Új Szó, 1975. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-21 / 44. szám, péntek
A párt irányító munkája Beszélgetés Ladislav Bobcák elvtárssal, az SZLKP Roz- navai Járási Bizottságának vezető titkárával A munkásmozgalmi hagyományokban gazdag bányavidék a roznavai (rozsnyól) járás párt- szervezetei a kelet-szlovákiai kerületben a kommunisták legidősebb szervezett egységei közé tartozóak. Jelenleg több mint hétezer párttag és tagjelölt, — közülük ezren felül 60 évesnél idősebb elvtárs — őrködik a munkásosztály legjobb fiai által ebben az országrészben, a kizsákmányol ók ellen vívott harcok, a dolgozók érdekében kibontakoztatott mozgalmak hagyatéka felett. Ma is az élvonalban vállalják a CSKP irányítása alatt végzett építőmunka feladatainak megvalósítását. Erről, a pártéletben megnyilvánuló növekvő aktivitásról beszélget lünk Ladislav BOBCÁK elvtárssal, az SZLKP Roziíavai (Rozsnyói) Járási Bizottságának vezető titkárával. Ladislav Bobcák Beszélgetésünk elején Bobfák elvtárs elmondta, a közelmúltban a járásban több alapszervezet nem élt rendszeres pártéletet. Elsősorban a taggyűlések tervszerű megtartása, ezek tartalmi színvonala és a tagok megjelenése tekintetében történt mulasztás. A tagsági gyűléseket — mondotta a vezető titkár — ma már minden hónapban megtartják a több mint kétszázhetven alap- szervezetben. Aránylag kedvező a tagok részvétele, ami az 1970-es évhez hasonlítva 1-0 százalékkal magasabb. Az évi átlag tavaly 86 százalék körül mozgott. Köztudott, a mi járásunkban elég sok az idős, nyugdíjas, a hajdani korszerűtlen bányákban végzett nehéz munka áldatlan következményeit viselő elvtárs, akik közül sokan — tekintettel egészségi állapotukra — gyakran nem jelenhetnek meg a taggyűléseken ... Ezeket a körülményeket figyelembe véve, általában elégedettek vagyunk a tagságnak a gyűléseken való megjelenésével ... Az elmúlt időszakban a taggyűlések tartalmi színvonalának növelésére irányítottuk a figyelmet, rögtön a pártcsoport és vezetőségi üléseken történő előkészítésüktől kezdődően. Mélyrehatóbb elemzések után éppen ezen a szakaszon találkoztunk jelentős tartalékokkal, fogyatékosságokkal. Ez a hely zet vezetett bennünket ahhoz, hogy a pártcsoportok vezetőivel többet foglalkoztunk, mint azelőtt. Amit akartunk, elértük. A pártcsoportok figyelemre méltó munkát végeznek hatáskörükben, a tagsági gyűlések előkészítése, a párt politika formálása és realizálása terén. Hasonló módszerekkel fokoztuk a vitafelszólalások színvonalát, s azt is elértük, hogy a vezető dolgozókon kívül a bányákban, valamint a különböző munkahelyeken dolgozó kommunisták is elmondják véleményüket, javaslataikat. Akadt javítani való a pártvezetőségek munkájában is. • Bobőák elvtárs, beszélgettünk arról, hogy a járás kommunistáinak átlagos életkora aránylag magas. Milyen intézkedéseket tettek a tagsági alap fiatalítása érdekében? — A CSKP KB erre vonatkozó irányelvei értelmében meghatároztuk a tennivalókat s azt mondhatom, eredményesen teljesítjük ezeket a feladatokat. A több mint nyolcszáz új tagjelölt csaknem 65 százaléka munkás, 93 százalékuk nem haladta meg a 35 éves átlagkort ... Tudjuk, hogy a tagjelöltek és fiatal párttagok még nem rendelkeznek elegendő politikai tapasztalatokkal, ahogy mondani szokás: nem mentek át az élet iskoláján. Nevelésüket úgy irányítjuk, hogy megismerjék a marxizmus — leninizmus alapelveit, a párt alapszabályát, politikai irányvonalát s azt, hogy megvalósításából személy szerint milyen feladatokat kell Vállalniuk. Ennek a nevelőmunkának végső fokon az a célja, hogy a fiatal embereket folyamatosan és jól felkészítsük erejükhöz, tudásukhoz mérten, bizonyos tisztségek betöltésére a pártszervezetekben és a társadalmi szervekben. • A pártpolitikai kérdések ren dezése általában szorosan összefügg a gazdasági feladatokkal, amelyek a járás területén egyre igénye seb- bek. Milyen tapasztalataik vannak ezen a téré-/? — Bátran kijelenthetem, po litikai munkánk eredményessége megmutatkozott a gazdasági feladatok sikeres teljesítésében is. Voltak nehézségeink, problémáink. Különösen az elmúlt évben jelentkező árvíz akozott igen sok gondot ti mezőgazdaságnak, de az i iri üzemeknek és a közlekedés dolgozóinak is. Ennek ellenére az utóbbi négy év alatt az ipari termelés csaknem 41) százalékkal megnőtt, amit 82 százalékban a munkatermelékenység fokozásával értünk el. Jók az eredmények a mezőgazdasági üzemekben is. Szeretném leszögezni, hogy járásunk dolgozói lelkes munkával teljesítik a pártunk által megszabott feladatokat. A CSKP KB novemberi irányelvei is teljes megértésre találtak mind a kommunisták, mind a többi dolgozó körében. Az irányelvek megtárgyalásával lóg i a lkozó taggyűléseken a párttagság 89 százalékban vett részt. A folyamatban levő értékelő taggyűléseken —, melyeken az idei tennivalókat is meghatározzuk — érezhető az a növekvő aktivitás, ami igen fontos biztosítéka feladataink sikeres teljesítésének ... KULIK GELLERT Két tárlat Juraj Urán emlékkiállítása a bratislavai Városi Képtárban A Juraj Dimitrov Vegyipari Művekben a szociális program keretében nagy figyelmet fordítanak a lakásépítésre. Még ebben az év)ben átadják ax üzem dolgozóinak a képünkön látható 128 la- Itásos lakóházat. (Dana Magulová felvétele) Ha élne, idén lenne 50 esztendős. Alkotó korszaka alig két évtizednyi. Mégis egyéni és roppant értékes, a kor arculatát tükröző életművet hagyott hátra, jelentős és sajátos alkotásokkal gazdagítva a szlovák képzőművészetet. A Nové Mesto nad Váhom-i születésű Juraj Krén apja műhelyében — aki szobafestő volt — kiskorában szerette meg a színeket, még ott vette kezébe az ecsetet és ébredt fel érdeklődése a falfestés iránt. Apja pályájára készült, s a tanonciskola látogatása alatt sokrétű érdeklődéssel nézte, és ábrázolta az őt körülvevő világot. Életében 1940-ben állt be döntő fordulat, amikor P. Matejka Krén szülővárosában telepszik meg. Ö első tani tója, aki felfogását irányítja és utat mutat a látványnak nem leíró rögzítésére. Krént 1945- ben felveszik a prágai Képzőművészeti Főiskolára. A tehelsé- £ ;s ifjúra Soucek és az alakosfestés professzora, Sychra vannak komoly hatással. Expresszív hangsúllyal fest egy-egy tájat, üreg külvárosi részleteket és életképeket. (Vonatban, Bálban, Színház.I Cézanne, Picasso, továbbá a modern francia irányt követő csehek, elsősorban a csupa érzés és képzelet F. Tichý a sugallmazója. De példái nem késztetik utánzásra. Saját fogalmazásában közli a szeme elé táruló jelenségeket. 1949- ben tér vissza szülővárosába. Elmélyülteti keresi a képzőművészeti világlátásnak megfelelő kifejezési formát. Az 50-es évek táján már magasan fölötte áM a puszta ábrázolásnak. Jelek, jelképek szerepelnek a lelki tartalmat kifejező müvekben. Érdeklődése gyújtópontjában az ember és szellemi élete áll. A kor ideológiájához híven, rajzaival int: Emberek legyetek éberek! Az építészet és festészet problémája állandóan foglalkoztatja. Megbízásokat kap monumentális díszítőmunkákra. Szgralittók, Juraj Krén falikárpitja a bratislavai várban. mozaikok jelennek meg vidéki városaink iskoláinak, kórházainak külső és belső terében. Filozófiai tartalmú, lírai hangolá sú színeik, életkedvet, vigaszt és reményt keltenek a nézőben. Nagyszabású a Slavín emlékművének szertartástermét díszítő márványgránit intarziája. 1960-tól állandó bratislavai lakos és mind teljesebbé érik művészete. A tárlati anyagban látjuk a derűs színű Virágáruslányokat, s az egyszerűen formáit, sajátos kompozíciójú Vörös ászt. Majd dallamos vonalú félaktok és aktok következnek. A Zenészekben a valóság látványához a belső látás sajátos többletét adja hozzá. Meleg érzelmi hatásúak a költői színekben megjelenített Kert, a Macskák éjszakája című alkotása. A gyermekek lelkivilágának ismerője. Az ő szemükkel, spontán kifejezésükkel, stilizálásuk kai készült tempera falképtanulmánya: a Gyermekek álma. Mély tartalmak kifejezője a lényegre egyszerűsített Anya és gyermeke. A 60-as évek után a szőtt kárpit áll munkálkodása középpontjába^ Mind jobban érvényesül benne a nemzeti és népi, de sohasem népieskedő elem. 1966-ban készül a várban székelő Szlovák Nemzeti Tanács ülésterme részére a hármas falikárpit: A Szlovák motívumban, a Tátrai pillangóban, a Föld kincseiben, a Nap a galamb, a természet szépségének egy egy felvillanó képe jelenik meg. Államunk eszmeiségét érezteti a torontói világkiállításra készült Jávor és Hars, az emberek, államok közti békés megértést sugall mazó magas erkölcsi és művészi színvonalú alkotás. 1969 ben, alkotó tevékenysége teljében vetett véget a halál a nagy műveltségű, einberszere- tő, derűs és termékeny ijfú művész életének. Ám gazdag hagyatéka, monumentális alkotása maradandó életet biztosít számára. Radomer Kolár képei A februári délután * hideg szürke gomolygását hirtelen eloszlatják a kiállítási terem ké peinek lázas ritmusvariációi, és a színeik között viliódzó feszültség. R. Koláf cseh piktor festői világával ismerkedünk. A képalkotás törvényeit a prágai Képzőművészeti Akadémián sajátította el. S a szülőföldjén, Rakovník táján szerzett korai benyomásai felidéző tehetsége révén jelenné varázsolódnak. Emlékezetében élnek az ottani föld és ég színei, erdők, hegyek vonulatai, az emberek és állatok munkája, mozgása. Ezekhez a régi, személyes élményekhez kapcsolódik a mai valóság 1963-tól 1974-ig terjedő tematikailag gazdag munkáiban. Kólái’ felelősségteljes elkötelezett alkotó. Célja népeink küzdelmeit képpé formálni. Megjeleníti az osztályharcot, a fasizmus mérhetetlen brutális kegyetlenségével való szembeszállást, és céltudatos ellenállást. Világnézete, politikai állásfoglalása, a szocializmus igazában való meggyőződése 1953- ban és 1958-ban érik teljessé, amikor eljut a Szovjetunióba. Felkeresi a véres csaták volt színhelyét. Vallja, hogy ez az út megrázó benyomást kellett benne. Itt vált tudatossá a szovjet és a mi katonáink halálos veszedelemben vívott küzdelmének a nagysága. Itt fogta fel, mennyi értékes emberélet esett áldozatul, a mi mai létünk megvalósításáért. Az Emlékek útján című sorozat monumentális hatású, kulturált, egyéni kifejező eszközökkel festett olajtempera kompozíciói rögzítik élményeit: Szokolovo végsőkig elszánt hőseinek küzdelmét és Buzuluk vörösen izzó állomását, füstölgő mozdonyát, bundás utasait a maga teljességében igyekszik fedezni. Megkapja Kijev városképe, a kék Rósz folyó mentén legelő békés állatok és a túlparti kis falu. Lelkesíti Ogyessza kobaltkék ege alatt a kikötőben a színes testű hajók mozgása, meg a Bjelocserkovszki park lampionjainak tarka fényében az élet apró rezdülései. A következő ciklus: a Lóverseny, az ifjúkori élmények to- vábblüktetése. Lendületes ecsetvezetéssel, a színek drámai szembeállításával kelt feszültséget a Nagy pardubicei futam, a Rajt, a Bukások az akadályoknál. A művészetek minduntalan visszatérő témája a bús képű Don Quijote is foglalkoztatja. A ma korszerűtlen lovagi magatartás és Sancho Pansa józan paraszti bölcsessége beszédes ellentétpár. Az utolsó képcsoport áll hozzánk legközelebb. A pártosságot és forradalmiságot kifejező Manifesztáció s a Lázadók nagy erejű fasisztaellenes tiltakozása. Lidice című képén a látványt fordítja egy másfajta, tudatosan megkomponált, átrendezett, megrendítő látomássá. Fakó kék háttérből előmeredő, falhoz állított halálra szánt férfiak gyászos sora. Ahány arc, a borzalom, a félelem, a dac, a gyűlölet annyiféle kifejezése. Érzelmi megrendülés hatja át a Sebesült partizán összecsukló testét körülvevő társakat. A Lefelé a hegyekből parasztjainak elszántsága kiül vonásaikra, melyeket mintha .kemény fából faragott volna egy ellenállásra buzdító kéz. A Végső győzelem a miénk lesz! — hirdetik bizakodva a szlovákiai partizánokkal harcoló szovjet katonák. Majd a Májusi nap bokrai, szerelmesen . bomladozó és illatozó virágai is azt mondják: „Életre születtünk és nem halálra, békére és nem háborúra.“ A kiállításon ízelítőt kapunk Koláf illusztrációiból. A vegyes technikák és tusrajzok Oorkij, J. Neruda, P. Jilemnick^ és még számos irodalmi mű mondanivalóját telje- sitik jk i BÁRKÁNY JENÖNÉ RITKA ÉLMÉNY A HANGVERSENYTEREMBEN Josef Haydn „Teremtés“ című oratóriumának megszólaltatása Bratislava zenei életének kimagasló eseménye volt. Haydn a Teremtés másik nagy oratóriumával, az Évszakokkal együtt élete alkonyán komponálta. Minél nagyobb feladatra vállalkozik Haydn, annál egyszerűbbé válik zenei beszéde, öregkori remekművében feljutott az emberiesség legtisztább magaslataira. A mű alapvető derűjének hangján átsüt szívet-Ielket érintő humanizmusa, az telíti a müvet idillikus voltában is meghitt, áhí- tatos ünnepélyességgel. Wilf- ried Böettcher, az est vendég- karmestere ízig-vérig muzikális zenekari vezető. Érzi a zenét, a ritmust, a dallamot. A fiatal karmester látásmódja természetszerűen mai, annál dicséretesebb, hogy hiánytalanul beleélte magát a haydni világba, összefogta a hatalmas művet, de nem sietett, nem tömörített, hagyta, hogy a haydni dallamok nyugodt méltóságukban kibontakozzanak. A vendégkarmester az est szólistáiban is hajlékonyán illeszkedő előadó-gárdára talált. A vokális triót egy hazai művész és két német vendég tolmácsolta: Hajőssy Magdaléna (szoprán), Dieter Weimann- (tenor) és Thomas M. Tomaschke, (basszus). Elsősorban Tomaschke kíván említést. Kitűnő énekes, kifejező erejű, sűrű basszusát belső adottságok is támogatják. Megkapó ábrázoló erővel formálta Rafael arkangyal és később Ádám szerepét, Ha- jóssy Magdaléna érzékeny muzikalitásáról tett újabb bizonyságot, szopránjának csillogó folyása kellemes perceket szerzett. Dieter Weimann szépszínű tenorja is jól érvényesült. Külön elismerés illeti a Szlovák Filharmonikus Énekkart. Tömör, egységes „nagyhangzással“ és leheletnyi pianókkal szólaltatta meg a szárnyaló kórustételeket. Karnagya, J. M. Dobrodinský ezúttal is kiváló munkát végzett. HAVAS MÁRTA