 14-én, 18-án és 21-én folyta­tódnak a ligatalálkozók, hogy ismét a válogatottakra kerül­jön sor, akik Svédországba utaznak az újabb Izvesztyija erőpróbákra. (za) TENISZ Az acroni női nemzetközi tor­na első fordulójának eredmé­nyei: Navrátiiová (csehszlo­vák—Holland (amerikai) 6:4, 6:3, Newberry (amerikai) — Melville (ausztrál) 6:3, 6:3, Schallau (amerikai—Giscafre (argentin) 6:2, 6:3, Evert (amerikai)—Stove (holland) 6:0, 7:5, Court—Krantzke (mindkettő ausztrál) 6:3, 6:0, Heldman (amerikai)—Gourlay (ausztrál) 6:1, 6:4, Litle Rock-i eredmények: Martin (amerikai)—Písecky (csehszlovák) 6:4, 6:4, Taylor (angol)—Owens (amerikai) 6:1, 6:3, Gisbert (spanyol) — Yuill (dél-afrikai) 6:3, 6:2. Torquay — 21 éven aluli csa­patok tornája — férfiak: Hol­landia—Csehszlovákia 2:1, Nagy-Britannia—Spanyolország 3:0, Olaszország—NSZK 2:1, Egyesült Államok—Franciaor­szág 2:1, Nők: Csehszlovákia— Hollandia 2:1, Nagy-Britannia— Egyesült Államok 2:1. Cox az ötödik Mindig akadnak vállalkozó szellemű úszók, akik nem ijed­nek meg a hosszú tengeri tá­voktól sem, és kísérletet tesz­nek valamilyen cél elérésére, így az Oj-Zélandot és a déli szigeteket összekötő úgyneve­zett „Cook utcát* 45 év alatt négy férfi sportolónak sikerült átúsznia, míg az ötödik most l.ynne Cox női versenyző. Ti­zenkét óra tizenkét és fél perc alatt tette meg a távot, s ide­je jobb mint az említett négy férfi sportolóé. Lynne Cox évek óta a világ egyik legismertebb hosszútáv­úszója. Két és fél évvel ezelőtt 9 Óra 57 perc alatt átúszta a la Manche csatornát, ami ak­kor rekord volt, s ezt csak ké­sőbb döntötte meg egy férfi sportoló, Davis Hari (9:44 óra). Cox kisasszony kijelentette, hogy a nyáron vissza akarja hódítani a La Manche csator­na elsőségét, 9:36 órás időt ter­vez. • A/. SC Leipzig női kézilab­da-együttese 24:18-ra győzött az SC Magdeburg ellen és ez­zel 1975-ben NDK-bajnokságot nyert. SAKK Sokan talán nem Is tud­ják, hogy az első hiva­talos nőt világbajnok: Ve­ra Mecíkova csehszlovák színekben versenyzett és sok kitűnő férfi sakko­zót — köztük nagymeste re két is legyőzött. Ezért annál meglepőbb, hogy eltekintve az J9ö9-ben Veselí nad Moravou bán rendezett nőt zónaver­senytől — a közelmúltig nem volt nálunk nemzet­közi női torna! Most vég­re megtört a jég és a morva fővárosban: Brno- ban jól sikerült versenyt rendeztek. Kár, hogy a hazai élversenyzők több­sége (Vukfálová, Eretová, Polanová) nem indult, így az első helyek kérdésébe csak a külföldiek szóltak bele. Az NDK-beli Brtgitte Hoffmann lett az első 9 ponttal 11 játszmából. Fél ponttal maradt mögötte a szovjet Aljohina, míg a 3.—4. he­lyen a 7 pontos Worch (NDK) és a csehszlovák Skáceliková vég­zett. Bizonyára jobb helyezésre aspirált Hojdárová, aki 6 ponttal az 5. lett. h0 25. Fb3 Bc8 20. Vbl Vd4 (ta­nulságos, hogyan fokozza sötét lépésről-lépésre a nyomást) 27. Kg2 Bc3 28. Fc2 Hg8! (ez a lé­pés Is kitűnő érzékről tanúsko­dik — a huszár számára c5 az ideális mező!) 29. Bel Hf6 30. Be2 Hd7 31. f4 Hc5 32. fe5: Ve5: 33. Vei a4 34. ef5: ? (hiba a vesz­tett állásban) 34 . .. Bc2: I és vi­lágos feladta. Bemutatjuk a győztes egyik játszmáját: Szicíliai védelem Világos: E. Hajdanivá — Sötét: B. Hofmann l.c4 c5 2. Hc3 HcB 3. g3 g6 4 Fg2 Fg7 5. Hf3 d6 0. d3 e5! 7. 0-0 Hge7 8. Fd2 0-U 9. Vei (a sö­tét futóik cseréje sok Időbe kerül és lényegében csak akkor lenne értelme, ha utána világos roham­ra indulhatna a meggyengült sö­tét királyszárny ellen. Erre azon­ban nincs lehetőség) 9... Bb8! 10. F1>0 a0 11. Fg7: Kg7: 12. e3 Fg4 13. h3 Ff 3: 14. Ff3: f5 15 Hd5 Hd5: 10. cd5: ? (stratégiai hl ha, bár sötét már sokkal jobban állt. Most még vezérszárnyl gya­logtöbblethez Is jut) 18.... He7 17. Vc3 b5 18. b4 (másképpen sö tét Játszik b4-et) 18. .. cb4: 19. Vb4: a5l 20. Vb2 Vb0 21. Bacl Bíc8 22. e4 b4 23. Fdl: Bel: 24.Vcl: 882. sz. fejtörő A. C h I c c o („Weenlnk emlékverseny“ 1932 L díj J Világos Indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont). Ellenőrző Jel­zés: Világos Kel, Vb8, Bc2 és c8, Hb2 és c3, Fd5 és f8, gy: a3, e7 és f4 (11 báb). Sötét: Kc5, Bc7, Hh8, Fd8, gy: b0 és f0 (0 báb). A megfejtés beküldésének határ­ideje: február 17. A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címé­re küldendők „Sakk“ megjelölés­sel. A helyes megfejtők közül ketten minden héten könyvjutal­mat kapnak, továbbá állandó féléves megfejtési létraversenyt vezetünk. íA 880. sz. fejtörő (A. Trzesows- ki) helyes megfejtése: 1. Val!! Az e heti nyertesek: Velebný Ti­bori Pláštovce, Pósa László. Ra<f- novee. DELMÁR GABOI

Next

/
Thumbnails
Contents