Új Szó, 1975. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-20 / 43. szám, csütörtök
BRATISLAVÁBAN TANÁCSKOZIK A KGST GÉPIPARI ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGA (ČSTK) — Bratislavában tegnap megkezdődött a KGST állandó gépipari bizottságának 66. ülésszaka. Ezen az ülésen a KGST országok szocialista feladatairól, tanácskoznak. Az ülést tegnap nyitotta meg Josef Šimon, a CSSZSZK kormányának alelnöke, a KGST állandó gépipari bizottságának elnöke. Az Ülésen részt vesznek a KGST- tagországainak és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság küldöttségei. Az ünnepélyes megnyitáson részt vett Karol Martinka, az SZSZK kormányának alelnöke, a Szlovák Tervbizottság elnöke. A KGST állandó gépipari bizottsága első ízben tanácskozik a Szlovák Szocialista Köztársaságban. A szocialista fejlődés éveiben Szlovákia fejlett Iparú országgá vált, amelyben Jelentős helyet kapott a gépipar és a féiqmegmunkáló ipar — hangsúlyozta Josef Simon. Az SZSZK-ban a termelés ebben az ágazatban 1943-hoz viszonyítva 1973-ban a 34-szere- sére emelkedett és túlszárnyalta az 1955. évi gépipari produkció országos mennyiségét. E rohamos fejlődést elsősegítette a KGST-tagországaival való együttműködés. Jelenleg — amint beszédében Karol Martin- ka mondotta —, Szlovákia több ipari vállalata aktívan vesz részt a szocialista országok nemzetközi munkamegosztásá- ben. Ezen a téren jelentős helyet kaptak a gépipari vállalatok. A KGST gépipari állandó bizottságának 66. ülésszaka február 24-én fejezi be tanácskozását a záró jegyzőkönyv aláírásával. alkalmából' az SZLKP Városi Bizottságának üdvözlő levelét. — Ján Marko, a Szövetségi Gyűlés első alelnöke tegnap fogadta Artúr Lopez de Ortigost, a Mexikói Egyesült Államok rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét. — Vladimír Pirosík, az SZLKP Közép-szlovákiai Kerületi Bizottságának vezető titkára, tegnap búcsúlátogatáson fogadta Mihail Mihajlovics Gye- jevet, a Szovjetunió bratislavai főkonzulját. M. M. Gyejev később a Közép-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság Székházában találkozott az SZLKP közép-szlovákiai járási bizottságainak vezető titkáraival és a járási nemzeti bizottságok elnökeivel. — Jaroslav Prokopec, a CSSZK egészségügyi minisztere tegnap fogadta Milán Venis- niket, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság csehszlovákiai nagykövetét. A lipcsei vásár előtt Az idei nemzetközi lipcsei vásár „A világkereskedelemért és a műszaki haladásért“ jelszóval március 9—16-a között a fasizmus felett aratott győzelem 30. évfordulójának jegyében zajlik le. Friedrich Leucht, az NDK csehszlovákiai nagykövete a tegnapi prágai sajtóértekezleten elmondotta, hogy a vásáron mintegy 60 ország kilencezer külkereskedelmi vállalata mutatja be legújabb gyártmányait és termékeit. Ezenkívül kb. 90 ország legjobb szakemberei jelentették be részvételeiket erre a már hagyományosan, minden évben megismétlődő, élénk érdeklődésnek örvendő nemzetközi akcióra. A szocialista országok külkereskedelmi vállalatainak célja a KGST-tagországok 30 éves gazdasági eredményeinek, tervszerűen fejlődő, egyre elmélyülő együttműködésének a szemlélte- tése. Csehszlovákiát 40 külkereskedelmi és termelővállalat képviseli majd Lipcsén. A 8900 négyzetméternyi területen a tagállamokkal fenntartott szoros kapcsolatainkat szemléltető energetikai és nehézgépipari gyártmányok bemutatásán kívül a KGST Interelektro nevű gazdasági közösség együttes kiállításán is részt veszünk. Ezen a kiállításon a Szovjetunióval, Bulgáriával, Lengyelországgal, az NDK-val és Romániával- fenntartott két- és sokoldalú együttműködésünk eredményeit, például villamoskocsik modelljeit, hulladékégető berendezéseket, hatalmas transzformátorokat, magasfeszültségű kapcsolókat, illetve áramváltókat stb. . sorakoztatunk fel. Természetes textil- és üvegárucikkeink sem hiányoznak majd a kiállításról. Az aranyéremért folyó versenybe a kiállítottak közül 32 legújabb terméket jelentettünk be. A nagykövet beszéde végén Csehszlovákiának az NDK-val fenntartott fejlődő árucsere-forgalmára is rámutatott, melynek értéke 1973-ben meghaladta az egymilliárd rubelt, a múlt évben pedig további 10 százalékkal emelkedett. —A-m— Valutaüzérek a bíróság előtt (CSTK) Tegnap a Prága Kerületi Bíróságon megkezdődött a Benzlna vállalat 19 alkalmazottja bűnügyének tárgyalása. A Prága melletti zdibyi benzintöltő-állomás 19 alkalmazottját azzal vádolják, hogy valutaüzérkedés bűntettét követték el azzal, hogy meg nem engedett módon adtak el gázolajat külföldi kamionsofőröknek. A törvényes rendelkezések értelmében az üzemanyagtöltő-állomás alkalmazottal ugyan jogosultak üzemanyagot külföldieknek valutáért eladni, azonban csak rendkívüli esetekben, s ekkor Is alkalmazkodni kell a Csehszlovák Állami Bank által meghatározott hivatalos átváltási kurzushoz, s a külföldi valutákról — ezek beszolgáltatásával — pontos nyilvántartást kell vezetni. A Benzlna alkalmazottjaival együtt további 40 személyt Is vád alá helyeztek, akik különböző törvényellenes manipulációkkal gázolaj-vásárlási utalványokat szereztek különféle hazai vállalatok* tói. 1968 óta, amikor a benzintöltő* állomás élére új vezető került, igen nagy mértékben megnövekedőt a zdibyi benzintöltő-állomás forgalma. A külföldi kamionok vezetői ugyanis valutáért Itt lényegesen több üzemanyagot kaptak, mint amennyi a hivatalos árfolyamon számítva járt volna nekik. Ilyen módon 1970 végéig 200 000 liter üzemanyagot adtak el külföldieknek. Az eladott üzemanyag koronaértékét a belföldi gépkocsivezetőktől negyedáron vásárolt utalványokkal, illetve a postán vásárolt fűtőolaj-utalványokkal pótolták. 1971 elejétől, amikor Ismét új vezető került az üzemanyagtöltő-állomás élére, már nagyban folyt az üzérkedés. 1973 közepéig újabb 200 000 liter üzemanyagot adtak el ilyen módon. Tekintettel a vádlottak társadalmi szempontból igen súlyos büntetendő cselekményeire — társadalmi tulajdon ellen elkövetett vétség, valutaüzérkedés, nyerészkedés, okirathamisítás stb. —, a bírósági tárgyalás szakértők véleménye szerint ez 6v áprilisáig fog tartani. Jozef Lenárt elvtárs látogatása Nitrán (ČSTK) — Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára Ignác Janáknak, az SZLKP Nyugat-szlovákiai Kerületi Bizottsága vezető titkárának és František Talárnak, az SZLKP Nitrai Járási Bizottsága vezető titkárának kíséretében tegnap látogatást tett a Szlovák Tudomá nyos Akadémia Nitrai Archeológiái Intézetében. Megtekintette a „Szlovákia ősrégi kincsei“ című kiállítást, amely bemutatja az intézet dolgozóinak terjedelmes, rendszeres kutatása keretében szerzett régészeti leletek óriási gazdagságát, valamint az archeológia áldozatkész pártolóitól kapott leleteket. Megismerkedett az intézet munkájával és a tudományos-műszaki információk fel- dolgozási rendszerével. Ľudovít Pezlár elvtárs Banská Bystricán (ČSTK) — Ľudovít Pezlár, az SZLKP KR Elnökségének tagja, a KB titkára, tegnap Banská Bystricára látogatott, ahol részt vett a pedagógiai kar pártszervezetének gyűlésén. A gyűlésen jelen volt Ernest Ca- ban, az SZÍ,KP Közép-szlovákiai Kerületi Bizottságának titkára is. Ľudovít Pezlár elvtárs felszólalásában a mai oktatási politika problémájával, a pedagó giai kar feladataival foglalkozott az új pedagógusok nevelésében. Hangsúlyozta, hogy mennyire fontos következetesen érvényesíteni az iskolaügyben is legfelsőbb pártszerveink legutóbbi tanácskozásainak határozatait. 30 év irodalmi kapcsolatai Szerdán a prágai Nemzeti Irodalmi Múzeum Božena Nem- cová termében dr. Sziklay László, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének tudományos tanácsadója, az irodalomtudományok doktora, c. egyetemi tanár, irodalmárok, műfordítók, nyelvészek és a csehszlovák—magyar irodalmi kapcsolatok iránt érdeklődők számára előadást tartott arról, milyen minőségi változás állott be irodalmaink kölcsönös megismerése terén a felszabadulás óta eltelt harminc év alatt. Előadásában körvonalazta a felszabadulást megelőző időszak eredményeit az irodalmi kapcsolatok terén, majd rámutatott a szocialista rendszer kereteiben széleskörűen kibontakozó irodalmi kapcsolatok tapasztalataira és egyes időszerű kérdésekre. Az előadás előtt Karéi Krejöí, a Károly Egyetem professzora köszöntötte a magyarországi szlavisztika neves képviselőjét. (sm) Kommunista és munkáspártok értekezletének előkészítése Berlin — 1975. február 17— 19-e között Berlinben megtartotta első ülését az európai kommunista és munkáspártok konferenciáját előkészítő szerkesztő bizottság munkacsoportja. A munkacsoport ülésén 16 európai kommunista és munkáspárt képviselői vettek részt. A tanácskozás résztvevői részletes és konstruktív véleménycserét folytattak a konferencia által majd elfogadásra kerülő záródokumentum jellegéről és tartalmáról, és kitűzték az értekezletet előkészítő munka következő szakaszát. KURT WALDHEIM ATHÉNBAN Ankara — Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára — a Perzsaöböl mentén fekvő államokban tett körutazásának befejeztével, úton New York felé — szerdán öt óra hosszat tárgyalt Ankarában. Látogatásának célja — mint Ankarába érkezve elmondotta — az volt, hogy a Biztonsági Tanács ciprusi vitája előtt tájékozódjék a török kormány álláspontjáról. Megbeszélései után újságíróknak azt mondotta, hogy az ankarai eszmecserén „a jelenlegi ciprusi helyzetről, valamint a szigetország török és görög közössége közötti tárgyalások felújításának módozatairól" volt szó. x A világszervezet főtitkára végül nyomatékosan hangsúlyozta: az ENSZ a lehető legnagyobb jelentőséget tulajdonítja Ciprus szuverenitásának és függetlenségének, s a szigetország két közösségének meg kell egyeznie egymással. A tárgyalások után nyilatkozott a sajtónak Sadl Irmák török ügyvezető miniszterelnök. Rámutatott, hogy a török fél tudomására adta az ENSZ főtitkárának emberbaráti okokból helyteleníti a svájcihoz hasonló kantonális rendszert, mert az — Ankara megítélése szerint — „nem akadályozná meg a ciprusi törökök körében a múltban rendezett vérfürdők megismétlődését .. .“ Egy kérdésre válaszolva megismételte, hogy Törökország nem ismeri el Makariosz érseket ciprusi államfőnek. „Véleményünk szerint visz- sza kellene térnie egyházi funkcióihoz, anélkül, hogy a jövőben beavatkoznék a politikába“, mondotta Irmák. Kurt Waldheim Ankarából tovább utazott Athénba. FORD LEVELE Washington — Gerald Ford, az Egyesült Államok elnöke levelet intézett a kongresszus két házának vezetőihez a fegyverzetellenőrzési és leszerelési hivatalnak szánt megajánlások jóváhagyásával kapcsolatban. A levél megállapítja, hogy az Egyesült Államok kormányának egyik legfontosabb feladata azoknak a tárgyalásoknak a megtartása, amelyeket a fegyverzetek, különösen a stratégiai fegyervezetek korlátozásáról szóló megállapodások létrehozására irányulnak. Genfben — állapítja meg a levél — folytatódnak a vlagyi- vosztoki megállapodás végrehajtására, valamint a Szovjetunió és az Egyesült Államok között a támadó hadászati fegyverek korlátozásáról kötendő új egyezmény elérésére irányuló, stratégiai fegyverkorlátozási tárgyalások. Ford továbbá kijelentette, hogy újabb erőfeszítéseket tesznek a békés célú földalatti nukleáris robbantásokkal kapcsolatos tárgyalásokon, az atomsorompó problémája nemzetközileg elfogadható megközelítésének kimunkálásánál, valamint azokban a törekvésekben, hogy megállapodást érjenek el a közép-európai haderőcsökkentésről. GRECSKO MARSALL A SZOVJET HADTUDOMÁNY ERÉNYEIRŐL Moszkva — Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere „A győzni tudás tudománya és művészete“ című cikkében, a szerdai moszkvai Pravdában a következőket írja: — Az a történelmi győzelem, amelyet a szovjet nép aratott a Nagy Honvédő Háborúban, ragyogóan tanúsítja a szocializmus fölényét a kapitalizmussal szemben. Katonai vonatkozásban a szovjet népnek ez a győzelme egyben a szovjet hadtudomány és hadművészet győzelme is a burzsoá hadtudomány és hadművészet felett, amelynek a német fasiszta hadsereg volt a hordozója. Az SZKP a háború minden szakaszában lankadatlan figyelA hazafiak kezdeményezése Kambodzsában Moszkva — „Kambodzsában a hazafiak február első napjaiban országszerte magukhoz ragadták a stratégiai kezdeményezést és szilárdan körülzárták Phnom Penht. Tüzérségi tűz alatt tartják a főváros repülőterét, s tüzérségük a Mekong keleti partjáról közvetlen ágyúzza Phnom Penh folyami kikötőjét. A felszabadító erők a főváros körül bekerítették néhány megerősített pont helyőrségét, s ezek ellátását csak légi úton tudják biztosítani“ — írja /. Nyikolajev, az APN hír- ügynökség tudósítója. A tudósító felteszi a kérdqst, vajon képes lesz-e ezúttal Phnom Penh kiállni a hazafias erők csapását? Az újságíró emlékeztet rá, hogy a Lón Nol féle rezsim a Pentagon széles körű támogatását élvezi, s enél- kül a Phnom Penh-l kormányzat egyetlen napig sem volna képes tartani magát. Az Egyesült Államok a mostani pénzügyi évben (1974. július 1-töl 1975. Június 30-ig) 200 millió dollárt fordít Lón Nol támogatására. Ez az összeg azonban kevésnek bizonyult. A Pentagon máris követeli a kongresszustól, hogy biztosítson pótlólag mintegy 100—150 millió dollárt, a kambodzsai segély céljára, mert az a veszély fenyeget, hogy Lón Nol katonáinak áprilisban már nem lesz mivel védekezniük. A kambodzsai háború az amerikaiaknak naponta körülbelül egymillió dollárjába kerül. Amellett, hogy a kambodzsai háború teljes egészében amerikai pénzen folyik, az Egyesült Államok más, igen fontos szolgáltatásokat is nyújt Lón Nol rendszerének. Katonáit amerikaiak képezik ki thaiföldi területen, s Lón Nol-ék megkapják az amerikai hírszerzés értesüléseit. „Ha nem lenne ez a segítség, kétségkívül egyértelmű választ lehetne adni arra a kérdésre, hogy kiállja-e Phnom Penh a kambodzsai nép segítségére támaszkodó hazafiak csapását“ — állapítja meg Nyikolajev. met fordított a szovjet hadtudomány fejlesztésére és a hadtudomány tételeinek a csapatok műveleteiben való gyakorlati alkalmazására. A háború éveiben megmutatkoztak a szovjet hadtudománynak azok a ragyogó vonásai, amelyek biztosították döntő fölényét a burzsoá katonai elmélettel szemben. Ilyen vonás a szovjet tudománynak magából a tartalmából, lényegéből, a szocialista államban és fegyveres erőinél betöltött társadalmi szerepéből következő mély pártossága, osztályirányossága. A szovjet katonai elmélet és gyakorlat kiemelkedő eredménye volt a frontok hadászati támadó műveleteinek kidolgozása és megvalósítása. A szovjet tudomány nagyszerű tulajdonsága — a szigorú objektivitás — hangsúlyozza Grecsko marsall. A jelenlegi szakaszban a szovjet hadtudomány fejlesztésének jellemző vonása: a sokoldalúság és a megoldandó feladatok összetettsége, amit a modern háború jellegének bonyolultsága, méretei, lendülete, dinamikussága és feszültsége, az alkalmazásra kerülő hadvi- selési eszközök ereje és sokfélesége, az alkalmazásra kerülő hadviselési eszközök ereje és sokfélesége ír elő. A Szovjetunió honvédelmi minisztere megjegyzi, hogy a szovjet hadtudomány és hadművészet a testvéri szocialista országok hadtudományával szoros összhangban fejlődik. A Szovjetuniónak a testvéri szocialista országokkal szoros együttműködésben megvalósított következetes, céltudatos politikája meghozza pozitív eredményeit, áldásos befolyást gyakorol a politikai légkörre, elősegíti a nemzetközi feszültség enyhülésének elmélyülését, a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése és együttműködése elveinek megszilárdítását — Írja végezetül Andrej Grecsko. 1975. II. 20. KÖZÉLET — Miroslav Capka, a CSKP KERB alelnöke, tegnap Marokkóba utazott a Haladás és a Szocializmus Pártja alakuló kongresszusára. A prágai repülőtéren Capka elvtársat a CSKP KB külpolitikai osztályának vezető dolgozói búcsúztatták. — Bohuslav Chhoupek, a CSSZSZK külügyminisztere táviratban fejezte ki jókívánságait Szabah Ahmad Dzsabir Szabah- nak, Kuwait külügyminiszterévé való újrakinevezése alkalmából. — Gejza Slapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja» az SZLKP Bratislavai Városi Bizottságának vezető titkára teg nap fogadta Ferdinand Piinc elvtársat, a Bratislavai Nemzeti Bizottság mellett létesült közrendészeti szolgálat főparancsnokát, majd átnyújtotta ' Princ elvtárs 60. születésnapja