Új Szó, 1975. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-16 / 13. szám, csütörtök

Slovan-győzelem Prágában Az I. jégkorong-liga 28. fordulójában a listavezető SONP Kladno vereséget szenvedett Jihlaván, így ismét tömörebb lett az élmezőny. Meglepetésnek számít, hogy a Slovan Bratislava Prágában legyőzte a Spartát. A másik idegenbeli győzelmet a Litvlnov érte el. Értékes két ponthoz jutott a VSZ KoSioe csapata is. Irena Szewinska nemcsak Európa, hanem a világ leggyorsabb futónője. Szewinskáé és Szusanjé az „aranycipő1' A Československý sport és a TJ VŽKG Vítkovice rendezte anketou a lengyel Irena Szewinska, illetve Luciano Szusanj végzett az első helyen. Az ankétot ezúttal iinmát hetedszer rendezték és 26 ország 201 szakemberének véleménye alap­ján állították össze a sorrendet. Európa legjobb futójának büszke címét Szusanj első ízben, Szewinska viszont már másodszor nyerte el. Az NDK 8. nemzetközi aszta­litenisz-bajnokságán lengyel, magyar, csehszlovák, román és bolgár vendégsportolók is részt vesznek. A Stendhaban sor­ra kerülő viadal pénteken a csapatmérkőzésekkel kezdődik. A Svéd Oszó Szövetség közlé­se szerint az 1977. évi úszó, műugró- és vízilabda Európa- bajnokságot augusztus 13—21. között J5n köp ingben rendezik meg. Paulo Cesar, az Olympique Marseille brazil csatára 50 000 Irancia frankos büntetést ka­pott, mivel alaposan meghosz- szabbította brazíliai szabadsá­gát és az edzésekről is elma­radt. Mellékbüntetése: ki kell költöznie abból a luxusvillá­ból, amelyben eddig lakott. Az amerikai ökölvívó szak­írók, rádió- és televízióriporte­rek, a „Hickok“-díjat szavazták meg Muhammad Alinak, 1974. legjobb sportolójának. A díjat, a gyémántokkal díszített övét — értéke 15 000 dollár — rövid ünnepség keretében adták át egy New York-i szállóban Ali­nak. A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség sakk-szekciója megvá­lasztotta 1974 legjobb verseny­zőjét. 23 országból 59 sakkszak­író szavazta meg az elsőséget a szovjet Karpovnak. Azok a ver­senyzők kerülhettek választásra, akik az elmúlt évben legalább 12 nagymesterrel játszottak. Az első tíz között hét szovjet, egy-egy jugoszláv, amerikai és dán versenyző található. Az 1967-től hagyományosan sorra kerülő szavazáson eddig Larsen (1967], Szpasszkij (1968 és 1969 j, Bobby Fischer (1970. 1971, 1972), valamint Kar pov (1973, 1974) érdemelte ki a sakkozók „Oscar-diját* ... Január 18-án kezdődik Moszk­vában a központi sakk-klub­ban az Alekszandrija—Levltylna női sakkvilágbajnok jelölt! pá­f A Sapporóban megrende­zett síugróversenyt a finn Rau- tlonaho nyerte 252,5 ponttal (109—111), 2. Kaszaja 243,6 (109 5—102), 3. Szavada (mind­kettő japán) 240,5 (107—103). berhátrányból szerezték első góljukat. Annak ellenére, hogy a második harmadban felgyor­sult a játék, nem született gól. VZKG—C. BUOEjOVICE 2:2 (0:0, 2:1, 0:1) GóIUtők: Holáfi, Černfk, ül. Párti és Kráf. Csak az első percek hoztak jó játékot, később ellaposodott a küzdelem. A hazaiak ugyan aktívabban játszottak, de fölé­nyüket nem tudták gólokkal kifejezni. GOTTWALDOV—LITVlNOV 2:7 (0:2, 1:3, 1:2) Gólütők: Cech, Sedlák, 1H. Hlinka (3), Ulrych (2), Zik mund és Vopat. A vendéglátók már az első percekben gólt kaptak, s utá­na a vendégek nyugodtan ját­szottak és biztosan győztek. A bajnokság állása: 1. Kladno 28 17 5 ö 118: 65 39 2. Jihlava 28 15 5 8 96: 73 35 3. Pardubice 27 16 0 11 95: 65 32 4. Lltvínov 28 15 1 12 100: 98 31 5. Sparta 27 12 4 11 89: 72 28 6. Č. Hudéjo­vlce 28 12 4 12 101: 95 28 7. Slovan 28 14 0 14 93:101 28 8. Plzeň 28 12 3 13 98:102 27 9. Brno 28 12 2 14 81: 88 26 10. Košice 28 10 4 14 74: 96 24 11. VZKG 28 10 3 15 61:106 23 12. Gottwal­dov 28 4 5 19 54:115 13 A pénteki forduló párosítása: Plzeň—Košice, Litvínov—VZKG, Sparta—Gottwaldov, Brno—Ji­hlava, Č. Budéjovice—Pardubi­ce. Szombat: Kladno—Slovan. A góllövő lista állása — 34 gólos: Nový (Kladno), 25 gólos: M. šťastný (Slovan), 24 gólos: Novák (Kladno). Az ünnepélyes eredményhir­detésre kedden este Ostraván került sor, s ezen a város köz­életi és sportfunkcionáriusai, a VZKG, valamint a Pravda, Tele vízió, Slovnaft verseny rende­zői vettek részt. A két győztes táviratban értesítette a VZKG vezetőit, hogy részt vesznek a június 5-én Ostraván megren­dezésre kerülő nemzetközi ver­senyen és személyesen veszik át az „aranycipöt". Az „aranycipő“ eddigi győz­tesei: Férfiak 1968 Dávid Hemery 1969 Mihail Zselev 1970 Jean Claude Nallet 1971 Valerij Borzov 1972 Lasse Viren 1973 Marcello Fiasconaro 1974 Luciano Szusanj Nők 1968 lrena Szewinska 1969 Nlcol Duclos 1970 Renate Stecher 1971 Renate Stecher 1972 Ludmila Bragina 1973 Renate Stecher 1974 Irena Szewinska Az idei szavazás eredménye — férfiak: 1. Luciano Szusanj (jugoszláv) 1805 p., 2. Brendan Foster (brit) 1392, 3. Valerij Borzov (szovjet) 1040, 4. Bri- nislaw Malinowski (lengyel) 989, 5. Guy Drut (francia) 948, 6. lan Thompson lbrit) 887, 7. Manfred Kitschmann (NDK-be­li] 825, 8. Pietro Mennea (olasz) 755, 9. Kari Honx (NSZK-bell) 588, 10. Anders Gaerderud (svéd) 574 pont. Nők: 1. Irena Szewinska (lengyel) 2005, 2. Riitta Salin (finn) 1479, 3. Gunhild Hoff­meister (NDK beli) 1368, 4. Lil jana Tomova (bolgár) 1264, 5. Anneleise Erhadt (NDK-beli) 1150, 6. Nina Homen (finn) 1088, 7. Renate Stecher (NDK- beli) 990, 8. Ludmila Bragina (szovjet) 535, 9. Allen Streldt (NDK beli) 267, 10. Larianne Suman (román) 241 pont. • A Mexikóban március 27. —31. között megrendezésre ke­rülő junior ví^ó-világbajnokság­ra 60 ország nevezett. A VSS a tengeren túlra A VSS Košice labdarúgócsa­pata kedden este Prágába uta­zott, majd onnét Londonon ke­resztül Dél-Amerikába repült, ahol közel egyhónapos portyán vesz részt. A 22 tagú küldött­ségben 17 játékos áll Štefan Ja- čianský edző rendelkezésére: Baranec, Bomba, Kráfka, Hohol- ko, Jutka, Tamás, ŠtovCík, Šta- fura, Daňko, Boroš, Strausz, Gallis, Borták, Angyal, Battyá- nyi, Pápista, Lipnický. Amint a névsorból kiderült, nem utazott a csapattal Jaroslav Pollák. A VSS futballistái Kolumbiában, Peruban és Ecuadorban lépnek pályára. A kelet-szlovákiaiak 10 mérkőzést játszanak a tenge­ren túlon, az elsőre már január 19-én sor kerül Kolumbiában. A portya következtében elma­radt a Magas-Tátra-i összpon­tosítás. A VSS valószínűleg február 10-én érkezik vissza és az első liga kezdetéig még 3^ 4 előkészületi mérkőzést ját­szik. A sportfogadás hírei A 'Sazka 2. játékhetének nyere­ményei: I. díj: 190 nyertes á 410 ko­rona, II. díj: 4126 nyertes A 35 korona. III. díj: 32 724 nyer­tes á S korona. A Športka 2. játékhete I. bú­zásának nyereményei: I. díj: egy nyertes 200 00Q korona, II. díj: 161 nyertes, 4 9470 korona, III. díj: 6320 nyer* tes, á 35S korona, IV. df): 101310 nyertes, A 35 korona. A II. húzás nyereményelosztft­sa: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 99 nyertes, á 13 705 korona, IIL díj: 5260 nyertes, á 390 korona, IV. díj: 94 177 nyertes, á 35 ko­rona. TENISZ A floridai nemzetközi torna női egyesének eredményei: Evert—Hogan (mindkettő ame­rikai) 6:0, 6:0, King—Newberry (mindkettő amerikai) 6:1, 6:£ Melwille (ausztrál) — Rowley (amerikai) 6:3, 6:2, Wade (an­gol) — Shaw (amerikai) 6:4, 6:4. • • » A Puerto Rico-i torna ered­ményei: Laver (ausztrál) — Rí- chey (amerikai) 7:6, 1:6, 6:4, Smith—Borowiak (amerikaiak) 5:7, 6:1, 6:2, Metreveli (szovjet) — Cox (angol) 6:4, 6:3. • • • A Davis Kupa ázsiai zónájá­nak elődöntőjében Oj-Zéland l:0-ra vezet India ellen. Parun 4:6, 6:2, 10:12, 6:3, 6:4-re győ­zött V. ArmltraJ ellen. m mióta befejeződött a Karpov—Korcs­fü nőj sakkvilágbajnok-jelőlti döntő pá­ros mérkőzése, szinte nem múlik el nap, hogy a sajtó, a rádió, a televízió ne fog­lalkozna valamilyen formában a június 1- re esedékes Fischer—Karpov világbajnoki döntővel. Pontosabban szólva: a világbaj­nok Fischer újabb és újabb „lépéseivel“. Róbert Fischer már régebben is bebizo­nyította (főleg a Szpasszkij elleni mérkő­zés előtt), hogy a*sakk csakugyan királyi játék, ahol nem is utolsósorban vannak intrikák, egoista különcködések. Igen, Fi- sclierrel együtt „sakktáblára léptek" olyan dolgok is, amelyek a királyi játékot ku­lisszák mögötti játékká alacsonyítják. Ez még akkor is így var>, ha Fischer sakkte­hetsége vitán felüli. Fischer extravagáns viselkedése, különc­ködése mindenki előtt ismeretes. Tavaly a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) nizzai kongresszusára akarta ráerőszakolni saját elképzeléseit a világbajnoki döntő lebonyo­lítását illetően. A FIDE-kongresszus elfo­gadta Fischernek azt a javaslatát, hogy a világbajnoki mérkőzés ne hat, ha\em tíz győztes Játszmáig tartson, de azon már csak mosolyogtak a küldöttek, hogy a pá­ros mérkőzés játszmáinak száma korlátlan legyen. És a kongresszus határozott: ma­ximálisan 36 játszmáig tarthat a világbaj­noki páros mérkőzés. Az amerikai nagymester másik követe­lésén szinte megbotránkoztak a kongresz- szus résztvevői. Fischer ugyanis azt köve­telte, hogy 9:9-es mérk őzé sáli ásnál őt, a világbajnokot nyilvánítsák győztesnek. Ez természetesen a kihívó Karpovot sújtaná, hiszen neki 10:8-ra lenne szüksége, hogy világbajnok legyen. Találóan Jegyezte meg az egyik külföldi lap: a Szpasszkij—Fi­scher világbajnoki döntő előtt Bobby nem szorgalmazta, hogy Szpasszkifak is le­gyen hasonló előnye. Fischer ,jnagyarázó" levelében, amelyet volt szekundánsánák, Evansnak küldött. 'Tuniudtís u királyé ja tét* ellen többek között a következőket írja: „Azért akarok tíz győztes partira játszani, mert akkor mindkettőnknek támadó felfogásban kell sakkozni, és az a tény gazdagítaná a világ sakkozását. Visszautasítom azokat a bírálatokat, melyek azért hangzottak el, mert 9:9-res mérkőzésállásnál már engem illetne a világbajnoki cím, míg ellenfelem­nek legalább 10:8-ra kellene győznie. A történelem a tanú rá, hogy ez nem is olyan különleges valami. Például Capablan- ca és Aljehin hat győztes partira játszot­tak, kétpontos különbséggel. Tehát a ki­hívónak 6:4-es győzelemre volt szüksége, hogy elhódítsa a címet. Lasker is ismeri ezt a rendszert...“ A legtöbb sakkozó határozottan ellene van, hogy a világbajnoki mérkőzés játsz­máinak száma korlátlan legyen. Nézzük csak az exvilágbajnok Botvinnik vélemé­nyét: „Biztos vagyok benne, hogy a sakk mai fejlettsége mellett a világbajnoki dön­tőből maratoni verseny lenne. A 3:2-re végződő Karpov—Korcsnof mérkőzés két hónapig tartott. Feltételezhető, hogy még támadóbb és agresszívebb játék mellett is 4—5 hónapig elhúzódna a Fischer—Karpov találkozó. Meggyőződésem: nemcsak a re-'.*- dezők és a sakkrajongók merülnének ki, hanem maguk az ellenfelek is. Valószínű­leg a sakk-atléta győzne és a szekundáns mellett óriási szerep hárulna az orvosra és a pszichológusra Is. Ilyen hosszú ideig jól sakkozni, meghaladja az emberi képessé­gek határát.“ Anatolij Karpov, a kihívó a „korlátlan­ság“ kapcsán megjegyezte: ,JUgyan kit nyilvánítanának világbajnoknak, ha a ma­ratoni mérkőzés során mindketten meg­halnánk?" Nemrégen terjedt el a hír, hogy Fischer megmérkőzik a 23 éves brazil Meckínggel a v'ldgbajnoki címért. A csodagyerekként Induló brazil sakkozó elfogadta Ftscher minden feltételét. Ez nem Is csoda, mert Meckingnek Fischer a példaképe. (Mek- king: „Nem a versenyzés a fontos, hanem a győzelem és ha kell az ördöggel is szö­vetkezem, hogy angyal váljék belőlem.“) Szóval Mecking kapva kapott az alkal­mon („Ha legyőzöm Fischert, Jöhet Kar­pov“). Esztelenség lenne azonban egy Fi­scher—Mecking világbajnoki mérkőzés, arc­nál is inkább, mert Mecking a negyeddön­tőben kikapott Korcsnojtól. Támadás lenne ez a sportszerűség és a királyi játék ellen is. Fischer és Mecking „maszek“ alapon megmérkőzhetnek egymással, de nem a vl- lágbajr.vki címért. A FIDE nem engedheti ki kezéből a világbajnoki mérkőzések ren­dezési Jogát. Fischernek lehetnek különböző vélemé- nei, javaslatokat is tehet, de a világbaj­noki címért a meglevő szabályok szerint kell Játszant. Ugyanúgy lehetetlen, hogy Fischer válassza meg ellenfelét, akivel „megvitatná!‘ a világbajnoki címét. A FIDE nem veszítheti el a Fischer el­leni „partit". De csak akkor nem, ha eli>- szerüen, a fennálló szabályok szellemében fog cselekedni. A „döntetlen“ Is kizárt. Ellenkező esetben fennáll az a veszély, hogy az egyéni érdekek és a pénz hábor­gó tengerre sodorják a sakkozás hajóját. Ma még a csillagokban van a Fischer— Karpov világbajnoki döntő. Egyesek azt mondják, hogy Fischer az utolsó tizedmá- sodpercig feszíteni fogja a húrt, de aztán mégiscsak asztalhoz ül, felülkerekedik sakkszeretete. Lehet, hogy így lesz? Mindenki Igyekszik mindent megtenni, hogy létrejöjjön a Fischer—Karpov mérkő­zés. Edmondson ezredes, az USA Sakk Szövetségének elnöke kilelentette: segítsé­gül hívja az Egyesült Államok külügymi­niszterét, Henry Klsslngert, aki már az 1972-es Fischer—Spasszkij mérkőzés előtt is lelkére beszélt a truccoló „Bobbynak Azt hisszük, ehhez nem kell kommen­tár... (T. V.) SPARTA—SLOVAN 1:2 (0:1, 1:0, 0:1) Gólütők: Kocbta, ill. M. Šťast­ný (2). A vendégek egyszerű koron­got játszottak, tömören véde­keztek és meglepetésszerű, gyors ellentámadásokat vezet­tek, amelyek során könnyen kerültek Holeček kapuja elé. A Sparta ugyan igyekezett kom­binációs játékot produkálni, de játékosai mintha nehézkesnek tűntek volna. KOŠICE—BRNO 2:1 (0:0, 1:1, 1:0) Gólütők: I. Lukáe, Faith, ill. Machač. Csak közepes színvonalú mérkőzést láthatott a közön­ség. A hazaiak csak nagy küz­delem árán tudták otthori tar­tani a két bajnoki pontot. A közönség feltétlenül többet várt a Brno csapatától, hiszen előző­leg simán győzött 4:0 arányban a Pardubice ellen. A győztes gólt a 42. percben Faith ütöt­te. JIHLAVA—KLADNO 3:1 (2:1, 0:0, 1:0) Gólütők: Klapáč, Vondrka, Výborný, ill. E. Novák. Izgalmas, drámai jégkoron­got láthatott a jihlavai közön­ség. A katonák csapatából hi­ányzott a sérült Jaroslav Holík. A hazaiak győzelme teljesen megérdemelt, mert elsősorban küzdőképességben múlták felül ellenfelüket. PARDUBICE—PLZEŇ 4:1 (1:1, 0:0, 3.0) Gólütők: Martinec (2), Šťast­ný, Kodousek, ill. Vrabec. A vendégek nagyon bátorta­lanul kezdtek és az első tíz percben szinte nem jutottak Crha kapuja elé. A hazaiak em­Eredmények — események ros mérkőzés. A két nemzetkö­zi mester közül az jut tovább, aki a tervezett 12 mérkőzésből először éri el a 6,5 pontot. Ha az állás 6:6-ra alakulna, akkor az első győzelemig játszanak tovább. A győztes lesz a kihívó­ja a négyszeres világbajnok Gaprindasvilinek. A világbajno­ki döntőt még 1975. őszén le­játsszák.

Next

/
Thumbnails
Contents