Új Szó, 1975. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-07 / 7. szám, csütörtök

Mindannyiunk ismerősei Pavol Haško felvétel® A vinicai (ipolynyéki) pos­tahivatal, a Verky KrtíS-i (nagy* kílrtösi) járás postahivatalai között tervteljesítésével min­dig az élen jár. Az öttagú kollektíva: Régi István, a pos­tahivatal vezetője, Régi István­ná, részlegdolgozó, valamint a három kézbesítő: Fritz Ferenc- né, Hárendócsik József és Né­meth Rudolf nemcsak a 2300 lakosú Ipolynyék, hanem a szomszédos kisközség, Dolínka (lilám) lakosait is „kapcsolat­ban tartja a nagyvilággal“. — Az elmúlt évekhez viszo nyitva lényegesen javult a he lyi posta szolgáltatásainak színvonala. Mi ennek az örven detes változásnak az oka? — teszem fel a kérdést a posta vezetőjének. — A beállt változásokat több­féle — régen szorgalmazott, de csak most megvalósult — tényező segítette elő. Egyik ilyen a posta épületének át­építése, korszerűsítése, mely 1972-ben fejeződött be. A fel­újított épületben nemcsak a környezet szépült, hanem a munkafeltételek is javultak. Több helyiséget nyertünk, tá­gasabb, világosabb lett munka­helyünk, berendezésünk folytán közvetlenebb kapcsolatba ke­rülünk ügyfeleinkkel. Másik jelentős tényező, hogy az átépítés keretében egy „4000-es“ automata telefon központot is kapunk, így meg­szűnt a telefonszolgálat is. Az­előtt bizony sok panasz volt a kapcsolásra, mert sokszor több órát is kellett várni egy be­szélgetés megvalósításáig. Per­sze, a hívó fél a vonalak túl­terheltségét, rossz minőségét nem láthatta, csak az órát néz­te — és ránk gondolt. De en­nek már vége. Most néhány perc alatt akár Bratislava is „bejön“. A harmadik tényező látszó­lag jelentéktelen, de mun­kánk javulását mégis nagyon elősegítette. Azelőtt a posta­kocsi 9 órakor érkezett és 13 órakor indult. A közbeeső idő nagyon rövid volt ahhoz, hogy a beérkezett postát feldolgoz­zuk, a címzetthez eljuttassuk, valamint a felvett küldeménye­ket szállításra előkészíthessük. A délután felvett szállítmányo­kat pedig csak másnap tudtuk útnak indítani. Ma a postakocsi 7.45-kor érkezik és csak 15 óra­kor indul vissza. Ennek jelen­tőségét az elmondottak alapján lemérhetjük. De talán egy pél­da: a 8 és 9 óra között induló öt autóbusz utasai a megálló­nál már friss újságot vásárol­hatnak, amire azelőtt nem volt lehetőség. — Ha már itt tartunk: elé­gedettek a sajtóterjesztés lerén elért eredményekkel? — Bár eredményeink jónak mondhatók, elégedettek nem vagyunk. Jelenleg 250 Oj Szót, 102 szlovák nyelvű napilapot, 290 Szabad Földművest, 130 Hetet és sok más lapot jutta­tunk el az olvasókhoz. Ez ha­vonta mintegy 22—23 000 pél­dány. Szovjet sajtóból a helyi KAI tanulóihoz, pedagógusai­hoz 230-at juttatunk el. Ezek a számok nem állandók, naponta változnak. Mi természetesen igyekszünk a számok növelé­sét minél jobban elősegíteni. A szomszédos helyiségben a kézbesítők szorgoskodnak a beérkezett posta elrendezésén, hogy mielőbb indulhassanak. Talán Németh Rudolf dolga a legnehezebb. ö ugyanis az ipolynyéki szakaszán kívül Inám község kézbesítője is. Szereti munkáját, becsülettel el is végzi mindig. Évek óta végzett jó munkája, no meg közvetlen, vidám természete miatt mindenki kedveli őt. A posta 1959 ben ,,A távközlés példás dolgozója“ elismeréssel jutalmazta. Meg is szolgálta, hiszen éveken át őszi esőben, téli fagyokban kerékpárján rót­ta az utat, hogy mindenkihez idejében eljusson a küldemény. Kereken húsz éve annak, hogy fejére került a postás­sapka, akárcsak társának, Há- rendácsik Józsefnek, aki Ipoly­nyék nagy részét látja el be­csülettel. Hosszú idő óta kivá ló eredményeket ér el a saj­tóterjesztésben. A járási sajtó­napi összejövetelen szinte már „törzsvendég“. Igen sok elis merésben, tárgyi jutalomban is részesült már. Fritz Ferencné „csupán“ hét éve végzi munkáját nagy fe lelősséggel. Napi négyórás munkaideje alatt 250 ház la­kóit kell felkeresnie. Jó mun­kájának nagy része van abban, hogy a posta mindig kiváló eredményt ér el a tervteljesí­tésben. A „kézbesítő-trió“-nak van dolga elég. Hiszen a rengeteg kézbesíteni valón kívül „in kasszáim“ is kell, ami komoly ■MMMMBBBM—gl IIHITI ITIWIIH'l—TI Brezina Jánosné 2ü évvel ez­előtt került a Gemerská Hör- ka-i (gömörhorkai) Cellulóz- és Papírgyárba. A gazdasági osztályon tisztviselő beosztást kapott. A gyárban ismerkedett meg a férjével. Ma a számviteli osztályon dolgozik. Az elmúlt 26 év alatt sok emberrel ta­lálkozott és őt is sokan meg­ismerték. így amikor 1968-ban megalakult a nőszövetség üze­mi szervezete, a titkári funk­cióval bízták meg. — Fiatalkoromban az ifjúsá­gi szervezetben vezetőségi tag voltam — kezdi el a beszélge­tést. — így volt egy kis ta­pasztalatom. Ennek ellenére féltem az új funkciótól. Tuda­tosítottam, hogy különböző korosztályú asszonyokkal, lá­nyokkal kell dolgoznom. A cellulóz- és papírgyárban kevés a nő. Az itt dolgozó nők 97 százaléka azonban tagja a nőszövetségnek. így 98 tagot számlálnak. Ebből 51 a terme­lésben, vagyis több műszakban dolgozik. Ennek tudható be, hogy a tagsági gyűléseken a részvétel a legtöbb esetben csak 60—70 százalékos. — A különböző évfordulók alkalmából rendezett ünnepsé­gek előkészítésében évek óta rendszeresen részt veszünk. A múlt évben különösen nagy közkedveltségnek örvendett az egészségügyi előadássorozat. A családjogi törvényekkel is meg­ismerkedtünk — mondja. Ha a nőszövetség valamelyik tagja — tavaly hárman voltak — nyugdíjba megy, részükre búcsúünnepséget rendeznek. Az elmúlt télen kéthetente kézi­munkaesteket rendeztek, s a legjobb munkákat a falusi szer­vezettel karöltve közszemlére tették ki az üzemi klubban. Időt igénylő, felelősségteljes munka. Mielőtt átmennék a másik épületrészbe, ahol a telefon- központ van elhelyezve, Régi Istvánné telefonon átszól, nem hívták-e valahová a fiatal me­chanikust. De szerencsém van. Néhány perc alatt megálla­pítottam, hogy a legsokolda­lúbb részlege Régi Istvánnénak van. 0 veszi fel az ajánlott le­veleket, a csomagokat, adja el az okmány- és a levélbélye­get, a különféle nyomtatványo­kat. Ide hozzák „nyerőszámai­kat“ a sportkások, de innen indulnak a táviratok is. Euy- nyit lát a szemlélő, de ő bizo­nyára tudna még felsorolni egyet-mást. Erre azonban nincs idő, sorakoznak az ügyfelek áz ablak előtt. Takács József fiatal mecha nikus az ajtóban várt. Végigve zetett a folyosón, majd beveze tett a kattogó, búgó automa­tákkal teli terembe. Kicsit né zelődünk, majd a tárgyra té rek. — Mennyire foglalt jelenleg a központ, s vannak-e problé mák? — Négyszáz „férőhelyes" központunkban jelenleg csak 136 hely foglalt. Nem azért, mert nincs érdeklődés, hanem azért, mert a benyújtott kéré seket a posta egyelőre nem tudja teljes mértékben elintéz ni. Jelentősebb problémák nem­igen fordulnak elő. A helyzet egyre jobb lesz, hiszen az út­menti tolefonoszlopok eltűn­nek, szerepüket a járási össze­kötőkábel veszi át. Ha elké­szül, a beszélgetések még za vartalanabbak lesznek, hiszen teljesítményük is sokkal na­gyobb lesz a jelenlegi felső vezetéknél. Gondolom, 1975- ben üzembe helyezhetik,' hiszen a munkák elég jó ütemben ha­ladnak. Az ipolynyéki posta dolgozói az elmúlt néhány év alatt lé­nyegesén emelték szolgáltatá­saik színvonalát. Az elért ered­ményeknek örülnek, de még tovább szeretnék növelni őket. Elhatározásukat naponta fárad­hatatlan jó munkával bizonyít­ják, hogy a posta hírneve mi­attuk ne szenvedjen csorbát. BÜJTÖS JÁNOS — Az üzeftii klub környéké nek rendbetartásánál tavaly mintegy 450 órát dolgoztunk le — mondja. — Szeptember 1 én az iskolásokat csokoládéval leptük meg. Anyagi eszközeink­hez mérten juttattunk a szoli­daritási alapba is. íratlan tör vény, hogy a Katalin-bált mi rendezzük, s a bevétel a szer­vezetünk pénztárát gyarapítja. Apró-cseprő dolgokból áll a nőszövetség üzemi szervezeté­nek munkája. Mozaikszerűek, de ha összerakjuk őket, ered­ményességről tanúskodnak. Hisz ott van a színjátszó cso­port és az énekkar. Ott is ta­lálni nőszövetségi tagokat. Vagy nézzük a polgárvédelem keretében tevékenykedő üzemi egészségügyi rajt. Egytől egyig tagjai a nőszövetségnek. Járási méretben a múltban megrende­zett versenyeken mindig jó eredményt értek el, sőt egy esetben az első helyen végez­tek. — Igyekszünk tevékenysé­günket a többi tömegszerveze­tekkel összehangolni — mond­ja. Ez sikerül is. A szakszer­vezet üzemi bizottsága is isme­ri tevékenységünket, s bármi­vel is fordulunk hozzájuk, a lehetőségekhez mérten támo­gatnak. Ez mondható el a párt- bizottságról is. A nőkről való gondoskodás a gyárban jónak mondható. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nincsenek problémák. A fontos az, hogy ezekről nem­csak a nőszövetség üzemi szer­vezeteinek a tagjai, hanem a gyár vezetői is tudnak, s a le­hetőségükhöz mérten igyekez­nek is ezeket mielőbb orvosol­ni. Akad azonban olyan problé­ma is, amely megoldását az üzemen belül kell keresni. Az elsők között, de jóval ne­hezebb körülmények között, mint általában, alakult meg 1949-ben a Luceneci Járási (Lo sonci) Építőipari Vállalat. Lo­soncon a háború előtt ugyan működött néhány építkezési vállalkozó, alig 6—8, jobb esetben 15—20 dolgozót foglal­koztató magánvállalatokat ve­zetlek, de nagyüzemi építőipar­nak, amilyenre 1949-ben szük­ség ietl volna, még múltja sem volt. De ötven kisiparos ösz- szefogott, s megalakították az építőipari vállalatot. Nagyré­szük jól képzett és lelkes szakember volt, akik igényes munkát is sikerrel vállaltak volna, de szaktudásuk, lelke­sedésük sokáig kihasználatlan maradt. Az akadozó anyagellá­tás és a géppark teljes hiánya miatt. Annak ellenére, hogy néhány téglagyár felújításával megoldották az anyagbeszer­zés problémáját, még sokáig csak renoválgatásokra, kisebb nagyobb javítgatásokra futotta erejükből. Az első jelentős vál­tozás 1958-ban történt. Ugyan­is az átszervezés után, amikor megkapták a „Járási Mezőgaz­Brezina Jánosné — A nők második műszakjá­nak megkönnyítéséről igen so­kat beszélünk — mondja. — Mi is elgondolkoztunk ezen, s ar­ra a meggyőződésre jutottunk, jó volna, ha legalább pénteken két-három órára az üzemünk előtt mozgó hentesüzlet árusí­tana. Úgy kellene beütemezni, hogy a műszakra jövők és tá­vozók egyaránt vásárolni tud­janak. Üzemünkben sok a be­utazó munkás, munkásnő. Mon­danom sem kell, hogy hazafe­lé menet néha órákat töltünk el a bevásárlással. Kívánságunk megvalósulása, nagy előnyt je­lentene dolgozóinknak. Násik dolog a félkészáruval való ellátás. Ez is sántít. Sok a panasz arra is, hogy az üze­mi büfébe például vajat és"juh- túrót csak nagyobb mennyiség­ben szállít a nagykereskede­lem. Pedig ezek az áruk csak egy-két napig bírják a raktá­rozást. A dolgozók érdekében érdemes volna ezt napirendre tűzni, megvitatni a szállítóválla­lattal és mielőbb megtalálni a megoldást. A nőket, az asszonyokat bosszantják az ilyen fogyaté­kosságok a Gemerská Horka i gyárban. Ez érthető is, hiszen mindennapos fáradságos mun­kájuk mellett a háztartásról, a családról, a gyermekeikről is gondoskodniuk kell. N. J. dasági és Helyi Építő és Kar­bantartó Vállalat“ nevet, arány­lag jelentős gépparkhoz jutot­tak, s feladatkörük is bővült. Főleg mezőgazdasági jellegű építkezésekkel, istállók és hiz­laldák építésével foglalkoztak. A vállalat mai jó hírnevét is ebben az időben alapozták meg. 1960-ban a megrendelé­sek alig 70 százalékát tudták csak elfogadni, annyira köz­kedvelt volt a munkájuk. Ugyancsak abban az évben szűnt meg néhány kisebb járás, a fiileki, a poltári és a kékkői, az ottani testvérvállalatok egybeolvadtak a losoncival. Egy évvel később újabb válto­zás történt: a mezőgazdasági jellegű építkezések más vál­lalat hatáskörébe kerültek. A JÉV és az efsz-ek kapcsola­ta azonban nem szűnt meg. Lakóházakat építettek az efsz- ek számára, s napjainkban is az efsz-ek a vállalat első szá­mú megrendelői. Az újabb területi átszerve­zés, 1968 után kisebb lett a járás, a vállalat működési te­rülete is csökkent, de nem hanyatlott a tevékenysége. Ek­kor már nemcsak kőművesek, festők és épületasztalosok dol­goztak a vállalatnál, hanem pfcrkettozó, vízvezeték- és köz­ponti-fűtés szerelő, épületlaka­tos, bádogos, villanyszerelő, ács, tetőfedő, szigetelő és asz­faltozó szakmunkások is. Bő­vült a géppark, teljes mérték­ben megindult az 1960 óta fo­lyó ipari tanuló képzés. Az ug­rásszerű fejlődésről képet ad néhány adat: a vállalat dol­gozóinak havi átlagkeresete 1973-ban 2214 korona volt, 68 százalékkal magasabb, mint 1959-ben. Az alkalmazottak száma is megnövekedett. Már 700 dolgozója volt a vállalat­nak. Az ipari tanulók képzé­sét 1960 bán kezdték meg, ek­kor 73 tanulója volt a vállalat iskolájának. Jelenleg 157. Az utóbbi 13 év alatt több mint ezer szakmunkást képeztek ki. Egyébként nagy gondot fordí­tanak a munkások szakmai to­vábbképzésére is. Az utóbbi években levelező tanulóként heten szereztek középfokú szakiskolai végzettséget. Eddig a vállalat nyolc dolgozója ka­pott kitüntetést, az „Építőipar legjobb dolgozója“ címet és érdemrendet. Példás a dolgozókról való gondoskodás. Több üdülőház biztosítja a dolgozók pihené­sét. Olyan környezetben, mint a történelmi nevezetességű obrucnai, vagy a festői szép­ségű ruzinai erdő melletti. Minden évben szerveznek a dol­gozók számára tematikus ki­rándulásokat, tanulmányutakat. Már több csoport járt a Szov­jetunióban, Lengyelországban, Magyarországon, az NDK-bán és Bulgáriában is. A vállalat termelési értéke 1973-ban 54,3 millió korona volt. Ogy tervezik, hogy 1980- ban már 78 millió korona lesz. De nem csinálnak belőle tit­kot: 80 milliót szeretnének el­érni. Elképzelésük minden bi­zonnyal valóra is válik majd. PÁLHÁHY JÓZSEF A jó eredményeket elérő pnstáskollektíva: (halról) Hárandácsik József, Takács József, Régi istvánné, Régi István, Fritz Ferencné, a PNS elárusítója, Németh Rudolf. Eredmények és gondok ÖTVENEN KEZDTÉK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents