Új Szó, 1975. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-15 / 12. szám, szerda

HATHATÓS SEGÍTSÉG A családoknak nyújtott anyagi támogatásról Az 1971. őszén hozott szo­ciálpolitikai intézkedések ser­kentőiéig hatottak hazánkban a népszaporuilat alakulására. Hogy mindezt közelebb hozzuk az ol­vasóhoz, vegyünk egy példát. Gbelcén (Köbölkúton) az el­ső pillanatra nem is lenne szembetűnő a változás, hiszen Hegedűs Ágnes anyakönyvveze­tő kimutatásai szerint 1969— 71-ben majdnem ugyanannyi gyerek születeti, mint 1972— 1974-ben.) De ha figyelembe vesszük, hogy az utóbbi négy évben több mint száz fiatal — főleg fiatal házaspárok — köl­tözött el a faluból, akkor elé­gedettek lehetünk a születések Záhradnyicsekné a nagyobbik fiúval. számával. Hova mentek az el- költözöttek lakni? Legtöbben Stúrovóba (Párkányba] és a járási székhelyre, Nővé Zám- kyba (Érsekújvárba). A két kis­város erőteljesen iparosodik, s jó munkalehetőséget kínál a fia­taloknak. S ami a legfőbb, nemcsak megélhetést biztosít, de lakást is ad a dolgozók­nak. Főleg a Párkányi Cellu- flóz- és Papírgyár gondol a fia­tal, családos munkásokra. # # # Köbölkúton járva látogattunk meg két házaspárt. Ök otthon telepedtek le, s mind a két he­lyen a közelmúltban született kisbaba. A Zábradnyícsek há­— A szüléink is segítettek — mondja az asszonyka. Miközben mi a konyhában beszélgetünk, Norbert, a na­gyobbik fiú, a nappaliban mé­lyen ailszik. 1972-ben szüle­tett, amikor a férj katona volt. Miből éltek, míg a fiatal anya szülési szabadságon volt? A szüleik tartották el őket? — Nem voltunk teljesen rá­juk szorulva, mert 750 korona segélyt kaptam a katonaság­tól. S addig, amíg a férjem nem jött haza — bár csak egy gyermekünk volt — én is jogo­sult voltam a havi ötszáz koro­nára, amelyet más asszonyok csuk a második gyermek után kapnak. Ez összesen 1250 ko­ronát . tett ki havonta. A társadalom segítségét azóta iss lépten-nyomon érzik. Amikor megszületett a második fiuk, 2000 korona szülési segélyt kaptak. A szülési szabadság el­ső hónapjában fizetése 90 szá­za liékára, utána pedig a gyermek kétéves boráig havi 500 koro­nára jogosult. Záhradnyicsekné a két gyer­mek születése között mindösz- sze három hónapig dolgozott munkahelyén, mégsem érzi a család, hogy csak egy kereső van, hiszen a postás minden hónapban hozza az ő „fizeté­sét“ is. » » » Va2an Júlia szintén két kis­gyermeket nevel. A nagyobbik két és fél éves, a kisebbik nyolchónapos. Egyike annak a 14 anyukának a faluban, akik havonta ötszáz korona segélyt kapnak. Ök a falu egyik mo­dern kockaházában laknak. A fiatal asszonytól megtudjuk, hogy a házat nemrégiben vet­ték. Kölcsönt is vettek fel, meg a szüleiktől is kaptak pénzt, de a ház árának nagy részét ők maguk teremtették elő. Férje a háztartási kellékek köbölkút! raktárában dolgo­zik. Ö, mielőtt megszületett az első gyermekük, az efsz-ben dolgozott. — Az eilső gyermek után szí­vesen munkába álltam volna — mondja, — de nem tudtam hol elhelyezni a kicsit. Bölcsőde nincs a faluban, a nagymamák pedig nem tudták vállalni. Ilyen problémája nemcsak neki, de csaknem valamennyi két éven aluli kisgyermeket nevelő anyukának van a fallu- ban. Mert óvodába csak három éves gyermeket vesznek fel, — Akkor harcolt, ma épít Vaían Júlia és a kis Marian. zaspárt ama lakóházak egyiké­ben találtuk meg, melyeket a párkányi lakásszövetkezet épí­tett nemrégiben a faluban. Csengetésünkre a fiatalasszony nyitott ajtót. — Sajnálom, hogy a kisbabát ném 'láthatják, kórházban van »- mondta szomorúan. Mi azért maradunk néhány szóra, közben a lakásban is kö­rülnézünk. A háromszobás szö­vetkezeti lakás szépen berende­zett. Amikor a fiatalasszony megemlíti, hogy mindössze négyéves házasok, elcsodálko­zunk azon, hogy mennyi min­dent szereztek ez alatt a négy év alatt. A lakásért 22 ezer koronát fizettek, a három szo­ba berendezése ennek körülbe­lül a kétszeresébe került. (A szerző felvételei) ha felveszik — mivel kevés a férőhely. — A hatvan gyermek számára épült óvodába nyolcvan gyerek jár — mondja Zsitva Gizella óvónő. Még egy osztályra len­ne szükségünk ahhoz, hogy kedvező körülmények között taníthassunk. Nagyobb konyha is kellene ... Amikor az óvodát építették, akkor még kielégítette az igé­nyeket. De amint egyre több nő lépett munkaviszonyba, szapo­rodni kezdtek a kérvények, s elintézésük elég fejtörésébe ke­rült az illetékeseknek. Egye­lőre, sajnos, nincs mód az óvo­da bővítésére. Talán majd a kö­vetkező megbízatási időszak­ban ... KOVÁCS ELVIRA Alig kétesztendős volt a fia­tal bányamunkás legkisebb fia, Ondrej Furman, amikor 1923 szeptemberében üzembe helyez­ték Teplá Vodán az első mag­nezitégető aknakemencét. Ezt a tényt azért említem, mert ettől az időtől íródik a jelsavai (jols- vai)) magnezit üzem története, ahol a gyermekáldással bőke­zűen megjutalmazott Furman papa fejtőként dolgozott. Ké­sőbb tizenhat éves fia, Ondrej is követte példáját, tizenkét esz­tendőt dolgozott ő is a 'lubenlki magnezitüzem bányájában. — Csak az tudja igazán, aki azt átélte, milyen nehéz, em­bertelen körülmények közt dol­goztak a bányászok — emléke­zik Ondrej Furman elvtárs, a Szlovák Magnezitművek jelsa­vai (jolsvai) üzemének igazgató­ja. — Az azóta eltelt több mint fél évszázad alatt, sok minden megváltozott. Sok-sok volt mun­kástársammal alkalmam volt át­élni a burzsoá köztársaság, a megszállás keserves éveit, a második világháború harcait és a harminc szabad esztendő, a szocialista építés munkával, de egyben, örömmel leli időszakát is. Furman elv társ kezdettől fog­va ugyabban a környezetben, a Murány völgyében élt, így al­kalma volt. megfigyelnie a tör­ténelem kereke okozta változá­sokat. Egyben részesévé válha­tott — saját akaratából — a fejlemények irányításának, a munkásosztály és élgárdája, a CSKP által megszabott társada­lomfejlesztésnek. Tizenkét esztendőn át fejtet­te a nyersmagnezitot és jófor­mán mint gyermek, saját bőrén tapasztalhatta, hogy a kapita­listák az üzem építésénél vajmi keveset törődnek azzal, milyen feltételek mellett dolgoznak majd a'munkások. A kemény, kérges bányászkezeken ment át minden tonna magnezit. A ke­mencék mellett is csak telje­sen egészséges, erős ember bír­ta a munkát. Nemegyszer ájultan estek össze a munká­ban kimerült bányászok. De ab­ban az Időszakban nem lehetett válogatni, éhség, nyomor, mun­kanélküliség uralta a Murány völgyét. Nagyon örült, aki mun­kát kapott... Az Ifjú Ondrej, édesapjától, idősebb munkatársaitól he'lyes útbaigazítást kapott, korán megértette, mi a kizsákmányo­lás előidézője s miként lehet azt felszámolni. Amikor a szlo­vák nép legjobb fiai, megelégel­vén a betolakodó német fasisz­ták és hazai szekértolóik, aljas­ságait, szervezett fegyveres har­cot indítottak, Ondrej Furman is a hegyekbe ment. Partizán- társaival Murány, Cervená Ska- la, Brezno környékén pusztítot­ta az ellenséget, majd a felsza­badító szovjet egységek oldalán harcoló csehszlovák hadtest ka­tonájaként küzdött szabadsá­gunk kivívásáért. A frontról visszatért a bánya­üzembe és oroszTSnrészt vállalt a harcok folyamán üzemképte­lenné vált bányák felújításában, később korszerűsítésében s az új, haladó munkamódszerek al­kalmazásában... Olyan kiváló szervezőnek bizonyult, hogy kü­lönböző felelős tisztségeket ru­háztak rá. Például titkára volt Revúcán a Járási Szakszervezeti Tanácsnak, majd Lubeníkon a Hnb elnöke, illetve a helyi párt- szervezet titkára, később a revú- cai Jnb elnöke, sok-sok éve a járási pártbizottság tagja. Amikor ezekről a tisztségek­ről beszélgettünk, Furman elv­társ váratlanul megkérdezte, tu­dom-e miért nincs Lubeníkon templom? Nem tudtam, ő el­mondta. — Közvetlenül a felszabadu­lás után a íeiauiL uanyaüzem- ből kezdték egyesek összegyűj­teni a még használható téglát. Utána jártunk, és megtudtuk, hogy az egyházfiak templomot akarnak építeni. A helyi párt­szervezet vezetősége úgy dön­tött, népgyűlésen kell megtár­gyalni, mi épüljön az összehor­dott téglából! A népgyűlést ösz- szehívtuk, amelyen ez az állás- foglalás született: eddig a kö­zeli Chyáné község templomá­ba jártak a lubeníki hívők, ez­után is járhatnak oda, a téglát pedig kultúrház építésére kell felhasználni. Erre szavazott a lakosság túlnyomó többsége, így is történt, s ezért nincs templom a faluban, de annál szebb kultúrház épült fel társa­dalmi összefogással. Az eltelt harminc szabad esz­tendő túlnyomó részében a jel- gavai bányaüzem fejlesztésén fáradozott Ondrej Furman elv­társ. Több mint két évtizede áll ennek az üzemnek az élén s nem kis része van abban, hogy ez az üzem minden tekintetben az élenjárók közé tartozik. A kétéves és ötéves terveket ha­táridő előtt teljesítette. A sike­res munkáért a jelsavai üzem igen sok elismerésben, kitünte­tésben részesült, 1963-ban meg­kapta a Munkérdemrendet. Az utóbbi tíz évben jelentő­sen fejlődött a bányaüzem. Kö­zel egymilliárd korona ráfor­dítással korszerűsítették az üze­met, három új rotációs kemen­cét helyeztek üzembe, s ezzel 300 ezer tonnával nőtt az üzem termelési kapacitása. Az elmúlt esztendőben 100 százalékon fe­lül teljesítette tervét a jelsavai bányaüzem. Az idén még maga­sabbra emelték a mércét, továb­bi 100 ezer tonnával növelik a magnezittermelést. — Az egész munkaközösség­nek, üzemünk 2200 dolgozójá­nak — közöttük 530 kommunis­tának — lelkes munkája a leg­jobb biztosítéka, annak, hogy' célkitűzéseinket elérjük — je­gyezte meg beszélgetésünk vé­gén Furman elvtárs. Akik három évtizede fegyver­rel a kezükben harcoltak, ma a munka frontján is helytállnak. Ondrej Furman is közéjük tarto­zik. KULIK GELLERT A jaslói hagyományok szellemében JANUÁR 15-E A CSEHSZLOVÁK TÜZÉRSÉG NAPJA A szokásos napi életét éli a 15 000 lakosú város. Az emberek a kőolajfinomítóba, a cu­korgyárba, az üveggyárba, vagy a konzerv­gyárba sietnek. Nagy a sürgés-forgág Jaslóbhn ugyanúgy, mint Lengyelország, a Szovjetunió vagy hazánk bármely más városában. Mindenki munkájára, hétköznapi gondjaira és örömeire gondol. Az élet békében és biztonságban zaj­lik. E napon azokra emlékezünk, akik itt Jas lónál harminc évvel ezelőtt... Annak idején, 1945. január 15-én a csehszlo­vák tüzérek helyzete Jasľónál nagyon nehéz volt. Csaknem három hónapos kemény harc után, amelyet a kárpáti átjárókért vívtak Kros- no, Dukla, Prešov irányában, az 1. ukrán front 38. hadseregének kötelékében harcoló 1. cseh­szlovák hadtest katonái 1944. novemberének utolsó napjaiban elérték az Ondava folyót. A 38. hadsereg parancsnokának parancsára az 1. csehszlovák hadtest katonái még azt is megkí­sérelték, hogy a folyón átjutva nyugati irány­ban folytassák a támadást. A tervek szerint 1945 első heteiben a keleti fronton harcoló szovjet csapatoknak a front­vonal valamennyi szakaszán támadást kellett indítaniuk. A támadás fő irányát a Varsó— Berlin vonal képezte s egyúttal a Kelet-Porosz országban, Csehszlovákiában, Magyarországon és Ausztriában ellenállást kifejtő fasiszta erő­ket is fel kellett számolniuk. Ebben a helyzetben W. Churchill brit minisz­terelnök 1945. január 6-án azzal a kérdéssel fordult Sztálinhoz, a nyugati szövetségesek számíthatnak-e arra, hogy január folyamán orosz offenzíva indul a Visztula környékén vagy másutt. A szovjet hadsereg támadása 1945. január 12-én, tehát nyolc nappal a tervezett időpont előtt kezdődött. A támadás igen sikeres volt. A szovjet hadsereg áttörte a fasisztáknak a Visztula és az Odera környékén jól kiépített hatalmas védelmi állásait. 1945. február 23-ig a szovjet hadsereg 270—570 km-t haladt előre, s ezzel gyakorlatilag befejezte Lengyelország felszabadítását. A csehszlovák tüzéreknek a jaslói ütközetben való részvétele történelmi jelentőségű. Ez volt az 1. csehszlovák hadtest tüzéreinek legna­gyobb harcászati akciója, amely jelentőségét tekintve példa nélkül áll a csehszlovák hadse­reg történetében. A csehszlovák tüzérek sike­res hapcá fontos tapasztalatok forrásául szol­gál, amelyeket a felszabadulás után a csehszlo­vák néphadsereg szervezésében is teljes mér­tékben felhasználtuk. A második világháború befejezése óta rend­kívüli mértékben fejlődtek a harci eszközök. Ezt különösen a tömegpusztító fegyverek be­vezetése segített elő. Ennek ellenére a tüzér­ség felhasználásának néhány elve tartós érvé­nyű. Ezért azok a tapasztalatok, amelyeket az 1. csehszlovák hadtest kötelékében harcolt tü­zérek szereztek, tüzéreink számára jelenleg is a tanulság kiapadhatatlan forrásai. Politikai szemszögből nézve a csehszlovák tüzéreknek a jaslói ütközetben való részvétele több szempontból is túlszárnyalja az idő kor- Iátait, és lerakta annak a szemléletnek az alapját, amelyre a csehszlovák néphadsereg tüzérségének a hagyománya épült. A jaslói üt­közet ezenkívül néphadseregünk és nemzeteink fő hagyományainak egyike. Politikai szempont­ból nagy jelentőségű tüzéreinknek az a törek­vése, amelyet a szabadság, a demokrácia és a haladás érdekében kifejtettek. Már ott érvé­nyesült a CSKP vezető szerepe. Ezenkívül a jaslói ütközet kitűnik internacionalista jellegé­vel, tehát lényegében olyan jelleggel, amely a második világháborút követő években lerakta bel- ás külpolitikánk, népi demokratikus, majd szocialista államunk építésének az alapjait. A lengyel nép a mai napig hálával emléke­zik vissza a Jaslónál harcolt csehszlovák kato­nákra, akik az ottani ütközetben a csehszlo­vák—lengyel katonai együttműködés egyik leg­fontosabb fejezetét írták be a történelem nagykönyvébe. A lengyel nép hálával emléke­zik tüzéreinkre. Ezt bizonyítja az az emlékmű, amelyet Jaslóban a lengyel nép a közős har­cok, a közös áldozatok és a fasizmus felett aratott közős győzelem emlékére épített. Ez az emlékmű nemcsak a múltbeli együttműködést, de a két hadsereg és a két nép jelenlegi együttműködését is jelképezi. Az internacionalizmus másik megnyilvánulá­sát, a csehszlovák—szovjet együttműködést és a jaslói hagyományokból adódó további tapasz­talatokat eredményesen felhasználják a cseh­szlovák néphadsereg katonái. Erről is szólni kell a jaslói események évfordulóján, a cseh­szlovák tüzérség napja alkalmából. J. MlCATEK 1975. I. 15.

Next

/
Thumbnails
Contents