Új Szó, 1975. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-31 / 26. szám, péntek
Műszaki-gazdasági pártaktíva Jozef Letnárt elvtárs a bratislavai Dimitrov Vegyiművekben (’ÖSTK) — Jozef Lenártnak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, az SZLKP KB első titkárának részvételével Bratislavában a Dimitrov Vegyiművek Hűség nevet viselő kultúrotthonában tegnap műszaki-gazdasági pártak- tívaérlekezletet tartottak. Az értekezleten értékelték az 1974. évi eredményeket, az 1975. évi tervet és lebontották a CSKP KB 1974 novemberében tartott plenáris ülés határozatait. A beszámolót Ján Viola vállalati igazgató tartotta, aki többek között elmondotta: ,,a CSSZSZK kormánya által jóváhagyott 1975. évi állami végrehajtási terv számít a társadalmi termelésnek 5,8 százalékkal való növekedésével. E növeke dés biztosításában az ipar öfi százalékban vesz részt. Az ipari termelés terjedelme 6,4 százalékkal smelkedik. A Dimitrov Vegyiművek dől gozói közvetlenül a Slovnaft dolgozóinak felhívása után szocialista vállalást tettek, amejv szerint a tüzelőanyag, az energia, a nyersanyag és egyéb, főleg behozott anyag megtakarítására, valamint a termelés racionalizálására törekednek. A műszaki-gazdasági pártaktíva vitával folytatódott. A vitában felszólalt Jozef Le- Várt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára ís. Értékelte a kommunisták, a munkások, a műszaki dolgozók, a vállalat vezetősége, a szocialista munkabrigádok, a komplex racionalizációs brigádok, ésszerűsí tők munkáját, amelyet az 1974. évi terv teljesítésekor végeztek. Egyben felhívta a figyelmet azokra az igényes feladatokra, amelyek a vegyipar dolgozói előtt állnak az ötödik ötéves tervidőszak utolsó évében, s a tervfeladatok folyamatos teljesítésének szükségszerűségére. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy javítani, fokozni kell az irányítás és az ellenőrzés hatékonyságát. Lenárt elvtárs ezenkívül kijelentette: „A tartalékok mozgósítása, a nyersanyagokkal való legmagasabb fokú gazdálkodás biztosítása, az irányításban a dolgozók figyelmének a központi feladatokra való irányítása, együttműködés a KGST országaival — ezek a tényezők vezetnek el a célhoz, amelyhez a CSKP KB novemberi plenáris Ülése határozatainak értelmében törekszünk, s amellyel gátat akarunk vetni a kapitalista országokban bekövetkezett -válság következtében gazdaságunkra gyakorolt negatív hatásoknak. Hangsúlyozta főleg a nyersanyaggal való jobb gazdálkodást és a gyártmányok minőségének növelését. Szeminárium a kosicei kormányprogramról Tegnap véget ért az a Kosi- eén megrendezett szlovákiai szeminárium, amelyet a brati- Siavai Közművelődési Intézel és a kosicei Kerületi Művelődési Központ szervezett Szlovákia kerületi és járási nemzeti bizottságai kulturális osztályai, vallamint a művelődési ottho nők vezetői részére. Az SZSZK Művelődésügyi Minisztériuma képviselőinek jelenlétében több előadás hangzott el ezen a szemináriumon a közel 30 évvel ezelőtt, 1945. április 5-én Košicén kihirdetett kormányprogram jel e nt őség ér ől. A košicei kormányprogramról, mint nemzeti és demokratikus forradalmunk összesített programjáról dr. Marta Varük óvá, az SZLKP KB Marxizmus—Leninizmus Intézetének lektora tartott színvonalas előadást. /*<?/ A CSSZBSZ munkájának eredményeit értékelték (ÜSTKj — Bratislavában teg nap plenáris ülést tartott a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség Szlovákiai Központi Bizottsága. Megvitatta a CSSZBSZ kongresszusai határozatainak a szlovákiai szervezetekben való érvényesítését a CSKP KB novembert plenáris ülésének határozata alapján. Az ülésen részt vett Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségé nek tagja, a KB titkára, Da nlel Futej, az SZLKP KB osztályvezetője, Jaroslau Hondlík, a CSSZBSZ KB titkára, és PJoír fefimovics Goroskin, a Szovjetunió bratislavai konzulja, a Szovjet—Csehszlovák Baráti Tőrsaság állandó csehszlovákiai képviselőjének helyettese. A főbeszámolót Karol Savéi, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottságának vezető titkára tartottak. Éi'tékelte a szövetség munkájának eredményeit a CSSZBSZ kongreszusai óla eltelt időszakban. Megállapította, hogy a szövetség által szervezett akciők száma évhői évre növekedik. Míg 1971-ben 36 000 rendezvényt tartottak, ezek száma 1973-ban már 142 000 volt és 1974 első felében 75 687. Karol Savéi beszámolójának további részében a politikai- szervező munkára összpontosította a figyelmet. Szlovákiában 1974. végén 10 217 szervezet volt 725 217 taggal, ennek 35 százaléka munkás és 15 százaléka mezőgazdasági dolgozó. A beszámoló befejező részében Karol Savéi a szövetség szervezeti feliépítésének befejezésével foglalkozott, amelynek keretében arra számítanak, hogy további tagokat vonnak be a munkába,, főleg a fiatalok és a pártonkívüliek sorából. Ideológiai értekezlet (CSTK) — Értekezletet tartottak tegnap Prágában, a CSKP KB épületében a kerii'e- ti és városi pártbizottságok ideológiai titkárai és ideológiai osztályainak vezelői. Az értekezlet a CSKP ideológiai munkájának időszerű feladatait tárgyalta meg. A beszámolót Old'rich Svest- ka, a CSKP KB titkára tartotta, a tárgyalásokat Vasil Bejda, a CSKP KB propaganda- és agitá- Ciós osztályának vezetője vezette. Az értekezleten részt vett Ludovit Pezlár, az SZLKP KB titkára is, aki felszólalt a vitában. Csehszlovák—finn eevezmény (CSTK) — A Prága közelében levő zbraslavi kastélyban tegnap aláírták a közös csehszlovák-finn bizottság tárgyalásairól szóló jegyzőkönyvet, amely szabályozza az 1975. évi csehszlo vá k—f inn kér es k ed e I m i feltételeket, s ajánlásokat és javaslatokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogyan lehetne tovább bővíteni az árucsere-forgalmat és a gazdasági együttműködést. A Prágában folyó tárgyalások során a közös csehszlovák— finn bizottság a hosszú lejáratú kereskedelmi egyezményre és a két állam között múlt év szeptemberében a kerskedelmet gátló körülményeknek kölcsönös kiküszöböléséről kötött egyez ményre támaszkodott. A finn küldöttség tegnap este Prágából visszautazott Helsinkibe. Munkaérdemrend nemzeti művésznek (CSTK) — Jan Főjük, a CSKP KB titkára tegnap Jarmi- la Kurandová nemzeti művész nek átadta a Munkaérdemrendet. A magas állami kitüntetést Kurandová elvtársnőnek 85. szü letésnapján jelentős művészi tevékenysége és példás állampolgári, valamint politikai elkötelezettsége elismeréseképpen adományozták. Az . ünnepélyes átadáson Mi roslav Müller, a CSKP KB művészeti osztályának vezetője, Milán Klusák, a CSSZK művelődésügyi minisztere, Jirryi Svorc^Vd, a Cseh Drámaírók Szövetségének elnöke és kultu rális életünk több más vezető személyisége is jelen volt. Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára Miloslan Hrusko- viönuk, a CSKP KB Elnöksége póttagjának, az SZLKP KB titkárának jelenlétében átnyújtotta a Munkaérdemrendet Ján Grác elvtársnak, az SZLKP KB gazdasági osztálya vezetőjének. A magas fokú állami kitün tetést a köztársasági elnök adományozta Gráíí elvtárs F50. születésnapja alkalmából << pártban, a közéleti tisztségekben és a szocializmus építésé ben kifejlett sokévi állhatatos munkájáért. Jozef Lenárt elvtárs szívélyes jókívánatait fejezte ki a jubi íánsnak, méltányolta töl>b mint húszéves érdemes politikai munkásságát a párt apparátusában és jó egészséget, alkotó erőt, sok sikert kívánt a további években. Hányan tanulhatnak az egyetemeken és a főiskolákon (Folytatás az 1. oldalról) Korlátozottak a lehetőségek a bratislavai Képzőművészeti Főiskolán, ahová csak 30 fiatalt vesznek fel. Nem jobb a helyzet a Zene- és Színművészeti Főiskolán sem, ahol 60-an folytathatják tanulmányaikat. Az előzetes felmérésekből arra következtethetünk, hogy egyes karokra és szakokra az idén is többszörös lesz a túljelentkezés. A fiatalok előreláthatólag valósággal megrohamozzák majd a jogi, az orvosi, és a bölcsésztudományi kart, ahol háromszoros túljelentkezésre lehet számítani. Nem is szólva a művészeti irányzatú felsőoktatási intézményekről, melyek iránt óriási az érdeklődés; a túljelentkezés feltehetőfog nyolcszoros lesz. Szeretnénk felhívni a szülők, de különösen az érettségizők figyelmét arra, hogy esetleg csalódhatnak azok, akik az esélyeket és a lehetőségeket latolgatva úgy döntenek, hogy először mégis valamilyen humán irányzaton próbálkoznak, s ha a felvételi vizsgájuk nem sikerül, vagy helyszűke miatt az oktatási intézmény kapuin kívül rekednek, majd valamilyen műszaki irányzaton próbálkoznak, s a „pótfelvételire“ szorítkoznak. Az ekképpen meditáló fiatalokat emlékeztetni kívánjuk az ez évi helyzetre, amikor a műszaki irányzatú főiskolákon nem tartottak pótfelvételit, mivel elegendő pályázó jelentkezett az intézményekbe. Nagyon célszerű lenne, ha a szülők, s főleg az iskolák pedagógusai — különösen most a pályaválasztás idején — felhívnák az érettségizők figyelmét a felvételi esélyekre a gépészeti karon és ismertetnék az elhelyezkedés széles körű lehetőségeit is. Most, amikor a tanulóknak végleg dönteniük kell arról, hol folytatják tanulmányaikat, nem lehet eléggé hangsúlyozni az iskolák szerepét és felelősségét, hiszen a középiskolai évek alatt a pedagógusok közelebbről is megismerhették tanítványaik adottságait és képességeit, és ennek megfelelően még mindig helyes mederbe terelhetik a fatalok érdeklődését. A jelentkezési űrlapok kitöltése előtt nagyon fontos, hogy a szülők is tudatosítsák a népgazdaság igényeit és eset’eges előítéleteiket és fenntartásaikat félretéve próbálják reálisan megítélni az adott lehetőségeket. KEKKONEN FINN KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK FOGADTA BOHUSLAV CHŇOUPEKO7 Helsinki — Dr. Urho Kekko- nen, finn köztársasági elnök tegnap fogadta a hivatalos látogatáson Finnországban tartózkodó Bohuslav Chfíoupek csehszlovák külügyminisztert. A fogadáson jelen volt Karja- lainen finn külügyminiszter, valamint Old'rich Pavlovsky, hazánk finnországi nagykövete. Külügyminiszterünk átadta Urho Kekkonennak Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára üdvözletét, aki az elmúlt év szeptemberében tárgyalt a finn vezetőkkel. Kekkonen elnök megelégedését fejezte ki a mostani tárgyalásokkal kapcsolatban, s nagyra értékelte azt a két okmányt, amelyet a látogatás befejezéseként a felek aláírnak. Az egyik egyezmény — mint ismeretes — lehetővé teszi a vízummentes kapcsolatokat a CSSZSZK és Finnország között, a másik a kettős megadóztatás megszüntetéséről szól. Kekkonen köztársasági elnök nagy.- ra értékelte az országaink közötti kapcsolatokat nemcsak gazdasági vonatkozásban, hanem a nemzetközi szervezetekben való együttműködést illetően is. A fogadás után Kekkonen elnök ünnepi ebéden látta vendégül külügyminiszterünket. Az ebéden megjelent Kalevi Sorsa miniszterelnök, Karjalainen külügyminiszter, valamint a finn politikai és közélet több képviselője. A délutáni órákban külügyminiszterünket fogadta Kalevi Sorsa finn miniszterelnök is. A nyílt, baráti megbeszélésen a két ország közötti kapcsola tokról tárgyaltak. Bohuslav Cbnounek a csehszlovák nnpvkövetség épületében teenan este fogadást adott vendéglátó' tiszteletére, melyen megjelenek a finn politikai, közgazdaság és kulturális élet ki~"iniiCqdő sznmélviségei. MEGÁLLAPÍTSA AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS TOVÁBBI FiMK YiTF-tfRÖL Berlin — Elutazott Berlinből az a csehszlovák kormányküldöttség, amely František Ha- mouznak, *a CSSZSZK kormánya alelnökének vezetésével részt vett a „Csehszlovák tudomány és technika napjai1' megnyitásán. A csehszlovák kormányküldöttség a csehszlovák tudomány és technika napjai keretében több olyan jegyzőkönyvet írt alá, amely előirányozza a cseh<■ szlovák—NDK egy ü 11 működés további elmélyítését. Ladislav Supka, a CSSZSZK műszaki és beruházásfejlesztési minisztere és Herbert Weis, az NDK Minisztertanácsának alel- nöke, ludomány és technikai miniszter jegyzőkönyvet írt alá a két ország tudományos-műszaki együttműködéséről. ÜLÉSEZIK AZ EURÓPAI BIZTONSÁG NEMZETKÖZI BIZOTTSÁGA Brüsszel — Brüsszelben csii- törtökön összeült az európai biztonság és együttműködés nemzetközi bizottsága. Az ülésen részt vesz a csehszlovák nemzeti bizottság küldöttsége is, dr. BedHch Svestka egyetemi tanár vezetésével. Az európai közvélemény képviselői a nemzetközi bizottság kibővített ülésén megtárgyaljak a biztonsági konferenciu genfi szakaszának alakulását és a közvélemény akcióit a mmiKa meggyorsítására, a biztonság és az együttműködés megszilárdítását célzó megállapodások megkötése érdekében. Megvizsgálják a közvélemény képviselői újabb széles körű tanácskozásának összehívásával kapcsolatos javaslatokat is. A légiit ób- bi ülésszakon a bizottság határozatot hozott arra, hogy erre a tanácskozásra 1975 tavaszán kerül sor. VÉGET ÉRT A SZAKSZERVEZETI VILÁGSZÖVETSÉG VÉGREHAJTÓ IRODÁJÁNAK ÜLÉSE Berlin Tegnap véget ért a Szakszervezeti Világszövetség (SZVSZ) Végrehajtó Irodájának Berlinben megtartott háromnapos rendkívüli ülésszaka. A tanácskozás részvevői közleményt hagytak jóvá, amelyet nemzetközi sajtókonferencián hoztak nyilvánosságra. A Szakszervezeti Világszövetség Végrehajtó Irodája 30 éves fennállása óta első rendkívüli ülésszakának egyetlen napirendi pontja a kapitalisía országok válságának kiéleződése és ennek a dolgozók lét feltételeire gyakorolt kihatása volt. A háromnapos tanácskozás céljairól Pierre Gensous, az SZVSZ főtitkára az ülésszakot megnyitó beszédében többek között elmondotta, hogy az SZVSZ főtanácsának Havannában tartott októberi ülése óla „számos olyan fejlemény következett be, amelyek a szak- szervezeti világmozgalom akcióegységéi — tekintettel a kapitalista világ válságának kiéleződésére — szükségesebbé tették, mint eddig bármikor". Nem szolgálná a demokratikus folyamatot Lisszabon — Costa Gomes tábornok, portugál államfő elnökletével ülést tartott Lisszabonban a portugál fegyveres erők mozgalmának legfelsőbb tanácsa. Az ülés után Vitor Alves őrnagy, lárcanélküll miniszter közölte: a legfelsőbb tanács betiltotta a január 31-re tervezett lisszaboni tüntetéseket, amelyeket az 1891. évi monarchiaellenes felkelés évfordulója alkalmából szerveztek volna különböző politikai pártok. Mint mondotta, a testület gondos megfontolás után arra a véleményre jutott, hogy e tüntetések a jelen pillanatban nem szolgálnák a demokratizálási folyamat ügyét. Lisszabon — A portugál fegyveres erők mozgalma legfelsőbb tanácsának három párt péntekre tervezett tüntetései és ellentüntetései betiltására vonatkozó döntése előtt Vasco Göncöl- vés miniszterelnök külön-külön konzultált Alvaro Cunhallal, a kommunista párt és Mario Soa- res-szel, a szocialista párt fn titkárával. A szocialista párt, a kommunista párt, valamint a proletariátus pártja újjászervezésének mozgalma (MRPPj elnevezésű maoista tömörülés által január 31-re meghirdetett tüntetések és ellentüntetések ugyanis azzal a veszéllyel fenyegettek, hogy a jobboldal a párhuzamos tüntetéseket a maga javára használja ki. WILSON ELSŐ VERESÉGE London — Az angol munkáspárti kormány csütörtökre virradóra elszenvedte első vereségét az októberi választások óla. 280:áö5 arányú leszavazását annak „köszönhette“, hogy kilenc pártütő munkáspárti képviselő is a nyugdíjasok jövedelmét szabályozó kormányjavaslat ellen szavazott. A Munkáspárt azt indítványozta, hogy a heti 13 fontot meghaladó jövedelem esetén a nyugdíjak összegét arányosan csökkentsék. A parlament elfogadott határozata értelmében azonban a nyugdíjasok ezentúl hetente 20 fontot is kereshetnek anélkül, hogy csökkentenék nyugdíjukat.