Új Szó, 1975. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-14 / 11. szám, kedd
HA MAJD KIVIRÄGOZNAK A MANDULAFÄIk (szovjet) A nagy hagyományú grúz filmművészet az utóbbi évtizedben többször is felkeltette a nemzetközi kritika figyelmét. Ez nem véletlen, hiszen a grúz filmek legjobbjait egyszerű költöiség, meseszerűség hatja át, az alkotásokban a mai élet formálódó vonásai, a hétköznapok realitásai a mélyen gyökerező bölcs, népi hagyományokkal együttesen jelentkeznek. Sajátos grúz látásmód jellemzi Lana Guguberidze filmjét is. A rendező érdeklődése napjaink alapkérdéseire irányul: az emberi kapcsolatokat veszi bonckés alá, mégpedig a felnőtté cseperedő fiatalok formálódó személyiségét, a fiatalok közötti kapcsolatokat, az apák-fiűk viszonyát. A rendezőt az alapkérdésen belül olyan problémák izgatják, mint a becsület, a tisztesség, az erkölcsi normák tiszteletben tartása. Nagyon rokonszenves, hogy az alkotó ezeket a kérdéseket nem egyszerűsíti le, a fiatalok felett nem tör pálcát, hanem megmutatja a másik „partot“ is, a felnőttek, a szülők világát. S itt tapintatosan megkérdőjelezi, vajon a fiatalok önzéséért, felelőtlen magatartásáért kit terhel a felelősség. Nem éppen a szülők, a felnőttek azok, akik gyakran túlságosan is elnézők a gyermekkel szemben, s a kelleténél többet megengednek nekik? Ez a film lényege, a mondanivaló azonban nem valamiféle „tanmese csak felnőtteknek“ formában csendül ki. A keretjáték kedves lenyűgöző szerelmi történet. Ennek hőse Zura, akit Zurab Kipzidze, a tehetséges grúz színész formál meg. A történet során megismerhetjük a fiú társait, szüleit, hozzátartozóit. A jól megrajzolt jellemek közül kiemelkedik különösen az apa, aki energikus férfi lévén a fiú minden ki- sebb-nagyobb csínytevését, kilengését azonnal „ellensúlyozza“. Ennek helytelenségét látja a fiú anyja is, hiszen tudatosítja, hogy ezzel a mindenáron való segítéssel, a valóság elkendőzésével fiuknak többet ártanak, mintha szembenéznének a valósággal, az igazsággal. Lana Gogoberidze alkotásával a tavalyi alma-atai filmfesztiválon a legjobb rendezés díját nyerte el; s tegyük hozzá, megérdemelten, hiszen élő problémára figyelmeztet. Filmjének nemcsak témafelvetése és mondanivalója igényes, de ugyanez elmondható a művészi megvilágításról és a filmeszközök alkalmazásáról is. Ha majd kivirágoznak a mandulaiak — jelenet a szovjet filmből A KEGYETLEN OKLAHOMA (amerikai) Az amerikai olajkutatás hőskorában, az 1910-es években játszódik a film története. Akkor, amikor Oklahoma még földszintes faházikókból álló sáros, kis város volt, a környező dombokon pedig megszállott olajkutatók és jöttment szerencsevadászok reménykedtek a földből feltörő olajjal elérhető meggazdagodásban. A kegyetlen Oklahoma főhőse egy elszánt, férfiasan kemény, független asszony, aki egymaga próbál szerencsét egy kis fúrótoronnyal. Amikor vállalkozása már-már sikerrel kecsegtet, megjelennek a Pan- Oklahoma olajtársaság ügynökei, s felajánlják, hogy potom pénzért megveszik az olajlelőhelyet. Az asszony nemet mond, mire ádáz küzdelem kezdődik a jogait védő nő és a kegyetlen eszközökkel terjeszkedő nagyvállalkozó, az olajtársaság csavargókból, gengszterekből toborzott valóságos kis hadserege között... Stanley Kramer rendező — akinek nevéhez oly nagy sikerű és haladó mondanivalójú filmek fűződnek, mint A megbilincseltek, az Aki szelet vet, az Ítélet Nürnbergben, a Találd ki, ki jön vacsorára, vagy az Aidd meg az állatokat és a gyerekeket — szándéka ezúttal is nemes, hiszen — mint már any- nyiszor — most is az erőszak, az önkény ellen emeli fel szavát. Csakhogy eszközei maradiak, a western-sorozatok hagyományaiból merít, bár vitathatatlan, hogy alkotása szakm ailag igen jól elkészített rutinfilm. A hírneves rendező emlékezetes filmjeit mindig az igényesség, a haladó szellemű gondolatok, a harcos szemlélet, az érzékletes atmoszférate- teremtő erő jellemezte. Ezek a vonások tulajdonképpen „kita- pinthatók“ ebben a filmben is, csakhogy az ábrázolásmód ezúttal túl szokványos, s az igényesebb nézők kissé csalódnak A kegyetlen Oklahomőban, a vártnál ugyanis kevesebbet kapnak. S ezen a két remek színész — Faye Dunaway és George C. Scott — ragyogó tehetsége és nagyszerű játéka sem tudott sokat változtatni. —ym— A LÉT CSODÁLÓ!A Barcsay Jemö születéséinek 75. évfordulo|u Barcsay Jenő magyar festőművész csak egy éve hagyott fel pedagógiai munkásságával, mely egész életén végigkísérte. A budapesti Képzőművészeti Főiskola volt bonctan- tanára (1945- től), aki Művészeti anatómia című híres tanulmányáért Kossuth-díjat kapott, kezdet tői fogva tanárnak készült. 1919-ben felvették a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Va- szary és Rud- nay növendéke volt. Ez utóbbi hatása alatt drámai, de romantikus témá jú és sötét tó nusú képeket festett (a .„Vakok“, „A falu bolondja“ 1923-ból). 1926—27 ben ösztöndíjasként Párizsba került. A francia festők közül Cézanne és kis ideig Modiglia- ni törekvése álltak hozzá lég közelebb. A leegyszerűsített forma és az összpontosított mondanivaló kifejezésmódjának keresése végül is tartósan Cézanne, a hazaiak közül pe dig a kubizmushoz gravitáló Aba-Novák útjára terelték Bar- csayt. („Kisfiú“, „Kislány“ című képei). Első ilyen, csak a lé nyegesre redukált festménye a „Munkáslány“ 1928-ból. Arra a meggyőződésre jutott, hogy bonyolultság helyett „a lét monumentális nagyszerűségét kell sugúlínia“, s ebben a nézetében Picasso és Rauault Párizs bán (második útja során) megismert képei is támogatták. Az ő példájuk nyomán azon igyekezett, hogy a látszólag legKarcxay Jenő: MUNKASNÖK (olaj, 1938) egyszerűbb, leghétköznapibb tárgyakat is jól meg tudja festeni. Ezért néhány évig csak élettelen dolgokat, tájakat rajzolt és festett, emberi alakhoz, sokáig „nem mert nyúlni“. A nyarat rendszeresen a szentendrei festőtelepen töltötte, ahol világosabb színekkel kezdett dolgozni, s fő célja a végtelen térnek kis felületen, tömör formákkal való ábrázolása volt. Barcsay Jenő festői pályafutása során szinte szakaszosan váltogatta a geometrikus, szerkezeti stílust az azt feloldó lazább, lírai hangvétellel. Az előző kifejezésmódot néha már az absztrakt művészet határáig fejlesztette, míg az utóbbiban főleg az oldsz korai reneszánsz befolyása érzékelhető. E két lényegében egymástól eltérő felfogás egybeolvasztása életreszóló problémát; feladatot je-- lentett számára. Az ötvenes évek elején a térformák helyett a térnek sík alakzatokkal történő ábrázolásán dolgozott. 1949-ben készített nagyméretű mozaiktervén (mely ma a budapesti Nemzeti Színházat díszíti), a „sík mértani rendjébe“ már az emberi figurát is belekomponálta. Komponáló készsége ^Művészeti anatómia“ című könyvén is megmutatkozott: a háromnégy évig készített vázlatrajzok kiegyensúlyozott egészén. E művének folytatása az „Ember és drapéria“ című könyv. A formajáték és a lírai átélés összekapcsolása jellemzi a bizánci festészetet idéző „Leányfej“, vagy „Barna fej“ című arcképeit, valamint többfigurás „Beszélgetők“ és „Evezők“ című festményeit. A mértan kötöttségétől való szabadulás tetőfokát néhány, tv ötvenes évek vége felé k'iszített könnyed házkompozíciója és tájképe jelenti. Ebben az időben sok csendéletet és lányfejet is festett. Később ismét a szerkezeti, fegyelmezett munkaszakasz következett. Leggyakoribb motívuma a szentendrei utcasor és az állványképes, Mondrianra emlékeztető műteremsarok. E képek hűvös konstrukcionizmusába azonban mindig vegyült emberi melegség és sosem váltak teljesen elvont, „semmit nem ábrázoló“, vagy üres inodernkedő mutatványokká. Barcsay Jenő mindvégig, lelkiismeretesen kereste a neki legjobban megfelelő kifejezés- módot, melyet a grafikán kívül a kisméretű olajképekben és a monumentális műfajban talált meg. Elvének — a puszta lét csodájának állítani emléket — ellentmondott volna a lélek boncolgatása. Ezért: „Nem érzelmek ábrázolásával kelt érzelmeket, hanem festői eszközökkel“. L. GALY TAMARA Ä nemzetiségi kultúrák fejlődésének néhány kérdéséről ÍRTA: Dr. JOZEF MRAVÍK, AZ SZSZK MŰVELŐDÉSÜGYI MINISZTERHELYETTESE Fays Dunaway és George C. Scott A kegyetlen Oklahoma főszerepében Csehszlovákia Kommunista Pártjának a marxizmus—leninizmus elveire épült nemzetiségi politikája a szocialista építés időszakában átütő sikereket ért el. Megváltozott a nemzetiségek politikai és szociális helyzete. Szocialista rendszerünk bő lehetőséget nyújtott a nemzeti és nemzetiségi kultúrák egymást kölcsönösen gazdagító közeledésére. Történelmünkben első ízben váltak az iskolák, a tudományos és kulturális intézmények olyan fon tos központokká, amelyekben a gyermekek, az ifjúság és a dolgozók nemzeti hovatartozásoktól függetlenül sajátíthatják el a világ kulturális és civilizációs vívmányait. Népünk új közösségének keretében különö sen 1948 februárja után kialakult nálunk a közös internacionalista, szocialista kultúra, mint szerves egység, amelynek összetevői nemzeteink és nemzetiségeink kultúrája. A szocialista kultúra a munkások, a parasztok és az értelmiség kö zös tulajdona, olyan kincstár, amelyből egyaránt meríthetnek szellemi értékeket az összes szociális rétegek. A válságos éveik tanulságai Igaz, hogy ezen a téren sem érvényesült mindenkor a marxista—leninista tanítás. Vonatkozik ez különösen a válságos évekre, amikor a jobboldali opportunisták és revizionista erők kétségbe vonták a szocializmus alapvető értékeit és fel akarták éleszteni a nacionaliz mis hullámverését. Általában lebecsülték azokat a pozitív eredményeket, amiket a nem zetiségek helyzetének megoldásában, valamint a két nemzet és a nemzetiségek kapcsolatában értünk el. Arra törekedtek, hogy a kulturális szövetségekből a nemzetiségeket képviselő szerveket alakítsanak és a nemzetiségek helyzetét tökéletesítendő olyan irreális és osztályellenes követelményeket hangoztattak, mint az önigazgatás, a kulturális autonómia stb. A CSKP KB 1969. évi áprilisi plenáris ülése után sikerült felszámolni azokat a politikai és ideológiai kísérleteket, amelyek fel akarták bomlasztani nemzeteink és nemzetiségeink kapcsolatait. Nemcsak a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűződő kapcsolataink szilárdultak meg, hanem a cseh és a szlovák nemzet kapcsolatai csakúgy, mint a két nemzet és a nemzetiségek kapcsolata. A Szlovák Szocialista Köztársaságban a nemzetiségek kultúrája mint a Csehszlovák Szocialista Köztársaság szocialista kultúrájának szilárd része, Csehszlovákia Kommunista Pártja marxista—leninista nemzetiségi politikájával összhangban fejlődik. A mi nemzetiségi kisebbségeink már nem csupán az eredeti szomszédos nemzetek egyszerű részei, hanem viszonylag eltérő etnikai egységek. Ebből következik, hogy nemzetiségi kultúrájukat nemcsak az eredeti nemzetek haladó hagyományai gazdagítják, hanem főleg a forradalmi hagyományok, valamint a közös élet a szlovák és a cseh nemzette] csakúgy, mint a CSSZSZK múltjának haladó hagyományai és szocialista tradíciói. A szocialista hazafiság és a proletár iinterinacioina- lizmus szellemébein Az SZSZK Művelődésügyi Minisztériuma Csehszlovákia Kommunista Pártja kultúrpolitikájának szellemében szakmai intézményei, a magyar és az ukrán dolgozók kulturális szövetségei, a nemzeti bizottságok és a kulturális-népművelő létesítmények segítségével alakítja ki a feltételeket a nemzetiségi kultúrák fejlődésére. A világnézeti nevelés szakaszán nagy gondot fordítunk arra, hogy állampolgárainkat a szocialista hazafiságra és a proletár internacionalizmusra neveljük. Ennek érdekében különféle előadásokat, szemináriumokat, ak- tívagyüléseket rendezünk, ezt szolgálja a propaganda, a múzeumok honismereti tevékenysége, a nemzetiségeink művészegyütteseinek műsorpolitikája (Magyar Területi Színház, Ukrán Nemzeti Színház, Ifjú Szívek Dal- és Táncegyüttes, a Duklai Ukrán Népi Együttes és mások). A nevelő munkában politikailag nagyon jelentős, hogy megmagyarázzuk nemzeteink és nemzetiségeink kultúrájának aktív kapcsolatát. Ehhez a kérdéshez rugalmasan és figyel* mesen, valamint nagy osztályöntudattal kell közeledni. Az egyik vagy másik nemzetiséggel szemben tanúsított legkisebb tapintatlanság, bizalmatlanság, vagy lebecsülés akár az egyén, akár bizonyos csoportok részéről, e nemzetiség érzelmeinek és méltóságának megsértése, nemzetiségi életének lebecsülése, sajátos nemzetiségi igényeinek mellőzése súlyosan érintheti ezeket a könnyen sebezhető emberi érzéseket, feléleszthetik a nacionalista csökevényeket és fékezhetik a nemzetek és nemzetiségek barátságának és együttmű ködösének elmélyülését. A mar xizmus—leninizmus elutasítja a másik szélsőséget is. Nem engedi meg, hogy a nemzeti érdekeket az osztályérdekek fölé helyezzék, hogy a nemzetiségi momentumokat abszolutizálják, vagy szembe állítsák a proletár internacionalizmussal. Hiszen a nemzetek kultúrája nem elszigetelten bontakozik 1975. I. 14. 0 J FILMEK
