Új Szó, 1975. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-02 / 1. szám, csütörtök
óta nevezik ezeket Mascaren- has-szigeteknek. A hollandok 1598-ban száűl- tak partra a szigeten, s uralkodójukról, a Nassaui Móricról adták neki a Mauritiusi nevet. 1715-ben a Francia Kelet Indiai Társaság kapott előjogot a szigetre, amelynek nevét lle de Francé ra, „Franciaország szigetére“ változtatták A napoleoni háborúkban Mauritius a brit koronához került, s 89 éves francia uralom után 1814-ben, a Párizsban aláírt szerződés alapján a szigeten a francia trikolor helyébe felhúzták az angoil Union Jack-et. A franciák afrikai rabszolgákat hurcoltak a szigeten létesített cukornád ültetvények megművelésére, majd a rabszolgák felszabadítása (1830—40) után az angolok 1834-ben kezdték meg indiai munkások szállítását a szigetre, öt esztendős szerződéses időszakokra. 1907-ig több mint 400 ezer indiai hajózott Mauritiusra, s többségük a szigeten maradt. A franciák idején „afrikainak“ tartott gyarmat így vált „ázsiaivá"; a lakosság többsége (ma a 750 ezer mauritiusinak 55 százaléka) indiai származású! Hindu az orvosból lett miniszterelnök is, Sir Seeivoosagur Ramgoolam, akinek apja Kai- kuttából emigrált a szigetre. A többség az indo-maurltiust, köztük a hinduk "és a muzulmán indiaiak (ma inkább pakisztáninak, vagy bangladeshinek tartják magukat), de 35 százalékkal a második helyet foglalják el a kreolok, akikhez él>enfe- kete aranypartiaktól a fehér bőrűekig csaknem minden árnyalatot megtalálni. A kínaiak csupán 27 ezret számolnak, de a kereskedelem nagy része a kezükben összpontosul, s ezzel számarányuknál nagyobb befolyással rendelkeznek. Jelenleg tízezerre becsülik az európaiak — főként franciák és aflgolok — számát (persze, nem számolván hozzájuk a főként civilben mutatkozó angol katonaságot, amely őfelsége Mauritiuson állomásozó hatalmas rádióállomását kezeli). Mauritiusi Rómeó és Júlia Hogyan férnek meg egymással az ünnepnapokon aranyszálakkal szőtt száriban ringó hindu nők, a fényes combjaikat mutogató miniszoknyás kreol lányok, a disznóhúst megvető muzulmán indiaiak és a kínai konyha ínyencségeire büszke kínaiak? Port Louis, a mauritiusi főváros legszebb és legnagyobb mecsete a város kínai negyedében található. A kínai női kolostort kreolok utcájában látogattuk meg, viszont egy régi hindu templomot, amelyben a szent tehén szobrára takarót helyeztek, a kreolok környezetében mutatták meg. A kecskeszakállas hadzsi, aki fezt visel a fején, itt nem takarta el arcát a fényképezőgép lencséje elől, mint azt az arab országokban tapasztalja az utazó. A Mauritiusi tengerpart kínai negyed itt korántsem olyan zárt, mint a New York-i, vagy a San Francisco-i China- town — de külsőre sem olyan pompázó, olyan gazdag. A kínaiak itt is alkalmazkodtak: a mauritiusi szokásokhoz mérik viselkedésüket, de társadalmilag jobban elzárkóznak, mint bármely más népcsoport a szigeten. Házasság egy kínai és egy hindu között? Ez szinte elképzelhetetlen! A sziget közepén emelkedő hegyekben épült Curepipe városháza előtt áll a „mauritiusi Rómeó és Júlia“ — Paul és Vir- ginie — szobra. A két gyermek érzelmes idill jét 1787-ben a francia Bernardin de Saint- Pierre írta meg akkoriban világsikert aratott regényében. A paradicsomi szigeten a francia telepesek lánya, Virginie és Paul, rabszolgák leszármazottja, egymásba szerettek. Virginie Franciaországba utazott tanulni, nagynénjéhez, de ott búskomorrá lett, s végre egy hajó, a St. Géran fedélzetén visszaindulhatott Mauritiusra. Szerelme a a parton várta őt, a hajó azonban ciklonba került, s Paul sze- meláttára süllyedni kezdett. A matrózok megmentették volna a lányt, de ő nem vette le tucatnyi szoknyáját, s így tehetetlenül fulladt a habokba ... Paul az erdőbe menekült bánatában, s ott szakadt meg a szíve... Vajon ma egymásé lehet-e, összeházasodhat-e egy fekete bőrű kreol mauritiusi lány egy hindu ifjúval, napjaink Virginiáját feleségül veszi e egy mohamedán Paul? A hagyományok még túlságosan mélyen élnek a sziget különböző népcsoportjaiban. Különösen az indo-mauritiusiak ragaszkodnak szokásaikhoz, előítéleteikhez, erkölcsi normáikhoz. Európait inkább befogadnak, különösen az Európában, vagy Amerikában tanult vagy dolgozott indiai származásúak. Arra azonban nem találtam példát, hogy egy indo-mauritiusi fiú elvett volna egy kínai-mauritiusit, vagy egy francia (kreol) mauritiusit. Pedig a sziget legprogresszívabb értelmiségei sokat tesznek a korlátok, a közeledést gátló hagyományok felszámolásáért, vagy átalakításáért. Ebben a „mixelt“ társadalomban a keleti hagyományok a nyugati civilizációval vegyülnek, s közben szembekerülnek a világ nagy társadalmi kérdéseivel, a szocialista eszmékkel is. A hagyományok legerősebbek a családban. A családi hagyományokat a fiatalok feszegetik, amint ezt egyetemisták mondták. Mind nagyobb hUen(Sebes Tibor felvételei) állást vált ki például a hindu családok körében ax az ősi ha-, gyomány, hogy a lánynak a szülők szereznek férjet, s fordítva. De itt még szorítanak a századokkal ezelőtti szokások, hagyományok. Mennyi ünnep! Kevés olyan ország akad sár- bolygónkon, ahol annyi az ünnep, mint Mauritiuson. Hiszem a hindu és a moszlim indiaiak, a kínaiak, a főként katolikus kreolok, a skóít egyházhoz tartozó angolok, meg a többiek mind-mind ragaszkodnak munkaszünettel egybekötött ünnepeikhez. Amikor Mauritius — 158 esztendős brit uralom után — 1908-ban függetlenné vált, harminc fi) ünnepei jelzett a naptár. Sir Ramgoolam kormánya megpróbálta radikálisan csökkenteni a pirosbetűs napok számát, s egészen 1972-ig a vasárnapokon kívül mindössze 11—13 „szabad napot“ engedélyeztek a szigetországban hivatalosan. Ekkor azonban engedniük keHebt a sokféle népcsoport követelésének és 23-ra emelték a hivatalosan engedélyezett ünnepeket. Akinek egy kis szerencséje van, két hét alatt három látványos ünnepet — vallási fesztivált — is átélhet a szigeten, s kicsiben találkozhat a nagy ázsiai valilási ceremóniák hangulatával. A Teemeedee-t — a tűkkel átszúrt tűzönjárók zarándokúját — követő szombat még nagyobb ünnepnek Ígérkezett: Gyertek a Holira! — hirdették mindenütt a plakátok. A színes körmenetet kora délutánra várták Port Louis „Hyde parkjában", a Champ de Marsra. A fővárosnak ez a hatalmas zöld tere lóversenypálya, meg körülkerített gyermekjátszótér (ahová Telnőttek nem léphetnek be), tribün (a lóversenyhez és a függetlenségi ünnep előkelőségeinek), szobor szökőkúttal és aranyhalakkal. Marina hotelben szobám ablaka a Champ de Marsra nézett, de egy hét alatt egyetlen olyan „Hyde parki“ jeleneteit sem láttam, amiért érdemes lett volna a közeibe sietnem. A több, mint két éve bevezetett „rendkívüli állapot“ aligha kedvez a „Hyde parki“ vitáknak, különösen ha gyakran feltűnik a közelben a rendőrség sötétkék URH-s kocsija ... De a Holi az más, akkor mindent szabad, kivéve persze a kormányellenes jelszavak hangoztatását. A Holi a színek indiai fesztiválja, a vígság ideje, amikor az emberek színes vizekkel és porokkal színesítik meg egymást. SEBES TIBOR RIPORTJA: MAURITIUS CIKLON ELŐTT? ti „Miért jött Ön Mauritiusra?" — szegezte nekem a kérdést Port Louis ódon erődjének egykori cellájában a rendőrség külföldieket ellenőrző hivatalának, az Immigration Office-nak egyik tisztje, amikor vízumom meghosszabbítását kértem tőle. Nos, nem azért, amiért napok óta figyeltettek, telefonon zaklattak és rádiós rendőrautóval kísértek — vagyis nem akartam elsüllyeszteni ezt a liliputl szigetországot az Indiai óceán kettős közepén! Nem is hadseregére voltam kíváncsi — amely mindössze néhány szakasznyi terepszínű ruhába bújtatott rendőrből áll, s ha jól emlékszem négy kis ágyúból, amiket jól kifényesítettek a függetlenségi ünnepségekre . .. Nem is a Mahébourg-i múzeum széfjében őrzött Kék Mauritius bélyegeket akartam elcsenni! Nem is Benyovszky Móric, a 18. századbeli kalandos életű világutazó (és madagaszkári király) emlékeit kutattam, noha a müncheni Baoaria filmstúdió éppen róla forgatott filmet a trópusi szigeten, az „Indiai óceán Hollywoodján“ ... Annál kíváncsibb voltam arra, hogyan élnek e kicsiny (a hozzátartozó többi szigettel együtt alig 2045 négyzetkilométernyi) országban együtt kreolok, indiaiak, kínaiak, valamint franciák és angolok leszármazottai, ma több mint 800 ezren, holnap már egymás hegyén hátán! Izgatott, hogy próbálják itt elhárítani azt a „népességi robbanást", amely sok fejlődő ország problémája, s ami a szigeten hatványozottan jelentkezik ... S persze, nem titkolom, az is érdekelt, mit szólnak Mauritius lakói ahhoz, hogy hamarosan megnyílik a Szuezi csatorna, és akkor a hajók elkerülik majd a szigetország kikötőjét... És mit szólnak ahhoz, hogy tőlük északra, az Indiai- óceán Diego Garda nevű kis korail-szlgetén az Egyesült Államok nagy katonai bázis építésébe kezdett... A hivataiíüs körök erről az utóbbiról hallgattak, amire helybeli újságíró kollégáim azt mondták, hogy a mauritiusiak lelkiismeretfurda- lást éreznek. A Chagos-szigetek- hez tartozó Dlego Garcia ugyanis korábban Mauritius része volt — de eladták az angoloknak, néhány millió fontért. Most azután hallgatnak róla ... Igaz, akad ezen a szigeten ezernyi más gond, amibe úgy csöppen bele az idegen, hogy hirtelenjében azt sem tudja, Afrikában, Indiában, Kínában vagy éppen Angliában ébredt... Tűkkel átszúrt tűzönjárók Mauritiuson például tucatnyi — vagy inkább félszáz fiatalember tesz egyszerre fakiroknál is sanyargatóbb önkínzást! A főváros, Port Louis régi negyedében vonulnak Dranpadee isten templomához ezüstből kovácsolt tűk kel átszurkált testükkel, vállukon a húsz-harminc kiilót nyomó kanvarral egyetlen nyögés, egyetlen jajszó nélkül. Roskadozó léptekkel, eltorzult arccal vonszolják magukat a hindu templomhoz, amelynek udvarán hétméteres parázsszőnyeg izzik. Ha lenyugszik a nap, ezen a tűzszönyegen gyalogolnak majd át az önsanyargató zarándokok. Ezek a fiatalemberek, a Teemeedee szertartás résztvevői, ettől az önsanyargatástól várják tisztulásukat. Ezért lépkednek hosszú szögekkel teletűzdelt fakírci- pőben, ezért szúrták át arcukat, nyelvüket, orrukat lándzsaformájú tűkkel, ezért fénylik mellük, karjuk és hátuk a barna bőrt átszúrt tűktől, horgoktól, ezílstlapocskáktól. Iszonyatos lehet a szenvedésük! Egy magastermetű fiú, alig néhány lépésnyire a céltól, a templom kapujától, földre rogy. Száriba öltözött hindu nő hajol föléje, s valami imádságot mormol a kezében tartott könyvecskéből. Egy másik tömjént füstöl a leroskadt zarándok orra alá, ketten pedig a válláról ledőlt kanvart tartják, ezt a fá- bóll faragott boltívszerű jármot, amelyet virágokkal és zöld levelekkel díszítettek. A biztatásra, a körülötte állók segédletével feltápászkodik a zarándok, s ki tudja hányadszor, a templom felé indul... A zarándokok bőrét olyan sok tű szúrta át, hogy csak itthon, a fényképeken tudtam megszámolni őket. Az egyiken pontosan 327 tűt számoltam meg. Miért tette, miilyen bűnöktől akart megszabadulni? Ennél a kérdésnél Is jobban izgatott az a megértés és türelmesség, amit a kíváncsiskodók, a sokféle valláshoz tartozó nézősereg arcáról leolvashattam. Vajon miként alakul ebből a „mauritiusi nemzet“, mit örököl a tüz- járó zarándokoktól, a Teemeedee résztvevőitől a most formálódó ifjúság, a holnapi „mauritiusi ember“, amely a földkerekség egyik legkülönösebb „néprajzi fazekában" fő? Ez a „néprajzi fazék“, a hindukat, a muzulmán indiaiakat (pakisztániakat], a Kanton vidékéről ide került kínaiakat, az afrikai és madagaszkári rabszolgák utódainak és a bevándorolt európaiaknak (főként franciáknak) házasságából született kreolokat mauritiusivá olvasztó „kohó“. A Feketék tengerében Az Indiai-óceán déli részében, Madagaszkártól 900 kilométerrel keletre fekvő kis sziget egészen a tizenhatodik század végéig lakatlan volt, s azt tartják, hogy első látogatói malájok lehettek, noha az arabok — akik vitorlás dauikkal bejárták a Bahr-ei-Zanj-t, a Feketék tengerét — már a tizedik században tudtak Mauritiusról. A 16. században Don Pedro Mascarenhas portugál hajós fedezte fel, a szomszédos Réunionnai és a Mauritiushoz tartozó Rodriguessal együtt; azPaul és Virginie szobra a Curepipe-i városháza előtt
