Új Szó, 1975. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-28 / 50. szám, péntek
MÁRCIUS 17-RE ÖSSZEHÍVTÁK AZ MSZMP XI. KONGRESSZUSÁT A görög parlament megvitatja az államcsíny-kísérletet NE HANY »5! 9T> ■KVSSSOR BAJNh Budapest — A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és Központi Ellenőrző Bizottsága 1975. február 26-i együttes üléséről közile- ményt adtak ki. Az ülés Kádár János, az MSZMP KB első titkára, előterjesztésében megtárgyalta a Központi Bizottság kongresszusi beszámolóját és a kongresz- szusi okmányokat. Tájékoztatták ugyanakkor a két szervet a kongresszusra való felkészülésről, a kongresszusi irányelvek, valamint a szervezeti szabályzat módosításával összefüggő széles körű, alkotó, elvi politikai vitáról. A Központi Bizottság elfogadta és a XI. kongresszus elé terjeszti a központi bizottság beszámolóját, a központi bizottság határozati javaslatát, a szervezeti szabályzat módosítására vonatkozó javaslatokat, és az MSZMP program- nyilatkozatának tervezetét. Az MSZMP XI. kongresszusának megnyitását március 17 re tűzték ki. Lengyel—francia külügyminiszteri tárgyalások Athén — Karamanlisz görög miniszterelnök csütörtökön az ellenzéki pártok vezetőinek követelésére korábbi elhatározását megmásítva, úgy döntött, hogy már pénteken parlamenti vitára bocsátja a hétfőn meghiúsított államcsínykísérlet kérdését. A görög külügyminisztérium szerdán bírálta Luns NATO-fő* titkárt azért a kijelentéséért, amellyel kilátásba helyezte, hogy az észak-atlanti tömb katonai felszereléssel látja el Törökországot, ha az amerikai kongresszus továbbra sem engedélyezi a katonai segély folyósítását Ankarának. A külügymintsztériumi nyilat kozat szerint Lunst bizonyára nem megfelelően tájékoztatták; a katonai segély felfüggesztéséről szóló amerikai törvényhozási döntés nem a NATO ütőereiét van hivatva csökkenteni, hanem elejét kívánja venni, hogy Törökország továbbra is Cipruson használhassa fel az amerikai fegyvereket. Averoff görög hadügyminiszter szerdán Athénban cáfolta azokat a kijelentéseket, amelyek szerint a görög kormány a közelmúltban csapatokat és fegyvereket küldött volna Ciprusra. Averoff török kollégája Sancar sajtónyilatkozatát kommentálva tette közzé cáfolatát. Varsó — A hivatalos varsói látogatáson tartózkodó Jean Sauvagnargues francia külügyminiszter csütörtökön délelőtt megkezdte tárgyalásait Stefan Olszowski lengyel külügyminiszterrel a két ország kapcsolatainak témaköréről és időszerű nemzetközi kérdésekről. Röviddel a francia külügyminiszter Varsóba érkezése után, szerda este, Stefan Olszowski díszvacsorát adott vendége tiszteletére. Ezen pohárköszöntők hangzottak el. A lengyel külügyminiszter a többi közölt hangoztatta: — Országunk nagyra értékeli Franciaország szerepét és az összeurópai béke, enyhülés és együttműködés ügyéhez való hozzájárulását. A francia külügyminiszter válaszában többek között kijelentette: — a francia—lengyel barátság fejlesztése megfelel népeink életbevágó érdekeinek, s egyben az enyhülés, az európai béke, biztonság és együttműködés ügyét szolgálja. Fehér Könyv a közös piaci népszavazásról Etiópia türelmetlenül várja az agrárreformot Addisz Abeba — Az etióp fegyveres erők az ország agrárre- íormját a legrövidebb Időn belül kívánják megvalósítani — szögezte le Teferi Benti dandártábornok, az etióp ideiglenes katonai kormányzótanács elnöke egy Addisz Abebában tartott gyűlésen elhangzott beszédében. Mint mondotta, az etióp nép tömegei türelmetlenül várják a reformot, amely hivatott véget vetni a parasztok évszázados sötét nyomorának és jogtalan helyzetének. Heves tűzharc bontakozott ki szerda este a kormánycsapatok és a szeparatista gerillák között Asmarában: egy órán keresztül rakéták becsapódása és gépfegyverek ropogása volt hallható az eritreai tartományi fővárosban. Megbízható források szerint a gerillák rakétákkal és páncélöklökkel támadást intéztek a piactéren táborozó kormánycsapatok ellen. Egyes jelentések szerint csütörtök reggel kisebb lövöldözésektől eltekintve a tartományi fővárosban nyugalom volt. London — Harold Wilson munkáspárti kormánya vitaokmányban, úgynevezett Fehér Könyvben összegezte elképzeléseit a közös piaci referendum megtartásának formájáról. A népszavazást a Labour-párt 1974 fgbráurja óta két választási ma- nifesztumban ígérte meg Britannia lakosságának, amelynek életszínvonala romlott a közös piaci tagság dátuma, 1973 január elseje óta részint ennek a vállalkozásnak a sikertelensége, részben egyéb tényezők hatására. Wilson már korábban közölte, hogy tervei szerint a referendumot még a júliusban kezdődő tömeges üdülési idény előtt megejtik. Ezt a tervet egészítette ki a törvény előfutárának szánt Fehér Könyv azzal, hogy a mintegy negyven- millió szavazónak egyszerű „igen“-t, vagy „nem“-et kell válaszolni a szavazólap kérdésére. Ez azt tudakolja meg, hogy a szavazó véleménye szerint az Egyesült Királyságnak az Európai Gazdasági Közösségben kell-e maradnia? A népszavazásra azután kerül sor, hogy Wilsonék végeztek a tagsági feltételek javítását célzó, úgynevezett újratárgyalásokkal. Ezeknek eredményétől függően a kabinet pozitív, vagy negatív ajánlást tesz a választóknak. Addig a munkáspárt rendkívüli országos kongresszust tart, hogy éreztesse véleményét a tagság fenntartásáért „jóhiszeműen“ tárgyaló angol labourista kormánnyal. A kongresszus többsége EGK-ellenes. A Fehér Könyvet ismertetve, Edward Short, a munkáspárt alvezére sajtóértekezletén kije. lentette, hogy a munkáspárti kormány nem mond le a referendum után, még akkor sem, ha a szavazók a kormány ajánlásával ellentétesen döntenek. A REAKCIÓS ERŐK SZÍTJÁK A FESZÜLTSÉGET MADAGASZKÁRI EMIGRÁNS KORMÁNY Moszkva — Párizsban bejelentették a „malgasi ideiglenes demokratikus kormány“ megalakítását. Mint Szergej Kulik, a TASZSZ hírmagyarázója írja, célja: a Malgas Köztársaság (Madagaszkár) törvényes, a széles tömegek támogatását élvező kormányának megdöntése. Nem véletlen, hogy közvetlenül Resampa volt belügyminiszter letartóztatása és az őt támogató reakciós erők felszámolása után a malgasi jobboldali Kommentárunk C íria a napokban táv- iratban kérte Mahmud Riadót, az Arab Liga főtitkárát a közel-keleti frontországok külügyminiszterei újabb találkozójának összehívására. Mint ismeretes, a három arab ország (Egyiptom, Szíria és Jordánia), valamint a Palesztin Felszabadítási Szervezet képviselői legutoljára január 4-én találkoztak Kairóban. Az új találkozó színhelye: Damaszkusz, s időpontja kairói források szerint február 25. és március 3. között. A napirend nyilvánvaló, éspedig a kétoldalú kapcsolatok, valamint a közel-keleti helyzet fejleményeinek megvitatása. Ez utóbbit illetően nagy jelentőséggel bír az a tény, hogy Egyiptom a múlt héten egy tervezetet juttatott el a genfi közel-keleti konferencia két társelnökéhez, a Szovjetunióhoz és áz Egyesült Államokhoz a Palesztin Felszabadítási Szervezet meghívásával kapcsolatban a genfi békeértekezletre. Bármint csűrjék-csavarják a kérdést Tel Avivban, ez gyakorlatilag annyit is jelent, elérkezett az Igazság órája a sokat hányatott palesztin nép jogai rendezésére is. Igaz, Izrael hallani sem akar a PFSZ-szel való tárgyalásokról, mondván, tárgyalásokat csak kormányokkal lehet folytatni s nem szervezetekkel, az izraeli vezetők azonban szem elől tévesztik, hogy az Egyesült Nemzetek Szerveemigráció megalakította „kabinetjét“. Vezetője Richard Rahe- rivelo Tsiranana, aki az előző kormányban fontos tisztséget töltött be és szoros személyi kapcsolatokat tart fenn Resam- pával. EGYIPTOM 1974-ben 70 inil- xniló egyiptomi font összegű bevételhez jutott az idegenforgalomból. Ez 50 százalékkal volt több mint 1973-ban. Buenos Aires — A reakciós erők szítják a feszültséget Argentínában. Erre a célra a terrorista szervezeteket, mindé' nekelött az „Argentin Antikom- muinista Szövetség“ elnevezésű fasiszta szervezetet, valamint különböző ultrabaloldali elemeket használnak fel. Az országban politikai gyilkosságokat hajtanak végre, bankok, állami intézmények, társadalmi szervezetek épületeit robbantják fel. Fegyveres banditák csoportja megtámadta a cordobai tartományi rendőrség épületét, két tisztet és egy járókelőt meggyilkoltak. A terroristák La Plata városban tűz alá v*ttek egy rendőri járőrkocsit, Rio Tercero városban pedig katonai járőröket. Mária Estela Perón, argentin köztársasági elnök kijelentette: az országban gazdasági szabotázs folyik, a kereskedők közül sokan spekulációs célokból rejtegetik áruikat. A hadsereg és a rendőrség, a kormány utasítására, házkutatásokat és letartóztatásokat hajt végre több tartományban. Maria Estela Perón köztársasági elnök az országban kialakult belpolitikai helyzettel kapcsolatban „politikai egységre“ szólította fel az összes argentínait. zete tavalyi közgyűlésén a Palesztin Felszabadítási Szervezetet a palesztin r.ép törvényes képviselőjének ismerte el. Nem is beszélve arról, hogy Izrael megalakulása előtt a világszerAZ IGAZSÁG ÉRDEKEI vezet elismerte 1946-ban a Zsidó Ügynökség létezését, s tárgyalt is vele, holott semmilyen államot nem képviselt. Egyébként is, az elmúlt évek eseményei alapján több példát sorolhatnánk annak bizonyítására, hogy a felszabadítási szervezetek a gyarmati uralom elleni harcban az elnyomott népek önrendelkezési jogát képviselték, s letéteményeseivé váltak az új államhatalomnak. Példaként Algériát éppúgy említhetnénk itt, mint Portugáliát. Nem is beszélve arról, hogy a PFSZ-t nemcsak az arab országok, hanem a szocialista közösség és a fejlődő országok is egyértelműen a palesztin nép képviselőjének ismerik el. Érthető ugyanakkor az is, hogy a palesztinok negyedszázados hányattatás után végre hazára vágynak, s azt várják a genfi konferenciától, hogy ne menekültügyi kérdésként kezeljék a palesztin problémát, hanem a közel-keleti helyzet igazságos rendezése kulcsfontosságú kérdéseként. Ha Izrael visszatérne az 1967- es határok közé, és palesztin államot hoznának létre a Jordán folyó nyugati partján, valamint a Gázai-övezetben, ezzel elhárulna az utolsó akadály a végleges rendezés előtt, és Szíria kész lenne hosszú távú békeszerződést kötni Izraellel — jelentette ki Hajez Asszad szíriai elnök a Newsweek amerikai magazin hétfői számában közölt interjújában. „Ez nem propaganda — tette hozzá •— ... komolyan és minden fenntartás nélkül határozottan gondoljuk ezt“. Nem árt megemlíteni, hogy Mose Dajan volt izraeli hadügyminiszter a Newsweek ugyanezen számában kifejti: nem hiszi, hogy Izrael valaha is teljesen kiürítené a Golan- magaslatokat, vagy Ciszjordá- niát. És ha ehhez még hozzátesszük Jichak Rabin izraeli miniszterelnök pénteki rádiónyilatkozatát, miszerint Izrael elutasítja az átfogó rendezést, s a „közel-keleti béke kulcsát“ az izraeli és arab vezetők közvetlen tárgyalásaiban látja, ez mindennél jobban alátámasztja azt az egyiptomi véleményt, hogy „továbbra is fennáll annak lehetősége, hogy kiújulnak a harcok Izraellel: ennek veszélye mindaddig megmarad, amíg Izrael nem veti alá magát az ENSZ határozatainak.“ Izrael nyilvánvaló célja, hogy a „kis lépések“ taktikájára szűkítse a közel-keleti helyzetet, s lehetőleg Szíria és a palesztinok kikapcsolásával próbáljon engedményeket kicsikarni. Ez gyakorlatilag viszont azt jelenti, hogy a Tel Avav-i vezetők nem hajlandók tudomásul venni az 1973. októberi háború után kialakult új erőviszonyokat s szemet hunynak a realitások felett. A realitások , ugyanis teljes politikai rendezést követelnek, s minden részintézkedés kis lépés csupán azon a végtelennek tűnő úton, mely így a rendezésig vezethet. A csapatszétválasztás ugyanis bármennyire hasznos lépés, kevés azonban ahhoz, hogy a robbanás-veszélyt megakadályozza. Ez a felismerés követel magának helyet az amerikai politikában is. Joseph Sisco külügyminiszter-helyettes vasárnap az amerikai televízióban úgy nyilatkozott, hogy az amerikai kormány csak egy általános közel-keleti rendezés esetén garantálná Izrael biztonságát. Egy ilyen rendezés pedig ^ elképzelhetetlen ' Genf nélkül, s elképzelhetetlen az érdekelt felek — köztük a palesztin nép — képviselőinek részvétele nélkül. A szakaszos rendezés halogató manővere helyett Genf jelentheti a megoldást, a béke és biztonság garanciáit a térség minden országa — így Izrael — számára is. FÖNOD ZOLTÁN ANDREJ GRECSKO marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere indiai látogatásának befejeztével Új-Delhiből visszautazott Moszkvába. ADIB DAUDI, Asszad szíriai köztársasági elnök különtanács- adója Tuniszba érkezett, hogy megbeszéléseket folytasson Ha- bib Burgiba tunéziai államfővel. JIGAL ALLON izraeli külügyminiszter, aki szerda óta hivatalos látogatáson az NSZK- ban tartózkodik, megtartotta első eszmecseréjét Genscher nyugatnémet külügyminiszterrel. Allon megbeszéléseinek fő témája a kétoldalú kapcsolatok alakulása, a ciprusi probléma, valamint az enyhülési politika és a közel-keleti konfliktus közötti összefüggés. ZAID RIFAI Jordániái miniszterelnök holnap négynapos hivatalos látogatásra Szíriába érkezik. STEFAN OLSZOWSKI lengyel külügyminiszter fogadta Luigi Poggi érseket, a Vatikán Varsóban tartózkodó állandó képviselőjét. PIERRE TRUDEAU kanadai miniszterelnök Ottavából kéthetes nyugat-európai körútra indult. Hollandiában, az NSZK- ban, Olaszországban, Angliában és Írországban folytat tárgyalásokat a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséről és a gazdasági együttműködésről. ERICH HONECKER, a Német Szocialista Egységpárt KB első titkára Berlinben fogadta John Shermann Coopert, az Egyesült Államok berlini nagykövetét. FANFANI főtitkár, az olasz Kereszténydemokrata Párt vezetőségi ülésén feloszlatta a párt ifjúsági szervezetét és bi- zottságot nevezett ki újjászervezésére. Az intézkedésre azért került sor, mert a keresztény- demokrata ifjúsági szervezet élesen bírálta Fanfani és a kereszténydemokrata jobbszárny merev kommunistaelie- nes politikáját. SVEN ANDERSSON svéd külügyminiszter hatnapos hivatalos egyiptomi látogatásának befejeztével elutazott Kairóból. WALLACE MUHAMMADOT választották Chicagóban a Fekete Muzulmán mozgalom vezetőjévé, miután apja és elődje tisztségében 77 éves korában szív- jetegségben elhunyt. AZ EGYIPTOMI fővárosban plenáris üléssel megkezdődött a bolgár—egyiptomi sokoldalú együttműködés előmozdítására létrehozott bizottság első ülésszaka. A plenáris ülésen részt vett delegációkat Petr Mladenov bolgár, illetve Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter vezette. A SZOVJETUNIÓ és az Egyesült Államok Washingtonban megállapodást írt alá az Atlanti-óceán középső részének nyugati térségében folytatott halászatról. PORTUGÁLIÁBAN új hetilap jelent meg, az Unidade, a Portugál Demokratikus Mozgalom (MDT—CDE) orgánuma. Rendőrök a diákok ellen Madrid — Carlos Arias Navarro spanyol miniszterelnök sajtóértekezleten próbálta megvédeni csekély politikai reformokat ígérő programját a szélsőséges jobboldal, valamint a baloldali ellenzék támadásai elől. A kormányfő mindenekelőtt arra hivatkozott, hogy programja megvalósításához megkapta Franco államfő támogatását. Rendőrséget vezényeltek ki szerdán a madridi egyetem diáktüntetésének leverésére. A megmozdulás mintegy háromszáz résztvevője a szociális helyzet javítását, a rendőri terror megszüntetését, a vaflla- dolidi egyetem megnyitását követelte. Több egyetemistát letartóztattak.